Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889

1889-08-25

Megjelenik tn i n (I e n v a s a r n a |>. Közérdekű sürgős közlésekre korimkiiit i' c n (1 k i \ ii I i s z á m o k is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. — Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap szerk. hivatalába ~X> (ó-kollégium épület) küldendők. ír? Előfizetési díjak. Egy évre 6 frt - Fél évre 3 fi-t. Negyed évre 1 frt 50 krajezár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata titán 5 kr, nyilttérben 30 kr. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számitatik, Az előfizetési díjak s hirdetések a lap kiadó hivatalába (Goldberjí Gyula papirkereskedése, főtér) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek megválaszt ott közlönye. Nemzeti nevelés. — Ot közleménv. — V. Mig az egyház, a bit, remény és szeretet ápolása által az erköl­cseik utján vezérli és vezeti végezél­jához az embert: addig az állam oda törekszik, hogy a közjólétet előmoz­dítsa, bogy igy a nemzet erős, sza­bad és boldog legyen. De hogy működésük eredmé­nyes legyen, karöltve kell jámiok. Különben szóttépik az embert, aki azután nem is találja fel közöttük nyugalmát és boldogságát. Az állam nem lebet közömbös az iránt, váljon alkotó elemei, az tanberek, birják-e a műveltség és er­kölcs azon postulatumait, ruelyek minden állam erkölcsi alapját képe­zik s melyek nélkül: „Róma ledül s ra 1 dgába gör ny ed." Azért kell, hogy az állam is, mint az ember nevelője, közremű­ködjék annak testi és szellemi fej­lesztésén s erkölcseinek finomításán. Nálunk Magyarországon az ál­lam enemü közreműködése, valódi nemzeti missiót képvisel. Hisz nyugati szomszédaink a művészetben, tudomány-, ipar- és va­gyoni gyarapodásban oly óriásilag haladtak előre, hogy nekünk, ha nyomukbakivánunk jutni, nem elég csak egyes pontokon haladni előbbre, hanem emelnünk, gyarapitanunk kell az egész nemzetet, képzés által minden egyest odavinni, hogy em­beri méltóságát és rendeltetését fel­fogva, birja, eszét és szivét tanács­adóul venni s tudjon saját lábán ál­lani és járni, Elérve ezt, magyar ál­lamiságunk neves tényezőt fog ké­pezni Európa hatalmasainak nagy konczertjében s fajunkat sem kell mind végig oly remegve féltenünk az elpusztulástól. Végre is — mondja Deák Fe­rencz— „korunkban csak azon nem­zetnek van biztos politikai jöven­dője, mely komolyan törekszik az ál­talános műveltség színvonalára emel­kedni s azon előre haladni." Mill Stuart szerint pedig: „minden állam csak annyit ér, amennyit alkotó ele­mei, az egyének érnek s az oly ál­lam, mely polgárai értelmi fejlődé­sének s íensőségének érdekeit képes háttérbe szorítani, — csakhamar kénytelen lesz belátni, hogy kis em­berek sohasem képesek nagy dolgo­kat létesíteni." Már pedig tagadhatatlan, hogy a közegészség], erkölcsi és közmű­velődési viszonyok azok, melyektől mindenkor egy állam fensősége függ. Ami a közegészségügyet illeti, ez az államra nézve kiválóan fon­tos érdek. Amely államba.n a köz­egészségügy silány lábon áll, ott elő­térbe lép a munkaképtelenség. Ott minden osztály leg föl ebb csak iele annyit termel és dolgozik, mint amennyit lehetne és keilene. Következménye pedig az álta­lános elszegényedés, főleg ha az egyes osztások a takarékosság, mér­tékletesség és nélkülözési képesség hiányában is szenvednek. Nem mondhatjuk, hogy nálunk az állam törvényhozásilag is nem fordított volna eddig is kiváló gon­dot a közegészségügy emelésére. Van közegészségügyi törvényünk; de há azt látjuk, hogy az az életben nem érvényesül kellően, a szent ügy elő­mozdítása c^ak írott malaszt. Hogy a törvény megteremje az áldásos eredményt, kell, hogy a tár­sadalom minden osztálya, tehát a földműves osztály is belássa, hogy a közegészség drága nemzeti kincs. Szük, nedves, fülledt levegőjű lakás, büzbödt mocsarak a falvak körül, silány ivóvíz, mind megannyi meg­ölői a közegészségnek. „Nagyon sok lakás nem egyéb nálunk, mint a te­metők és sírok előcsarnoka. Sőt még a főváros összes lakosságának is több, mint egy tizede egészségtelen pinczeszobákban lakik, a legbüzböd­tebb légkör fertőző szomszédságában. Pedig az egészség: erő s az erő: hatalom. Azért az államnak a köz­igazgatás közegei által mindent el kell követnie, hog} T a közegészség­ügy minden irányban megóvassók; mert Disraeli szerint is: .„a nép köz­egészségüg3 7 ének javítása azon fel­adat, amelynek minden egyebet meg kell előznie s amelynek valamennyi párt államfórfiai és politikusai figyel­mét a legelső sorban kell foglalkoz­tatnia; jó lakások, tiszta ivóvíz, rom­latlan tápszerek, tiszta levegő, azon követelmények, melyeknek létreho­zása által az emberek jólétét és meg­elégedettségét előmozdíthatják." Ha tehát túltömött, szük és nedves az a népiskola, kérlelbetlenül bezárandó; ha a szülő nem keres orvosi segélyt beteg gyermeke számára, az állam törvénye sújtsa őt érzékenyen; a bűz­hödt mocs.uak kiszáritandók s ahol a kutak", a szemétdombok által meg­vannak fertőztetve, gondoskodni kell jó közkutakrúl. A társadalom is csak önmagát óvja, midőn a nép egész­ségügyi viszonyait előmozdítani tö­rekszik. Ha tehát az állam az ő nagy' hatalmával és közegeluek apparátu­sával kellően gondozza a közegész­ségi ügyet, valódi testi nevelőjévé válik a nemzetnek: mert elejét veszi a nagy halálozásnak s ez által gya­rapítja a munkás erőt; amire pedig vajmi nagy szükségünk van. Megdöbbentő adat, hogy nálunk az átlagos életkor — '25 óv és négy hó. Tehát épen annyi, mint a nyo­morgatott Irhonban volt a negyve­nes években! — Ami az erkölcsüket a közmű­velődést illeti, ezeknek javítására nézve szintén fontos nevelői felada­tok vannak az állam elé tűzve, tud­ván, hogy minden állam csak az er­kölcsök alapján állhat fenn • s fej­lődhetik tovább. És váljon hogyan állanak köz­erkölcsi iszonyaink? A bírósági sta­tisztikai adatok szerint hazánkban bűntett, vétség és kihágási erkölcs­telenség miatt, évenkint több, mint 250 ezer egyén kerül vád alá; ami más kultúrállam okkal összehason­lifcva y hallatlan szám! Minden 50 lé­lekre tehát egy vádlott esik! Ezek­nek rendesen több, mint %-ad ré­sze nem tud sem irni; sem olvasni! Ily körülmények között neve­lési szempontból az államra nagy feladatok várnak. Ha a szülők ön­ként nem akarnak gondoskodni gyer­mekeik valláserkölcsi neveléséről és oktatásáról, az állam, mint kérlel­hetlen nevelő, kell, hogy büntetések­kel is szorítsa a szüléket gyerme­keik iskoláztatására. „Az emberek — úgymond Mill Stuart a „Szabad­ságiról irt munkájában — még min­dig nem akarják ugyan belátni, hogy gyermeket nemzeni, biztos kilátás nélkül, nemcsak hogy élelmét, de hogy szellemi kiművelését is képe­sek megszerezni, — erkölcsi bün, épen ugy azon szerencsétlen gyer­mek, mint a társadalom & aZ| állam ellen; és hogyha a szülő nem telje­siti kötelességét, az államnak kell azt teljesíteni, természetesen, ámeny­nyíre, csak lehet, a szülék rová­sára."! • Ezt más szóval ugy hívják, hogy iskola'kényszer. Eszerint, ahol egyál­talán semmiféle népiskola nincs, ott, ha másként nem lehet, az állam kö­teles felállítani a szükséges taninté­zetekéit a művelődés érdekében. Az államnak megvan nevelői hatása az emberiségre a felnőttkor­ban is, ha azt üdvös törvények és rendszabályok által megóvni ipar­kodikJ főleg az iszákosságtól s az éjjeli tivornyák kicsapongásaitól. Min­denekben pedig kell, hogy istápolja az egyháznak a vallás-erkölcsi ne­velés előmozdítására irányuló törek­véseit, j „Viribus unitis!" . J . Ha tehát azt akarjuk, hogy hazánk .anyagilag emelkedjék, tény­leg nagy, erős és boldog legyen: teljesítse nevelői nemes feladatát a család és iskola, az egyház és állam, akkor azután ezen összműködő nem­zeti nevelés alapján, benn erős, ki­felé hatalmas s boldog lesz a ma­gyar nemzet! . . . Mezőgazdaság és ipar. Az ez idei silány termés máris érez­teti . hatását. A gabona ára emelkedik örö­mére és vigaszára . a gazdának, a kenyér drága a megélhetés nehezebb lesz, aggo­dalmára a népesség zömének, a munkás, a szegény néposztálynak. A börzespeculaliók némileg kárpótol­ják a gazdát a rossz termésért, de ki és mi kárpótolja az iparost akinek amúgy is p.angó üzletét .tökéletesen tönkre te^zi az általános pénztelenség és a kereset hiánya. A nagy anomália, mely a mezőgaz­daság tultengésében található nálunk, most érezteti végtelenül lesújtó' hatását az or­szág lakóságára nézve. Az aránytalanság az ipar és mező­gazdaság között kiélesedik, és mint egy ledőlt pyramis dől végig az országon ráne­hezülve a közétet minden nemére, megbé­nítva a társadalmat, elszomorító • közönybe ejtve az iparos osztályt. Mi lesz ebből. Évtizedek óta nem tud kibontakozni a fejlődő ipar a kezdetlegességből, mért elöli a túlterjedt mezőgazdaság. Ha jó a termés, a gabona ára a müvelés költségeit sem fedeii és igy a földmivelés nem adhat munkát az iparnak. Ha rossz a termés, bármennyire emelkedik is a gabona ára, a gazda nem mer költekezni, mert földjébe kell befektetnie annak csekély jövedelmét. Ismét az ipar szenved. Ne adja Isten, hogy egy igazán sú­lyos év nehezüljön a sokat szenvedett ha­zára, mert azaz egy Ínséges esztendő meg­adhatja a végső csapást nemcsak a mező­gazdaságnak, hanem az iparnak is, és hoszu évtized is kevés lesz a csapás kiheveré­sére. Az uj kereskedelmi miniszter helyesen, fordította tekintetét ipari állapotunkra. Csak akkor remélhető a jobb helyzet, ha az ipar és mezőgazdaság müvelésének aránya hely­reáll, vagyis inkább beáll az egyensúly. A földmivelő gazdát ipari foglalkozá­sához kell szoktatni, mert hiszen egy egész tél alatt iparűzéssel foglalkozva nagy gon­doktól szabadulhatna meg. Csakhogy azt tapasztalhatjuk legalább a nép nagy részé­nél, hogy a nyarat munkaidőnek, a telet pedig pihenőnek tekinti s e végtelenül hosz­szú pihenő napon ki nem fogy a pipából a tüz, a boros korsóból pedig a karezos. Igy persze a nyár veszteségeit a rosz termés által a láda fiában okozott üressé­get be nem lehet tölteni. De ha ellenben a télen becsületes ipari munka mellett tel­nék el az idő, bizony más volna sorsa a gazd ínak ebben a szegény országban. Baross minister erre a körülményre tekintettel lehetne s van reményünk, bogy az ő erélyes körültekintő munkája nem fogja figyelmen kivül hagyni Svájcz pél­dáját. A kis Svájcznak 22 millió évi bevé­tele' van házi ipari munkából, pedig a nyár ott is mezei munkával, állattenyésztéssel folyik el, s csak a IIGSSZU téli időben fur, farag a nép s dolgozik; fából, csontból csecsebecséket, házi eszközöket gyárt és e házi ipari termékekkel elárasztja egész Francia, Németországot, sőt hazánkat is. Nálunk sokkal kedvezőbbek a viszo­nyok a házi ipar ilyetén művelésére s ná­lunk még sem történik semmi e tekintet­ben. A gazda megfeledkezik a maga jóvol­táról s a télen át henyél és költ, de nem keres. Ezen változtatni kell.! akár erélyes kormányintézkedés, akár pedig messze ter­jedő társadalmi akczio legyen a kezdete a dolognak, de meg kell kezdeni. A gazdák érdekében az iparos jóvol­táért helyén volna a sürgős intézkedés. Ä művészek külföldön és nálunk. " Nem hiába nevez a világ minket jo­gász nemzetnek; az is vagyunk. Irodalom, művészet, ipar csak teng nálunk, nincs pénzünk semmire, csak pe­relni van mindig. TÁRCZA. A LEGSZEBBNEK. Irmi, látva mosolygásod, Azt hiszem, hogy nincsen másod, S csupán éited e ( ed szivem. Mosolyogva hogyha látlak. Leborulnék, imádnálak, Imádnílak örök híven. Eszti, szemed .ha rám ragyog, Azt hiszem hogy menyben vagyok. Elbűvölő a szépséged. Hevesebben kering vérem, És az Istent arra kérem, Hogy énnékem adjon téged. René, látva termetedet, Hódolatom nyújtom neked, Elragadtat az alakod : Látva remek termetedet, Dicső Junó irigyelhet: Szebbet ő sem láthatott. Még sincs párja Arankának, Éjszemének, ajakának, Kecses, bájos termetének: Eiüst hangját most.is hallom, Másnak nem is szólhat dalom, Arankának szól ez ének. A napsugár. A zenekar keringőt játszott s a dalla­mos akkordok megtöltötték az ezer gyertya­lángoktól fényes terem levegőjét. Kaczagás, Csevegés zaja simult bele a zenehangokba s az étteremből behallatszott a pezsgős palaczkok durrogása, Minden arczról az öröm fénj-e sugár­zott. . . . Nem! Csak egy ember volt akinek arcza sötét, komor maradt. Egyedül állt az ablakfülkében összefont karokkal s lángoló szemei követték a mellette elvoruló párokat. Büszke, mintegy 50 éves ém ber lehetett. Süni hajfürtjeibe már ősz Szálak vegyültek, de szemének keinen}' tekintete s arczának szigorú vonásai még elég férfierőről tettek tanúságot. És mégis visszavonultan, egyedül állt majdnem meggörbedve, mintha nagy, emésztő .gondok nehezülnének széles vállaira. Guidok? . . . Balog László, a főváros gazdag polgára, tulajdonosa messzemenő birto­koknak ... és gond ? Hogy lehetséges .ez ? Gazdagsága arany oszlopokon nyugodott. Hires volt arról, hogy bármely pillanatban mil­liók fölött rendelkezhetett. Es ime, most megjelenik a bálteremben, halavány, reszkető ajakkal, révedező tekintet­tel, s olyan arczvonásokkal, melyek elárulják, hogy valami nagyon gyötri, valami nagyon ér­dekli ... Szemei látszólag mindig egy pontot ke­restek a teremben. Viruló, szép fiatal asszony volt a keresett, akinek üde, bájos szépsége mindenfelé föltű­nést keltett. Nyúlánk, karcsú termetéhez hoz­zásimult a selyem, szőke hajában ragyogott a gyémántos pillangó; hullámzó kebelét csókdos­sák a csipkék, hófehér vállait a repkedő, csa­pongó szalagok ... A vig menyecske egy fiatal ember kar­ján repült végig a termen. Az ifjú fiatal, so­kat emlegetett művész, lázasan ölelte magához, s tánczközben halk szavakat suttogott a fülébe. Bolog közelében két fiatal ember állott. Ezek is a tánezoló párt nézték, s egyikük va­lamit súgott" a másik fülébe, mire miudkettea hangosan fölkaczagtak. Olyan hangosan, hogy sokan meghallották. Balog is meghallhatta. A két ifjú aztán az ablakfülke felé kö­zeledett, de midőn a függönyt félretolták s meglátták ott Balogot, zavarodva hátráltak vissza, — Bocsánat! — hebegé az egyik s az­tán elsiettek, mint a tetten kapott tolvajok. Balog halványan, reszketve állott. Hal­lotta a fiatalemberek gúnyos kaczaját s tudta, vagy legalább sejtette okát. Eeje mellére hullott, kezei ökölbe szorul­tak s aztán lerogyott a bársonypamlagra. De hirtelen kisietett a bálteremből a szivarozó fér­fiak közé. Beszélgetett . . . Mit tudta ő miről, mit tudta hogy kivel. Beszélt összevissza, amint ajkára jött. Hirtelen egy kéz nehezült a vállára. Hát­rafordult s fivére állt előtte. — Bátyám! Fogadd meg a tanácsomat — monda halkan — vezesd haza Margitot. Viselkedése olyan feltűnő, hogy most már min­den száj vele foglalkozik. — Lajos! — Kiáltott fel hangosan Balog. — Ez a valóság ! — szólt az öcs és el­•sietett. Balog futva ment a termeken keresztül. Margitot nem találta sehol. Végre lejutott a téli kertbe s amint ott végig haladt egy lu­gasból suttogás hangzott felé. '! — Szóljon Margit! Oh szóljon J— sut­togta egy szenvedélyes hang. | Mély csend . . . Semmi válasz. I — Beszéljen. — Váltson meg. . . Üd­vözítsen. I Balog félretolt egy pálmalombot a látta hogy Margit keble lázasan emelkedik, ajka vo­naglik, szólni akar, de nem tud ... |A nő hirtelen összerezzen, mert zörgést hall a kavicson. A lázas pirosság helyét "az arczán hófe­hér szín váltja föl, egész testében remeg s az­tán fölugrik. A következő pillanatban férje — Balog áll előtte. | — Asszonj^om ! — Mehetünk haza! — szól a férj hidegen, de reszkető hangon. — Menjünk! — szólta nő, karját nyújtva, Balog még egy pillantást vetett a fes­őre, s aztán távoztak. I A tágas hintó végig robogott az uton. Eérj ós feleség szótlanul ültek egymás mellett. Margit ledobta magáról a prémes felöltőt; me­lege volt a hintó rekeszében. Aztán lebocsátotta a hintó ablakát. — Margit meghűtöd magad. — Oh csak hagyja: • - De . .-. • — Ne bántsa önt az 1 Balog reszketett, de mikor látta, hogy Margitot köhögési roham fogja el, felhúzta a hintó ablakát, s mint egy kődarab hullott visz­sza a hintó sarkába-. • Elvonult előtte életének képe . . . Pára­dalmas munkával gyűjtött vagyont s pénzen akart venni boldogságot/ Meglátta Margitot, akinek ssép^ége napsugár volt. Nemsokára neki ragyogót ez a nagsugár. Szeretíe jobban mint az igazi nap suga­rát és Margjt nem szerette őt . . . Hazaérjek ... A kastély még fénylett. Négy szolga volt ébren. Margitotlakosztályába kisérték. — Eoäszul van ön'? Kérdé tőle a férj. —• Oh nem! Nagyon jól érzem magam— szólt "az asszony, s kaczagni akart, de kacza­ját fojtó, görcsös köhögés némította el. — "Orvost!! . . . kiáltott Balog. •— Nem"kell — felelt a nő s (lerogyott & pamlagra. A napsugár beragyogott az ablakon. A másik napsugár ott feküdt a hófehér habos ágyon , . . A láz elvette eszméletét. — Oh igen, szeretem Önt, monda lázál­mában Szeretem, szeretlek , Hiába néz rám olyan haragosan Ö. Nagyon . . . Balog ezalatt tanácskozott az orvosokkal. — Mentsék meg! — szólt kétségbeesve .,. Hadd szeresse azt a másikat, csak éljen az én egyetlen napsugaram! — A tudomány nem ad föl semmi lehet­ségest — szólt az egyik tudós orvos, s a, má­sik kettő helyeslőleg bólintott. A nap fenn volt az égen. A napsugár eltűnt a földről. Balog ott térdelt a szép halott ágyánál. Sirt, könnye megáztatta az ágy selymét. Egy szolga nesztelenül közeledett. Ezüst tálezán levelet hozott, A levél a boldogult nevére volt czimezve. Balog átvette a levelet; a szolga távozott. A levél finom boritékán vékony, de.fér­fias vonásokkal volt megírva a czim. A borí­tók felső sarkában festő paleta s ecset volt. Balog mindjárt tudta, hogy a levél kitől jött. A nagy, erős ember egész tagjában reszketett. Szót akarta tépni a borítékot, de szeme meg­telt könynyel s újra térdre rogyott az ágy előtt. A levelet aztán a halott dermedt njjai közé tette. — Itt van. - Olvasd el! Az a másik küldötte! Fél óira múlva belépett Balog öcscse. — Bátyám l — Te vagy 'Lajos! — Vigasztalódjál! Igy talán jobb ! — Mért éppen a legfényesebb napsugár szűnik meg világítani!

Next

/
Thumbnails
Contents