Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886
1886-01-03
év r mely hogy mindnyájunknak »nagy slager«kéítt üssön be sziv.ből kívánjuk. —Kellemes és kedélyes szép nagy társaság gyűlt egybe Sylveszter estéjén Kiss László urad. felügyelő ur vendégszerető házánál. Az est egyik fénye, — a nagy tűzzel járó' táncon s pompás vacsorán kivül — azon szép, s művészi előadás volt, melyet Tóth Dánielné-és Tnrnovssky Gyuláné úrnők nyújtottak. Az uj évből jól elmúlt pár óra, mikor a társaság egymásnak »jó reggeltt-t kivánva hazatért egy kis jó- - éjszakára. — A polgári kör, mely Vájdits Károly derék elnökének igazgatása alatt- a lefolyt évben is sok kedélyes estét rendezett. k^déK'esen vált meg az -év utolsó napján az ó-évtol. — Az Újévi gratulálok. A rendőrség hét olyan egyént büntetett meg., a kik az uj év alkalmából házról-házra jártak gratulálni. Okosan ! — Örvendetes szellemi mozgalom kezd megindulni társadalmunk jobbjai és nemesbjei körében. Arról van szó, miként lehetne a végelgyengülésben kimuit, ismeretterjesztő egyletet más alakban, nagyobb feladatkörre! feltámasztani. Hisszük az uj év nem múlik el, hogy az ige testté ne váljék. — Eljegyzés. Lévay Béla városunk szülöttje, a szentgotthárdi kir. postahivatal derék fiatal főnöke jegyet váltott Ha-nbek Ilona kisasszonynyal, — övezze boldogság a fiatal pár frigyét. — Rudolf trónörökös e hó elején Kapuvárra jön vaddisznó vadászatra és báró Berg Gusztáv vendége lesz, kitől jövő számunkban hozunk újból közgazdasági czikket. — A megyei közigazgatási bizottság holnap e hó 4-én tartja rendes havi ülését. — Uj megyebisottsági tagok. A mult hó 29-én megtartott választásokon megyebizottsági tagokul megválasr.tattak Csótlion: Bélák Lajos, Nyaradon: Matkovich Pál és Dabronyban Szalóky Lajos — Az erdélyi magyar közművelődés 5 egyesület rendes tagjai közé a pápai járásból ujabban L. Patona község lépett be. Éljen! — Elfogott sikkasztó. A győri főkapitány köröző levele folytán a pápai szolgabiróság a napokban elfogatta Cserne György házalót, ki többszörös sikkasztással van vádolva megbízói részéről. — Megyénk nevezetesebb halottai mult évben. Br. Fiáth Ferenc megyénk volt főispánja. Zsoldos Ignác a jeles jogtudományi iró és volt hétszemélynök; Véghely Imre egykori I-sö alispán, Véghely Dezső alispánunk édes atyja. Kissovich József a veszprémi kerület orsz. képviselője, a tanügyek és közügyek pótolhatlan lelkes pártolója. Bocsor István pápai tanár, jeles tudósunk, kir. tanácsos. Ihász Imre az egész megye közkedveltségü »Imre« bácsija, nagybirtokos. Szedlmeyer Károly esperes, kitűnő pap. Vanke Vilmos pápateszéri derék plébános. Bezerédj Miklós cim. püspök, nagyprépost. — A nőegylet estélye. A pápa városi jótékony nőegylet estélye végleges megállapodás szerint január 16-án tartatik meg, mely alkalomra a rendezőségnek Fenyvessy Ferencz urat sikerült megnyerni felolvasás tartására. A meghivók pár nap alatt küldetnek szét. Antal Gábor, titkár. — A helybeli r. k. népiskola igazgatóságától, hosszabb kimutatást vettünk a szegény iskolás gyermekek karácsonyi ajándékaira tett adakozásokról, mit sajnálatunkra térhiány miatt csak jövő számunkban közölhetünk, a szép ünnepélylyel történt kiosztás leírásával együtt. — A cselédszeraökre vonatkozó szabályrendelet ministeri jóváhagyással megérkezvén, — mint értesülünk, csakis egy egyénnek fog megengedtetni, hogy cselédszerző intézetet folytathasson. Ezen intézkedés közerkölcsiség és köny- [ nyebb ellenőrizés tekintetéből helyeselhető. I — Statistika a mult évről. A papává- { rosi róm. kath. plébáni.iban ]885-ik évben szú ; lőttek száma: 349, halottaké; 356, házasultaké: j 87. — Az evan^. ref. egyházban szülöttek meg- j kereszteltettek száma 62, ezek közül 30 fi, 32 no; meghaltak száma 62, ezek közül 28 fi, 34 nő; házasultak: 13 pár.— Az evang. egyházban születtek száma 40 = 15 fi, 25 nő, ezek közül törvénytelen 2 fi, 2 nő; házasult 12 pár; meghalt 39 = 25 fi, 14 nő. — Az izraelitáknál születtek száma no, ezek közül 55 fi, 55 nő; törvényes 108, törvénytelen 1 fi, 1 nő; halottak száma 73, ezek közül 42 fi, 31 nő; házasult 28 pár. — Kinevezés- Mint lapunkat értesitik B. Szombathely kerület esperesévé Hribauer Ferencz p. teszéri plébános ur neveztetett ki. Ezen kinevezéssel a kerület legfiatalabb plébánosa lett esperessé. — Beküldetett- Tekintetes Szerkesztő Ur! A Pápai Lapok 50. számában hozott közleménynyeí szemben : — minekutána a kertészeti társulatnak sem rendes, sem pártoló tagja nem vagyok: kérem — tisztelettel — tudomásul hozni: hogy .-az alelnöki állásról lemondok. Tisztelettel Wachszmann. • ' Általános a panasz — mint lapunkat értesitik — a Dákától Somlóra- vezető ut roszszasaga miatt. Az. érdeklődök most" beszélnek össze a felett, mit kellene tenniök, ennek megszüntetésére?! — (Fel kell vétetni az országutak sorába. Szerk.) — A győri színtársulat a mult kedden és szerdán tartotta városunkban első előadásait. A bemutatás kellemes meglepetést, nyújtott műértő közönségünknek.— A nagyszámú és precis játéku zenekarról méltán elmondhatjuk, hogy ilyet még állandó színházunk nem fogadott be. A minden izében összevágó előadás, fényes kiállítás, az ügyesen rendezett csoportozatok ritkítják párjukat. — A szereplök mindegyike pompásan betöltötte helyét; de azért még sem tehetjük, hogy a „Koldus diák" előadásáról ki ne emeljük a primadonnát Bényeinét, kiről azt sem tudjuk, hogy kellemes megjelenését, szabatos énekét, avagy művészi alakításait magasztaljuk-e méltóbban. A siker nem kis része jutott még P. Némethy Gizzellának, Sz. Némethnének, Polgárnak, Lórándnak és Fenyérinek. — Almásy Tihamér uj népszínműve a „Sári Néni" szintén előnyösen mutattatott be.'— Oly tőről metszett génre alakokat mint Polgár Somfája és Bodnár Nagy Ádámja régen nem láttunk. Sz. Némethné (Sára), Köviné (Mariska), Beczkóiné (Tóth Mihályné), S. Borsodi Mari (Brigitta), Hatvani (Pál), Bárdi (Dini) megérdemelt tapsokban részesültek és Sz. Némethné szép dalait a közönség többször meg„ujrá">.ta. — Most már tehát csak a közönség pártolásától függ, hogy hasonló élvezetes előadásoknak legyen színhelye állandó színházunk; mert a nagy költséggel járó átutazásokra a társulat különben nem vállalkozhatik. — A helybeli izr. hitközségnél újév napján tartatott meg az elöljáróság választása, mely alkalommal Hoffner Albert elnökké, Dr. Hirsch Vilmos alelnökké választattak meg. — Városunk és vidéke fiatalsága, Hencz Géza, dr. Levatich Kálmán és Bermüller Alajos kezdeményezése folytán a farsangon a korcsolyázó egylet javára, bált rendezend. — Ideje végleg megállapítva nincs; valószínűleg január végső napjaiban fog megtartatni. — A helybeli ref. egyház i'ögondnoka Tóth Lajos ur korára hivatkozással ezen állásáról lemondott, mit a közgyűlés méltó érdemeinek jegyzőkönyvi cnegörökitése mellett fogadott el. Főgondnokká egyhangúlag Baráth Ferencz választatott meg. — A Pápa városi jótékony nőegylet elnöksége hálás köszönetét nyilvánítja Pap Amely urnö O Nagyságának, azon nagylelkűségért, hogy a szegények segélyezése céljából ez évben is szíves volt 12 frt újévi ajándékot küldeni a nőegyleti elnökséghez. — Sült József kir. törvényszéki bíró tiszteletére mult hétfőn rendezett bucsu lakoma iényesen sikerült. — Az első felköszöntőt Mikovinyi Ödön kir. járásbiró. a 2-ikat Tarczy Dezső ügyvéd mondták az ünnepeltre, mit Sült ur szép beszédben viszonozott. — Ezután még számos toaszt mondatott az ünnepeltre, továbbá dr. Laky Kristóf törvényszéki elnöke, Mikovinyi Ödön járásbiróra, Anyós Pál és dr. Levatich Kálmán albirákra stb. Felköszöntöket mondtak: Barthalos István, Lazányi Béla, Gyurátz Ferencz, Antal Gábor, Lázár Benő, Zárka Dénes, Horváth Lajos, Dr. Koritschoner Lipót, Teuffel Mihály, Dr. Makara György, Bermüller Gyula, Szvoboda Venczel. A lakomán mintegy 70-en vettek részt. — A lövöldözés áldozata. Stern Sebestyén szt.-iváni lakos karácsony estéjén az utcán lövéseket tett forgópisztolylyal, s oda ment Takács István szolgalegény is, ki elkérte a pisztolyt, hogy ö is lehessen lövést, de a pisztolyt oly vigyázatlanul suté el, hogy a golyó a túlsó soron menő Molnár János nevű molnárlegény oldalába ment. A seb nem életveszélyes, de elég súlyos. — A korcsolyázó egyletre vig napok járnak; rég nem látott élénkség, sürgés-forgás van a jégen. A rendes tagok szama mar meghaladja a hatvanat, az eddigi sport napok száma j pedig huszonegy. Ma délután zene-ünnepélyt ren- j dez. Tart délután fél háromtól fél ótig. Belépti ; díj nem korcsolyázóknak és egyleti tagoknak 20 kr., korcsolyázó nem egyleti tagoknak 30 kr. — Az izr. anyakönyvek vezetése tekintetében a vallás és közoktatási minister j azoknak némi összpontosítását rendelte el, és az uj kerületek a f. év elejével kezdik meg működésüket. Ezen rendelkezés szerint megyénk területén csak Veszprémben, N. Vázsonyban, Várpalotán, Pápán, Ajkán, Devecserben, Balatonfö Kajáron, Enyingen, Szilas Balháson és Siófokon fognak izr. anyakönyvek vezettetni. — A győri színtársulat a jövő héten f. hó 7-én és 8-án tarja előadásait városunkban. Szinre kerülnek »Nora« szinmü és »Oh azok a ferfiak« vígjáték. Jegyek ezen előadásokra is előre válthatók lapunk szerkesztőségénél, — Uralkodó planéta ez évben a Mercur és — Strauss Czigánybáró walzerje lesz. A JókaiStraussféle óriási sikert aratott operetté walzerje fogja az idei farsangot az egész Közép-Europápában uralni. E walzeren városunkban először a nőegylet jövő heti estélyen tánezol fiatalságunk. Felhívjuk rá a — lábakat. — Köszönetnyilvánítás. A „Wahrman Mór" nevét viselő vir. iparosok beleg^egélyzű egylete hálás köszönetét nyilvánítja Schor Annin urnák azon önzetlen és fáradhatlan buzgalmáért, melyl\el nevezett egyesület fcnállása óla ennek titkári teendőit teljesiti. Pápán, 1885. dec. 31. A választmány. — Körözés. Bizonyos Leöbl Gyula nevü egyént köröztet a becsi rendőrség több rendbeli csalásért, a ki városunkban mult év szeptember hó végén felolvasást tartott. Itt nálunk szerencsére csak a hallgatóit csalta meg, nagyszabásúnak hirdetett, de valóságában nem sokat érő felolvasásával. — A koldusok iietenkiuíi kössegélyezésére s/.oljráló alaptőke gyarapításához újévi ajánilckképen í886-ik évre a következő kegyes adakozók voltak s/.ivesek jáiuiui u. 111.: Gr. Esferházy JMóiic//- 50 fit. — Berniiííler József 5 fit 2 kr, — I'ap János, Szebuucr János, Barthalos István, Szt. Ben. r. székház, Hanauer Béla, Ajkay Imre, Zárka Dénes, Woita József 5—5 fit, — Horváth Zsuzsanna, Kiss László, Gyurátz Ferencz 3—3 irt, — Hanauer Jenő, Tóth Lajos, Pápai takarékpénztár, Br. Steiner József. Eöri Szabó Sándor, Berinüller Alajos, Kolossváry Gyula, Czimmerinan Krisztina, Szvoboda Venczelné, Teuffel Mihály, Mikovinyi Ödön, Szilájryi József 2—2 frt, — Mattus Károlyné 1 fit 50 kr, Techet. Adolf, Noszlopy Bálint, Szt. Perencziek, IVeubauer József, Dr. Alakaia György, özv. Lázár Lajosné, í.irlauer János, Saáry Lajos, Rikóty József, Xeumaii Jakab, Geböck Gyula, fieguly Nándor, Hunkár Bchi, Horváth Károly. Tóth Ferenc/-, Bárányi Istvánná, Muck és Hickinaiin, Fischer Adolf szeszk., Miszory Ferencz, Hannos Zoltán, Schlesinger Vilmos, Sehlesiiige,r Jakab, Nies/.ner József, Dr. Koritschoner Lipót, 'Steiner Manó, Blau Adolf, Bermüller Gyula, Steiner líniácz, Hencz János, Gelder Ferenezné, Vittman Marlon, Koller János, Botka Jenő, Báron Jakab, Dr. Klu^e Endre, özv. Kluge Ferencné, Antal Gábori.é, Tarczy Dezső, Barcza Károlyné, Kluge Károly, Oberaiayer József, Galamb József, Tóth Dániel, Horváth Lajos, Gyomoréi Ede, IfetsAntalné, Woyta Adolf, Dr. Fischer Lajos, P. Szabó Károly, Pa ál István, Puzdor Dánielné, özv. Döry Ádáiuné l —I frt, — Kovács István 80 kr, — Nagy István 60 kr, — Steiner Bernát, Klein Mór, Kun te János, Koc/.ka László. Berecz János, Jády József, liiiuptinunn Sándor, Könczöl János, özv. Vali Ferenczné, Táuczer András, Pósa Gábor, Rezenka János, Grósz István, Schier Károly, Csizmadia Károly. Forbergcr Lajos, Lukonifs Pál, Kreisler Józsefné, Lövy Adolf, X. N., Hegedűs Ferencz, Szeifert István, Lazányi Béla 50—50 kr, — Piacsek Gyula, Schoszberger S. L., Ovenden, Laug Mayer, Brenner Alajos, Vágó László, Ilorler Ferencz 40—40-kr, Paál Imre, N. N., IIoltó Elek, Knhn Sámuel, Koréin József, Spitzer Mór, N. N. 30-30 kr, — N. N., Szántó Péter, Btibics István, Vermes András, Xobel Ármin, N. N., L. L., Kégli József, Schnattncr István, Németh József, Készei János, özv. Kasenczky Mihályné, KI'M.n Adolf, Bognár Gábor, Schwartz Mózesné, Kiss Gyula, Valter Sándor, Erdős István, Kelemen János, Pakay Mihály, Illés István, ilj. Legény Ferencz, Hai tinann József, Vinkovics Sándor, özv. Kuli Ödönné, Tamnsics Józsefné, Szabó János, Berger N., Unirár Sámuel, Gáspár Gábor, Gaál János, N. X., Reizner Antal, Preislich Mór, Sclnnid Károly , Egw laki 20 -20 kr, — Va ga István, Tonb József. Beck Zsigmond, Gold Sámuelné, Holl Károlyné, Varga János, Krausz Sándor, Stern József, Haas Lázár, Lázár Károhué, Klein Adolf, Baranyai János, Gro*z Henrik, Steiner József, Hoífiuan Izrael, Kohn I<rnácz, Szabó Béla. Biró Kár;ilv, Vámosi János, Szauer Ma ver, Udvurdy Terez 1Ö—10 kr. Összes 208 frt 62 kr. — Városunkban meghallak decz. 27—31-ig: Molnár Károly, róm. kath., 38 éves, tüdővész. — Vajda Marton gyermeke, József, ev., 2 éves, torok•rjik. Baráth József gyermeke Mári. ref., 3 éves, brighkór. — Polgár Jozefa, róm. kath. , 15 éves, hagymáz.— Singer Ignáczné, izr., 76 éves, aggkór.— Katona István, róm. kath., 53 éves, hagymáz.- Maradiís István gyermeke, róm. kath., halva született. Bartos Sándor gyermeke Eszter, ref., 12 napos, görcsök. — Pankuch Pál, rom. kath., 23 éves, tüdővész. — Faragó Katalin, róni. kath., 62 éves, tüdőlégdag. — Takács Gábor sryerineke Gábor, róm. kath. 2 hetes, ránggörcs. — Madarász Sándor, róm. kath., 24 éves, hajrymáz. — Veszpréiiiből. A ?iemzeii casino és az iparoskór vasárnap, jan. 3-án évi rendes közgyűlést tart. — As uj megyeház helyén álló épületeknek most már a falait bontják. Pár hét múlva az alapásatások is megkezdődnek. — Sylveszter estéjét többen több helyen ülték meg városunkban társasvacsorával. így Véghely alispannái, az iparos-körben s a polgárok egy része az »Angyal«-ban ülte meg, hol 70 terítékű társasvacsora volt. — Az újév délutánján Veszprémből sokan rándultak ki Almádiba, a Balaton jegén korcsolyázni. — A polgári kor theaestélye igen kedélyes volt s j ,1 sikerült. Kora hajnalig mulatott ott a társaság fesztelen jó kedvvel. — Lapunkban hirdetők agyelmébe. Evek óta azou szomorú tapasztalatra jutottunk, hogy többen — főleg bécsi és külföldi czégek — kik lapunkba hirdetéseket küldenek, többszörös felszólítás daczára adósok maradunk a hirdetési dijakkal. Minthogy azonban minden hirdetésért a laptól még külön megveszi az adóhivatal j a bélyegdíjakat, s így a lap tetemes kart szen ved : elhatározta alulírott kiadóhivatal, hogy ezen túl hirdetéseket csak akkor vesz fel, ha a hii detési díj eiöre lefizettetik. A » PAP AI LAPOK.; kiadó hivatala. Közgazdaság. A soproni kereskedelmi cs iparkamara köréből, 09 ° 6 Hirdetmény. 1885. sz. Voii&tkozassal f. évi november hó 11-én 6321. szám alatt kelt kirdelményünkre, értesítjük az érdekelt köröket, hogy a franczia kormány oly gabonaszállitmányokról, melyek f. évi deczember hó 1-seje előtt hagyták el az osztrák vagy magyar kikötőket, származási bizonyítványokat nem fog követelni. Az ezen határidő után elszállitctt gabonaküldeményekre nézve származási bizonylatok a kilépő vámhivatal részéről is kiállíthatok. Kelt Sopronban Í885. deczember 19-én. 1 A kerületi kereskedelmi s iparkamara. SZERKESZTŐI ÜZENETEK. — Lapxxnls. némely munltatársaillOZ. Lapunk tiszleletpéldányát több oly »munkatársunk<c is kapta a mult évben is, kik egyetlenegyszer sem küldtek dolgozatot lapunk számúra. A »do ul desa alapján ezeknek t. példányt nem küldhetünk. — „Az én természetem" . . . nem szenvedheti az ilyen czikk^kot. — Búvárnak. Még ön maga dicséri saját cpigrammját, pedig az Önénél ez is különb: Mázsa harang harminezkettő, de toronyba veresbe'' Megvagyon az városj Debreczen az kirepedt." ;— — ,.Mindig irok" . . . még sem tud I — ,,A fecske'' .. vizenyősb tájékot keressen magának. ifflnimiuiihMBfflEMtMnmimminiimiuiBumflpRVa S^SiMíSllffllBUW SOTE311®AifflSíii!BaiiBlffll Az uj utczán levő 119. számú ház emeletén egy — három szoba, konyha^ éléskamra, pincze^ padlás, fakamra és mosókonyhából álló — lc^ÜSLE^S» 9 jutányosán bérbe vehető. Bővebb értesítést S l e i nberber Lipót ügyvéd ad. Minden ember lehet egészséges és ér§ het el szerencsés öreg kort. A legtöbb betegség a vérben fekszik, s ezért legszentebb ^1 kötelessége az embernek erre különös gon^ dot fordítani. Kutatásunk és számos évi tapasztalatunk folytán sikerült egy oly szert ^ előállítani, mely biztosan, gyorsan s minden § hátrányos következmény nélkül a vért tisztítja, erősíti s körfutását rendes uton megQ nyeri. Gyógymódszerünk elismert rendjelek jpi és arany érmekkel gyakran kitüntettetett. § Mi bizonyos betegségeket, melyek a romlott vértől erednek (jbujany nélkül), titkos szok᧠sok szomorú következményeit, továbbá gyengeségi állapotokat, sebeket, még oly idillieket, csömört, hajhullást, köszvény és csuszt, minp den női betegséget gyógykezelünk a legbizG tosabb sikerrel. Galandférget, special mód'p szerünk szerint még gyermekektől is könyq nyen egy óra múlva távolítunk el. Sérültek. ÍQ okszerű kezelés után legújabb kutatásainkon § alapuló és nyugvó sérvkotönk folytan lassan, de biztosan felgyógyulnak. Bizalmas r leveleket a betegségről való kimerítő felG világosités kapcsán válaszbélyeg mellékletit tel fogadunk el. r 1 P ; A ^Freisal*' Salozhurgi (Auslria) < !p magánkoroíla. R 8 8 Veszprénimegye Hajmáskér község" mellett az állomásnak egészen közelében levő szabad kézből eladó. A megvenni szándékozók ugyan Hajmáskéren a malomban Kiss Ferencz tulajdonosnál értekezhetnek. Levelezés bérmentve eszközöltetik. 2—2 I A »Betegbarat« czimü röpirattan számos Mziszer van ismertetve, melyek sok éven keresztül megbízhatóknak bizonyultak s ez okból a legmelegebb ajánlatra méltók. Minden betegnek ismerni kellene e röpiratot. Különösen pedig azokat, a kik köszvényben vagy csúzban, tüdösorvadásban, itieggyengeségben, sápkórban stb. szenvednek, arra figyelmeztetjük, kogy az egyszerű háziszerek áltál nagyon gyakran még az ügyneyezett gyógyitliatlan betegségek is t megszűntek. A ki a »Betegbaraioic olvasni kivánja, az Írjon egy levelezőlapot Eichter kiadó-intézetének Lipcsébe, mire a röpirat megküldetik. A megrendelőnek ez költségébe nem kerül. 0 0 A bécsi piaezou 50 év óía feaaálló jó liimcvü En grosz posztóczég „Zum guten Hirten" ni—--• 1 ^ eljüsen elégséges eg^ teljes öltözetre és pe- | lig kabát, nadrág, mellény, minden szinben j elenyeszthetlen minőségben a következő j két legolcsóbb szabott árakon s pedig: | 7. minőség egy egész öltözetre 3 frt 50 kr. 1 '. minőség » « r. 4 frt 50 kr. Minták a maradékokból nem küldhetők, [e kötelezem magamat itt a nyilvánosság lőtt a nem tetsző daraboknak szónélkül való isszavételére. 4—3 Feni jelzett szövetek szállítása, az oszzeg beküldése vagy utánvét mellett eszkööltetik. "Csomagolási költségek nem számíttatlak fel. i