Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884
1884-04-27
XI. évfolyam. 17. szám. Papa. 1884. április 27. IMegjelenilc minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre } koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmentetlen lev. lek, csak ismert kezektol fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak vissza. A lapnak szánt közlemények a lap SZER K. h i v a t a lába (0 - k o 11 eg i u m épület) küldendők. PÁPAI LAPOK. Előfizetési díj als;. Egy évre 6 frt. — Félévre 5 frt. Négyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára íj kr. HIRDETÉSEK I hasábos fetiisor térfogata után 5 kr, nyiIttérben 25 krajczárrai szállíttatnak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (1 ef. főiskola nyomdája] küldendők. Pápa város hatóságának és több pápa Ls pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. A harmadik gyógyszertár. Minden ügy, melyet specialis apróbb egyéni körülmények miatt nem akarnak megoldani, elmérgesedik. A sok huza-vona, az ügy iránt melegen érdeklődőknek évről-évre izgatottságba hozása, a városi polgárok szavazatának folytonosan meg-megújuló kikérése más-más egyének állal egy ideig csak tűrhető, ha az emberben sok van a birkából, — de utóvégre is minden tisztességes gyomor megcsömörlik tőle. Ideje, hogy végre valahára^, az a hercze-hurcza megszűnjék: — ideje, hogy a ,,harmadik gyógy szert á?-^ kérdésében véglegesen határ ózzunk, — s ha találunk alkalmat, hogy a fent irt, s csak halványan rajzolt kellemetlenségektől városunk polgárai véglegesen megkíméltessenek, ragadjuk azt meg s oldjuk meg a soraink czimében kifejezett kérdési, úgy a miként azt nem egyes ember, de a — közérdek kívánja. Ily kedvező alkalom kínálkozik most mikor •— mint örömmel halljuk — városunk polgársága körében előnyösen ismert derék szakerő folyamodik városunkhoz a harmadik gyógyszertár elnyeréseért. Nem akarjuk, a harmadik gyógszerlár kérdésének történetét taglalni. Annyi lény, hogy városunk egy izben a leghat ár 0 z ottabban a melleit nyilatkozott, hogy Pápán, egy harmadik gyógyszertár engedélyezését, ha arra tisztességes, derék folyamodó jelentkezik, semmi tisztességes okból ellenezni nem lehet. Es nevezzük nevén a gyermeket! Soha a harmadik gyógytár engedélyezése ellen, hanem mindig azon személy ellen irányult a szavazás akkor, mikor a város — szemben a város jogostul, s méltányos határozatával, mely egy izben a harmadik gyógytár szükségét elismerte, — később, egyes esetekben, az illető folyamodóknak azt nem engedélyezte. Csak 4 szavazat hiányzott ahhoz, hogy az „illető''' folyamodónak a város meg nem adta az engedélyt, pedig az , illető' 1 ' idegen úgy volt általán ismerve, mint ki csak az engedélyt szerzi meg, s másnap jó áron eladja azt. Mit jelent e tény egyebet mint azt, hogy városunk polgársága — igen helyesen — végre is megakarja e folyton lebegő kérdést oldani, s korántsem ellensége azon közérdekből igen könynyen indokolható s ez életekből egyátalán nem ellenkezhető azon tervnek, hogy Pápán egy harmadik gyógytár eugedélyeztessék. S nem kételkedünk egy cseppet sem abban, hogy már a minap is, mikor csak 4 szavazat hiányzott az engedély megadásához, ez nagy többséggel eléretik, ha nem az „illető''' folyamodik, ki ezt csak speculatióból telte. De hát nézzük, lehet-e váljon a k ö zérdekböl ellenezni a harmadik gyógytár engedélyezését?! Kimondjuk nyíltan, s nézetünket igazságos okokkal nem lehel megezáfolni, hogy közérdekb ől leheletlen ellenezni az engedély megadását. Varosunkban a városrészek nem egymás hátán, hanem egymás mellett fekszenek a vá ros hosszában; van alsó város, belváros és felső-város. Az alsó-városban van az irgalmas szerzet győgylára; a belvárosban egy magán gyógyszerész győgylára és a felső városban — nincs gyógytár. Ha ill felállitatnék egy gyógytár, mit a felső város valóban méltán igényelhet, ez még korántsem veszélyezleli a már eddig fenállö gyógylárakat. A miseriekét épen nem, mert hiszen T. úr gyógy tára közbe esik. Hogy van-e gyógytár a város észak i részében, az a déli varosrészben fekvő gyógylárra nézve teljesen közönbös, mert c körülmény csak a közbeneső belvárosi győgylárt érdekli s igy a miseriek gyógyláráról mint soraink által nem is érinlhelöl nem is szólunk. — Maradna tehát csak az a kérdés hogy mivel a miseriek gyógy tárát absolute nem érinti a felállítandó harmadik gyógytár, — váljon T. úr, mint magán embernek gyögytárát „v e s zélyezlel i"-e a harmadik gyógytár?! Ez a kérdés aztán már szembelünőleg csak g schüft kérdés! Persze, hogy T. ur talán (még ezt sem merjük feltételezni]) panaszkodni fog; de „veszélyről" egyáltalában szó sem lehet! Hiszen Pápán 15.000 lélek van; s ha Győrött a 20.000 lakoshoz mérten, már a hetedik győgylárl engedélyezik, joggal állithatni, hogy 4000 lakos után egy gyógytár bátran számithaló. Pápán a belvárosban S000. ember lakik, köztük épen a gyógyszereket minden alkalomkor igénybe vevő intelligentiának zöme; a belvárosban van az ipar- és kereskedés gyúpoulja; a belvárosban van a heti és 8 országos vásár két napon ál, s igy a vidék többsége ez alkalommal a belvárosi gyógy tárt veszi igénybe stb. Mindezen tényleges körülmények melleit, ki merné mondani, hogy T. úr győgylára, egy harmadik gyógytár felállliása esetében ,,veszély ben'"' volna?! — Pápa a hozzá számítandó vidékkel együtt kitesz a statisztika hiteles adatai szerint ötvenezer lakost, — ennyi lakosra csak ráférhet egy harmadik gyógytár? — S hol van hál a „veszély", mely a harmadik gyógytár felállításával a „másodikat' 1 ' éri. Hiszen mindazon körülmény, hogy a harmadik gyógytár engedélyeért a fent említett „illető''' egyén csak speculatióból, és csak azért folyamodott, hogy azt ,.jó áron'" eladhassa, a mellett bizonyít, hogy egy harmadik gyógytár is megélhet Pápán a hozzávaló vidékkel. Az sem lehel ellenérv, hogy T. tir „drágán^ vette patikáját, tehát nagyon megrontaná üzletét egy harmadik patika. De hát a várostól vette azt?! Mi köze a városnak a magán emberek adás-vételéhez mikor a közérdekről van szó?! A városnak egy krajczár haszna sem volt abból, hogy az a bizonyos belvárosi patika, szereivel együtt olyan drágán kelt cl! S az eladás épen akkor történt, mikor már a megye is helyeslőleg irt fel a minisleriumhoz egy harmadik gyógytár érdekében. A vevő bizonnyára tudta, hogy az általunk fent irt körülmények folytán, mit érhet egy gyógytár a — belvárosban, mikor a felette függő Damocles kard daczára megadta a volt birtokos által kért vételárt. Szóval akárhogy keressük, nem találjuk az indokot, mely igazságosan ellenezhetné a közérdek állal kívánt czél elérését. Ha semmi más okunk nem volna is, már az elegendő ok, hogy egy gyógytár a beteghez közelebb esik, s hogy a napi forgalom nagysága esetében nem kell a felsővárosi — s az ahhoz közel fekvő faluk betegeinek féldélulán is elvárni, mig a „második"'' gyógytár eleget tud tenni a felhalmozott rendeléseknek. De végre is azzal végződnek soraink, a mivel elkezdtük azokat. Ideje, hogy a harmadik gyógytár kérdését megoldjuk, s ne legyen évről-évre felzaklatva e kérdésnek örökös bolygatásával. A mull izben csak 4 szavazat hiányzott ahhoz, hogy városunk megadja az engedélyt, s igy hü legyen abbéli határozatához, melyben egy ízben a harmadik gyógytár engedélyezését megadta, — akkor csak a folyamodó személye mi alt bukott meg e jogos és igazságos terv. Most a folyamodó személye s egyéb körülményei sem képeznek akadályt, felhívjuk városunk illetékes köreit: — engedjenek a közérdek kívánalmának és szavazzák meg a harmadik gyógyszertárt! 5*8 Pályázati hirdetmény. Az 1883-ik évi XXXIV-ik törvényezikk 2-ik szakasza értelmében a m. kir. honvédség Ludovika Akadémiában felállított «tényleges állománybeli tisztképző tanfolyamra« az 1884/5 tanévre hatvan önkéntesen jelentkező oly ifjú vétetik fel, a ki még nem lépett be a védköteles korba. Ezen tanfolyamnak czélja az, hogy a magyar szt. korona országaiban honilletékes oly ifjak, kik élethivatásul a katonai pályát választották, oly mérvű kiképeztetést nyerjenek, mely őket csapattisztekké leendő előléptetésre s egyszersmind arra is képesiti, hogy a tanfolyam befejeztével, már már mint hadapródok is, az alantas tiszt kötelességeinek teljesítésére alkalmasak legyenek. Azon növendékekre nézve, kik a tanfolyam alatt kiválóbb tehetséget tanúsítanak, az oktatás további iránya az, hogy ők a később bekövetkező vezérkari s egyéb szolgálatokhoz megkívántató felsőbb kiképeztetés alapját már az akadémiában megszerezzék. A kiképeztetés tehát a növendékek általános miveltségének fejlesztése, s ismeretkörük szélesbitése mellett, nemcsak a katonai szolgálat minden ágazatára kiható elméleti és gyakorlati oktatásra fog kiterjedni, hanem alkalom fog nyújtatni a növendékeknek arra is, hogy a katonai tudományokból, műszaki ismeretekből s nyelvtanból is megszerezzék azon készültséget, mely TÁRCZA. RIZA EMLÉKKÖNYVÉBE. Rózsát loptam diszes kertben Megbüntettek- érte; Csókot loptam szép leánytól, Az meg visszakérte. Hej azóta a rózsákat Érintetlen hagyom, Inkább ezer csókot lopok S aztán — visszaadom. SZÍVEMBŐL TÉPTEM... Szivemből téptem ezt a dalt Hová képed van irva Majd el merengsz: 0 irta, ö! S fogod olvasni sirva . . . Dalocska szállj tovább! Szivemből téptem ezt a dalt, Szerelmi vallomásnak, Hogy hü maradtam, s szivemet Nem adtam senki másnak .... Dalocska szállj tovább! Dalocska szállj, repülj tovább! S te törj ki könyezésbe, S gondolj engesztelődve rám: Beh jó fiú szegényke! . . • . Dalocska szállj tovább! ELSŐ SZERELEM. — Reviczky Gyulaiul. — Szép volt és ifjú, mint a hajnal S ábrándos, mint az alkonyat; Egy angyaltól a magas égben Nem különbözhetett sokat. Mikor először jött utamba Világos kék ruhát viselt; S oly szépen nézett, hogy, ha láttam, Szerelmes szivem dalra kelt. Azóta nagysád lett belőle; Hideg cs büszke, mint szokás. S a rege szól: Volt egyszer egy leány, Ábrándos szőke, kék ruhás! — B I R I. QUWA-túl. Franciából RADA ISTVÁN. Biri gazdái fiatal fiúk és fiatal leányok voltak. E kis világ nagyon szegény és nagyon vidám vala. Egy régi egészen fekete és elzüllött házban laktak: öt éve, hogy elvesztették atyjokat. Anyukon kivül te'iít n^m volt senkijök, ki őket szerette. Tasso, a család legidösbje közel husz éves volt; oly szelíd, oly jó, oly dolgos, oly vidám és oly szeretetre méltó vala, hogy a többiek mind bálványozták. Tasso kertész legény volt. De hiába volt a legidősebb, hiába volt a család kenyér keresője, nem volt oly föltétlen ura a Birinek, mint a kis Romoló. A kis Romoló tiz éves, beteges volt. Romoló, kit átalában csak Lolo néven ismertek, tanitotta meg Birit mindarra, a mit tudott, pedig Biri nagyon sokat tudott, mert négy lábon még nem járt senki okosabb Birinél. De miért hívták Birinek ? Hát azért, mert mikor a gyermekek az uszkárt ajáudékba kapták egy hazájába visszatérő piemonti katonától, egy éves kis teremtés volt fehér mint a hó és egészen kondor. A gyermekek anyja azt mondta nekik, hogy olyan, mint a birka. Az uszkár fehér és kondor maradt, de a legszebb és legnagyobb uszkárrá lön egész Flcrenc városában, A gyermekek a birkából Birit csináltak s e név rajta maradt. Talán bolondosnak tűnik föl e név, de belenyugodott és a gyermekek is, s ezért hívták Birinek. Flórenc egyik ódon negyedében, ama kacskaringós utcák tömkelegében laktak, melyek a nagy Or San-Michele templomot környeztek. Az ember inkább azt hitte volna, hogy Velencében mint hogy Toskánában van, olyan volt a szinvegyülék és szinváltozat, a báj, az épületek szilárdsága, a népforgalom és az építeszet fönsége. Itt élt Biri, abban a nagyházban, melyet önök innen láthatnak, a kapu felett azzal a vasból kovácsolt báránynyal. E jelvény azt mutatja, hogy a nagy ház egykor a régi Arte delta Lana testület gyülhelye volt. Minden ház ódon e négyedben, s a nagy Or San-Michele templom körül csoportosulnak, a melyet régi ezüst ékszerhez lehet hasonlítani. Biri kis gazdái e nemes épületnek úgyszólván árnyában éltek, ama helyen, hol a félig emelkedett kőhíd áthalad a téren s a házakat összeköti a templommal; Lolo mély vonzódást érzett ?z Or San-Michele iránt. Szerette reggel, mikor a nap sugarai arany és jáspis templommá varázsolják; szerette este, mikor az oltár gyertyái ragyognak a sötétben és a tömjén illata kihat az utcára, szerette nagy ünnepeken, mikor nagy liliom-csokrokat hoztak oda; szerette az ünnepélyes téli estéken, mikor a lámpák reszkető fénye" bevilágította egy apostol köpenyét, egy paizs faragványát vagy szint adott egy ablaknak és egy majolika kellemes fényét. Szerette mindig és mindenkor, s a nélkül hogy táduá miért, la mia chiesanak (az én templomom) nevezte. Mivel Lolo sánta és beteges volt, nem járhatoat sem iskolába, sem fotytonos munkának nem szentelhette magát; de nagy buzgalommal cs ügyességgel foglalkozott szalmaszövéssel, a mivel a boros üvegeket fedik, cs szalma-szőnyegek fonásával. De legtöbb idejét azzal tölte, a mivel akarta. Napjai legnagyobb részét az Or SanMichele mellvédjén ülve tölte, nézve az edénykereskedöket, vagy pedig mankójára támaszkodva ugrándozott, és tudja Isten hány ezerszer tehetett igy, ha akarta, midőn Biri társaságában a mezőre vagy Arno partjára ment. A turbánliliom évadjában fél, sőt egész napokat töltöttek ottkünn. Lolo nagy arany-virág-csokorral tért haza: ö és Biri nagyon boldogok voltak együtt. Lolo anyja sohasom szólt vele szigorúan, mert az ö hibája folytán volt a szegény kis fiu sánta. Elejtette, mikor még nagyon kicsi volt; csípője megsértődött és az orvosok nem tudták meggyógyítani. Vele sohasem pörölt, habár gyakran pörölt a többivel, a kondor fejű Ceccoval, a fekete-szemü szép Dinával, a goromba Bicevei és az izmos Beppóval.. Még a jó Tassot sem kimélte, habár már felnőtt volt és oly erősen dolgozott. Tasso volt az egész család támasza, pedig csak kertész legény volt: a Cascina-kban dolgozott pár sou-ért naponkint. Dé a mit keresett, hiven hazavitte anyjának, egyedül ö volt képes kötelességére szorítani a tunya Saudró-t, megfékezni Bice rendetlen szeretetét a pipere iránt, egyedül neki volt köszönhető, hogy ki tudtak jöni s volt mit aprítani a tejbe. Midőn anyja arra gondolt (s majdnem szüntelen arra gondolt,) hogy néhány hó múlva sorsot fog húzni, s hogy ha rosz számot huz három évre megfosztják tqle, a szegény asszonynak 17
