Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-10-07

A menet szónokai Tarczy Lajos, Vaszary JLolos tanárok s Tóth József ezredes a fáklyások fékörébén várták a hymnus elhaló hangjait, s most Tarczy L. előlépve, igy szólt: Eljöttünk hozzád, a haza nagy fiához, hozzád, ki mindig egy valál. Hozzád, ki alighogy kiszabadultál a drezdai katastropha gyászos eseményeiből, alighogy szivhatád hazád édes levegőjét, már is siettél ide, a haza megszentelt fájdalmu özvegyéhez, a haza árvájának édes anyjához, hogy vigasztald a vigasztalhatatlant, bátorítsd az erősét. Eljöttünk hozzád, méltóságos ur, a szomszéd város gyermekei, eljöttek iskolánk növendékei. Minket hozzád, mint a dunántúli reform, egyházkerület fögondnokának nagybátyjához már rokonság is köt. De ne vedd e nép tisztelgését, [méltóságos ur, csupa vallásos separatismusnak, mi mindnyájan, kik itt vagyunk, Isten szabad ege alatt, levett föveggel, valljuk, hogy mindnyájunknak egy vallása van, az édes honszerelem vallása, az elszakaszthatlan testvériség s a szabadság vallása, mely minket egyesit" stb. Gr. Teleky László válasza az elhangzott beszédre ez: „Jól monda tisztelt honfitársam, hogy siettem ide a haza megszentelt fájdalmu özvegyéhez. Siettem, mert miután drezdai elfogattatásom, s az osztrák kormánynak lett átszolgáltatásomból istennek hála! a külföld ugy szólva követelő fellépése, s hazámnak egy szívből jött óhaja után kiszabadultam, rokonimat, rég látott családom tagjait ölelhettem, hova is jöhettem volna elébb, mint ide, gróf Batthyány Lajos ministerelnök özvegyéhez, ki itthon sirta és sirja özvegysége gyászos napjait, látva a bérigába füzö kormány vas pálezájának nyomait. Mert nem tudom, nehéz elhatároznom, melyik volt nehezebb szerep, enyém-e, ki távol siratám hazám fájdalmát, nem hallva annak édes nyelvét, vagy azé-e, ki itthon bár, hazájában lakott, de naponkénti bántalomnak volt kitéve. Itthon bár, de mintegy kényszerítve arra, hogy lássa azon ezernyi bántalmakat, sérelmeket, melyek szabadságunk, szent jogaink ellen intézve napi ^renden voltak!! De ezek véget értek. Felvirul még e hon, s a külföld is, megsokalva már jogtalan szenvedéseit a lovagias magyarnak, szemeit ránk forditá. Bízzunk azért benne, de bizzunk főleg önerőnkbe, s isten kegyelmének, kezének áldásos nyomait tapasztalandjuk." A mély megindulással, s tűzzel elmondott beszéd után felhangzott a dalárda éneke, a mit követőleg Vaszary Kolos sz. ben. r. tanár előlépve, igy szólt: „Most már hiszszük, hogy reményeink nem lesznek üres szappanbuborék. Eddigi reményeink méltóságod beszéde és biztatásai folytán még ez évben gazdag aratásra jogosítanak bennünket. Ide jöttünk, hogy elmondjuk reményeinket hazánk jobb jövőjéről, s te nem hagytál vigasztalatlánul elmenni. Neked ajánljuk fel mindenünket, átadjuk sziveinket, mert tudjuk, hogy oda fogod letenni, hova mi is szántuk a haza szent oltárára!" A nagy éljenzés csillapultával Teleky ismét szót emelt: „Kettő az, a miben bizalmam van. A külföld rokonszenve, melyet tapasztaltam távol hazámtól, s a másik, önmagunk ereje, mely a felvirágzást adni fogja. Egyetértésünk van, s tán elé azok a tekintetek, s ő észre sem látszik azokat venni. Még egy kis igazítás a diszen, még egy tekintet a fülkére s Leona int komornájának, liogy a várakozó ifjút bebossáthatja. — Isten bozta Zsámbéky; hallottam önről beszélni s elég volt arra, kogy ismeretségét óhajtsam. Lássa, nem vagyok én oly kegyetlen, mint a minőnek liiresztelnek, legkevésbé. Ha már a végzet örömtelen életre kárhoztatott, iparkodom magamnak szórakozást keresni ott, hol azzal másoknak használhatok, íme, kiváló szenvedélyem a nem eléggé méltányolt tehetségeket felfedezni s megérdemlett állásra segíteni. Igy lehet szerencsém most önhöz is. — Asszonyom, nem találok szavakat hódolatom kjfejezésére! de a jelen alkalommal a legnagyobb örömömre kijelenthetem, hogy én már is megérdemlett állásban vagyok. — Szerény fiatal ember! mit tart ön megérdemlett állásnak? Azt a szolgai szerepet, melylyel viseltetnie kell a hatalmas pártfogók iránt ? Mondjon nevetségesnek; de nem tudom képzelni, hogy az a térd bárki előtt is meghajolhat. — Nem is fog asszonyom. Vannak még odafenn elegen, kik a szolgai szerepet egy komoly hivatalnoknál nem szívesen látják; de a kik előtt a szorgalom, igyekezet és pontosság az irány adó. — Csalódik barátom. Tudja-e, hogy világteremtetése óta asszonyok fűzik a politikát? Higyje el nekem — ha mondom —, hogy csalódik. Előttem játszódnak le az események, — mert férjem nem merészelne csak egyetlen esetet is elhallgatni. — s hitelt adhat állításomnak, hogy sokszor többet ér egy jó' barát, vagy barátnő, mint az egeket verdeső tudomány. Megvagyok róla győződve, hogy állításait aszszonyom a saját tapasztalására alapítja; de ebben az egyben méltóztassék nekem megengedni, hogy fiiadon 8»baly alól van kivétel. Istennek legyen ha kérjük a mennynek urát, nem fogja azt a haza régi baja a pártszelh m megsemmisíteni, mely esetben élni- és virulni fog e haza, azon szabadsággal, melyért 12 évvel ezelőtt hiában ontatott annyi vér! Éljen a haza!" Igen alkalomszerű volt erre a Szózatnak levett kalappal az egész közönség által eléneklése, a mi közben a fáklyák halomra hányattak, s a felhangzott Batthyány-índulóval visszaindult a menet Pápa felé. Most, mikor lapjaink felújítják mindazon emlékeket, a mik Batthyány Lajos özvegyének történelmünkben szereplésére világot vetnek, városunk történetéből mi is odacsatolhatjuk e fejezetet az emlékek közé. E fejezet kútfőjéül a Győri Közi. 1861. 21. sz. szolgál. Az orsz. képcsarnok őszi kiállítása. Pápáról és vidékéről pár év ota oly szép számmal vannak tagjai az orsz. képzőművészeti társulatnak, hogy valóban csak kötelességet vélek teljesíteni, ha a pápaiak lapjának, a «Papai Lapok»-nak referálni sietek az orsz. képcsarnok ez idei őszi kiállításáról. Az érdekes kiállítást már megnézte az új minister is, ki ha a képzőművészet terén is a bold. Trefortot fogja követni, az ország culturalis emelkedésére óriási befolyásúvá válhatik működése. Az uj cultusminister nagy elismeréssel nyilatkozott a tárlatról, s ez elismerést meg is érdemli. Itt e helyen csak pár sorral óhajtjuk azt méltatni. Magyar művészeink feltűnő számmal jelennek meg főleg — arczképekkel. Még azok is, kik minden más genreben jobban kitűntek, mint a portrat-festésben, — most egyszerre beállanak arczképfestökké. Voltaképen nem is annyira őket lehet csodálni e Flankenbewegungért, de azokat, a — kik egy tájkép, — egy szentképek, — egy stillleben festőnél engedik magukat lefesteni. (Jó hogy nem az állatfestönek ülnek.) De hiába a ki nem arczképfestö, az sohasem fogja például egy Vastagh György ecsetjét utolérni. Az arczképek festői közé Roskovics is belépett, de a miként Eötvös báró arczképe a múltban nem sikerült, úgy most sem lehet a különben jeles művészünk alkotását dicsérni. Szép képpel jelent meg Aggházy, a kitől Veszprém megye főispánja, Esterházy Móricz gróf és Esterházy Ferencz gróf vettek meg a mult évi veszprémi kiállításnál szép képeket. Pompás kép Tölgyessy czigány konyhája, Meányáuszky bárónak tájképei, egy két bizarr vonás daczára. Benczúr is állított ki arczképet a nála megszokott modorban; Steiger Gyulának, a belváros bukott képviselőjelöltjének arczképet. A kép a választás előtt készült és igen mosolygós. Szobonnüvek közül egy derék és nagyreményű fiatal művész alkotása érdemel elismerést. Vastagh György kiváló művészünk fia, ki apja keresztnevét méltán viseli, Fenyvessy Ferencz képviselő mellszobrát állította ki, s mindenki a legnagyobb méltánylással beszél a fiatal művész kitűnő képességéről. Kétségtelenül nagy várakozással nézhetünk a fiatal Vastagh György művészi képessége és jövője elé. Reméljük a jövő igazolni fogja a szép jelent! j hála! ezen kivételt, illetve ezen állítás valódiságát magamon tapasztalom. — Hisz ön még semmit sem ért el, mit elérhetne. -Vagy életcélnak tekinti egy irodában alárendelt szerepet játszania? — Asszonyom, én az államháztartást egy gépezetnek tekintem, melyben a hivatalnokok mind meg annyi szükséges rugók, eszközök, szerek. Ott a legielsö a maga munkakörében ép olyan szolgálatot teljesít, mint a legalantabbi, azzal a számba sem igen vehető külömbséggel, hogy némelyeket csekélyebb szolgálatért is dúsabban fizetnek. — Konok ember! — mormogá fogai között a delnő ; — nem beszéltem volna eléggé érthetően ... ? — Némi tekintetben helyeslem nézetét; de tudja-e, hogy ezen munkakörök nem mindig vannak helyesen betöltve? Igy például vannak, kik magán hivataloknál forgácsolják el erejöket; végzik az úgynevezett gyári munkát, dolgoznak mintaután szakadatlanul, holott más téren, pl. a ministeriumnál, hol tehetségeiknek valódibb, szabadabb tere nyilanék, hivatásuknak jobban megfelelhetnének. Igy gondolkoztam önről is. — Asszonyom! az imént már emlitém, hogy ezen kiváló figyelemért hálával tartozom; de ne vegye megbántásnak, ha megköszönve ezen kilátásba helyezett csábos jövőt, megmaradok a magam egyszerűségében annak, a mi vagyok s a mire egyedül érzem tehetségemet. Eszeveszett! — sziszegé az asszony — ; ha itt nem, tehát másutt! — Hagyjuk el e themát; ugy látom, egyszer feltett elvéhez szilárdul ragaszkodik; ez szép, különösen ily fiatal embernél. Hanyagul vetette magát egy duzzadt kerevetre, 'Szalmaszin hajtekercse lehullott habos vállára, alabástrom kebele vakítóan tündöklött elő a búzavirág kék derékból. •— Mondja, nem gondolkozott kegyed még ezen a prózai életen kivül más, egy vonzóbb, édesebb A kiállítást ajánljuk a vidékieknek. Hisszük a «papaiakB ha Budapestre jönnek, nem fogják elmulasztani azt megtekinteni. Kellemesebb időtöltést nem választhatnak maguknak! Karczolatok a megyegyülésből. Keserű ize volt az októberi megyegyülésnek. Nemcsak a (fájdalom!) sok halotti bejelentés miatt, de a — devecseri szolgabiróválasztás miatt is. Két jelölt akadt, nomen et omen! Az egyik Keserű, a másik — Soosl Most már tessék választani !" Még csak a devecseriek előtt ugy is ismeretes — Savanyú Józsi hiányzott, hogy a szolgabiróságnak objectuma is legyen, (mint Paál Dénes mondaná). Keserű, Sós, Savanyú. Mein Liebchen was willst Du noch mehr ? Soos belátta, hogy — a ki Keserű; az több ő nála; és bár a keserű rosszabb a sósnál, a nemes vármegye ezúttal mégis csak — a rosszabbat választotta, elsózván édes Soos Lajos barátunkat. (Savanyu nem jelentkezhetett, tudvalévő okok miatt.) E megyegyülés volt a próbája az új akusztikának is, mely ugy csinálódott, hogy az elnöki emelvény oldalra helyeztetett át és mikor már az alispán érczes hangja a terem minden zugában hallhatóvá lett, Barthalos Pista is sietett megtenni az ö külön próbáját és golyó nélküli dörgő interpellatiót intézett a somlói phylloxeráról, az alispán válasza meg is nyugtatta az interpellálót, de Pista barátunk még sincs megelégedve az eredménynyel, mert dictio közben mikor — helyeslést keresve — a hölgy karzatra feltekintett, ott csupa szakállas és bajuszos alakokat látott, nem tudván, hogy a hölgyek is napraforgókká lettek, szemben foglalván helyet az elnöki emelvénynyel. A hölgyek különben különb legények, mint az igen tisztelt megye biz. tag urak; mert mig a lent levők hamar elpusztulnak, addig a fent levők elismerést érdemlő kedves érdeklődéssel ülik ki az üléseket. Igaz, hogy a »szép» gyerekek lent és benl maradtak. A „szép" gyerekek közé tartoznak pediglen Acs Rudolf levéltárnok szakértő véleménye szerint Kopáesy Árpád, Bezerédj Viktor, Kolossváry Kálmán, Végh Pista, Purgly a két középső, Huszár Józsi, Kenessey Zoltán, Szélessy Dani, Fischer Károly — és Magyar János. Hanem azért nemcsak ott fent a galérián a hölgyek ülték ki az ülést, de volt a középső asztalnál egy kedves, derék uri ember a ki jobban megérdemelte volna a káptalani quotidianékat, az ülésekért, mint akármelyik urasága. Ott ült ugyanis végesvégig a káptalan ügyésze Pap Fe» rencz, az egyetlen az egész ülésteremben, a ki kezével még tölcsért is csinált, csakhogy meghallhassa, hogy a mélyen tisztelt állandó választmánynak mi a nagyrabecsült véleménye a szilasbalhási községszámadásokról ? Senki, de senki nem érdeklődött a nemes vármegye ügyes-bajos dolgai iránt. Ezt a semmittevést hívják aztán: megyei autonómiának ! Mindenki mást csinált, mint a mit kellett volna. Bezerédj például sorba visitelte az ülésteremben valamennyi ismerősét és nem ismerősét; Fenyvessy egy menykö — porosz politikai folyóiratot olvasott és irattá mással a »karczolatokat a megyegyülés«-röl; Purgly a középső ifjabb folytou életről?.., mondja csak, nem tűntek még olykor fel lelke előtt vágyak, melyekért a küzdelem édes és oly igen kívánatos .. . ? •— De igen; életem legfőbb célja ez, magános óráimban erről gondolkozom, munkáim közben ez ad erőt és kitartást. — És ... ? — Szükségesnek tartom felemlíteni, hogy atyám lelkipásztor, anyám vallásos kedélyű nő; az ő körükben megtanultam az életen túl egy más világfelé tekinteni, melynek örömei ingyen sem hasonlíthatók e világéhoz. ... Es az a démon még itt sem adta fel a küzdelmet. Eelkelt és egészen közel lépett az ifjúhoz, hogy forró lehellete annak arcát érte. -— Nem azt a világot értem, hanem ezt, mely itt a szívben nyilatkozik; ezt a kinos, de édes világot, mely egyedüli kincse a koldusnak ... nem ismeri még ön a szerelmet. .. ? . . . De hogy nem! értette is a szavakat; de látta a szándékot. — Asszonyom, még nem értem rá róla gonpolkozni. — Lehetetlen! ön, ki előtt az egész világ nyilva van, ki ha akarná, lesnék óhaját s az volna boldog, ki teljesíthetné... kinek csak a kezét kellene kinyújtania, hogy a legszebb virágok ölébe hulljanak ... ön nem gondolkozott volna még a szerelemről ? i . . . Oda fenn a 4-ik emeleten az a gyönyörű angyal most tördeli az uri ima szavait: ne vígy minket a kísértetbe; de szabadíts meg a gonosztól... Es az ifjú arra gondolt; arra az angyaltiszta lánykára, a ki előtte soha sem említette a szerelmet s a kit még is jobban szeret saját életénél. Mi más az a nő...! szép, de elrutitja, eltorzítja a szenvedéy ... nem is jó közelében lenni, mert a lélek elkárhozik ... félénken tekintgetett az ajtó felé, szeretne menekülni innét. ábrándozott (bizonyára kedves oka volt!); Néger apát a »másik« pap, a ki Pap Ferenczczel kiülte az ülést, hatalmas aneedottát improvizált, mely sorba járta a jelenvoltakat, hogy derűre borítsa a komoly ránezokat; Horváth Lajos izgett-mozgott, s roppantul ette a méreg, hogy e választás minden néven nevezhető korteskedés nélkül (melyben ö utolérhetetlen !) folyt le, s a hol nincs mit tenni, ott Horváth Lajos, e tevékeny örök mozdony, rö szul érzi magát; Takács Ádám arról a szarvasról álmodozott, a mit Lörintén lőhetett volna, egyébiránt nála csak az árvaszéki ülnökök vannak legjobban — meglőve, mert ő bizony nem enged a munka 48-ából; Fodor Gyula csakúgy fodritotta a pengős élczeket, alkalmat adván Véghelynek, hogy le ne. tegye a csengetyüt a kezéből. S ha az embereknek nincs annyi eszük, hogy — vadházasságban éljenek, a megyegyülés elmúlt, volna a nélkül, hogy egy haló harapást is kaptunk volna a dikczióból. De igy szerencsére Nemes márkói plébános úr vadul neki rontott a vadférjeknek, s bebizonyította (különben ügyes szónoki formában) hogy minő csúnyán áll rajtuk az — agancs. E szarvas okoskodáshoz még hozzászóltak Rozsos plébános és Néger apát. A czibil publicumból Fenyvessy beszélt, minekutána a vadházasságok iránt megszelídült a közgyűlés. Időközben pedig szerencsésen két adoma született. (Legalább történt' valami az állandó választmány nélkül is.) Az egyik ez: Uj niegye biz. tag: „De miért csenget ez az elnöklő Véghely olyan sokat ?« Régi megye biz. tag: „Hát nem tudod, hogy ö a megye — kolomposa ?" Uj megye biz. tag: „His-en akkor mi meg a megye birkái vagyunk ?« Régi megye biz. tag: „No hát persze !» A másik pedig ez : Szó van a veszprémi kutya adóról. Egy kis kutya találkozik egy nagy kutyával, s kérdi mennyi adót fizet. Kisül, hogy ugyanannyit, mint a kis kutya. Van persze méltó felháborodás a kormány ellen a kis kutya részéről. Majd találkozik a kis kutya egy szamárral. Ez a „nagy marha« csak többet űzet, mint én, gondolja magában ö kis kutyasága. Itt meg az sül ki, hogy a nagy szamár egy garas adót sem fizet. Rettenetes dühvel kérdi tőle a kis kutya, hogy hát ez meg hogy lehet ? » Tudod — válaszol a szamár — a hol az adót kivetik, ott majd valamenyi az én —- rokonom!» TÖRTÉNELMI NAPTÁR. — Rovatvezető TIPOLD ÖZSÉB. — Október 7. —~ 1795. Dessauban (Anhalt — Dessau fővárosa) Miller Vilmos kitűnő német költőnek születése. Október 8. — 1789. Belgrádnak várát Landon osztrák császári vezér a törököktől elfoglalja. Október 9. — 1841. Sínkéi Káról Frigyes jeles építész, kinek remek müvei Berlint díszítik, meghal Berlinben. Október 10. — 1853. Eontain e Péter Eerenc Lajos, e század leghíresebb építészeinek egyike, meghal Parisban. Október 11. — 1850. Bregenzben szerződés Austria, Bajorország és Würteuberg Poroszország ellen. Az asszony nem értette; lázasan folyt ajakáról a beszéd. — Pedig megérdemelne maga egy ily világot . . .; ha bele akarna tekinteni, hogy milyen élet van ott!., nem, lehetetlen, hogy ilyen ajk ne ismerné a csók édességét, a szerelem bűvös-bájos odaadását, az együtt lét bóditó kéjét . . . — Asszonyom, ezek a szavak én előttem ismeretlenek. — Azért mondom el, hogy ismerje meg, hogy szeresse meg, hogy legyen maga is rabja, bolondja, mint vagyok én is . . . szerencsétlen, nem veszi észre, hogy azért hivattam ide, hogy megmondjam, mennyire szeretem , mennyire óhajtom ... csak egy csókot arról az ajakról, csak egy édes ölelést ezektől a karoktól s aztán taszítson el, tiporjon össze, mint a férget szokás.. .; édes Lajos nézze, térdelek mint oly sokan térdepeltek már előttem, könyörgök, koldulok, mint a szeméten tanyázó koldus, szeressen engemet... ne távozzék el, ízlelje meg azt a boldogságot, melyet a nyomorult halandóknak a létért való küzdelemben vigasztalásul hagyott fenn az ég . . .! s elkapta a szoborként álló ifjú kezét és csókjaival halmozá. Az pedig kiragadta balját a szerencsétlen asszony kezei közül s futott, rohant, meg sem állott, mig csak ajtaja kilincsének hidege eszméletre nem hozá A 4-ik emelet lakóit erős kopogás veré fel a korai reggeli órákban. Egy hordár alkalmatlankodott egy csinos virágcsokorral s parányi levéllel. Kilenczet vert a József városi toronyban, mikor Lajos benyitott a festett ajtón. — Lajos!... édes Lajos !... köszönöm.... Oda roskadt elibe Mariska. Es az ifjú boldog mosolylyal emelte fel az alélt virágot. Ez a szerelem! az üdvöt adó, a boldogító szerelem! ... az csak vak szenvedély, mely pokolra juttat J