Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886
1886-03-14
jVlegjeletiilc Mi n d e n vas A v u ;i p. Közérdekű sürgős közlésekre komnkiiU rendkívüli számok is adatna; ki. Bermenteilcn te?', lik. csak ismert kezekló/fogadtatnak cl. t\ezirai.>'< nem adatnak vissza. A lapnak szánt küzlen/ént/rk a lap SZEíiK h i f a i a la b a {() ~ k ü 11 i'tj i Ii m é j> .7 i fii küldendők Előfizetési dijait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt £0 krajezár. Egy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérbcn 25 krajezár. A dij előre fizetendő. BélyegdíjmindigküTón számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (1 e f. fő is k 0 la nyo m d áj a) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A házi könyvtár. »Elves/, a nép — Mely tudomány nélkül valo'.« Francziországban — főleg Parisban a munkás osztály szobájában is nélkülüzhetlen, szokott bútor darab a „könyvszekrény.'1 — Kisebb vagy nagyobb alakban, de elmaradbatlan népies divat, mint népünknél a „tulipános láda" a zsellérnél egyszerű kis belső fiókkal, a négyökrösnél a „sublalos," a hatökrösnél a „pohárszékes is." Németország majd minden községben van „falusi könyvtár." Igaz, hogy mindkét emiitett országban olcsók is a könyvek, — a legjobb irók müvei olcsó kiadásban jelennek meg, füzetenkint pár krajczárjával, — de éppen azért lehet ott a könyveket olcsón adni, mert sok a vevő, nagy olvasó közönség. Hanem aztán meg is látszik az olvasás és tanulásnak mind szellemi, mind anj-agi haszna mindkét nemzetnél. Mutatják a közel mult történetei. Kimondá a világ Ítélete: hogy a németek nagy győzelmét a francziák ellenében nem annvira a katonák, de az iskola mesterek vivták ki, mert a porosz tanrendszer mintaszerű jónak van elismerve. De viszont a levert íranczia nemzet is általános közműveltsége, tudományossan kezelt gazdászata által állott lábra oly bámulatos gyorsan, — Csak a borászatát nézzük mily tudományos szakértelemmel üzi, hogy egész Európát megadóztatja vele. Azért monda egy franczia borász, — midőn a németek temérdek hadi költség követelésén borzadtunk,— hogy — sok — sok, de csak egy évben is már nagy részét visszafizeti a német a franczia pezsgők vételárával is. És a magj^ar ember is mondogatja ám, hogy „többet észszeL mint kézzel. 11 De inkább csak a természetes észt érti, amit isten adott, a miért nem kell fáradni, és i a miért nem kell pénzt kiadni. Hanem tanuláshoz, a találmányokba mélyedéshez még kissé „keleti vérünk 11 van; — sha ; egy-egy uj maschinát látunk, melylyel p. u. az elvetett borseprü kisajtolt kásájából is festéket vagy világító szeszt, s ebből még pénzt facsar az ánglius:— rá mondja népünk, hogy „bizony még is ! hunezfut.. mit ki nem fundál a német!" ! Pedig a „kifundáló 11 találékony ész í népünknél is meg van. Hanem meg van irva, hogy „könyvtára Sigfried és Kart igám" az ablak pár! kányán — vagy a mester gerendán. Milyen szép volna egy kis üveges könyvszekrény. Az apa megkezdené, a fiu folytatná — az unoka könnyen nagyobbítaná. Most már nálunk is jönnek klassikus íróinknak olcsó kiadásai. Az az jönnének, ha kelnének. Ott van a „Vasárnapi köryvtár u (az az volt, mig kellő részvét-hiány miatt félbe nem maradt). Ott van a „Falusi könyvtár" olcsó füzetes vállalat. Ez is csak teng. — Most adatnak Jókai beszély ei, 5—6 jó magyar zamatu novellái, egy füzetben 40 kr sat. Ha nem hát — valljuk be, hogy népünk még nem igen szomjúhozza az olvasást, — pedig csak kezdené, csak kóstolna bele— ugy járna vele mint a boros kancsóval, ahol az első iteze maga után kívánja a másodikat! Es a második könyv is alig kerülne többe, mint a második ilcze! Nagy Széchenink idejében egyszer egy franczia utazó alföldünknek Hortobágy pusztáján eltévedvén, egy közel legeltető juhászhoz fordult útbaigazításért, és majd sóbálványnyá lett, midőn pásztorunkat hirlapblvasásban találta és franczia nyelven mutatá meg neki a kérdezett utat. Ez elmondá otthon, hogy Magyarországon a juhász a nyáj mellett is újságot olvas. — Pedig hát ugy esett, hogy a földes ur otthon felejtett puskájáért haza futtatván a juhászt, addig ő vette rá annak czifra szűrét, s az alatt olvasgatta a saját zsebjébe volt hírlapot. Sok — aki már olvas is népünkből — csak kölcsönkért könyvből olvas, ugy gondolkozván, hogy minek ezután, ha egyszer elolvasta? Jól mondja Jókaink, hogy „nem jó könyv az., mely a 2-ik elolvasást meg nem érdemli. 1 ' De a néhai jó öreg Edvi Illésünk meg azt mondta, hogy „nincs rosz könyv" mert nics olyan a miből valamit ne tanulhatnánk és mig olvassuk: más roszban sem foglalkozunk. De mi kissé olvasottabbak is ugy vagyunk a könyvvel, hogy első olvasáskor csak vágtatva futunk át rajta, — kerget bennünket a kíváncsiság a végeredmény mielőbbi megtudása, — és csak a 2-ik olvasáskor értjük, érezzük és szűrjük át lelkűnkön higgadtan. De ezt csak a saját könyvünkkel tehetjük kellőleg. „Mért nincs minden leánynak kut az udvarába?" mondja a népdal. Pedig hát a falukutról is megél az ember: de aki udvarában mereget: bizony bővebben-gyakrabban mereget. Mások ellenvetik, hogy „könyvekre nem kerül. 11 Nem igaz. Mert aránylag mindenkinek kerül; amire keríteni akar. — Éppen magyar jellemünk olyan, hogy amit szemünk szánk megkíván, kideputáljuk azt a pokolból is: a dohányt, a szalagot, a selyem ruhát, a pörkölt tortát s több e félét. — S nó akkor ezek mellett vagy ezek helyett könyv nem kerülne? Még mások mondják, hogy „ugy se érünk rá olvasni" No ez meg épen nem igaz! — Mert nincs oly elfoglalt ember, kinek üres ideje nem volna. Bár iszen felvenné népünk az elvet, hogy „az idő pénz." No ez inkább angol közmondás. Még nem igen van mag3 T arra fordítva . . . A nap 24 órájából ha 8 órát dolgozunk, 8 órát aluszunk, hová lesz a 3-ik 8 óra? Szórakozásra. Hát ennek felét vag} r negyedrészét nem lehetne-e könyvvel, betűvel szórakozni? . . . A szellemi munkás, fejtörő, sokszor pedáns hivatalos Írásbeli munkájában kimerülve, örül, üdül, könnyebbül ha más fajú betühez menekülhet. A kézimunkás mig pihen, mig déli álomra dül, mig levese hűl; a gazda mig munkásai után sétál, mig marhái delelnek, előveheti zsebéből (ha beletette) könyvét, hírlapját. Sok ember panaszkodik, hogy nehezen alszik el. Tessék rászokni: elalvás előtt pár lapot olvasni, mily jótékony szórakozás ez a napi fáradalmak és gondok ellen. Ezeket kiszorítja a fejből is, szívből is, — és megjön a jótékony álom. Tehát még „altatónak 11 is jó az olvasás. De a fönebbiek szerint „éltetőnek" is jó — sőt mehőzhetlen, ha a halandó világ kereke által magunkat eltiportatni nem akarjuk. Mi magyaroknak nemzeti kötelesség is körülvéve annyi más nemzetiséggel, — kitéve a hol politikával, hol erőveli beolvasztásnak; most is vészterhes felhők tornyosulnak határainkon, félmillió szláv fegyver csoportosul a szomszédságunkban és éppen mi vagyunk nagy gát, nagy szálka a szemében, — készül is agyonnyomni, elsikálni bennünket. S mi őrizzen meg bennünket? Ami eddig. A jó Istenen kivül a nyelvünkhez és nemzetiségünkhöz való erős ragaszkodás, mert nyelv nélkül nincs többé nemzet! Nemzetiségünk pedig nyelvünkben, ez pedig irodalmunkban fenekük. Ide menekültnemzetiségünk az irodalomhoz már sokszor. Nem magyar tehát, aki a magyar könyvet nem szereti. S aki szereti vegye is meg azt! A házi-könyvszekrény: szeUemi kincsszekrény. Mi magyaroknak pedig drága „frigyláda" is az, melyben mint a régi izraeüták istennel kötött frigyiratait, — ugy mi is nemzeti geniusunkkal kötött védszövelségünk arany betűit őrizni tartozunk ! Mutatvány szerzőnek a jövő hóban megjelenő »Lelek naplóit czimű művéből, melynek tiszta jövedelme az erdélyi magyar közművelődési egylet javára fog forditatni. TÁRCZA. Szvorényi József jubilaeumára. Félszázadra tekint szemed innen vissza a múltból; Nem nagy idő a kinél jelzi e szó csak a kort; Nálad e félszázév örök élet záloga lön, mert Minden percze a hont és tudományt növelé. Tárcza-levelek Bulgáriából (a Pápai Lapok számára irta Fiagra V.) II. A mult alkalommal megígértem, hogy elmondok egyet mást a Bulgária sorsát intéző egy nemes személyiségről. Ez Ígéretre támaszkodva, a lapok szives olvasói azt fogják tőlem várni, hogy a fejedélem személye után mindenekelőtt Karavelov Petkoról (ez speczialis bulgár név, és a Péterrel össze nem tévesztendő) fogok írni. Hát igaz, hogy Bulgária ministerelnökének kétségtelenül nagy befolyása van a Balkán 4 ez uj államocskájának intézésére, de hát vele annyit és annyiszor foglalkoztak a lapok, hogy megfogják nekem e lap olvasói bocsájtani, h-a én előbb másokkal, azokkal foglalkozom, kik idegen létükre is döntő szerepet játszanak a bulgár történet miként való alakulására. Ezek között is kezdhetném talán mással, de bocsássanak meg, én első sorban is páter Kochhal kezdem. Persze páter Koch nevét nem igen találni az európai hírlapok hasábjain, s azért meg is mondom mindjárt, hogy páter Koch a fejedelem, udvari predicatora. Sándor fejedelem ugyanis a trnovoi alkotmány értelmében megmaradt evangelicusnak, s csak születendő gyermekei lesznek a bulgár államvallásban, a görögkeletiben nevelendők, ö tehát követve elődei vallásos érzületét, hogy egyrészt saját lelki szükségleteinek is elég tétessék, másrészt pedig az evangelicus hitvallásnak Bulgáriában propagandát csináljon, — Szófiában egy evangelicus ecclezsiának alapját veté meg, s ez ecclezsia papjául, s egyúttal saját udvari predicatorául egykori nevelőjét, páter Kochot hivta meg. Pater Koch megtartotta azt a befolyást, a melyet egy értelmes nevelő hálás tanítványára gyakorolni szokott — ma is, s Sándor fejedelem nem csak magán ügyeiben, de az államiakban is szivesen hallgatja meg egykori tanítójának véleményét. Pater Koch körülbelül 50 — 55 éves ember, s szerény modora, s mindenkivel szemben tanúsítani szokott előzékenysége által a Szófiában levő nagyszámú idegeneknek épen ugy birja becsülését, mint maguknak a bu'gároknak is. O rendezte be az első laarzelhet is, s hogy a bulgár sebesültek csak olyan ápolásban is részesültek, a milyen tényleg osztályrészükül jutott, — nagyban páter Kochnak érdeme. A fejedelem közvetlen környezetében levén, szintén több kevesebb befolyással birnak báró Riedereh és Menges urak. Az előbbi udvari marschall, az utóbbi pedig a fejedelem magán titkára. Az idegenek közül természetesen az állásukhoz illő befolyást gyakorolják még Bulgária ügyeinek intézésére a külföldi hatalmaknak Szófiában székelő képviselői. Miután azonban a szófiai conzulokat sorban jellemezni sokkal több tért igénybe vevő munka lenne, mint a minőt egy tárcza szük kerete meg enged, csak két európai képviselőről kivánok röviden említést tenni. Az egyik tulajdonképen nem is conzul, hanem az általa képviselt hatalomnak Bulgáriával szemben elfoglalt kiváltságos állásánál fogva, a diplomatiai képviselők között is kiváltcágos helyet foglal el. Ertem a török kormány biztosát (comissär) Nihát pasát. Nihát pasa származására nézve lengyel (Belinszky nevü) családból ered. Fiatal korában mint lengyel emmigrans , török szolgálatba lépvén, igen gyorsan emelkedett, s már mintegy husz éve pasa rangot nyert, s Bulgáriának önállósítása óta, mint Törökország biztosa Szófiában székel. Miután ö az előtt is, mint kormányzósági alkalmazott, kisebb nagyobb rangú állásokat töltött be, a bulgáriai viszonyokat alaposan ismeri, s a török kormány a mai válságos időkben ugyancsak hasznát veszi e kipróbált hűségű hivatalnoka széles ismereteinek. A másik kiről megemlékezni kivánok, báró Biegeleben, az osztrák-magyar föconzul. Hogy róla is megemlékezem, ezt nem annyira azért teszem, mintha ö neki bizony valami nagy befolyása és tekintélye lenne ott, hanem hát megemlékezem róla, mert hiszen érdekes tudni valamit arról, ki e eriticus helyen monarchiánkat képviseli. Hát báró Biegeleben a szó szoros értelmében gavallér, s legfölebb azt tehetném még hozzá, hogy jő katholikus. Ezzel aztán kimerítettem volna mindazt, a mit róla dicséretest mondhatnék; hanem meg kell vallanom, hogy semmi roszszat sem tudnék róla mondani. Hanem, hogy az ilyen negativ tulajdonságok nem elégségesek arra, hogy valaki egy oly nevezetes ponton, mint ma ! Szófia, egy nagyhatalmat képviseljen, azt nem kell külön külön bizonyítgatnom, i És most már, — miután mint az udvariasj ság is kivánja, az idegenekkel végeztem, áttérhetek a bulgár politikusok jellemzésére, s itt már kétségtelenül első sorban fogok megemlékezni Karavelovról. Karavelov , ki Macedóniában született, — valóságos bulgár thipus. Hogy kiváló elmebeli tehetséggel van megáldva, s hogy széles műveltséggel is bir, azt tőle elvitatni egyáltalán nem lehet. Legfőbb hiánya az, hogy az európai nyelveket csak érti, de nem beszéli. Bulgária ügyeit vasmarokkal intézi, s a Narovne hobranyjéban (nemzet-gyülés) óriási többséggel rendelkezvén, e többség adta hatalmat ugyancsak kizsákmányolja czéljai megvalósítására. Modorában, életrendjében valóságos demokrata. Háztartása nagyon emlékezteti az embert egy magyar szolgabíró háztartására. Nála létemkor ugyancsak takarosnak mondható felesége vezetett a ministerelnök dolgozó szobájába, s ugyancsak ö szolgálta fel a feketét. Karavelov feleségének igen kedélyesen bemutatott, s a ministerelnöknéröl meg kell említenem, hogy németül, franciául és angolul igen folyékonyan beszél. O szokott férjének szükség esetén tolmácsul szolgálni, s engem is e czélból mutatott be nejének Karavelov. Minekutánna azonban megmondám neki, hogy én bolgárul, habár nem épen helyes correctséggel, de beszélek, ismeretségünk további folyamán mindig e nyelvet használtuk. Legközelebbi alkalommal, majd a bulgár apró szentekről, értem a Karavelovot környező kisebb caliberü államférfiakat, — irok.
