Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-08-26

donába. A csikó fedezési czédulája kívánatra felmutatandó. .A 2 évnél idősebb, s díjazásra bemutatott kanczacsikók' származására nézve a fedeztetési czédulák hasonlóul bemutatandók, akár állami, akár pedig magán, de fedezhetési igazolványnyal ellátott méntől származnak azok. Az állami méntől származott kanczacsikók egyenlőség esetén a díjazásnál előnyben részesülnek, úgy azok is, melyek még befogva vagy teherhordásra használva nem voltak. A bemutatott kanczacsikó előnyére szolgál, ha anyjának származási igazolványa is felmutattalak. A gazdasági egyesület ezen jutalmazásával a már fejlődésnek indult lótenyésztés további, fokozódottabb fejlődhetésére kívánván hatni, épen azért elkerülhetetlen megkívántatik, hogy a díjazásra bemutatott anyakancza vagy kanczacsikó jól táplált és ápolt, egészséges, erőteljes, valamint a jó tenyészállat kellékeivel bírjon, és minden csont vagy öröklő hibától ment legyen. Díjak: I. Nagybirtokos lótenyésztők részére: a megérdemlett minőségű oklevelek. II. Kisbirtokos lótenyésztő gazdáknak, a) Tenyész-anyakanczákra: 1-sö díj 50 frt 2-ik díj 40 frt, 3-ik díj 35 frt, 4-ik díj 30 frt, 5-ik díj 25 frt, 6-ik díj 20 frt. b) Kanczacsikókra: 1-ső díj 40 frt, 2-ik díj 35 frt, 3-ik díj 30 frt, 4-ik díj 25 frt, 5-ik díj 20 frt, 6-ik díj 15 frt. A kiválóbb lótenyésztő gazdákból és szakértőkből alakított bíráló bizottság azonban felhatalmaztatik, hogy a fentiekben fokozatosan felosztott díjakat a bemutatandó tenyészanyagok mennyisége és minőségéhez képest újból szabályozhassa, esetleg leszállíthassa, valamint a bíráló eljárás módozatait tetszése szerint megállapíthassa. A megítélt díjak a nyertes lovak tulajdonosainak a helyszínén azonnal ki fognak fizettetni, és a bemutatott lovak a díjazás megtörténtével azonnal' elvezethetők lesznek. Felhívatnak Veszpémmegye mindazon lótenyésztő gazdái, kik a fenti feltételeknek megfelelő tenyész-anyakanczákkal, vagy 2 évesnél idősebb kanczacsikókkal bírnak s azokkal a díjazásra pályázni kívánnak, hogy azokat szeptember hó 21-ik napján reggeli 9 órakor a fentebb kitűzött helyen a biráló bizottság elé állítsák. Veszprémben, 1888. évi augusztus hó 6-án. Gróf Esterházy Móricz, a gazd. egyesület elnöke. Hunkár Sándor, a biráló bizottság elnöke. Nagy Iván, a gazd. egyesület titkára. A Pápai Lapok albuma. XXIX. Dr. Steiner József. Az emberiség jóléte és boldogsága alapjának egyik fösarkkövét a jó egészség képezi, és még is hányszor megfeledkezünk arról ?! — A jó egészség becsét csak az tudja igazán méltányolni, ki azt egyszer elveszité;— azért mondja a nóta is: Az az áldott feleség, Olyan mint az egészség, Nem becsüljük a mig van, Tul adunk rajta gyakran; De bezzeg, hogy ha nincs, Akkor ám drága kincs Akkor látjuk csak csak Csak. — Mi hiányzik csak ! Csoda-e hát ha az egészség őréül hivatott doktorokról is megfeledkezünk és a Pápai Lapok albuma még eddig orvosi fény vagy árny képekkel nem tarkázhatott, — pedig az orvosok lephotographirozása sokszor nem csak a közönség tájékozására szolgálhat biztos eszközül, de talán a senkinek sem hízelgő, hü tükörben magukat is megismerik aesculap utódai, pedig nekik van leginkább szükségük arra, hogy a görög bölcs nagy mondása „yofli osuvtov« megvalósittassék, nehogy az erejét meghaladó vállalkozásnál tett kísérletezésnek a patiens adja meg az árát, ugy mint az egyszeri paraszt a kinek arczán tanult a borbélyinas borotválni. — Kivel kezdhetnénk meg tehát helyi lapunk orvosi fénykép csoporto zatát méltóbban, mint a város főorvosával, kiben a városi képviselő testület bizalmát helyezte, és méltán! Az orvost sokszor csak azért hivják a már gyógyithatlannak felismert beteghez is, hogy megnyugtassa a környezet magát és a beteget az iránt, hogy minden lehetőt elkövettek, és hogy teljesítsék az irás parancsát, „segits magadon az isten is megsegít!" Az orvosokra tehát az emberi élet tengetésében nagy szerep vár, — s logicc véve a dolgot orvos nélkül az isten sem szünteti meg a beteg szenvedéseit időlegesen vagy mind örökre,, vagy is orvos nélkül felgyógyulni vagy meghalni, nem rendes dolog. Dr. Steiner József ezen hivatást teljes mértékben érzi és érti is.— Az ö puszta megjelenése már különös vigaszt hoz a beteg ágyához. Dehát miként is nyújthatna vigaszt másoknak az, aki maga magában sem helyez bizalmat ? — azonban dicséretére legyen mondva a mi főorvosunknak, erős önbizalma daczára is, nem elbizakodott. Azt mondják a styl teszi az embert, dr. Steinerröl bátran el lehet mondani, hogy manupropriája hü tükre gondolkozásának, mert nevének írásánál az óriási Dv és 5" betűk jelzik azt, hogy mit jelent a doktor jelző és a Steiner nevezet ; de már a többi belük kicsinységében át csillámuk a szerénység szülte önmérséklés. A ki oly sikerrel kezeli a beteget mindazon betegségek gyógyításaiban, melyeket a gondviselés az emberi tudomány • számára meghagyott, — és a ki ugy megtudja vigasztalni a beteget és ugy megtudja nyugtatni a környezetet a magán praxis terén, mint dr. Steiner József, arra nagy szerep vár mint városi főorvosra is. Ha járvány van, nem veri félre mindjárt a vész harangot, söt a beteg is csak felgyógyulása után tudja meg, hogy mily közel járt Szt. Péter kapujához. De járvány idején pontosan látogatja az iskolákat és óvodákat, s széles körben gondolkodik az óvintézkedések megtételéről. Mikor a város az artézi kut furatását elakarta ha'ározni, mint természettudóst (a természet tudósok gyűlése is csupa orvosokból áll) öt is megkeresték véleményadás végett, — de mivel a másik meghallgatott természettudós (Zsigmondy) nem volt orvos (mert csak az orvosoknak szabad egymásközt hajbakapni) nem akart vele ellentétbe jönni, bár a sikerben nem bizott, nem felelt arra, hogy lesz-e jó ivó viz az artézi kútban vagy sem, hanem itt ismét a megvigasztalás és megnyugtatás erényét gyakorolta és egekig magasztalta a Tapolczaviz jóságát, tudván azt, hogy előbb utóbb mégis csak az marad városunk ivó vhe a jövő századra is. Adja I-íten, hogy ne mi csalódjunk reméoly ragyogóvá alkotta lelkem előtt, hogy mikor megláttam, az első pillanatban csalódva éreztem magamat s találkozva egy magas állású egyénnel azt mondottam, hogy Budapest szebb! — mosolyogva válaszolt: magából a Patriotismus beszél. Mikor már több napon át jártam a várost széltében, hosszában, ekkor láttam a külömbséget Budapest és Párizs között. Budapestnek vannak gyönyörű pontjai, — Párizs egészébe nagyszerű; — Budapest nevezetességeit bejárhatom 4—5 nap alatt, Párizsnak egy hónap sem elég. — Ha most visszagondolok beláthatlan háztengerére, amint .az előttem, a Trokadero palota és a Pantheon tornyából nézve elterült, a várost minden irányban átszelő boulevardjaira, számtalan középületeire, múzeumaira, intézeteire és műkincseire, — akkor ugy tűnik föl Budapest előttem Párizszsal összehasonlítva, mint egy szép, reményekkel telt ifjú az élet délkorán álló férfiúval szemközt. Kóborlásaim közben egy alkalommal a parlament— a kamaraépülete elé jutottam. Épen ülés volt, Boulangert is várták s franczia ismerőseim erősen invitáltak, hogy menjünk be. Megköszöntem szívességüket. — Volt idő, mikor szent érzelemmel léptem be nemzetem ezen templomába, —- mikor még azon naiv meggyőződésben éltem, hogy itt egyedül az ország érdeke, a tiszta, honfiúi szeretet beszél az ajkakon s uralkodik a sziveken. Most, mióta látom, hogy a francziák hires szónokának, Massilonnak van igaza: ce n' est plus la sagesse efc 1' in terét public, cpii president au conseil, c' est 1' interet des passions,— most elkerülöm. Azt meg kell adni Párizsnak, hogy mindenben és mindenütt oly szigorú rend van, amilyent a császári székvárosokban sem találunk. Pedig alig látunk egy-egy rendőrt, katonát pedig épen nem. A ki megszokta a kardcsörtető tiszteket s idejő Párizsba, az kényfelen azt gondolni, hogy itt már az általános lefegyverzés lépett életbe, — pedig van itt katona és tiszt elég, de a szolgálaton kivül egyenruhában és fegyverrel nem* szabad megjelenniök sehol. — Ez <egy jellemvonása a republikánns államnak. — Csak Versailles-ban — hol magyar bakanyelven mondva vpen vakparádé volt —«láthattam a gloire nemzetének büszkeségét: a hadsereget, mely — habár az utolsó szorencsétlcn hadjárat alatt eltiportatott és — annyi dicsőséget aratott a világ minden részében, s mely mind föl van jegyezve az Arc — de triomphe falain. — Nemzeti hadsereg, nemzeti nyelven, nemzeti tricolor alatt vezényelve! Milyen apokalyptikus hangok ezek Magyarországon! Mintha csak szent János evangélista titkos látásainak könyvéből hangzanának! De ne komolykodjunk! Mikor Versailles-ból visszatértem a vasúton, a coupé tetején foglaltam helyet, mely alacsony karfával és fapadokkal van ellátva. Oly kitűnőnek találtain ezen exaltált helyet nyilt kilátásával és szabad levegőjével. Elnézegettem az elsuhanó kerteket tele ültetve articsókával, a francziáknak kedves, de nom magyar gyomornak való, eledelével; megbámultam a hatalmas vasúti viaductokat ós — gyönyörködtem a vis-a-vis ülő hölgy mosolygó ajkain s ragyogó szemeiben. Már épen azona ponton voltam, elszavalom ez emlékembe jött versszakot: Cetté bouche, cet oeil, qui seduisent les coeurs L' une par un sourir, et 1' autre par des pleurs. Laisse mon coeur a tes pieds! mikor egy hatalmas zápor leszállított bennünket a magasból az alacsonyabb niveaura, — coupé belsejébe. Mit irjak még e mozgalmas világvárosról, hol nincsen nyugalom sem nappal, sem éjjel. Legelőször a kora hajnali órákban jönnek az utczaseprők, öszetisztogatják az elhullott szemetet s a megeresztett vizvezetékkel úsztatják el az óriási csatornákon át a tengerzöld szinü Szajnába; azután jönnek a kiskereskedők s apró kocsijukkal bejárják az utezákat, erős hangon kínálgatva különféle zöldségeiket, gyümölcseiket. Mikor ezek is eltűnnek, föl kel a nagy közönség, hullámszerűen özönli el az utczákat és tereket. Oly vidáman hangzik mindenfelől a bon jour! s oly gyorsan, szaporán bomlik, siklik a franczia szó, hogy a lassú tempóban beszélő magyar ember gondolatban is alig birja követni a franczia allegretto társalgást. Eolyik, pezsg az üzlet egész napon át késő éjfélig, mikor még minden bolt, minden csarnok fényárban \ úszva tárva nyitva 4U. . nyeinkben és ebben ne legyjen igaza dr. Steinernak, kiről azt hiszszük ez ecetben épen ö lenne az első ki örömmel isméméibe aggodalmának felesleges mivoltát. 1 Dr. Steiner Józsefet megszokta mindenki -' gyors, kimért Iépembemek kell lenni folytonosan munkában látni, tekkel jár az utczán. Neves vagy fontos dolognak kell felmerülni, — ha azt vesszük észre, hogy a mi főorvosunk* az utczán megállt valakivel hosszasabban beszélgetni.— A városból ritkán távozik szabadságidőt nem szokása igénybe venni, — neki a munka az élet és szórakozás. — A mult évben megtörtént vele, hogy egészségi szempontból pár hétre elkellett hagynia városunkat,— elmaradása j oly feltűnést keltett, hogy már halál hirét kezdték terjeszteni. A mi födoktorunk azonban nem csak mindig orvosol, hanem részt vesz a közügyekben is, és ezekben ha felszóllal nem igen istápolja a kitűzött czélt, hanem többnyire opponál és olyan merész operatiókat visz végbe, hogy az állandó választmány véleményéből alig marad meg valami. — Haragszik is reá a leany-egylet. — Ritkán szól, de ha szól: alkuvást nem ismer, mintegy tüntetőleg versenyez egyik tekintélyes collegájával, hogy neki nem „mindég}'." Dr. Steiner a legjobb családapák egyike, szinte szánalommal nézi a magtalan házasokat, most a legnagyobb büszkesége, hogy aránylag fiatal korához képest hány szép unokája van, — adja Isten, hogy ezen büszkesége minél nagyobb legyen!" VESZPRÉMBŐL. Augusztus 22. 1888. A veszprémi iparos ifjúság önképző és betegsegélyző egylete 12 év után először sorakozhatik zászlója alá. Régtől fogva óhajtása volt az egyletnek egy társulati zászló beszerzése, de eddig nem sikerült. Szilágyi Mihály, ez időszerinti elnöké az érdem, hogy a tagok e régtől táplált óhaja teljesedésbe ment. Diszes, nehéz kék selyem zószló a különböző iparágak jelvényeivel s e felirattal: „Isten áldja a tisztes ipart" hivja fel az iparos ifjakat szellemi képzés és kölcsönös támogatás céljából az egyesülésre. De nem hiába hosszú ideig voltak az egyesülés lobogója nélkül, oly ünnepséget rendeztek a zászló megáldása alkalmából, a mely feledhetlen lesz sokak emlékében s méltó előfutárja volt az ősi város falai közt legközelebb végbemenő ünnepélyeknek. Már e hó 18-án két tíiadalkapú emelte a városnak felséges urunk születésnapjának alkalmából felvett ünnepi színezetét, másnap meg kora reggel taraczklövések jelezték a szép nap felderültét. Maga az időjárás is,( mely előtte való nap szakadatlan esőt hozott nyakunkba, megemberelte magát: kezdett barátságosabb lenni s mire az ünnepély kezdete elérkezett, egész kellemes volt". IO órakor történt a tagok felvonulása s '/

2 il-kor Pribék Istv.án őméltósága csendes misét olvasott, melynek végeztével a templomból a szentháromság szobra elé vonult a menet, hol Szabó György kanonokplebános lelkes alkalmi beszédet tartott Kolping jelmondatából kiindulva Sokat cseveghetnék még mulató helyeiről, színházai- circusai- skatingringjei- és ragyogó kertjeiről, melyeket nem hagy látogatlanul a nagy és félvilág, — de jobb, ha leteszem tollamat úgy is vissza éltem már a t. szerkesztőség türelmével e husszura nyúlt karczolatommal. Mondjunk bucsut Párizsnak, az irás szavai szerint: „nincs itt maradandó városunk". — Térjünk vissza hazánkba, hol élnünk és halnunk kell, s melyről hajdanában — mikor még nem exequálták el minden pénzűnket államadóssági kamatokra, pensionsfondsokra, uchatiusokra, nagy és kis kaliberű mannlicherekre — boldog egyszerűségünkben azt tartottuk: extra Hungeriam non est vita Adieu Paris! adieu! Testben, lélekben kifáradva, azon elhatározással ültem föl az express vonatra, hogy meg sem állok Bécs- Győr- Pápáig. Ide is értem szerencsésen s leszállva a vonatról felültem az itt várakozó elegáns fiakkerek egyikébe s orosz trapperekhez méltó ügetéssel haladtunk az ókáczfa jsorban. Alig értünk azonban a drága kövezetre, épeá patronusom, Nepomuki szent János statuája előtt egyet bukott a tüzes ló egyet reccsent az újdonatúj terra" ott feküdtem .... hintó és én, „Domini est Ne ijedjen meg a szives olvasó, — ha ugyan akadt mégis valakinek türelme ezen irkafirkát végig olvasni — nem történt semíni bajom! Amint kitöröltein szemeimet, láttam, hogy oly szerencsésen csúsztam le alomközben a divánról, mint mikor valamely drámai hősnő élettelenül esik össze a színpadon, — vagy mint mikor az életben

1 valamely Júlia bizonyos körülmények között ájulást j rögtönözve rogyik a fauteuilbe Rómeója előtt. Végig gondolva álma: lelkem, hogy ily gyorsan ós olcsón megtettem ezt a régen tervezett hosszú utat. non úgy megörült a lel— Szegény lovaimat sem kellett eladnom. Megvannak jó egészségben* Innen, onnan disznóöléskor lesz tí|s esztendeje, hogy használom őket, mégis tartom ja divatos jubileumukat s ha nem mondok is tóasztot reájok, de hogy azon a napon dupla abrakot kapnak, az bizonyos! azon erényekről, melyek az- iparost boldoggá teszik. Szentbeszéd után a zászló egyházi megáldása, majd a zászlószegek beverése következett. Az elsőt a király őfelsége tiszteletére „jobbágyi hódolattal, törhetlen hűséggel" Gróf Esterházy Móricz főispán megbízásából Véghely alispán, a másodikat a*'bájos zászló anya Bezerédj Viktorné rzüh Békássy Izabella őnagysága, a harmadikát az uj püspök nevében Rainprecht Antal uradalmi kormányzó verte be. Az utolsó kalapácsütés 7^2-kor történt, mire az iparos ifjúság dalárdája a Hymnust énekelte. Ezután a tűzoltók zenekara kíséretében megindult a menet,, mely azonban a várban két helyen-is megállapodott, köszönetét kifejezendő Pribék István felszentelt püspöknek, mint az egyházi szertartás végzőjének és Szabó György kanonoknak, mint szónoknak, Végre a menet leért a várból s a zászlóanyát lakására kisérte, az uri kaszinó erkélyéről mondott elnöki buzdító szavakat meghallgatta. Ép két órát ütött, midőn a megáldott zászlót az egylet helyiségében elhelyezték, mire aztán a néptömeg szétoszlott. A tagok pedig siettek a Korona, dísztermében tartott lakomára, a melynek vége 7 óra Jajban lett. Pihenésre alig jutott idő, mert 8 órára volt hirdetve a Betekints kertben tartott tánczmulatság, mely szintén fényesen sikerült. Az első négyest közel 110 pár tánczolta s még a hajnali órákban is vigan szólt a cigányzene.— 20-án aztán testületileg jelentek meg a Szent István napján tartott isteni tiszteleten, testületileg hallgatták végig Palotay apátkanonoknak meggyőző és gyújtó szónoklatát, melynek-végeztével egész kocsikaraván indult Balaton-Füred és Almádi felé, honnan csak a késő éji órákban tértek vissza. S most Veszprém újra csendes, csendesen, de lázasan készül az uj ünnepélyre, szeretett püspökének a jövő hó 8-án leendő felszentelése és intronizációjára. , —c. A közönség" köréből*}. Nyil atlcozat. A „Pápai Hírlap" 15-ik,számában megjelent s személyemet jogtalanul és gálád módon megtámadó czikkre szükségesnek látom a valónak felderítése czéljából nyilatkozni. Először is ki kell nyilvánítanom, hogy az Ihászin Nagy Boldog Asszony napján az ottani temetőben levő kis kápolnában tartandó isteni tiszteletre kötelezve nem vagyok, miután arra nézve a canoniea visitatioban nem foglaltatik semmi, továbbá sem alapítvány, sem szerződés nem létezik, moly arra kötelezne, és ha eddig megtartatott: csupán szívességből történt, ha azt elődöm, ki azt szokásba hozta, és én már 3 évben megtartottuk. Eu is' csak a szokásnak hódoltam és e szívességet ifjú Bauer Antal urnák 1885. aug. 14-én hozzám intézett és jelenleg is kezeimnél levő levele által tett felszólítására, illetve felkérésére tettem mesr. ki ugyanakkor az értem küldendő kocsit is felajánlotta a levélben. Hogy én hajlandó voltam az idén is teljesíteni e szívességet, melyért különben egyszer sem járt még ki a honorárium, nratatja az, hogy előtte vasárnap kihirdetten^ s vártam Ihászirol az értesítést, mint az más években történt, és csak mivel nem kaptam semmi értesítést, mondottam Veisz Istvánnak óvatosságból, mikor az az összes szükséges egyházi szerelvényeket összekészítve kocsiján Ihászira vitte, hogy gondoskodjék arról, hogy a kocsi értem '/„lO-re itt legyen. Es én egész x

f„ 12-ig várakoztam' a kocsira, s csak miután Veisz István visszaérkezett az ispán ui'nak azon izenetével, hogy az uraság" meghagzta neki, hogy kocsit ne küldjön és az ispán hozzátette, hogy ha a plébános misézni akar Biászin, jöjjön el a maga kocsiján. Erre azután semmikép sem éreztem magam kötelezve arra, hogy elmenjek Ihászira isteni tiszteletet tartani, hanem szükségesebbnek tartottam, hogy most már '/

2

12 órakor itthon tartsam meg ós „oltsam" azon 800 lélek „lelki szomját" kik rendesen eljárnak az isteni tiszteletre, mintsem azon legfölebb 120 lélekre felszaporodó híveknek, kik bár öuhibájukon kivül, événkint talán csak Nagy Boldog Asszony napján hallgattak isteni tiszteletet, azt is a kápoluán kivül. Es jövőben nem is fogom megtartani többé, hacsak annak megtartására szerződés nem köttetik. "Azon kis kápolna nem uradalmi^ hanem tulajdonképon eripta, melyben Vizeld Tallián Ádám és neje Nagygyőri Mária nyugosznak, és jelenleg semmi kegyurasága nincs. Tóth János plébános a maga kocsiján, mint ezt hiteles tanuk bizonyítják, csak kétszer volt, és ekkor is arra felszólittatott, ós .érte a fuvart megkapta, különben pedig azért is rendesen Ihászirol küldöttek kocsit. Mi pedig az én és a kegyuraságom közötti dolgainkat illeti, ahhoz a Pápai Hirlap kir kovácsának semmi joga és semmi köze. Tudják azt az illetékes helyen is igen jól. Es a mint értesítve vagyok, azon G. ki rólam azon botrányhajhászó kirfc irta, nem más mint azon G. Kálmán ur, ki f. évi június 19-én hozzám alkohol érett vörös orral beállított s az ő

t általa „üzleti dolgoknak" nevezett ügyihez' közvetítőnek akart megnyerni, s midőn^ én azt el nem fogadtam, s az el nem fogadásnak okát adtam, ő nagy megütközéssel *) E rovat alatt közlőitekért néni vállal Célelossé§et 4 « r k.