Pápai Lapok. 14. évfolyam, 1887

1887-12-18

XVI. évfolyam 51. szám. Pápa, 1887. deczember 18. M.egj elenilt Minden vasárnap. ICozírdekii sürgős közlésekre ko.onkmt rendkívüli számok is adatnak ki. Bér meine Jen lei'T lek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok vem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a / a p SZ Ell K hi r a l a l á b a (í; - k o 11 é ii i ti m é p ü l v. t • küldendők. m Pápa város hatosa vtárak és népolvasmányok. A tél népünk életében elve? :•* tt időszak. A készt emésztve,, semmi' jm produkálva, sőt, fájdalom, igen kszor tivornya, tékozlás között teln bosszú téli estvék. Látva e tespedtség- b, isidét és ismét felmerül a népkönyvtárak és népolvasmányok kérdése. Mért nem foglalja el a nép üres idejét hasznos müvek olvasásával, mért van az, hogy a magyar ember oly idegen a könyv, a betű iránt? Ha a nagy munkaidőben nem is, de télen ráérne olvasni. Mért nem teszi? Édes hazánk 16 milliónyi lakosából, irodalom, művészet alig létezik egy millió számára; sőt ha szigorúan számitunk, bekell érnünk másfélszázezerrel a könyv és hirlappártolók számát. A magyar ember könyvre' nem ad pénzt. Pálinkás bolt minden falu minden utczáján van, mig könyves bolt vármegyénkint akad meg egy-kettő. Feljárhatjuk a falvakat, mig a nép hajlékaiban bukkanunk egy-egy családi könyvtárra, pedig minden valamire való házban kellene létezni egy néhány jó könyvnek, melyeket a családtagok haszonnal olvashatnának. Hány gazdag polgár van, a kik irodalomra egyetlen krajezárt sem adnak. Jókai regényeit hasztalan keressük a gazdag polgárság házaiban, sőt még a birtokosság is csak kérkedik a „nagy Jókaival", de a könyvét meg nem veszi. Most, dicsősége tetőfokán, hazánk legnagyobb irója örül, ha egy-két ezer példányban eladhatja regényeit. Népünknek nem kell semmiféle nyomtatott betű. kivéve a naptárt, melyből a legolcsóbbat, tehát a legroszabbat veszi. A magyar népnek egyáltalán nem természete a könyvvásárlás. Szabad-e ez állapotokat tovább tűrni? Bizonyára nem. liiszen kétségbeejtő még a gondolata is annak, hogy az általános műveltség hazánkban oly szük korlátok között él, hogy a magyar irodalom és tudomány, melyekért a nemzet annyit áldozott, az ország tizenöt millió lelkére nézve nem lé- \ iezik. Kis nép vagyunk. Régen megmondatott, lételünk függ attól, hogy tudunk-e műveltségben, előhaladásban lépést tartani Nyugat nagy népeivel. Mindenki Előfizetési díjait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt jo krajczár. Egy szám ára iß kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos felitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krajczár. A dij előre fizetendő. B élyegdíjmindig külöii számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a l a p KIADÓ h ivat a lá b a (r e f fő iskola n y omdáj a) küldendők. g á n a k és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. meg van gj-őződve, hogy tudnánk, ha akarnánk. Mert a magyar ember ritka tehetséggel van megáldva: eszes, okos íaj. De mit ér ez, ha holt töke, ha nem fejlesztjük, ha nem értékesítjük? Erőszakkal hiába akarnók kényszeríteni. hogy forduljon a műveltség forrásaihoz, a könyvekhez. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy nem szomjúhozza e forrásokat, nem képezi szellemi szükségletét az olvasás. Oda kell tehát vinni a dolgot, hogy mindez megváltozzék. Rá kell szoktatni a népet a könyvek, az olvasás szeretetére. Hogyan? Iskolai és népkönyvtárak által. Állítani kell minden iskola mellé népkönyvtárt, melynek darabjait a gyermekek hazahordhassák olvasás végett. A könyvtár szép képes könyvei és hasznos népies iratai otthon a családi körben is érdeklődést keltenek. A szülők szívesen lapozgatnak a könyvecskékben, sőt elolvassák, vagy a mi még jobb gyermekük által felolvastatják. Ekként terjed az olvasási kedv, a könyvtár kötetei megteszik a vándor útjukat a családok között, s már most a jelenben is. hatással vannak az általános népműveltség terjesztésére. Mert ha a tizenhatezer népiskola növendékei csak a téli hónapokban hordozzák is haza a jó olvasmányokat, már ez azt leszi, hogy a nép hajlékaiban milliónyi jó könyv jut cl. De az eredmény a következő generaczióban lesz valóságosan rendkivüli, mert az iskolába járó gyermeket már a zsenge korban rászoktatjuk a könyvek szeretetére, az olvasásra. A tanitó ugyanis a legalsóbb osztályú gyermekeknél kezdi a könyvek kiosztását. A ki jól tanul és jól viseli magát, az jutalmul egy-egy képes könyvet kap ki olvasás végett. Igy az egész iskoláztatás alatt folvtawa a könvvek kiosztását, főként ha még a tanitó részéről egy .kis ellenőrzés is járul a dologhoz, lehetetlen, hogy a kívánt crodmény megközelithető no legyen. A gyermek iskoláztatása ideje alatt rászokik a könyvtár szebbnél szebb darabjainak olvasgatása által a jó könyvek szeretetére. A könyvek, a könyvtár iránt bizonyos tisztelet támad benne, mivel mintegy jutalmul, elismerésül kapta ki a jó könyveket. Ha elvégezte iskoláit, akkor is meg lesz neki engedve, hogy eleljárjon az iskolába egy-egy jó könyvért, melyet a tanitó szívesen kikölcsönöz a népkönyvtárból. E szerint az elemi első osztálytól egész a sirig, folyton nyitva áll az iskola mellett szervezett népkönyvtár mindenki előtt. E könj

T

vtár a műveltség, a haladás tűzhelye, éltető forrása lesz. A nép általa a legjobb művekhez ingyen jut, s ekként megkedveli, megszereti az irodalmat. Lelki szemei felnyílnak, becsérzete feltámad, hogy önerejéből is támogassa a nemzeti irodalmat és művészeteket. Az egyes emberek is fognak pénzt adni könyvekre, a jobb módnak nemes ambicziójuknak tekintik, hogy jó müvekből ők is állithassanak családi szentéjükben egy kis könyvtárt. Senuni sem látszik azért sürgősebbnek mint hogy a népiskolákban felállítsuk a népkönyvtárakat. Az iskolahatóságok, a községi ügyek vezetői kövessenek cl mindent, hogy e közhasznú intézmények minélelőbb létesüljenek. Legyenek a néptanítók az ügy lelkes bajnokai, hiszen az ő népszerűségük, az ő tekintélyük növekedik azzal, ha a nép a népkönyvtár által egész életén át összeköttetésben marad az iskolával. A népkönyvtárak felállítása nem oly óriási feladat, mint első tekintetre látszik. Mert csak a kezdet kezdetén kell átesni. Ha az első alap megvan, könnyű azon tovább fejleszteni az intézményt. Első alapul pedig kevés jó mű is elégséges. Alulírott már tizenhat év óta szerkesztek két folyóiratot a „Hasznos Mulattatót" és „Lányok Lapját.

11 E folyóiratokkal már kezdetben, majdnem két évtizeddel ezelőtt, az volt a czélom, hogy azokkal megítélhetők legyenek az iskolai és népkönyvtárak alapjai. És csakugyan e két lap tartalmas füzetei, a képek által tarkított változatos olvasmányok, részben pótolnak mindén egyéb könyvet. Úgyhogy kezdetben valóban elégséges e két folyóirat megrendelése. Ezek szép füzeteit a gyermekek hazahordják s otthonn a szülök is elolvassák. E két lap megrendelése pedig igazán oly csekély, hogy nincs azaz iskipla a hol a lelkes tanitó, iskolahatóság ázt ne áldozhatnák, ha az akarat és jó szándók megvolna. Ezen az első alapon megindulhat aztán a további munka. A meglevő két lap füzeteihez részint szerzés által könnyű ujabb és ujabb műveket csatplni, s pár év alatt meg van a könyvtár. Csak kezdeni kell! A r kezdésre leaikalmasabb a téli időszak. Üljenek össze, beszéljék meg a dolgot a községek, az iskolák irányadó férfiai, és mitse habozva létesítsék a hasznos intézményt. Gondolják meg, hogy a nemzeti közművelődés ügyének óriási szolgálat tétetik azzal, ha a tizenhat ezernyi népiskola mellett ugyanannyi népkönyvtár szerve zlelnélt. És mibe kerülne ez? Igazán semmibe. A jobbak, a nemesebben gondolkozók kevés buzgósággal akár karácsonyra felállíthatnák. Képezze tehát ama jók. ama nemesen gondolkozók között beszélgetés tárgyát pár estén ama fonti kérdés, mely már úgy is teljesen meg van érve a megvalósításra. Trefort minister úr több rendeletben sürgette a népkönyvtárak megvalósítását; közelebb a közművelődési egyesületek kongressusán és azelőtt az országos tanitógyülésen is szóba került, valamennyi egyházi hatóság foglalkozott vele s a dolog vége mindenütt a sürgősség, az eszme meleg ajánlása. Valósítsák meg tehát a kiknek nemes hivatásukhoz tartozik! ... S)oC-iiiaij/ §\jM-ía. = A pápavárosi választó kerületben 1888-ban orsz. képviselő választásra jogosítottak végleges névjegyzéke jogerejüvé vált. A folyó hó 15-én tartott központi választmányi ülésen hirdettetett ki a m. kir. curia Ítélete, mely szerint a Stricker Adolf ügyvéd felebbezése., mely mintegy 50 polgár választó jogára vonatkozott, elvettetett, csupán három oly egyén törlése rendeltetett el, kiknek képcsitvényc csupán az Öszszeii'ó küldöttség előtt igazoltatott, de irományszerüleg kimutatva nem volt.— Ez mindeu esetre szép elismerés a központi választmány szakszerű és részrehajlatlan eljárása felett. TARCZA. Szalma-kunyhó és fekete kenyér. — Elbeszélés. — Irta: OLSAVSZKY LAJOS. Azt mondják, hogy a szerelem és a gyűlölet pillanat alatt születik. Berzenczey Vilmosnál és Bannini Elisenél ez nem ment olyan hamar; sem a szerelem, sem pedig a gyűlölet. Már két nap óta voltak ismerősök, s az ifjú csak a harmadik napon vallotta meg a leánynak, hogy nélküle nem lehet boldog; egyúttal azonban megkérdezte töle: tudná-e szeretni? A leány a váratlan támadás ellen ótalmazóan rászorítva paránjd kezeit a boldogságtól csaknem megszakadni akaró szivére, bíborra vált arczczal és mélyen lesütött szemekkel, alig hallhatóan mond igent. De az ifjú meghallotta. Mint a villám pattan fel, s karjaiba ragadva a leányt, mielőtt az védekezhetnék, elcsattan a legszebb ajkakon az első, a legédesebb, a lopott csók. És a kitől lopták, nem is mutatja, hogy haragudnék ezért a merényletért, noha ittólag az ajkára tapasztja a kezecskéjét. Talán védelemből, az esetleg megtörténhető újabb kísérlet ellen; talán vedelniük hogy ott maradjon az a kívánatos semmi, a mit megkapott és a mi nem is volt rosz. Az ifjú megkérdezi a leányt, hogy az övé akar-e lenni az egész életre? — Igen. —. Hajlandó lenne-e megosztani velem az én nagyon is szerény sorsomat? — Igsn. — De gondolkodjék kissé ajánlatom fölött mielőtt végső elhatározásra jutna. — Nem kell gondolkodnom; határoztam. — Tudja meg, hogy nekem nincs más vagyonom, .mint a két kezein, a fejem és munkakedvem. A kömondásos szalma-kunyhónál és fekete kenyérnél; igen kévésstl több az, a miit 4n önnel megoszthatok. A leány az ifjúra emelve ragyogó szemeit, hosz- j szan néz annak őszinte, nyilt arczába s kissé elmo- j solyodik; majd ismét komolylyá válva s minden szót hangsúlyozva válaszol: — Megosztom önnel a közmondásos szalmakunyhót és fekete kenyeret. — A szivemet, ezt a forró szivet nem kell megosztania, ezt egészen önnek adom kedves Elise. — Elfogadom, cserébe. — De tudja meg azt is, hogy én nem mindig vagyok ilyen, mint a minőnek ismer. Az ón foglalkozásom nehéz és nagy gondokkal jár; az én kenyerem folytonos izgalom, folytonos küzdelmek árán megkeresett kenyér. És azok az idegpusztitó izgalmak s azok a keserű küzdelmek igen alkalmasok arra, hogy megöljék az ember kedélyét és elvegyék az életkedvét. Ha ilyenkor a mindennapi munka után fáradtan hazamegyek, mord ós szenvedélyes vagyok és nem tűrök ellentmondást. — Majd igyekszem visszaszerezni a kedélyét és megtartani az életkedvét; ellentmondani nem fogok, szófogadó és engedelmes leszek. — Boldog lesz-e ? — Azt hiszem. És erre elcsattan a második csók. "Forró és édes; lopni sem kellett, mert viszonozták. n." Berzenczey Vilmos történeti múlttal biró, előkelő, ősi családnak vagyontalan ivadéka, Atyja szig'oru.an, sőt nélkülözések között nevelte fel, de büszke volt a fiára, a ki eszes, tanult, igyekező, őszinte ifjúvá növekedett. Lelke fogékony volt minden nagy és nemes, minden szép és jó iránt; azonban , ábrándozásra hajló kedélye, merész-röptü gondolkodása, gyors elhatározása ós daezos, makacs akaratossága máris okozott bajt az ifjúnak. . ^ a Mulatságon látta meg Eliset és annyira megtetszett neki a szép leány, hogy rögtön megkérte Pista pajtását, legbizalmasabb, leghűségesebb barátját, mutassa be, A mulatságot követő negyedik napon Vilmos tudatja barátjával, hogy szereti Eliset. Pista furcsa grimacet csinál; az a válasza. — - Tudd meg hát, hogy Elise is szeret engemet. — Az nem igaz. — Miért? A jó barátnak igen különös kinézése lehet erre a kérdésre, mert ingerlékeny barátja izgatottan folytatja kérdezösködését. — Miért ne szeretne? Pistának hirtelen megfájid a foga. Előrántja tehát a kendőjét s az arczához szorítja. Vilmos a szeme fehéréig elhalaványodva, dühösen megragadja barátja vállát s ingerülten elfojtott hangon kérdezi: — Talán mást szeret és ,te azt tudod? — Azt tudora, hogy ő nem szeret senkit a világon és tudom, hogy nem is fog szeretni senkit. Ilyen érzés az ő .keblét nem dobogtatja meg soha. A legőszintébb baráti jó indulattal gratulálnék szerelmedhez, ha lenne rá okom; de igen jól tudom, hogy ezúttal Elise az, a kinek gratulálni kell. Vilmosban foijr a düh és ingerültsége tetőpontján megvillan az észében az is, ne üsse-e meg barátját; de nem teszi. Bégen ismeri Pistát és tudja róla, hogy az mindig csak javát akarta, hogy az szókimondó, egyeneslelkü és ha néha a gorombaságig megy is az ^őszintesége, tapasztalta, hogy neki életre-halálra baIrátja. Hátat fordít neki és otthagyja. Elise hasonlóképen előkelő és ősi családnak a sarjadéka, de szülei- vagyonosak. Olaszországból jöttek ide s miután niegtetszett nekik ez az ország, itt is maradtak. ! A leány karcsú növésű, királynői alak. Selyempuha, de gazdag aranysárga haja, — a kiágazik

113 korból vett minta szerint, — csigákba göngyölve és feltüzködve, gyönyörű keretet képez tiszta arczához. Homlokát apró, göndör fürtök takarják el félig s ez kissé kaczérj de éráekes és elragadóan kedves kiné(iwsfc kölcsönöz asüde árosnak. Hossza n illái olyaaok mint a fekete éjjeli pillangó szárnyai; mig szemöldöke kifogástalan féloválokban rajzolódik a hamvas, fehér bőrre. Szeme akár a tengerszem: tiszta és mély. A mint a tengerszem felszíne is a derült eget tükrözi, vissza, ha csendes és valamint a tenger szem is elpusztítja a vakmerőt, ki a mélyen elrejtett kincseket akarja megrabolni; ugy ez a két szem is egész menyországot tár az elé, a kire rámosolyog, de a kit megver a nézésével, az elveszett. Tekintete elbűvöl, megigéz és vágyakat támaszt a férfi-kebelben, forró, emésztő vágyakat és ugyanaz a tekintet nem jogosít fel a reményre, hogy az égető vágyak teljesülni fognak. Boldog lesz az, a kire rámosolyog ez a csillagsugáros tekintet. Az ajkai, mintha koraiból faragta volna szerelmes szobrász keze, piczinyek és majd megcsattannak az, élettől, a szenvedélytől." Kaczagása gyöngypergés, a mely ezüsthangot ad. . . A mint Vilmos eltávozik, Elise atyja szobájába menve, elbeszéli neki a történteket. — Kedves atyám, Berzenczey megvallotta, hogy szeret. — Tetszik neked ? , f — Igen. — Mit válaszoltál ? — Ó azt kérdezte: hajlandó vagyok-e megosztani vele a sorsát és én igennel válaszoltam. — Nagyon örülök a választásodnak kedves gyermekem; mert Berzenezey jóravaló, igyekvő, derék ember és az oldalán boldogság vár rád. •— No, ne siess még olyan nagyon az örvendezésedd el; még nem vagyunk egymáséi. — Vigyázz, nem jó a tűzzel játszani és ha játékot akarsz kezdeni, ez veszedelmes játék. Berzen- . czey mélyen tud érezni és ha szerelemre gyuladt, ugy az bizonyára nagy szenvedély nála. A nagy szenvedélyek nagy viharokat idéznek elő. — Szeretem a nagy szenvedélyeket és a nagyviharokat. Emlékezel-e, hányszor haragudtál reám, hogy a mikor éjjel vihar keletkezett, felkeltem s felöltözve, kiültem a verandára, a förgeteges éjszakáha?* [ Olyan élvezetes dolog az; hallgatni az eső zubogását^ &1