Pápai Lapok. 16. évfolyam, 1889
1889-01-06
XVI. évfolyam. I. szám. Pápa, 1889. január 6 Megjelenik rn i »»<! f? fi v a s r na }>. Közérdekű .;drgős közlésekre koi'imkiiit i-Miíi kivülí szám tsk is " . ad .tuák ki. 581 Bárment jtlen levelek, ' '•• csak ismert keze'itől fogadtatnak ti. — ívé/iratok- n ;m 'adatnak vissza. A lapnak szánt k ö z le m é ny e k a .lap sv.erk. hiv.v.&iábi. ^ ^ (Ó : k')llégium épület) källendyk. Jjf? i ~U* '\\).2í Előfizetési díjak. •Egy évre 6 fi-t ~ Tél évre 3 frt. Negyed évi-e' 1 irt 50 krajezár. — Egy.szám ára 15 kiv • Hirdetések Egyhasábos petitsor térfQgáta után 5 kr, nyilttérben 30 kr. A díj előre fizetendő. í Bélyegdíj mindig külön számitatik. | ' Az előfizetési díjak s hirdetések i ! u lap kiadó hivatalába (Goitfbcrg Gyula i Cj\ papirkereskedése, főtér) küldendők. /X^ xfä . ,7)V Pápa város hatóságának és több pápai, s. p apa-vidéki egyesületnek in e g v á 1 asz t o 11 közlönye LAPUNK mai számával kezdve megnagyobbodva öt hasábosau jelenik meg", s ezzel a vidéki hírlapok legnagyobb és legterjedelmesebb lapjai közé lépett. Lapunknak folyton ós folyton > szélesebb és szélesebb körben való eltenedése tette kötelességrfuikké lapunkat, mely a mai számunkkal XVÍ. évfolyamba lép, megnagyobbítani. Az előfizetési ár azért marad a régi. A mii a közlelkesedés teremi. Szép, haza£as ténynyel Tegeztek be a pápaiak és hozzátartozói az ó-éve-C hogy egy maradandó emlék felállításával örökítsék meg lSS9-ben lS48-at! A közlelkesedés felséges szelleme ült diadalt az ó év utolsó vasárnapján, a mikor ís a pápa vidéki közművelődési egyletnek, a derék, kitűnő és minden mozzanatában hazafias egyletnek kezdeményezésére városunkból és vidékéről tömegesen jelentek meg városházunk nagytermében, hogy részt vegj-enek a közlelkesedés ünnepies nj'ilvánulásában. Komoly, szép értekezletnek volt ezúttal az öreg tanácsterem tanuja, Semmi legkisebb diszonanczki, semmi legkisebb közbeszólás, semmi legkisebb már mindenütt megszokott „tapintatlan" beszéd: -— de közlelkesedós í Mintha .mindannyian demonstrálni akartunk volna, hogy a felett, a miről ez értekezleten szó lesz. az csak akkor imponálj ha azt a közlelkesedés teremti meg! Igen helyes volt, hogy az a nemes gondolat, hogy a Pápa mellett, Ihászi pusztán 1849-ben elestek emlékezete úgy a helyszínén, mint a központon, egy derék magyar város nyílt terén emlékszoborral megörökíttessék — hogy e szép eszme egy közművelődési egylet talaján fogamzott meg. Máshonnét, bárhonnét jött volna ez eszme, nem teremtett volna ily egyhangú, hatásos közlelkesedést. Egy indifferens, minden politikai párttól távol álló, a épen ezért, minden politikai pártot magában foglaló egyesület lehet- a legjobb és legalkalmasabb kezdeményező. Nekünk szabadságharezunk dicső emlékét egyenlően kell megbecsülnünk, s nem engednünk, hogye dicső emlék ne édes mindnyájunk I drága öröksége legyen! Azt is "ak- ! kor a közlelkesedés teremtette: ezt j is mostan a közlelkesedés tartsa fent! Szívből üdvözöljük a múlt vasárnap megválasztott százas nagy bizottságot, mely honvédszobrot állít Pápának és emlékkővel megjelöli az ihászii téren elesett magyarjaink sirját. Az első kezdeményezés a várakozáson felül ütött ki. Megjelent a dicső korszak egyik előttünk is drága alakjának, az egykori honvédezredesnek fia, Esterházy Ferencz gróf és „egy komáromi honvéd örökségéből" rögtön megkezdte" az adakozást nem kevesebb összeggel, mint -annyival, mennjnt az egész vármegyei közgyűlés határozatától várunk: 300 frttal. Köszönjük e derék szép példát. Érdekes nyitánya volt az' értekezletnek Kis Ernőnek, főtanodánk e szorgalmasan búvárkodó tanárának az ihászii csatát tárgyaló felolvasása, mely- után, mikor a tulaj-donképeni „napirend" következett: — a már rég nyilvánításra készen álló' közlelkesedésnek Szilágyi József, közéletünk e régi kiváló előharcosa, a tőle már megszokott ékesszólással, adott méltó köztetszéssel- foga-' dott kifejezést. Most már az lit készen áll mindnyájunk előtt! A ki áldozni akar egy szép hazafias czélra: — megtalálhatja azt. Szobrot emelünk a.múltnak, mely hazánknak alkotmányt adott, s törvényes királyt ültetett Szent István trónjára. Szobrot' emelünk a jelennek, hogy megmutatva és hirdetve legyen, hogy nem szült gyáva nyulat Nubia párdueza. Es szobrot emelünk a jövőnek, hogy maradandó bronzból jelezve legyen a magyar nemzet politikai vallásának ama hitágazata, .hogy: ,,ha a hármas hegy országuuk czimerében a mártyrok vérével áztatott Golgothává lett is" annak idején; de a kereszt, mely a [Golgothán emelke- j dik, korántsem a halálnak, a sírnak keresztfája! A munkás kérdésről, i. Valamint a XVHI. században az egész európai társadalmat átalakító franczia forradalmat az úgynevezett „harmadik rend" helyzetének visszássága idézte elő, ugy napjainkban ép oly égető szükséget képez a „negyedik rend" — a munkás osztály — állapotának rendezése. A párisi commune, a belgiumi munkás, zavargások, Németországban a socialdemocrata párt szervezettsége, Austriában a socialista és anarchista áramlatok egyesülése mind megannyi intő például szolgálnak, miszerint elérkezett az idő, hogy a munkás kérdéssel mi is behatóan foglalkozzunk. A párisi conimunet annak idején sokkal csekélyebb engedmények árán veszélytelenné lehetett volna tenni, mint a minő áldozatokba leveretóse, vérbe fojtása került — s azóta is • folyton egy nyilt sebként jelentkezik a nemzet testén. A belgiumi zavarokat az ottani munkásosztálynak a tökepénzesek általi kizsákmányolása, ezek rideg szivtelensége s a munkások n} 7 omora hozta létre. Németországban és Austriában általános kitörésre még nem került ugyan a dolog, de I. Vilmos német császár élete ellen ismételten intézett merényletek, vala-mint Austriában Most híveinek és irányának terjedése következtében a djmamitnak ily czéiból való használata nem' egy rajongót juttatott már bitófára. Az ószakamerikai Egyesült Államokban Chicagóban az anarchisták a rend embereivel utezakarezot vívtak, Irlandban pedig az éveken át tartó agrár természetű zavargások bár politicai háttérrel ís • bírnak, mindazonáltal hason irányú izgatásokra vezethetők vissza. A tőke és munka közti ellentétet, a munkaadó és munkás közti érdekharezot a szuronyok hatalmával elnémítani, leverni lehet ugyan, de elenyésztetni, megszüntetni nemki fog törni ez újból s 'annál pusztítóbban, minél ellentétesebb álláspontot foglalnak el vele szemben az irányadó tényezők. Hazánkban daczára többszöri kísérleteknek — Istennek hála — a felforgató tanok nem találtak oly termékeny talajra és nem nyertek oly elterjedést, hogy az állam és társadalom létét közvetlenül veszélyeztetnék ; a csáberejü szép szavak hatásának józan gondolkodású munkás osztályunk eddig ellentállott. De azért korántsem kell hinnünk, hogy mivel nálunk minden nyugodtas csendes ós mivel a munkás osztály .panaszai lármás kitörésekben nem nyilvánulnak, hogy részünkről tenni való semmi sincs. Mert a gondoskodás a társadalomnak egy kiterjedt, fontos és eddig elhagyatott osztálya iránt igenis kell, hogy ugy az állam mint a társadalom feladatát képezze. Jól monda a Németbirodalom nagy császárjai. Vilmos: „hogy a socialis bajok gyógyítása nem csupán a kivételes rendszabályok alkalmazása által érhető el mintinkább a munkások anyagi jólétének tényleges előmozdítása által". S a Németbirodalom volt az első, mely megalkotta a munkásoknak balesetek elleni biztosításáról szóló törvényt s hol rokkantságuk, vagy aggkoruk esetén beálló segélyezésükről is történt törvényi) ozásilag gondoskodás. Számosan vannak, kik a közgazdasági szabadéi vüség nevében viszsza utasítják az államnak bárminő beavatkozását s azt állítják, hogy az állam nem arra való, hogy egyes polgárai megélhetését a sors viszontagságai ellen biztosítsa,— ezek csak üres jelszavak — s az illetők feledni látszanak, hogy ép az államok eddigi be nem avatkozási rendszere volt szülője azon,bajoknak, melyek a munkáskérdésből itt-ott felmerültek. Mert ép a bizonytalan kereslettel biró munkás osztály, melynek exístentiája két kezének munkájára van utalva s folytonos hullámzás, ingadozásnak kitéve — igényelheti, hogy az állam és a társadalom egyes osztátyai helyzetének javításán karöltve közremunkáljanak, A csekély napibér alig elég arra, hogy a lét fentartásához nélkülözhetlenül szükséges igények kielégíthetők legyenek. Jelene sokkal nyomasztóbb semhogy jövőjéről gondoskodhassék s szerencsétlenség esetén magára, •— halál esetén övéire nyomor és inség vár. E kínzó tudat szüli az elégületlenséget, az elkeseredést, ez fakaszt benne gyűlöletet azon társadalom ellen, melynek uralma alatt ily állapotok fejlődhetnek. Ez ellentétet kiegyenlíteni a munka és töke közt védelmezni a gyengét az érösebb ellen, kímélni az embert és az emberi erőt, nem engedni a munkát és tőkét társadalompusztitó'harczban egymásra törni; 'ez első sorban a feladat s ez irányban az államnak a megelőzés terére kell lépni. Addig nyújtani előnyöket, míg azok kéretnek és köszönettel fogadtatnak és nem várni addig, midőn erővel csikartatnak ki, s ujabb követelések fel állítására szolgáltat-. nak tápot. • A tőke 'nélküli munkás a társa1 dalom termelője, munkájának gyümölcse teszi vagyonossá a társadalmat' s az államot, — arcza verítékével szerez jogezimet arra, hogy keresetkóptelensége esetén ne kónytelenittessók koldulással keresnie kenyerét — vag} 7 ne kerüljön- a bün örvényébe. Az állam és társadalomnak gondoskodnia kell a munka rokkantjának sorsa enyhítéséről s minthogy szegényügyünk teljesen fejletlen állapotban van s e kérdésTÁRCZA^ Boldog uj évet (Karczolat.) felvirradt az uj esztendő napjaj^^vagy La úgy tetszik: beköszöntött az uj év; vén Sylveszter apó elhozta a haldokló ó esztendő helyett apró csecsemőjét a jövendő uj évnek, mely alig élt még eddig pár órát, de nem sokára, hamar, nagyon hamar izmossá fog nőni, s alig vesszük észre már megvénült s elvándorolt oda, a hova a többi: az emlékezet, a mult lomtárába; — ime a szólamok, melyek közül válogathatunk tetszésünk szerint, szem előtt tartva azt, hogy egyik olyan régi mint a másik, s' kopott helyett csak kopottabbra akadhatunk. De hát mindegy úgy is; válaszszuk akármelyiket, tény az, hogy vénültünk ismét egy évvel vagyis 12 hónappal, a" mi tudósok nagyszerű kiszámítása szerint 365 napot teszen, naponként egyre másra 24 órát' számítván. S ebben meg kell nyugodnunk annál is inkább, mert uem tehetünk róla. Kívánjunk egymásnak boldog uj évet, az csak jó szivünkről tesz tanúságot s nem árthat legalább, ha már ugy sem használ. De ha komolyan al arjuk venni kívánságunkat, szeressük egymást mint önmagunkat az írás szavai szerint s akkor boldog lesz az uj esztendőnk. • . A mai nap -pedig legyen a házmesterek, hordárok, pinczérek r levélhordók és szolgák örömnapja. Folyjon a borravaló a-hogy tud s a hogy erőltetik. Ne legyén kíméletes senki a saját zsebe iránt, a mennyire csak a jóvblta megengedi.- Ez emberek napja a inai.- „Boldog uj évet" rebegi a pinczér 8 alázatos mosolygó ve-Dini nem takarják el » wwaeiWl kisugirzi azon követelést: „ember! Isten és ember előtt tartozol egy forinttal nekem, vagy büntetésed rettentő lészen, mert ha nem fizetsz, én — lenézlek." így a hordár, házmester, levélhordó stb. Ke vegyük nekik rosznéven, ők szerzik nekünk az igazán boldog uj esztendőt, Mert ezt az egy napot megkeserítik úgy, hogy a többi, melyen ilyen nyájaskodások elő nem fordulnak —- hacsak a lábunkat ki nem ficamitjuk, vagy a fogunk nem fáj — e naphoz képest joggal képzelhető boldognak. Nagy István uram házában élénk sürgés forgás van. Talpon áll az egész ház, de azért mindenki csendesen jár kel. Nem aggódás ül az arezon, de öröm. Suttognak itt is ott is, néha megáll a ház népe egy-egy kuczkóban összenevet, aztán megyén ki ki tovább dolga után. Ma mindenkinek nagyon sok dolga van. A nagy udvarban már korán reggel kivégzés volt, sirt a csirke és saját „hattyúdala" mellett keserves ssomorusággal járta el feje szomorú halotti tánczát, .-mint a kinek ketté van vágva a kukoricza-pusztitó gégéje, — mint a hogy úgy is volt; a liba életének is véget vetett egy kegyetlen éles kés risszantása, melyet a felvidéki tóttól vett a nagyságos aszszony husz garasért. Szegény liba! Olyan büszkén begyeszkedett a mig élt, elkényeztették, mert olykor még tömték is bele a sok jó libának való ételt, midőn már az apetitusa nem is kívánta, ő elbízta magát, kényes rátartó lett, a többi honfiakkal szóba sem állott, pedig egy portán volt velők, s ime! megéri, hogy pecsenye lesz belőle, s a mint a környülállások mutatják/ ha meg nem éri is, de azért csak pecsenye lesz biz ő. A konyhában ís nagy a tevékenység. A Jutka szolgáló ma egészen elfelejti dalolni a kedveäcj uotajit, melyet pedig,' hejh I kitál t*. nult? A Jánostól, a- daliás Jánostól, kinek még a sarkantyúja is úgy ragyog, mint a szeme, már pedig szeme fényesebb még sarkantyújánál is. Rá is kezdi, pedig nagy munkásságában a helyett, hogy a csibét öntötte volna le a forró vízzel, a saját kezére lódította, hogy a bőre hámlott róla. Itt vag3 r ok izibe A konyha felibe Addig kedves rózsám .-' Jutka te! kiált rá az asszony, hát nem tudod, hogy a nagyságos ur alszik! Hallgatsz mingyár! — Igenis hallgatok nagyságos asszonyom, csak az ujjamat forráztam le, attól kezdtem el egy kicsit danolászni. Tehát a nagyságos ur alszik, T. i. nagyságos nemzetes és vitézlő bükkfáival Nagy István uram, a ki immáron betöltötte a 80 esztendejét, de fiával, menyével, unokáival a legboldogabb egyetértésben, teljes egészségben egy házban lakik Bükkfalván. A nagyságos ur bizony már megette kenyerének javát, savából sem maradt még sok, a mit ebben az életben el kell fogj'asztani. így aztán nagyon meg kell fogadni a tilogus szavát, a ki pedig azt parancsolta, hogy minden reggel 6 órakor már talpon kell lenni. Ma azonban kivétel van, ma alhatik a nagyságos ur addig, a míg a kis unokái czífra köszöntővel, virággal., ajándékkal fel nem köszöntik, fel uem költik. V • A nígy szobában folyik is a készülődés nagyban. A kis Pista gyerek uj ruhájában nézegeti magát a tükörben, simogatja a szép szegélyes attillát, nézegeti a fényes czipőket, s ki ki húzva egy egy fürtöt hosszura, csodálkozik rajta, hogy mikép karikázta azt úgy össze a papírdarab, a mit a mama úgy hitt, hogy pióoa, A Tiuike a leány mir idősebb. Tanulja a mondókáját. Pedig tudja már mint a vízfolyás, de apácska azt mondta, hogy érzéssel kell elmondani, ő pedig hiába okoskodik a kis eszével: hogy mi az az érzés ? Nagyokat kiáltson, vagy mondja el halkan? Előbb csókolja meg nagy apát, vagy utóbb, talán minden pont után? Nem birja ő azt elképzelni. A ruhájára rá se tekint, egy pár hete ugy is azt nézte mindig, a mig elkészült Szépen áll, jól áll, apácskának, anyácskának illŐ módon kezet, csókolt érte, ő hát nem foglalkozik vele többet mint az a Pista, a ki még gyerek, ő .már maholnap hét éves lesz, hozzá, nem illik az a kényeskedós. Mel-. lette van egy pár papucs, a mit ő hímzett nagy apának sok sok délelőttön keresztül, délxxtán pedig a kedves gouvernante - tett rajta • egy más igazítást. Sok fáradságába került az igaz, mert nem igen ért hozzá, de hát egyszer csak készen lett s maga sem tudja mikép. Biz annak csak a gouvernante .a megmondhatója. De jön is a „mamzel." Nos gyerekek, készen vannak ?". kérdi szigorú hangon s olyan tekintélylyel, mintegy nagyobb terjedelmű vármegye. — Kérem kisasszony, felel mind a két gyermek kellő engedelmességgel. — Tudják a beszédet ? hangzik a vallatás tovább. . — Tudjuk. . r . . —" Mondják, el, elmondják hűen, „Mint csöndes viz folyása, melyben az ég szelid kékje, a ráhajló lombok enyhe zöldje, úgy a tiszta érzések végtelen öröme stb, A beszédet a kisasszony készité, tehát tökéletesen nyugo.dtak lehetünk, van abban minden. Pista gyerek hamarosan, ledarálja az egészet. Tiniké ellenben lassan. mondja, néhanéha nagyot sikoltva hangsúlyom ászát,mint azt a tiszteletes úrtól hallotta a templomban. Aztán útnak eresztik őket; nagy apa szobája elé halk csoszogással jönnek; féltik, hogy felébred s nem jut eszükbe, hogy csak muszáj neki ébren lennie, ha megakarja hallgatni a .köszöntőt, Pista gyerek roppant trémában van. Néha elsápad, aztán piros lesz. A folyosón megállítja „nővérkéjét" olvassák át még egyszer a „mondókát" hátha belesülnének! . —: Én beleugranám a kútba szégyenembe! — Én is! tromfol rá a Tiniké. Te Pista, igen, de a kut be van fagyva? — Takarodtok be már! dörmög a folyosó végiről .az apjok, ki, nem fogta föl e czerimonia nagy fontosságát s türelmetlenül vágyakozik a reggeli után. A két gyerek erre ijedten somfordál nagy apa ajtajához. Tiniké kopogtat. Semmi válasz. Koczog újra. Csönd. — : Nagy apa! Alszik még. Kérdi félénken. — Alszom, — hangzik belülről. -- Én azt gondolom, hogy nem. alszik, mondja Tiniké Pistának, csak tréfál. Újra kopog. — Tágasabb odakünn! mordul ismét, a mire a két gyerek bátorságot merít (mert apácska fenyegetéseit is látták a folyosó másik végén) és benyit. Nagy apa már karosszékében ül. Testét, mely izmos, derék, tarka, virágos köntös födi, lábain sárga papucsok. Feje egészen fehér, vagy a mint olyan szépen mondják: galambősz. Haja azért sürüj s dús szakálla is mint a tiszta ió . omlik mellére. Szemöldeit összehúzza, de szeme ragyogásából meglátszik, hogy a mint megpik • lantotta a két ünneplésen felöltöztetett kis -unokáját, lelke nevet. — No mit,akartok! ? förmed rájuk erős hangon, mely minden erőltetés nélkül durva lenni nem tud. Mért nem mentek oskolába? *' A Tinütew idősb, as felek re
