Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886

1886-09-12

elfogadtatott nagy éljenzés kíséretében. Ellenpróba kéretvén ellene, csak négyen állottak fel nagy derültség kíséretében. Ezzel a Janszky ügy véget ért, s következtek a megye rendes folyói ügyei mikorra azonban a szónoklatok bedugultak. A megyegyülés fontosabb határozatai. A jövő évi költségvetési előirányzat a bevételeknek 75970 forintban, rendes kiadásoknak 73638 frt 87 krban, a remélhető pénztári maradványnak 2237 frt 13 kr és végre az épülőben levő megyei székház épitésére felveendő 300000 frt kölcsön után az 1887 évben esedékes kamat és törlesztési részlet fedezésére szükséges összegnek 18000 frtljsn való megállapítása mellett helybenhagyatik és megerősítés végett a belügy ministeriumhoz felterjesztetik. Egyszersmind a megyei székházépítési kölcsön 1887 évi kamat és törlesztési részletének fedezésére az 1887. évre névszerinti szavazás utján 85 szavazattal 1 ellenében minden egyes adó forint után 2% megyei pótadó kivetése elrendeltetik. A m. kir. Belügyministeriumnak — a megyei építkezésre vonatkozó tervek és költségvetések tárgyában — a törvényhatóságokhoz intézett leirata tudomásul vétetik. Borsod vármegye közönségének a Hentzi sirjának megkoszorúzása folytán történt események alkalmából a Képviselőházhoz intézett felirata tudomásul vétetett. Alispán előterjesztésére a községek jelző tábláihoz szükséges tölgyfaoszlopok beszerzése tárgyában árlejtés hirdettetik. A székházépitö bizottságnak azon jelentése, hogy a m. székházépitésnél szükségelt szobrász munka Marchenké Vilmosnak 3590 frt 40 krért, bádogos munka Zellerin Mátyásnak 9573 frt 38 krért, figurális szobrászat Rózsa Józsefnek 2570 frtért, palafedö munkálat Schandroschitz Istvánnak 4834 frt 96 krért: asztalos munkálat Thék Endrének 16769 frt 85 krért, lakatos munkálat Árkai Sándornak 6805 frt 26 krért; mázoló munka Drobuitsch Györgynek 2757 frt 5 krért; üveges munka Forgó és társának 4528 frt 20 krért; szobafestő munka Drobuitsch Györgynek 5668 frt 20 krért; fazekas munka Pfilf Andornak 3960 frért; csatornázási munka Zellerin Mátyásnak 3624 frt 55 krért adatott ki és hogy a kövezési munka házilag véleményeztetik teljesítetni, továbbá, hogy a megyei székház Il-ik emeleti falegyene í. aug, 7-én eléretett és ez alkalommal minden munkás egy napi bérének megfelelő összeget nyert jutalom képen és hogy ezen bejelentés kapcsán javasolja a bizottság, hogy a föpallérnak 400, a két alpalléniak JOO— 100 frt jutalom adassék. mégis, hogy Kéler Napoleon első kereseti kimutatását benyújtotta, végül jelzi, hogy folyó évi octóber hó 31-ig j az épület végleges pala és bádog tető alá fog j jutni, — t tárgyal tat váu • tudomásul vétetett, a szerződések a belügyministerhez felterjesztetni rendeltettek, — a föpallér részére 400, az alpallérok részére 100— | 100 frt megszavaztatott. j A belügyministeriumnak a megyei székház { építés költségei fedezésére felveendő költsönre vonatkozó leirata tárgyaltatván, a megye alispánja felkéretett, hogy a megye közönsége nevében kiállítandó kötelezvény alapján 300000 ftot vegye fel és abból a vállalkozó által beterjesztendő kereset kimutatásban foglalt követelést fizesse ki, a fentnaradó összegnek pedig kamatoztatás mellett leendő elhelyezéséről gondoskodjék. A kir. építészeti hivatalnak a HathalomDém-L.-Patona gyömöröi útra vonatkozó előterjesztése , L.-Patona község ujabb kérvényével együtt, a deczemberi közgyűlésre halasztatott. Iharkút községnek kérvénye, melyben az Iharkutról Jákóra vezető közlekedési utat Jákó, N. Tevel, A. Tevel és H. Bödöge községekkel járhatóvá tétetni kéri, elutasittatott. B. M. Szombathely községnek nagy községgé alakulása megengedtetik. B. M. Szombathely község képviselő testülete által elhatározott épitkezés azon megszoritással, hogy a jegyző az ezen épitkezés folytán elfoglalandó területért a kataszteri tiszta jövedelem arányában kárpótoltassék helyben hagyatott. Az iskolai év megnyitása a helybeli ref. főiskolában. Az iskolaév f. szept. hó 6-án nyittatott meg. Jelenvolt a megnyitáson főtisztelendő Pap Gábor püspök s kir. tanácsos, László József fóisk. e gondnok, továbbá a pápai ev. ref. egyházmegye esperese, Szekeres Mihály, több igazgató tanácstag, és a tanári kar. Mindenekelőtt d. e. 8 órakor templomba vonult az ifjúság, tanárai vezetése mellett, hol is Kis Gábor helybeli lelkész s igazgató tanácsos ur átgondolt alkalmi imájában kéretett a mindenható áldó kegyelme az uj iskolai évre, a tanuló ifjúságra, a szülőkre, a tanári karra, az iskola fentartó testületre, hazánk kormányzóira, s az uralkodó kir. Felségre. Templomból a jelenvolt tanuló ifjúság, mint egy 280, felgyülekezett a főiskolai nagy terembe, hol is a püspök ur ü Méltósága apostoli tűzzel szóllott az ifjusághoz, buzdítván azt a tudományos és erkölcsös életbeni haladásra, rámutatván igen jeles beszédében az iskolai épület kapuja felett diszlő eme jelmondatra: «Moribus et musis« Külünösen hangsúlyozta azt, hogy a tanár urak azokat, kik gyengéknek mutatkoznak a tanulásban, a társadalom, a szülék és magok az ifjúság érdekében is megmarasztják osztályaikban. Felemlité ezután, hogy a főtiszt, egyházkerület, mint iskola fentartó a gymnasiumban a class. philologiára Lázár István személyében tanárt választott de ki időközben ismét máshova lett elválasztva, tantárgya: ez iskolai évre a többi tanár urak között osztatnak fel. Ugyancsak választatott a theologiaba egy tanár Révész Kálmán, a középtanodába vallástanár Horváth József személyében. A választott cs jelenlevő uj tanárok általa üdvözöltetvén, székfoglalójuk tartására hivattak feL Révész Kálmán theol. tanár ur felolvasása tárgyául valasztá a lengyel dissidensek egyházi torvényeit Scheidemandel által fogalmazva, ki is adva, mely törvények vétettek alapul a soha szentesítést egészében nem nyert budai kaánonokhoz. Székfoglaló tanár ur szakavatott felolvasása méltán lekötötte a hallgatóság figyelmét, erős jeléül annak, hogy a nagy Révész Imre fiában igen szerencsés választást tett a főtiszt, egyházkerület. De ugyanezt mondhatni a gymn. val— Nincs, nincs menekvés! Adél az övé lesz! Óh a vihar, a vihar!!! Elhallgatott. A zivatar jeges szele megcsapta arczát, megborzongatta gyönge testét. Köhögés fogta el, szemei könyekben úsztak, roskadozva emelkedett föl s odabiczegett a zongorához. — Vége — suttogá mély, lemondó, bánatos, csüggedt hangon és leült a kerek zongora székre, vékony, kék eres kezeit ölébe hullatva, bágyadtan, kimerülten, szomorúan, mint a megázott madár. Igy ült sokáig mozdulatlanul, mintha meg lett volna halva. Két hét óta volt ágyban fekvő beteg, s az orvos nem tudta meggátolni gyors hervadását. Pedig voltak percek, midőn Ida friss volt mosolygott, jól érezte magát, boldogságról, örök nyárról álmodott. Ama percek voltak azok, mikor félhomályos alkonyatkor bejött hozzá a férje, lábai elé ült és édesen, hizelgve simogatta kezeit. Ida ilyenkor egészen átszellemült, csaknem szép lett, megfeledkezett sántaságáról, vézna alakjáról, rút arcáról, úgy érezte, hogy ö a világ legszebb asszonya, a ki szárnyakon férje öléből repül a hetedik égbe. Merengő nagy fekete szemeiből csodálatos villó fény áradt ki, egész teste delejes hévtől reszketett, úgy nézte férjét némán, mocezanni sem merve, nehogy a tündérálom véget érjen. De a következő perezben nyilt az ajtó, belépett Ida unokatestvére Adél, és a képzelődés üdve eloszlott. A férj felugrott, udvarias örömmel sietett Adél elé, s azontúl Idát észre sem véve, csak Adéllal foglalkozott. Ida szenvedett, szivében éles tör gyanánt fúródott minden szó, minden mosoly, minden tekintet, mely férje érzelmeinek árulója volt; de Béla nem törődött ezzel, egyedül Adélt látta. Ida érezte, hogy a küzdelem nem tarthat Sokáig, és hogy 0 lesz a vesztes. Hiszen előre tudta ö ezt! Ö sánta, vézna, kicsi, rút, szeplős, beszélni, kacagni nem tud. Adél ellenben csupa szépség, csupa inger. Szava, szeme egyaránt szikrát szór, mosolya, termete egyaránt hódit. Észrevette a különbséget Tahi Béla is, midőn a két nővel megismerkedett. De Adél szegény árva lány volt, kit Ida csak szeretetből tartott magánál; Ida ellenben gazdag, független urnö. Béla tehát megkérte Ida kezét. Ida éles látású, komoly urnö volt. Kis gyermekkorától magányra kárhoztatta sántasága, mig a többi leányok ugrándozva játszottak, ö félre vonult s olvasgatott. Aztán a táncmulatságok, bálok idejében! Mikor fogátok robogtak az utczákon és a leányok boldogan, gyönyörben úszva lebegtek föl a táncterembe, könnyű, habszerü ragyogó ruhában! Idácska mint hamupipőke otthon maradt; nem érezte soha a táncz-zene csábító varázsát, a dallamos, szilaj keringés vércsiklandozó mámorát. S az élet sugarai később se ragyogtak reá. Szülőit korán elvesztette, rokon és jóbarát nélkül maradt nagy vagyonával, kevés örömet remélő szívvel. Természetes tehát, hogy Ida mindjárt tisztában volt vele, miért van egy idő óta Adél szeme oly gyakran kisírva s miért kérte meg Tahi Béla nem Adél, hanem az ö kezét. Csakhogy hiábavaló volt mindezt tudnia, mert fiatal, ábrándos, költői sziv teljes rajongásával szerette Bélát. S midőn a szeretett férfi eléje térdel , s lágy, hízelgő esdéssel kérte, hogy hallgassa meg, Ida nenl futott el; tagjain kéjes bizsergés villant végig, szomjas szívvel hallgatta, hogy Béla szerelmes szép lelkébe, tiszta kedélyébe, nemes szivébe, áldott jóságába, fenkölt gondolkozásába s elhitte, hogy e tündérálom megvalósulhat. Igy lett Ida Béla nejévé. Egy év utazással telt el. Ida boldog volt, Adél velők utazott; de Béla csak ugy bánt vele, lástanár úrról is, ki a hit és tudás egymáshozi viszonyát fejtegette tudományosan, szakszerüleg s a mi fő, nagy és mély áthalottsággal. Erős a a remény, hogy középtanodánk uj tanárában jeles vallás tanárt nyertünk. Örülünk ennek, még inkább annak, hogy a vallás tanítása egy kézben egységes lesz. A székfoglaló után, ez idei közigazgató, nt. Kiss János ur intézett az uj tanárokhoz szívből jött szavakat. Istenhozottal üdvözölve őket. Szép tétele volt e beszédnek, hogy nálunk a tanár a kisebbnek atyja, nagyobbaknak barátja, itt nem keresi egy sem az elsőséget, hanem ha az ifjúság nevelésében. Végre László József föisk. gondnok ur zára be az ünnepélyt, az ifjusághoz intézett intő be- ' széddel. Levelezés. Nyárád, szeptember 5-én, 1886. Tisztelt szerkesztőség! Vészterhes napra virradt ma fel Nyárád község lakossága; rám nézve pedig kétszeresen balvégzetű és tekintettel az átélt izgalmakra, örökre szomorú emlékű nap lesz a mai. E sorok Írásakor,— alig néhány órával a pusztító elem megfékezése után — még reszket a toll kezemben e rémületes látványtól, mely szemeim elé tárul. Álig néhány lépésnyire tőlem, udvaromban a plébánia gazdasági épöleteiröl lehullott, még izzó uszítóktól füstölgő gerendák egész halmaza hever szerteszét ; az épületek dűlőfélben levő kormos falai ijesztően meredeznek az égnek. S mind e pusztulás alig egy órai időköznek iszonyatos műve. Hogy miként keletkezett a tüz, ezt a hivatalos birói vizsgálat lesz hivatva felderíteni és constatálni. A tény az, hogy ma, vasárnap d. e. ugy tiz és tizennyegy óra közt a közvetlen szomszédságomban levő szalmaviskó gyiúadt ki épen midőn lelkészi hivatásom teljesítése végett az Isten házában voltam híveimmel, hol Budavár visszafoglalásának kétszázados jubeliuma alkalmából ünnepélyes isteni tiszteletet tartottam és az említett világtörténeti nevezetességű esemény jelentőségét fejtegettem hiveim előtt — hangzott be a templomba a vészkiáltás, hogy a plébániaiak szomszédságában tüz van. Hiveim mint egy varázsütésre tolongtak ki a templomból és velem együtt siettek a vész színhelyére. Azonban mire odaértünk a közelben álló szomszédházak, igy az én istállómra is átcsapott a láng, melyeket megvédeni a nagy szárazság folytán teljes lehetetlen volt. Erős déli légáramlat nesze távolba vitte az égő zsarátnokot, s Isten csudája, hogy az egész község el nem pusztult. Majdnem emberfeletti erővel sikerült mégis a tüzet localizálni; s igy összesen négy zsellérház s az én gazdasági épületeim lettek a pusztító elem martalékai. A leégett épületek biztosítva voltak ugyan, azonban a szenvedett kárnak alig egy kis hányadát képezi a biztosított összeg. Öt vagy hat szegény zsellércsalád vesztette el télre gyűjtögetett csekély kis élelmét és velük együtt kárvallott, tüzkárosult lettem magam is. Quid nunc? Néhány darab marhám az Isten szabad ege alá jutott. — Hova forduljak? — A termés silány; jövedelemre nincs kilátás. — A rideg ősz közelget, az épités sürgetős. — Szóval megnehezült az idők járása felettem Azonban bízom a jó Istenben, s azután kegyes jó pátronusomban, Gróf Esterházy Móricz 0 Méltóságában, ki eddig mint kedves rokonnal és növel, osztatlan hódolatát csupán Idának szentelte. Adél is másokkal kaczérkodott, cs csöppet se árulta el, hogy gondolatai sóvárogva szünetlenül csak Bélával foglalkoznak. Csak midőn visszatértek az ősi kastélyba, akkor lobbant ki hirtelen a két sziv viszszafojtott lángja. Béla és Adél a szenvedély rabjai lettek. Csak még egy lépés kellett, hogy elbukjanak. Béla Adél nyakát édesdeden átkarolva százszor és ezerszer susogta fülébe búcsúzáskor, hogy a kastély gyönyörű parkjában az általuk jól ismert hársfa alatt fognak másnap találkozni, hol egymás keblére hajtva fejőket, elpanaszolhassák egymás iránti szerelmöktöl lángoló sziveik sajgó fájdalmát, mely sziveik között Ida állott, mint egy bőszült cherub lángoló pallossal; de Adél, kiben nemcsak a Béla iránti szerelem lángolt, hanem Ida iránti hála is, s ez utóbbi érzelmet az előbbi javára szivéből mindeddig kiirtani nem volt képes — soha sem jelent meg a kitűzött helyen, s Béla mindannyiszor kétségbeesett kebellel kénytelen volt magányosan pár órát ott tölteni azon tudatban, hogy a szeretve várt leány ismét távol van. Ida azonban sejtette, hogy egy viharos napon össze fog a hullám Béla és Adél feje fölött csapni. A féltékenység láza, a csalódás gyötrelme, a veszélytől való rettegés bizonytalansága Idát halálos beteggé tette. És most ez a vihar! Ida látszólag jobban érezte magát, úgy hogy Adél kiment a hegyekbe sétálni, hogy kissé felüdüljön. Béla elkísérte. S még nem tértek vissza. Ida mintha szoborrá kövült volna, meredten bámult a levegőbe. A vihar teljes erővel kitört. Zuhogott a zápor, recsegtek a fák, dörgött az ég, lobogott a villám. Oh bizonyosan valami barlangba, vagy köis, valahányszor a szükség kívánta, ritka nagylelkűséggel segített a kegyuradalmi plébániák szorongatott helyzetén, ugy bizonyára a jelen szerencsétlenségemben is nemes áldozatkészségével kegyes lesz a lehetőt megtenni, hogy a kegyúri adományozása alá tartozó nyárádi plébánia romjaiból ismét kiemeltessék. Végül midőn még nem mulaszthatom el Mihályháza és Dereske községeknek elismerésemet és köszönetemet kifejezni nemes emberbaráti buzgalmukért, melylyel—habár a távolságmiatt egy kissé elkésve — a vész színhelyén megjelenni s az oltásban segédkezni siettek, azon mély fohásszal végzem soraimat : Isten óvja hazánkat és lakóit hasonló csapásoktól. plébános. KÜLÖNFÉLÉK. — Ováczió. A megyegyülés alkalmából Veszprémbe érkezett főispánt, ifj. Esterházy Móricz grófot szép óvaczióban részesítette a megye és a város. A mint köztudomásra jött, hogy mikor érkezik meg a főispán Ischlböl, rögtön elhatározták, hogy ünnepélyesen fogadják. E czélból Véghely kir. tan. alispán vezetése alatt a megyei tisztikar, s Kovács polgármesterrel élén a városi tisztikar, azonkívül pártkülömbség nélkül a már megérkezett megye biz. tagok kimentek a vasúthoz. A főispán lelkes éljenektöl fogadtatva, Véghely alispán üdvözölte öt melee, szép szavakban, mire Esterházy Móricz gróf általános helyeslés mellett utalt azon körülményre, hogy bár az ujabb közig, törvények erősen megváltoztatták a főispáni állást, de ö. a saját személyét illetőleg szemben a megyével és várossal nem változott és nem változik, örül a szívből jött nemes rokonszenvnek és bizalomnak, mivel öt újból elhalmozták. Lelkes éljenek kisérték a főispánnak nagy tetszés mellett előadott szavait, mire az alispánt kocsijára ültetve, a depatáczio tagjaival a városba érkezett. — Dr. Kovács Zsigmond megyés püspök ur O Excellentiája, ki a kaposvári templom felszentelését végezte, holnap hétfőn érkezik viszsza. székvárosába. — Bankette. Főtiszt. Pap Gábor ref. püspök ur ö méltósága tiszteletére a tanári kar a Griff nagytermében szept. 6-án bankettet rendezett. Jelen volt az összes tanári karon kivül László József a főiskola ügy buzgó gondnoka és Szekeres Mihály a pápai egyházmegye esperese, ezeken kivül néhány theologus és a föisk. senior. Az első toasztot Antal Gábor mondta, a nála megszokott vervve! a sereg fejére a püspökre, ki is szellemes beszédében a főiskola nagyérdemű gondnokát élteté mint a főiskola őrét. Mondtak még toasztot az uj tanárokra, az esperesi kar jelenlevő képviselőjére a pápai esperesre, a helybeli lelkészre. A toaszlozók: László József, Kis János Baráth Ferencz voltak, kik közül az utolsó, mint a bankette rendezője, a bort sajátjából adá. Éljen ! Vigil. — Az elnöki teendők. A m. állandó választmány első ülését az uj törvények életbe lépte óta most tartotta meg. A választmány elnöke e törvény szerint a főispán, ki meg is nyitotta az ülést, s mindvégig vezette. Volt pedig ülés szombaton délelőtt, délután, vasárnap dél- előtt és délután késő estig. E miatt a megyei gazdasági egylet választmányán Esterházy Móricz gróf helyett id. Purgly Sándor az enyingi szikla alá menekültek! Hogy simulnak össze, hogy ölelik egymást! Adél hogy reszket Béla karjaiban, s Béla hogy vigasztalja Adélt csókjaival! Ida mindezt látta, képzelte a viharban; de meg se moczezant. Egy óráig ült igy a zongora előtt, fájdalmába merülve. Eközben elvonult a vész, kiderült az ég, az erkélyen üde, ózonos levegő illata áradt be a szalonba. Egyszerre felpattant az ajtó, s átázottan, kipirult arczczal, égő szemekkel, vidáman, üdvösséget lehelő könnyedséggel belépett Adél, Béla karján. Adél oda adó tekintete különös bizalmat, arcza duzzadó bájt és örömet sugárzott, Béla pedig gyöngód, és ügyetlen volt, zavart és titokzatos. Megdöbbenve álltak meg, midőn Idát észrevettek. Ejész alakjuk, egész lényük a boldogság p'u-fenyében úszott. Ida mindent tudott. . . Föl akart sikoltani, oda akart rohanni, hogy megfojtsa. De nem! A halálos sápadtság egy pillanat alatt eltűnt; Ida kipirult, felkaczagott, ideges ujjai belecsaptak a zongora billentyűibe, s elkezdett egy őrületes rohamu keringőt játszani. — Tánczoljatok, tánczoljatok! kiáltá kaczagva. Adél tétovázva nézett Bélára, Béla lábai gyökeret vertek. Hahaha, tánczoljatok! Nem mertek* daczolni. Adél ráhajlott kedvese vállaira, Béla átkarolta Adél derekát s tánczolni kezdtek. Keringett velük az egész szalon; szemeik kápráztak, fejük szédült, folyvást szilajabb, QR

B feledtebb szenvedélylyel tánczoltak. Megfelcd» keztek az egész világról, egymás keblén, együtt repülve a keringő őrületes ütemére. Egyszerre megszakad az akkord, a zongora bugása eláll . . . Csend . . . Adél, Béla ijedten néznek Idára... Oda rohannak Meghalt!...