Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889

1889-06-29

Megjelenik m i n (i e n v ;i s a >• n :\ p. Közérdekű, sürgős közlésekre konmkiul r e u d k i \ ii I i s / á m o k is adatnak ki. Bérmentetlen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt k ö z le m é n y e k a lap S78rk. hivatalába ^ (Ó-kollégium épület) küldendők. J<3 •" ? ,—RÓ* V á p a ff Előfizetési díjak. Egy évre 0 frt — Fél évre 8 frt Negyed évre 1 irt ijo krajezár. — Egv szám ái a 15 kr. Hirdetések Egyhasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 3< > kr. A dij e 1 ő r e fizeiondő. Bélyegdij mindig külön számitutik. Az előfizetési dijak s hirdetésok ;t lap kiadó hivatalába-(GoldliPra Uynla papirkereskedése, főtér; küldendők. /T^. varos halóságáuak és több pápai, s pápa-vidéki egyesületnek' megválasztott közlönye. Felhívás, Veszprém vármegye lakosSÚgálioz;. Bakony-Magyar és Német-szentLászló összeépült községekben folyó évi június bó 11-én délután tűz ütött ki, mely majdnem mindkét községet elhamvasztotta. Keni volt erő, nem volt képesség, mely fékezni tudta volna — dühöngő szél és roppant szárazság közepette — a pusztító elem nagyságát . — mely pusztító elemmel'szemben eltörpülve állott az emberi képesség és megtörve az igyekezet minden reméüye. A károsultak — mindenük elpusztulván — a legnagyobb nyomornak néznek elé, és ezt a csapást elviselni képtelenek, hacsak nem nyujtátik nekik könyörületes segély. Veszprém vármegye lakossága mindenkor elölj árt, mikor szenvedéseket kellett enyhíteni, mikor szép. jó és nemes cselekedeteket kellett gyakorolni. Ebben az erényben bizva fordulok vármegyém lakosságának könyörületessége és áldozatkészségéhez, kérve, hogy a tüz által károsult szerencsétlenek felsegélyzéséhez bármi csekély adománynyal is, — mely adományok a leghálásabb köszönetem nyilvánítása mellett hivatalosan nyugtáztatnifognak, — mihamarább hozzájárulni kegj'eskedjenek. Veszprém, 1889. évi június hó 23. ^lá-cj.-fvc'Cy, ©&2oő, királyi tanácsos alispán. Az iskolai év végén. Volt idő midőn még bizonyos körök, azon elvnél fogva: quo simpkcius eo fidelius, azon voltak, hogy a nagy közönség minél nagyobb része, a jámbor és tudatlan együgyűség színvonalán felyül ne emelkedjék. A tanintézeteket nem csak nem szaporították, de a tudományos rniveltség terjedését a lehetőleg gátolni igyekeztek. Szegény megboldogult Trcfort cultus minister is, nem azért ugyan, mintha a tudatlanságban kívánta volna népét megőrizni, hanem egépzen más, de bizonyára téves szempontból — közoktatási minister létére — ellensége volt a tudományos iskoláknak. Tekintélyes számban állított föl polgári és ipariskolákat, nmképzö intézeteket, s hogy ezeket megnépesitse, a tudományos intézetektől igyekezett minden módon az ifjúságot elterelni, azt gondolván, hogy ezzel Magyarország ipara azonnal föl virágzik. Ezzel tág tért leütött a félig mivolt, a féltanult osztály fölszaporitására, mely a társadalomra nézve a legveszélyesebb, és az ő bogara utáu, igen sok, magát modernnek tartó, apró capacitás íutkároz. Mintha bizony a magyar ipar nyomorúságának oka, a tudományos iskolák túlnépességében, s a magy,r ifjaknak az ipar iránti idegenkedésében rejlenek?! Nagyon kevés állambölcsesség kell hozzá, miszerint valaki belássa, hogy mig a mostani államviszonyaink íönmaradnak, Magyaországon virágzó ipart teremteni nem lehet. Nem szükség a társadalmat jobbra, balra terelgetni, hagyjuk őt csak magára, ösztönszerűleg fölkeresi és biztatás nélkül is ellepi azon pályákat, melyek a biztos megélhetésre, vagy épen a gazdagodásra nyújtanak kilátást. Kis iparosokban nálunk épen nincs hiány, sőt bár ezeknek volna elég munkájuk. A nagy ipart pedig hiába erőltetjük mig Steyer, Ausztria, Csehország, Morvaország és Szilézia szomszédaink és ipartorrnényeiket ki nem tilthatjuk. Mi marad tehát a nagyobbra törekvő magyar ifjúságnak? Nagyon kis mértékbon és silány kilátások mellett a katonatiszti, a hivatali és írói pálya. És ha ifjúságunkat a tudományos pályától is elidegenít) ük, ezen helyeket is mások foglalják el. Egy nemzet értelmi színvonala és igy erkölcsi befolyása is annál nagyobb, minél számosabbak tanult emberei. Azért, hogy valaki tudományos intézetben nevelkedik, lehet igen jeles gazda, vagy kitűnő vállalkozó, mig a csekély képzettséggel biró emberek közül, igen kevésnek sikerül a fölemelkedés. De az ipart is a tudomány fejleszti, tökéletesiti és viszi előbbre. Hát a magyar ifjakat a sokféle és tisztességes megélhetést nyújtó pályákról leszorítsuk? hiszen máris kezdenek — aránylag— elijesztő kisebb számban lenni. A budapesti egyetemen a lejárt iskolai évben beirva volt összesen 13473 tanuló. Ezekből volt róm. kath. 126S, a két prot. felekezetből összesen. G53, az izraelitákból 1072, — az ország lakosaiból r. kath. mintegy 8 millió, a protestánsok egy pár ezerrel több mint 3 millió, izraeliták 7 százezer körül. Most tessék ebből az arányt levonni. Ha az ipar Magyarországon olyan nagyon jutalmazó volna, a nálunk sokkai élelmesebb és gyakorlatibb izraeliták — kiktől sokban tanulhatunk — nem tódulnának olyan nagy arányokban a tudományos pályára. És ba a. Pápai Lapokban, a folyó év június 23-án M. Gy. alá-' Írással megjelent Iskolai éc vegén czimü czikk által megjelölt irányt elfogadjuk és követjük, a magyar nemzet miveltségi színvonala folyvást süllyed és mint sok egyébről, ugy a literátus pályáról is teljesen leengedjük magunkat szorítani, s rövid időn megérjük, hogy a magyar elem a hazában a legalárendeltebb szerepet fogja játszani: leszünk béresek, hajdúk, lámpa g3"ojtogatók, vasúti bakterok, utczaseprők, zsákolok, hordárok stb. hiszen kis iparosaink nagy része, már is ezen állomások után sóvárog. De M. Gy. szerint „a jöoö az iparosoké, a jöc-ö század az ipar százada less" A próféták kora lejárt, a jövendő mondásokra ma már okos ember nem hallgat, de ha úgy lenne is, no addig még igen sokat kell iparosainknak koplalva várakozni, pedig tudjuk a meséből, hogy ez igen nehéz mesterség. Áz emiitett czikk irója kárhoztatja, ha a szegény ember urat akar fiából nevelni. Hát az úrrá létei csak a gazdagok és urak gyermekeinek legyen kiváltsága? Hát a hét szilvafás nemes, — a szegény mesterember, a kézi munkás, a napszámos, még csak ne is álmodozzék arról, hogy fiából valaha ur legyen! Bizony igen sok derék, nagy urat, excellentiásokat, ominentissimusokat, írókat, tudósokat lehetne fölszámlálni, kik nagyon szegény mesteremberek, napszámosok és hét szilvafás nemes emberek gyermekeiből kerültek ki. A Kisíaludyak, Vörösmarty, Deák Ferencz, Kossuth Lajos, Jókai Mór azon osztályból származnak, kiket a hét szilvafások közé szoktak sorozni. Petőfi Sándor szegény falusi mászáros fia volt. Mit mondjak kitűnő főpapjainkról? a veszprémi püspök Ranolder keztyüs fia volt, —•* iiopácsi egyl eteket segélyeznünk, velük a szellemi kapcsot fenntartanunk kell. Nem téveszté szem elől, a magyarosodás körül érdemet szerzett tanitúk és a magyar nyelvet elsajátított idegen ajkú tanulók jutalmazását sem. Igaz ugyan, hogy a szellemi munkát pénzzel megfizetni nem lehet, mert csak szerény kamat fog ez maradni mindenkor azon tőkével szemben, melyet a szellemi munkás müvében nyújt, buzgalma által felmutatni képes. De az igaz uton haladó becsvágy nemes vonása az emberi léleknek, — s az elismerést nyújtsák azt bár egy kicsiny borostyánágban — erkölcsi győzelmének drága jutalmául fogja tekinteni. T. Közmívelődés egyesületi közgyűlés! íme röviden jeleztem, hogy egyesületünk t. választmányának czélunk valósítására nézve mily elvek lebegtek szemei előtt, hogy mennyiben sikerült ezeket érvényesítenünk a következő beható titkári jelentésből fog kitűnni. Ha egyesületünk a kezdet nehézségeivel küzdve, alajtszabályaikoz való hűsége, szorgalma daczára az óhajtott eredményt nem érte is el, ha igyekezetét teljessiker nem koronázta is bízzunk a jó Istenben, ki minden jó és szt. ügyhöz megadja áldását, hogy egyesületünk t. választmányának is bizonyára erőt, kitartást és segédeszközöket is fog nyújtani, hogy kitűzött nemes, hazafias feladatát sikeresebben oldhassa meg a jövőben. És ezzel vau szerencsém a mai közgyűlést megnyitni. Az éljenzéssel fogadott elnöki megnyitó beszéd után Hannos Zoltán titkár olvasta fel a következő jelentését az egyesület évi működéséről: Tisztelt közgyűlés! Egyesületünk mindinkább kezdi legyőzni a kezdet nehézségeit, mindinkább kezd téri foglalni ugy e városban, mint a vidéken; nem ringatjuk ugyan magunkat abban a hitben, hogy meg van téve mind az, mit a tagok gyűjtésében megtenni lehet, sőt tudjuk . igen jól, • hogy e tekintetben a vidéken még kevés történt. Az egj'esek fellettek ugyan a vidéken is kérve, egyesületünkbe való belépésre, s nem minden eredmény nélkül, a mint ez az alább következő számokból kitűnik, azonban a községek, mint erkölcsi testületek, még mindig távol állnak egyesületünktől. Az ok, a mi miatt a községek eddig nem lettek bevonva ama mozgalomba, mit egyesületünk érdekében indítottunk, a választmányon kivül áll, általa mindeddig nem volt elhárítható ; ma azonban megvannak téve a -lépések arra, hogy a községek, bár nem abban az alakban, a niibye't a választmány óhajtott, de még is felszóllitassauak egyesületünkbe való beltpésre, s hisszük, hogy a jövő közg3

_

ülésen annak eredményét mér bejelenthetjük. Egyesül etünknek ez időszerint 178 tagja van; ezek közül 48 alapító f helybeli '21, viTÁRCZA. HAGYJATOK MAGAMRA. Ne zavarjátok meg ezt a néma csendet, Hagyjatok magamra- mig itt el merengek. Feledve a bánat: A csalódás kinja- ez üldöző vampyrMely szivemre támad. Hagyjatok magamra, e világ zajának Kerüljön el hangja, mert tőle ez álmák Tova reppennének : Amelyeknek szirmán —mint álmodó lepke — Csüng e sebzett lélek. Rajta csüng, s elpihen, mint emlőn a gyermek; S balzsamot lel ottan aminő nem termett Messze- Gileádon : . . Hagyjátok pihenni: hadd ringassa keblén Az a csába álom . . . Óh! hagyjátok szivni kelyhe édes mézét; Mig mámorba fullad tőle minden érzék; S majdan- bele őrül; — Nem üidva a jelent; álmodik a múltban; Egy boldog jövőről ... <SoÓ3 £aj-od. A „Szerelem" meg a „Szenvedés" Mese. Irta SVÁB LEÓ. Egyszer este, mikor a lemenő nap biborpirosra festette a könnyű bárányfellegeket és utolsó sugaraival bearanyozza a fák sudarát, a kis fülemile mesét mondott kedvesének, a rósaának. Igy kezdte; Tündér honban nagyon, óh nagyon szép minden. Ott örökké kék az ég, mindig zöld a pázsit, virág sohase hervad, sohase fonnyad el s a kis tündérek mindörökön örökké ifjak, szépek maradnak. A "tündérkirálynő egyszer magához intette szolgáját, az enyhe tavaszi szellőt és azt mondta neki. ; — Menj, hívd alattvalóimat ide! A langyos szellő gyorsan engedelmeskedett úrnője parancsának. Könnyít lepkeszárnynyal kirepült a mezőre és tündértől tündérhez szállt. Mindegyiknek megcsókolta a homlokát és mindegyiknek azt mondta: — A királynő hivat I A kis tündérek odasiettek az ő felséges asszonyukhoz és megálltak trónja előtt, a mely egydarab gyémántból készült. — Királynő, itt vagyunk. Mit parancsolsz ? — A tündérkirálynő azt felelte: — Szálljatok le a földre. Járjatok országról országra, városról-városra, faluról-falura, házról-házra. Ti testvéreim, a kik arra vagytok hivatva, hogy boldogítsatok, menjetek és jutalmazzátok meg a jó embereket. Ti pedig, a kiknek az a feladatuk, hogy bű itessetek, büntessétek meg a rosszakat! . . Menjetek hát! A tündérek nehéz szivvel hagyták ugyan el szép hazájukat, de kénytelenek voltak engedelmeskedni. Párosan szálltak le a földre. A szorgalom karon fogta a Gazdagságot és igy szólt hozzá; — Mi együtt megyünk, nemde ? A Gazdagság fejével bólintott, — Mi együtt megyünk, Előlépett aztán a Tunyasíg. Kivel menjek én? — kérdezte, körülnézve testvérei közt. Azt mondta neki erre a Nyomor, a sápadt arczú Nyomor, a kinek a ruhája ringybólrongyból való volt: — Mi ketten mindig szerettük egymást. Jajj hát, együtt, elválaszthatatlanul járjuk be a földet. És elszálltak ... Előlépett az Öröm. Bájos arczú, mosolygó tündér volt. Nyakán gyöngyfüzért viselt, a mely könnyekből, örömkönnyekből készült. — Én velem ne jöjjön senki, — szólt, — Elmegyek magam. Kitérőre nincs szükségem, mert hiszen egymagamban is szívesen befogadnak mindenütt, jól tudom. És elszállt . . . — Hát én kivel menjek? kérdezte a Fösvénység. Az irigység, a ki éppen akkor vette magára palástját, mely a pongyola-pitypang-sárga virágaiból volt csinálva, azt felelte neki: — Én méltó társad leszek, azt hiszem! — Én a Dicsőséggel megyek ! — szólt a Kevélység — ós elszálltak ők is . . . Csak a Szenvedés maradt még vissza. — Hát te miért nem röpülsz le a földre ? -- kérdezte tőle a királynő. Nincs társam, — felelte a Szenvedés. -Egyedül maradtam, testvéreim mind elszálltak. A tündérkirálynő elgondolkozott. — Nincs társad? . . . Pedig itt nem maradhatsz. Egyedül elunnád magadat. Menj egyedül, próbálj egymagádban szerencsét! A Szenvedés, erre felöltötte fekete köna, kitűnő püspök, utóbb érsek, egy | kőmives legény fia volt stb. Az em- j beriség megváltói ritkán selyem és j bársonyból kerülnek ki. ; Ha sok volna a tudományos í pályán az ifjú — a minthogy nem iz — sőt hasonlítva a szomszéd nyngoti államokéhoz, még nagyon kevés, de ha sok volna is, majd elhull a férgese, még Magyarországon nem halnak éhen az emberek, Tehát csak előre tanulni, tanulni és harmadszor is csak tanulni, 3 építeni a hazai tudományosság épületét, kinek mint adák az istenek! _____ o A [KijKt-vidéki közművelődési egyesület KÖZGYŰLÉSE 1889. évi június hó 23-án. Az egyesület évi közgyűlését, mely i városháza nagytermében tartatott meg, Sieger Ágoston apátplébános, az egyesület ;lnöke a következő beszéddel nyitotta meg: Tisztelt Pápavidéki közmivelŐdés-egyesüeti közgyűlés! A legbensőbb örömtől áthatott kebellel idvözlöm egyletünk helybeli és vidéki t. tagait, kik egyletünk ügyei és kitűzött czélunk ránti meleg érdeklődésből e helyre sietve, negjelenésök által annak tekintélyét és diszét slö mozdítani szíveskedtek. ügyletünk egy évi működéséről annak szellemi és anyagi állapotáról a t. egyesületi tőzgyülésnek előterjesztést tenni az egyesület titkárának és pénztárosának leend nemes eladata. Én röviden csak annak jelzésére szoritcozhatom, hogy egyesületünk t. választmánya i jelen évben sem téveszté el szemei elől, íogy alapszabályaink értelmében a közmívelőlést kell xigy iskolában mint azon kívül a nép tözött terjesztenünk, mert szellemi tehetségenk megismerése és helyes használata rninmajunk józan megbecsülése, szeretetérc és földi ólétre vezet — s csak azon nemzetnek van jiztos politikai jövője, mely komolyan törekszik iz általános műveltség színvonalára emelkedni ís azon előrehaladni. Nem téveszté szem elől, hogy nyelvével il ós hal minden nemzet; hogy azt édes basánk közkincsévé tenni honfiúi szent kötelesség, nemzetiségünk létkérdése, jól tudván, hogy ri hazai nyelvét másnak előnyére elhanyagolja >ly mostoha apához hasonlít, ki második neje gyermekeit bársony ruhában,saját édes gyer nekeit pedig rongyokban járatja; jól tudván,. jreguss szerint, készebbeknek kell lennünk a osarnokság szolgáinak állani be, ha magyar a ssarnoks&g, mintsem szabadságért küzdeni, ha j ÍZ magyartalan, Nem téveszté szem elől, hogy összmükölésben rejlik a valódi erő, s azért kasonczólú tösét, fekete fátyollal vonta be az arczát és ő is leszállt a földre. Szállt, szállt, szállt . . . Bejárt százegy országot. Minden kapunál megállt és bekopogtatott. Siránkozva kérte az embereket: — Eresszetek be, óh eresszetek be ! De ha megkérdezték, hogy ki van künn s ő megmondta nevét, hát mindenütt azzal utasították el, hogy: — Csak menj, menj, rád semmi szükség sincsen itt! Csellel mégis belopódzott egy-két házba, De ott se volt soká maradása. A mint fölismerték, rögtön elkergették. Sokáig járt-kelt a Szenvedés a földön. Végre belátta, hogy egymagában mire se megy és ismét visszaszállt Tündérhonla, A királynő csodálkozva fogadta. — Hát te megint itt vagy ? A Szenvedés panaszkodva azt válaszolta: Bejártam százegy országot, százegy országnak minden városát, minden falvát. Bekopogtattam százegy országnak minden házába, de az emberek nem akartak beereszteni. Csellel ha belopództam valahová, onnan is kivertek a mint rám ismertek . . . .óh királynő, adj hát nekem társnőt. Magam bizony semmire se megyek. — Már látom, — szólt a királynő, — hogy ügyetlen vagy. Nézd, testvéreidtől minden nap kapok rózsasziromra irt levelet. Valamennyinek jól folyik a dolga, valamennyinek akadt hajléka, nem egy, de száz is, meg ezer is. A Szenvedés azt mondta' erre : '— Ah, őket szivesebben látják az emberek, Pedig nem én vagyok a legroszabb lelkű tündér ... Ha mindig csak zokogás, tájdalom jár a nyomomban, tehetek én róla? Te teremtettél ilyennek. — Igazad van, — mondta a királynő.— Mind igaz, a mit mondasz. íme hát. hogy panaszra ne legj^en okod, adok neked társat! S a szép tündérkirálynő lelépett gyémántos trónjáról és végtelen gyönyörből, mámorító kéjből, meg emésztő vágyból uj tündéri teremtett. Minden tündér közt ez lett a legszebb. Az ajka mosolygott, a szeme ragyogott. Gyönyör volt őt nézni. Ä tündér királynő áldólag tette a kezét a fejére ós azt mondta neki: A te neved legyen Szerelem! Fogadjanak ujjongva mindenütt, a hova lépsz. A költők rólad zengjenek dalokat és a daloktól visszhangozzék erdő és mező, hegy és völgy. iSTyiljék meg a te számodra a dúsgazdag palotája, a szegény viskója! Nyíljék meg a te számodra minden sziv, az emberé is, meg a legkisebb féregé is! . . . A Szenvedés csodálkozva nézte uj társát és elragadtatással kiáltott föl: — Mi szép vagy. óh Szerelem! " Jöjj, én hű társad leszek! Nem válok el tőled soha, de soha! ... Óh jöjj ! A Szerelem mosolygott és magához ölelte a Szenvedést. Es "úgy összeölelkezve, lassan leszálltak a földre. A mere repültek, a fák meghajtották sudarukat, a merre szálltak, szebben és vidámabban csicsergett a madár, a merre jártak, édesebben illatozott a virág. Azóta együtt járnak-kelnek e földön a Szerelem meg a Szenvedés . . . Együtt járnak ma is . , . Együtt fognak járni mindig , . , M