Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885
1885-10-18
ott állunk, hogy, (ámbár a folyó évben a személyzet 3 biróval szaporittatott), az év végén az ügyhátralék, tekintettel arra is, hogy a bírákat megillető törvényes szabadságidő csaknem egészen a második félévre esik, bizonyára tetézni fogja a 7000-et. Ez sem a kincstár, sem az adózó polgárok érdekében nem tűrhető. Segiteni kell tehát a dolgon. De hogy ? Sokan ezt nem képzelik másként mint ujabb birói állomások rendszeresítése által. Ez kétségtelenül a legkönnyebb megoldási mód, de pénzügyi szempontból felette aggályos, mert hova jutunk, ha minden ujabb szervezés napról-napra növekedő költségekkel terheli államháztartásunkat? Épen ezért nem tartjuk feleslegesnek a segítségnek más módozatai után is tekinteni. A tiszta logika eleméhez tartozik, hogy ha a p. ü. közigazgatási bírósághoz befolyó ügyek számát lehetne csökkenteni, a hátralék is magától eltűnnék. Mi erre tudnánk módot találni, mert körülbelöl ismerjük azokat az okokat, melyekre az ügydarabok számszerű növekedése visszavezethető. Ilyen ok a pénzügyi biráskodásnak alsóbb fokon teljes szervezetlensége. Ilyen ok az, hogy a p. ü. közigazgatási bírósághoz minden lényegtelen (bagatelle) ügy felvihető. A p. ü. közigazgatási bíróság határoz az adófelszólamlási bizottságok, a közigazgatási bizottságok, s a p. ü. igazgatóságok végzései felett. Az adófelszólamlási bizottságok ellen nem teszünk kifogást, mert azokra a polgárok érdekeinek garantiája szempontjából a jelenleg divó kormányzat keretében, szükség van s más müszervek által bajosan helyettesíthetők. — A közigazgatási bizottságok biráskodási jogát azonban már czélszerüség szempontjából felette kétesnek tartom, mert a pénzügyi bíráskodás egészen speczialis szakképzettséget feltételez, a mivel a közigazgatási bizottság tagjai nem birnak, s igy a közigazgatási bizottság teljesen ki van szolgáltatva az adófelügyelönek, ki kötelességszerűen minden oly határozatot megfelebbez, mely (nagy ritkán) nem a szája ize szerint készült. A mi végre a p. ii. igazgatóságok bíráskodási jogát illeti, ez ellen semmi kifogásunk nincs, de felette sok kifogásunk van a pénzügyigazgatóságok által gyakorolt bíráskodás módozatai ellen. A pénzügyigazgatóságok munkaanyagának legnagyobb részét az illetékek képezik. — Van igazgatóság, hol csaknem az egész személyzet az illetékek ügyosztályában dolgozik: ért vagy nem az illetékügyekhez, legyen titkár, fogalmazó vagy pláne fogalmazó-gyakornok ? Az ily ügyosztá- | lyokban aztán a munka teljesen gyárilag készül. Az a legderekabb ember, a ki legtöbbet felgyárt. A felülvizsgálattal legtöbb esetben senki sincs megbízva, s az illetékügyekben dolgozó titkárok, fogalmazók és fogalmazó-gyakornokok munkája minden felülvizsgalat nélkül jut a pénzügyigazgatósághoz vagy helyetteséhez, kinek más dolga is lévén, boldognak érzi magát, ha pár óra alatt 200—300 darabra ráirja, hogy »kiadhato.« Ily eljárás mellett nem csoda, ha a pénzügyigazgatóságoknak majd minden végzése felebbezés alá kerül. Mi szentül meg vagyunk győződve, hogy a pénzugyigazgatóságoknál az illetékügyosztály élére (mely nagyobb igazgatóságoknál bélyeg és ílletékügyosztályra osztható fel) egy szakértő titkárt helyeznek, ha az ez által felülvizsgált dafie és nagyanyja, megkéri a vonatot kisérö kalauz-társát, ne engedjen abba a kocsiba másokat. Utazzék a hölgy a kihez ö csak imádattal mer feltekinteni, háborítatlanul, kényelmesen. A nagymama a vonat elindulása után csakhamar elszenderül, a grófnő pedig levonva a lámpa függönyét, hogy a világosság ne zavarja az álvó álmát, kikönyököl a nyitott ablakba s nézi a sötét éjszakát, vagy talán mást is. Észreveszi, hogy a kocsik oldalán emberi alak közeledik s tudja is ki az, de mégis megrezzenést mutat, a mint az érdekes kalauz arczát pillantja mag maga előtt. A kalauz jó estét kíván és tovább indul. — Miért szökik tőlem? Az ifjút mintha villám érné; kicsi híja, hogy le nem szédül a keskeny deszkáról, a melyen áll, erre a kérdésre. Pliszen ez marasztás. Alig bírja elhinni, hogy az előkelő delnő az ö társaságát kívánja. Majd magához térve, viszszamegy a kérdező elé. — Polgári ruhában is lehet szolgálatot végezni ? — Nem vagyok szolgálatban; másfél órája jöttem meg. — Tehát mint magán ember utazik? — Igen? — Bizonyára valami kedves teremtés, valami szép nő várja önt, s annak kedveért siet tovább olyan rögtön. — Engem nem vár senki, nincs senkim a ki várna. — És ezt a kalauz olyan nyilt tekintettel, olyan őszinte hnngon, de annyi epedéssel mondja el, hogy a grófnőnek semmi kétsége sem maradt fenn arra nézve, a mit ugy is tud, hogy az ifjú öt szereti. rabok kiadásával egy szakértő pénzügyi tanácsost bíznak meg, ha a pénzügyigazgatóságok számára, az általuk gyakorolt bíráskodásra nézve, eljárási szabályt (mert még ez sincs) dolgoznak ki: a felebbezések száma felére olvad le. Ekkor lehetne aztán minden aggály nélkül gondolkodni ama másik ok felett, melyet felhoztunk, hogy érdemes-e minden bagatelle ügyet a p. ü. közigazgatási bíróság fóruma elé ereszteni, s nem volna-e okosabb a felebbezések korlátozása által a p.ü. közig, bíróság munkaanyaga és munkaereje közt az egyensúlyt helyreállítani ? 9K. ac. Az országos kiállításból. (Közlekedésügyi minisztérium.} Régen volt, olyan régen, hogy már sem önök, sem én nem emlékszem reá, mikor írtam meg a kiállításból utolsó tárczámat. Hja kérem, az idő megköveteli a maga robotját. Mert hasztalan vagyok én „Homo novus u , mikor a „senex" mindjobban közeledik felém betegségek és különféle nyavalyák alakjában, emlékeztetve ama régi igazságra, mely szerint minden, ami az ég alatt és föld fölött vagyon muló és törékeny. Hát igy rám is áll, hogy muló és törékeny. Most különben még csak a repedés (nem ám az örömtől) stádiumában vagyok. Még segithet rajtam a foltozás. Fel is fogadtam egy drótost, ki ha nem is erös dróttal, de annál keserűbb medikamentumokkal iparkodik helyrehozni a réseket zilált physikumomon. Jó lesz megint egy időre, de sokat használni nem szabad. Az utolsó öt szót már az én saját drótosom mondta nekem, és hozzá tette, hogy jó lesz, ha magamnak más levegőt keresek, mert ez az itteni mint holmi csalfa szerető, hozzám hütelen. Nagyon kértem, hogy csak ettől az édes magyar levegőtől ne foszszon meg, melyet hogy szívnom engedi Isten, örök hálát 1 mondok neki; kértem, hogy már csak azért is tűrjön meg itt engem, — mert hát ezek az orvosok mind elűzik a beteg embert, — hogy önökkel egyszer-másszor itt a „Pápai Lapok"-ban elcsevegjek majd a kiállításról, majd arról az otthonról, melyért, hogy nem virágzóbb, hogy nem halad, hogy önök közönyösek, annyi haragos szót mondtam már önöknek, amit bizonyára el sem olvastak, vagy ha az egyik szemmel csak úgy véletlenül meglátták, a másik szemet csakhamar lecsukták, hogy valahogyan el ne olvassák, — mondtam, kértem: de ö hajthatatlan maradt váltig, engemet pedig csak hajtott. Mi tévő lettem volna tehát ? Azon nyápic módon, amint az én orvosomtól elkerültem, .kicsörtettem (kard nélkül, csak a magam lábával csörtettem) a kiállításnak közlekedésügyi pavillonjába, hogy — ugy gondolok — ha már mennem kell, hát megnézek magamnak egv kényelmes vasúti coupét és megrendelem a vasúti igazgatóságnál, hogy engem csak ilyenen szállítsanak. És most itt vagyok és lézengek egyik kocsiból ki, a másikba be és nem találok kedvemre valót. Azt hiszem, ha ez tovább is ugy megy, akkor én tovább is itt maradok. Lássuk csak. Önök pedig, ha nem restelik, kisérjenek el felfedező utamban. Csakhogy még mielőtt belépnénk a csarnokba, kijelentem, hogy én csak a — Akkor hát valami ügye-dolga miatt utazik. — Nem, — azaz hogy igen. — Hová ? — Bécsbe. — No ez derék, mi is odamegyünk. — E szavak után a grófnő odatámasztva a kezét a leeresztett ablak keretére, kihajlik, hogy arcza csaknem éri az ifjúét s annak mélyen szemébe néz. Az pedig zavarodottan áll veszedelmes helyén és lesüti tekintetét. — No ez szép öntől; ismétli a hölgy. A kalauz meglátva a grófnő kezét, a mi olyan csábítóan fehérlik az ablakon, nem bir tovább az indulatával. Lehajlik és odatapasztja égő ajkait arra a parányi kézre. És a csók után a grófnő nemhogy megharagudnék, hanem odanyújtja a másik kezét is csókra és kézszóritásra. A kalauznak fából keiiene lennie, ha meg nem érezné a gyöngéd kézszorítást. Pedig ö húsból és vérből van, és vére forróbb, gyorsabban kering, mint másoké. Nem ereszti el a nyújtott kezecskét, hanem elhalmozza csókjaival és a saját érdes tenyerében felejti. Nem vonják vissza. Ragyogó szempár tekint rá, s bibor-ajak mosolyog rá édesen, kedvesen. Az ifjúnak láza van, ugy áll ott, mint a csinyen ért gyermek, a ki tudja, hogy büntetés vár reá. n O is tudja, hogy vakmerő dolgot követett el, s tudja, hogy azért meg kell bűnhődnie. Még vakmerőbb dologra szánja el magát; hiszen már nem lát egyebet, mint azt a rátekintő bűvös, szempárt és azt a rámosolygó bíbor-ajkat. A ki megtette az első lépést, meg kell tennie a többit is. (Vége következik.) vasutakat nézem meg máma. Mert én, mint amolyan beteg ember, la tengerészeti kiállítást most azért nem nézhetem meg, mert különben is lázas vágyok és megtörténhetik, hogy a hajón megkapom a tengeri betegséget; a távirászati kiállítást pedig azért nem nézhetem meg, mert részint betegségein óta íélős vagyok és tartok tőle, hogy az ott kiállított uj szerkezetű, zongora alakú távíró asztalon clavirozó uri ember nekem is claviroz 5 valami bibliai mondást és Isten ments a bibliai mondásoktól; részint meg azért, mivel ideges is vagyok és menten bele bújok az ott vasból persze miniaturban kiállított világitó toronyba, amint a sokféle táviró jelzést csilingelés, mely szakadatlan tart és a vasúti harangjelzést meg a vészsipolásokat meghallom. Jaj már is zsibbad minden idegem. Most pedig beléphetünk. Mindjárt az ajtó mellett van egy a magyar állam vasutak gépgyárából kikerült vasúti coupé sor I-sö és Il-od osztályú coupékkal, harmadik osztályú nincs. Persze a tekintetes vasúti igazgatóság a szegény emberrel nem törődik. Szerinte a szegényember vagy legyen gazdag, s akkor utazhat első vagy második osztályon, vagy ne járjon vasúton, a tertium nála datur, és ez az, hogy ha pedig a szegény ember nem gazdag és mégis vasúton akar utazni, akkor hát nem árt neki, ha a kemény padokon összetöri csontjait, vagy mikor a kocsi falhoz támasztott fejjel alszik, ha zakatolás közben a szegény fej egy órában annyiszor verődik a falhoz, ahány másodpercz van ebben. Hja a szegény ember dolgában „ja Bauer, das ist was Anderes". Nagyon is anderes van ez ezekben a kiállított coupékban. A termek szélesek és ezeken kivül a közlekedést megkönnyíti egy folyosó. Maguk a coupék nem három részre osztottak. Egy szoba az egész, két oldalt kárpitozott székekkel pelüche-szövettel, zöld, vagy piros vagy zöldes bőrrel bevonva, van tükör minden kocsiban és az ülések szélesek kényelmesen fekvőhelyül használhatók. Különösen tetszésemet nyeri ki im ez a társalgó terem látják kérem, van itt mindenre hely. Sakkozhatnak, kártyázhatnak, lehet ülni, járni, feküdni, állni, társalogni, sőt még — hallgatni is. Azt hiszem, ez utóbbi itt á legnehezebb. Van itt kérem még closet is, sőt azt mondják, hogy még a gázt is bevezetni — akarták. Ilyen minden Isten- és ember-adta szerekkel ellátott kocsin utazni már aztán kellemes Nem is csodálom, hogy a fiatal házasok oly igen szeretik a kéjutazásokat; persze, mert ők itt nemcsak a gőz erejével, hanem a szerelem sebességével is átázhatnak, Mennyi és mily szép dolgokat mondhatnak itt egymásnak! No de ne háborgassuk őket. Nekem sem esnék jól. A másik kocsi itt mellettünk a mentő-kocsi. Ez szép, okos, derék intézméuy, észszerűen berendezve és főben gyorslábú. Nézzék kérem, egy egész utcza ez a kocsi; közepén könnyű a közlekedés és oldalain széles borszékek ágygyá idomítható szerkezettel. Az utca, illetve kocsi végén van egy kis szoba, a vonatot vezető hivatalnok számára való iroda, íróasztallal, szék, szekrény és nyugágygyal ellátva; igen kényelmes dolgozó szoba. De bármennyire tessék is nekem ez a kocsi berendezésével egyetemben, benne utaztatni még sem kívánok, de nem kívánom önöknek sem. És „Isten óvja nagy csapástól mi magyar hazánkat." Mindezeket, mikben itt körüljártunk, lehet önök már látták. A személyszállító kocsikban önök bizonyára már utaztak, a mentő-kocsit szintén lehet, hogy már látták. De a hova most fogunk menni és amit most fogunk megnézni, azt a gyáros és az Isten után csak a postatisztek láthatják, mi közönséges halandók nem. A posta kocsi, minden felszerelvényével; a célszerűen ruták szerint fiókozott kis levéltartó szekrényes állványok, a széles íróasztalok bélyegzők, tintaés porzó-tartók, mellette a mosdó-tál, melyről használat alkalmával — miután az Íróasztalba belé van helyezve — az azt fedő rézlemez félre tolható. Van jgen kényelmes karosszék, célszerűen, az állványok oldalán elhelyezett lámpatartók; meleg időkben a hivatalnokok számára ruha tartó, sőt dacára annak, hogy a posta-kocsi nem szerkesztőség, papír-kosár, még pedig jó mély is van. (Hátha az ördögöt a falra festettem!) De láthatjuk itt a „poszkiszlik"-et is, melyeket, mikor tele vannak, oly annyira szeretnek eltüntetni. Szóval megvan a postás urak számára kényelmi szempontból a „Herz was verlangst du ?" És ha nálunk mégis oly sok a bibe, hát ennek bizony csak ők az okai. Végig mentünk tehát a kocsikon. Persze, a barom-kocsiba nem megyünk be. Mert nekem utaznom kell kényelmesen. Ott pedig a kényelmet aligha találnám meg, miután azt, amit kerestem még a személyszállító kocsikban sem láttam. Fiatal házaspároknak lehet itt utazni. Hagyom utazásomat akkorra, amikor én is fiatal házaspár leszek. Komo \xox>w$. Utasitás azon t. cz. városi lakosok számára, a kiknél reform, főgymn. tanulók szállásolva vannak. A dunántúli ev. reform, egyházkerület pápai főiskolája kebelében levő fögymnasiumban érvényben álló Rendtartás I. 2. szakasza értelmében, a tanulóknak szállást adó t. cz. városi lakosok bizonyos tekintetben a szülék megbizottaiul, s részben helyetteseiül tekintetvén: ezen viszonyból kifolyólag a tanulóknak szállásadóiks ez utóbbiaknak a náluk szálláson levő tanulók irányában fontos kötelességeik vannak. I. A tanulók szállásadóik, mint a házi felügyelet tekintetében a szülék megbizottai, s helyettesei irányában, az ezeket megillető tiszteletet, s engedelmességet tanusitani, és ezek jóra intő figyelmeztetéseinek mindenben készséggel engedni tartoznak. II. A szállásadók viszont, a fögymnasiumi igazgatóságnak a tanulók jó erkölcsi magaviseletére és tanulmányaikban való sikeres előmenetelére irányzott törekvéseit mindenkép támogatni; a tanulók felett a szállásra felvétellel vállalt házi felügyelet iránti kötelezettségeiket lelkiismeretesen teljesíteni; a tanulókat minden előforduló alkalommal jóra, szorgalom* a, munkásságra, jó magaviseletre inteni tartoznak. Tartoznak különösen a szállásadók szigorúan felügyelni arra, hogy a tanulók magukat szállásukon is, a Rendtartásban meghatározott kötelességeikhez szabva viseljék; és minden oly cselekvéstől tartózkodjanak, melyek erkölcseiken csorbát ejthetnének, vagy őket tanulmányaiktól elvonhatnák. Ily tiltott cselekvények: 1. Mindennemű időt rabló kártya — koczka — átalán minden szerencsejáték, nem csak pénzre, de a nélkül is; 2. A dohányzás, mely az alsóbb osztályú, s átalában fejletlenebb testalkatú tanulóknak sehol, tehát szállásukon sincs megengedve; — 3. Szeszes italoknak a tanulók szállására vitele, s az ottani tivornyázás; melyek a tanulók szállásain ép oly szigorúan tiltatnak, mintha ezen tiltott cselekvés nyilvános bormérö házban történnék; — 4. A tanuló ruháinak, könyveinek tanszereinek, vagy a szüléktől kapott bármi más hasznos és értékes tárgyainak eladása, elcserélése, elzálogositása, adósságcsinálás, a szüléktől iskolai szükséges dologra, ruhára stb. kapott pénznek elvesztegetése, melyek mind a legszigoruabban tiltatnak. Ezzel összefüggöleg kötelesek a szállásadok a náluk szálláson levő tanulók ruháit, s mindennemű értéktárgyait időnként átvizsgálni; s ha e részben hiányt tapasztalnának, ezt az illető tanulók osztálytanárainak, esetleg az igazgatónak feljelenteni. Hogy pedig az e részben való házi felügyelet a szállásadók által biztosan gyakoroltathassák: tartoznak a tanulók ruháiknak, s mindennemű értéktárgyaiknak pontosan összeállított jegyzéket a náluk szálláson levő tanulóktól bekövetelni. Végül A tanulóknak szállásukról a szabályszerű időn túl való kimaradása is — egyes engedelemnyerési eseteket kivéve — a legszigorúbban tiltott cselekvények közé tartozik. Esti zárórák a reform, fögymnasiumi tanulókra nézve szeptember és október hónapokban esti 8 óra,— november, deczember, január, február hónapokban esti 7 óra. Önként következik ebből, hogy a tanulóknak kapukulcsot adni egyáltalán nem szabad. Ha tehát a tanulóknak szállástadó városi lakosok, a náluk szálláson levő tanulók körül, valamely itt elősorolt tiltott cselekvényt tapasztalnának : kötelesek azt az illető tanuló osztálytanárának, esetleg az igazgatónak azonnal feljelenteni; ellenkezőleg, ha t. i. a szállásadók ezen kötelességüket elmulasztanák, és az igazgatóság a tanulók vétségeinek más uton jöne tudomására: szállásáról nemcsak a vétséget elkövetett tanuló, hanem az ugyanazon szálláson levő többi tanulók is, a szállásadók elörebocsátott egyszeri megintése után, sőt a fölmerült, s be nem jelentett vétség, s egyéb körülmények minőségéhez képest, mindjárt az első esetben, az igazgató által azonnal elrendeltetnek; s az ily kötelességmulasztó szállásadók neve, a tanulók szállásainak jegyzékéről, a jövőre is kitöröltetik. A fögymnasiumi igazgatóság, a tanulók felett való szigorú házi felügyeletnek, a tanulók ugy erkölcsi magaviseletére, s átalán erkölcsi jellemük képződésére, mint tanulmányaikban való sikeres előmenetelére gyakorolt nagy fontosságát belátva, el van határozva, á tanulóknak szállásukon való magaviselete, s e végből a szükséges házi felügyelet felett éber gonddal és figyelemmel őrködni; a miért a tanulóknak szállást adó t. cz. városi lakosok ezen Utasitás szoros megtartására komolyán felhivatnak. Pápa, október hó, 1885. A reform, fögymnasiumi Igazgatóság. Színház. Vasárnap október 11-én Szigeti József énekes bohózata a •»No emancipáczióz került szinre. A darab hatása alatt az emancipációt a közönség is igénybe vette és akképen accompagnirozott a bohózathoz, hogy a tapsokat várakozáson felül osztotta ki, a menynyibea élénk tetszésnyilakozatok"
