Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-03-25

Levél a fővárosból. Budapest, márcz. 22. Itt ''ti tavasé. A. Duna jege kikelt záraiból s a tavaszi napnak legelső sugarai ugyancsak vésztjósló jégzajlás szaítérévé tették a máskor oly lassan hömpölygő folyamot. — Ki is sejtette volna, hogy a Duna méhe Titánokat rejt magában, kik a hullám tógáját öltötték a napsugárban fürdő fodrokra. — Igen a Duna megáradt, még pedig oly eszeveszettül, hogy alig 2—3 nap alatt elérte a kritikus 5 méternyi magasságot, — persze ő még ezzel meg nem elégedve 60 centiméterrel magasabbra pöffeszkedett. A vészbizottság, élén Kada alpolgármesterrel, falragaszokon hivta fel a főváros lakosságát, hogy a viz használatát illetőleg legyen óvatos, s ne pazarolja; a part mentén pedig gőzszivattyukat állított fel, hogy a lefolyó csatorna viz tömegét a Duna medrébe terelje. A fővárosnak, daczára, hogy a Duna hnlámai a rakodó part alsó lépcsőzetét már teljesen elborították, nincs mit tartani a veszélytől, mert még 15 lépcső hátra van, hogy a föloszintet érje. Annál nagyobb a veszély a mélyebb helyeken fekvő pinczelakásokban, főleg a Dunapart közelségében, hova a viz a föld talaján átszivárog, s hova a vészbizottság szivatyukat állított fel. Az egész fővárosi lakosság, főleg a délutáni órákban, rajként lepi él a rakodó partot, hogy önszemével gyönyörködjék (?) a hullámverésben, mely mindannyiszor átcsap az alsó lépesőzet trotuarjára, valahányszor a propellerek távolodnak vagy közelednek a parthoz. Az előkelő utczák, főleg a megragadó látványossága kirakatok teljes tavaszi díszt öltöttek. Ugy a női, mint a férfi nem már teljes tavaszi toilletben jelenik meg, főleg a Hatvani s Bécsi utczákban, hol a Calderoni czég arczképkirakatait nézegetik sürü tömegben. Majd minden utczaszögleten egy-egy virágárus leányka kínálgatja csengő hangján, szemérmes mosolylyal ajkán a nobles des damesokat s a dandyket: „Tessék ibolyát venni." Majd minden 20 lépésnyire tűzről pattant soroksári menyecskékkel találkozik az ember nyakába kosár aggatva s köténj^e övébe gyűrve, melyben a legszebb narancsok pompáznak. Mér öt lépésnyiről az ember útját állja, s oly kérő hangon, oly igézőn tudja az embert kínálni: „Oh tessék kérem 5 narancs, s csak 10 krajczár," hogy ha csak le nem akarja az ember magáról rázni, okvetlen vennie kell. A virágüzletek kirakataiban a legszinpompásabb tavaszi virágok díszlenek, csokrokba kötve, gyönyörű majolika vázákban. Az esti órákban az Andrássyut és a Dunaparti corso ugy el van lepve a sétáló közönség zömétől, hogy ott egyenes irányban keresztül törtetni, igazán physikai lehetetlenség. Mindenütt, de mindenütt csak a tavasz, a természet ujjáóbredése, tükröződik vissza. I Mennyit írhatnék még, plane ha ábránoos phantasiáráat hívnám segélyül, de bocsássanak meg t. olvasóim nem Jehet, oh ezek a szerkesztők — no de ami késik az nem múlik, jövőre többet. A Pápai Lapok albuma. xv. Magyar János Antik mintákat utánozva, a modern nagyságokat leginkább mellékképekben szoktuk bemutatni. Horácz a Pisókhoz irt levelében és Shakespeare a Leár királyban, szintén két felé osztják a — szoknyát viselő emberiséget, előbbi egy bókkal a felső, utóbbi egy visszaadhatlan gorombasággal az ellenkező rész iránt. Mi hát >in medias res« kezdjük, de bók és gorombaság nélkül, s kezdjük képünket: Magyar Jánosnak az övén, mely nemsokára ugy is a hóna alatt lesz megkötve, s ekként mellképének kiegészítő részét képezi. Bizony jól fest az a piros selyem szalag ott a fekete selyem reverenda fölött, a mint vastag arany keresztnek lágy párnául szolgál. Hej »arany kereszt szőlő gerezd, Rá de sok pap szemet mereszt!« Hogyisne, mikor minimo calculo 8-tól egész 12 ezer forint kanonoki jövedelem van ahoz a vörös övhöz s lánczoskához évenként kötve. Bizony méltó sóvárgás tárgya, főleg a mai valágban. Nem is lehet ám kivívni egy könnyen holmi hírlapi jeremiadokkal. Érdem kell ahoz ! Tudta ezt Magyarunk, s addig érdemeskedett, mid kiérdemelte azt. Ki ne emlékeznék ama szokatlan beszedi e, melyet egyszer Tisza Kálmán egy katholikus plébános érdemei fölött a Házban tartott. Mikor Magyar Jánost a siófoki plébánost mint követendő példát mutatta be az ország összes plébánosának. Mert mint monda, Magyar nemcsak lelki atytya, de atyai jóltevöje is volt községének. Nagy szó volt ez akkor is, s nem is hangzott el hatástalanul. Mert a kit egyszer Tisza Kálmán megdicsér, az másnap már bátran megadhat a hivatalos lapért 10 krajezárt. Zicker benne lesz a —- neve; még pedig nem hátúi az— árverések között! Magyar János sikereinek a kulcsa rejlik e szavakban. Egyszer csak bejutott a Házba, s rövid ideig tartott honatyasága alatt a gyenerális még jobban megszerette ö atyaságát. Még a mandátuma le sem járt; mikor megkapta a fent tisztelt klenódiumokat, s cseppet sem látszott búsulni az előbbinek elvesztése fólott. Vadász szenvedélyének élhetett. Kis és nagy, futó és repülő vadakra (fáczányokra) s tilalom idején egy kissé a népszerűségre vadászgatott. Ez utóbbinál, be kell vallani, sohasem lőtt — bakot. Egyszer ugy találta, hogy keveset hoz a stallum, s indítványt tett a főtisztelendő káptalannál, a mi az örökkéalvó testületnél kívánatos ébredés volt, a gazdatisztek fizetésének szabályozása iránt. Kénytelenek voltak elfogadni, ugy megindokolta indítványát. Másszor a megyei közélet hullámai körül látjuk kiemelkedni fénylő arczulatát, mint tele holdat a zajló Balatonból, hogy egy »pro domo« tartott jeles beszéd után ismét elmerüljön a reá zúduló érvek záporában. Majd a követválasztás ideje következett. Jó néhány napot láttak a tisztelt választók és kapós kortesek, országszerte. Az ország szemei pedig annyifelé voltak az időben szétmeresztve, hogy sikerült Magyarunknak egész csendben elbukni a zirczi járásban. Pedig kortes bes2édei, azt mondják megérdemlettek volna — egy phonográfot. Egyet második kézből mi is hallottunk, s adjuk a hogy vettük : — „Verehrte Mitbürger ! Kedves atyámfiai! Ti ugy-e azt hiszitek, hogy mivel engem nagyságos urnák neveznek, hát az én szüleim talán urak voltak. Olyan becsületes svábok voltak mint ti, az ebadta. Az édes anyám — Isten nyugasztalja, — épen igy nézett ki mint a Framám itt-e," — szólt a legközelebb eső sváb mujderra mutatva. Azóta mindenki tudja miért nevezik öt »Hanzi«nak a jó barátjai is, meg az ellenségei is. Őt a kétszeresen magyart, mert nem csak a neve, de hazafias érzülete, vendégszerető portája, s De volt az udvarnál még valaki, ki szintén szenvedélyes szerelemre gyúlt Leükonoé iránt, Oreüsz, hinek híres vára volt a hegyek között. Kémlő szemekkel kiséró a hölgy minden tettét, muzdulatát, hő vágya lett volna őt magának mondhatni, ép ezért irigység kelt szivében Therobolus iránt, kit gyűlölt, látva mennyire mellőzi őt miatta Leükonoé, sőt ellenszenvét sem palástolja. — Oreüsz boszut forralt ellenök, igy reményelve czélt érhetni. Titkon beárulá őket a nagy herezegnőnél, mint kiknek benső-viszonyuk van. Amália nem akart hinni, de mégis figyelemmel kiséré, és minden tettüket túlzottan látta. Leükonoé iránt elhidegült, ki nem tudta mire magyarázni ezen változást, és szomorúan emlité Therobolusnak, ki pedig nejének ezért szemrehányást tett, de ez által kitört a zivatar. Amália keserű kifakadásai még jobban ingerlék a nagy herczeget. Leükonoéfc pártolá, mint ki ártatlan az egész dologban, de a tüz lángjai ha már felcsapnak a tetőkre — ngy nehéz meggátolni rombolásukat. — igy Amália is követeié, hogy vagy udvarhölgye hagyja el a palotát, vagy ő fog távozni. Hiába biztositá Therobolus, hogy mindez csak képzelem, hiába kérte, hallgasson szivének nemesebb érzelmeire, — nem használt, neje már Oreüsznak megfogadá, hogy tanácsát követi, ki Leükonoénak akarta kezét, várát menhelyül ajánlani. De igen csalódott számításában. A nagy herczeg kikére magának, hogy beszélhessen Leükonoéval, hit a leggyöngédebben világosított fel a helyzetről, hangja remegett, látva a változást mit szavai előidéztek. Néma fájdalmában mit sem tudott Leükonoé felelni, szive meghasadni készült, e szégyent mi reá háromlott ártatlanul, — ezt el nem hirá. Csak lassan kezdé felfogni a helyzetet, arczából minden vér eltűnt, szemeit kérdőleg emelé TherQbolusra, ki szenvedélylyel kérte bocsánatát, „hisz annyiban igazuk van, monda, mit eddig önmagamnak sem valllottam be, azt kíméletlenül tépdesték ki szivemből. Én végtelenül, őrülten szeretlek Leükonoé, tudom ha távozol, ezt el nem bírom! Volnék szabad, másként cselekedném, de ősz atyám — csak az ő kedvéért vevém el Amáliát, szivem üres volt akkor még, és könnyebberi engedtem kérésének, de most mí fog velem történni ?! Köszönöm herczeg, feleié végtére Leükonoé, nem feledem jóságát soha, — de távoznom kell, még pedig mennél előbb. Tudni fogom ugy-e hova? Nem, az lehetetlen, hogy mi még találkozzunk, volt a határozott válasz és könnyes szemmel fordult el. Leükonoé igy el nem eresztelek, én nélküled nemtudok élni, — és feledve helyzetét, feledve mindent, kai-jaiba zára e szép alakot, szenvedélyes csókjaival borítva halvány arczát. Leükonoé rémülten bontakozott karjaiból, futott, futott, pár óra múlva a palotában senki sem tudta, hova távozott! Oreüsz örült, hogy ármányával most már eléri talán czélját, fel akarta keresni Leükonoét, kutatott utánna, de ő sem tudta meg, hova menekült. A nagy herczegre gyanakodott, hogy az rejté el, — kétszeres figyelemmel kiséré minden útját, de eredméuy nélkül. — Leükonoé tartózkodási helyét senki sem sejté, még atj'ja is határozottan állitá, miszerint neki sincs tudomása. Pedig vad harag honolt szivében, midőn leányától értesült az eseményekről, mert e leány volt büszkesége, ki gazdagsága, családi neve által mindenhol az első helyet foglalhatá el. (Vége köv.) jótékony cselekedetei, még az adomái is mind tős-gyökeres magyarra vallanak. Bizony nem látszik meg rajta, hogy valami nagyon búsulna a zirczi mandátum után. Van jó dolga! Csak nem fogja magát az ambitióval sovanyitni, ha mindjárt a soványság rá is férne. Hogy püspöknek is candjidálta a vidéki közvélemény, az nem az ő hibája, s ha nem lesz meg, arról sem ö tehet. Annyi bizonyos, hogy a püspöki széket jobban be tudná tölteni mint a boldogult veszprémi püspök. Betöltené légmentesen, valamint hogy mostani stallumát is teljesen kitölti! Kis is írhatná a házára:, hogy: Itt lakik egy szerencsés ember! Mert Magyar János a szó szebb érteleméban szerencsés ember. Bir jó szívvel, mely telei van. Bárcsak a — bugyellárissáról is ezt mondhatná el. Igaz, hogy van olyan collegája, kinél melgforditva áll a viszony. Tele a bugyelláris, s üres a szív! De ne cseréljen velük! Többen fogják Magyar Jánost igy a hogy van szeretni, mintha megváltoznék. A kövérségáböl engedhet valamit, de a — szivéből nem! Igy legalább én is benne maradok (a szivét értem) ha ugyan most ki nem dobott belőle ! | Qazdci. Levelezés. Győr, 1888. márczius 23. Tekintetes Szerkesztő Ur! A „Budapesti Hirlap" tegnapi számában egy nyílt levél jelent meg, melynek éle ns. apát-plébánosunk ellen akar irányulni; reméljük, hogy az emiitett lap' hasábjain helyet találó malicziát ugyanott méltó és illetékes kezek fogják az illetőnek torkára forrasztani, mi csak városunk közönsége előtt óhajtjuk megtenni észrevételeinket. Mint mindenki tudja, Hock képviselőnek válaszára, ki nyomós érvekkel felelt meg annak a bizonyos „illetékes" szárnyaszegett vágyainak, mély csend következett; senkisem gondolta volna, hogy ez alatt arra alá Somogyban nagy dolgok készülődnek. „Összejövetelek, szűkebbkörű értekezletek tartattak és széles medrü eszmecsere fejlődött ki," melyeknek eredményét a kérdéses levél hirdeti a közönségnek. Azt hiszem mindenki megbotránkozással olvasta egy pap tollából e levelet, főleg akkor, midőn az egyház — mint jó Anya — minden gyermekét a szeretet keresztfájánál igyekszik egyesíteni — a kölcsönös szeretetben. Annál nagyobb volt megütközésünk, midőn e kérdéses levélben roszakarat mellett igazságtalansággal is találkozánk. Még ug}'anis a levéliró a felsö-örsí prépostnál reményteljes várakozásba helyezi magát, hogy a kitüntetett talán majd szerez még érdemeket, addig az ő „lapis offensionis"-ánál mit sem akar tudni azon — a pasztorális téren szerzett érdemekről, melyeknek az apátplébánosunkat övező általános tiszteletes szeretetnél biztosabb mértéke — azt hiszszük — nem lehet. Ha a levéliró „több lelkézz"?! nem a távol ködéből nézve mondana vakmerő ítéletet, hanem eljŐne közénk, megolvasná a Néger apátur plébánoskodása alatt konvertáltak számát, s megbámulná azt a tekintélyt, melyre a veszprémi egjdiázmegyének legelső papja is büszke lehetne, bizonyára elszégyenelné magát. De az „érdeklődést" a levélírótól nem lehet elvitatni, mert, hogy mennyi jó akarattal szedett össze mindent, amit talált, eléggé kitűnik azon két epizód fölemlitéséből, melyekből — ha valóban megtörténtek volna is — összes h érmeneutikai tudományával sem tudna többet kihozni, mint azt, hogy az apátjilébános urnák vaunak hálára kötelezettjei és jóbarátjai, kik neki javát akarják. Ez pedig a levéliró előtt az apát-plébános urnák oly nagy bűne, melyet a „több somogyi lelkész" nem tad megbocsájtani.— Szeretjök hinni, hogy ezen aláírás is csak annyit jelent, mint a levélírójának többi állítása. Azonban akár egy, akár valóban több ily testvéries szeretettel nyilatkozó úrral állunk szembe, azt bátran megmerjük mondani, hogy ily érzelmeknek hirdetésével sem a kerületnek, melyben élnek, nem öregbítették jó hírnevét, sem a halhatatlan ruhának, melyet viselnek, becsületét. Mielőtt bezárnánk sorainkat, gratulálunk Pápa városának széles műveltségű és tudományú plébánosához, az elárvult egyházmegi'ének pedig szivünkből kívánunk egy apostoli szellemű, bölcs főpásztort. e$al> TÖRTÉNELMI NAPTÁR. — Rovatvezető TIPOLD ÖZSÉB. — Márczius 25. — 1815. Ámult évi, Chaumontban kötött szerződést a szövetséges fejedelmek Bécsben megerősítik és megújítják. Márczius 2G. — 1781. H. József császár a „Placetum regiumot," jobban mondva a „placetum caesareumot," miszerint római pápai irat az ő előleges „Piacet" aláírása nélkül ki nem hirdethető, behozza. Márczius 27. — 1000. II. Sylveszter római pápa István magyar berezegnek ajándékul királyi címmel koronát küld és keresztet isi, mint az apostolság jelképét. E kereszt által a magyar király az egyháznak főnökévé tétetett. ! Márczius 28. — ÍGIOJ Thurzó György nádor az evang. egyházfelekezet kormányzatának rendezése czéljából Zsolnán Syaodust tart. Márczius 29. — 1738. Guillottin János orvos, a róla elnevezett gyilkoló szer föltalálója, születik Parisban. Márczius 30. — 1856. békekötés Parisban Szardínia, Anglia, Austria, Orosz-, Porosz-, Eranczia- és Törökország közt, melyben Oroszország a dnnamelléki tartományok védnökségéről lemond, Márczius 31. — 1814. A szövetséges fejedelmek bevonulása Parisba. (Első bevonulás.) E város az Orleansi Szűz idejétől fogva falai közt közös ellenséget nem látott. Azon sereg, mely 150 évvel később (t. i. az Orleansi Szűz idejétől fölfelé számítva) volt falai közt t. i. az egyesült spanyol és olasz sereg : a kath. liga által hivatva vonult be. KÜLÖNFÉLÉK. — Az új veszprémi püspök. Miként már régebben megírtuk, lapunk közleménye újból hitelesnek bizonyult. Az új veszprémi püspök csakugyan Br. Hornig Károly lett. Lapunk táviratot is vett, mely szerint Rómából a szükséges placetum tegnap szombaton érkezett meg Budapestre a ministeriumhoz. A hivatalos lap talán már Húsvét után hozni is fogja a kinevezést. — örömünknek újból kifejezést adunk a kinevezés felett. — Az új tanfelügyelő megyénkben már megkezdette körútját. Mult hétfőn egész váratlanul városunkba érkezett és meglepte a tanítókart. Beható vizsgálatot tartott az iskolákban, melynek végeztével a látottak fölött teljes megelégedését fejezte ki. — Iskolalátogatás. Gróf Esterházy Ferencz úr O Méltósága f. hó 17-én szerencséltette magas látogatásával a devecseri r. kath. népiskolát. Főtisztelendő Derdák Lőrincz plébános úr kíséretében osztályról-osztályra ment, a tankötelesek feleleteit türelemmel végig hallgatva. Midőn látogatását befejezte és az iskola taneszközeit is megtekintette, 6 db. 20 frankos aranyat adott át alulírottnak oly kijelentéssel, hogy azokat a szegén ysorsu iskolás gyermekek legszorgalmasabbjai közölt osszam ki. Alulírott, az osztálytanító urakkal egyetértve a kiosztást még azon napon teljesítettem. Magáért a magas látogatásért szavazok ö méltóságának elsőbb is köszönetet, kívánván: hogy az Isten drága életét tartsa meg az emberi kor legvégső határáig; árassza reá kegyelmét teljes bőségében. — A kegyes adományt pedig a szegénységgel küzdő szorgalmas tanulók nevében hálásan köszönöm. Fogadja ö méltósága a zsenge nemzedék szívéből hálatelten fakadt köszönetet oly szívesen, mint aminő tiszta szívvel a jutalmazott gyermekek azt nyújtják. Végül a tanítótestület pedig azon óhajának ad kifejezést, miszerint méltóságos gróf úr szerencséltesse magas látogatásával iskolánkat minél gyakrabban. Tima Lajos fötanitó. — Az állandó színház részvény társaság mai közgyűlésére felhívjuk a részvényesek figyelmét. — Csóka Sándor szingazgató jövő csütörtökön érkezik meg társulatával és april hó i-én előadásait megkezdi. — »A papi indigenák < A rosz leik/ismeret csak nem tud nyugodni. A délezeg bátor névtelen megint hallatja sárga irigységtől tajtékzó szavát. Ismerünk szép maszk 1 Vége az eldorádói napoknak, mert ki elég merész volt érdemetlenül magasra vágyni, érzi lólába alatt inogni az erkölcsi talajt, s most dúl-fúl mérgében és sehogysem szereti, hogy — kinek nevét e me* megyében mindenki tisztelettel jelöli meg — Néger Ágoston apát urat a közvélemény veszprémi kanonoknak candidálta. (Mintha bizony tehetne arról Néger ?!) A Budapesti Hirlap tegnapi számában „Több somogyi lelkész" ir egy butaságtól és irigységtől saturált czikket, Pedig ki ne tudná, hogy — honnét kerültek a bold. veszprémi püspöknek tulajdonított és négy szem közt mondott szavait is idéző nyafogások? Nem is tartanánk ezekre érdemeseknek válaszolni. Csak két szemtelen állítására reflektálunk. Hogy mer a névtelen farizeus a bold. püspökről oly epizódot elmesélni, melynél ö jelen nem volt és melyről az egyetlen élő tanú sohasem beszélt azon egyszerű okból, mert az nem is történt meg! Hát illik hazudni tisztelt Névtelen hős?! A másik állítása is hasonló tisztességes forrásból ered. Azt állítja a kedves, hogy a bold. püspök asztalánál egy képviselő egyik udvari paphoz (Ahá!) ezt a felhívást intézte: «Nemde eljön főtisztelendő doktor úr Pápára plébánosnak most, mikor O Excellentiaja Négert behozza kanonoknak.» Hát «olyan» képviselőt, a ki ugy beszélhet, hogy: «eljön-e» Pápára a doktor, úr, csak kettőt ismerünk: Láng Lajost, Pápa város képviselőjét és Fenyvessy Ferenczet, a pápai lakost. Nos az elsőnél tőle magától tudjuk, hogy a fent idézett szavakat; nem mondta. Fenyvessy pedig a bold. püspök asztalánál olyan ó-főtisztelendő doktortt> nem látott, kit érdemesnek tartott volna valaha is egy Néger utódjául Pápára óhajtani! — Talán elég ebből ennyi! — Nemes Neumann Frigyes ur, budapesti nagy kereskedő, városunk szülötte, boldog házassága negyedszázados évfordulója alkalmából (márczius 24.) főt. Néger Ágoston, apát-esperesplebános ö nga kezeihez 100 fitot küldött azon felhívással, hogy ezen összeget felerészben érdé-