Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-10-28

vitelére, amelyek az annyira érzékeny kisded gyomorra, már a születés első napján oly könynyen kártékonyán hathatnak. Azon kivül igen természetellenesnek is kell feltűnni mindenki előtt annak, hogy a kisdedet azonnal amint a világra jött, három napi koplalásnak vessük alá, s megvonjuk tőle azon tápot, amelyet a természet az anya emlőiben számára előre elkészített. Nem kell tehát az újszülöttnek sem czukros vizet, sem más fözeteket adni, hanem még az első nap nyújtsa oda neki az anya a természettől számára rendelt tápforrást és pedig legfeljebb a születés után 12 óra múlva. Az anyának igen is, ki kell magát pihenni a szülés után, de amint ez majd rövidebb, majd hosszabb idő alatt megtörtént, az anya azonnal emlőihez emelheti kisdedét. Soká az első szoptatással azért sem tanácsos várni, mert az anya, az által, hogy ez esetben az emlők jobban felduzzadnak és ennélfogva fájdalmasabbá válnak, továbbá mert a valódi tej elválasztás megindultával a lázas állapot is fokozódik, sokkal inkább szenved a szoptatás sokáig való elodázása által, mint ha kisdedét már az első napon megszoptatta. Az eddig elmondottak mellett feltételeztük, hogy az anya maga szoptatja gyermekét, amint t. i. annak általában lenni kellene. A valóságban azonban ez fajdalom, egész máskép van, mert ma nem csak oly anyákat találunk már, még pedig nagy számban, akik egy vagy más oknál fogva nem szoptathatnak, hanem sajnos, nagyszámban olyanokat is akik szoptatni nem akarnak. P Q Gyümölcstermelök figyelmébe Ö Felsége a király 40 éves uralkodási jubileuma alkalmával tiszteletére egy birodalmi gyümölcs kiállitás is rendeztetett Bécsben, mely a legfényesebben sikerült s ennélfogva igeu szép eredményt mutathatott fel. a miből a gyümölcsészet iránt érdeklődők sok hasznos tapasztalatot meríthettek. — Annyival inkább is, mivel ott nemcsak a gyümölcstermelés, gyümölcsnemesités és gyümölcsaszalás volt képviselve, hanem a gj^ümölcs mindennemű értékesitketése is be volt mutatva. Én eme kiállítást nem szándékozom körülményesebben leírni, mert ezt más lapok is eléggé tették, s csak azt említem meg, hogy ezen kiállitás alkalmával egy gyümölcsészeti értekezlet is tartatott. Én ép erről akarok néhány adatot feljegyezni. Ugyanis e kongressus Gróf Attems lí. elnöklete alatt gyűlt össze, s egy a gyümölcsészet előmozdításán alapuló főkérdést akart megoldani a következő három szempontból 1. tekintettel a gyümölcstenyésztök kiművelésére 2. tekintettel a tenyésztés eredményére 8. tekintettel a gyümölcskereskedelemre. A lefolyt vitatkozások után egyhangúlag elhatároztatott, 1., hogy Bécsbeu egy birodalmi gyümölcsészeti iskola állítandó fel, továbbá, liogy a bécsi földrűivelési főiskolában a gyümölcstenyésztés számára is tanfolyam nyittassék. És az „oest pomologen Verein" erre vonatkozólag tegyen a kormá&iynál lépéseké thogy ebből uj és uj erők keletkezzenek, kik a gyümülcsészetet tovább tanítsák. A 2. kérdés úgy oldatott meg, hogy tehetséges gyümölcsészeti vándor tanítók alkalmaztassanak, kik a népet a gyümölcstenyésztésre buzdítsák és megtanítsák hogyan lehet legczélszerübben űzni a gyümölcsfa tenyésztést és hasznos utasításokat s tanácsokat adjanak a gyümölcs értékesithetésére vonatkozólag, továbbá a gazdasági intézetek hivassanak fel, hogy a gyümölcs teugy lesz, valahányszor oly gúnyosan nevet, mert akkor ugy tűnik fel előttem mintha . . . — Ah tovább nagysád, az igazság sohasem veszélyes. — Mintha valami gonosz szellem tartaná, hatalmában s én nem akarom, hogy átengedje magát a gonosz gondolatok s benyomásoknak. — Nagysád ezt nem akarja ? — se szavakat oly szívélyesen hízelgő, szint9 csábító hangon monda lei — jó tehát: én nagysád jelenlétében száműzni fogom a megvetés eme érzését. De csakis azért, mert nem akarja. — Kern az én érdekem, hanem a kegyedében s menyaszszonyáéban. — Ah ez oly viszásan hangzik nagysád ajkairól. — Már ismét olyasmit mondott ami legkevésbé sem méltó s jogos kegyedhez, sőt mi több illetlen is — s ezzel engem csak megsért. -- — Tehát ismét haragszik ? --- Igen, mert igy nyilatkozni menyasszonyáról nem szép . . . — Ah reám nézve csak egy lény van, kinek tisztelete s barátsága boldoggá tehetne s ez ? — Nagysád. — És ezt oly nyugodtan, oly megragadó melegséggel ejtő ki, hogy Adél önfeledten hagyta rajta fájdalmas tekintetét; de csakhamar visszatért önuralma, s e szókkal: „Ah báró ur" ott hagj'ta Kornélt a kertben s befutott szobájába. Kornél az időt elérkezettnek látta, hogy nyilatkozzék s utána lopódzott. — Kopogtatott. — Szabad — hallatszott belülről egy érzékeny hang. — Bocsásson meg kedves Adél, hogy utána lopództam, nem a kémkedés vezérelt, hanem egy benső vá

gyi e

gy kiolthatlan érzelem, beszélnem kell kegyeddel, lesz szives meghallgatni? — Ezen őszinte nyésztést nagyobb figyelemben részesítsék, és hogy ez rendes tantárgyul is hozassák be. Sőt a népiskolákban is buzdittassanak a tanulók azáltal, hogy az úgynevezett iskolakerteket szervezzék. 3. Elhatároztatott, hogy a gyümölcstermelés s azáltal emeltessék, hogy Bécsben egy központi gyümölcs csarnok állittassék fel, a hol a beküldött gyümölcs lelkiismeretesen és pontosan árusittatnék. Ezáltal azon hátrány hárittatnék el, hogy oly eset mint ma, hogy ä gyümölcstenyésztő a gyümölcsöt a kereskedőnek küldje s tőle vagy csekély vagy éppen semmi árt se kapjon, ki lenne zárva. Ebből látható, mennyire kívánatos, hogy a gyümölcsészeti egylet czéljai eléressenek. Valóban nálunk is itt lehetne már az ideje, h°gy a gyümölcsészetnek több figyelem szenteltetnék, mert a mai állásponton midőn a phyloxera rettenetes pusztításairól napról napra ujabb jegyzékek vétetnek fel és e miatt a szöllőniüvelés nagyban alábbszáll, valóban indokolt volna, hogy a gyümölcstermelésre nagyobb gond fordíttatnék s úgy hogy ha a szőllőjövedelem csekély leend a gyümölcsben kárpótlást találnánk. Gyakran halljuk a panaszt, hogy úgy is elég gyümölcs van nálunk és hogy bő szürot alkalmával semmi ára sincs. Ez azonban még sem áll, ha a mostani gyümölcstenyésztés helyébe czélszerü gyümölcskezelés hozattatnék be. Külföldön, hol a gyümölcstermelésben sokkal nagyobb eredmény van, még sincs a gyümölcs tulságban, sőt amint a kiállításon hallható volt, a gyümölcs még mindig kevés, sőt arra sem elégséges, hogy a kivitelnek megfeleljen. Valóban kívánatos volna tehát, hogy a kiknek hatalmában áll ezen a hiányon segítsenek és a gyümölcstenj'észtést nagyobb figyelemre méltassák. —/. A Pápai Lapok albuma. XXX. Lukácsék János. Ismeretes az a művészi verseny, mely úgy rajzolta a szöllöfürtöt, hogy arra a madarak rászállottak. En is ilyen művész szeretnék lenni, hogy a mi János barátunkat oly büeu tudnám visszaadni az olvasó közönségnek, mint valójában létezik, ugyanná ira, hogy ha maga is találná olvasni, meglepetve venné észre, tulajdonképen ki lehet az az irka firkász, a ki engem jobban ismer, mint — eomagam! Erre pedig egy kicsit nehéz vállalkozni: mert nincs kényesebb mesterség, mint a — fényképezés. Ha az illetőt egy kict.it csúnyán találja levenni: a megrendelő haragszik; ha hízeleg: a publicum lesz legkíméletlenebb kritikus. Hál' Istennek Lukácsoknál több a fény, mint az árny. Igy hát fényképünk sikerülni fog. De különben nem tudom hol kezdjem. Erdemeinél-e vagy bogarainál (ne tessék ám félre magyarázni) mert mindkettő van quantum satis. Azt hiszem legjobb ugy tenni, mint az egyszeri plébános egy vendcg.ség alkalmával tett. Ebéd idején megkóstolja a bort azt mondja: bonus vinum; megkóstolja a másik üveget: bona vinum; a házi gazda csak néz, hogy ez a pap miként beszélhet igy latinul; elibe teszik a harmadik üvegei s harsány hangon mondja bonum vinum. A mi János barátunk a szónak legszorosabb értelmében telivér régi honvéd. S jaj annak, ki előtte a 4.Ö-díkí dicső szabadságharczból csak egy s-et is kihagy. Mert ő Ludja az egész történelmet, ugy, hogy ugy senki más, A hol nem volt, ott volt más, ki azt leírta s u megtanulta, tehát ö ebben a tekintetben legauthentikusabb. Igaz, hogy minden jembernek vannak irigyei, ö sincs azok nélkül Biró Vinczéék rosz nyelvük még azt ís beszélték, hogy ő soha sem volt honvéd, hanem mint diák később menekült be Komáromba. No akkor ti se tudtok ám semmit, kik ezt meritek, állitalni. Hallottad-e már a mi János barátunkat, midőn elmondja Komárom capitulálásának utolsó napját? Ha igen, ugy kétséged nem támadhat az őjhonvédségében. Régen volt biz a?, mikor nékem azt elmondta, de azért megpróbálom, hogy ha vissza tudnám ugy adni, mint a hogyan ö szokta j volt elmondani. Csakhogy most rajzolónak is kellene lennem. A szoba közepére áll. Egyik lábát előre vágja, fejét lehajtja, arcza a legszomorúbb kedély állapotot tükrözi vissza, szemei már előre könybe lábadnak s azután kezdődik: «Hej mikor én ama szomorú október 4-én ép napos tiszt voltam. Oh ez a gondolat még ma is borzasztó rám néz|e. Lementem az alsó udvarra s ott láttam összegyűlve lehajtott fejjel dicső bajtársaimat. Köny jkönyet ért. Ekközben egy gondolatom támadt s szólék nekik: Bajtársak, szeretett testvéreim! törjétek össze fegyvereiteket, hogy ne maradjon semmi annak az átkos németnek. Magam voltam az első, ki térdemen törtem össze kardomat. Aztán elmentem messze messze a világban bujdosni. Futottam addig, a meddig csak futhattam. A viharos napok lezajlottak, a mi János barátunk is szabad lett. Elment Veszprémbe, hogy elveszítse — szabadságát. Kispap lett. Itt hamar felismerték szép tehetségét, nem hagyták ott elcsenevészni, hanem fólküldtek a központra Budapestre, hol a legszebb sikerrel végezte el a kis papos éveket. Már ekkor sok tekintetben kitűnt. Majd Hidegkutra ment plébánosnak. Ott léte alkalmával mindenhol volt, csak otthonn nem. Képzelhető egy ilyen nagy magyarnak mily áldozat volt egy sváb faluban lenni, de meg is lakoltak ám azok a svábok, mert ha nem mehetett el hazulról sorba vágatta őket. Idejének legnagyobb részét B.-Füreden töltötte. Teljes ellátása ingyen volt. De hogyan. Igen mert a b.-füredi lap szerkesztője volt, s mint ilyentől mindenki félt, de különösen a színészek, kiket néha néha ugyan csak megkritizált. A mint hallottam saját szájából meg is boszulták ám ezért. Kimentek egyszer hozzá négy kocsival s volt ott sáska pusztítás. . . Ott kevés ideig volt, aztán lett ugodi plébános, s pedig 26 éve! (minden jubileum nélkül mi ritkaság a mai világban) Mint ilyen igen gyakran kitüntette már magát. Volt orsznggyülési képviselő. Ott is megállta helyet, sokszor befütyölt (de egyúttal a kanoniáuak is) a kormánypártnak. Lett volna csak szó ki nem mondó, ma már a Bezerédj féle káptalani házban fogadhatná — Klapka tábornokot. Legszebb, legdicsöbb kora volt, midőn a honvéd aggastyánok zászlószentelésére meghívták egykori bajtársukat szónokolni. Ezt hallanátok tőle. Ezt tudja ám még csak teljes patkóssal előadni. Mondott olyan beszédet, hogy még a ki sohasem volt honvéd, még annak is könybe lábadtak a szemei. Itt ismerkedett meg Klapkával szorosabban. Az ismeretség, hogy bensővé vált, megmutatta Klapka tavai, mert nála volt 4 na

P»gVan neki egy régi' bajtársa, valami Szakács József főhadnagy, s tudomásom szerint (mert magam is találkoztam már ott vele) évenkint több' ször meg is szokta látogatni. Ide, ide jöjjetek ti hitetlenek. Hallgassátok azt a párbeszédet, mi a mi János jó barátunk s ő közte folyik; tudom szívből fakadó szavak most először találták meg az utat Adél szivéhez. -- Igen — válaszolá tompán. — Vallja bo őszintén, hogy álmatlanul töltötte az éjszakát, mert füleiben csengtek tegnap délutáni mondott szavaim. — Ez igaz, — monda szelíden -— szavai fájdalmat okoztak nekem, s én oly szivesen lettem volua önnek banUnéja, testvéiyn. — Ez kevés nekem. — Es mégis ez minden, a mi önre nézve lehetek. -- Kegyed téved, Önnek vagj' mindennek, vagy semminek kell reám nézve lennie. Önnek (szeretnie kell engemet, különben elvagyok veszve. — Tisztességes távolban megállott előtte s monda: megigéri nekem, hogy csendesen meghallgat? Adél igenlőleg bólintott fejével. — Midőn közelébe jöttein, azt mondották, hogy kegyed nyugalmamra nézve veszélyes lehet, ezen megjegyzésre ón stoicus gunynyal nevettem, s megfogadtam, hogy soha sem leszek kegyedbe szerelmes, sőt mi több, önszeretetemnek megígértem, hogy kegyedet szerelmessé teszem magamba. Erényeit hibásnak, ártatlan őszinteségét kokketfceriáuak s számitásnak vettem, sőt hogy czélomat elérjem s kegyedet, hogy közlékeuyebbé tehessem, azt állitám valótlanul, hogy vőlegény vagyok. Bűvölő hatalmával akaratán kivül hatott reám — meghódított. A világnézetekkel szemben pessimista voltam, s kegyed megtanított philantroppá lenni. Gyűlöltem az egész emberiséget, s a kegyed közelléte közelebb vezérelt az isten fogalmához. Oh Adél — térdeire borult, s esdeklőleg emelé fel kezeit — ki méri ki a szerelem tengerét, ki számithatja ki annak erejét, ki oldja meg varázs bilincsét, ki sejti annak útját, ki teremti meg annak tulajdonságait, s ki magyarázza meg annak titkait? Szelid mint a házi galamb, s vérszomjas mint a rengeteg párdueza, oly egyszerű minj; a „Mi — Atyánk", s összekuszált mint a gordíusí csomó, cs.epdes mint a természet idyllje, s hóborgó mint a felkorbácsolt tenger, engedékeny mint az anyai szív, s követelő mint a búvár gondolata, nyilt mint utja az örökkévalóságnak, s eltitkolt mint a bűn nyoma, — megállott — érzelmei megtagadták a szót, s észre sem véve pezfigni Adél szemében a könyet, csak lassan folytatá. — Egy érzelem ébredt keblembon, mely napról-napra növekedett, nem vak szendvödéíy volt ez, hanem egy szent és nélkülözhetleu érzelem erkölcsi életemre nézve . . . Az ön szerelme azon világosság, melyre megtört szívemnek szüksége vau, vezércsillagom, melynek szövétnekként keli fénylenie sivár s örömtelen életem utjain, ha egy életet megakar menteni Hasonló vagyok azon emberhez, kit balvégzete a romlásba ve^ zet, de a- ki még egy mentő angyal által megmenthető, s megragadta Adél közeit kérdé — akar-e kegyed ezen mentő angyal lenni? —-- Jgey akarok: — válaszolá szinte elhaló hangon? ki— Oh mondja Adél, hogy szeret engem álta Kornél egész elragadtatva. — Szeretlek lelkem teljes hevéből — s Kornél karjaiba dölt — egy végtelen édes csókban pecsételve meg szerelmüket. — Az ajtóban váratlanul Vildhorns gyáros jelent meg karján Aladárral, látva a nem várt jelenetet — szemei villámokat szórtak s szinte hörgő hangon kiabálá. — Lehetséges-e, leányom, Adél! — A mai naptól fogva az én menyasszonyom, — válaszolt utbaigazitólag a halandók le^boldogabbika: Kornél. — Az már más — válaszolt a phlegmaticus Vildhorns. minden kétségtek el fog múlni. Tudnak ők oly hiven beszélni, hogy még azoknak is tátva marad szemük szájuk, kik csakugyan ott voltak. Lukácsék minden izében magyar. Megmutatta ezt minden lépten nyomon. Nemcsak 48ban, mikor mint honvédtiszt a hir szerint 13 tótot felakasztatott, hanem jelenleg is az. Mert ha betérsz házába ott van a folyosó felett egy magyar korona e felirattal: «Isten áldd meg a magyart.» Politikai meggyőzose szerint dühcsen mérsékclt ellenzéki! Kitüntette magát a választásnál elég helyen, ezt legjobban tudja maga Feiiyvessy. Irodalmi tekintélyét eléggé bizonyítja Schakespeare-ja, mi igazán csak megállja a helyét. S mint szónok a vidéken páratlanul áll. Zamatos, sokszor túlerös, de mindig találó pompás eszejárása van. Lehetetlen, nem örömmel hallgatni öt. Egy kis kellemetlenségei is néha csak akadnak. Hiába ez fűszerezi az életet. Legújabban neve még híresebbé lett, különösen a váltók terén. De erre nem is maradt ám adós, mert ép e lapok hasábjain adott be nekik olyan pilulát. mitől elmegy a kedvük még valaha a mi János barátunk nevére váltót hamisítani. Néha néha egy kicsit bogaras is szokott lenni. De ki csudálkozhatik ezen, hisz nagy melegek jártak. De elmondhatom, ki régebben ismerem, hogy szive oly nemes, hogy hozzá hasonlót keresni kell. Hogy tehetsége van, azt a legnagyobb ellensége sem tagadhatja meg tőle. Hiszen rég nem volna ö itt, régen a nyitrai insula alól osztogatná szivet és lelket nemesítő parancsait, csak egy kicsit tudna magán uralkodni. íme kedves János barátom lefényképeztelek én téged minden hízelgés nélkül. A múltkor Náczi barátunkról azt mondtak az albumképek, hogy halála után 3 nap múlva lehet csak nyelvét agyonütni; én pedig azt mondom, hogy a te szived, (még pedig a honvéd) még halálod után sem szűnik meg dobogni édes hazádért. Levél a fővárosból. Budapest, 1888. okt. 18*), Tekintetes Szerkesztő Ur! A példabeszéd azt mondja, azaz, hogy ez már axiómának is beválik, hogy a semmiből valamit kihozni, ez absurdum. Pedig hát én most egy üres hét eseményeit akarom megírni, ha azután az eredmény absurdum lenne erről én nem tehetek. A képviselőház is megnyitotta egy hosszú álom után tölgykapuit, hogy befogadja mindazon boldog és boldogtalan honatyákat, kik hivatva lesznek a halhatatlan monopolistának törvényjavaslatait, a regaleváltságról az állami italmérés! jövedékről szólókat letárg3

T

alni. A fele sem bolondság ennek a két közgazdasági szempontból is fontos horderejű törvényjavaslatnak. Ne nektek szegény regaletulajdono8ok, privilégiumotok a kifacsart czitrom sorsára jutott, — monopóliummá nőtte ki magát. De hát azt mondják törvényhozóink, hogy a magános érdek mindig áldozata lehet a közérdeknek, főleg ha ez a kincstár javára dűl el s vele jár a nyomasztó deficit megszüntetése. Tisza Kálmán elérte czélját, mert móg Madarász bácsi is (a temesmegyei főispánt interpelláló) óhajtja, hogy még 60 évig üljön a ministeri fotelben, hogy győződjék meg hitelműveletének eredményéről. Ejnye de szörnyű politikába vágtam a fejszémet, még elleneim rám fogják, hogy csizmadia vagyok, (Pedig még annál is ros§zabb\ A népszínház sem akar hátrább maradni az akadémiánál, illetőleg az ezáltal 1000 frttal díjjazott (Péczely díj) s jelenleg a nemzeti szinház reportoir darabját Thurau Anna cz. drámánál, mert ő (a népszínház) majd minden héten mutat be egy premier darabot. A legújabb újdonsága a „Kisvárosi hírességek" PZ. bohózata, melyet Rajinon d és Bucheron nyomán Rákosi Viktor fordított le franczia eredetiből. Meséje rendkívül érdekes, s habár a helyi, s nemzetiségi szokások nincsenek is valami különös nívóra emelve, mégis megérdemli, hogy azt tudomásukra hozzam. A bohózat hőse egy Bicoquet nevü száraz tésztag3

;

áros (furcsa ?!) kit Amor nyila egy kisebb prováusz városba visz, hogy ott az aranyfürtii s bájos Tawerlan Eranszine kaosóít megkérje." De mily különös összjátéka a sorsnak, ugyanis ép e helyen van egy korábbi, elavultnak hitt viszonyának Júliája is, Tarjassier h. polgármesterné személyében, kit hogy vele teljesen szakítson, egy randevúra (kiejtés szerint írom ki) kér fel, hogy szerelmes leveleit neki viszszaszármaztassa. A kijelölt helyre ami Bicmet-nk nehogy a megkérendő Franszine megtudja Coquart álnév alatt, álruhában, hamis szakállal s parókával megy el, ahol midőn a már reá várakozó h. polgármesternőnek a házasságtörésre alkalmat nyújtó corpus delictiket — a szerelmos leveleket — átakarja nyújtani, az neki a kiolthatlan szerelem jeléül egy hatalmas ötforintosat, — azaz hogy kérem még édes testvérek között is öt forinttal felérő oly pofont mér a mi száraz tésztagyárosunk kihűlt ábrázatjára, hogy belőle minden reactiói képzettség kihalt; s miután már & lehetetlen szerelmi nyilatkozaton változtatni ugy sem lehetett, annélkül, hogy kihagyta volna magát sodortatni phlegmájából, az áltoillettet lehányva a helyszínére (patak partjára) bemegy a városba, hogy az ügy befejezése után még melegébe megkérhesse a bájos Franszine (Páhnay) kacsóit. Természetesen a fogadóba visszatérve már Bicoguet nevét vette fel, a *) Mult saimunkra megkéselt.