Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884
1884-01-27
yors hajtással megelőzve azokat az uton ko síjával keresztbe állt úgy, hogy azok, tekin .ettél az út mellett vont árkok mélységére kocsijukkal nem haladhattak tovább. A gazemberek azonban nem vették tréfára a dolgot és megtámadták ajegyzőt. Midőn ez látta hogy egy maga a két dühös és talán mindenre kész emberrel semmiresem ud menni, gyorsan Acsád felé hajtatott. A községbe érve hirtelen embereket szedett össze és azokkal a tolvajok felé siettek, kiket szerencsésen el is fogtak és másnap a szolgabírósághoz be is kisértek. Az egyik jómadámak neve Török József és pápai lakosnak mondja magát. —- Tegnapeste tartott városi közgyűlésen Gynrátz Ferencz képviselő interpellatiót tett a honvédség áthelyezése kérdésében. A közgyűlés a fontos kérdéssel tüzetesen foglalkozni óhajtván, a tárgyban f. hó 31-ére rendkívüli közgyűlést rendelt összehivatni, addig pedig az ügy előkészítésére egy bizottságot küldött ki, melynek tagjai: Pap János, Antal Gábor, Barthalos István, Gyurátcz Ferencz, Kiss László, Szvoboda Yenczel, Szenté János, Tarczy Dezső és Horváth Lajos. Napirend tárgyát képezte az alsó hosszú utczai korcsmának bérbeadására tartott árverésnek jóváhagyása. A közgyűlés huszszu vita után, az állandó választmány véleményével szemben, elfogadtatván. Már legmagasabb igéretét, 1200 frt évi bérrel. A kapitányi tollnoki állomás szervezése ellen beadott felebbezés kellő adatokkal felszerelve felterjesztetni rendeltetett. Végül helybenhagyatott a kövezetvám jövrödelméről vezetett számadás. — Id. Burghardt Lipót volt megyei és uradalmi orvos f. hó 25-én életének 84-ik évében, végelgyengülés következtében elhunyt. — Egyike volt ö azon egyéneknek városunkban a kit mindenki szeretett, a kit mindenki tisztelt, azért nem is szólította őt senki másként, csak „doctor bácsinak. 48 évig volt megyei szolgálatban és ezeu idő alatt hivatalát becsülettel töltötte be. i838ban a cholera idejében páratlan tevékenységet, 1848-ban pedig a függetlenségi harczban megsebesült betegek ápolásában elismerésre méltó buzgóságot fejtett ki. Temetése ma délután 4 órakor leend. Nyugodjék békében. — Hymen. Mezriczky Káról kir. törvsz. jegyző f. hó 17-én tartotta eljegyzését Polgár Ignáczné bájos és müveit leányával, — Iluskával Ugodban. Tartós boldogságot kívánunk nekik. — Következő meghívót vettük: Meghívó a „Nemzeti hajós-egylet" és a „Hunnia csónakázó-egylet" több tagja által 1884. évi február hó i-én a fővárosi vigadó termeiben, a két egylet alaptökéjének gyarapítására rendezendő zártkörű regatta-bálra. A rendező-bizottság. Minden tudakozódás Jankovich István bizottsági titkárhoz (Régi pósta-utca 5, sz. I. em.) intézendő. — Belépti jegyek ára: Személyjegy 5 frt. Családjegy két személyre 9 frt; három személyre 12 frt; négy személyre 15 frt. Nagy páholy 40 frt. Kis páholy 25 frt. Körszék 6 frt. — Nyegleség. Mult héten a főtemplom lőtt felállított háromágú lámpát, azzal a több mázsás kőoszloppal együtt, mely ennek talapzatát képezi, holmi részeges csőcselék nem csak helyéből mozdította ki, hanem még néhány léísnyi távolságra el is czipelte. — Igazán szívből sajnáljuk, hogy a tetteseket nem ismerjük és nem zdhatjuk át neveiket a nyilvánosságnak! — Beosztása a veszprémi királyi törvényszék szaktanácsainak, bíráinak, jegyzőinek és joggyakornokainak az 1884-ik évben. I. Polgári tanács. Tunácselnök: a kir. tszéki elnök, vagy esetenként általa kirendelt helyettese; Birák: Karácsony János, Berky Károly, Horváth Kálmán, Tóth László; be3sztva: Csolnaki István aljegvzö, Kenessey Aladár ioirgyakornok, Mezriczki Károly aljegyző. II. Büntető íanáes. Tanácselnök, tszéki elnök vagy helyettese. Birák : J)r. Hankőczy Sándor, Köves János; beosztva: Vlassits KárolyVMarinczer Antal joggyakornokok. III. rclekkönyvi tai/ács. Tanácselnök: Vargha Lajos kir. 'széki bíró, vagy rangban következő valamelyik. Bírák: Vargha Lajos, Simor János, Soós Ign cz: bejsztva: Jeszenszky Ákos 1. oszt. jegyző, Keserű Imrejoggyakornok. IV. Fegyelmi tanács. Tanácselnök : a kir. tszéki elnök; Rendes birák: Simor János, Köves János ; pótbirák: Soós Ignácz, Dr. Hankőczy Sándor; fegyelmi jegyző: Mezriczki Károly. V. Vizsgáló birák. Tóth László, Bos&ányi József, Takács Lajos, Mezriczky Kájoly. VI. Pertárnok és cégjegyzék vezető: Bossányi József. VI. Rögtön ítélő bíróság. Elnök: Dr. Laky Kristóf kir. tszéki elnök; birák: Karácson János, Berki Károly, Dr. Hankóczy Sándor, Köves János. Pótbiró: Horváth Kálmán. Jegyzők; Mezericzky Károly, Vlassics Károly. — Hangverseny. A pápai iparos ifjúság, folyó évi február hó i-én, az állandó színházban hangversenyt rendez. A műsor változatos és igen ügyesen van összeállítva. Tekintve a kö'zremüködök névsorát és a nemes czélt a telt ház bizonyosra vehető. Jegyek előre válthatók a „Pápa} lapok' 5 szerkesztőségi irodájában és az előadás napján a színházi pénztárnál. — Verekedés. Kel iskolás gyermek verekedett az utczán a Gelder féle sörház előtt. Püfölték is egymást derekasan. Egyik arczütleg a másikat érte, szinte csattogott belé az utcza. De ez még nem volt ám elég nekik. A sörödé előtt felhalmozott jégből teleszedték kalapjukat jókora darabokkal és azokat egymás hátához dobálták. De miután röndnek muszáj lönnyi, hát e gy épen arra menő rendőr szépen el is választo tta a két gyereket egymástól. — Alig távoZc *tt el azonban a rend őre a gyermekek ismét ^ajba kaptak. Talán komolyabb következményei '$ lettek volna e harcznak, ha egy 11—12 éves äyszti^r jnas oda neim vetődik és rövid igazságot nem szolgáltat a páros viaskodásban telhetetlen feleknek. Ez ugyanis méltóságteljes léptekkel a verekedők elé állott, tetőtül talpig végig mérte mind a kettőt egyiket jobbról, másikat balról felképelvén, — ezen szavakkal „takarodjatok innen tacskók" — hazakergette őket. — Saghy Zsigmond színtársulata, tegnap este kezdte meg előadását. Szinrekerült Bérezik Árpád vígjátéka „Nézd meg az anyját, vedd el a lányát."" — Az érdekes jelenetekben gazdag vígjáték derült hangulatban tartotta a a kis számú közönséget E bemutató előadás után, a társulat drámai erőiről elismeréssel szólhatunk. Sághyt, Sághynét nyilt jelenetekben tapsoloták, K. Rónai Karola értelmes felfogással, keresetiéit természetességgel játszotta szerepét és érzésteljes szavalása a 3-ik felvonásban zajos tapsokra ragadta a közönséget. Tukorai erős komikai érrel ,bir, s nagyban hozzájárult a darab sikeréhez. Ács Flóra és Tisztay Károly szintén előnyösen mutatták be magukat, bár nem ez a szerepkörük. A bérletre mint halljuk szépen folynak az előjegyzések. — A színháznak kellő befüttését azonban komolyan ajánljuk az igazgató ur figyelmébe, mert bármily teljes joggal számított is a zsúfolt házra és bármennyire hevítsen is, bennünket a hazafiság és nemzetiség érzete, biz isten nehezen fogunk tél idején a szinpártolásnak neki — melegedni. — A Veszprém megyei erdőgondnoki állásra, mely tudvalevőleg 1820 frttal van dotálva a megyei közigazgatási bizottság erdészeti albizottsága, — folyó hó 17-én tartott ülésében 8 pályázó közül Jákói Gézát választotta meg. — Köröztetik egy ismeretlen férfi, a ki Sajó-Ecseg községben egy száz forintos hamis bankjegyet váltatott fel és nála még több ilyen de állítólag még 1000 frtos bankjegyek is voltak. Személy leírása: 20—22 éves, szőke,— bajusz és szakái nélkül , himlőhelyes. — Ruházata szürke kelméből volt és magát Ormódi Béla gömöri borkereskedőnek adta ki. — A magyar nyugoti vasút vezérigazgatósága közli, hogy az 1884. évre I. II. osztályú évi bérleti menetjegyeket ad ki, melyek az egész vonalon és valamennyi személyszállító vonatoknál az illető kocsiosztály használatára jogosítanak. Ezen jegyek ára a kincstári szállítási adót és bélyegilletéket beleértve az I. osztályra nézve 215 frttal, a II. osztályra «ézve 165 frttal van megállapítva. Megrendelések a megfelelő összeg, valamint egy látogató jegy nagyságú fényképezett arczkép beküldése mellett, közvetlenül a magyar nyugoti vasutt vezérigazgatóságához intézendök. — Sz. Iván községben f. hó 21 én éjjel, Valdinger Gergelynek két lovát, kocsiját, lószerszám, ágy és ruhaneműit ismeretlen tettesek ellopták. — Gróf Vallis Gyuláné úrnő egy szép és valóban nemes tettre határozta el magát. — Ugyanis L. Patonán új templomot épittet, melynek hossza a terv szerint 16, szélessége pedig 8 öl leend. A régi templom lebontását már e hó 24-én megkezdették. Az utolsó szent beszédet a régi templomban az ottani lelkész, Mórocz Antal tartotta ma egy hete. Beszédjében a templom történetére fektette a fősúlyt és azt oly szépen adta elő, — hogy a hitközség tagjai könyező szemekkel vettek búcsút attól az épülettől, melyben régente őseik bocsájtották a magasba imájukat ! — Gyilkosság. Csopakon két fiatal arácsi legény, Leporisz Terézia birtokosnö tehenesét — kire már régebbi idő óta haragudtak, —meggyikolták. A tettesek elfogattak. — Gyorsvonatok. Folyó évi augusztus hó 15-töl kezdve, az új-szönyi vonat megnyíltával, Grátz és Budapest között, — Kis-Czell, Pápa és Győrön át rendes gyorsvonatok fognak közlekedni. — Ezenkívül a m. nyug. vasút igazgatósága 12 kis gözmozdonyt rendelt meg Omnibus vonatok beállítása czéljából. A tervbe vett Omnibus vonatok közül Szombathely és Kis Czell között naponként három fog közlekedni. Hiszszük, hogy mi rólunk sem fog megfeledkezni a tisztelt igazgatóság? — A veszprémi kir. törvényszékhez Schill Gyula díjtalan joggyakornokká neveztetett ki. — Pályázat Lieszkovszky József hevesmegyei boldoghi lelkész által egy legközelebbi vérrokonságabeli ifjúnak neveltetésére tett alapítványi díj betöltése végett ezennel pályázat nyittatott. Ezen alapítványi díj az 188%-ik tanév kezdetétől töltendő be és évi 500 forintos javadalommal van összekötve. A feltételek szerkesztőségi irodánkban megtekinthetők. — A Grifi vendéglő termében tartott polgári bál alkalmával egy legyező és egy kalap elveszett. Kéretnek a megtalálók fenti tárgyakat Vajdics Káról könyvkereskedésébe beszolgáltatni. — TÜz. Tegnap a hosszú utczában egy szalmakazal kigyuladt. Tűzoltóink azonban ideje korán a helyszínére érkezvén, minden további szerencsétlenségnek elejét vették. — Lopás. Végh János és Kálmán Vilmos ugodi lakosok sonkát szerettek volna enni. E czélból a mult hét egyik napján éjjel betörték egy ugodi embernek a kamaráját és onnan több húsfélét elloptak. De nem ettek ám abból egy falatot sem, mert másnap kora reggel a csendörök mindkettőt elfogták és bekísérték a járásbírósághoz. — Verekedés. Marczaltö községben mult csütörtökön a korcsma udvarán két egyházaskeszöi- ittas ember hajba kapott I és véresre verte egymást. Az ott termett csendörök azonban a verekedőket elfogták és bekísérték. — E napokban jelent meg Budapesten Frommer A Hermann magkeres^edésének 1884-iki föárjegyzéke, mely mindennemű gazdasági főzelék- és virágmagvakat, gyümölcsfákat, rózsákat cserjéket stb oly gazdag választékban tartalmaz, mint igen kevés külföldi árjegyzék, belföldön pedig tökéletességre nézve ejhhez hasonló nem jelenik meg; melegen ajánlhatjuk fenti czéget minden gazdának és kertkedvelönek, és eleve megvagyunk győződve, miszerint megrendelés esetén teljesen ki lesz elégítve. Az árjegyzék kívánatra ingyen és bérmentve a nevezett czég által mindenkinek megküldetik. — Köszönet. Báron Jakab által, a „Vahrmann Mór" egyletnek adott 5 frt adományáért köszönetét nyilvánítja az elnökség. — Nagy Démen egyre történnek lopások, így nem rég egy háznak tetőzetét bontotta szét néhány jó madár, hogy a padlásra behatolhassanak. Miután itt elvinni valót nem találtak a szomszéd házba mentek be. A zörejre felébredt házigazda a zaj okát megtudandó kinyitotta a konyhaajtót. Alig dugta ki azonban fejét egy borzasztó ütéssel földre teríttetett. A tolvajok egy ludat loptak e! és nyomtalanul eltűntek. — Betörés. F. hó 22-én L. Patonán az új hegyben több pinczét tört fel néhány csavargó. A betörök szemtelensége annyira ment, hogy a szölöpásztort kihúzták kis házikójából és kényszeritették öt, hogy reggelig egyik feltört pinczében velük mulasson. A SZOMSZÉDBÓL. — Gróf Battyány Lajos főispán beigtatási ünnepélye fényes pompával fog végbemenni. A győriek, akik az ilynemű ünnepélyek rendezéséről általán ismeretesek, kitesznek magukért. A főispán f. hó 28-án d. u. 4 órakor megérkezik a pápai vonattal Győrbe. A pályaháznál a városi és megyei hatóságok s egyesületek képviselői fogják fogadni. Kivonul a tüzoltóegylet zenekara is. Még ugyanazon este lesznek, a főispán megyeházi lakosztályában, a tisztelgések. Este fáklyászene lesz. A megyénél a székfoglalás másnap d. e. 10 órakor leend, a városnál '/a 12 órakor. Délután 2 órakor díszebéd, este pedig a színházban díszelőadás lesz. — Korcsolyázás áldozata. Dansch Lipót balaton-füredi lakos, mint a „Veszprémi füg. hírlap" irja, korcsolyázás közben a Balatonba fult. — Párbaj miatt elitélve. Szombathelyen jan. 24-én, nagy érdeklődés mellett tárgyalta a törvényszék Diskay Kálmán körmendi ügyvéd párbajügyét. Diskay mult évi július 28-án vivott párbajt Hadarovics közös hadseregbeli hadnagygyal, vendéglőben a felett történt összeszóllalkozás miatt, hogy Hadarovics horvát dalt énekelt mire Diskay a Hymnust játszatta. Közvádló Varasdy Károly kir. ügyész magvas beszédben keit ki a párbajok ellen; a törvényszék aonban tekintetbe véve az erkölcsi kényszert, mely vádlottat a párbajra vitte, három napi fogházra és az eljárási költségek megtérítésére ítélte öt. Az ítéletben vádló és vádlott megnyugodott. — Végzetes gyufa. Boksa Teréz csopaki szölötulajdouosnö vinczellérje a napokban két balatonfüredi vöfállel egy gyufa fölött öszeveszett. Az egyik vöfél gyufát kért a vinczellértöl, ki azzal az állítással, hogy: „aki pipás, tartson gyufát is," megtagadta az adást. A vöfél sürgetve a gyufát, meglökte a vinczellért, ki egy követ dobott a vöfél 1 után. A vöfél bicskát rántott és ugy döfte a vinczellérbe, hogy az nyomban halva rogyott össze. A helyszínén csakhamar megjelent két csendőr, kik a tettest és társát azonnal elfogták és a balatonfüredi k. járásbíróságnak átadták. Lapunk utolsó előtti számában közöltük Weiss Ármin budapesti marhakereskedőnek azon szerencsétlen esetét, hogy a szántódi állomás és Köröshegy község között elterülő 01 száguton ismeretlen emberek által megtámadtatván, nemcsak hatezer forintját rabolták el, — de azonfelül még jól el is verték. A „Szabadság"— szerint azonban ezt a hirt maga Weiss költötte, hogy az általa elsikkasztott 6000 frtról egy másik kereskedő társának, kivel üzleti összeköttetésben állott, ne kelljen számolnia. Azonban a csendörök nélkül számolt. Ezek csakhamar kiderítették a valót, az atyafit elfogták és átadták a kir. ügyészségnek. — LÓárverés. A somogymegyei gazdasági egyesület folyó évi márczius hó 21-én és folytatólag Kaposvárott lóárverést rendez, melyen a legjobb istálókból eredő s kivitelre is alkalmas miwtegy 300-400 darab hámos és nyergesió fog elárvereztetni. A bejelentett lovak jegyzéke febr. hónapban fog megjelenni s kívánatra bérmentve fog m<?gküldetni, A bizottság tagjai az érkező vevőket a pályaudvarban fogják várni s elhelyezésükről gondoskodnak. A bizottság minden felvilágositássai szolgál s lakásokról — megrendelésre — eleve is gondoskodik. Levelek „a loárverési bizottság irodájához Kaposvárott (gr. Somssich Imre-félé ház r. emelet) intézendök." Már három éven át a legkitűnőbb eredményt mutatta fel a lóárverés melylyel ugy az eladó lótulajdonos, mint a vevő teljesen kielégítve lettek. Figyelmébe ajánljuk az árverést megyénk közön ségének. NAGYVILÁGBÓL. — Lókiállitás lesz Bécsben a rotundában f. évi ápril hó 27-től — május hó 4-ig, melyen minden osztrák-magyar állampolgár tulajdonát képező tenyész, fényűzési ésMgás-ló kiállítható, Ezen kiállítással egyidejűleg különös csoportban kocsik, lószerszámok, istálló felszerelések és hasonló tárgyak is állíthatók ki. Hogy a lókiállitás látogatása a közönségre nézve vonzóbbá tétessék, a kiállítás tartama alatt, különféle ugró, futtató és vonóerő-versenyek fognak rendeztetni. — Hogyan feküdjünk alvás közben? A londoni „Elektricia" czimü lap azt irja, hogy igen nagy figyelem fordítandó az ágyak elhelyezési irányára nézve, nevezetesen: az ágy mindig akként helyezendő el, hogy a bepne alvó egyénnek feje északfelé, a lába pedig délszaki irányban feküdjék. Ugyanez állítás bebizonyítására egy másik lapban egy franczia orvos azzal érvel, hogy ö az általa eddig elért J07-éves életkort egyedül a föntebb elmondottak szigorú és pontos követésének köszönheti. — A koldusok királynője e napokban halt meg Londonban, Mary Robinson személyében és hatvanezer font sterlinget hagyott hátra. — Felfordult világ. 1884-ik év 'ismét szökőév. Amerika lakosai a szökőévekben február 29-ik napját olyannak tartják, a mikor mindennek megfordítva kell történnie. Ezen napokon Amerika hölgyei minden városban szökőévbálokat rendeznek, a melyen a nők a férfiakkal szerepet cserélnek. Táncznál a férfiak addig várnak mig valamelyik hölgy által felhivatnak és csupán a „férfi-keringönél" — áll jogukban hölgyeket tánezra felkérni. Ha az étkezéshez megadatik a jel, — a férfiak szégyenkezve és pirulva kötelesek azt a pillanatot lesni, mikor egy hölgy által felszóllitva asztalhoz vezettetnek és étellel megkináltatnak. Arról azonban a krónika már nem szóll hogy a férfiak a szeszes italokkal is úgy bánnak-e el ilyenkor mint a nök. Az amerikai hölgyeknek ezen szerepcsere igen tetszik és talán nem is mondanának ellent, ha a szökö-évnek ez a napja örökké tartana. — Új Ötvenes bankjegyek jönnek forgalomba. Ezek teljesen utánozhatlanok mindjárt az ellenőrző hivatalban kísérlettek meg, — de eredménytelenül. Nő-bőség. A legutóbbi statistikai kimutatás szerint Budapesten 11 ezerrel több a nö mint a férfi. — Gyors munkások. A betüszedönökröl mondják, hogy sokkal gyorsabban .dolgoznak mint azoknak férfi collégái. Tudományos megfejtés szerint az abban leli magyarázatát, hogy a szedö-nök a kíváncsiságtól ösztönöztetve dolgoznak gyorsan, hogy a czikk végét mielőbb megtudhassák. Vasúti menetrend. Érk. K.-Czellből du 2 ó. 49 p. regg. 6 ó. 22 p. Érk. Győrből . . d. e. 12 ó. t9 p. esle 7 ó. 29 p Indul K.-Czellfeléd e 12 ó. 24 p esle 7 ó. 54 p. Indul Győr felé .du. 2 ó. 54 p regg. 6 ó. 4-2 p SZERKESZTŐI ÜZENETEK. — Helyben. „Az első "bál.'- Igen köszönjük JÖVŐ szambán jő. — Szekrényessy K. Budapest. Közöltük. Kérünk máskor is — O. H. Helyiben. „Könybeborult arccal sírok" Bizony lehet is, ha ilyen verseket tud csak beküldeni. — "Vas Kalap. Legközelebb adjuk. „íyilt-tc^r. ítéljetek magatok. Mily gyakran vonakodunk valamely gyógyszer megvételétől, a melyet pedig mindenki magasztal. Es Uíryan miért van e tartózkodás? Egyszerűen csak azért, mert nem akarunk haszontalan kiadást tenni, bármily csekély legyen is az. De ítéljetek magatok, hogy egy 70 kinyi csekély, kiadást lehetett volna-e jobbra fordítani, mint a következő esetben. ,,Miulán 12; évig székrekedésben s az ezzol járó fájdalmakban szenvedtem, és sehol segítséget nem találtam, pedig fürdőket is használtam, egészségem helyreállítását egyedül Brandt R. gyógyszerész svájezi labdacsainak köszönöm. Azok használata óta a legjobb egészségem van, mit ezennel bizonyítok. Kelt jun. 13-én, az eísendorfi üveghutában Weissensultz mellett, Csehországban Baiiie M. főüvegfavó mester. u A labdacsok valódiságára nézve ügyelni kell, hogy a doboz czimlapja Brandt Richard aláírásával s a fehér kereszttel vörös mezőben el legyen látva. 9022 ' r tk. 883. Árverési hirdetűiényi kivonat. A pápai kir. járásbíróság, mint telekkönyvi halóság közzé teszi, hogy a veszprémi kir. törvényszék területéhez tartozó, a pápai kir. járásbíróság területén levő, Pápa városban és Doba községben fekvő, a jdobai 254. sz. tjkvben *{-1—3 sorsz. a. felvett, együttesen 5127 frtra becsült szőllő, — s a pápai 1653. sz. tjkvben -j- 1 sorsz. alatt felvett 4000 frtra becsült házra a fent kitett kikiáltási árban, a pápa-ugoddevecseri uradalmi nyugdíj alap felperesnek Sólyomy János és Sólyomy Ilona alperesek elleni 3500 forint tőke és járulékai iránti követelése kielégítése czéljából Doba község házához 1884, évi martius hó j7-én d. e. 9 óra, a pápai házra az alulirt hivatalban 1884. mart. hó 18-ra d. e. 9 órakor a fent elsorolt kikiáltási ár 10% száztólijának, mint bánatpénznek letétele mellett, a nyilvános bírói árverés kítüzetik azon hozzáadással, hogy a fönírt ingatlan a fenti határnapon, a végr. törvény 151. §-a alapján, kikiáltási áron alol is el fog adatni. — A közelebbi feltételek Pápa város és Doba község elöljáróságánál valamint, alulírott kir. telekköuyvi hatóságuál a hivatalos órákban megtekinthetők. Pápán, 1883. évi november hó 3-ik napján. A kir. járásbíróság, 3—l mint telekkönyvi hatóság* 1 4*