Pápai Lapok. 10. évfolyam, 1883

1883-03-04

jVTegj elenilc minden vasa r n a p. Közérdekű sürgős közlésekre koronkint rendkívüli számok is adatnak ki. Szerkesztőség és kiad ó hivatal főiskola u t c z i 215. s z a m. Bénneiitetlen levelek, csak is,nert kezektől fogadtatnak el. Laptulajdonos szerkesztő : Or. FENYVESSY FERENC Előfizetési díjak: Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Kegyed évre 1 frt 50 krajczái. Egy szám ára 15 kr. Jlird et esek 1 hasábos petiísor térfogata után 5 kr, nyilítérbei! 25 krral számífaínak. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Felelős szerkesztő : HORVÁTH LAJOS. Pápa város hatóságának és több pápai s pápavidéki egyesületnek hivatalos közlönye. Felhívás. A mai társadalom egyik legszebb hivatása s korunk legnemesebb vonása a szenvedő emberiség nyomorát töle lelhelöleg enyhiteni, a nagymérvű elemi csapások folytán előidézett károkat elviselhetőbbekké tenni, s a sújtottakat erkölcsi és anyagi támogatásban lehetőleg részesíteni. S mig e téren állam, egyletek, társulatok s egyesek minden időben jótékony, közhasznú tevékenységet fejteltek ki, s nagyban hozzájárultak a felmerült csapások enyhítéséhez, addig a háborúban megsebesült, vagy megbetegedeti harezosok ápolása, - a rokkant katonák és ezek.- vagy az elesettek családjaínak segélyezése iránt társadalmi téren mindez időig vajmi kevés történt. Édes és szép is a hazáért, meghalni, de csonkán, bénán barangolni be azt n földet, melyet, vére hullásával védelmezett, vagy ínségben, nyomorban hagyni hátra a gyámok nélkül maradt családol — fájdalmas kép. — de az éleiben gyakran előfordul. Az annyi oldalról igénybe veit állam a segélyezésnek csak szerény haláráig lerjeszkedhetik, — e tevékenységet kipótolni, a megsebesült harezosok, — az özvegyek cs árvák nyomorának, ínségének enyhítésére közreműködni, nekik tűrhető létet biztosítani — c czélra alakult: a vörös kereszt-egylet. Létrehozta, fenntartja a szeretet és humanismus, minden más érdek kizárásával. De az egylet magasztos hivatásának csak ugy képes teljes mértékben megfelelni, ha az egész magyar társadalom minden egyes tagja át lesz hatva a tudattól, hogy ö is készséggel járul valamivel a jótékonyság e hajlékának emeléséhez, melynek fedele alatt veszély idején ezrek és ezrek fognak menhelyet találni. Minden nemes keblű egyénhez, férfiúhoz, nőhöz egyaránt szól e felhívás: — mert a mai nap alig van család, melynek egy, de gyakran több férfitagja ne volna hadkötelezett. Részvétlel, könyek közt búcsúzik el a család a hadsereg körébe távozó gyermekeitől, — a lelelem és aggály érzelével kiséri őket a harezmezőre, de minő érzés lámadhat szivében annak tudatában, hogy megsebesült fiai elégséges ápolásban nem részesülnek cs nem különösen olyanban minőt a szerelő család szokott ápolást igénylő tagjainak nyújtani. Ez ápolási lehetségcsiteni, a szülék hciyetl fiaiknak a lehető gondos ápolást nyújtani — föhivatása az egyletnek s igy az ebbe való belépés által hozóit csekély áldozat bőven meghozza gyümölcsét. De nemcsak háború idején nyílik az egyletnek tér a működésre; béke idején rendkívüli szerencsétlenségek beálltakor — árviz. tűzvész, ínség vagy járvány alkalmával is fejthet ki közhasznú tevékenységet s a rendelkezésére bocsátott összeget, — a tagsági díjak V

3-át a szűkölködők segélyezésére fordíthatja. — Hogy mire képes az egylet ily közveszély esetén, elég. ha a szegedi gyásznapokra hivatkozom, midőn 30.000 forintnál többet fordított segélyezésre s azon fölül jótékonyan működőit hórházakban, továbbá a nagymenynyiségü élelem és ruhakioszíás által. Ne adja az ég, hogy annyi csapás után a háború - egy újabb csapás — érje nemzetünket! de ha o baj bármikor mégis következik, nagyobb megnyugvással nézhetünk vele szembe azon tudatban, hogy segélyezésre siet egy országosan szervezett egylet, hogy enyhítsen sok nyomort és fájdalmai, és lörölje le a szerencsétlenek és szűkölködők könyeit. Báró Fiáik. (oíjpán, minta megyei vörös kereszt, egyleti választmány elnöke.*) Pénz és jellem. II. A jellem a családi boldogságnak is legszilárdabb biztositéka. A családnak magasztos íendeltetése van. Ez az életnek első bö'csöje; az erkölcsiségnek dajkája, a hit- szeretet- reménynek virágos kertje, a legtisztább örömöknek áldott forrása. Hogy azonban e feladatának megfelelhet-e, ez azon kérdéstől függ, valyon egén mi az uralkodó planéta a pénz-e vagy a jellem? Hol a házasságkötésénél csak pénz, csak külérdek a tényező, hol a ncmesb lelki tulajdonok számításon kívül maradtak, s jellemükkel a férj s a nő nem képesek egymásban tiszteletet ébreszteni. Ott hamar bekövetkeznek a kiábrándulás napjai. Hiába ; a pénz maga fényűzésre ingerelhet, s az anyagi önzésnek hízeleghet, de birtokosa iránt — erkölcsi érték hiánvában — őszinte bccsülést biztositan *) Tis/teli olvasóinknak melegen ajánljuk szives támogatásába a lelkes Mhivásl, mely bizotnái'.i azt fogja crolményczni, hogy egyesek épiigy, mint a tcslülelrk tömegesen sietnek növelni azok szárnál, kik a bumanislikns rzél által vezéreltetve, ciltlig is odaailú áldozatkészséggel sorak»ztak a „vöröskereszt" zászlója ala Szcrk. nem tud. Ha pedig a becsülés megszűnt, akkor már a családélet iránt tartozó kötelességérzet elveszte egyik legerösb támaszát. A csalódott szív máshol keres kárpótlást a becsület rovásárai vagy pedig kétségbe esik. — Az egyik fél távol mulat. Az egyre tátongóbb sebet a család keblén hasztalan fedezi a pénz, a csillogó ékszer,— meg nem gyógyítja soha. A ház a békesség, szeretet temploma helyett az elégedetlenség, viszály tanyája lesz, melynek légköre megmérgezi a gyermek zsenge lelkét. Csak akkor leszen a házasság áldás, ha a szövetkezés nem pusztán pénzre, hanem — és pedig legelső sorban — tiszteletet parancsoló lelkitulajdonokra támaszkodhatik, hol a no legbecsesb hozományát nem zsebében, hanem szivében adja férjének, és a férj e kincset nem tömött tárczával veszi meg, hanem becsületes jellemmel vakja be; szóval ha a nőnek tiszla kedelyvilága, és a férfiúnak nemes lélekkel párosult értelmi fölénye találkoznak a vonzalom utján s olvadnak egy szép összhangzattá. Az ily családban a kölcsönös tisztelet éleszti a szeretetnek tüzét és ezáltal oda varázsolja az egyetértést boldogságot a házhoz. A jellem adja meg az egyénnek is igaz értékét, mert ez tanítja meg öt az aii}'agi javak bölcs használatára, ez teszi benne az észt is igaz Istenáldásává. Jellem nélkül a pénz — végeredményben — birtokosára nem leszen áldás, sőt maga az esz is csak átok. Egy hazai irónk szerint (Eötvös) »nincs szerencsétlenebb, sőt néha alábbvaló teremtés a világon, mint a nagy ész, melynek jellem nem felel meg.« Igaz, hogy a jellem nem mindig biztosít anyagi jólétet, kényelmes, ragyogó állást. Ellenkezőleg a jellemes ember rendesen több keserű tapasztalást gyűjt az emlékezet tárházába, többször találja magát az ellenséges akadályok kereszttüzében, mint az, ki jellemmel nem'törődve kész a becsület kárával is meghódolni a változó viszonyok szeszélye előtt. A jellem a jövőért munkál és azért el kell fogadnia a jelennek megmeg újuló ostromát. Az életharezok között azonban csak tisztul, nemesbül mint arany a tűzben. A szabadban a gyönge csemetét az idők viszontagságai emelik terebélyes, magas gyümölcsfává ; az erkölcsi világban a nehéz küzdelmek edzik a jellemet oly életfává, mely koronául a dicsőséget hordja. A jellem tiszteletet szerez tulajdonosának még az ellenségek előtt is; mig ellenben azoknak , kik pénzért készek feláldozni mindent ii• i l i—i ,n..i, ni iiiiW>j,m».L.i megérdemelt bérük megvettetés, még azok részéről is, kiknek érdekeit szolgálják. Az ily pénzimádókra czélzott Napóleon midőn azt monda: »Az emberek sertések, melyeket arannyal lehet hizlalni, aranyat töltök válujokba s oda terelem őket a hova akarom.« Ha zavartalan kényelmet nem, de biztosítja a jellem az értelmi s erkölcsi tökélyesbülést s ezzel a jólvégzett kötelesség boldogító érzetét. Ha útját nem szegélyzik is mindig örömvirágok, de nemes törekvésben felfelé emel a megdicsőülésre, mire a pénz nem segíthet soha, mert jogosan mondja egy iró: »A halhatatlanságot ki kell érdemelni, pénzért e kincset megvenni nem lehet. A szellem hősöknek láttam szobrait, de sohasem láttam oly ember tiszteletére emelt szobrot, ki tisztán a pénz gyűjtésre szentelte egész életét. Rotschild hírneve halálával együtt sírba rogy.« Ha elismerjük a jellemnek szemben a pénzzel absolut becsét, akkor egyszersmind be is kell vallanunk, hogy a nevelésnek egyik elsőrangú feladata épen a jellemképzésben áll. — Igaz ugyan, hogy korunkban egészen divatszerüvé lett a nevelés hangoztatása. E felett vitatkoznak minisztériumok és egyletek, paloták és gunyhók; egymást kergetik az indítványok, melyekkel boldog boldogtalan előbbre vihetni reményli a nevelés zászlaját: másrészről mégis; ha az egyre szaporodó baljóslatú jelenségekre gondolunk a vallás-erkölcsi élet mezején, nem lehet tagadni, hogy az eredmény még sok kívánni valót hágy fen. — Ennek oka pedig azon tényben rejlik, hogy az annyit szellőztetett nevelés nagyrészt már a családi körben irányt téveszt, a mennyiben a legelső feladatra: a jellemképzésre nem helyez kellő súlyt. Azon gond, egyszersmind a vezérelv, mely előtt háttérbe szorul minden más tekintet, — hogy a gyermek mi uton, módon juthat legelőbb jövödelmezö álláshoz ; mikép tehető pénzes, gazdag emberré! Nem az a kérdés, mikep avatható az ifjúnak lelke vallás-erkölcsi elvek kincstárává, hanem hogy mi hoz neki legelőbb valamit a konyhára! A nevelés azon tényezőit, melyek nem hízelegnek közvetlen a tárczának és konyhának már otthon ócsároltatni hallja a gyermek, mint haszontalanságot. Beszívja magába ezen nézetet, és mint ifjú megszokja az anyagiságot bálványozni s végül előtte nem bir magasb értékkel semmi más, csak a pénz és élvezet. — A lélek nemesbítése, már csak másodrangú kérdés. Sziv és lélek a világ felfogása szerint nem más, csak ráadás a jövödelmezö állásra, a menyasszonyi TÁRCZA. MERENGÉS. — Sonette. — Csöndes lakásom, árnyas rejtekeben, Virág, madár-dal, fák hűs árnyibau Ah! Lelkem elmereng egy régi képen, S úgy fáj, hogy eltűnt, hogy már vége van! Előttem állt szelíd tekintetével, S forrón ölelve tartam csendesen . . . Remegve mondám: »égek érte hévvel*; Susogva szólt: » szer et lek kedvesemé. Pirulva rejté szép fejét keblemre, Soká- soká susogtunk, szem a szembe', Úgy összeforrva ajkam ajakán . . . Két szép gyöngéd női kar tapad reám Felrezzenek . . . Hisz ép ő róla álmodám Te vagy

% te vagy imádott kis leány! MÉRT HITTEM ,.,. Mért hittem oly vakon , Bűvös ajkaidnak csábító szavába*'? Sokat mondó szemed Üdvömet hazudta, s reméltem . . : hiába! Alomkép, remény volt Lepkemódra szálltál virágok szirmára. Hallgatok, megnyugszom, A szenvedés, bánat megtör nemsokára. Menj, hová sorsod hajt! Hiszen csak játékszer a szív e világon, Női hűtlenségről Zeng a szomorít dal csaknem minden ágon. S ha majd csalódva térsz Vissza, s megunod a hiú világ zaját Megbocsátok, s csókkal, Szemrehányás nélkül, forrón ölellek ál. Ács Géza. Posta fedezeten. (Episód a bosnyák foglalásból^ — (Jyalog Huszártól.— Csipős novemberi idő volt; a doboji kórház szegény betegei dideregve bújtak bele abba a kis szalmába, mit tán a gondviselés felejtett ott, hogy a nyomorultakat meg ne vegye az i.stcn hidegje. Vékony, rongyos köpenyegeik csak annyi védelmet adtak nekik az idő viszontagságai ellen, mint az a két végén nyitott, kukoritza levéllel fedett hosszú góré, melynek egyik sarkán bedúdolt a szél s végig húzott a túlsó kijárásig, csúzi, köszvényt és egy sereg betegséget hsjryva olyankor mindig emlékül maga után. Talán jobb is lett, volna a szabad cg alatt feküdni, s ázni az őszi csőz-csbeu, mint még a kórházban szerezni ujabb betegségeket azokhoz, mik a szegény katonákat ide juttatták. Hazafelé indultak szegények, átszenvedett keserves hadjárat után, mely alatt csak a kínban, és nyomorban volt részük. De az ég ellenük esküdött, 8 úgy látszott, hogy valamennyit tönkre akarja tenni. Megeredt az ólmos eső, mely az égboltot teljesen beborító felhőkből csak azért hull alá, hogy az embereket kétségbeejtse. Csak egy kis verőfényt s az eső áldás lesz, harmatszerü fénye, gyöngycsillogása gyönyörködtet, meiere enyhít, mint a langy fürdő a fáradt, törődött testet. De ez, tán már az égből is piszkosan hull le, s hivatása az, hogy sárrá váljék: hidegsége behatol a vékony öltözeten a nehéz gyaloglástól megfeszült lázas testig, végig siklik rajta mint egy hideg kigyó, nyomán a bőr felcserepedzik, aztán belefészkel a ruhába, hogy az négyszerte nehezebb legyen mint eddig. A szegény baka elősször összerezzen, a mint a hidegség testéhez hatol, végig borzong egész valója, aztán — káromkodik egyet, h czipeli tovább a viztöl megdagadt, félmázsássá lett hornyút. Az a finom gépezet, mit a teremtés remekeinek, embernek neveznek, mégis gondosai) van a természel által megalkotva. Félévi szenvedéstől elcsigázott testtel négyöt napig reggeliül éjjelig menni szakadatlanul, ctlcnszomjan, szakadó cső által verve; rá négy—öt éjjel egészen az elindulásig álldogálni térdig- erű' sárban, pihenésül, le nem hunyni szemet kilenczvenhat óráig, közben nem kapni más tápanyagot mint egy fél marok penészes kétszersültet, — s c mellett mégis bírni és mozogni tudni, — cz a csodával volna határos, ha nem tudnók, mi volt azon elemi erő, mi fönntartotta őket. ily szörnyű helyzetből!? Tán a hit, a fegyelem, a büntetés, a-/, istenbe vetett bizalom? Egy szóba foglalható össze az egész, s ez az egy szó ez: „hazafelé!" Az édes otthon csábitó varázsa, a házi tűzhely kedves fénye, a rég nélkülözött szerel mcs hitves forró kebele, melyen oly édes pihenése esik a fáradt, zúgó fejnek, a szerető édesanya csókja, az ártatlan kicsinyek gyügyögéí-e! Haj, hogy sokszor elhalványul ez az édes kép, elfcketül a világ teljesen a szegény nyomorultak szemei előtt, és nem kell azontúl semmi más nekik, mint a halál, a sír, melynek ölelése édesebb, mint a legszerelmesebb hitveséé, némasága ékesebben szóló, mint a legparányibb csipegő gyermek első csicsergései. Halált kér a szegény katona, a mint a fáradtság által összetörve beleroskad az út sarába, azért könyörög bajtársainak, hogy lőjjék őt most egyszerre agyon, s ne hagyjak izenként külön halni meg ezerszer egymás után. A ki útközben ki nem dült, bele nem fagyott a sárba, vagy mozdulatlanul éhen nem veszett, az eltudott vánszorogni Dobojtg, hol arra a hirre, hogy a Száva ki van áradjra, s ide át kell maradni bizonytalan ideig, — megtörtek a legerősebb lelkek is, és összeomlott az izgalomtól túl feszült test, mint a szegény ember roskad/) gunyhója, ha az egyetlen támaszkarót kiütik alóla. Százával feküdtek ott a két, végén nyitott, szellős kukoricza góréban, zsibbadt lélekkel, betegen. Némelyikben élt még az clclfciiiitaríási ösztön, de a legtöbb csak emberi alakkal biró, élőgép volt, melyből a jobb rész kihalt. Szegény Viktor is ott voll, most már másodszor dűlve ki a lelket emésztő szenvedések között. Oh mikor oly közel volt. már, csak a kezét kellett volna kinyújtania, hogy keblére ölelhesse a rég nélkülözőiteket s most ime újra száz mértföldnyire vettetik vissza tőlük, Új élet mosolygott feléje, mit érezte a házi tűzhely édes melegét, összes ereje a végső határokig feszült, de az erő kevesebb volt, mint a mennyi a czél elérésérc szükséges; cél előtt tehetetlenül roskadt össze, s epedő szemei hiában csüggtek vágygyal a távolon, — sehol egy biztató sugár. Az idő végtelenül telt, az ő számára nem volt a napoknak sem neve, sem száma. A mint aztán látta, hogy abban a nagy kukoricza góréban még néhány százan fekszenek, ép ugy mint ő, a egyikük sem törődik semmivel, legkevésbé pedig az élettel — ő is falalista leli. Az a gondolái fogta el, hogy neki itt el kell pusztulnia, többé már ő az édes otthont megnem látja. Fásult közönyében egy esy kis dalt sóhajtott el: „Egy nap ugy megy mint a másik, Mászva lomhán végtelen. Összezúzott szegény sziv te Mire vársz még hogy legyen? Hogyha hittél a csodákban , Az ai kor lejárt íme: Kit a végzet átka üldöz El kell annak vesznie!" Egyik rosz hír a másik után jött. Bród, a harmadik állomás Dobojtól, mindennap érkeztek vissza kétségbeesett emberek. Ez s ez ezred nem mehetett át a folyón, mely másfél mértföldnyire önté el a lapályt csakneiú Derventig, ennyi s ennyi száz fuvaros rekedt ezen az oldalon kétségbeesve, némelyik neki vágtatva az elöntött országútnak, lefordult és beleveszett az oldalárokba. A szegény betegek elfásultan sóhajtottak mind e hírekre: „Már maga a jó Isten se tudja, mit akar velünk!" Viktorrá egyetlen reménysugár derült ekkor. A mint lábbadozó beteg korában ki kijárt a városba, a posta számára lefoglalt kis ház előtt gyakran látta az érkező és induló postakocsit. Eszébe jutott, hogy a szerajevói postatisztek közül, kik nagyrészt jó barátai voltak, az egyik azt ajánlotta ueki, hogy utazzék Szerajevóból mint'postafedezet egész Bródig. íme az útmutató, miként lehet menekülnie kétségbeejtő.' helyzetéből. o