Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884
1884-11-23
Äiegj eleTiilc Minden vasárnap. Közérdekű siugus közlésekre i'ü.'orikint rendkívüli szamok is 'adatna 1 .; ki. BénncnWtlcn Uv.hk. csak ismert keséktől fogadia mak cl. Keztraiok acui ada ittak nssza. A lapunk szánt kvz-fnn&iijrk a l a p SZER K h i i: n I a i á !> a (Ó - k o ! I c {/ i a in é /; // / R i) küldendők. PAPAI LAPOK, Előfizetési díjait. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 krajczár. Egy szám ára iß kr. HIRDETÉSEK 1 hasábos fetiisor térfogata után 5 kr, iiyilttérben 25 krajczárral számttainak. Bélyegdíj mindig külön- fizetendő. Az- elöfzelési dijak, s hirdetések a lap KIADÓ hivatalába (ref. fő isk 0 la nyomd d j a) küldenelök. Pápa város hatóságának ésíöbb pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. — 1884 non. 22. A „Pápai Lapok" hasábjain több, figyelmet keltő, czikk jelent már meg, melyekben közigazgatási rendszerünk tartbatlan állapota jelezve volt és, hogy e téren a gyökeres reform mennyire indokolt: nem lesz talán érdektelen a közigazgatás tekintetében némi javításokat czélzó legújabb törvényhozási intézkedéseket közelebbről szemügyre venni. Hyenekül kell tekintenünk a közigazgatási gyakornoki intézménj^ behozatalát, továbbá a köztisztviselők minősítéséről alkotott 1883: I. és a megyék háztartásának rendezéséről szóló 1883: XV. t. czikket. A közigazgatás államivá tételének előharezosai örömmel üdvözölték a gyakornoki intézmény létesítését ós a köztisztviselők minősítéséről szóló törvényczikk megalkotását, mert ezekben mintegy előpóstáját és garancziáját látták közigazgatásunk gyökeres átalakításának, de ezen apróbb szabású, hézagos intézkedésekkel megelégedve egyáltalán nem lehetnek. ISÍeni pedig azért, mert ámbár a közigazgatás terén reformot óhajtó közönség tudatával bir annak, hogy a kormány czélja a gyakornoki intézmény behozatalával nem lehetett más, mint alkalmat nyújtani a jogvégzett fiatalságnak a közigazgatás különböző ágaiban való kiképzésre, s hogy a majdan bekövetkezendő államosítás alkalmával a kellő gyakorlati képzettséggel biró szakegyének rendelkezésre álljanak, de hogy mily hibásan választatott meg ezen mindenesetre helyes czél elérésére az eszköz, — mindazok előtt, kik a közigazgatási gyakornoki intézményt ismerik—kétségtelen. A megyei főispánok által kinevezett és havi 15 frtot továbbá 60 frt évi lakbér illetményt élvező gyakornokok helyzete valóban a legszánalomraméltóbb. Ezen állítás jogosultságát kétségtelenül igazolja azon körülmény, hogy a mai viszonyok között, midőn a megélhetést csak némileg biztosító javadalmazással egybekötött állásokra is tömeges a jelentkezők száma, — több törvényhatóság a pályázati hirdetmények folytonos közzé tétele daczára még jelenleg, s igy közel két év alatt sem volt képes gyakornokokat kapni ós az alkalmazottak is, tisztelet a fehérhollókónt előforduló kivótelek• nek, — oly egyének, kik a törvénykezés te1 rén vagy az ügyvéd melletti gyakorlatra alkalmatlanoknak bizonyulván — reá szánták magokat egy oly reménytelen állás elfoglalására, milyen a választási rendszer keretébe beillesztett közigazgatási gyakornokság. Mert feltehető-e egy jogvégzett, értelmes, munka-biró fiatal emberről, ki tudatával bir annak, hogy az állami szolgálat bármely ágában becsülettel ós szorgalmasan eltöltött pár év után 6—800 frtos" biztos állást nyerend — hogy elfogad egy havi 25 frtnyi javadalmazással egybekötött oly állomást, melynek 6 évi, esetleg hosszabb idejű eredménye, a vármegyéknél igen helyesen alkalmazott stabilitás elvénél fogva — csak is az lehet, hogy gyakornokként őszüljön meg? Vagy feltehető-e az, hogy a közigazgatás államositásának bizonytalan reményében egy komolyan gondolkozó, előre törekvő fiatal ember legszebb éveit a közigazgatásnál havi 25 frt mellett tölteni hajlandó ? vagy megelégedhetik-e azzal a fogalmazói szakban oly czélból alkalmazott gyakornok, hogy idővel szakképzett közigazgatási tisztviselő lehessen, ha mint ez vármegyénkben legközelebb meg fog történni — kezelő tisztnek, — könyvvivő, vagy gyámi nyilvántartónak választatik meg? Bizonyára nem, — minek természetes következményekép jelentkezik, hogy a jó közigazgatás meghonosítására komolyan törekvő egyének a majdan kinevezendő tisztviselőket, még részben sem óhajtják a mostani gyakornokok selejtes gárdájából vétetni, mert határozott meggyőződésük alapján a jó közigazgatás első feltótekint az értelmes, munka-biró és nemes hivatását teljesen felfogni tudó tisztikart tekintik. Hogy mennyivel helyesebb leendett volna inkább csekélyebb számú, de legalább is 600 frtnyi fizetéssel és megfelelő lakbér ületmónjTryel ellátott gyakornoki állomásokat rendszeresíteni: a fentebbiek és annak megemlítése után, hogy a járási szolgabirák sokkal többre mennének, ha gyakornok helyett kellő számú iroda személyzettel rendelkeznének— bizonyításra nem szorul. A mi a qualifikációnális törvényt illeti, ez sem tekinthető sikerült intézkedésnek. Ezen állítást a legközelebbi múltban megejtett választások, fényesen igazolják. — Nem kell törvényhatóságunk határán túltekintenünk s látjuk, hogy közvetlen az 1883. I. t. cz. életbe lépte után megválasztatik egy elméleti képzettséggel épen nem biró, de különben tiszteletre méltó iparos polgármesterré, egyedüli jogezimet előbbi városi tanácsosi volta képezvén: igáz, hogy ez csak egy specialis eset, de a mi nálunk megtörtént — máshol is megengedhető. Az ezen törvényben kilátásba helyezett közigazgatási vizsgálat hézagot pótló leend ugyan, de miután még érvényben nincsen, hozzá nem szólhatunk. Végül az 1883: XV. t. cz., mely a megyék háztartásáról szól, sem tekinthető oly intézkedésnek, mely a közigazgatás állomositására engedne következtetni, mert ha ezen czél lebegett volna szem előtt, úgy az ország egyenrangú tisztviselőit egyenlő fizetésekben is kellett volna részesíteni, s azon törtörvényhozási intézkedést, mely a nagyobb vármegyék tisztviselőit nagyobb javadalmazásban részesiti, mint a kisebb területű törvényhatóságok hasonrangu közegeit, tévesnek kell tekintenünk. Mert ha megengedhető volna is, hogy nagyobb vármegyék alispánjai nagyobb fizetéseket húzzanak, ámbár ez sem jogosul' - "vrt az illetők nagyobb számú híva. •-•Oiíiélyzettel is rendelkeznek, de li ..VÁ, miként a II. vagy HE. osztályú vármegyék járási tisztviselői csekélyebb fizetéssel láttattak el, mint az I. osztályú megyék hasonrangu közegei: minden jogos alapot nélkülöz, mert hisz minden nagyobb vármegyében több a járások száma s nincs kizárva annak lehetősége, mint ez vármegyénkben is előfordul, hogy egy II. osztályú megyében nagyob területű járások vannak, mint egy I. osztályúban; pl. kétlem, hogy az I. osztályú megyékben nagyobb terjedelmű szolgabirói járások létezzenek, mint nálunk a pápai járás. Hogy nem lett volna-e helyesebb, igazságosabb, de különösen a gyökeres reform behozatalának szempontjából—az ország egyenrangu'tisztviselőinek egyenlő fizetéseket adni? s egyedül a Budapesten székelőkre kivételt tenni ? azt hiszem bizonyításra annál inkább sem szorul, mert ezen vélemény helyességét az is igazolja, hogy a vidéki kir. járásbirák és a vidéki törvényszékek tagjai, tekintet nélkül a járások és törvényszékek terűilétére,— egyenlő javadalmazásban részesülnek. A fentebbiekből látható, hogy a közigazgatás terén minden toldozás — és foltozás haszontalannak bizonyul ós hogy az egész közigazgatást átalakító gyökeres reform létesítése mily égető szükséget képez, az is igazolja, hogy legközelebb a közigazgatás egyik leglényegesebb ága, a közegészségügyre való felügyelet, kinevezett állami közegekre fog részben bízatni Ezekről annak idején lesz alkalmunk szerkesztő ur engedelmével megemlékezni.*) 1 = Zalamegye törvényhatósági bizottságának folyó évi szeptember 9-én és folytatva tartott közgyűlésében -4rr- jk. szám alatt hozott határozattal az iránti javaslattétellel megbízott küldöttség, vájjon a Pápától-Keszthelyig építendő vasút létesítése Zalamegye részéről nyújtandó pénzbeli segélylyel előmozdítható volna-e vagy nem és az első esetben a kért segély mily módon és mérvben volna a megye által adható, Svastits Benő alispán ur elnöksége alatt f. évi november hó 15-én d. e. g x l„ órakor Keszthelyen a városházi teremben tartotta eljárását, az érdekelt képviseletével Voyta Adolf, végrehajtó-bizottsági tag bízatott meg. Az alispán felhívására a vasút kiépítésére vonatkozó angol czég képviselője hosszasan fejtegette a pápa-keszthelyi vasút fontosságát, előadta mennyibe kerül annak kiépítése, a kéznél levő adatokból kiszámitá, mennyit fog a vasút jövödelmezni és ebből folyólag, hogy a részvényeseknek mily osztalékra van kilátásuk. Ezután Skublics Gyula emelt szót és kéré a megyei küldöttséget, hogy felterjesztendő véleményes jelentésében 10 éven át évenként 12,000 frt, tehát összesen 120,000 frt hozzájárulást hozzon javaslatba. Beható tárgyalás után az ügy minden oldalról kellően megviiágittatott, mihez képest az alispán ur a 200-on felül jelen volt érdekeltek zajos éljenzése közi kimondotta a határozatot, miszerint a bízottság Zalamegyének a vasútépítési költségekhez járulását 10 éven át *J Kérjük.' Szerk. TARCZA. HULLÓ LEVELEK. V. Magasban óhajtottam járni. Elérni vágytam a napot. Azt hittem, erőt ád szerelmed, De e csalárd hit elhagyott. Es e magasba vágyó lélek Kezdett csüggedni csöndesen — Nagy úr a sors! magam megadtam: Hiába minden küzdelem ! VI. Ha gyűlölnél: nem fájna hidd el, Ha szeretsz: üdvöt az sem ád. Megszoktam én már reges régen, Hogy kin legyen gondolni rád. Jól látom a valónak képét, Már nem hiteget a remény: Az enyim te soh'sem lehetnél, Szeress vagy gyűlölj, — egyre mén. VII. Szomorú nótát sir a szél is, S én fájó szívvel hallgatom. Zokog, mert szerteszét tekintett Az elpusztított tájakon. Szomorú nótát sir a szél is, De az enyim keservesebb Boldogságom letört virágit Siratja az emlékezet. A levél. 1. Lám megmondta a tudós Marcellus Palingenius Stellatus ezelőtt negyedfél száz évvel, hogy ha valaki valamit szeret, tartsa titokban. Hát még ha valaki valakit szeret. De így jár, a ki nem olvassa a „Zodiacus Vitaet"!, — már pedig, hogy a kis Anna nem olvasta, ez bizonyos, lévén az illető könyv latin nyelven, mely nyelvhez ö épen annyit értett, mint én a — chinaihoz. Igy történt meg, hogy mikor legkedvesebb barátnője Réthy Olga meglátogatta — csak elkezdte a kis Anna: — Kedvesem, ne mennénk ki a kertbe ? szeretnék neked elmondani valamit. Oly régóta nyomja a szivemet s jól esuék, ha valakinek elmondhatnám. — Jöjj, csak jöjj! meglásd megleszesz velem elégedve, oly figyelmesen hallgatlak. De mi lehet az a nagy titok? — Majd megtudod! S azzal karját Olga karjába öltve, a kertbe siettek. Csodálatos a természet! Négy fal közé zárva az ember is zárkózottabb, titkolódzóbb, mig künt a szabadban leveti zárait a sziv és lélek, s a titkok egész árja ömlik az ember ajkán. — Ismered Laczházi Kálmánt? Kérdé Anna. Olga megrázkódott, de tudott uralkodni magán: Laczházi Kálmánt ? — Igen, őt. — Gondolom bemutatták. Csakugyan a legutóbbi bál alkalmával, ha jól emlékszem vele tánczoltam egy négyest. Nyúlánk, büszke nézésű fiatal ember, körszakállal s piczi bajusszal, Nemde ? — Az, az. — Nos? — Hát lásd ... én szeretem öt. — Szereted ? s mióta ? Kérdi Olga mosolyt qrötetve. — Oh régóta, nagyon régóta? — S te erről sohsem szólottál egy hangot is. — Magamnak sem akartam bevallani, de mióta tudom, hogy ö is szeret .... — No hála Isten, csak hogy nem hiába epedsz utána, kaczagott Olga. De miként tudod, hogy szeret? — Maga mondta, halld csak. S a kis Anna elmondott egy beszélgetést, amit azok, kik az ilyenen keresztül estek, úgyis tudnak, akik pedig még keresztül nem estek volna rajta: rá érnek megtanulni. Azért elhallgatjuk. — Ejnye, ejnye, ki hinné az én kis Aunámról, hogy szerelmes is tud lenni. Tehát Laczházi vigasztalódva távozott ? — Igen, mert az a levél, melyet még az nap este sétánk alkalmával ^kezembe csúsztatott, erről tanúskodik. S ezzel átnyujtá a levelet. — Olga gyorsan nyúlt utána, mit maga is észrevett, mert nevetve monda: lásd, menyire érdeklődöm kis regényed iránt. Csak már hamarabbi tudtam volna, hogy jobban szemügyre vehettem volna Kálmánodat! A levél rövid volt, csak pár sorból állt, s igy hangzott: Kedves Annám! Szavai elhatározó befolyással voltak életemre. Uj erőt öntöttek lelkembe, nyugodtan távozom, mert van czélom, melyért küzdhetek. S én küzdeni fogok, s ha küzdelmem eredménye oly állás leend, melyben büszkén nevezhetem kegyedet az enyémnek, visszatérek. Vár-e rám, ha hosszúnak tetszik is az idö? Óh várjon rám; azt a boldogságot, mit szavai nyújtottak, ne semmisítse meg tette. Halgassá meg szivét, ha megtudja-e tenni, hogy ellent áll a gyakran ismétlődő kéréseknek, ostromoknak. Ha tud reám várni, talán hosszú évek során: akkor tegyen, az ablakba egy kis fehér kendőt, s én tudom mit jelent. Őrizze még t?X a. levelet, s ha visszatérek, mutassa föl, meg lesz-e még akkor is ? Arról tudom meg, hogy szeret-e ? Bocsásson meg, stb. stb. Olga Gyorsan átfutott a levélen szemeivel, s mig ajka felindulástól reszketett, s szemei égtek a lehető leghidegebb hangon kérdé: nos, és a fehér kendő ? — Az ablakba volt, szólt Anna s megcsókolva barátnőjét, könyezni kezdett. ,,Lásd boldog vagyok" — suttogá. Olga visszacsókolá Annát, de egészen más érzelemmel. Ha anyira ismert nem volna e hasonlat, bátran mondhatnók: elcsattant megint egy Júdás csók. De hagyjunk békét Júdásnak, úgyis sokan emlegetik. A két leány karöltve mene föl, szótlanul. Olga mind csak a hallottakon gondolkozott. Oh ismerte, nagyon jól ismerte ö Laczházi Kálmánt, bántotta a hidegség, melyet ez irányában mutatott, s fájt szivének, hogy csak az udvariasság szabta határok közt foglalkozott vele. Eddig mégis vigasztalta az a gondolat, hogy Kálmán talán senkit sem szeret; azt az arezot mindig hidegnek látta, akárkivel beszélt; mily kínosan hathatott rá most, hogy ime van egy lény, kivel szemben eltűnt a márvány arcz, megszűnt az ajkak és szemek hidegsége. Hogy írigylette azt az embert ettől a kis lánytól, hogy gyűlölte azért ,ezt az ártatlan teremtést. A kis Anna pedig ment boldogan, nem is sejtve minő gondolatokat keltett boldogságának elbeszélése legkedvesebb barátnőjének lelkében. Oh lesz még idö midőn megbánja ezt a nyíltságot, mert bizonyára igaza van a tudós Palingeniusnak, midőn azt mondja, hogy „a szeretök rettegjenek az. irigységtől." (Folyt köv.)