Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884

1884-06-08

yálság bekövetkezett és pedig annál nagyobb erővel, mert egy általános és vermes reményekre jogosító korszakban tört ki. Két osztálya van nemzetünknek, mely az átalakulás alatt legtöbbet szenvedett. Az egyik a középbirtokos, a másik a kisiparos osztály. Az egyik a föld felszabadítása, a másikat a gyáripar keletkezése sodorta ily végzetes helyzetbe, S a ki a modern politika feladatait át akarja érteni, annak egészen tisztán kell látni e nagy társadalmi kérdésekben. Engedjék meg azért, liogy kissé tüzetesebben foglalkozzam velők. A szabadságharca alatt parlagon maradt középbirtokra súlyos terheket rakott a hűbériség megszüntetése, mely egyszerre megfosztotta azt felszerelésétől és munkaerejétől. A kárpótlás csak későn érkezett értékevesztett papírban akkor, mikor a középbirtokos osztály már jórészt el volt adósodva. Még nagyobb áldozatot rótt azonban a középbirtokos osztályra — s ez az, mit nem szabad elfelejteni — azon hazafias ünmegtagadása, melynek következtében az absolut hatalom korszakában sem polgári sem katonai hivatalt nem vállalt. JS majdnem husz évi időszak alatt e közép birtokos osztály nemcsak földjéből nem húzta a kellő gyümölcsöket, hanem egyszersmind meg volt fosztva mindazon mehékjövedelmektől, melyek a birtokos családok ifjabb tagjainak rendes életfentartását képezték. A vasúti hálózat terjedése, mely hazánkat Európa közepébe helyezte, a nagy mennyiségű szüzlegelők feltörése ellensúlyozta némileg a gazdasági bajokat, az alkotmányos élet megújulása tért nyitott az ifjabb családtagoknak. A minden oldalról meginduló verseny azonban mind inkább komolyabbá tette a földbirtok helyzetét s kivetkőztette azt egészen régi patriarkális jellegéből és (egészen oly keresetté alakította át, mint akár az ipart és kereskedelmet, mely aranybánya annak, ki egész odaadással foglalkozik azzal, de lehetetlenné tette a régi gondatlan gazdálkodást. Midőn ily körülmények közt bekövetkezett a nagy hitelválság, annál csüggedtebbek lettek a kedélyek, minél merészebb és vérmesebb reménységekben ringatóztak még a szomorú kiábrándulás előestéjén. Minden kornak megvannak a maga vezéreszméi, melyek hatalmának zálogai. Korunk vezéreszméi munka és értelmiség. A minél magasabb kiképeztetés s a becsületes keresetnek megbecsülése minden alakjában azon két varázserő, melytől középbirtokos osztályunk megifjodását várhatjuk. A szenvedő azonban ritkán hajlandó a hosszas és kellemetlen v

, gyógymódra és igen gyakran hajlandó hallgatni a kuruzslókra, kik gyors és könnyű gyógyulást Ígérnek neki. Ez volt a reactió kísérleteire a legkedvezőbb alkalom. Beszéltek a családok fentartásának szükségéről, a rendelkezési és birtoklási szabadság megszorításáról, a majorátusokról, az állam kötelességszerű segítségéről s amellett hideg kézzel idegenkedést, ha nem éppen irigységet igyekeztek szivébe csepegtetni azok iránt, kik a fennálló törvények oltalma alatt teljes joggal és fényes nappal léptek a régi urak birtokaiba. Tűzbe vitték az emberi természet minden nemes és nemtelen érzelmeit, hogy visszaidézzenek egy multat, mely tiszteletre méltó mig koporsójában marad, de lehetetlenné válik vagy torzalakká lesz, ha a hazajáró kísértet mesebeli szerepére kényszeríttetnék. (Elénk tetszés.) A mozgalom á földmives osztály védelmének zászlója alatt indult meg. Mert hiszen csak a társadalom alapjait kell átalakítani, hogy az osztályérdekek utat találjanak maguknak' a közép és felsőbb osztályokba. Mintha nem a földmivesosztály örvendene legjobban a hűbériségmegszűntének. Sőt a nemzetiségi érdekek hangoztatásáról sem feledkeztek meg, mintha a szabadverseny izmosító ereje nem épen a magyar faj természetes fölényének még teljesebb kifejtését vonná maga után. A földmives állami védelmének sürgetése után azonban rögtön következett a középbirtok államivédelmének sürgetése. E jó urak ugy látszik teljesen megfeledkeztek arról, hogy a magyar faj ezer éven fentartotta elsőbbségét minden védelem nélkül s hogy minden védelem csak azt mutatná, hogy nem bízunk további életképességében s a mellett békókba verné természetes erejét. S ha volt, ki ily mesterséges védelem ellen felszólalt, azt azonnal gyanúsították, mint a földbirtokos osztály ellenségét. Pedig mi örömmel üdvözlünk minden lépést, mely fölmivelésünk emelésére is irányul, csak a birtok bárminemű megkötése ellen szólalunk fel, mert ez csak még jobban bilincsekbe verné magát a birtokost, de a mellett fejlesztené a még mindig ki nem halt előítéletet a polgári kereset minden más neme iránt, Nem mi vagyunk a gentry ellenségei, kik arra szóhtjuk fel, hogy alkalmazkodjék a modern kor követelményéhez, egyesülve velünk közös erővel dolgozzék, a haza felvirágoztatására, hanem azok, kik elérhetetlen álmákat ébresztve szivében visszatartják e polgári osztálylyal való őszinte csatlakozástól. Csak egy erőteljes középosztály alakulása felelhet meg mindazon nagy feladatoknak, melyek még ránk várnak. Egy erőteljes középosztály, mely magában egyesítse a mult nemes hagyományait, s a jelen polgár erényeit, mely nem tesz tagjai közt különbséget azért, hogy az egyiknek őse karddal kezében mig a másiké verejtékkel homlokán szolgálta hazáját, hanem egyetemébe fogadja mindazokat, kik munkájuk és értelmiségök által a jelen nagy feladataiban közremunkálni képesek. A régi emberek előítélete egyrészt és másrészt az uj emberek megengedem, még mindig nem képezett egységes egészet. E bajokon azonban remélem csakhamar segíteni fog az idő. A mi azonban komoly és majdnem orvosolhatatlan bajt képezne, az a birtok megkötése volna, mely a viszály üszkét dobná e közép osztálynak még mindig eléggé nem összeolvadt tagjai közé. S hogy ez nem történhetik, ezt a szabadelvüpártnak köszönhetjük. A másik osztály, • mely hasonlóan sokat szenvedett az uj idők átalakulása alatt, az a kisiparos-osztály. A törvényhozás megadta azonban azon két eszközt, az iskoláztatást és a társulást, mely egyedül biztosithatja helyzetét a nagyiparral vívott küzdelmében. Sőt tovább ment ennél s lehetőleg kielégíteni iparkodott minden kívánságát, mely nem ellenkezett saját, jól felfogott érdekével, Voltak azonban pontok, melyekben nem engedhetett. Ilyenek voltak azok, melyek több iparágnak egymásután vagy együttesen való gyakorlásáról s a kötelező testületek feltételeiről szólnak. Mind e kérdésekkel csak a legközelebb tüzetesen foglalkoztam ugy a bizottság mint a ház üléseiben s azért fölmentve érzem magamat attól, hogy itt részletesen viszszatérjek rajok. S ha eljárásomban, melyet a kisiparos osztály összes érdekeinek őszinte átérzése vezetett, félreismeréssel is kellett találkoznom, vigasztal az a tudat, hogy nem a legutolsó részen van a törvén}'" azon rendelkezéseiben, melyek nem engedik, hogy ezek a legszegényebb emberek megfosztassanak kenyerüktől. S az a tudat, hogy a szerencsétlenek nem lettek odadobva a nyomornak és kétségbeesésnek, ezerszeresen kárpótol minden kellemetlenségért. S hogy az ipartörvény ugy jött létre, hogy nem tette lehetetlenné a becsületes munkát, a legszánandóbb kisiparosra, az ismét a szabadelvű párt érdeme, mely itt is többre becsülte kötelessége teljesítését, mint múló áramlat kielégítését. (Élénk éljenzés.) Az a tan végre, melyben a visszaesés a legmerevebben jelentkezett, az állami socialismus hirdetése, melynek mindazáltal meglesz az a jó hatása, hogy felnyitja mindenki szemét, hogy ugyan hová vezet tehát az állami beavatkozás sürgetése, a legkülönbözőbb osztályérdekek előmozdítására. Arról nem is akarok emlékezni, hogy az osztályérdekek előtérbe tolása magában véve is veszedelmes, mert fenyegeti az egyetlennek és oszthatlannak, a legdrágábbnak és mindenekfelett valónak, a hazának érdekét. Csak arról akarok szólni, mily borzasztó eszmezavar uralkodik e téren, midőn az állami sociahsmus szükségét az állami beavatkozás nélkülözhetetlenségével igyekeznek támogatni. Hogy a modern államnak segitőleg és tanácsadólag mindig több tere nyílik a gazdasági élet terén, azt mindenki tudja. De e között az áUami beavatkozás közt és a között, mely kén}

7

szeritőleg avatkozik be az egyes gazdálkodásba, eléje szabva, miként kelljen gazdaságát vagy munkáját berendezni, mennyi .hold földet lehet mivelui, vagy mily módon kell dolgoznia, s a mely a birtok és munka szabadság után megtámadja a tulajdon szentségét — a ki az állami beavatkozás e két különböző nemét összazavarja az oly veszedelmes lejtőre kerül, a melyre reménylem a nemzet józanságától, ez országtöbbsége, mig a szabadelvüpárt élni fog a négyes folyam partján, s a hármas bérezek tövében, soha nem lesz hajlandó rálépni. Vannak azonban, kik azt áhítják, hogy az ellenzék kiváló férfiai közt nem ! egy van, ki hajlandóbb volna tovább menni a szabadelvüség terén, mint a hogy azt az országos többség és annak vezére teszik. Hogy a liberalismusra kedvező viszonyok közt többen volnának, kik gyorsabb ütemben is szeretnének haladni, az lehet. De hogy ugyanazok kedvezőbb vi- ! szonyok közt nem volnának-e sokkal ké- • szebbek a vitorlák bevonására, erre a \ kérdésre már nem mernék oly határo- j zottan felelni Es épen ebben rejlik a szabadelvű párt vezérének államférfiúi nagysága, hogy ő jó viszonyok közt sem hagyná magát elhamarkodott reformokra ragadtatni, de rosz viszonyok közt sem volna képes a szabadelvüség megtagadására, hanem minden körtúhiéiryek kö-st haladna a lassú, óvatos, de semmi viszeséssel meg nem szakított reform utján, mely egyedül vezethet sikerre. S ha mindez meg nem győzte volna önöket, hivatkozom sajtószabadságunkra, melyet minden féktelenkedése mellett gyakran a szélső ellenzék sürgetése daczára sértetlenül fenntartott ugyanaz a Tisza Kálmán, kinek személyesen talán legkevesebb érdeke volt azt védelmébe fogni. Avagy kell-e önöket figyelmeztetni azon nemrég lefolyt szerencsétlen izgatásra, niely felekezeti alapon akart különbséget tenni az emberek közt s a mely izgatással szemben egyedül a Tisza Kálmán által vezetett szabadelvű, párt volt, mely kezdettől fogva minden habozás nélkül a népszerűség árán is ingathatlanul ragaszkodott a jogegyenlőség nagy elvéhez. (Zajos tetszés.) Ámde bármint legyen, a közel jövő legsürgősebb reformja a főrendiház átalakítása, s ha ennél a kérdésnél az ellenzék egyes kiválóbb egyéniségeinél a szabadelvüség erősebb lesz, mint a párttekintetek, mi leszünk azok, kik e változásnak a legjobban fogunk örvendeni. Utoljára hagytam a lefolyt országgyűlés azon tevékenységét, mely a magyar nemzetiség fejlesztésére, a magyar állameszme megszilárdítására irányult. Hogy e részben a szabadelvű párt és kormánya megtette kötelességét, azt bizonyítják nemcsak a középoktatásra és a honvédségre vonatkozó törvény, hanem bizonyítja a kormány egész működése, melytől az erős magyar jelleget még ellenfelei sem tagadhatják meg. S ha a horvátországi zavarok egy pillanatra elborították is a láthatárt, az öntudatos mérséklettel párosult erélyes szigor még a Dráván tűi is most már remélhetőleg meg fogja teremni a maga jó "gyümölcseit. A monarchia tekintélyének folytonos gyarapodása a külföldön csak következménye azon keleti politikának, melynek elejétől fogva legmelegebb védelmezői közé tartoztam. S hogy e mindinkább erősbödő államszövetségben hazánk nem foglal el alárendelt állást, azt eléggé bizonyítja a pozsonyi vásár ügye. Azzal az erélylyel szemben, melyet e kérdésben a magyar kormány tanúsított, az Ausztriától való függés minden lármája gyermekes mesévé törpül. Hogy a magyar állameszme fönséget egy párt sem hordja jobban szivén, mint mi, annak legfőbb bizonyságát a törvényhozás utolsó ténye: az új országházról szóló törvény is mutatja, A mig minden téren szűkmarkúságról vádohiak bennünket azok, kik a kiadásokat szaporítani igérik ugyanakkor, mikor az adók leszállítását teszik kilátásba, az országház építése körül könnyelmű pazarlást vetnek szemünkre. Én azonban teljes nyugalommal hiszem, hogy a kormány és az azt támogató többség soha nem találta el armyira a magyar nemzet szive sugallatát, mint ebben a kérdésben. Nem beszélek én a számokról, mert hiszen mindazon épületek, melyeket a hasonlításképp felhoztak, mint az operaház, a vámház, hasonhthatlanul kisebbek, mint a milyennek tervezzük ezen a magyar államiság ezredéves fordulóját jelző kőóriást. Egy ilyen épületnél, melynek egészben véve 3—4-szer oly nagynak kell. lennie, mint egy közönséges képviselőháznak, minthogy a három tanácskozási termen kivül tetemes mehékheiyiségekkel is kell bírnia, a legnagyobb takarékosság mellett is jóval nagyobb összegekbe keh keriilnie, mint a főváros bármely eddigi legnagyobb épületének. A különbség egy ilyen legegyszerűbb és egy külsőleg is díszes épület költségei között pedig kétségkívül jóval csekélyebb, mint azt elleneink hirdetik. Nem is itt fekszik a kérdés sarkpontja, hanem magában a kiindulásban. Ellenfeleink hangsúlyozták a takarékosság erényét, a különben fukarságról vádolt Tisza-kormány pedig éppen ebben az egy kérdésben nem tudott vagy nem akart a takarékosság álláspontjából knndiúni. Mert azt akarta, hogy a szőke Duna habjaiból, melyet egy nagy költőnk a nemzet könyének nevezett, szemben a budai hegyormokkal, melyek történelmünknek annyi dicső, de egyszersniind szomorú emlékét hordják magukon, emelkedjék ki egy büszke épület, bizonyságául a nemzet évezredekkel daezoló erejének, (Tetszés), mely minden idegennek messziről hirdesse, hogy itt a folyam partján ól egy nemzet, mely lehet szegény vagyonát tekintve, lehet kicsiny számra nézve, de a mely nem retten vissza az áldozattól, ha alkotmánya és áhamiság forog kérdésben. Egy ilyen mindennél hangosabb figyelmeztető a kelet és nyugat határán sok fölösleges kiadástól és drágább áldozatoktól mentheti még meg utódainkat. Ám fukarkodjanak azok, kik nem bíznak a nemzet jövőjében, mi bízunk fajunk egy ríjabb ezredéves fennmaradásában s akarjuk hogy miként mi őseinktől tanultuk a hazát mindenek felett szeretni s azért semmi áldozatot elég nagynak nem tartani az utánunk jövő késő nemzedékek tőlünk tanulják ez erényeket minden nemzet jutalmának ós dicsőségének e nólkülözhetlen alapjait. (Hoszszantartó zajos éljenzés.)