Pápai Lapok. 15. évfolyam, 1888

1888-07-29

134 „^-v;: . ; A Pápai Lapok albuma. XXVI. Kemenes Ferencz. Költő és szónok, rokkant honvéd és kanonok : — hogy illik ez össze ? Négy hivatás és hivatal egy személyben! A szép Kemenesalján 1829-ben született s valami „ics — vics" nevét örökölt szüleitől. Kemenes név alatt kezdett irogatni, s csak mikor már uj nevét ismertté tették 1860-ban megjelent költeményei, cserélte azt fel a régivel. Nevét tehát ugy vivta ki magának mint PetÖfy, s nem vásárolta, mint ma divat. Mikor a szabadságharcz napja felsütött, Kemenes még nem volt 20 éves és kegyesrendi szerzetes volt. A hajnal, első sugara az ifjú pap lelkében is fölgyujtá a hazafias lángot, mert : „Szép volt .... piros a hajnal .... De nem az ég volt piros tőle, Ember.vér lángolt lenn a földön" . . . Honvédnek állott, s csatába vitték, hol: „Nagy aratás volt, aratott a Fehér angyal fehér mezőket S föléjök rémes szemboritót Kezei vérből, lángból nöttek« Megsebesült, s bujdosnia kellett a győztes hatalom zsoldosai elől, mignem a veszprémi papnövelde falai közt lelt menedéket. Sokat irt azután, telve ambitioval, nemes tűzzel, szent lelkesüléssel. Hazafiúi lángolását jellemzik e sorai: „Oh jó nép Ez az én énekem hő szivvérem lángja, Mely a nyugvó szentek koporsóiról is A te jövendődet, és hazádat áldja! . . . Népdalaira pedig legszebb elismerés az hogy széltében daloljak: Ki ne ismerné e sorokat? «Nincsen annyi tengercsillag az égen, Valahányszor eszembe vagy te nékem! Az egyházi költészet terén, mely hovatovább mindig meddőbbé lett, — mégis legtöbb sikerét aratta. De Dávid hárfája árván csüng egy idő óta a fűzfán, nincs ki a régi hangokat kicsalja belőle. Pedig Kemenesnek igéretét birják olvasói, hogy még többet, sokkal többet fog zengeni: „Ne szóljatok még énekembe Csak egy kevés időig várjatok S ha énekem szól kikeletkor, Azt gondoljátok, szivetek dobog. E sorok ugy látszik a eriticához intézvék, s ígérettel kívánják megnyerni azt, de a kikelet még mindig késik, mely az ígért dalokat meghozza. Lehet hogy már készek is, csak a Horáczféle 7 esztendőt várják a kanonok ur valamely titkos fiókjában. Erre enged következtetni az az elvonultság, miben Kemenes él. Látogatásokat ritkán fogad, ebédre kit sem hív magához, s azzal menti magát ezért, hogy mikor öt valahova hívták, soha sem érezte magát ugy, mint otthonn. Maradjon más ember is otthonn! O sem megy X. Y. úrhoz, hát X. Y. ur se fáradjon hozzá. Hanem azért még ma sem akadt valami mérges eriticusa. Mert ha költeményeiben találni is itt-ott valamit, mibe az irigység bele szólhatna, különösen ma 28 év után, de mint ember, mint pap mindenkor megállta a helyét. Nyilt, férfias, határozott jellem, s e tulajdonságai, valamint imponáló daliás külseje, tiszteletet parancsolnak. Az ifjúi hév mit igy jellemez: „Homlokomról a láng Szememet csapkodja," még mindig ott dereng nemes vonásain, s haragos biborba szökken ha szól. A veszprémi honvédek zászlóját ő avatta fel s ez alkalommai körülbelül igy szóllott hozzájuk : „Hősök unokáji! Vitéz honvédek! Ti a fegyver és erő hős ifjai, hozzám jöttetek a béke és gyengédség Istenének érdemetlen szolgájához, ki nem ismer más fegyvert mint az imát, s kinek isteni mesterem példája szerint még a zúzott nádszálat sem szabad összetörnöm, eljöttetek hogy az Élő, a legfelségesebb, ki jár teremtve és fentartva a magasság és mélység örvényiben, a föld tüzében, a tenger vizén, a puszta síkjain és a rom felett, ki ott van a had és vész harcziban, kinek szerelme mint az ég, beföd mindent, — megszentelje általam zászlótokat, s rányomja ereje és hatalma áldását ... Mert érzitek, hogy hiában őrzi a nép a várost és hazát, ha ö nem őrzi azt... Pedig nagyok és szentek az érdekek, miket védelmeznetek kell Isten, király, haza, zászlóitok védelme alá van helyezve. Bizom, hogy nem feleditek, s ha boszü, bírvágy, vagy az emberi szenvedélyek meggyújtják a harcz fáklyáját, bizom, hogy a honvédsereg csak a győzelem és hősi halál közt választ. . . . Nem fajult el még a tiszta, büszke vér, melyet hős apáink szivéből hordunk szivünkben. ... És ah! elmondjam-e, ne mondjam? — én bizom, hogy azon dicső hadseregtől, mely ezelőtt 22 évvel hadi tettei által ámulatba ejtette a világot, melytől ti neveiteket örököltétek, s melynek itt-ott egyes tagjai vagyunk meg, . . . átvettétek a vitézség lelkét, mely csudákat mivelt " E kivonatos idézetek sokkal jobban, hívebben jellemzik a derék papot s buzgó hazafit, mint a mi könnyed tollúnk, mely csak halvány karezokat, üres körvonalokat ad vissza, de az idézett szavak minden betűjéből benső hév, lángoló sziv, s költői lélek melege tör elő. Hát a ki még szónokolni látta is ? Mint zugnak ki széles melléből a velőkig ható hangok, mint kiséri féktelen, tüzes mozdulataival a szavakat, s mint fénylik hozzá arcza, villognak szemei, s emelkedik termete az ég felé, mintha mondaná: „Van-e magasb tiszt, mintha szómon népek csüggnek mint az Istenén! Csakhogy fájdalom, most már mind ritkábban hallani, s még ritkábban látni öt. Váljon a nyugalmat többre becsüli-e a babérnál, s a jólétet eléje teszi a dicsőségnek ? — Nem lehet tudni. Vannak, kik azt állítják, hogy kanonoki stallumának magányában múzsájának él és egyre költ, mások szerint most már csak szeres. Majd meglássuk ! Annyi bizonyos, hogy ha többet nem ir, s többet nem szól, sem lesz többé közönséges ember. Legfölebb hamarabb elfelejtik. Akármekkora lesz is egykor a hagyatéka. ' A devecseri kiállitás. A folyó évi szeptember hó 27 és 28-ik napjain Devecserben rendezendő „mezőgazdasági termény- és tenyész-állat kiállitás" iránt mindenfelé élénk érdeklődés mutatkozik. A földmivelési miniszter ezen kiállításon Máday Izidor minszteri osztálytanácsos ur által képviselteti magát, az „Országos magyar gazdasági egyesület" a legmelegebben érdeklődik rendezendő kiállításunk iránt, felhívta tagjait, hogy azon mentül többen jelenjenek meg, egyúttal hivatalos képviseltetését is már jelezte, a „Keszthelyi gazdakör" legközelebb tartott közgyűlésében már kiküldötte képviselőit, a szomszédos gazdasági egyesületek is képviseltetni fogják magukat. Megyénk több nagyobb birtokosa, úgy a megyei gazdasági egyesület gyűjteményes kiállítással fognak részt venni a devecseri kiállításon. Ugy a szomszédos egyesületeknél, mint nálunk is, rendezendő kiállításunk iránt élénk érdeklődés mutatkozik, melyekből bizton reményelhetjük, hogy szeptember 27 és 28-ik napja megyei közgazdászatunk kiváló és tanulságos ünnepe leend. Nincs tehát egyéb hátra, mjnt fokozódott érdeklődésünkkel s a kiállításban való tömeges részvételünkkel a kiállítás fényét emelni, sikerét biztosítani, s ezzel is megmutatni tekintélyes számmal megjelenendő vendégeinknek s a nagyközönségnek, hogy Veszprém vármegye mező- és közgazdászata nem csak hogy virágzik, de alaposan fejlődik is. Felkérjük ez alkalommal ismételve egyesületünk t. tagjait s a gazdaközönséget, hogy ezen kiállításunkon minél nagyobb számban részt venni szíveskedjenek. Veszprém, 1888. július hóban. A gazd. egyesület elnöksége. A közönségköréből #}. Tekintetes szerkesztő úr! Azon botrány, melyet a pápai izr. hitközségi elnök Löwenstein Adolf ur mult szombaton, azaz folyó hó 21-én délután 5 órakor a hitközségi leányiskola dísztermében a pápai 140 tagból álló közmivelődési czélu leányegylettel végbevitt, személyemet mint lemondott iskolagondnokot is városszerte szóvitába hozta. Azon hírekkel szemben, mintha én a nevezett egyletnek, az általa október hóban megtartandó kézimunka kiállitás ügyében tartandó előzetes megbeszéléshez az iskolatermet jogtalanul engedtem volna át, és hogy ezen terem átengedése csak is a hitközségi elnök hatásköréhez tartoznék: szükségesnek tartom a nagyérdemű közönséget ezennel értesíteni, hogy a kezemben lévő hitközségi alapszabályokban erről semmi említés sincsen, ez uzus dolga, a két és fél évi iskolai gondnokságom alatt én rendelkeztem a termek felett, a pápai Wahi-man egylet, az izr. iparos egylet, az izr. nőegylet, a krajezár egylet, atalmudtanulók mindég küldöttségileg tőlem kérték a termet, és a hitközségi elnök ä gyűlések megtartásáról az iskola termekben mit sem tudott. Steiner Mayer ur elnöksége alatt megtörtént, hogy ő engem megkért arra, ne engedném át a termet a talmudtanulóknak, és én azon okból, liogy ezek német nyelvű előadásaikat ne egy nyilványos helyiségben tartsák meg, az elnök ur kérésének helyt nem adtam, de megmutattam mindannyiszor, hogy sem részrehajló, sem bosszúvágyé uem vagyok, az *) E rovat alatt közlőitekért nem vállal felelőséget a s z c r k iskola termeket mindenik egyletnek készs éggel áien gedtem. • Ezen eljárásomat akkor tájban Löwenstein ur persze hogy helyeselte és egy szóval sem mondott a hogy gondnoki jogommal vissza éltem. Én megmondottam Löwenstein urnák, midőn a mult évi mandátumom lejárt, hogy én ezen díjnélküli tisztséget, az iskola gondnokságot újból elvállalom, noha sok időmet igénybe veszi, mert mint építésze ti bizottsági tag azon a vallást nem érintő, de a tisztaság czéljából és a hitközség tekintélyét biztosi.'ó ' szükséges reformátiókat még egészen nem végeztem be; most is volna még elegendő teendő, például a gőzfürdőnél a bassin elkészítetése, mely a gőzfürdőnek kiegészítő része lenne, a templomban jobb világítás és szellőztetés behozatala. De sajnos ily körülmények mellett az iskolai gondnokságról ezen sorokban is kénytelen vagyok lemondani. Midőn ezen soroknak a „Pápai Lapok"-ba felvételét tisztelettel kérem, maradok tek. szerkesztő urnák alázatos szolgája Pápáu, 1888. július hó 26-án. Nyilatkozat. Azon alkalomból, hogy a pápai leányegyletnek az általam képviselt hitközség más célra szánt helyiségébe illetéktelenül egybehívott közgyűlését megtartatni nem engedtem, — félreértések elkerülése végett szükségesnek tartom; eljárásom indokait a következőkben nyilvánosságra hozni. Még akkor, midőn a városi képviselő testület a leányegyletnek az óvoda helyiség átengedése iránti kérelmét megtagadta, — a leányegylet elnöke, Rosenthal Franciska asszony egyik tanitó által kérette tőlem a leányiskola dísztermét, mit azonban én nem. engedtem át, mert egyrészt én is osztottam a városi képviselő testület nézetét, másrészt ezen kérdést az ugyanazon napon ülésező iskolabizottság elé óhajtottam terjeszteni; —mit meg is tettem, de a kérelém ott is elutasittatott. En tőlem a kérdéses terem többé kérve nem lett, és igy azt át sem engedtem. Azon állítólagos kifogás, mintha az iskola dísztermét Spitzer Mór iskola gondnok ur engedte volna át, nem felelhet meg a valóságnak, vagy ha való volna, jogtalanul tette vala, meri a hitközség vagyona feletti rendelkezés és a hitközségnek harmadik személyekkel szemben való képviselete, felelősség terhe mellett, kizárólag engemet mint a hitközség ez idöszerinti elnökét illet meg, — mert továbbá az iskola bizottság határozott tilalmáról, mely bizottságnak Spitzer Mór ur is tagja volt, neki is tudomása volt, —• mert végre most már Spitzer Mór ur az iskola gondnoknak vélt jogaival sem kérkedhetik, mert ezen állásáról hozzám intézett levelében még július hó 6 án, tehát a gyűlés tartása előtt két héttel előbb lemondott. A közgyűlés megtartására nézve határozott és biztos hírt a hitközségi szolga utján csak a gyűlés előtt fél órával vettem a rendörkapitáuyi hivatalban, hol esetleg más ügyben volt dolgom, — közöltem tehát szándékolt kijátszatásomat, illetve az iskolabizottság tilalmának meghiúsítását íek. Mészáros Károly rendőrkapitány úrral és kértem intézkedését; ö az egylet TÁRCZA. TÁVOLBÓL. Messze estem szép leányka tőled, Messze, mint a hajnal és az est. Mégis látom képed untalan, mit Képzetemnek büv-ecsetje fest. Béke ringat a szülői házban , Hol apám, anyám s családom él: Es gyakorta érzem, hogy szivemben Öröm és bú küzdelemre kél. Öröm és bú küzdenek szivemben. És sokáig nem tudám miért. Azt hivém. hogy gyermek csak szerelmem : Alig kelt, már megpihenni tért. Most tudom, hogy milyen óriás az , Mily hatalmas, milyen végtelen! Mint özönvíz, mindent elborító, Összefoly benn' mult, jövő, jelen. Most tudom, hogy mily nagyon szeretlek, Jobban, mint a hajnalpirt az ég! Oh hiszen mert orczáid haván az Ifjú szépség hajnalpirja ég. De szeretném, hogyha nap lehetnék; Rád bocsátnék minden hő súgárt: Hadd változnék égö szerelemnek Rózsájává arezod pirja át! A CSOK A JOGI ÉLETBEN. Korábbi időkben nag}' szerepet játszott a csók a jog kifejlődésében. E'. jelképezte a szilárd és ünnepélyes akaratot s az ó-köri népek főnökei csókolódzással pecsételték meg háborúk befejezése után mindenkor a békét. Az amerikai rézbőrű iudiánok s az afrikai sivatagok fekete borii törzsei ma is csókkal kötik meg a békét s az európai utazó teljes biztonságban érezheti magát a legvadabb néptörzsek közt is, ha békecsókot kapott a törzsfőnöktöl. Az igy ígért béke megszegése a legnagyobb ritkaságok közé tartozik; mert e népek vallásos nézete különös védő erőt kölcsönöz ennek a békecsóknak, mely az istenség kiváló védelme alá helyezi azt, a ki ily csókban részesült, kinek bántalmazása a legsúlyosabb büntetéseket vonná az egész törzsre a „nagy szellem részéről. Egészen más irányban az eljegyzéseknél is a házasságkötésekre irányuló akarat megpecsétlése a csók régidók óta, melynek rendkívül komoly jelentősége van a jogban. Római jog szerint a csók által megpecsételt eljegyzés kiváló ünnepélyes fontossággal birt. Az arczcsókról (jus osculi) külön szabályokat foglalt magában arómai j°gí 'gy rokonoknak, kik közt a házasság tiltva volt, nem volt szabad egymást megcsókolniuk, a férjes nőt pedig csak férje jelenlétében csókolhatta meg valaki. A csók, melyet a földesúr jobbágyainak a hűbér átadása alkalmával adni szokott, biztosította a jobbágynak a hübért s egyúttal a hüíég és odaadás fogadalmát zárta magában a jobbágy részéről. Abban a csókban is, mely az eljegyzést megpecsételte, különböző jogok szintén a hűség és odaadás jelképét látják; a midőn az eljegyzett nő csókra nyújtja ajkát valamely férfinak, némely jogok felfogása szerint annak tulajdonába adja magát s egyúttal hűségre is kötelezi magát annak irányában. A középkori lovagrendekben ehez hasonlóan a feltétlen hódolat jele a csók. A rabszolga, ki alázatosan megesókolja urának lábait, a legyőzött fogoly, lei boldogabb ellenfelének lábára nyomja száját, ezzel kegyelemre aláveti magát a hatalmasabb akaratának} s ha törvény páran* csolja, hogy a khinai császár, a török szultán, a perzsa sah, a japáni mikádó s a Kelet más uralkodói előtt ajkával kell az embernek érinteni a földet, e cselekmény jelképe a feltétlen meghódolásnak. A mai napság divatos kézcsók is csak a feltétlen meghódolás eme jelképére emlékeztet bennünket. A modern jogélet azonban megfosztotta a csókot a jogilag figyelemre méltó cselekvény jelentőségétől. A nagy fontosságból, melylyel hajdanta bírt, nem tartott meg egyebet magának, mint azt, hogy bizonyos körülmények közt súlyos sértésnek tekintetik s az illető súlyosan meglakol érte. . " "

"' 'Szerelmes borbély. Kartalai Viktor borbély-legény éppen most végezte be munkáját. Még csak egy alázszolgája van hátra, azután ismét édes ábrándjaiba merülhet el. Mert Kartalai Viktor ábrándozott. Oh ő nem tartozott a borbélyok azon fajához, kik egész prózaiasan töltik el idejüket. Oh nem! 0 benne a nemes érzelmek egész halmaza honolt, Azonkívül, ha csak szabad ideje volt mindjárt belemerült kedves olvasmányaiba, melyek között nem utolsó helyet foglalt el az „Égy elrepedt sziv története''

1 czimü társadalmi regéjny. S végül múltán tudjuk,; hogy ő ábrándozni szokott és regényeket olvas, tegyük hozzá azt is, hogy ő : szerelmes. De nem ugy árh, mint ez a mai prózai világban szokás! Nem. Benne eddig a reménytelen szerelemnek egész vulkána ég, melytől fél, hogy forró tüzével életét kioltja, mint ezt egyik költeményében ki is fejezte: Gyomromban láva püffög, Eremben vér füstölög, Fülemmel nem hallok, Ugy is tudom: meghalok. Oh én .... na de most már megtörtént. T. i. avval ak.artam legjobban meglepni az olvasót, hogy hősünk költeményeket is ir és azt előre kifecsegtem. No de miután es igy törtet, uézzünk egy másik költeményét, mely kedélyállapotára meglepő fényt derít: A beretva serczegő hangjában, A szappanlének bús locscsanásában, Mindenben a te nevedet hallom, Iszonyúan imádott, kedves angyalom. íme tehát látjuk, hogy ő : lyrikus. Azonkívül hogy a politikával is lépést tarthasson, mindennap elolvasta a „Budapesti-Újságot" és vasárnapi mellékletét a „Csirizt." De ideje már utána néznünk, kin akadtak meg szemei. A borbély-műkelylyel szemben lakó Herendy uraság bájos lányába, Margitba volt hősünk véghetetlen szerelmes. Hogy miként történt ez, azt ne bolygassuk. Az olyan rajongó és hevülékeny kebelnek, mint minő a Kartalaié, egy látás elég volt, hogy többé ne lásson. Ettől fogva szemei folyton az átellenben levő emeletes ház ablakain függtek. Közben versei is szaporodtak folyton. Midőn már meglehetős mennyiségű együtt volt, merész tettre szánta el magát. A kisasszony szobacziezusát ajándék ígérete mellett rávette, hogy egy rózsaszínű szalaggal átkötött verseit a kisasszony szobájába csempéssze, kivül a következő czimmel: (Eredeti kézirat.) Kartalai Viktor, Hold utcza 20. szám alatti, szemközti a Her rendy házzal létező és tényleges szolgálatot tevő borbély-legénynek 188*-ben irott összes költeményei ajánlva Herendy Margit földöntúli nymphának. A kisasszony megtalálta elolvasta és szemei könybe lábbadtak a — nevetéstől. * * * Szép májusi nap van. Mindenki örül a kikeletnek, mindenki, csak Kartalai Viktor nem. Ott ül egy széken, kezében a „Budapesti Újság" legújabb számával. Kezei görcsösen tapadnak egy helyre ós ajkai elhalón rebegik: Herendy Margit és Győry Aladár jegyesek.