Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889
1889-08-25
telezettségüknek. Abban a korban élünk, mikor ..nemzetisége és „hazafiság" hangoztatásával már nem lehet közönséget toborzani. Bizonyos fokú művészetet igényel még a legkisebb város is. Összesereglett „trupp"-oknak nincs jövőjük. Károlyi társulata a vidéki szintársnlatok között az elsők között foglalhat helyet. Egy két tag kivételével vaamennyi megállja helyét a szinpadon. Jeles erők állanak rendelkezésére az igazgatónak, a kik teljes elismerést érdemlő játékukkal a nagy közönség j müigényeit méltán kielégíthetik. De mit ér a ' jeles társulat, mit érnek az új darabok, ha a közönség ridegen visszahúzza magát a szinháztól és nem szerzi meg magának azt az oli-sú élvezetet, melyet városunkban évenként bizimy csak egyszer van alkalmunk megszerezhetni. Mit szóljunk még ahhoz, hogy ép azok az egyének vonják vissza magukat, akik anyagi körülményeiknél fogva bizony minden megerőltetés nélkül pártolhatnák a színtársulatot ? A színtársulat 16—18 előadást tart még nálunk. Rövid idő, ne vonjuk meg tehát tőle a pártolást, már csak néhány napról van szó. E lap nem emelne szót oly társulat érdekében, mely pártfogást nem érdemel, s ba teszi azt most, jelezni kívánta, hogy nem érdemetlenekre pazarolja szavait. Még egyszer: pártoljuk a jó színtársulatot. — Gróf Batthiány Elemér meg5'énkbe'í mgybírK.kos Dákán meg ez évben nagy ménest állit fe\ — A pápai önkénytea tűzoltó egylet folvó évi szeptember hó i-sö napjín. a „Griff" szálloda kerti helyiségében saját pénztára javára tekeversenynyel öszszekötott táac7mu!atságot rendez, versenydijak : I. díj i drb arany, It. díj 2 drb ezüst forint, Hí. díj 1 drb ezüst forint. Három dobásért to kr fizetendő. A verseny d. u. I órakor veszi kezdetét. Belépti díj személyenként 6o kr. Eelü'fizetések köszöncttfl f >gadtatnak, s hii'lapilig nyugtattatnak. Kellemetlen idö esetén a tánc/.mulatság a ..GnlP szálloda nagytermében tartatik meg. A tínczviga'om kezdete esti S órakor. — Áthelyezés. Somogyi Mihály sümegi kir. járásbiró a veszprémi királyi törvényszékhoz helyeztetett át, — honnan mint halljuk — legközelebb a kir. táblához fog kisegítő bíróul behívatni. — A polgári kör kert helyiségében a kör könyvtára javára folyó hó 20dikán tartott tánczm'üatság alkalmával felülfizet fcek : Ibas A. L frt 60 kr, Szvoboda Venczel 1 frt 50 kr, Iglauer János 1 frt 10 kr; Nsgs Néger Ágoston, Kakas József, Mersits József és Goldberg Gyu'a, özv. Bárányi Istvánné 1--1 frt; Wajdits Károly 80 kr; Dr. Eenvvessy ^ e encz, Gerstner Ignácz, Mészáros Kátőlv Berger Vilmos, Jamnek Sándor és Fekecs László 50-50 kr: Schulcz Vendel, Keim Zsigmond és ifi. Böhm N. 30—30 kr; Rumpold N. 10 — 10 kr. Fogadják a választmány hálás köszönetét. Heykál J. Ede pénztárnok. — Ä hadgyakorlatok alkalmából vírosunkba f. hó 29-én 1200 főnyi honvéd gyalogság, szept. 1-én pedig a közeli falvakba jon meg az itteni honvéd huszár ezred II-dik osztálya Zala Egerszegről. — A városi tanács f. hó 22-én ü'ést tartott, mely alkalommal a jövő évi költségvetés került beható tárgyalás alá. A jövő évi költségvetés némi javulását tünteti fel a pénzügyi állapotoknak. Egyébként az egész munkálat legközelebb kinyomatni és a képviselők között szétosztatni fog. A közgyűlést ez érdemben jovo hó közepén meg kell tartani, mert sept. 20-ig a torvényhatósághoz beterjesztendő lesz. — S/emélyí hir. Tóth Ernő orsz. kepv. szab. áll. honvédhuszár főhadnagy a gyakorlatokra városunkban időzik. — Lovász Patonán az ottani és vidékbeli bitelligentia a b. sz. lászlói lüzkarosulíak j tvára ma estére Kossuth önnepe'yt rendez, tánczvigalommal összekötve. -- Tüzesetek. Fo'yó hó 17-én. A Görzsöny községben 1 szalmakazal, 19-én pedig Lovász Patonán pedig egy ház égett le. — Talált hulla. Az iharkuti határban {. kó 19-én az éjjeli órákban Pali Tamás k. mih.dyfdi illetőségű cseléd hulláját találtak meg az útszélen. A megejtett vizsgálat hideritette, hogy a szerencsétlen fáért volt egy társíval a hajsza bosnai erdő részben, és az ikarkuti korcsmában annyira bevettek a jóból, hogy útközben Páli Tamás szeszmérgezés következtében a szekérről lebukott és a szekér kerekei nyakán keresztül mentek, társa pedig a szekértől mintegy 60 lépésre találtatott meg teljesen eszméletlen állapotban. — A polgári kör szt. István napi szokásos mulatságát kissé megzavarta a hűvös idö. De azért kiket sem a hideg, sem a délutáni esőzés még nem gátolt az eljövetelben, az a szokásos jó kedvvel mulatott. A táncz mellett pompás görögtűz és tombola szolgált kellemes szórakozásul. Kijátszottak még pár csinos virágbokrétát ís. — Színészeink folyó hó 20-án bemutató előadásként, Vidor Pálnak „Ingyenélök" czimü hatásos népszínművét adták elő, kevés számú közönség előtt. Első sorban Szigethy Lujzáról (Kis Sári) kell megemlékeznünk, a ki teljes színpadi othoníassággal, kitűnő játéka és kecses mozdulataival ugyancsak meglepte a közönséget. Szép érczes hangját nem egyszer tapsolták meg, több énekét megismételtették, szóval teljes sikert aratott. Aiíner Ilka (Gangos Eszter) drámai szerepét helyesen, oldotta meg. Játéka ügyesség és kellemmel van párosulva, Bérczy Erzsi (Lujza) szerepét szintén íiker koronázta. Játéka tetszést aratott. Károlyiné Emma (Mari) jol alakított. Felléptével, mint régi jó ismerősünk kedvesen lepte meg közönségünket. Nyilassy Mátyás (Boros János) jeles komikai tehetséggel van felruházva. A közönséget folytonosan jó hangulatban tudta tartani és tobb.sz.or a l.impak elé hívták. A többi szerep'ő mind megállotta helyét. Az előadás összevágó és hézaptalsn volt. Szerdán f. hó 21-én Ainoii és Marsnak Válás utan czimü bohózata került színre, kevés számú közönség előtt, de azok akik olt voltak jól mulattak. Kedélyes est voi'. A y-zereplök kitűnően játszottak. Külónö.'-en említést érdemel Aitner lika (Diana) Károlyiné (Bonivardné) Bérezi Erzrí (Gábriellé) Nyilassy Mátyás (Burgénecf Sárdv (Corbuelon szerepében.) A 3-ik bemutató előadás a „Nebántsd virág" (Mamsell N'ytou he) operetté volt, a francia leleményesség és pa/arság e kedves termeké. K«-zon-.óg tüihctő számban, bár ugy az előadás, mint a darab többet érdemelt volna. A címszerepet a társulat pompás hangu primadonnája Seifözy Etelka adta; igen kedves alai.ot teremtve sztrepéböl. A „glória in txcelsi' : enekpróbája, majd a színpadi !-.u'as.v/.nk meget i próba előadás élvezetdús alakítás völt fülbemászó tiszta kedves hanggal előadva. Czelestin illetve Fioridor nehéz, de annál mulatságosabb alakját a társulat kipusv.titbatlan komikusa adta, sok jótékony derűt varázsolv a a nézők arcaira. A szerep bár nem neki való, de mégis teljesen megfelelt ennek is. Kimagaslott az apacz.a fejedelem asszony szerepében az igazgató neje Károlyiné, kinek sok oldalusaga valóban bámulatraméltó, a legellentétesebb szerepeket is, a mibeu eddig látni szerencsénk volt, kifogástalan felfogással és valódi művészi érzékkel adta elő. — Tegnap a bérlet első számaként Konli nagy hitre vergődött s általánosan ismert kedves zenéjü „Király fogás" operetté került nálunk először deszkára. Szép figyelgm az igazgató részéről, hogy e darabot, auly előreláthatólag nagy közenséget vonzott, mindjárt bérletben adta. Pápa meg is emberelte magár, mert a szó szoros érteleiében megtöltötte színházunkat. Sokaknak és köztük színházlátogató kedves vendégeinknek a honvéd huszártiszturaknak jegy hiányában visszakellett menniük. Az előadás maga méltán megérdemelte a diszes nagy közönséget, mely kifogyhatlan volt jó kedvében, kaczajában és tapsában. A tapsból legtöbbet kaptak Serfözy Erei (Fiora), Szipethy Lujza (Lola), Ferency József (Radzivill) es Nyilassy (Don Bernardc), Kremer (Maix). Ferenczy a tírsulat jeles baritonistája ezúttal lépett fel először operettében. Tiszta érczes férfias hangja, diserét előadása és routinja elismerést érdemel. Minderek u'án kíváncsian nézünk a derék társaság többi előadásaira, melyeket a közönség bizonyara megérdemlett pártolásban fog részesíteni. — Tűzoltó kongressus A magyarországi tűzoltók országos közgyűlésén és ezzel egybekötött kiállításon váróink tűzoltó egyletét Tenffd Mihály főparancsnok és Szokoly Ignácz osztályparancsnok képviselték mint küldöttek. A kiállítást grof Cziráky Béla szövetségi elnök nyitotta meg, tartalmas beszédben, környezve az. előkelő katonai, tűzoltó és érdeklődő mas egyénektől. A kiállítás számos meglepő tárgyat mutatott fel a hazai tűzoltó ipar terén. A közgyűlés legfontosabb tárgyai a tű/rendészeti kormányrendelet intézkedései, ezzel kapcsolatban a kormányrendeletileg kötelezett egységes csavar mellett egy ujabb találmányú az u. 11. Roth féle csavar használatának megengedése és a tűzoltóságnak a közigazgatási hatósági keretbe beillesztése volt. Itt Teuffel határozati javaslata elfogadásával a m. kormány feikéretni határoztatott, hogy a megyei szövetségek megalkotásának sürgetésével a m. kormány a torvényhatóságokat arra is szíveskedjék pótrendelettel utasítani, hogy a mint ez a ministeriumnál az orsz. központi tűzoltó választmányra nézve tómondatottt, azon módon a törvényhatóságok a készítendő tűzrendészet! szabályokba vegyék fel, hogy a törvényhatóság területén levő tűzoltóságok a hatóságoknak elismert véleményező szakközegei legyenek. Megalakult az országos segélyalap is, mely a szerencsétlenül jart tűzoltók esetleg hátrahagyott családjaik gyámolitását célozza. Az ünnepély magában nagyszabású és fényes volt, dicsőségére Székesfehérvár ősi magyar városunknak. — Almádiban még mindig elég élénk a fürdő évad. Az idei saisont büszkén emlegetheti a derék részvénytársaság, mely a semmiből egy érdekes, olcsó és jó balatoni fürdőt teremtett. Az idéu Márkus Emma, a nemzeti színház első művésznője is ott időzött. — Színházi műsor. Vasárnap, aug. 25-én „Magdolna" népszínmű, hétfőn „Dr." Klaus" vígjáték. Kedden „Kertész leány" uj operetté. Szerdán „Hitves" színmű itt először. Csütörtökön „Varázsital" Operette és „Bál királyné" vígjáték. Pénteken szünet. Szombaton „HoíTmann meséi" operetté, itt először. Vasárnap szept. i-én „Reservisták" énekes vígjáték. — Öngyilkosság. Bejczi Pál pápai takács-iparos ma reggel 8 órakor felkötötte magát. Mire észrevették tettét, — már meg volt halva. Bejczi 61 éves, szorgalmas, de beteges ember volt. Hozzátartozói is folytonos betegeskedéséoek tulajdonítják végzetes elhatáro?ását. — Értesítés. A pápai ipartestület fémipar szakosztályának folyó évi augustus hó 11-én tartott ülésén a szakosztály elnökké Obermayer József ur, a fa'par- és vegyes szakosztálynak ugyancsak f. hó 18-án tartott ülé.ién pedig a faipar- és vegyes szakosztály elnökévé Mattus György ur választatott meg, miről az illető szakosztályok tagjai ezennel tisztelettel értesíttetnek Pápa 1889. aug. hó 23-án. Gáspár Gábor ipartest, elnök. — Gondolatforgácsok. Ma D-imoklesnek kardja nem lett volna, .semmiről sem lett volna hires. Igy hat nemcsak a kardja, de a — hire ís csak f gy hajszálon függött. — Edison fonográfja által megőrzi a párisi akadémia tagjainak hangját az utókor számára, hogy azoknak, kik magúk halhatatlanok, hangjuk sohase váljék hallhaiaxlanná. — Friss anekdofcták. „Épen azért", X. barátit ík tegnap minden teketói ia nélkül elkergette a — kocsisat. Egy ismerőse szemrehányást tesz neki ezért, hiszen — mint mond.í — kocsisod semmit sem tett. „Épen azért kergettem el," volt a lakonikus válasz. — ^\ Kérem ne járjon Ön oly sokat a Singer sórödéjébe, mert sok sört Ünnek nem szabad innia." „Üb kedves doktor úr, nekem a sör sohasem — sok." — ^% Melyik lányom tetszik Önnek kedves Popovics úr? — „A szobalánya kedves Nagysád." — Támadás nappá?. Pordáuy József n. gyimóthi lakos f. hí 23-án miért, miért nem, még eddig nem tudni egy nagydoronggal megtámadta Stern Ármin pápai lakost s.ijit ü'leli helyiségében. A támadót lefülelték és átadtak a rendörségnek. — Beküldetett. A közegészség előmozdításának egyik fífeltétele, a város utcáinak tisztántartása, de intézményeink nagyobb részben olyanok, melyek a tisztaságnak határozott ellenségei. Hány ház van olyan, melyből a mosadékot egyenesen az utcára öntözik ? még több, melyből csatornán az utczára folyatják. De mit szóljunk a vásárokról, s az ezek által vissza hagyott temérdek állati hulladékról? Ezek egy részét ugyanúgy a hogy eltakarítják, de a legnagyobb része mégis csak ott vész, s párolgásával rontja a levegőt, hacsak néha-néha, a jótékony szelek ideig óráig, meg uem szabadítanak tőle. bennünket. Ezen kellemetlen állati hulladék legnagyobb réózétöl megszabadíthatná magát a város, ha egynehány s/ükkeblü kocsmáros és háztulajdonos érdekein már egyszer erélyesen magát túltenná és a heti marha vásárt valamint a sertés piaezot is, az országos marha vásár területére át helyezné. A haszon, melyet e vásárok ne tán hajta nak, szintén a varosban maradna és csupán helyet cserélne, veszteség belőle éppen nem származnék. Valóságos bün, hogy azon gyönyörű és most már fákkal árnyékolt, húsz holdnyi terület évenként csak hét napon, t. i. a hét országos marha vásár napján van használva, midőn olt a héttnkinü sertés és marhavásárok is kényelmesen megtarthatók volnának, a köztisztaságot és közegészséget nem veszélyeztetnék, a közlekedést, mint most, nem gátolnák, s a nyári hónapokat kivéve, nem kellene nyákig sárban gázolni annak, kit sorsa a mostani sertés vagy heti marhavásárra kény.r szerit. Ámbár az egyesek érdekeinek, a közügy előtt kötelességük meghátrálni, mégis ha az eddigi gyakorlattolj most még a városi hatóság eltérni nem akarna, de a közel jövőben, majd mire a regá|le megváltása bekövetkezik, a midőn a kocsmák száma á helyi viszonyokhoz mérve lj)i, onyosan meglesz határozva, és bizonyos kijelölt helyekre lesznek szorítva: szükség, hogy a városi hatóság jó előre ugy intézkedjék^ hogy a sertés és heti marhavásárok is, á jelenlegi országos marha vásár • területére legyenek áthelyezve és a korcsmaltatás, a szükséghez képest, majd .azon vidékre fog át vonulni. Alsó városi. — Ney Dávid megyénkben' születésű kiváló énekművész, a m. kir. operaház elsőrendű tagja, kinek ismert jó neve van a zeneművészet Úrén, s ki mar sokszor nagy sikereket aratott Európa számos nagy színpadán, a jóvő hétre városunkba akart jönni egy kisebb társulattal egy-két előadásra. Minthogy azonban állandó színházunkban ezúttal egy rendes szintársaság működik, lerándulását máskorra halasztotta. — Értesítés. A pápai rom. kath. hitközség elemi fiú-iskolaban a beiratások és pótvizsgák szeptember hó 2 —8-áig tartatnak/ Felhivatnak a t. szülök, hogy tanköteles gyermekeiket a jelzett időben pontosan- beírassák. Pápán, I889 évi aug. 24-én Az iskolaszék. — A pápai aut. orth. izr. hitközség elemi iskoláján az 1889—90 tanévre már folyamatban levő beiratások köztudomásra jutott határideje kivételesen a folyó hó 27-ik napjáig bezárólag meghosszabbíttatott, miért is az illető szülők ismételve nyomatékosan felhivatnak-, hogy tanköteles gyermekeiket a jelzett záros határidőn belől annál bizonyosabban beírassák, minthogy a rendes tanítás okvetlenül már a folyó hój 28-án kezdődik, és ennélfogva a későbben jelentkező tanköteleseket, az j oktatás juk. A kérdéses dal ma már az alkotmányos magyar királynak eddig egyedül elfogadott és mindenkor használt hymnusa, melyet a magyar országgyűlés és minden egyéb magyar alkotmányos hivatalos alkalomkor, mikor a Király jelen van, vagy a Kiráby tiszteletére történik valami, szokás elzenélni vagy elénekelni. Hegy kellemetlen emlékek fűződnek hozzá — írja Ön. De hát ha maga Királyunk felejteni tanúk, csak mi ne akarjunk felejteni? Tud-e Ön alkotmányosabb és népei által jobban szererett fejedelmet nevezni széles e világon ? Olvassa el múltkori vezérczikkünket úgy kell minden magyar embernek gondolkoznia. Nem a henezegésben, nagy szólásmódokban, vagy épen szük magyar nadrágban van a hazafiság. Sok olyau „nagy" hazafi van, aki káromkodik, mikor a király .hymnnst hallja, de azért rimánkodik, hogy a király nevezze ki valamifélécske hivatalkába. Az Ön által gúnyolt hyrnnus — ismételjük — mig más nincs a magyar királyt is illető hyrnnus, melynek magyar szövege ellen semmi néven nevezhető lritogást térni nem lehet. A dallama pedig a legszebb mit valaha zeneköltők teremtettek, tí ez a vélemény a zenéhez értők és azt kedvelők előtt általános. Egyébiránt hány pogány templomból lett keresztény templom, s senki azért nem veti meg mai templomát, csak azért mert az valamikor idegen isteneknek is szolgált. — M. L. (Bpest) A kérdezett elutazott. Czime c-három hétben Paris Hotel Continental, azután London. S- Nem .kell olyan nagyon érzékenynek lenni. Hát akkor mit csináljon Tisza meg Apponyi, a kiket minden Istenadta héten ki vkzezelnek a viczczlapok, pedig azok nyomtatva is vannak, mig a „Helység kalapácsa" csak kéziratban jelenili meg és időtöltésnek, szórakozásnak bizony jobb a felesleges és egészséget rontó — haragnál. — Kivonat: Pápa városának gabona-ár jegyzőkönyvéből 1889. augusztus hó 23-án. ( 00 kilograiv Kuza jó 7 fi Sí közép 1 tl 40 k, alsó' 7 f! 10 kKOÍS jó 0 fl 30 kr. közép 6 " 10 t. alsó 6 ft l'O k, áijia jó C 1*160 kr, közép 6 fl 00 k. alsu 5 fi 80 k. tzh jó C fl 10 kr. közi'-p ß ft 00 k. als-ó 5 fl SO I . Kukorica 6 ft 20 kr, k07c')> 6 fl 00 k, alíri ő fl 60 k. Burgonya jó lfl 80 Kr, közép t fl 40 k, also 1 ít 01) t. Széna jó 3 fl 80 kr. közóp 3 fl 50 k. Zsupp jó 2 frt 40 kr, közép 2 l'l 20 Ur. Martonfalvay h. polgármester. mm Indulás Pápáról. Győr felé: Indul 6 óra 22 perc reggel, Budapesten van 1 óra 35 perc délben, Bécsben van 1 óra 40 perc délután. —Indul 3 óra 35 perc délután, Budapesten van 9 óra 10 perc este, Bécsben van 7 óra 15 perez este. Es indul 1 órakor éjjel, Budapesten van 7 órakor reggel, Bécsben van 6 óra 5 perez reggel. Kis-Czell felé: Indul 12 óra 56 p. délben. — 8 óra 25 p, este. — És 4 óra 17 perez éjjel. Érkezés Pápára. Győr felől: 12 óra 53 perc délben.— 8 óra 20 perc este és 4 ora 15 perez éjjel. Kis-Czell felöl: 6 óra 12 perc reggel. — 3 óra 30 perc délután és 12 óra-57p. éjjel Fisclicr Gryöxö városligeti (estegyeüt'sitő és hidegvizgyógyiutézele Budapesten, Hermiua-ut 1525. (ezelőtt dr. Fischof-féie vizgyógyintézet.) Az inlcSzel siyünyürii parkban,- cmolkßdetl helyen fekszik. Berpnilezésc első rangú, a lakásokrcJ, ki'inelomröl, szórakozásról mindenképpen gondoskodva van. ievegójc, vize kilünö, A gyógyintézetben gyógyiltalik, mindenféle izületi és e. sonlbaj. gy n ' 3 i! á s n k, fi cza 111 0 d á so k, tdréstk, iz ül el. i merovüt és- ÍSIIgorodils, esontgörliülések, a túrd és láb sokféle élferdülése, h á lg c ri 11 i-.z g ö r b ij I ése k, lyukmell f e rd e nya k, veleszületett (i r /.a m 0 d á s A végtiguk v i s 7. é 11 á g 111 á s a, v a s I a g0 d á sa — A h a I g e r i n esorvadís (labes dorsalis) C Ii a r k 0 l h a k, a hirncvps pa isi tanárnak legújabb elvei szerint és lüző s'lul is sikerrel gyógykezelletik. A hidogvizgyógyászali oszl-ilyban minden liyei. kezelési igénylő beteg felvételik. A beleg bentlakóit vagy bejárók — Prospektus ingyen Hozzám intézeti Írásbeli felh.vasok ajánlva Ívül —_ dendők, 567 3397. szá m. * 1888. Árverési hirdetmény. Alulirt kir. bir. végrehajtó az. ISSí. évi LX. f. cz. 103. §-a értelmében ezennel közhirrc teszi, hojry a |)iíp:ii kir. járásibéróság fenti száma' végzése állal S. Keiner bécsi ezé^r végrelioj(at.ó javára Neumann Albert pápai kikos ellen 170 frt. töke, és címek járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával bíróilag lefoglalt cs 343 fitia becsült rőfös árukból álló ingóságoknak nyilvános árverés utján leendő clailatá.sa elrendeltetvén, ennek a helyszínén, vagyis l'ápáii leendő eszközlésére 1889. éo szept. hó 6-ih napjának d. u. 3 órája határidőül kitüzeliíc és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatiiuk ínég: hojry a/, érntett ingóságok ezen árvercsen,' az 1881. évi LX. t. cz. Í07. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becsárou alul is eladatni fognak. Az elárverezendő* ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. c//. 108. §-ában me»állapitott fellctclulc s/.erinl lesz kinz.eteiulú'. Kelt; Pápa, 1889-lk évi aug. hó napján: Horváth János, 5fi9 kir. biiósáffi végrehajtó. i fiöimyü kereset SS érhető el mindenki által, ki a.megenge- ' ' ]3 dett sorsjegyekre törvényesen kiállított Ü részletivek eladásával magas jutalék m-el<5* lett kivan foglalkozni. Ajánlatokat elfogad ..w §Az „Első magyar Iparbauk" válióüzlcteff § Buddpest, IV. ker., Deák Ferenc-utcd «(56b) j. szám. háborilhaíaUan fuiylaihatása tekintetéből, egy osztálylyal vissza kellene helyeztetni. Pápán, 1S89. aug. 25. A hitközségi elnökség 1 nevében Böhm Simon hitk. jegyző — A pápai államilag segélyezett községi polgári leányiskolánál a növendékek szabályszerű beírása az 1889—90. tanévre folyp évi szeptember 2-án, 3-án és 4-én történik délelőtti 9 — 12 óráig és délutáni 3~: óráig az i^azgatri irodában. Az igazgatóság. — Érdekes apróságok. Londonnak annyi utc/.aja van, hogy ha azokat mind bejárni akarná valaki, s ha egy nap 30 kilométer utat is tenne meg London utca n, mégis egy egész évet kellene erre s/en ;elni. Londonban minden 4 percre egy s/ü!elés esik. Lakóinak egy évben 500.000 ökörre, két millió darab bárányra, 500 millió osztrigára van szükségük, hogy — jó lakjanak! — *^ A kínainak ez a fö közmondása: — „Pert nyerni annyi mint egy tyúkDt kapni de egy ökröt érte adni." — A „kocsi" szó az a ritka magyar szó, a mi. a német sót francia nyelv is átvett. (Nétretül „Kutsche," franciául „cocher.") A vita 1553-ban V. Károlyról irta: „él se puse en un carro cubierta, al qual en Hungária coche" vagyis: «egy fedett szekérbe ült, mit Magyarországon kocsinak hivnak». A phaélon kocsi, mit e napokban a persa sah és a német császár és királyunk fogadtatásánál oly sürün használtak nevét Phaetontól, Apolló és Clymene fiától -nyerte, ki a myth'ologiában egy próbakocsizás alkalmával a nap körül a földet majdnem — legázolta. — ^ — Helyi párbeszédek a színházról, Fiu: Apám kérek pénzt színházjegyre, hogy megnézhessem az „Ingyenélők"-et. — Apa: Nézz a tükörbe. — Nő: Megengeded, hogy elmenjek a színházba-, hol a Válás után"-t adják ? - Férj: Oh igen — majd a válás után. — Férj: Mit akarsz tárczánrmal ? Nő: Pénzt veszek ki páholy jegyre, hogy elmehessünk a „Nebancs virág"-ba. — Férj: Neked tárczám is nebáncs virág. — A. Mivel kezdték meg a derék színészek a bérletet? B. A „Király fogás"-sal. A. Hála Isten közönségfogás lett. — CiéllövésTet. A bevonult honvédhnszárok a lövöldében tegnap kezdették meg a céllövészetet. A rendőrkapitányi hivatal ezen körülményt tegnap azzal adta tudtára a közönségnek, hogy a lövölde környékén tartózkodni veszélyes ilyen alkalommal. Hát nem lehetne azt a lövöldét úgy elkészíteni, hogy a közönség ne volna veszélynek kitéve. — Nyilvános köszönet. A pápai iparos ifjúság öiikepző és betegsegélyző egyletének £ évi augusztus hó 15-én tartott tánczmulatsága alkalmával a következő felülfizetések és adomáuyozások történtek u. m.: főtiszt. Dr. Bokor Glarentius 3 frt, főtiszt. Gyurátz Ferencz 1 frt 40 kr", az irg. rend főtiszt, perelje, főtiszt.i Csincsera Gy. Béda, főtiszt. Seres Ágoston, főtszt. Szabó Lauras, Berta Márton, Iglauer János, Berger Vilmos, özv. Tamasics Józsefné és özv. Meilinger Károlynó 1—1 frt; Mészáros Károly 60 kr; Szokoly Ignácz, Mácz Ferencz, özv. Bocsor Gergelyné 50—50 krt; főtiszt. Kis Gábor 40 krt; Horváth József, Hánnig Gyula, Hladik József és Szenté Gábor 4O —40 krt, s végre biró Károly 30 krt, mely szives adományokért a nemes lelkű adományozóknak, az egylet nevében ezennel hálás kösjzönetét nyilvánítja. Pápa, 1889. aug. 22-én. Heim Ignácz e. pénztárnok. —\ Támadás. Gyimóthy Péter f. hó 24-én reggel megtámadta Keresztes István pápai lakost a ligetben és egy kaszával ennek egész kezét felhasította. Keresztes véres kpzzel ment be a városházához és ott megtette feljelentését ellenfele ellen. A sértés nem veszélyes. Az állami középiskolában (Budapest. VIII. kerület, Nópszinháiutcza 8. szám) a beiratások szeptember hó 2-án kezdődnek, s bezárólag szeptember hó 10-dik napjáig tartatnak. — Uj szaklap. Ersehinger János, ki a gazdaság, de különösen a fatenyésztós és kertészel; terén irodalmi műküdéséről is ismert névvel bir f. évi október hó 1-én Fateiryésztési-Lapok czimén, egy a vasuti vonalak, a hegylejtők és utak befásitását előmozdító lapot indifc, mely hivatva leend a faiskolák kezelését, a fatenyésztést, gyüraölcsészetefc és kertészetet gyakorlati alapon tárgyalni. A lap minden hó 1-én és 16-án 1%—2 iv terjedelemben számos illusztráczióval fog megjelenni és előfizetési ára egész évre 3 frt, félévre 1 frt .50 kr ós negyedévre 75 kr lesz. — Azonban, hogy. ezen ügy, a lap minél nagyobb elterjedésével, minél nagyobb lendületet nyerjen, községek, gazdasági egyletek és azok tagjai, valamint vasuti tisztviselők, jegyzők és tanítók évi 2 frttal fizethetnek elő a lapra. Az előfi.zetések a lap szerkesztő nevére Újpestre küldendők. — Lapunk mai számához Magyary Jőzsef ezelőtt Dachauer F. cserépkályha- és edény-gyjárának ártegyzéke Győrött, főraktár: Belvárosi a Lloyd-épület mögött, — gyár és raktár: Újváros, Eácz-utcza 17, szám alatt van mellékelve, melyet e lapok í t. olvasóinak b, figyelmébe ajánlunk. — Városunkban meghaltak augusztus jj—23-ig. Rigó József gyermeké, József röm, kath., 4 hónapos, bélhurut. — Szalay Rozália gyermeke Anna róm. kath. 1. hónapos hélhurut — Szalay Ferencz gyermeke, Lajos róm. kath 1\ éves, béíhurut. — Czúmpf' Mária gyermeke, Mária róm. kath., 1 éves tüdővész. SZERKESZTŐI ÜZENET. — V- Szives elnézést kérünk, de lehetetlen volt a közlés, daczára a czik szépségé' nek, év tized óta lapunk megállapított prog ramja miatt. Még "aláirt névvel hamarább "Üdvözletünk. —• Causor (Helyben.)Nem talál