Pápai Lapok. 11. évfolyam, 1884
1884-01-06
XI. évfolyam. «31 I. szám. HL Meid elenilt in den vasárnap. f ;özérdakü sürgős közlésekre * l ..-onkint rendkívüli számok is adatnak ki. '..•••menteden lev lek, csak ismert iktolfogadiamak el. Kéziratok nem adatnak vissza. ! lapnak szánt közlemények i i a p SZER K Iiica í a láb a •(i - />• o 11 eij i u m épület) küldendők. PAPAI LAPk . 6 frt. — i<eievri $ f frt, évre i frt 50 krajczár. sgy szám ára 15 kr. HIRDETÉSEK í hasábos j>etitsor térfogata után 5 kr, nyilttérbcn 25 krajczárrul szállíttatnak. Bélyegdíj mi?idig külön fizetendő. Az előfizetési dijak, s hirdetések a l a p KI A DÓ Iii v atal d b a (ref. főiskola 11 y 0 m d dj a) küldendők. Pápa város hatóságának éstöbb pápai, s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Előfizetési felhívás. Lapunk ez évben fenállásának második évtizedébe lép. Előfizetőink kiterjedt köre lehetővé tiszi, hogy lapunk szellemi részére miuél nagyobb gondot fordíthassunk. E czélból muukatársakui ugy megyénk s városunk, mint a főVÍ'J'ÜS legjobb erőit sikerült lapunk köré gyűjteni. Az előfizetési dij marad a régi. Egy évre 0 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50 kr. Az előfizetési pénzek a lap kiadóhivatalába (Pápa,» reform, főlanoda nyomdája) küldendő. Pápán, 1*884. jan. hó. A „PÁPAI LAPOK" szerk. és kiadóhivatala. PÁPA, 1884. január 6. \ alöban reményre van szüksége az embereknek, mert a hol nincs remény, olt csak 'rhégbeesés lehet. Remény nélkül pisztolyt szeaz agynak az ember, megsemmisül a lét, v i-ígasztalan a jelen. A mi a tengeren a ha'•jnak a vitorla, az az éleinek a — remény. A szántóvető a magot azon reményben nii el, hogy aratni fog; a kereskedő úgy kezdi kiadását^ hogy azokkal bevenni fog ; a hadvezér is ugy indítja meg csatáját, hogy diadallal győzelemmel tér vissza. Úgy kezdjiik meg mi is ez új évet, hogy az ezerfelé felhangzott óhajhoz hűen — boldog leend az! Váljon „boldog" lesz-e? Mert hát heves nemzetnek van annyi gyásznapja, minta— magyarnak! 124 l-ben azt irta Béla király a pápának, hogy a magyar nemzet elveszett a Sajónál. S rá háromszázad múlva újra elvesztettük a már elveszettnek hitt hazát Mohácsnál, s „öröködbe uram, pogányok jöttének 1 'i hogy kétszáz évig, t ö r ö k rabok legyünk, kiket felváltson a német iga. Es elvesztünk 1849-ben Világosnál is. Akkor is azt mondták végkép, örökre. Es mégis élünk ..megfogyva bár. de törve uem''! Háromszor haltunk meg és háromszor támadtunk fel. Ki meri hát kicsinyleni azt a reményi, mely fennen hirdeti: '''Non omnis moriar"'. Lélek tartja fenn az ember életét. Lélek a nemzetét is. A mi az emberben a lélek, a nemzetben az a — nemzeti szellem. Halhatatlanság nélkül nincs lélek. S nemzeti szellem nélkül nincs halhatatlan nemzet. Azt reméljük, ilyen szellemet bir hazánk. Háromszoros halál sem fogott ki rajiunk, mert nemzetünk lelkét, a nemzeti szellemet meg nem Ölte sem török, sem német. Csak kitartással, s önzetlen munkával tegye meg mindenki kötelességét. Nincs vesztegetni való időnk! A magyar állam nincs még kész Epiteni kell azt folytonosan, mint Rómát. A magyar államnak nagy czélja és nagy feladata van, melynek tervszerű meg valósításához megkell keresni az eszközöket. S más czélja és feladata nem lehet a nemzetnek, mint állama erejének és szilárdságának fokozása. Az egyesek igazának megvédése, az anyagi és kulturális érdekek sikeres ápolása, csak ez fogja fokozni a liszteletet, s ragaszkodást a magyar állam iránt; ez fogja erősíteni az érdekközösség, s összetartozóság nemes tudatát hazánk különböző népfajai között, s ez fogja egybeforrasztani egy politikai nemzetté, s e tudat lesz a magyar állam erejének forrása, szilárdságának legfőbb biztositéka. A mit a sajtó egy szerény orgánuma e czél elérésére megtehet: — lapunk múltjához hűen megfogja azt lenni a jövőben is. E reményben fogunk új munkánkhoz! Egy kis harmatcsepp is visszutükrözi a nagy eget. Egy kis lap is visszatükrözi azt a nagy feladatol, melynek önzetlenül megfelelni szent kötelessége! A megyei tisztujitások után. — Két czikk — A „Pápai Lapok" számára irta: A megyék ujabb háztartásáról szóló törvény értelmében a tisztujitások immár hazaszerte befejeztettek. Az érdeklődést kicsinyelni nem lehet. A közönség már hónapok óta előkészítő tanácskozások, — értekezések által adta jelét élénkségének, — és ezek a hevesebb összeütközéseknek élét gondosafi eltávolították. A választások napjai elkövetkeztek, és íme összealkotva van megyénkitit azon tisztikar, melynek buzgósága és képessége lesz hivatva eldönteni eme kérdéseket, ;,hogy az ujabb háztartás keretében a közigazgatás hiányai orvosolva lesznek-e?— az ezek felett felhangzott panaszok elenyészneke? Atalában, hogy a fenálló megyei szabadválasztás gyakorlása a fentebb-jelzett törvény uralma és oltalma alatt oly életrevalónak bizonyúl-e, hogy ahoz megbolygató kezek többé nem férhetnek ?" Szép, — tiagyszerü, — de egyszersmi?id felette terhes feladati Szép és 7iagysze?'ü, mert a kielégítő megoldás ne?n csak a féltékenyen őrzött hagyományos jogokat mentené meg, hanem megörökítené a jogmentő férfiak ?ieveit is, — felette terhes, — mert ahoz, hogy közigazgatási törvényeinknek, instilutióinknak részint hiányai, részint bonyodalmas halmozottsága, szóval, a határozott rendszer nélküli állapot pusztán azon tisztikar tettakarata által pótoliassék, és egyenlittessék ki, melynek egygyés tagjai az új cyclus lejártával 6 év után, minden biztosíték nélkül a szabad választás önkényének lesznek ismét átadva, — nemcsak kiváló lelkesedés , — hanem az emberi erőt csaknem meghaladó tehetség kívántatik. Pedig ez feladata a megyék új tisztikarának ! ezt várja tőlük a közvélemény, ezt várja azo?i közönség, mely sejti, érzi, sőt talán tudja, hogy az új háztartási lÖ7-vény, indokolása értelmében is egy végső kísérletet rejt magában a szabadválasztási rendszer életrevalóságára nézve, érezni, s tudni látszott midőn apathiájából kiemelkedve a legközelebbi választásokhoz kiválóbb figyelemmel, érdeklődéssel járult. Adja az Isten, hogy e várakozást csalódás ne kövesse!: Nem czélom e sorokban határozott kifejezést adni egyéni nézetemnek a felett, hogy a régi múltai srémben teljésen átalakult alkotmáfiyos viszonyaink között- a municipalis választási rendszert,, a közigazgatás érdekében a kinevezési rendsze?'rel felcserélni helyes és üdvös volna-é ? mikép lehetne ez berendezhető? és atalában tört ejthetnék-e ez a megyék önkormányzati jogának épségben tartása mellett, — és ennek közvetítésével 1 ? — ezen kérdések szellőztetésére most már csak évek múltán kerülhet alkalom, azért csak arra szorítkozom, hogy a kísérlet azon évei alatt, melyeknek immár küszöbére léptünk, állanak-e rendelkezésünkre módok és eszközök, melyek a megyei, mostfennálló rendszer barátai által ápolt várakozásnak eredményt biztosíthatnak, és a csalódásnak útját állhatják. Igen is, — varrnak ily módok és eszkbzök'?^-^ Első sorban hazai kormányunk, azután a tör^i vényhozás fezében. Ha már az új háztartási törvény czéljc — h°gy a közigazgatás sebeit orvosolja — h «... a személyzet szaporítása és ezek fizetéseik javítására nézve a megyéknek szabad kezel engedvén, ekként a munka megbír hatásának egyik, tagadhatlanul fontos eszközét megteremtette, és ha ebben a kormányzatnak azon törekvése rejlik, hogy a közigazgatása a fenálló megyei rendszer < lapján találjon javulást és lendületet, — akk:.. - :a törvényt nyomban kell követnie mindazo,. /e.urmoknak, melyek a czélt egyedül biztositar képesek. — Nevezetesen: ^ Át kell vizsgába több közigazgatási {örvényeinkét, egyszerűsíteni az eljárást, mely kiváló garantíáját képezi a gyors végrehajtásnak, és így úgy az állam, mint az ügyfelek érdekeitiefi. El kell távolítani a kazigazgatás már magában terhes teendői sorából azokat, melyek természetiknél fogva oda nem tartoznak. Fel kell állítani a közigazgatási bírságol, melytiek égető szükségét nem csak a tapasztalás igazolja, hauem belátta maga azon tanácskozmány ts, mely a k. i. javítása érdekében ez h" t 3 évvel egybehívatott. Meg kell állapítani, életbeléptéim a köz 'r i viselők fegyelmezettségét körvonalozó szabályokat. A házi iparról. A „Pápai Lapok" számára irta: A mai társadalmi élet igényei, ezeket ín. légitö szükségletek, köz és társadalmi teriu r viselhetése, szóval a megélhetés forrásainak kiaknázása, a nemzetgazdaság elveit elannyira kell hogy szaporítsák, hogy manapság oly vidékeken, a hol tisztán a mezőgazdaság gyakorlása, avagy a szöllészet, bortermelés képezi a nép jövedelmi forrásait, egy határozott irányú munkálkodás önmagában elégtelennek bizonyult, kivált ha a mi váltakozó és abnormis éghajlati viszonyainkat, a- gyakori elemi csapásokat tekintjük, a nélkülözés, a nyomor megakadályozása szempontjából okvetlen szükségessé vált, hogy s nép a rendes gazdálkodási müveleteken felül egyéb foglalkozások által szaporítsa jövedelmét, A nemzetek főtörekvése immár oda irányul, hogy a nép jólétét előmozdítsa bktositsa, a közelszegényedéstől megmentse. Világszerte az állami kormányzat iránya, törekvése is ez, de önmagában nem képes érvéTÁRCZA. Ember-evés. — Igaz história. — A „Tökfilkó" csapszék Ívó szobájában négyen ültek egy asztalnál s iddogáltak szép csendesen. Mind a négy hires, nevezetes firma volt. Az asztalfőnél Beretva Nánci mütó-borbé\y foglalt helyet, kí arról volt nevezetes, hogy a hajszálon is tudott eret vágni. Ettől jobbra a potrohos Spe?iót Gazsi gyakorló kertész ül, ki oly nagyra vitte mesterségét, hogy a kapanyélben is megeredt ojtása. Balra Istráng Marczi fiakker gazda izgett mozgott székén; erről azt jegyezte fel a krónika, hogy fiatalabb korában képes volt a kifőzött lóbőrt is elhajtani. Az asztal végén találjuk letelepedve Seszták Jasót, ki mesterségére végzett (rossz nyelvek állítása szerint: bukott) szatócs volt, kiről azt híresztelik, hogy a passivából is activat tudott csinálni, a mennyiben a passivákat szépen zsebre vágván, ott mint activa szerepelt. Ezen rövid ismertetés után bizony mindenki beláthatja, hogy igen tisztességes és előkelő compánia volt együtt; illő tehát, hogy a kellő tisztelettel kozelitsük meg. A borozás folyt lassacskán; az adagok egyre nagyobbodtak, s bizony a kva — Terka már kva — Teréziára nöte ki magát, midőn Beretva a mütö-borbély kancsal szemeivel egyet vágva a rá bámészkodó - Seszták a végzett szatócs felé, megtörte a csöndet. — Hát! atyafiak! olyan vacsorát is régen * hágtak a fogaim, mint ma egy hete .Nagy-Disznódon. — Mit megzabáltál ?. — Mi volt az? — Hát mit? kérdé majdnem egyszerre a három érdemes tagtárs. — Találjátok ki felelt kötekedve a kérdezett. Hát mit ettél ? Etil talán nyárson sült szárcsa ? Vagy keresztes pók. Vagy ipen talán spenatos rites? kérdé a végzett szatócs, utolsó szavainál a gyakorló kertész felé sunyorgatva. — Höher Péter! hencegett a borbély. In nem találgatom, ugy is sohase nem találnám ki, szóllott vállatvonVa Seszták Josó. — Én sem. — Sem én, — No ha nem találgatjátok, megmondom magam; hát én bizony eléveti ember hust vacsoráltam. — Vacsoráltál ám — majd kimondtam mit, felelt indignálva Spenót a gyakorló kertész. — Már ezt én sem hiszem! szólalt az egykori kitömött lóbör hajtó. Abizom elhiszek! Miér is el ne hinék ! Nem kóstolja semi! Pravda, brate moi Beretva? — Ha hiszitek, ha nem, az bizony még is igaz, látta a komám, a Bársony csizmadia, meg azután sógorom a Rugdodább takács. — Eh! lári fári! ne beszélj nekem olyan bolondokat! Ne hidd hogy ismét felültetsz, szóllott boszankodva Spenót a potrohos kertész. — Ne beszéljek!? És miért ne beszélnék? Ha nem hiszed, hát rögtön bebizonyítom; megeszlek téged. — Igen hát! téged. .— Azt már szeretném látni. — Ha szeretnéd hát meg is láthatod. — Te Beretva! én tudom hogy mily nagy impostor vagy te; én nem hagyom magamat falnak ugrasztani csak ugy potyára, hanem fogadjunk egy akó borba. — Ah! akár Jkettöbe, ha ugy akarod, 1 válaszolt az ember-evő borbély. ^ — Jól van, hát fogadjunk, de csak egy akóba. •— No, nem bánom! hát egy akó borba fogadjunk; ha megnem eszlek, fizetek én egy akó bort, de ha megeszlek, akkor ki fizet? kérdé Beretva. — Ki fizet? Hát én fizetek monda Spenót. — De ha megettelek, akkor már nem fizethetsz. — Igaz bíz' az válaszolt álmélkodva az ojtások nagy mestere. — Hát tudjátok mit ? Te izs Spenót meg te izs Beretva, adjatok ide kezembe 10—10 forint, a ki megveszti fogadás anak adom semi vissza, hanem veszem rajta az a fogadót akó bor. — A bizony bölcsen lesz Seszták, monda Istráng, erősen köszörülve torkát az akó bor leendő megívásának tudatában. E szavak után Spenót a kertész, belé nyúlt oldal zsebébe, ki vett abból egy nagy menkö bugyelárist, kinyitá azt, . s megnedvesítve két uját, egy drb. tizes bankót- vont abból ki. — Itt van az én tiz forintom, szólott Spenót, átadva azt a végzett szatócsnak. Beretva is ugyancsak keresgette zsebeiben, tapogatta oldalait, kifordította mellény-zsebét, de bizony csak nem [akart á io fitos előbújni, még pedig bizonyos s Beretva által igen is ismert oknál fogva. — Ejnye no! bizony otthon felejtettem tárczámat; most már mit tegyek? Szólott Beretva, miután kellően bebizonyította a társaság előtt, hogy elegendő képen kiforgatta zsebeit. — Ha nem szúrod ki a tízest nem áll a fogadás, kiáltott kárörvendve a gyakorló kertész. Nem baj: Nincs van baj! Soha se ne esil kitségbe, majd segitalak en neked, adak hónapig io forint kelcsenbe, vígasztala futó a végzett szatócs Beretva barátját, s lön akként a miként beszéle, t. i. Spenót tízese mellé meg egy ma sikat fektete az asztalra. — Áll tehát a fogadás kérdé Beretva a gyakorló kertészt. — De áll ám! vágta a szót fel Spenót, Beretva elé nyújtva tenyerét, mibe a mütö-borbély olyan csattanós parolát csapott, hogy líráiig, a kitömött lóbörök kocsisa majd nem e esett székéről. — Ennyire tehát tisztába volnánk, kezdé Beretva, mert hát komám feküdj fel erre az üres asztalra ni! hadd egyelek meg. — Felfeküdjem!? de hát miért? — Csak azért mert így ülve csak nem haraphatok beléd. — No jól van! szólott beleegyezöleg Spenót egy széket markolva meg s téve a kimutatott asztalhoz, melyet lépcső gyanánt volt használandó. Spenótnak, legkevésbé sem spenótra valló tömérdek termete megkezdette a. felmciüzást az asztalra, mialatt Istráng lelkiismeretesei: tartá a széket, nehogy eldűljön az a szokatlan tü er alatt. Volt is a székben annyi tisztessr.; tudás, hogy nem dült fel, hanem annyi erkölcs u ár nem szorult belé, hogy két lába el ne törjön, . E nem várt esemény következtében oponót a helyett, hogy az asztalra feljutott le§ ,a.tít a padlóra, megütvén azt oly pogányul, so^y a padló majdnem sirva fakadt. . • — Jaj! Jaj! átkozott székje! kiaba'. ' dön hentergö Spenót, betörött az oldal .--d^o. — elrepedt a hasam,— oda vágyok! — Dehogy vagy! nincs semmi br talá Beretva a pórul járt gyakorló kert nehezen talpra állítva azt két másik — Nincs semmi ba)óm? kérdé S _ jait tapogatva, bizony azt hittem, „x'iem TUÜOK talpra állni. — Dehogy uem, dehogy nem, his^ y^ftár ... yf^-sr..... , ,7. <^»^'>l*M*feMMÍÍaJaÍ»
