Pápai Lapok. 13. évfolyam, 1886

1886-07-25

ezt sürgönyzik Veszprémből, mig Tatáról gróf Saint Genoistól, gr. Esterházy Móricz főispán meghatalmazottjától teljesen megczároló távirat érkezett. Mint Veszprémből írják, egy idő óta csakugyan mindenféle hirek keringtek ott s terjesztettek megfoghatatlan módon és úton Esterházy Móricz gróf főispán lemondásáról és pénzügyi zavarairól. E hírekre azonban legfölebb csak az adhatott okot, bogy Esterházy Móricz gróf két héttel ezelőtt nagy terjedelmű jószágainak kormányzásával Saint Genois gróf nagybirtokost, egy távoli rokonát bizta meg, ki a jószágok egy részét bérbe szándékozik adni. E változásból , mely nagyon természetesen az eddigi jószágigazgató nyugdíjazását vonta maga után , a legképtelenebb hirek lepték el a megyét. Esterházy gróf még alig egy héttel ezelőtt elnökölt a megyei gyűlésben, s csak most rendezi be veszprémi főispáni lakását, mi tehát még a szándékot sem árulja el, hogy állásáról leakarna mondani. Legnevetségesebb azon ráfogás, hogy birtokai kezelésében a német nyelvet akarja behozni, mikor Esterházy Móricz gr. egyike azoknak, kik épen a magyar közművelődés terén legtöbbet áldoznak. 0 volt az első, ki az erdélyi közművelődési egyletre nagy összeget irt alá, ki pusztáin a német ajknak számára is magyar iskolákat tart fenn, nem kiméivé semmi áldozatot; ővolt, kinek egyedül lehet köszönni, hogy Pápán a magyar színészetnek állandó háza épült, majd mint elnöke, pártolója, védnöke szerepel a legtöbb megyei közművelődési és jótékony egyletnek; elnöke a veszprémmegyei gazdasági egyletnek is. A terjesztett álhírek a grófot annál kellemetlenebbül lephetik meg, mert épen most egész családjával Ischlben időzik, s az ottani előkelő társaságnak szívesen látott tagja. A „Magyar Állam" ezt irja: A 18000 ezer előfizető. Az ismert lap 18000 előfizetőjének közelebbről meg nem határozható türelme lehet. Mert amit hazug hírekben az produkál 6 esztendős exisztenciája alatt: annyit nem termelt évtizedeken át a magyar hírlapirodalom. Legutóbb egy katholikus magyar főurat hurczolt meg lapjában. — Veszprémmegyc főispánjáról, gróf Esterházy Móriczról azt irta, hogy vagyonilag tönkre jutott, hogy főispáni méltóságáról lemond, hogy Morvaországba apósa jószágaira vonul vissza. Az ismert lap 18000 előfizetője, beleszámítva a számos fiatal és vén kisasssonyt, már sajnálkozott a nemes grófon, s természetesen pletyka utján egészítette ki a hiányzó adatokat fantáziájával. Az ismert lap tehát ezúttal is, mint nagyon gyakran, felsült „eredeti tudósításaival." A „Függetlenség" két hosszú ozikkben többek közt igy ir: Gr. Esterházy Mór veszprémi főispán bukásáról közölt hírlapi czikk mindenfelé a legnagyobb visszatetszést szülte. Sok helyütt vetették fel a kérdést és tárgyalták élénken, hogy mive lesz a sajtó hitele és tekintélye, ha a »Budapesti Hirlap« szokásához képest valakinek magánügyei dobra üttetnek, mint valamely pletykadombon. Még ha igaz lett volna is minden betűje a czikknek, mégis az erkölcsi érzék teljes hiánya, a sajtó tisztességének mellőzése kellett ahoz, hogy valakinek magánügyeiről, ha gróf és főispán is az, a legimpertinensebb módon szólaljanak fel és derűre borura összevissza írjanak mindent, hogy mennyit költ szivarra stb. A grófnak és főispánnak a tűzhelye ép oly szent, mint akármelyik szegény emberé, s a ki elég szemtelen betolakodni valakinek tűzhelyébe ott felkutatni mindenféle pletykaságot, s azt a kíváncsiság asztalára tálalni hírlapi geschäftböl az oly megfeledkezést követ el, mely szégyeneié válik és mutatja, mennyire elkapta a sajtót az az irány, mely a „Budapesti Hirlap"-ot ledérségében és léhaságában visszatükrözik. S ha föl volna is tehető, hogy egy lap, mely oly czélzatosan és oly kárörömmel irt a gróf magán dolgairól, misztifikácziónak esett áldozatul, a minek hasonló esetben helye sem lehet, akkor is miféle erkölcsi fogalom szabhat ott irányt e lapnak, a hol egyik sorban „misztifikáczióval" mentegetödznek, de rá mindjárt a második sorban hivatkoznak tudósítójukra, kit megbízhatónak ismernek. A nemes irányú sajtónak nem az a feladata, hogy üzérkedésből kendőzze az inmoralis izlést és a botrányok, pikkanteriák hajhászásával keresse a közönség kegyét. Mert ilyenekkel nem hogy a magyarság ügyének nem szolgál, hanem formálisan kivetkőzteti jellemének minden nemes, minden férfias vonásaiból az országot. Az ily eledelekhez szoktatott közönség nevelése hasonló lesz a járdataposó uracséhoz, kit semmi sem lelkesít, csak a szoknya, mely után futkos. Igy el lehet riasztani mindenkit, a mágnástól kezdve lefelé attól, hogy a közügyek térén fáradozzanak, ha ki vannak téve annak, hogy házi ügyeiket hazug színezéssel nyilvánosságra hozzák. Ischlben hol a gróf most időz, s a hol a király asztalához is megvolt legközelebb hiva, bizonyosan megkapta már az értesítést, hogyan buktatják meg itthon vagyonilag, közügyileg. Mi még csak konstatálni kívánjuk, hogy a >Budapesti Hirlap«, mely tegnap tönkre ment embernek modotta, ma már megengedi, hogy élhet az ö kegyelméből is, de nincs elég bátorsága kimondani, hogy. a mit mivelt, az hallatlanul aljas és botrányos cselekedet. A hírlapok megyegyülésünkről. A megyei székház építésének ügye a minapi rendkivüh megyegyülésünkön lett végleg befejezve. Ez ülés fontosságát tekintve, czélszerünek találtuk olvasóinkat a fővárosi hirlapok tudósításaival megismertetni. S ez okból — bár a székházépítésének semmi köze a politikához — itt közlünk egy kormánypárti (»Nemzet«); s egy ellenzéki (»Pesti Naplo«) lapnak tudósítását megjegyezvén, hogy mig valamennyi lap a tényállást kellőleg közölte, addig az „Egyetértés" „rendes" tudósitója olyan közlést hozott, mely lapunk már mult számában közlött helyreigazításon kívül két nyilatkozatot is provokált, miket szintén közlünk. A »Nemzet« igy ir : Veszprém, július 13. (Az uj megyei székház ügye.) [Saját levelezőnktől.] A törvényhatósági bizottságnak e hó 12-én tartott rendkívüli közgyűlése valahára véget vetett azon izgalomnak melyet néhány népszerűségre törekvő uri ember az uj megyei székház épitési ügyében idézett elö és hosszú időn át mesterségesen szított. A megye közönsége ugyanis egyértelmüleg belátta egy uj megyei székház épitésének szükségét, egyhangúlag fogadta el a kiépítésre ajánlott tervet, jóváhagyólag vette tudomásul, hogy a munkálatok az épitési vállalkozónak minő összegért adattak ki, a legkisebb ellenvetés nélkül fogadta a kormánynak ezen intézkedésekre vonatkozó leiratait — s csak midőn a fedezetnek miként való előteremtése került tárgyalás alá, midőn azonban az építkezés már javában folyt, jutott eszébe néhány hangulatot kelteni akaró corifeusnak, hogy e kérdésből magának politikai tökét csináljon s az adózó közönség érdekeinek emlegetésével s a megtakarítások csábos jelszavával olcsó népszerűségre vergődjék, vagy azt visszaszerezze. Megjelent tehát a megye közgyűlésén újból Eötvös Károly s oly időben, midőn az építkezés a már egyszer végleg elfogadott és felsőbb helyről is helybenhagyott terv'szerint majd a II. emeletig haladt, ennek s nevezetesen az alispáni és főjegyzői magánlakásoknak elhagyását és egyéb lényegtelen megtakarításoknak elhatározását indítványozta, szövetségeseket nyervén a Vasmegyéböl átjött Festetich Andor gr. és Magyar János kanonok bizottsági tagokban. Hasztalan hozatott fel ellenükben, hogy az indítványnak keresztülvitele ma már képtelenség, hogy javaslatukkal annak idején kellett volna elöállaniok, ők hajlithatlanok maradtak-s folyt az izgatás közgyűlésen, sajtóban és publicum közt egyaránt. A kedélyek megnyugtatása végett mégis elhatározta a megye közönsége június havi rendes évnegyedes közgyűlésén egy uj ötös bizottságnak kiküldését, mely az ajánlott megtakarítások kivihetösége s az ekkép előálló pénzügyi eredmények iránt volt hivatva záros határidő alatt a közgyűlésnek eléterjesztést tenni. Ezen bizottsághoz nevezetteken kivül még a megyei ellenzéknek két tekintélyes tagja választatott be. Ezen úgynevezett ötös bizottságnak s a megyei székház épitö bizottságnak munkálatai kerültek közgyűlésünk tárgyalása alá, melynek tanácskozását a fürdői idézését megszakító Esterházy Móricz gróf főispán vezette higgadt tapintattal, melyre valóban szükség is volt, mert a kedélyeken izgatott hangulat uralkodott s a személyeskedések meglehetős élesek voltak. Előterjesztésükben maguk az ötös bizottság tagjai is elállottak javaslataik legnagyobb részétől, belátván azok kivihetlenségét, czélszerütlen voltát; de hogy a kérdést felszínen tartották és a már felzaklatott kedélyeket lecsendesülni né engedjék, ujabb oly nemű iuditvánnyal léptek fel, hogy az eredeti terv szerint kiépítendő uj megyeházban az alispáni lakás bocsáttassák a főispán rendelkezésére, az alispán foglalja el a főjegyzőnek szántlakást a jelenlegi úgynevezett főispáni lak pedig, adassék el. Ezen indítvány ellen azonban, mely a személyeskedésnek jellegét nagybán homlokán viselte, még a megyei ellenzéknek is legnagyobb része állást foglalt és Krisztinkovich Aladár 48-as párti bizottsági tag tette meg általános helyesléssel kísért beszédében ez elleninditványt, mely az összes jelenlevőknek szavazatával három ellenében határozattá is emeltetett. Jelentékenyen közrehatott e nem várt eredmény előidézésében Fenyvessy Ferencz bizottsági tagnak szellemes felszólalása, ki találóan és élénk derültség között jegyezte meg, hogy a „megtakarító" ötös bizottság működése azt eredményezte, hogy az általuk alkalmazott szakértő 180 frtra rugó költségségszámláját is a megye közönségének kell fizetnie; nemkülönben Szabó Imre biz. tagnak nemes hévvel előadott beszéde, melylyel Magyar János kanonoknak a székház épitö bizottság eljárását kárhoztató eljárást tette semmivé. Igy végződött a nagy hűhóval megkezdett s alattomosan kifundált harcz, melynek, mint egy közbekiáltó bizottsági tag csípősen megjegyezte, — egyéb czélja nem volt, mint a ko/.elgö válasz- j tások előtt a megtépett népszerűséget kissé fel- ! eleveníteni s körmönfont nagyhangú phrasisokkal a könnyen hivők szemébe port hinteni. A megye közönsége szavazatával azonban újból fényes tanújelét adta annak, hogy ha a józan elem vezetői a megyében összetartanak, ugy értelmi, mint anyagi súlyukkal szemben még a legnagyobb zajjal megkezdett s erővel folytatott küzdelem is sikertelen. A »Pesti Naplo« igy ir: Veszprém vármegye, mint lapunknak irják, legközelebb az építendő megyei székház ügyében nagyfontosságú rendkivüh közgyűlést tart. A mu 1 közgyűlésen ugyanis a kedélyek lecsillapítása végett öt tagu bizottság küldetett ki, a czélból, próbálja meg a kormány által már elfogadott és helybenhagyott épitési terven nagyobbmérvü megtakarításokat létesíteni. Már ez ülésben is többen (Szabó Imre, Fenyvessy Ferencz) előre kijelentették, hogy a helybenhagyott épitési szerződéssel szemben minden »nagypbbmervü« megtakarítás elkésett óhaj. Mindazonáltal szívesen beleegyeztek ily öttagú bizottság kiküldésébe, melybe éppen azokat választották, kik legerősebben és a legbiztosabb siker fejében Ígérték hogy még az elfogadott tervek és szerzödések daczára nagyobbmérvü megtakarítást, többek közt a második emeletnek elhagyását fogják kivinni. A mostani közgyűlésen, melyre az ötös bizottságból hárman el sem jöttek, kénytelenek voltak bevallani, hogy tervüket csakugyan el nem érhették, mire a közgyűlés egyhangúlag újra megszavazta a régi terveknek változatlan fentartását. Az ötös-bizottság előadója Eötvös Károly volt, ki kétrendbeli indítványt tett, hogy az uj székházban ne az alispánnak és a főjegyzőnek, hanem a főispánnak és alispánnak adassék lakás, és a főispáni jelenlegi ház eladassák, továbbá, hogy a termek ne parkettel, hanem súrolható padlóval láttassanak el. — Mindkét indítvány ellen beszéltek Krisztinkovics, Fenyvessy Ferencz orsz. képv., Szabó Imre, kiknek véleményét a közgyűlés óriási többséggel magáévá tette. Eötvös mellett csak ketten szavaztak. — A közgyűlésen Esterházy Móricz gróf főispán elnökölt, ki e czélból Ischlböl utazott Veszprémbe. Nyilatkozat. Az »Egyetertes« 193. számában, a július hó 12-iki veszprémmegyei rendkívüli közgyűlésről egy felületes közlemény jelent meg, mely Eötvös Károly tisztelt elvtársamnak a veszprémmegyei uj székház építése iránt előterjesztett indítványát takarékosnak állítja, és azt mondja, hogy ez indítvány Fenyvessy Ferencz, Krisztinkovich Aladár és Szabó Imre bizottsági tagok ellenzése folytán elvettetett. Nehogy e közleményből, azon logikai következtetést vonja a közvélemény, mintha én, a takarékosság ellen, igy pazarló indítványt tettem volna, bátorkodom kérni e helyreigazító soraim közléséért. A mult júniusi évnegyedes gyűlésen én azt indítványoztam, hogy a megye székháza, a magánlakások mellőzésével, egy emeletre építtessék, a 300,000 frtos kölcsön, és ennek törlesztésére évenkint, az államadók után kivetendő 2% megyei pótadó ne szavaztassák meg. Ez indítványom Eötvös Károly ama javaslatával szemben, hogy az utczai főépület két emeletre, ellenben a szárnyépületek, ha lehetséges csak egy emeletre építtessenek;— továbbá azon fuzionált indítványával szemben, hogy már ez úttal az említett 300,000 frt kölcsön és 2,/° pótadó megszavaztassék, 130 szavazattal 8 ellen, elvettetett. Igaz, hogy Eötvös Károly ur és vele kiküldött igen tisztelt bizottság, a július j2-diki rendkívüli közgyűlésen, — kijelentvén , hogy tervük kivitele lehetetlenné vált, — bele nyugosznak, hogy az egész székház a terv szerint két emeletre kiépíttessék; de takarékossági szempontból az alispáni lak a főispán , a főjegyzői lak az alispán részére rendeltessék; a jelenlegi főispáni palota eladassák és ára a székház épitési költségeihez fordíttassák, és a termek ne keményfa parkétával, hanem fenyőfa deszkával padlóztassanak; — oly határozott többséggel, — melylyel szemben csak 3 — mond három bizottsógi tag állt — elvettetett és szept. i-én tudósaink s iróink ezen egyik kimagasló alakja. Bakonybél egykor tiszta tót község volt, most a legöregebb ember sem tud azon a turócz-szent-mártoni nyelven beszélni; ez 3 kedvező állapot a hírneves szerzet hazafias érzelmű tagjainak érdeme, kik itt igazán feláldozták a >hazafiság« oltárán a »nemzetiseget.« Azt tartják Olaszországról, hogy ott minden ember, vagy tenorista, vagy szalámi gyáros, Bakonybélröl még igazabban elmondhatjuk, hogy itt minden ember vagy favágó, vagy faszerszám készítő. Az udvarokban általunk látott forgács halmazok, s a nagymennyiségű faszerszám-készlet: vella, gereblye, lapát, talicska, kendervágó, mellyel az alföldet is elárasztják, azt bizonyítja, hogy itt a kenyeret az erdő s a íamunka adja. A férfiak magas, erős, edzett alakok; a nők véznák, barátságosan köszöntik az utazót; de még eddig egyetlen egy szép arezut sem volt szerencsénk láthatni; pedig-hát — köztünk legyen mondva — a szépet mi is csak meglátjuk, kivált ha a szépnemböl való. A Bakonyban barangolva azt tapasztaljuk, hogy itt szegény legénynek többé se hire se hamva már; kitűnő csendörségünk kiirtotta annak utolsó magját is. Találkozunk ugyan most is hatalmas rideg, marezóna alakokkal, de ezek a helyett, hogy megálljt kiáltanának, barátságosan köszöntenek, levén ók jámbor pásztor-emberek, vagy famunkások. Nem igy volt ez néhány évtizeddel ezelőtt; bizony itt a szegény legények gyakran megfordultak, biztos •visszavonulási helyül szolgálván nékik a Bakony; s ámbár szemeik előtt Bakonybél mindég »nebantsd virag« volt, de még is kisebb zaklatásoknak gyakran kivolt téve általuk úgy a község, mint a kolostor s annak tisztes lakói. Egyszer a negyvenes években, késő éjjelen, egy csapat szegény legény jelent meg a kolostorban, kívánságuk nem volt sem több, sem kevesebb, mint hogy nekik azonnal palacsintát süsenek. Palacsintát! annyi éhes embernek késő éjjelen! hány csepp habart minémüség kellene ahoz! . . A szakácsnak nem volt kedve éjnek éjszakáján ilyen arezpiritó katykaringós étel készítéshez, kínálta őket hússal, kenyérrel, borral, a mi szegény legénynek unos-untig elég, de ők hallani sem akartak másról, egyhangúlag palacsintát követeltek. Mit volt mit tenni, hogy békesség legyen, szegény szakácsnak »kéjkirándulást« kellett tennie ágyából, hogy kelletlen vendégei »különleges« vágya kielégitessék. Hála Isten ! ma más időket élünk. Barátságosan int felénk az ős kolostor s annak tárt ajtaja, de a Bakony vándorai — sietős levén utjok — tovább haladnak Zircz felé. Az út magas kapaszkodón át vezet ki a községből, melytől nem messze balra tartva — mély utak, bokros fensikok s erdők közt haladunk. Itt a vidéket szépségre hasonlítani sem lehet a bájos Gerencze völgyéhez; vadregényesebb, zordonabb, de szép, mint a Bakonynak minden részlete: madárdallos pagonyok, nemes pintyek harsány énekétől zengő szálas' erdők s zúgó fenyvesek között haladva érünk Zirczre, ebbe a Bakony csinos kis városába. Fő nevezetessége a városnak — az érdemdús Cistercita rend szép kolostora — nagyszerű templomával. A kolostor könyvtára országos hirü; a könyvtárszekrények egy zirczi asztalos remek müvei. A műkincsekben gazdag szép kolostort szemlélve — gondolatunk egy sirhoz röppent el ott Pannonhalma tövében, melyben az »Arpadias« koszorús költője Horváth Endre hamvai nyugosznak; hogy a költő med-, dig volt tagja az érdemes szerzetnek, biztosan nem tudjuk, de azt tudjuk, hogy egész kötetet szentelt Zircznek, ékes versekben énekelvén meg ennek viharos múltját. Ez a könyv alapitotta meg a költő hírnevét hazánkban. Az emeletes vendéglőben'egyszerű ebédünket elköltve, folytattuk utunkat Kardosrét felé. Kardosrét kis község, mely talán a környéken talált régi kardtól nevét, jobbra Nagy Esztergárt az Ányosok ősi fészkét látjuk, hol a költő Ányos (István) Pál is született 1756-ban. Erdős hegyekre érve ismét, vissza tekintünk az elhagyott tájakra, hogy gyönyörködjünk a vidék szépségeiben; a rédei uradalomhoz tartozó Imre-major mellett elhaladva, szép erdők között vezet az országút a hires gerenda-vágási magaslatra. A mint az országút hirtelen jobbra fordul, a bükkös magaslatról szemeink elé tárulnak a Székács József, Horváth Endre, Thaly Kálmán s több költő által megénekelt Csesznek vár festői romjai. A nagyszerű romok különös s maradanó benyomást tesznek az utazóra; gondolatunk viszszaszárnyal a viharos múltba, a harczias időkre, s képzeletben szinte látjuk a mint egy második Rákóczy korabeli kuruez csapat, német foglyokat kísér Csesznek várába. A romjaiban is nagy szerű vár sziklán épült; bástyáinak nagyobb része elhullott, csak egy oldalról könnyű a feljuthatás. A vár magasabb parancsra e század elején lett lakatlanná, az 50-es években elhalt 114 éves lángi bérest e vár kápolnájában keresztelték. A várudvaron egy szikladucz áll, melybe egykor ülőhely vágatott, mit a nép máig is Gara székének nevez. A vár fenmaradt faragott köemlékein, mik Rédén az urasági kertben megtekinthetők, a Gara és Czillei czaládok czimerei láthatók s a könnyen olvasható felírások azt bizonyítják, hogy a várat Gara Miklós Magyarország nádora építtette. A török hódoltság idején végvár volt s a Bakony kulcsának tartatott; a vártól nyugotra a hegy alatt terjedelmes barlang van, melyről a nép sok kísérteties históriát beszél s azt tartja, hogy titkos kijáró ut volt az egykor a várból. Megyénk egyik nevezetessége ez a régi vár; 1555-ben a Vathay család birta, mit Vathay Ferencz önéletírása eléggé bizonyít. Az egykor erős vár most romokban hever, a fegyverzorely s harczi lárma helyét, megdöbbentő néma csend váltotta fel itt. Egy kis boltozat alatt lapos kövön Thaly Kálmán nevét láttuk felírva , rég írhatta ide tulajdonosa, tflgrf alig vehetők ki már a betűk; mi is oda irtuk kissé lejebb, nem azért, hogy neveink talán az ö neve dicskörében sütkérezzenek, hanem ez által is kifejeztük nagyrabecsülésünket a névtulajdonosa iránt. Pusztul itt minden: a várablakokon keresztül, honnét egykor talán, a bájos Gara Mária gyönyörködött a táj szépségében, most sivitó ölyvek suhannak át; a yárkápolnának, melyben a »nemzetes 'és nemes Berki Katalin« hat szép hajadon leánya mondta naponkint a »szüzimaját«, most csak a tornya áll fenn, azt is az imádság tartja; suhogó szél a romokon beszél régi fényről, régi dicsőségről. De legyen elég ennyi a barangolásból, az alkony beálltával fáradtan hajtjuk fejünket nyugalomra; de lelkünk ott jár a szép Pápa vidékén, hogy betérjen egy csendes kis fészekbe, hol a meghitt családi élet boldogsága vár reánk. Együtt érzünk Tompával: •Nyugszik a nap, alkonyodni készül, Haza megy a lelkem e vidékről; Hogy az estét édes laka*földe. S kedvesinek közelébe töltse.«