Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-02-20

XVI. évfolyam. 8. szám. Pápa, 1887. február 20. Megjelenne Mi n d e n v a s á rna p. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. P'trvwnicilcn levelek, csal' isinert kezekiől fogadiainak el. Kéziratok nem adatnak vissza. Ä lapnak sz-nul közlemények a l a p SZERK. h i v a tálába (Ú - k o 11 ég x ?! m é p U i e t] küldendők. Előfizetési clijalt. . F.gy évre 6 frt. — Félévre 5 fr. A'egyed évre 1 frt jo krajezár. Egy szám ára jj kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos fietitsor térfogata titán 5 kr, nyüttérben 25 krajezár, A díj előre fizetendő. Bélyegdíj mindig külön számíttatik Az előfizetési dijak* s hirdetések a lap KIADÓ h ivat a lá h a (ref. főiskola nyomd áj a) küldendők. ros hatóság á^a'^é^kö b b pápa s közlöny e. népoktatás. imiá|n az^ íj^tiinérlegére, Nein a ~könjvew&ä^^^* hiszen az többé-kevésbé íneg'hízSáta-^atisztikai anyag földolgozása, hanem igenis a népoktatás menetét és eredményeit. S be vallja azonnal, hogy nyugtaJói irja egyik napi lapunk, hogy a magyar faj politikai és művelődési jövője főképen az iskolától íügg. S itt is első sorban a jól szervezett népoktatástól és attól, a mi ezzel összefuss;. Mert el- ! lanságot érez az adathalmaz áttekintése í résre sem azon nehánv ezer ember te- j után. Nem mintha hanyatlásban volna, szi ki egy egész nemzet életét, a ki a j hazánkban az elemi oktatás, a hozzáfüfelsőbb iskolákat elvégezve a közélet élén, zött polgári, ipari és a most keletkező. Ilyen fölfogás mellett pedig egy hatalmas, egységes és igazán művelt magyar nemzetet aligha fogunk átadni nemzetünk politikai jövőjének. mint vezető elem, neinzedékről-nemzedékre megjelenik. Fölötte sok függ ettől is, az igaz. De mikor arról van szó, hogy a magyar állameszmét a tömeges hatás által egyetemessé tegyük a haza határai között minden tenyériryi földön: mikor arról van szó. hogy tömegeink müvelése utján hassuk át polyglott társadalmunkat az államhűség ós szigorú hazafiasság gondolatával: mikor arról van kereskedelmi oktatással együtt. De azért mert a haladás fölötte lassú s mert közigazgatásunkra, sőt fajunkra nézve is oly tüneteket találunk az adatok közt. amelyek fölött kétségünk nem lehet. Mi sem volna ugyan könnyebb, mint az üres chauvinizmusnak s egyben a tanügy körül érdekelt községi, vármeA magyar nép nag}' tömege tehát a mivelődós tekintet'ében saját állama területén harmadik sorba van szorítva s mig 1000—1000 tót tanköteles közül 879 s a németek közül 878 gyermek részesül a nélkülözhetlejn elemi oktatásban, = A pápa vidéki közművelődési egyeaddig ezer magyar fiu közül csak 831 sülét megalakult azzal a nemes czéllal, kapja meg ugyanazon oktatást. S ezer j hogy a közművelődést előmozdítsa, hogy fiúnál 47-48' azon aránvszám. melvlvel f

mden lehetö eszközzel erősítse vagy . , , , ,. ," , \ . terjessze a magvar közművelődést ott, minket e ket nemzetiség evenkmt kul- hd azfc az ideg

^

n nyelvüség még szük

. turailag megelőz. ségessé teszi:, megtartotta első választB ez nem is muló tünemény, még j mányi ülését, melyen örömmel tapasztalta kevésbé számítási hiba. A miniszteri je- j a szervező bizottság lankadatlan mim kormánynak is. de mindenesetre azu. n szó. hogy ne erőhatalommal, hanem a j hazafias érzületnek hízelegni. Az uj adamagyar kultúra felsőbbségóvel győzzünk j tok legtöbbje valóban azt mutatja, hogy lentés fölemlíti, hogy e tünemény már évek óla változatlanul és ugyanezen sorrendben fordul elő. Okai tehát állandó természetűek s azok, akik segíthetnének, állandóan nem segítenek rajta, . Egyebekben annak sem Örülhetni, gyei es városi hatóságoknak s talán a j 3^ a szerb tankötelesek csak 78.4%-aL a ruthének 65.3 %-al s a románok 61.3 ",,-al vesznek részt az iskolában. E részkálkodásának szép eredménj'ét. j Mint megalakult s működését megS kezdett egyesület először is az édes haza I lelkes leányaihoz fordul támogatásért. Jól tudja, hogy nagy, nemes czélok megvalósításához lelkesültség és anyagi erő kell. A közönségnek eddig nyilvámilt lelkesültség© ós az áldozatkészségből előállt anyagi erő magasztos céloknak kis mórtékben való megvalósítására elégséges. 0 lelkesedés fénylő ugyan, denélküaz országban létező nemzetiségi partikularizmus fölött: s mikor végül arról van szó, hogy fajunkat átlagban emeljük föl a többi, más ±aju tömegek fölé: akkor csak egy praktikus gondolata lehet a magyar közoktatási politikának, a jó népoktatás. Nem a felsőbb iskolák delikát kérdéseinek s nem is a latin és görög nyelv fölötti vita luxusának kell tehát uralkodnia közoktatási politikánkban és a közmeggyőződésben, hanem a népoktaugy az iskolaköteles, mint az iskolába járó gyermekek száma, az iwkolák. tantermek és tanítók -számával egvütt az 1884—85. tanévben, habár szerénven is, de határozottan szaporodott, összevadászni ezen adatokat nem nehéz. 8 nem nehéz az iay össze vadászott adatokból a dicséret, elismerés és Chauvin lelkesedés szikráit kicsiholni. Az 1884—S5-ik tanévre tanköteles g3'anánt összeiirt 2.292,052 gyermek közül tényleg iskolába járt: 1,836.459. ben ekkora különbségek nincsenek m- 1 ^ azfc ^ m

^gsógeÍ nUy ahol dokolva, ha csak a felekezeti iskolák j vek

lelkesedését olv vonzóvá teszi: ha ők előbb való minden fénvüzésnél, meg aktás ügyének. S természetes rendje a do- I B dámban a hasonló anyanyelvű vagyis lógnak az., hogy a mindennapi kenyér J nemz

etiségü gyermek a következő hányad szerint részesültek. Tényleg iskolába járt. a tót tankötelesek közül 87.9 százalók, a németek közül: 87.8 százalék, a magyarok közül 83.1 százalék, vagyis a politikailag és müveltségileg is államalkotó magyar fajt az iskolázás tekintetében ugy a tótok, mint a németek megelőzik. kor i.s, ha ezen fényűzés különben jogos és talán szükséges. T ref ort közokt. miniszter ismét a parlament elé terjesztette szokott évi jelentését közoktatásunk állapotáról. Ennek népoktatási részét veszi az idézett lap • kártékony hatása által nem. Itt azonban i már nagyobb és-drágább eszközökről ! van szó, a melyek használatát péuzüI gyeink, fájdalom, csak parányi ínórtók! ben engedik meg. S eléggé sajnálni kell I már azt is, hogy az állam 1884-ben fönn! állott. 503 elemi iskoláját egy óv alatt I csak 61 l-re bírta szaporítani, mig ugyanakkor a felekezeti iskolák száma 13.639 volt, köztük gör. kath. 2177 és gör. keleti 1788. Lehet, igy végzi czikkét a lap, hogy a hazafiúi fölgerjedés e tényekben sem látja meg közviszonyaink némely árnyékát, de a kötelességekről az utóbbi időben mindig sűrűbben esik a szó. S mind jobban bebizonyosodik, hogy a szájjal vallott hazafias kötelességeket hatóságaink és értelmiségünk egy bizonyos része a tettekben nagyon könnyen elmulasztja. karolják föl szeretetük gyújtó lelkesedésével e fiatal, nemes törekvésű, egyedül az édes haza jövő boldogságára törekvő egyesületet, meghódítanak számára sokat, nagyon sokat: hisz nincs ház. nincs szív, mely a nők édes, csábos hangjainak, melyen a lelkesedés melege rezg át, ellenállhatna; buzdítsanak tehát minden körben, mindenfelé, hassanak oda szeretetreméltóságukkal, hogy minél többen lépjenek az egyesület tagjai közé, hogy igy az minél hatkasóbban, minél sikeresebben valósithassa meg szépen megindult működését. Igy a siker elmaradhatlan ós az elismerés dicsősége szaporítja annak a koszorúnak hervadhatatlan virágait, melyet annyi nemes ügyért való lelkesülésük font honleányaink feje köré. Ápolják tehát ós melengessék e fiatal egyesületet, ne vonják meg támogatásukat e nemes ügytől sem, hogy az általuk g}

7

üjtött tagok vagy megnyert adakozók filléreivel minél nagyobb mértékben, miTARCZA. RIADÓ. Kárpát ormán fellegek ülnék, Megriad a kürt: » Talpra magyar!« Es Árpád sirján mozdul a hant: Ván-e vér, ki apáira vall? Hallod-e nemzetem ezt? Ébredj: Tépd szét álmod szörnyű bilincsét, Tettre! a gyilkos horda közéig Ölni, szived drága gyümölcsét. Villámlik az ég, . . . és nyög a föld: Alpárra kozák ménje nyerit — — Oh! kösd fel a kardot, a szabját; A boszu órája közelit. Életre, halálra lesz a harcz. De ne csüggedj, bátran előre! Fel kél Hadúr: és diadalmi Korányt tüz a büszke tetőre. Nem veszhet a nép, mely rabigát Nem tür, inkább vérpadra megyén . . Tekintsd a letűnt ezer évet: Kell, — hogy- ez intő példa legyen. A névtelen istenek áímát, Koszorúzd győzelmi babérral! Éjbe borong még ma s Világos:« Gyújtsd fel! hogy pirkadjon az ég alj. Zúzd szét a bilincset a zsarnokKoronáján, hol ül a vakság .... Bontsd ki a háromszin lobogót: Éljen a hon es a szabadság SZVOBODA VENCZELNÉ, városunk jótékony uóegylele elhunyt alelnöke emlékének. — Egy választmán3

r

i tag. — Mikor városunk jótékony nöegylete tizenhárom évvel ezelőtt megalakult a közbizalom és tisztelet Szvoboda Venczelnét választotta ennek sok fáradsággal és áldozattal járó alelnöki állására ; s ez a különben csak otthona csendes boldogitásának élő, ritka jóságú nő a sok vesződséggel és fáradsággal járó megbízást elfogadva, évek hosszú során lankadatlan odaadással puhatolta ki : hol van enyhítésre szoruló nyomor ? osztotta ki hetenként a százakra menő utalványt, az egylet választmányi hölgyéi között, hogy ki-ki saját kerületének szűkölködöm segíthessen velük. Eg}'-egy nöegyleti mulatság vidám vendégei sejtelemmel sem birtak arról, mennyit fáradt a »jó Szvoboda néni,* hogy ok ily vidám kedvvel mulathassanak! Fáradt még a legutóbbi kóstolón is, bár életerejét már akkor emésztő kór pusztitotta; de a jótékony czél érdekében tett fáradság, még baját és gyengeségét is feledteté vele. Nincs szó, a mivel lelehetne írni, mily hü segéde volt ö az egylet többször változó elnökeinek. Nemes lelkét soha sem tudta elkeseríteni, vagy lehangolni, sem a rossz akaratú gáncsolódás, — melyik jó czélt nem támadja meg az ilyen — sem az oly könnyen megtermö pletyka, vagy neheztelés; ö ezen mind felülemelkedve, mindig csak a hű gondjaira bízott czélt tartotta szemei előtt s szolgálta lankadatlanul, hosszú tizenhárom éven át! . . . Mily nehéz jótékony nőegyletünket nála nélkül képzelni!. . . Fájó szívvel veszünk hát végbucsut szeretett alelnökünktől; mert a kesergő férj és család gyászában elsősorban mi osztozunk leginkább: jótékony nöegyletünk választmányi tagjai; mi, kik mindnyájan láthattuk,'érezhettük, hogy e <|erék, polgári crépy«kb«o gazdag n§» mily otfa. adó buzgósággal működött az egylet fenállása óta annak javára s jól tudjuk, hogy egyik fötámasza, erős oszlopa dűlt ki ö vele a jó ügynekHónapok óta halljuk, gyógyithatlan kór támadta meg mindnyájunk által szeretett alelnökünket, igy hát azt mondhatnánk: elmúlása nem volt váratlan; és mégis az!! hisz a kit szeretünk; azt kívánnánk, hogy örökké közöttünk maradjon!! . . . Áldani fogjuk emlékét, mely bizonynyal mindig velünk marad, ha nemláthatjuk is körünkben'kedves, komoly arczát, mely ugy feltudott vidulni, ha egyletünk érdekében tett valamely fáradozásunkat siker koronázta. Adjon a mindenható kegyelme nemes, jó lelkének érdeme szerinti megdicsőülést! . . Ama gyász koszorú, melyet ravatalára kegyeletünk jeléül helyeztünk, együtt fog porlani vele, de jó szive szeretetének irántlink mindenkor nyilvánított emléke, nem merülamulandóságba. Legyen áldott emlékezete! . . . Legyen könnyű fölötte a hant, mély poraival egyesül! . . . Concertünk. A várakozás, melyikei a pá,pai esp. ker. r. kath. tanítók egyesületének corícertje elé nézett városunk közönsége, nemcsak teljesj mértékben kielégíttetett,— a remények, melyeket udvezett egyesület concertjéjéhez fűztünk, nemcsak teljesedésbe mentek, hanem közelragadtatással szemlélt művészi „versenyt" láttunk lejátszódni, kik concertet mentünk hallgatni.— Ha győztest kellene megnevezni, adnunk kellene, a résztvevő hölgyek és urat névsorát; ha babérkoszorút akarnánk a győztes homlokára tűzni, mindannyi szere])löt még kellené koszorúznunk. Vannak, kiket csak az úgynevezett czigányzeue tud lebilincselni. Ezek természetesen Oláh. prímás homlokán szeretnék Ütni a babért. Nem tagadjuk; meg is érdemli. Magam k kész vagyok aanyivajl megajándékozni, amennyi csak homlokára és karjai közé fér. A Traviatarnyitányt ritka szabatossággal ját0zoW* wnskarivifc, Amerikai uépded — solobaa olv hangokat csalt ki hegedűjéből, melyek méltán vetélkedhetnek fiüemilénk bájdalával, kanárink édes-kedves zenéjével. Szóval zenészeink nagyon is méltók . voltak a köztetszés viharos nyilatkozataira.. Méltók a babérra. Csak azután- a föltétlen csodálok el ne ragadják azt az arra szintén érdemesektől. Koszorú illeti, de szép, a Montecehi Capuletti.előadóit: Csoknyai Eliz és Kunte Gizella kisasszonyokat is, kik nehéz feladatukat, kitűnő praecisitással és virtuositással oldották meg. Nem a legoszthatatlanabb dicséretre érdemes-e továbbá Abt hires-neves Vinétájának annyi színezéssel dicsekvő előadása ? Mit jelent a- -tiz műkedvelő • nrnak uj szereplésre kihívása?. Mit? ha nem a koszorú odaítélését ? Babér nélkül engednénk talán Paál János urat a szinpadról elvonulni, ki a „Vak Almus

1!-t sok érzelemmel és. sikerült gestusoktól kisért hévvel adta elő ? Jogtalanság volna ez. Fogadja tehát nevezett ur is. koszorúnkat. Kern szivünk húrjait hozták-e rezgésbe Tschepen Dezső ur szép-hangu hegedűjéből kitörő kesergő hangok? Miért is voltunk az előbbi darabok feletti elragadtatásunkból folyó' örömök hatása alatt anynyira?! Mily jól esett volna „Boka kesergője" játszása alkalmával ríéhány -könycseppet hullatni! Mily jól esett volna igy könyes szemekkel elmerengeni Hannig Gyula és Ferencz uraknak kellemes énekén. Mennyire beillett volná kesergő hangulatunk amaz elegicus hangulatba, mely nevezett xu-ak gyönyörűénekét — az előadott darab szellemének egészen megfelelőleg —'átlengte. Ugy is felszáradtak volna szivünkből a bánatos érzelmek, helytadahdók az elragadtatás érzelmeinek Klein József ur „Bon Juan" előadására. Ugy is jó izü nevetésben töiiüuk volná ki a „Fülemile," ezen :

jellenízetes, csipkedő természetű darabnak nagyon sikerült elszavalása után. — Határozott tehetségé van Vályi Miidós urnák a humoros darabok előadásához. Ez az oka, hogy elsenyvedtek kezeink a „Sóhajtás" paródiájának sikerült előadása által kinyert j tapsolásban. • Nemcsak árra a pipa dohányra. tette niagát érdemessé, melyet Iglauer' komáijatól oly esengve kért, haaem & fotrafik egésa PAPAI LAPOK