Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-11-08

Megjelenik. Mi n d e Ji vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkivüli számok is adatnak ki. Bérmenteilen levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZERK. hivatalába (Ó- kollégium épület) küldendők. Előfizetési clijals:. Egy évre 6 frt, — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt50 krajczár. Egy szám ára iß kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos j>etitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben 25 krajczár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíj'mindigkülön számíttatik Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. főiskola nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Állattenyésztésünk. n. Az állattenyésztés egyetlen ága sem mutathat fel hazánkban oly szép és nagy eredményt, mint a lótenyésztés. Nem kívánunk itt sem a kisbéri és egyéb ménesek hires angol telivértenyészetéről, sem a bábolnai arabs telivérekről vagy a mezőhegyesi arabs-angol keresztezésekről szólani, hanem a tulaj donképeni, valóságos magyar lófajtárói, melyet népünk immár több évszázad óta tenyészt s melyet országos lótenyésztésügyünk kitűnő szakértőjük helyes meggyőződés alapján az idegen vérnek megfelelő hozzákeverése által folytonosan megjavítani törekszik. Ebből a fajtából, ebből a közönséges anyagból kerül ki egész hadseregünk lószükséglete, ugyanazt vásárolja Ausztria, kivált Bécs, azonkívül Németország, Francia- és Olaszország évenkint 8000-re rugó számban, mely valószínűleg még tetemesen több is tényleg, mert a statibtikai adatok körül a lábon való határszéli forgalom figyelembe nem vétethetett. Adhatnánk mi azonban akár 80.000 darabot is és még mindig akadnak rá vevők, ha csak eléggé hibátlan és fiatal lovakat állithatnánk a vevők elé. Bármily nagy tisztelettel és csodálattal viseltessünk is tehát országos lótenyésztésünk vezérférfiai iránt, mégis ezen oly rendkivül fontos országos ügy érdekében az intézés körüli hibák gyanánt fel kell emhtenünk, hogy az állami mének száma nem elégséges, hogy a kancák kiválasztása körül nem elég gonddal járnak el és végül, hogy a paraszt tenyésztőknek nagyon is korán engedik meg saját tenyésztésű csikaik használatát, melyeket gyakran már két éves korukban is hámba szoktak fogni. Kivitelünk növekedni csak ugy fog, lótenyésztésünk jó hirét nemcsak fen tartani , de még emelhetni is csak ugy fogja, — amit mellesleg mondva, lótenyésztésügyünk szakértő vezetése folytán jogosítva vagyunk várni, — ha a fedező állomások főleg az által fognak szaporittatni, hogy a távolabb eső községeknek egy vagy több megfelelő apaállat akár bérbe, akár pedig vételre — a négy év multával való visszavétel jogának fentartásával — átengedtetni fog. Ezt ép olyan feltétlenül szükségesnek tartjuk, mint a mily ajánlatos lenne a franczia császárság idejéből ismeretes azon sikeres eljárást követni vagy hozzá hasonlót rendszeresíteni, mely szerint *a kancza anyag évenkint megvizsgáltatnék és azok az állatok, melyek fedezésre alkalmatlanoknak mutatkoznak, bizonyos bélyeggel láttatnának el. Végül nézetünk szerint törvényt kellene hozni a végből, hogy a fiatal csikóknak betöltött négy éves koruk előtt való használata eltiltassók, természetesen kivéve ez intézkedés hatálya alól a verseny-lovakat. Igaz ugyan, hogy ez kissé kémén}

7 korlátozása az egyéni tulajdon felett való szabad rendelkezés jogának, s lehetséges lesz az is, hogy a tenyésztett lovak száma e miatt eleinte kissé csökkenne, de parasztjaink csakhamar be fogják látni ezen drákói rendszabály üdvös voltát, s idővel teljesen meg is fognának azzal barátkozni. Szarvasmarha tenyésztésünk javítás és emelése körül is elismerésre méltó sikereket ért el kormányunk a legutóbbi évek alatt a jó fajta tenyész állatok külföldről való bevásárlása s a kifogástalan apa-állatoknak a községek közt való kiosztása által. Hazánk állattenyésztő gazdáinak véleménye bizonyára megegyező a tekintetben, hogy magyar fajta szarvasmarhánk tenyésztését a jövőben is első sorban kell fejlesztenünk, mert nincsen egyetlen más fajta sem, mely hasonló kitűnő tulajdonságokkal biró gyors, kitartó és kevés igényű vonómarhát szolgáltathatna, aminthogy kizóképessége sem marad vissza, sem a svájci, sem a hollandi vagy a Durham fajta állatoké mögött. Igaz ugyan, hogy öt ínillió szarvasmarhánknak majd 80%-a rnagyar fajta, de a kinek, mint e sorok írójának alkalma volt az országban gyakran keresztül-kasul járni, láthatta, hogy főleg a községi csordákban igen sok a kevert fajta, kivált a tarka és magyar fajta keresztezési terméke, a mi magyar fajtánk jövője szempontjából éppenséggel nem mondható üdvös állapotnak. Meg kellene ezért minden egyes községszámára állapitani, azt a marhafajtát, mely a helyi viszonyokra való tekintettel legtöbb sikerre nyújt kilátást és gondoskodni kellene továbbá arról is, hogy a községek a megállapított fajtának megfelelő bikákkal elláttassanak. Tej- és sajtgazdaságaink szaporítása és javítása önként értetődőleg inkább a nagybirtokok dolga s azért a kormány ellenőrzése alá nem igen tartozik. Sajttermelésünk növelése azonban minden esetre igen fontos, mert még mindeddig 1.3 millió frttal több a behozatal értéke, mint a kivitelé e fogyasztási cikkből s ezért a kormány igen helyes irányban fogta fel a kezdeményezést, midőn az állattenyésztés ezen ágának előmozdítása céljából külön intézményt létesített az úgynevezett „tejgazdasági felügyelőség" képében. Juhtenyésztésünkre a kormány szintén kevesebb befolyást gyakorolhat, a mennyiben ez is túlnyomó részben a nagybirtokosok kezében van. Nagyon sajnos dolog, hogy a juhállomány hazánkban az 1870. óv óta 6 millió drbbal csökkent, s már mindössze csak kilenc millió db juh van az országban, a nélkül, hogy a szarvasmarha létszáma ezen csökkenésnek megfelelő arányban növekedett volna. A juhtenyésztés számbeli apadásának okául rendszerint a legelők feltöretését és a gyapjuárak csökkenését szokták fel hozni, de nézetünk szerint ezek alig szolgálhatnak indokul, mert hisz Németországban és Franciaországban bizonyosan nincsen annyi legelő, mint hazánkban s ez országokban mégis van annyi juh mint nálunk, azaz minden ezer lakosra ott is 600 drb juh esik. Különben annál több okunk van, juhállományunk szaporítására a lehető legnagyobb figyelmet fordítani, mert a gyapjú behozatal monarchiánkba 100.000 métermázsával múlja felül a kivitelt, és mert továbbá Oroszország és Rumánia évenkint 450.000 drb juhot visznek a bécsi vásárra, a honnan azok Párizsba vitetnek ki, a mi mind arra mutat, hogy a juhtenyésztésnek hazánkban még bőven elég tere és értékesítési iránya is van. Arra nézve, hogy a kivitelt saját juhtenyésztésünknek biztosithassuk, legsikeresebb eszköz volna a már említett határzár, mely még hathatósabb lehetne ha egyszersmind a gyapjúra is beviteli vámot léptetnénk életbe, mint a hogy azt Rumánia 8 frtnyi vámtételével, Oroszország 10 frtos tételével és Amerika az érték 30%-ának megfelelő vámjával tették, csakhogy természetesen nekünk ezen gyapjuvámot csak szövőiparunk érdekeinek leggondosabb kímélésével lehetne és szabadna alkalmaznunk. Juhkivitelünk előmozdítása körül hasonlón igen fontos a magyarországi szállítmányoknak az arlbergi vasúton át közvetlen Párizsba való továbbítása utján lehetővé vált megkönnyítése. Bécsből az ez irányban való szállítás Detten át már rendszerisitve van, ugy hogy onnan a szállítási költség Párizsba darabonkint már csak 1 frtra rug. A nép, jobban mondva a parasztgazdák körében az állattenyésztés egyetlen ága sincs oly mértékben elterjedve mint a sertés-tenyésztés. Nincs az a mezőgazdasággal foglalkozó család, melynek legalább is egy koczája ne volna, TÁRCZA. GONDOLATOK. Az élet oly önző: Hol a barátságnak habzó kelyhét ittam, Csalfa ámításnak bürök pohara volt. Minden mosoly egy árulás, — Minden kézszorítás, a hitszegés pecsétje — — — Eletem ifjú korányát Egy boldogabb jövő álma ragyogta be: Lelkem, mint könnyen hivő lepke, Ittasülva szállt a bűvös szirmokon. Es e szirmok — édes himpor helyett Keserű mérget lehelének. . . . Abrándaim szárnyszegetten, Küzdő lelkem — tépett vitorlaként Hull alá a remény, megtört árboczárói! — Miért születni! és élni tovább igy? Avagy, nem édesebb lett vón a halál — mely Mielőtt az anya keblére ölelt, — már Szelid csókja közben magához emel . . . — Ä gagyogó ajak szerelemre nyil, és A tétova elme szent célra ügyekszik, A reszketeg két kar tettekre feszül, majd Az imbolygó lábak munkára merednek; S fel kél a homályból mint hajnali fény — a Lélek, megküzdeni — ha kell, az egekkel! ..... De, ajkamon a csók sóhajjá változott, A célra ügyekvó elme bilincsbe nyög, A tettre feszülő karok zsibbadva, és Térdem a csalódás ösvényei előtt Inogva törik meg .... Hát lelkem!? e sugár — melyet Prométheusz Az istenek féltett oltáráról lopott: Sárba tiporva mint az oldozott betyár Lova patkójáról ha egy szikra lehull .... — Ezért a küzdelem, ezért töröd magad? Mint a porold felett cirkuszban a bohócz: — Hogy, mig tart a varázs — a hálás publikum Megtapsolja neved: s aztán hull a függöny: És nem ád kenyeret . . . Tépd szét hát fátyolod! amelyet egykoron Dúsan hímezve bár hited tündére szőtt! Szennyes hullámokon nfáta morgana« nincs: Kufár vásár felett nem rezg a délibáb . . . Tépd szét! ... ne sződd tovább. §ooi> £ajo$. A COUPEÉBAN. Irta GIZELLA. Az egyedüli utazás kellemetlen érzetével ültem coupéemba, hol elhelyezkedve, hírlapot vettem elő, ignorálva a túlsarokban ülő egyént, kinek beretvált arcza, vörhenyes parókája, hoszszu orra és szemüvegje oly erös volt, hogy szemét kétszeresen nagyítva mutatá — úgysem igen rokonszenvesnek tetszett. — Husz percnyi késést jeleztek, igy kényelmesen olvashattam lapomat, s a napi újdonságok között, »egy vasúti merénylet nem a legjobb hatást tett rám, miután közli — hogy egyedül utazó nőt, útitársa erös szerrel észrevétlenül elkábít s mire magához tér, sem órája, sem tárcája, sem útitársa! Szinte örömmel néztem, midőn az ajtó újra feltárult és egy kellemes külsejű pap szállt be, kinek nagy kísérete virágcsokrokat, apró koszorúkat nyújtott neki át bucsuzásul, kendőikkel még sokáig integetve, midőn a mozdony lassankint tova vitt. A parókással beszédbe elegyedtek s igy megtudám, hogy nagyobb plébániát kapván, itt búcsúztak hivei — és uj állását megy elfoglalni. Igen kedves, szellemes beszéde elárulá a müveit embert, ki sokat utazott egy előkelő családdal, hol az egyetlen fiúnak nevelője volt. Engem is annyira érdekelt utazása, szinte ott láttam magam Afrika sivatagjain, — majd a Jordán mellett, — megcsodálva Konstantinápoly minaretjeit, — Athea Akropolis nagyszerű romjait, Paris pezsgő életéből, az ujabbi állomásoni időzés nem igen kellemes volt. Ismét utasok jöttek, egy igen szép gyászos nö, bánatos arccal két kis leánykával, kikkel az én papom hamar megismerkedett, őket virág és cukorkákkal elhalmozva, s kinek az anya könyek között monda el, hogy szülőinél volt nyaralni és ott fiacskáját mérges légycsípés folytán elveszte, megindultam magam is, mig a pap oly szép vigasztaló szavakat talált. Uj állomásnál csak ugy tolong a nép, várja uj lelkészét sajnálattal néztem utána, ki rövid idő alatt megnyeré rokonszenvemet. Az elöljáróság beszéddel, üdvözli, tarack lövések, zene s zászlók lobogása még mindég látszottak hallatszottak, midőn vonatunk rova robogott. Egy óra múlva nagyobb állomáson be kelle várnunk a másik vonatot, mi 50 percet vett igénybe. Váró é

s étkező terem asztalai szokatlanul telve édességgel, nagy csokrokkal, tarka öltönyü hölgyek legyezték magukat, frakkos és dzsekszer urakkal] társalogva, mig egy sarokban megpillantani a- menyasszonyt koszorús lányokkal beszélve. A czigány vígan húzta és a társaság ifjabb része |mit sem törődve az őket bámuló utasokkal, tánckra kerekedett. Meglehetős zavaros mulatság volt biz ez, a konduktor be-bekiáitá, ha egy vonat indult, csengettek, a tánczosok újráztak és a tolták meglehetős porlepte állapotba jutottak. I Midőn jcoupéemat ismét elfoglaltam, kellemetlenül lepett meg, hogy a parókás is oda helyezkedett ismét az átelleni sarokba. Már a jlámpásokat is meggyújtották, a szép vidék mindinkább homályos körvonalokban tünt tova, fel-felcsillant a pásztor tüz, s a robogó vonat tüzes sziporkái elrepültek az esti légbe. A körülmények a helyzet fejlesztik gyorsasággal a gondolatokat, igy én is a napi látottak és hallottak elmélkedésébe merülve, eszembe jutott az olvasott »vasuti merenylet« is. Fantasiámban elgondolám, hogy parókás útitársam hátha kalandor, hátha álhaja. rettenetes szemüvege, beretvált arcza csak jelmez és ö is vasúton próbálja szerencséjét! Miért is maradtam e coupéeban! Nyugtalanságom fokról-fokra emelkedett, képzeményimben már elkábítva, kirabolva láttam magam. De ime egy mentő eszköz ötlik szemembe a »vész jelzö« — hah hisz ezt igénybe vehetem. Uj erőt, bátorságot nyerve, s miután szemem meg sem mozdult helyén, nyugodtabb lettem. Feltevém öt figyelemmel kisérni, álmot, fáradságot leküzdeni, s alvást szinlelve félig csukott pillák alól folyton szemmel tartam .. . Egyszerre rémülve látom zsebébe nyúlni, a coupée ablakon előbb kitekinteni és gyors mozdulattal mellettem terem. Láttam, s mégsem bírtam mozdulni, egy üvegcse mit orromhoz tartott, kifosztá zsebeim, leszakitá órámat, kézi táskám magához vevé — a kétségbeesés erőt ad, örült gyorsasággal betöröm a vészjelzőt — hideg lég csapja meg arczomat, conducteur kiált — Budapest, tessék kiszállni! Körül nézek ijedten, a vészjelző érintetlen, órám, táskám, megvan, szomszédom mosolyogva segiti levenni podgyászom, mit megköszönve gyorsan elhagyom coupéemat, az ajtón olvasva »ovakodjunk a zsebtolvajoktól, —• garne aux vou leurs — nekem grand bonheur — hogy csak álmodtam a vasuti merényletet. A városlődi gyárban. Egyik fővárosi napilap nem régiben a hazai agyagipar fejlődéséről emlékezett meg, s dicsérettel emelte ki a városlődi »kőedény/,« s az országos kiállítás juryje legközelebb nagy éremmel tüntette ki azt. Most már talán illő, hogy mi is megemlé45