Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-08-30

megjegyzéseket olvashatunk a többi vasutak évi jelentéseiben. Ha már most keressük a kiviteli vasutak teherszállítási csökkenésének okát, csak arra a köztudomású tényre lehet reá mutatnunk, hogy az elmúlt évben aránylag kevesebb gabona exportáltatott nyugatra és északra. Az aratások majd-mindenütt kielégitő eredményt [nyújtottak, de a gabnaárak egy rég nem tapasztalt alacsony niveaura sülyedtek és igy Magyarország nem volt abban a helyzetben, hogy jelentékenyebb mennyiségeket exportálhasson. Az emiitett jelenség egy további oka abban a körülményben is keresendő, hogy a gazdasági állapotok jelenleg minden országban nagyon kedvezőtlenek. A fogyasztási képesség csökkent és ezt első sorban megérzik a vasutak, mert az ő feladatuk az áruforgalom legnagyobb részét közvetiteni. Sajnos, hogy a folyó évben sem kedvezőbbek a kilátások és az elősorolt forgalmi akadályok érvényben maradnak, ha a kontinentális államok ragaszkodnak jelenlegi kereskedelmi politikájukhoz. Miután a vasutak bevételei két tényezötöl függenek : a tehermennyiségtöl és a szállítási távolságtól, a vasutak bevételei annyival növekednek, amennyivel nagyobb az ut, melyet minden egyes tonna, átlag megtesz és legtöbb a bevételük akkor, ha az áruk a termelő helyekről, a monarchia határáig szállíttatnak, vagy a határoktól a fogyasztó piaczokig, azaz, ha nagymérvű be- és kiviteli forgalom létezik a többi államokkal. Minél korlátlanabbul fejlődik a külföldi kereskedelem, annál kedvezőbb a vasúti bevételek eredménye. Az utolsó években azonban, 1879 óta, az európai államok vámpolitikája oda irányul, hogy a külföldi kereskedelem korlátoztassék, mert a védvámok behozatalának czélja, a külföldi árukat a belföldi piaczról kizárni, tehát a bevitelt csökkenteni, miáltal a vasutak éppen ama szállításokat veszítik el, melyek a legtávolabbiak. Ha az iparos és földmivelési védvám e termelő ágaknak előnyére válik, annál hátrányosabb a vasutakra. Tényleg azonban a kontinentális vasutak, tarifa-rendszabályaik által részben paralizálták az állami vámpolitikát és ebben keresendő a vasutak államosításának egyik oka. Semmi által sem igazolható, hogy — mint gyakran történik — a vasutak külföldi árukat olcsóbban szállítanak, mint belföldieket, de azért megmagyarázható, hogy a vasutak lehetőleg sokat exportálni és importálni akarnak, de e törekvésük most hajótörést szenved a kontinentális államok kereskedelmi politikáján. Létezik azonban egy iskola, mely az iparés földmivelés és vasutak érdek ellentétét tagadja és ez a szabad kereskedelmi isfcola, mely az ipar fejlődését, csakis a korlátlan külföldi kereskedelem által képzeli elérhetőnek. Ez iskola előbbutóbb győzedelmeskedni is fog, mert ha ma még nem értünk is az átmenethez a szabad kereskedelemre, sok jel bizonyítja, hogy az államok kezdenek engedni merev védvámos tendencziájukból. Az egyik állam a másiktól leste el a védvámos politika titkait és lassanként valamennyi adoptálta. De ha valamennyi állam behozza a védvámokat, csökkenni fog minden állam kivitele és akkor önmagától fog beállani a fordulat szükségessége. Annyi mindenesetre bizonyos, hogy a vasutak a szabad kereskedelemnél érdekelve vannak, tehát azt elősegítik. Joggal mondhatnók, hogy a védvámot pótolni lehetne az által, ha megszüntetik a vasutak összeköttetését a külfölddel és bizonyára nagy ellentét, hogy az államok egyfelől elzárják magukat vámok által, másfelől összeköttetésbe lépnek vasutak által. A mai, ellentétekben oly gazdag korban, egymás mellett látjuk e jelenségeket, melyek gyakran használtatnak harczi eszközül egymás ellen ugy, hogy majd egy uj vasút valamely uj várost, majd pedig egy uj vám, egy vasutat paralizál. Ezalatt nem szenved a vasútépítési tevékenység, de szenvednek 3 vasutak bevételei és kívánatos, hogy az ellentétek minél hamarább kiegyenlítessenek. Tárgysorozata a szejit. y-én tartandó megyegyiÜésnek: j 1. Belügyminiszteri leirat á néhai báró Fiáth Ferencz volt megyei főispán arczképének életnagyságban az uj megyei székház nagyterme részére leendő lefestetése tárgyában. 2. Belügyminiszteri leirat az 1883. évben Veszprém városban karhatalomképen alkalmazott m. kir. honvédzászlóalj elszállásolása folytán nevezett város által igényelt 414 frt 73 kr kártalanítási összeg mikénti fedezésére vonatkozólag. 3. A »Kisbirtokosok Országos Földhitelintézeté«-nek a megyei árvaszék által kezelt árvapénzek és tartalékok záloglevelekbe leendő elhelyezésére vonatkozó megkeresése. 4. Pozsony vármegye közönségének a kóborló czigány csapatok megtelepítése iránt a m. kir. belügyminisztériumhoz intézett felirata. 5. A megyei házi pénztár 1886. évi költségvetési előirányzata. 6. Rendezett tanácsú Veszprém város közgyűlésének a sKapuvárice féle háznak városházául történt megvételére vonatkozó határozata. 7. Rendezett tanácsú Veszprém város közgyűlésének a városi árvaszéki ülnök javadalmazásának felemelése tárgyában hozott határozata. S. Alispáni előterjesztés a vármegye levéltárnokának azon kérelmére, hogy mellé a nyári hónapok alatt egy díjnok alkalmaztassák. 9. Rendezett tanácsú Pápa város gyámpénztárának 1884. évi mérlege. 10. A Sió és Sárvíz csatornák hidjaira vonatkozó szabályrendelet tervezet. 11. A vármegye alispánjának jelentése, hogy a siófoki nagy fahíd kijavításáért Holles Ferencz vállalkozó részére 225 forintot a megyei útfenntartási alapból kiutalt. 12. Kéttornyulak község kérvénye, melylyel a községi horcsma haszonbérbe adását jóváhagyatni kéri. Egy lemaradt eszme. A ki modern ember számba akar menni, az kell , hogy a divatnak hódoljon. A hírlapírónak pedig mindenkinél előbb kell modern embernek lenni, s igy elsősorban reá nézve kötelezők a divat szabályai. Az, ki társadalmunk lelkébe eddig és mindig mélyebben beletekintett; aki nem a politikus, hanem a sociolog szemével nézte nemzeti fejlődésünket és haladásunkat: észrevehette, hogy mig államiságunk mind határozottabb alakot ölt és teljesen beleilleszkedik az európai államok sorába az által, hogy az egységes nemzetiségi állam megalakítására, a magyar állameszme kizárólagos magasra emelése által, célirányos lépéseket sikeresen megtesz; addig a mi társadalmunk nem csak az állami fejlettség határvonalától messze elmaradt, hanem a continentalis társadalmak sorába még be sem léphet. Sajátságos is volt eddig a mi társadalmunk egyik legfőbb jellemvonása. A szervezkedés teljes hiánya meglátszott országszerte. A panaszok nagy száma innen eredt. Az egyesek épen csak akkor állottak érintkezésben, midőn ezt akár üzleti, akar más érdekek parancsolták. Azok, kiket közös érdek könnyen erős testületté alakithatott volna, miután az egyesülést kkár rövidlátásból, akár önző szempontnak való Ihódolatából, vagy a testületi szabályok által ljeendö korlátoztatásuktól való félelemből, irtózásból, vagy bármi néven nevezhető más rugó miatt a testesülést nem találták égető szükségnek, azok az egyesülés kötelékeit önmagunkra terheseknek vélték és a kapcsot nem is keresték. Innen volt az, hogy a tespedés hidrája már-már uj fejet kapott ismét és azt fel is ütötte. Szerencsére találkoztak mindjárt Heraklesek, kik rámutatva a fejre, azt a törzsről le verni is igyekeztek. Addig döngették az előítéletek rozsdájával megmart lakatot az aviticismus kapuján a felvilágosultság kelevézével, mig lehullott csörömpölve, és a csak lazán tartott kapu is beszakadt. Az ébredés nagyszerű volt. Épen mikor a tavaszi nap legelső sugarait hintette ránk, akkor nyillott meg az országos kiállítás, mint a magyar társadalom legelső világra szóló alkotása. És nem tellett bele nap és megalakult Erdélyben a közművelődési egyesület, melynek hatását csak a jövőben érezzük majd, de a melyről tudjuk, hogy munkássága áldásos lesz. Ez a két hatalmas tény, mely Magyarszág ujabbkori történelmében a legérdekesebb két lapot fogja betölteni és hozzájárul lényegesen ahoz, hogy a a külföld majdan néhány esztendő múlva, nem fog hozzánk »felfedezö« útra indulni, hanem államiságunkat és culturánkat miharabb el fogja ismerni, — ez a két tény, mondjuk, volt az a megtisztító zivatar, mely társadalmunkat felrázta, apathiájából és az egyeseket kiszólította a csökönösen megóvott magányból. Ez a két tény érlelte meg az összetartózóság hatalmas eszméjét és űzte el a minden közérdek üldözőjét: az exelusivitásnak a jobbakat bántó alakját. És megindult a szervezkedés. Néhány hó alatt annyi congressus ült össze itt a fővárosban és alakított egyesületet, hogy ezelőtt évtizedek kellettek volna hozzá. Szinte félni lehet, hogy társadalmunk a túlzás betegségébe esik és ott is alakit egyesületet, ahol arra tényleg nincs szükség. Historicusok, tanárok, tanítók, orvosok, ügyvédek, régészek, mindnyájan felépitik a »my house«-t, melyre az angol azt mondja, hogy az ö vára. És mindnyájan úgy hogy a céhrendszerböl nemi kérnek. Mit tehetett mást a vidéki lapszerkesztők valóban erős kara, mint hogy az általános szervezkedési láznak ezen örvendetes nrpjaiban szintén felemelje csorbított érdekeinek védelmében minden bizonynyal nem kis hatalmú fegyverét ? Fel is emelte és, akarjuk hinni, nem fogja letenni, mig érdekeit erős várban megvédve nem fogja tudni; mig azon magasztos eszmék, melyeket a congressus alkalmával megpendített, a maga kívánta piedestálon nem fognak ragyogni teljes tisztaságukban. Sok szép, sok okos intézmény felállítását initialt a congressus. De egyről mégis megfeledkezett. És ez az egy olyan hatalmas tényező, melyről megfeledkezni nem lett volna szabad semmi körülmények között. A lapszerkesztők és a kiadók egy része volt jelen ezen a congressuson és ezek természetesen a maguk érdekeit tartották szem előtt első sorban. De míg ez történt, addig megfeledkeztek, azokról a tényezőkről, melyek csendben, senki által nem, vagy kevésbé ismerve, szívvel, lélekkel, összes erejükkel, agyuk minden gondolatával fáradnak épen a tanácskozók javán, elfeledve igazán nem csak a közönségtől, de nagyon gyakran még azoktól is, kikért fáradnak. Nem az anyagi jutalom az ö munkájuk gyümölcse, hanem az a csendes megelégedettség önmagával, mely a jól végzett munkát kiséri; nem a dicsőségért dolgoznak ők; hisz ezért nem is dolgozhatnak! Mert hogyan részesüljün az hírben, dicsősségben, kit senki sem ismer, mindenki elfelejt! Értjük a munkatársakat. Pedig nagy érdekek feküsznek abban és függnek attól, kik valamely lapnak munkatársai és részesülnek-e anyagi elismerésben?! Ezt az eszmét azonban senki sem pendítette. Pedig ennek rendezése és szabályozása égető szükség. Felhívjuk rá az illető körök figyelmét és legközelebb magunk is bővebben szóllunk hozzá. Rovatvezető: TIPOLD ÖZSÉB. Augusztus 30. _ 1850. Szilágyi Sándor, nagyérdemű magyar történetíró, születik Kolozsvárolt. Augusztus 51. — 1558. V. Káról császár, a német tartományokat Ferdinándnak, ki már ekkor I. Ferdinand név alatt urulkodoll nálunk, spanyol tartományait fiának, 11. Fülöpnek átadván, és Sl. Juszt Eslremadura zárdájába vonulván, a mai napon temetkezését megtartja. Szeptember 1. — 1839. Guzmics Izidor egyháztudományi iró, hellenista és magyar költőnek halála Bakonybélben. Szeptember 2. — 1686. Károly lolhanngi herceg és császári vezér a budai várat a törököktől elfoglalja. Igy Buda l4ő évi évi biloklás után visszakerült. Szeptember ő — Schmied Kristóf kedves irmodoru ifjúsági iró, meghal Agoslában. (Augsburg.) Szeptember 4. — Í830. Londonban a magyar történelemből kegyetlenségéről keservesen ismert Haynau osztrák császári táborszernagy Barklay és Perkins sörházában a nép állal tettleg is bántalmazlatik, ugyanis arcának egyik oldalából a bajuszt kitépték. Szeptember 3. — 1541. A II. Szuleiman zultán állal csellel elfoglalt budai várból Izabella, János királyunk özvegye k> vonul. Irodalom és művészet.") — Dürer* Albert egy ismeretlen festményét, melyet a magyar származású festő 1526ban feslett, közli az eredeti után az „Ország-Világ" legújabb száma. Az ismertető czikket hozzá Nyári Sándor irta. A legújabb I augusztus 22) szám közli áz elhunyt Lipovniczky nagyváradi püspök arczképét is, életrajzzal —n— tollából. A kitiinő képes lap többi közleményei a következők: ,,A franczia vendégek", Arányi Miksától; ,,De profundis", költemény Fülöp Árontól, az „Ellák'

1 szerzőjétől; „A kapitoli Venus története'' Twain Márktól ; „Hogy készül a papucs", vig elbeszélés Tóth Józseftől; *; E rovatban említett kiadások megrendelhetők Wajdits Károly könyvkereskedésében. mészetünkké! Az ikrek egyidejűleg nyugodtak el mindig, de Cseng testvérénél egy órával előbb kelt. Közmegegyezés folytán Cseng végezte a házi teendőt, Eng az ide-oda szaladgálást. Eng ugyanis szerette a mozgást, Cseng ellenben az ülést. Mindazáltal Cseng is mindig ment. Eng baptista, Cseng római katholikus; Cseng testvére kedvéért mégis beleegyezett, hogy egyidejűleg Enggel újra kereszteltessék, ugy azonban, hogy ö rá nézvést a keresztelés nem »szamit.« Majd a háború alatt, mint lelkes honfiak mindketten vitézül végig küzdék a nagy harczot. Eng az unió, Cseng a szövetségesek pártján. Egymást Seven-Oaks mellett szerencsésen el is fogták, azonban a foglyulvevés bizonysága mind két fél javára oly ingadozó vala, hogy külön haditanács hivatott össze annak eldöntésére, hogy melyik voltaképen az elfogó és melyik az elfogott ? A haditanács sokáig képtelen volt a megegyezésre, mégis a boszantó kérdés végül megoldatott olyanformán , hogy mindkettő fogolynak nyilvánitatván : egymással kicserélendök. Más alkalommal Cseng parancs ellen vétve, tíz napi fogságra ítéltetett; mire Eng minden ellenérvelés daczára, saját ártatlanságának oda se tekintvén, kötelességének tartja a fogságot vele megosztani s igy hogy megmentsék a feddhetetlen testvért a szenvedéstől, szabadon bocsátották mindakettöt, a hűség igaz jutalmául. Csakhamar aztán valamiért hajbakaptak a testvérek, Cseng földhöz kente Enget, aztán meghömpölygette, azután megtérdelte, mire öszszeölelkezve egyakarattal elkezdték egymást ütni és karmolni irgalom nélkül. A körülállók közbeléptek volna, az elválasztást mégis kísérlettek, de semmire se menve hagyták őket: hadd viaskodjanak! Végezetül mindakettö helybenhagyatva egy és ugyanazon ablakszárfán, egy és ugyanazon kórházba szálittatott. Azonban a mindig együttlevés ősi szokása nemsokára hátrányosnak bizonyült, midőn elérve a férfikort az udvarlás fényűző terére léptek. Egy lányba szerettek mindaketten. Sutytyomban aztán mindegyik »légy-ott«-ot próbált volna kieszközölni, de a döntő pillanatban mindig ott lábatlankodott a másik is. Mignem Eng borzadva látja hogy a lány szerelmét Cseng nyerte meg és e naptól kezdve, miután tanuja volt mind a nyalakodásnak és turbékolásnak, halálharczokat vívott. Mégis nagylelkűen, mi dicséretére válik, meghajolt sorsa előtt és a dolgok folyásához, melyek különben nemes szivét majd kettérepcszték, jó képet vágott és bátorságot meritett. Minden nap esti hét órától éjfél után két óráig üldögélvén hallgatta a két szerelmes sületlenségeit, a százával vesztegetett csókok csattanásait, melyeknek ö csak egyetlenegyéért is kezét ajánlotta volna fel. De azért ült buzgón és várakozott és sóhajtozott és ásítozott és nyújtózkodott és vágyakozott a két óra eljövetele után. Vagy holdvilágos estvéken hosszú sétákat tett a szerelmesekkel és bár csúz gyötörte rendesen, mégis elsétált velük néha tíz mértföldnyire is. Aztán megátalkodott dohányzó létére, mivel a fiatal hölgy rettentően érzékeny a füsttel szemben, mégcsak nem is dohányozhatott. Őszintén kívánta volna, ily körülmények közt Eng egybekelésüket, hogy igy mindennek vége legyen; de bár Cseng gyakran feltévé a fontos kérdést, a fiatal hölgy mégsem mert mindaddig felelni, mig Eng is jelen van. Egy alkalommal aztán, midőn körülbelül tizenhat mértföldet jártak s utána üldögéltek egész hajnalig, a szegény Eng kimerülten roskadt össze, majd mély álomba merült — mire a sürgős kérdésre meglett a felelet is. Egybekeltek a szerelmesek. A körülményekkel ismerősök mind csak a nagylelkű sógort dicsőitek; minden nyelvnek beszéde csak az ö rendületlen hűsége vala. De meg is állta a sarat, még a hoszszadalmas és a rá nézvést sok kényelmetlenséggel fűszerezett jegybenjárás alatt is s a midőn végül mégiscsak elkövetkezett a nagy nap, akkor kezeit fejükre téve igy szólt kenetes hangon: »Legyetek boldogok, gyermekeim, én soha el nem hagylak titeket!« És megtartotta szavát. Óh ezen a hideg világon az ilyen hűség vajmi ritka igen! Mellesleg Eng csakhamar beleszeretett sógornője nővérébe és oltárhoz vezette. E naptól kezdve aztán kiváló kedélyességben együtt éltek ők mindnyájan éjjel és nappal, mely körülmény, ha elérzékenyiti és gyönyörködteti a szemlélőt, egyúttal kell, hogy kemény szemrehányással illesse ezt a mi büszkélkedő művelődésünket is! Különben a két testvér közti rokonszenv, olyannyira benső és finomult, hogy az egyiknek érzelmei, hajlamai, indulataijpillanat alatt tapasztalhatók a másiknál is. Ha. az egyik beteg, a másik beteg; ha az egyik fájdalmat érez, a másik érzi; ha az egyik neki hevül, tűzre gyúl a másik. Láttuk már mindkettő mily szerencsés könnyűséggel szeretett egy leányba. Mégis mig Cseng alapjában ellensége a mértéktelenség alakjának, addig Eng éppen ellenkezőleg — mert, mig e férfiak érzelmei és hajlamai egymással szoros összefüggésben vannak, észbeli működéseik függetlenek; gondolataik szabadok. Cseng ugyanis a jó » Templomosokéhoz tartozván testestől lelkestől buzgó támogatója minden mértékletességi reformnak, De keserű szomorúságára Eng minden pillanatban felont ß ,jgy természetesen Cseng is rendszerint elázik. E bús körülmény Csenget határtalan szomorúsággal tölti el, mert ez által használhatósága működésének kedvelt mezején érzékeny csorbát szenved. Nevezetesen alig lépeget büszkén valamely pompás nmértékletességi diszmenet« élén, már Eng is beállít mellette pontosan, mint az óra és részegen, mint egy lord; mégis Eng korántsincs rettenetesebben és reménytelenebbüi fellütytyentve, mint testvérje Cseng, a ki pedig egy cseppet se látott. A huhogást és sivalkodást egyszerre kezdik meg aztán; sárral, téglával dobálják a jó »Templomosok«-at és a diszmenet szélyel ugrasztatik. De hát Csenget lehetetlen megbüntetni azért, a mit Eng cselekeszik, igy nem marad más hátra, mint, hogy a jó * Templomosok* megalkudva a kellemetlen helyzettel tűrjenek csend és keserv hözött. Ugyanis akármikor vet' ték az ügyet hivatalos vizsgálat alá, Csenget mindenkor ártatlannak találták. Mert hiába fogták körül a két testvért, hiába töltötték meg Csenget czukros melegvízzel, Enget whisky-vel huszonöt perez múlva már az ördög se mondta meg, hogy melyik voltaképen a részegebb?! Részeg volt mindakettö, mint a föld, még pedig, a mint lehelletük illata magyarázta forró whisky punch-tól. Mind ez idő alatt azonban Cseng erkölcsisége alapjában mocsoktalan, lelkiismerete tiszta vala, úgy, hogy jellemes barátainak be kellett látni, hogy ö korántsem erkölcsileg, hanem csupán anyagilag szopta le magát. A férfiú tehát minden jog és minden erkölcstan alapján tisztára mosatván, annál nagyobb keserűséget okozott barátainak, midőn azok látták, mint akar kezet fogni a szivatyus kúttal s mint próbálj* óráját felhúzni a kapukulcscsal

s Mély erkölcs fekszik ezen ünnepélyes intelmekben, vagy legalább intelem ezen ünnepélyes erkölcsökben; egyik, vagy

1 a másik. Mindegy akár igy, akár ugy. Ám hadd okuljunk, haddfordítsuk hasznunkra azt. Mondhatnék többet is még ez érdekes lényekről, de legyen elég, a mit írtam. Miután pedig előbb elfelejtettem megemlíteni, most befejezésül mondóm el, hogy a siami ikrek közül az egyik ötvenegy,amásik ötvenhárom éves. Angolból: Kamid* ,