Pápai Lapok. 12. évfolyam, 1885

1885-08-02

jVtesj elenilc Mi nden v a s á r n a p. Közérdekű sürgős közlésekre kot'onkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bér?nentetle?i levelek, csak -ismert kezektol fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapíiak szánt közlemények a lap SZERK. hivatalába (0 - kollégium ép ill el) küldendők. Előfizetési öxjals.. Egy évre 6 frt. — Félévre 5 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajezárEgy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos petitsor térfogata után 5 kr, nyilttérben z$ krajezár. A dij előre fizetendő. Bélyegdíjmitidigkülön számíttatik Az előfizetési dijak* s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (r ef. főisko la nyomdája) küldendők. Pápa város hatóságának és több pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A munka erkölcsi értéke. Kct czikk. I. A józan közgazdászati fejlődésnek eg3ák legnagyobb érdeme, hogy a kereszténységgel karöltve a munkát bilincseiből fölszabadióá és sajátos jogába lielyezé. A munka manap az, ami az embernek valódi méltóságot kölcsönöz; nem büntetés többé, hanem az embernek életelve. A föld minden teremtményeivel együtt az embernek, mint fensőbb, ésszel és szabadsággal diszitett lénynek javára létezik. Viszont az ember érzéki természetével az anyagvilágban gyökerezik, csak ennek segitségével éri el szellemerkölcsi tökéletességét. E czélt a Teremtő tűzte az ember elé, következéskép az eszközt is akarja, melylyel ama czélt valósitja az ember; vagyis akarja, hogy ez a földön vesse meg lábát, ejtse birtokába, uralkodjék fölötte és halhatatlan szellemének bélyegét nyomja reá. E szerint a munka, [mely által mind ez létesíthető, az embernek nagyságát, nemességét képezi, mely őt minden egyéb földi teremtmény fölé kefyezi. Nem a dologi javak termelése lehet tehát a közgazdászat czélja; az embernek kell a közgazdászat központját képezni s a dologi javak csak eszközök magasabb, erkölcsi czélok elérésére. Igy lőn a munka az erkölcsiségnek hatalmas emeltyűjévé. A munka ugyai^ts megőrizvén az embert a henyéléstől, \a bűn és kicsapongások óvszerévé lesz. Midőn a szorgalmas munkás egész figyelmét, arravalóságait és erejét a munkára íorditja, elzárja szivét a kisértet csábjaitól, nem enged magának időt az erkölcstelen kihágásokra és ez által megőrzi lelkét a gonosz ragálytól. A ki dolgozik, annak nincs ideje roszat cselekedni; és az erkölcsiségre vonatkozólag már ez is roppant nyereség. De még inkább kiemelendő a keresztény vallás szellemében viselt munka erkölcsnemesitő hatása. Az egész keresztény erkölcsi élet az önmegtagadásra van alapitva. De vájjon mi lehetne alkalmasabb az embert önmegtagadásban gyakorolni, mint éppen a munka? És itt nem mellőzhetjük a gazdászati élet egy tátongó sebét, a munkások kislelküségét fölemlíteni. A munkások, kik magasabb törekvések nélkül csak az élvezetet hajhászszák, azért törik-marják magukat, egybevetvén munkájok jelen görnyesztö súlyát az abból reájok háromló bizonytalan nyereséggel, legtöbbször azt fogják találni, hogy a remélt jutalom nem áll arányban a kimeritő fáradsággal, melyet tőlök a munka követel; azt fogják tapasztalni, hogy a jövedelem nem ér föl az áldozatokkal, melyeket a tőketakaritás reájok ró, minek következménye az, hogy munkájukat napról-napra kedvetlenebbül végzik, elhanyagolják, lassankinta lealacsonyító nyomorhoz szoknak és csak is annyit dolgoznak, amennyi éppen szükséges arra, hogy éhségtől el nevesszenek. — Ellenben, mily egészen más a vallás szellemétől lelkesitett munkás eljárása. Meglévén győződve, hogy a munka és az azzal járó önmegtagadás erény; hogy orczájának minden veritékcsöppje az élők könyvébe van jegyezve; tudván, hogy habár a földi jutalom gyakran csekély, lassű, sőt veszendő, az égi bér annál bőségesebb és tartósabb lészon; egész hévvel dolgozik és fárad és kitartó munkájával nagyobb mennyiségű termék mellett jobbat is állit elő. Magát és családját föntartani, a szellemi és természeti életből folyó követelményeknek hiven megfelelni, mindenesetre az ember egyik főkötelességét képezi. A vallásos alapon álló munkás pedig ezt cselekszi, midőn a munkát kezdetben kötelességérzetből végzi, később pedig megszereti és szorgalommal teljej siti. Minden egyes siker, mely saját és ember-társai javára válik, fokozottabb szorgalomra buzditja, mi ismét nagyobb és gyorsabb eredménynek lesz szülőanyjává. Az ilyen munkás: kutatás, egybevetés, elme- és akaratereje Összes tehetségének latbavetésével végzi d»lgát. minek folytán ügyesebbé, leleményesebbé válik; uj találmányok birtokába jut, melyek midőn első sorban magának a munkásnak önbecset, erkölcsi érzetét és vagyonosságát emehk, összességökben az emberi társadalom haladását és jólétét eszközlik. A vidéki lapszerkesztők kongresszusa. A vidéki sajtó, teljesen izoláltan, védtelenül és oltalmatlanul áll, ugy ki , mint befelé. Közös erő kifejtésre képesítő szervezettségnek teljesen hiányában vagyunk. Megalakítandó tehát a vidéki hírlapírók országos egyesülete', egységes szervezettel, központi igazgatással, kötelező alapszabályokkal. A sajtószabadság korlátain belül oda kell hatni, hogy a vidéki hírlapirodalommal való hivatásszerű foglalkozás az egyleti tagsághoz legyen kötve; az egyesület minden tagja aláveti magát az egyesület önalapitotta fegyelmének; a vidéki sajtó tekintélyének fenntartására és megóvására szolgáland, ha egyes lapok között felmerülendő vitás esetekben nem a felek maguk szolgáltatnak maguknak igazságot, leggyakrabban érvényre juttatva azt, hogy summum jus summa injuria, hanem az egyesület élén álló s a közbizalom által odahelyezett igazgatóság ítéletének vetik magukat alá. Az igazságnak is csak igy teszünk eleget és megmentjük lapjainkat legnagyobb hibájuktól, a közönséget tőlünk elfordító örökös czivakodástól s a kollegialitással sehogy össze nem férő kicsinyes súrlódásoktól. Az egyesület további és föczélja a közös érdekeket szolgáló vidéki újságírók közt személyes és szellemi érintkezés létesítése és fenntartása. Az egyesület évenkint, vagy kétévenkint nagygyűlést tart a fővárosban, vagy a vidék valamely helyén, hol alkalom nyílik eszmecsere, szakszerű fölolvasások, vitatkozások rendezése, a gyűjtött tapasztalatok közlése stb. által a vidéki lapok színvonalát helyes irányban fejleszteni, ] azoknak tartalmára, szellemi értékére, üdvös bej folyást gyakorolva, ekkép a vidéki hirlapoknak bizalmat, tekintélyt és jóakaratot biztosítani a közönségnél. Az egyesületnek, a központon kivül, hol ez a fővárosi hírlapírók egyesületével lenne kapcsolatba hozandó, a vidék egyes nagyobb városaiban, az azon a vidéken létező lapok számarányához képest, lennének fiókjai, melyek egyrészről közvetítenék az érintkezést a czentrummal, másrészt szorosabb együttműködést létesítenének a "saját vidékükbeli hírlapok között. Az egyesület szervezete, menten a bureaukratia vagy pedanteriának még árnyékától is, első sorban a kollegiális együttműködést tartaná szem előtt. A kongresszus lehetőleg iparkodik módot találni arra, hogy — a nélkül, hogy a vidéki újságírást ezáltal czéhbeli mesterséggé tenné, az egyesület alapszabályaiban qualificatiot állapít meg — természetesen csupán jellembeli és irodalmi képzettségre vonatkozó qualificatiot, a vidéki szerkesztőkre nézve. Keres továbbá módot a vidéki hirlapok tulszaporodásának és az ebből eredő bajoknak meggátlására. Az egyesülettel kapcsolatban létesitendö a vidéki hírlapírók segélyzó' és nyugdíjszövetkezete. A tagság szintén kötelező. Ez a szövetkezet is központi kezelés és a hozzáférhetőség megkönynyebbitése végett, kapcsolatba hozatik, vagy épen beleolvad, a máris tekintélyes eszközökkel rendelkező hírlapírók országos nyugdíjintézetébe. A kongresszusnak feladata leend továbbá a kiadók és szerkesztők között levő, eddig teljesen rendezetlen, viszony szabályozása. Csak igy érhető el az, hogy a szerkesztő állása nem tétetvén függővé a kiadó önkényétől, biztos alapot, valóságos pályát képezzen arra nézve, ki a vidéki sajtót szolgálja. Viszont a kiadó is megnyugtatást lel az iránt, mit követelhet és mit várhat lapja szerkesztőjétől. A kongresszus továbbá programmjába veszi a vidéki sajtónak a fővárosival való szorosabb kapcsolatba hozását a kölcsönös figyelmesség és támogatás alapján. A kongresszuson létrejönne továbbá a vidéki lapkiadók orsz. szövetkezete', egyike a programm legfontosabb pontjainak. Ha valahol teljesen közösek az érdekek s ha valahol biztos sikerre vezethet az egyesülés, a szoros összetartás, ugy a lapkiadók vannak erre legjobban utalva. Szinte csodálatos, hogy a kiadó urak már eddig nem jöttek az egyesülés eszméjére, mely egyedül segíthet rajtok. TARCZA. (Le Cor*}I. A kürthang élv nekem sötét erdők ölén, Midőn a sebzett vad jajával zeng felém; Vagy hozza lágyan a vadász búcsúszavát, Mely lombról lombra száll az éj fuvalmin át. Hányszor, megkésve igy, féléjig, egymagam Gyönyört, de többször, ah, gyászt leltem han[giban! Mert ugy látszék, hogy oly jóslat zúg benne fel, Mely egy egy őskori lovagnak sírt jelel. Oh égszin-kék hegy, ó imádott drága hon; Frazóna szirtéi s vad ölyv a Marboron, Hótömbök kebliböl leomló zuhatag, •Források, csermelyek, pyréni áradat; Jég és virágfedett csúcs, — két évszakban úr, Melynek fején fagy ü!, lábánál nyár virul! Itt ülj lé, e helyen hallgassad messzirül A kürtnek mélabús dalát, mely hangba gyül. Az éj csöndében ez érchangtól a berek A vándor ajkiról gyakorta megremeg; S körül a dallamos hang-árba bevegyül A bégető bari gyengöje gyönyörűn. Ott egy unő-szarvas figyel hűn s a helyett Hogy futna, bizton a bérez ormán fog helyet, S zugó esése közt az árnak, végtelen Nyögése, s a szelíd dal ösznangban jelen. Hősöknek szellemi ti vagytok vájjon itt? Kürthangban ajkatok hallatja szózatit? *) De Vigny Alfréd után franciából. Roncevaux *), Roncevaux, völgyed borús ölén Roland**) nagy árn)'a hát vigasztalan szegény! II. A bátrak halva mind, de egyik sem futott, O áll még, s Olivér közel mellette ott; Körül az ormokon reszketve afri had. »Roland« — kiált a mór »meghalsz, add meg [magad«! Társid temetve mély özönben fekszenek« Ordítva tigrisként viszonz ö: »engemet, Megadni látsz magam, ha majd a Pirenék Szikláit a dagadt hullámok elnyelek.« »Tehát add meg magad, mert im mozdulnak ök« S egy roppant szirt hagyá el most a bérctetöt; És ugrék és rohant, míg a mélységre ért Szétzúzva a sugár fenyők magas hegyét. »Helyes« kiált Roland; »te utat nyitsz nekem S gördítve azt a hegy lábáig fél kezén, Miként egy óriás a nyugvó szirtre hág, S ez egy lépés egész hadat remegni lát. ///. Bátor vitézivel nyugodtan ez alatt Charlemagne le a hegyről beszélgetvén, halad; S immár a látkörön, habok vizfényiben, A szemnek Argelés s Lút völgye megjelen. *) A versláb érdekében • megjegyeztetik, hogy a költeményben előforduló francia szók ekkép olvasandók: „Ronszevó"— „Sarlmany"— „Adúr"— ,,Turnén" *•) Rolind, nagy Károly császár paladinje, és állilólag rokona, a francia köllőknél olyan legendaszerü hős, mint nálunk Toldy Miklós, kürtje pedig (a hires „01ifánt"J Lehel vezér kürtjére emlékeztet. — A történelem minél kevesebbet tud róla, annál magasb alakká domboritá őt ki a költői lelkesedés, melynek első nyomát már Xl-ik század közepén ^ „La Chanson de Roland" cimü rhapsodiában találjuK. Gf. De Vignynek ezen költeménye első szakaszát Szász Károly adta magyarban kisebb „kisebb müfordilásai" közölt. — A lárgynak különben széles körben ismeretes meséje főpontjaiban a jelen szövegből is kivehető. Cs. Roland őr a tetőn; bizton lép a csapat Turpin violaszín csótárral ez alatt Ménén gondtalanul halad, kezében a Szent óvszerek, s ajkán imily szó kél vala: Fölség, az égen ott tüzfelhök, lásd magad Ne menj tovább istent kisértni nem szabad; Szent Dénes a tanúm, ezek biztos jelek' Hogy a tüzpára fönn nem más, mint szellemek. Két villám fénye gyúlt ekkor, s kettő megint, Majd rá egy távoli kürtnek viszhangja int, Döbbenve fordul a császár meg, és merész Lépésit a csata-ménnek lassitni kész. A had riong. A bárd lantján öszhangba íoly Az ének, mely Adour füzberkiröl dalol. A frank bor idegen serlegben jár körül, A hadfi szép juhászlánynyal cseveg s örül. »Halljatok?« mond. »Igen! pásztorsip hangja ez, Mely a hegyen szétszórt nyájnak hivót jelez;« Viszonz az érsek. Vagy tán elfojtott beszéd, Ha törpe Oderon tündérivei beszélt. S a császár megy tovább; de gond-ült homloka, Sötétebb és borúsb, mint a vihar maga; Tart árulástól; és mig töpreng e felett, A kürt szólt, májd kihalt, s újból feléledett. »Veszjel« kiált. — Öcsém, Roland az — mert ha ö Segélyre hiv, ekkor végpercze vélhető. Fel, vissza bajnokok! hágjuk meg e hegyet Bőszülni hütelen! Spanyolföld tégedet. IV. A legmagasb tetőn megállnak a lovak; Tajték zabiáikon mig Roncevaux alatt A nap leáldozó fényében földereng; A távban a futó mórnak zászlója leng. Turpin, az ár mélyén mit pillán tál meg ott? Két hőst; egy haldokolt; a másik már halott; Mindketten egy sötét szirt alján zúzva szét; A bátrabbik merőn tart egy kürt ébenét; Kétszer hivott, míglen kihunyt. Oh Istenem, Mily gyászos a hürthang az erdők mélyiben. (Bi>a-tov\iyai, A bankók kiállítása. Kiállításunk egyik legérdekesb része a pénzintézetek pavillonjában az a bankógyüjtemény, a melyben az osztrák-magyar bank papírpénzünk fejlődését genetice tünteti fel. íme itt hevernek egymás mellett a régi jó bankók, a melyek atyáink fáradozásának voltak céljai és tárgyai, szegény pénztetemek, a melyeknek látása a szemlélőt sajátszerű, ironikus részvéttel tölti be, akár csak furcsa cicomáju múmiákat látna az ember, a miket kihordták a piacra, hogy a profán tömeg kíváncsisága kielégitessék. Hiszen tudjuk jól, hogy királyok tetemei ezek, az évezredek bomlasztó erejével hősiesen dacolok, csakhogy sötét síri arculatuk és naiv pólyaruhájuk a derült verőfényben olyan furcsa alakot mutatnak, hogy láttukra az elégikus hangulatba önkénytelenül is belevegyül az irónia gúnyos mosolya. Az első szekrényben ime itt fekszenek a bank első papír formulái, a melyek nyolezvan évvel ezelőtt voltak forgalomban. Olyan goromba a papiros, a melyre nyomtatvák, hogy modem sajtos aligha merné az áruját belé göngyölgetni; azután meg nincsen rajtuk semminemű disz és ék; se szegélyzet, se rajzolt ornamentika, a színezett kiállításnak pedig épen semmi nyoma nincs. Egy nyolezadrétü papírlap az egész, a fukar szöveg két sorocskában oda nyomtatva a közepére, abban az esetlen, faragatlan írásban, a mely