Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886
1886-05-02
4« A főiskola jeles képzettségű seniora, tiszt. Babai Béla ur, az egyházmegye segéd lelkészei sorába felvétetvén, minden tantárgyból jeles osztályzattal letévén a vizsgát, a lelkészi hivatalra, az esperes által, a helybeli hitrokon egyház templomában kibocsáttatott, az egyházmegyei tanácsbirák jelenlétében. 5. Megrendeltetett az egyházmegye könyvtárába a hires Bód Péter »Historia hung eclesiastica« czimü müve 18 frt értékben. 6. Elhatároztatott, hogy a lelkész urakhoz évenként könyvek küldessenek a könyvtárból sorrendszerinti körúttal táskában. 7. Elintéztetett több egyház, valamint több magános kérvényező ügye. 8. Az iskolai körügyeletre megfelelő rendelkezések hozattak, körügyelök állíttattak : Seregély György, Parragh Lajos, Köszeghy József, Varga Sándor, Jeremiás Béla, Györfi József személyében, kiknek tiszte leend évenkint az iskolákat meglátogatni s az eredményről az esperesnek jelentést tenni. 9. Olvastatott az egyházmegyei gyámoldáról szóló jelentés, melyből örömmel értesült a gyűlés ezen intézménye tökéjének 15,000 frtrai szaporodásáról. Egyébiránt a hátralékok behajtására erélyes intézkedések tétettek. 10. A mélt. és főtiszt. Konvent tüzkárbiztositási\javaslata nem fogadtatott el s nyűg- és gyámintézeti terve is csak elvben helyeseltetett, de kimondatott, hogy az egyházmegye gyámoldai vagyonát átadni nem akarja. 11. A kerületi gyámolda ujabb alapszabályai elfogadtattak. 12. Több egyház és lelkész ajánltatott a közalaphoz segélyzés végett. 13. Az alumniumok öt lelkésznövendék között egyenlő arányban kiosztatni határoztattak. 14. A lelkészjelölö bizottságba egy évi időtartamra megválasztattak rendes tagokul: Kis Gábor, Seregély György és Horváth Lajos, póttagokul : Barthalos Mihály, Sebestyén János és és Szilágyi József. 15. A tartozások, kivetések, mind befolytak, s a pénztárnok felmutatta bevételi s kiadási naplóját, mely jóváhagyva aláíratott. Sok számos tárgy tárgy altatott még le, de a nagy közönséget kevésbé érdekli. Elnöki megnyitó. (Tartotta a gyári ev. egyházmegye tanitó-értekezletén Lovász-Patonán 1886. ápril 28-án Bognár Endre elnök.) Tisztelt líraim! Önök jóindidatának s nem érdememnek veszem, hogy értekezletük elnökéül megválasztottak. Fogadják e kitüntetésért köszönetemet. Biztosítom önöket, hogy e kiváló polczbn csak addig foglalok helyet, mig önök bizalma támogat. Ellenkező esetben visszalépek, hogy nálamnál érdemesebb foglalhasson itt helyet. Tudom, hogy önök mával várják tőlem, hogy jelezzem : Minő gondolatokat táplálok magamban a nép?ievelés felől? Mit tartok a tanitóértekezletek feladatának ? .Szükséges is, hogy mindezzel az első találkozás alkalmából tisztában legyünk, mert csak igy várhatom az együttes működést. Tehát az a népnevelés, szerintem egy szép, de egyszersmind nehéz feladat. Azért, a kik hivatásból lépnek e pályára, a nemzet napszámosainak méltó joggal nevezhetők. Szép már csak azért is e feladat, mert a népnevelő oktat, tanit, nevel. Igy tehát fölöttük áll mindazoknak, kik tőle tanulnak általa oktattatnak, neveltetnek. Fölöttük szellemileg. Mert vak vakot nem vezethet. Fölöttük érdemileg. Mert a tanítvány nem nagyobb az ö mesterénél. De különösen szép feladat a népnevelés feladata azon páratlan okból, hogy a minek az ember már az anyaméhében mint embryo előkészül, a népnevelés ezermestere formálja azzá. Ugyanis mindnyájan embernek születtünk; de hogy azzá is válhattunk, hasznos vallásos és erényes tagjaivá az emberiségnek, lehetetlen, hogy a többi tényező mellé oda ne gondoljuk annak kezét is, ki hiv tanitómesterünkként a jóra anynyiszor serkentett, a rosztól óva visszatartott. De épen talán, mert oly szép e feladat, azért lesz oly nehéz is? Uraim ! Minden pálya nehéz. Mert miként a legszebb rózsa sincs tövis nélkül, ugy egyetlenegy pályát sem tudok, melynek itt-ott tövisei ne volnának. Ha még is e pálya nehézségeit jónak látom kiemelni, teszem azért, mert megvagyok győződve, hogy azt a nehézséget, mely itt fennforog, egyebütt inkább ellensúlyozva látom. Ugyanis nagy felelősséggel járó pálya a népnevelő hivatala; mert a család legféltettebb kincsét veszi át; az emberiség jövendőjét bizzuk rá jóhiszemüleg. Mert inkább az egyszerű falusimesterek, mintsem a politikusok avagy a hadverö generálisok készítik elő a népek jövendő sorsát. A mi pedig nagy felelősséggel jár, az a lelkiismeretes emberre mindég nehéz, komoly, aggodalmat keltő: Meg tudok-e neki jól felelni'? De nehéz, — mert mi érte a kimért jutalom ? Mig a népnevelő birja magát, erőben van : kicsire szabott karajkenyér, — itt-ott, hála Isten ! van kivétel. — Hozzá naponta gyöngyöző verejték, sápadt arcz, beesett mell, stb. — Mire megvénhedik, — ha birja odáig — édes kevés alamizsna az államtól. E kettő nehezíti meg különösen e különben oly s".ép hivatása feladatot, — hogy bár nagy felelősséggel, sok tépelődéssel járó, még is nincs meg a kellő arány a teljesített munka és a nyújtott jutalom között. Mert mégis életkedvvel és nem bánattal, örömmel és nem zugolódással kell teljesíteni napi munkáját, ha csak lelkiismeretét ellenségévé tenni, önmagával meghasonlani nem akar a néptanító. — Ami a nagy ürt némileg kitölti, az num egyéb, mint mit tiszta öntudatnak nevezünk. Legyenek erre mindig büszkék! Jól végzett munkájuk napról napra meghozza e jutalmat. De féljenek attól a pereztöl, a melyben ez elmaradna ! Szabad legyen most már ama második kérdésre megfelelnem : Mit tartok a tan. értekezletek feladatának ? A nevelés czélja mindig ugyanaz marad. A fölött nem is vitatkozhatunk. Hanem, mihez szó fér, azok az eszközök, melyektől nagyobb vagy kisebb eredményt várunk. És épen ezen eszközök megválogatása, avagy csak megpróbálása, képezi szerintem, az egylet feladatát. Az egyes ember, még oly genialis is, egymagában, minden társulás'nélkül e téren keveset érhet el. Hát még mikor nem is az ? Mert valljuk meg, mindodáig, mig jobbat nem ismerünk, saját princípiumainkat, axiómáinkat ,a legjobbaknak tartjuk. Hányan lesznek népnevelőink között kik rajongnak azon elhibázott nevelési elv iránt: minél J:öbb reálismerettel tömni meg a gyermek értelmét. Ismeret nélkül, igaz, el nem lehetünk, mert van bennünk ismerötehetség, az okvetlen fejlesztendő. De a kedélyvilágát, az ember vallásos-erkölcsi oldalát sem szabad elhanyagolni. Mei't még annyit tudjon is, vallás-erkölcsi neveltsége ne legyen, több a fogyatkozása, mintsem elömentsége az embernek. És ennek a vallásos nevelés nyújtja a kellő táperöt. Hát a jellem-képzés, a munkakedv fölébresztése és ébrentartása, a takarékosság, mértékletesség stb. mind megannyi parlagon heverő föld, hol lelje meg a maga napszámosait ? Hogy mindezek összekötve, helyesen beosztva, hogyan kezelendők, az épen szövetkezetünk főfeladata. Napi renden van még: Tankönyvekböl-e vagy olvasókönyvek segítségével sajátíttassanak el az egyes tantárgyak ? Sok szó fér hozzá. Lesz tehát dolgunk ! Azt hiszem nem kicsiny az a kör, melyet feladatunkul me'gvonni szerencsés voltam. Még csak egyet kívánok megemlíteni, mit különben önök is jól tudhatnak, mert régi praeceptori elv : Tanítva tanulunk ! De viszont: Csak tanulva taníthatunk! Szabják hozzá magukat kérve kérem önöket! Mert ki nem tanul holtig, annak csak neve az, de valóságban épen nem tanítómester. S ezzel még egyszer megköszönve a szives jóindulatot, — helyemet elfoglalom és a gyűlést megnyitom. Hivatalos rovat. Hirdetmény. Az 1874. évi XXXIIr-dik t. ez. 32. §-ának rendeletéhez képest ezennel közhírre teszem, miszerint a Pápa városi választó kerületben az országgyűlési képviselőválasztásnál választói joggal birok állandó névjegyzékének kiigazítása, illetőleg a jövő 1887-ik évben országgyűlési képviselőválasztásra jogositotttak összeírása végett a városi t. központi választmány által kiküldött bizottság nyilvános üléseit a városháza nagytermében folyó 1S86. évi május hó 17dik napjától ugyan c hó 33-ik napjáig naponként délután 4—6 óráig fogja tartani. A választói névjegyzék kiigazítása hivatalból történik ugyan ; de választói joga igazolása végett az irt határidőben az összeíró küldöttség előtt bárki megjelenhet, s felszólalhat. Kelt Pápán, május 1-én 1886. Hanauer Béla, az összeíró küldöttség elnöke. 1737. 1738. 1739. 1886. Hirdetmény. A m. kir. honvéds. Ludovika-Akadémiában betöltendő magy. állami illetőleg magán alapítványi, — továbbá a katonai nevelő és képzőintézetekben rendszeresítetett s jövő tanév kezdetével betöltendő magy. állami alapítványi helyekre vonatkozólag a 111. kir. honvédelmi ministerium által, — mégis a katonai nevelő- és képzőintézetekbe valamint a katonatiszti leányok nevelőintézeteibe való felvétel iránt, a cs. kir. közös hadügyminisztérium által pályázati hirdetmények bocsáttatván ki, ezek a vár. jegyzői hivatalban betekinthetők. Pápa, 1886. ápril 38. A városi hatóság. KÜLÖNFÉLÉK. — Meghívó. A pápai állandó színház részvény társulat f. évi május 10-én, hétfőn, délelőtt 11 órakor a városház termében rendes évi közgyűlést tart, melyre az összes részvényesek tisztelettel meghivatnak. A közgyűlés tárgyai: az elnöki jelentés, — az 1885-iki számadás és mérleg átvizsgálása,— felügyelő bizottság választása,— és a színház épület javítása, iránti intézkedés. Egyúttal értesitetnek a t. részvényesek, hogy a felügyelő bizottság által átvizsgált számadás és mérleg a pénztárnok urnái megtekintésre kitétetett. Pápa, ápril 19. i885. Kiss László a pápai állandó színház részvénytársaság elnöke: — A városi központi választmány a jövő évi választók összeírására az összeíró küldöttséget következőleg alakította meg: elnök Hanauer Béla, rendes tagok: Lazányi Béla és Fischer Adolf, póttagok: Horváth Lajos és Lukonich Pál. — Somogyi Károly színtársulata, előre nem látott gátló körülmények közbejötte miatt, csak május hó 8-án szombaton kezdi meg színházunkban előadásait. A társulat elsőrendű tagjai már többnyire megérkeztek, a próbák, Somogyi igazgató személyes rendezése mellett, kedden kezdődnek és a megnyitó előadásig naponként szorgalmasan tartatnak. Az előkészületek után alapos reményünk lehet egy jól fegyelmezett színtársulat összevágó, kerekded előadásait élvezhetni, mely esetben — hisszük, — a közönség sem fog késlekedni, elismerését meleg pártolás által kifejezni. — Ruston József marczaltöi nagybirtokos, ifj. Esterházy Móricz gróf főispán felszólítására a veszprémmegyei földműves iskolára szintén tett egy alapítványt, évenkint 150 írtjával. Éljen ! — Az uj veszprémi kanonok, Szalay Mihály theologiai tanárnak kanonoki kinevezésével, melyet mult számunk táviratában jeleztünk, (a lap zártakor érkezett táviratot egypár példányainkban már nem közölhettük,) be vannak töltve teljesen a káptalannál megüresedett stallumok. A kanonokok közt életkorra ezúttal legöregebb Parányi Ferencz, s legfiatalabb Jánossi Ágoston. Megyei ügyekben leginkább részt vesznek Kemenes, Devics, Magyar János, Fejérváry. Irodalommal foglalkoznak Devics és Jánossi. — Az orsz. magyar kertészeti egyesület által Budapesten rendezett tavaszi virágkiállításon Heykál Ede pápai urad. főkertész áttelelt zöldségért arany, Coleus-gyüjteményért pedig ezüst oklevelet nyert. — Egy derék főpap- Devics József apátkanonok, ki Veszprémben városszerte ismeretes nemes, jó szivéről és titokban gyakorlott jótéteményeiről, a napokban nemcsak több szegény tanulót látott el teljes öltözékkel, hanem a fögymnasium igazgatójának 50 frtot is adott át a deák-segélyzö egylet alaptőkéjének gyarapítására. A jó példát mutató derék főpap megérdemli a hálás elismerést. — A helyi lövöldének húsvét hétfőn tarmegnyitásáról a következő tudósítást vettük: Jóllehet a legszebb idő kedvezett, de meglátszott, miszerint számosan a vidékről érkezett kedves vendégeik miatt, családi körben mintegy haus arestet tartottak, többen pedig a vidékre rándulván ki, a megnyitáson hiányoztak; — minda mellett a tűzoltók zenekara 3 órakor rázendítette a Hunyadi indulót és ugy 5 óra tájra mintegy 35—40 tagu válogatott társaság jelenlétében ugy a lövészet, mint a tekézés megkezdődött, s 7 ói'áig a társaság jó kedélyhangulatban időzött az üditő jó levegőben. — A lövészetben 8-an, a tekézésben 16-an vettek ugyan részt, de minthogy a csoportosulás már a nap jó előre haladtában történt, díjlövészet és tekeverseny ezúttal tartható nem volt, az a legközelebbi vasár; napon fog, — kpllö számú tagok megjelenése esetére — megtartatni, A lpyészct eredménye következő: 8 lövész tett 160 lövést, melyből 20 lövés összegezése folytán talált körök ekképen jegyeztettek: dr. Kluge Endre talált I. 3. = 4 kört 20 lövésre, Hencz János I. 2. 1. = 4 kört Hazánk népesedési statisfikájához. Magyarország és a 27 évi átlagos szaporodás szerint sorozott megyék sziUelésének, halálozása és szaporodásának 1876—1883-iki százalékos eredményei 1852- 59-hez arányosítva és 1852—59, 64. 66-83-ban = 27 évi átlagban Dr. "Weszelovszky Károly által összeállítva. Ung . Üai-a 11 y a Arad . Nógrád SzalmátSzabolcs fiömör Zemplén Bihar . Az 1876-8? -i szaporodás Mennyivé + vagy — az 1876-83-ik 1852-59, 64 s 66-1883ban=37 évi átlagban mcnijyiviil -1- vagy — 'JÍ Halálozás Meghalt. Szaporodott 1 ö -S ~ 1 i:- ba 0 -= : = GJ :3 1 A-S 3 1 O >; t/3 -3 3 c— ő iü •£ N CO •<£> Ji E0 2 2. -0 .2 E+0,1 18 —0,011 I -0,050 —0,168 -0,006 4,446 1 3.878 3,760 0,568 0 686 ~"+ 0,022 — 0,190 1 +0,081 + 0,059 -0,271 5,224 1 4,164 3,940 1,060 " 1.281 — 0,710 -0,757 - 0,376 -0,313 — 0,381 4,493 3,448 3,570 1,015 1,125 -0,005 --0,101 +0,011 —0,016 — 0,1.12 4.098 3,100 3,052 0,908 1,046 — 0.055 — 0,165 -0,055 -0.020 —0,110 4,782 3,832 5,752 0,350 1,050 - 0,15! —0,289 -0,297 -0,1.16 —0,008 4,650 3,714 5,615 0,936 1,054 -1-0,489 -+ 0,403 -0.197 — 0,686 -0,600 4,094 3,183 3,154 0,911 0,940 + 0,008 — 0,196 +0.169 -0.161 - 0,365 4,168 3,305 3,214 0,863 0,954 +0,582 +0,221 -0,250 —0,832 — 0,474 4,570 3,821 3,726 0,749 0,844 —0,207 —0,418 —0,051 -0,2(6 -0,367 3,855 5,110 2,929 0,725 0,906 -1-0,186 + 0,026 —0,326 -0,512 - 0,352 4,496 3 776 5,678 0,720 0,818 +0,118 +0,028 —0,091 —0,210 —0,119 4,502 5,795 3,750 0,707 0,772 + 1,021 +0.ÖSS -0237 -1,261 —0,825 4,502 3,803 3,706 0,699 0,796 - 0,0Í0 -0,040 —0,551 —0.311 —0,222 4,482 5,794 5,701 0,658 0,781 -0,176 -0,304 —0,416 —0,240 —0 112 4,476 3,796 3,670 0,680 0,806 + 0,401 +0,199 —0,128 —0,532 — 0,227 4,384 3,705 3,590 0,679 0,794 — 0//91 -0,299 - 0,066 — 0,125 -0,253 4,558 3.S85 3,716 0,673 0,842 +0,025 — 0,247 +0,038 — 0,013 —0,285 4,349 3,681 5,452 0,668 0.897 +0,4S7 + 0.271 +0,001 —0,488 - 0,272 4,365 3,698 5,261 0,667 1,104 — 0,187 -0,301 -0,155 — 0,032 —0,149 4,309 3,648 3,587 0,661 0,722 +0,066 —0,026 —0,1S1 — 0,247 —0//55 4,987 4.353 4,200 0,654 0,787 — 0.7Í3 -0,918 - 0,478 +0.235 —0,4-10 4,069 8,445 3,272 0,624 0,797 +0,441 + 0,093 —0,012 —0/153 —0,105 4,403 3,787 3,558 0,616 0 845 —0,220 —0,274 —0,341 -0,121 — 0,067 4,594 5,993 3,930 0,601 0,664 + 0 067 -0,066 —0,056 —0,123 —0,010 4,691 4,110 3,975 0,581 0 726 —0,251 —0,431 —0,560 —0,309 —0,126 4.S37 4,309 4,194 0,528 0,645 - 0,320 —0.507 -0,795 —0,473 —0,286 4,309 4,194 0,528 0,645 —0,10-1 —0,279 —0,073 -0,031 -0,206 +0,160 +0,028 +0,253 — 0,065 -0,195 4,209 3,765 5.595 0,446 0,616 + 0,263 + 0,171 +0.228 -0,024 — 0,114 4,544 4,025 5.S53 0,419 0,691 + 0,286 +0,168 +0,305 — 0,020 -0,157 4,596 4,212 4,057 0,5'84 0,559 + 0,0*8 —0,009 —0,173 —0,221 -0,164 3,821 3,463 3,392 0.556 0,429 +0,742 + 0,6*6 +0,161 -0 581 — 0,485 4,277 3,922 3,770 0,555 0,507 +0,139 +0,064 +0,01-7 —0,992 -0,017 4,345 3,991 3,883 0,354 0,462 +0,490 +0,279 +1,096 + 0,606 -0,817 4,010 8,676 4,517 0,354 0,493 +1,268 +0,962 — 0,027 —1,295 -0.9S9 4,296 3,980 5,792 0,516 0,504 + 0,568 +0,517 +0,182 — 0.4S6 -0,435 4,170 3,874 3,843 0,296 0,527 + 0,068 +0,0-10 — 0,031 —0,099 — 0,071 4,797 4,505 4,470 0,294 0,327 +0,097 + 0,050 +0,156 +0,360 +0,406 4,157 3,874 8,673 0,283 0,484 -0,018 - 0,182 —0,241 —0,227 —0,062 4,165 3,951 3,826 0,214 0,359 —0,110 — 0,336 - 0,209 —0,099 —0,127 4,093 4,486 4.590 0,207 0,303 +0,225 + 0 051 —0,233 —0,458 —0,284 3,887 4,690 3,523 0,197 0,364 +0,421 +0,179 + 0,497 +0,076 —0,318 3,697 3.524 3,269 ,0,173 0,428 +0 052 —0,055 +0,170 +0,144 —0,231 3,983 8,886 5,757 0,097 0,226 Országos Megyék 1853—ő'J-ben 1876-1883-bai 1 1852-59-ben Szaporodót ; 18761 83-bai szaporodott Országos Megyék — 0 — _> Meghalt Szülelett 0 1 1852-59-ben Szaporodót ; 18761 83-bai szaporodott Országos Megyék — 0 — _> 1 -3 B. Eáll 0 B Jk Szülelett 0 £ -1 u ü:5 ; 18761 83-bai szaporodott Az anyaország . |4,551 3.856* 3 694 4,501 3,6S8 0,69c ) 0,857 0,813 Békés-Csanád j 5,284 3,78*1 3,572 5,365 5,8-l£ 1,50( ) 1,712 1,522 Békés j 5,284 5,106 3,63C 1.476 Csanád . . 5,95b 4,314 1,621 Csongrád .... 4,888 3.12S . 3 084 4,512 3,465 1,761' 1,80'« 1,047 Sopron .... 4,060 3,057 2,961 4,101 3,103 1,005 1,099 0.99S Jászkun-Szolnok . 4,895 3.675 3,545 4,840 3.655 l,22( 1,550 1,185 4,853 3,751 3,613 4,555 3,605 1,11)1 1,239 0 950 Vas 4,230 3,611 3,525 4,035 2,925 ",619 0,705 1.108 Márma ros .... 4,195 3,28« 3,078 4,364 3.H3 0,913 1,117 0 921 Somogy .... 4,696 4,19f 3,838 4,446 3,364 0,500 0,85 8 1,082 Árva-Turócz . . . 3,845 2,887 2,736 3,794 3,103 0,958 1,109 0,691 Árva . 3,845 2,887 2,736 3,6 i 5 2,895 0.750 Turócz . 4,066 3,483 0.583 Veszprém .... •1.682 4,061 3,901 4,356 3,519 0,621 0,?8l 0,807 Tolna 1,472 3,791 3,700 4,381 5,581 0,682 0,772 0,800 Zala . . 4,377 4,543 4,107 4,310 5,282 0,031 0,470 1,058 Bars .... 1,708 3,945 3,856 4,557 3,631 0,763 0,852 0,723 Syőr 4,707 3,840 3,712 4,291 5,600 0,867 0,995 0,691 1,494 3,987 3,782 4,366 3,455 '1,507 0,712 0,911 \omárom 1,555 3,670 3,562 4,489 3.795 0,885 0,993 0,691 Zólyom .... 4,295 3,414 3,142 4,333 3,427 0,881 1 155 0,900 Sáros 4,168 3,669 3,453 4,167 5,181 0,499 0,715 0,986 4,510 3 008 3,491 4,355 5,610 0,902 1,019 0,715 leves 5,132 4,092 4,000 4,951 5,845 1,01« 1,132 1,106 jiptó 1,445 3,331 3,126 3,967 5,566 C\ 14 1,319 0,401 Szopós .... 1,262 3,946 3,598 4,250 5,493 0,316 0,664 0.757 Jáes és Bánság . . •í,965 3,961 3,907 4,624 3 840 1,004 1,058 0,781 nács-Bodrog •í,965 3,961 3,907 5,118 3.70S 1,440 Toronlál . . 5,082 4,118 0,964 Krassó-Szöruny 3,718 3,167 0,551 Ternes . . 4,655 4,512 0,784 0,311 Esztergom . . . 1,759 4,108 3,975 4,705 5,985 0,651 0,784 0,718 'usl- P. S. K. Kun 5,327 •1,366 4,183 4,767 4,057 0,961 1,144 0,710 dtto fuvaros nélkül 5,710 1,508 4,321 4,917 4.035 t,2t)2 1,389 0.8H2 Budapost . . . 1,531 4;072 3,897 4,461 4,103 0,462 0,637 0,558 'ozsony .... 1,020 3,658 3.526 4,275 3,721 0,862 049-í 0,522 Yenesen .... 1,270 3,914 3 854 4,498 8,968 0,327 0,-110 0,590 íyitra .... 1,407 4,135 4,018 4,712 4,155 0,271 0,389 0.537 l..nt .... 3,985 3,519 3,462 5,812 3,298 0,460 0,525 0,514 ibauj-Torna . . . 1,028 4.013 3,917 4,189 3,452 0.015 0,111 0,757 1,405 3,791 3,716 4,452 3,699 0.614 0,089 0.753 lereg-Ugoosa . . 3,206 3,131 2,923 4,302 3,740 y,072 0,283 0,562 Bt reg . . 3,206 3,131 4.332 5.710 0,622 Ugocsa . . 4.230 3,810 0,420 Ing 1,287 1,873 4,567 4,260 3,578 ).586 0,280 0 682 aranya .... 1,098 J,9S8 3,937 4,180 3,502 ( ),110 0,161 0,678 5,008 1,279 4,251 4,977 4,180 ( ),729 0,757 0,797 ógrád .... 5,939 3,293 3.247 4,59a 3,655 ),645 0,69<J 0,742 zalmár . . . i ' 1,353 5,911 3.746 4,109 3,684 ( ),443 0,607 0,425 zabolcs .... 1,956 1,640 4,414 4,747 4,541 ( ),316 0,542 0,206 ömör . 1 1,008.. 5,725 3,551 3,775 3,267 ( ),283 0,457 0,508 emplén . . , . 3,705 3,673 3,431 4,202 3,749 0,052 0.274 0,453 ihar (-,51515,599 3,512 4,491 5,74310,716 0,803 0,748