Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-11-19

magában erkölcsös, irtózik és fél az erkölcsi szennyességtöl. Visszavinni tehát az irodalmat •s általa a társadalmat, ahhoz ax ős nemzeti geniushoi, hogy ennek emlőiből szívjon hamisítatlan, tiszta erkölcsi érzetet, vagy a mi ezzel egyre megy, — uj életet, •— ez nemes hivatása az egész sajtónak, ez feladata a vidéki hírlapirodalomnak, mely e téren indi

vi— dualisabb s azért alkalmasabb eszközeivel sokszor nagyobb sikerre számithat. Ruschek Antal. *) Egy magyar történeti arczképcsarnok létesítése. Emlékirat. Minden nemzet tőle telhetőleg- igyekszik reáQtní nemzeti bélyegét azon földre, melyet ősei szereztek s melyet hazájának tart. Azon boldog nemzeteknek, melyek nagy tömegben élve, egy nyelvet beszélnek, ez igen könnyű munka, sőt fáradsággal nem is járó eredménykép következik be. A magyar nemzet nincs eme szerencsés helyzetben; híresztelt vadsága daczára is, hóditása idején nem irtotta ki tűzzel, vassal az itt talált népeket; ellenkezőleg, felemelte azokat saját jogi életkörébe; sőt későbbi időben is féltékenység nélkül fogadott el rokon s idegen népcsoportokat, mintegy szives házigazda, kinek nemes szivében föl sem tud merülni a kétely, hogy vendégei még szentebbnek fogják tartani háza tűzhelyét, mint saját maga. Es egész a legközelebbi időkig nem is csalatkozott nemes hitében, mert mind az egykor meghódított népek polgáriasított utódai, miből a később bejött vendégek együtt küzdöttek Magyarország fenmaradásáért cs alkotmányos jogaiéit. Az elmondottakból kitűnik, hogy ama nemzeti bélv eg, melyről szólottunk, nem lehet más, mint történelmi; mert a magyar nemzet e bélyeget, sem tömegével, sem különleges faji sajátságaival kellőleg megtenni nem képes. Már pedig egyetlen állomása sincs Európának, melynek eme nemzeti bélyeg szembetűnő kinyomatáru nagyobb szüksége lenne a magyar államiul. — Szüksége vau az anyanemzet csekély létszáma és rokoiitalansága miatt; szüksége a felvett, dc be nem olvasztott elemek sokasága miatt, melyeknek csaknem mindenike más hatalmas néptörzsekkel rokon. E heiyzel súlyát érezték Becsben, és teljes erővel voltak rajta, hogy vitézségük cs hazaszeretetük által a vezetést megtartsák kezükben s a jogok testvéri megosztása által folyton szorosra fűzve tartsák az ország minden lakóját. De kitűnik a helyzetnek eme józan felfogása abból is, hogy a nemzet szent kegyelettel őrizte történeti hagyományait, irodalma semmi más ágban nem járt előbb, mint a tői (éiietirásban, mely már az Árpádok alatt megindult s a nagyobb győzelmek alkalmával már Uunyady korában megvolt a szokás, hogy a nemzet harczaiban kitűnt hősök arczképcil nemzet különbség nélkül felfüggesztették az akkor egyedüli szent helyen: az isleu házában. Hogy több példát ne említsünk, igy történt ez a balkáni bosszú győzelmes hadjárat ulán, midőn Budán a szent szűz egyházában a Hunyadi hőstetteit feltiiiitető" képeken kivül, az L'jlaky Miklós, Palóczy Sinnii, Czudar .Simon, Marczaly Jmre, Sczekoczin * • Szerző szíves engedelmével közöljük e/. érdekes részt i a ..Győri Közlöny" jubileuma alkalmával felolvasott jeles érle- t kezesből. Szurk. j Péter, Samotuli Péter, Vojniczki Pál, Tarnuv János, Julián bibornok, György rácz deposta és a keresztesek több vezéreinek arczképei is felfüggesztettek a törököktől elvett diadaljelvények mellé. Minő kincs lenne ez, ha a balsors el nem rabolta volna, a nemzet birtokában. A legújabb időkben is tudományos életünk egyik szakában sem uralkodik oly buzgó munkásság, mint a történelmi szakban, tudományos akadémiánk, történelmi társulatunk és itju íróink egész serege, dicséretes buzgalmat fejt ki a nemzeti hagyományok megőrzése körül a legkisebb történeti adatok és tárgyak felkutatása, gyűjtése és feldolgozása által a kisebb érdekű magán levelekig, öltonydarabokig, vagy pecséttöredékíg. Csodálatos, hogy épen az, mi a magyar történelmi hagyományokat illetőleg az emberi szívre és szellemre nézve leghatásosabb lehet: egy nemzeti arczképcsarnok eszméje, melynek háta megett pedig nem távol jövőben egy magyar nemzet pantheoné állhatna, mind cz ideig csak alig esi1 rajában látszik. Egy nemzeti arczképcsarnok létesítése oly módon, miként azt mi képzeljük, nem kerülne nagy áldozatba; mert egyelőre csak a meglevőnek összegyűjtésére szorítkoznék. De a gyűjtésnek eme munkája hova tovább sürgősebb; mert e tekinte'ben már is sokat vesztettünk el és napról napra többet veszthetünk. Az ősök lenyes várai, kastélyai porba omlanak, vagy idegen kezekre jutnak, melyek előtt a magyar ősi hagyományok nem szentek. Hogy egy pár példát említsünk, igy semmisültek meg a vajda hunyadi vár negybecsü freskói; igy jutottak idegen kezekre a Itákóczyak és lllésháziak íiiíigyüjteményekben gazdag kastélyai; nem is említve azon roppant veszteségeket, melyek nemzetünket a budai és visegrádi vár elfoglalása által a fentebb említett lluuyadiféle képektől , Zsigmond és Mátyás-korabeli szobroktól és műgyiijlemcnyektöl megfosztották. Különösen sok veszett cl a forradadalom után, midőn a nemzeti emlékeket szándékosan semmisítették meg Most is igen helyes volna, ha a nagyobb fényképező üzletek kiállítási képeikből, mint Ausztriában, kötelmi példányok benyújtására leimének kötelezve. De azéit még mindig igen tekintélyes tömeg az, mely ha a gyűjtés megkezdetik, az ország különböző részeiből összekerülhetne. A legutolsó Árpádnak és szülőinek arczképei megvannak a nemzeti múzeumban; 1-ső Mátyás és 11. Lajos nejeikkel megszerezhetők. A jelenleg uralkodó királyi család tagjai a Ferdinándoktól kezdve csaknem mindannyian megvannak magyar miniszteri palotában, a nemzeti múzeumban és Bécsben a két Cauccllária épületében. Az erdélyi nemzeti fejedelmek arczképei a Zápolyáktól kezdve i en könnyen össze lennének állíthatók; mert részint gyűjteményekben, mint az erdélyi és szebeni múzeum, iészint egyes tanintézetekben cs magánosoknál egyidejű képekben megvannak. Például Báthori Zsigmond arczképe a mármaros-szigeti lyceumban; Bncskayé a dehrcczeui collcgiumban ; Bethlen (»áborc a uagy-cuyedi collcgiumban; Kemény Jánosé a Kemény-család birtokában ; a llákóczyak (óbb helyen cs többszörös példányokban. A nádorok közül többen Pestmegye termében. Kzek közölt Wesselényi és Esterházy nádor is; a horvát bánok közül igen sok egyes családok birtokában, a tárnokmesterek teljes gyűjteménye 1ö2<i-löl kezdve a pénzügyminisztérium egyik termében; az országbirák szép syüjleméiiye a királyi Curiánál; a bányagrófok gyűjteménye »Sclmeezen; a képviselőházi elnökök a képviselőház elnöki szobájában; főpapjaink egész gyűjteménye Esztergomban; hadvezéreink jelesbjei az Esterházy, Pálffy, Erdődy, Nádasdy utódok birtokában; nevezetes főispánok és szónokok arczképei a megyéknél; művészeink közül többen a nemzeti múzeumban; tudósaink és íróink közöl többen a magyar tudományos akadémia egyik melléktermében stb. I A fennebbi sorozatból látható, hogy az anyagnak igen nagy hatalmaza vau meg egy nemzeti képcsarnok számára; egész chronologiai rendben levő gyűjtemények, melyekről hasztalanul állítják azt, hogy mostani helyökön lcgczélszerübben elmaradhatnak, mert legnagyobb részük oly helyen van, a hol nagyobb közönség sohasem láthatja őket. De egy ily nemzeti arczképcsanioknak csakis az adja meg jelentőségét és különböző irányú hatályát, ha összegyűjtve, tömegesen adatik át a nem z

et kőzőn s é g é n e k. Némelyek attól félnek cs talán nem is épen alaptalanul, hogy ha egy ily nemzeti képcsarnokra felhívás bocsáttatnék, igen nagy tömegben küldetnének be az értéktelen arczképek : de ennek correcíivumát igen könnyű feltalálni részint abban, hogy a felhívásban kimondatnék, miszerint, a ma élő hazafiak és nők arczképei nem fogadtatnak el, részint az által, hogy kijelentetnek, hogy az értéktelennek talált arczképek be- és visszaküldési költségei a beküldő számlájára esnek. A beküldött tárgyak megbirálására mindenesetre egy történet-tudósokból és művészekből összeáliitandó jury lenne alakítandó, mely a tárgyakai a j következő három szempontból venné bírálat alá. Először: Bir-e a lefestett egyén történelmi szempontból fontossággal vegy nem? Másodszor: Van-e a képnek, mint képnek művészi értéke? Harmadszor: íiir-c a kép történeti értékkel a nemzeti viselet szempontjából? Ha ezek közül akármelyik szempontnak megfelel a kép, nézetünk szerint elfogadandó; ha kettőnek vagy mind a háromnak, annál inkább. Alig merjük remélni, hogy a felszólításra magyar történeti jelenetek vagy csataképek is beküldcssenck; bár tudomásunk van róla, hogy léteznek ilyenek is. A felszólításba mindenesetre fel lenne veendő, mert kivált régibb keletű történeti képek igen nagy értekkel bírnának. Egy ekként létrejött magyar nemzeti arczkepcsaruokuak jeleutékcny.sége és czélszcrüscge több szempontból indokolható. lölső kétségkívül ;iz á I I a m i s z c m p u u I. melyet fentebb már hangsúlyoztunk. Második a u c m z e ( i s é. g i s z e ni p ont. mely szintén az elsőre ve/.;íbeló vissza; s melyet az arczképcsarnok nézetünk szeri it akként valósíthatna meg, hogy nemcsak a magyar ajkú, de bármily nemzetiségű egyénnek arczképeit felvenné, kik hazánknak nagyobb fontosságú szolgálatot tettek. Mi azt hisszük, hogy ha nem magyarajku honfitársaink látják, hogy a magyar nemzet, mint ilyen, egyenlően méltatja az ö őseik érdemeit H, ez a lestvéri kapcsot Csak szorosabbra fűzi. Nagy fontosságúnak tartjuk egy nemzeti arczképcsarnoknak létesítését h o ti v é (I e I mi t e k i ntetben is; mint ennek fényes példáját, látjuk Fraiicziaországban, hol még a közelebbi csaták képei is akként állitt.du'c ki a nemzet képcsarnokában , hogy a magokat kitüntetett bármily rangú vitézek Jloruee Veinél imgyszerü csataképein élethiven vannak visszaadva és a kép alatt levő tollrajzon az illető neve feljegyezve. — Az ISi>(i-b:in befejezett szebaslopoli harezok kitűnt tábornokainak mellszobrai és arczképei 1858-ban már szintén a közk •pcsarnokbau díszlettek. Es kétségkívül nagy hatással lehet a katonára, ha elődjei és bajtársai vagy épen saját hazaszeretetét ekként látja saját nemzete álta megölök it ve. A negyedik szempont, melyből egy nemzeti képcsarnok bármely nemzetre nézve kiváló fontossággal bir, az irodalmi szempont. Különösen nagy szüksége van egy ilyenre a történésznek és a történeti szépirodalommal foglalkozónak. Mücaulay óta senki sem meri állítani, hogy a történetírónak szintúgy szüksége ne lenne az alkotó képzeletre, mint a regényírónak; a külöu.ség csak az hogy a történetíró a valódi adatok és s ját ítélő tehetsége által van megkötve, mig a regényíró phantásiájával szabadabban rendelkezhetik. De ki tagadhatná el, hogy mindkettő műve annál becsesebbé válik, minél közelebb jött a valódi élethez; s az olvasó még a regényíró müvét ís többre becsüli, ha tudja, hogy komoly tanulmány eredménye. És újból ki tagadhatná, hogy gyakran az arc/.nak egy vo! nása mintegy megoldást ad a jellemhez; eszméket költhet fel; s a külső adalékul szolgál az illető viseletéhez, néha a kor szelleméhez. Még sokkal fon'osabb taiuilmánytárgyul szolgálnak a történeti arczképek, még ha kevésbé művésziek is, a festőre nézve. A történeti festő, vagy szobrász puszta képzeletére van utalva, ha semmi egyidejű kép nem létezik, melyet utánozzon, vagy legrosszabb esetben t szményitbessen. Meggyőződésünk, hogy komoly történeti festészet csakis oly nem/.et kej belében jöhet léire, mely ahoz a keliö anyagot nyujt! hatja régészeti műkincsei által. Es itt már nemcsak í maga az arcz, hanem nz utolsó ékszer vag)- öltöuy1 darab is megbecsülhetetlen, mint azt például Matejko | történeti képein oly élvezetlel bámuljuk s melyet hazai festés/.etiinkheii még oly nagy mértékbeit nélkülözünk . Az utolsó szempont, melyből egy nemzeti arczképcsarnok felállíttatását méltányoltatni óhajtjuk , t ö r t é n e t i szini r o d a I m u n k s •/, e m p o n (j a. Azt hisszük, mondanunk is alig szükséges, hogy egy ügyesen alakító drámai színművész, ha módjában áll, a legnagyobb örömmel keresi fel az ilyen arczképcsarnokot, hogy mind alakját, mind öltözetét az illető hőshöz vagy korszakhoz lehetőleg hasonlóvá tegye, mely által az általa játszolt szerep s illetőleg az egész színmű értéke realitásban végellenül emelkedik. Ime ezek azon szempontok, melyekért egy nemzeti arczképcsarnok összegyűjtését, fenartását és gazdagítását szükségesnek s a nemzetre nézve nagybecsünek tartjuk. ."Vem tagadjuk, hogy ezen eszme hátterében kiemclkedőleg- e g y n e m z e t i p a n t h e o u es zm é j e áll: de előre tiltakozunk azon lehető tévedés elleti, hogy már ez annak tekintessék, vagy az/al lé vesztessék össze. Még ma csak a gyűjtés munkájáról van szó azon hármas szempontból, melyet fennebb említettünk. Majd ha a nemzeti jólét és életkedv azon magaslatra e ; elkedik, midőn egész lelkesedéssel múltjának dicsőségéhez fordulhat : a közszellem fel fogja emelni a nemzeti pantheon épületét, hogy elhelyezze benne érdemekben gazdag őseit, félisteneit, a nemzeti művészet legszebb kiállításában. \}U akkor ezen nemzeti aiczképcsarnoknak igen nagy hasznát fogja venni. K!sö elhelyezést nyerhetne ez arczképcsarnok az 1885-iki budapesti kiállításon. Ezután a kormánynak, illetőleg a nemzetnek kellene gondoskodnia arról, hogy annak, mi valóban becses, ideiglenes — később állandó elhelyezéséről gondoskodjék. Budapest, 1883. nov. 10. BARABÁS MIKLÓS. Dr. FKNYVESSY FERENC i\ .SZA'I'IIMÁIIY KÁROLY. lettek reám, megundorodtam a színlelés, a finom j érzékiség, a látszat jeleneteitől; gyűlöltem a titkolódzást, a szembekötösdit, az ámítást, a liitszegcst, az érzelmek e hitvány vásárjait. — Szerettem volna lábbal tapodni az üres, haszontalan babokat, kik egy »édes« mosolyomért annyit hazudtak, kik egy pillantásomnak vakon engedtek; m gveleltem a nembelieket, kik annyira óhajták személyes tulajdonaikat előtérbe állítni, hogy e^y fcifit, ha pillanatra is, lebilincseljenek; bor/.adályt, hidegséget keltett bennem a hiúság c tisztáthn amalgamája. — Mit tehettem ?! A közönyösségben gyakoroltam magamat, pedig belül egeit minden csepp vérem. Féljem észrevette otthon a kellemetlenséget, — — — tekintetével kérdezett csak; — nem feleltem semmit. E kcdélyálJapot melyen sebzé az ö szivét, naponkent visszavonultabb lett s én nem tettem egy lépést sem, hogy a közöttünk támadt nyílást áthidaljam. Ivry estelyre voltunk híva, melyen B . . . Lajos, ki külföldről tért vissza, tartott felolvasást. A vát o; hölgyei, kik már hallottak a férfi szépségéről és rendkívül érdekes felolvasásairól, szokatlanul sürgölődtek figyelmük kitüntetésében. En, mondhatni, eleinte közönnyel tekintettem a szép •arezra, mely egy remek szoboréhoz hasonlított, de a mint utazásának rendkívüli jeleneteit felolvasta, a mint érzelmei és benyomásai kerültek elő: arcza lángolt, szemeiben nem földi tüz égett, feje körül a bűbáj glóriája ragyogott. — Vele hevültem, vele éreztem, tekintete lebilincselt s midőn könytöl fátyolozott hangon, érzelemtelve monda el, hogy Arábia pusztáin, a pálmák enyhe árnyában, midőn szivét nagy és nemes indulatok hevítek, mindentől elhagyatva, egy falat kenyér, egy csepp ivóvíz nélkül várta a halált: csaknem odarohantam hozzá, hogy lankadt fejét keblemre szorítsam, s csókjaimmal üdítsem fel kiszáradt ajkait. ísem voltam többé ura érzelmeimnek, e férfi lett azok uralgó központja. — Az asszonyember minden bünos vágyai hullámozlak ereimben, a mámor, a fölindulás elfojták bennem a »nö« szavát. Csak öt láttam előttem ébren és álmaimban, csak az ö bírása volt czélom. Egy csókjáéit kész lettem volna kockára lenni üdvösségemet. Mily harcz volt ez! Mik voltak támaszaim ? Férjemet nem szerettem, minden csepp vciem fellázadt az oltár előtt tett hamis eskü ellen; nem védett az anyai kötelesség, ah, mert hisz nem volt gyermekem; a gyűlölt társasági formaságok lánczai ellen való visszahatás, mind, mind elősegíteni látszottak szenvedélyem czélhoz futását. Kevés idő kellett ahhoz, hogy Lajossal megismerkedjem; a közelség s az ö tartózkodása csak növelek szenvedélyemet. Nem bírtam tovább! Nincs önnek szive Lajos, nincs szeme, hogy érezzen cs lásson, törtem ki egykor előtte. Ne higyje azt Ilon, válaszolt, tudok érezni, de megtanultam uralkodni érzelmeimen, mert cz a férfiassághoz taitozik; látom, hogy ön engem szeret, de lezárja ajkaimat a tudat, hogy önnek vannak kötelmei, melyeket miattam erőszakkal széttépni nem engedhetek, — s hogy ne lá.wak elmegyek meg most, hogy soha többé vissza ne jöjjek! Igy beszél', s én néztem rá holt halaványan mint a kinek halálos ítéletét olvassák fel; csak azt értettem, hogy visszautasít, hidegséget erőszakol szivébe, ajkaira — hogy ezután mi történt velem, nem tudom, ájulásba estem; mikor fölébredtem nem láttam öt, felugrottam,, mint az örült kitéptem magam szeretteim köréből, rohantam végig az útszán le az ö lakására, hol csomagolt. Lerogytam térdeihez, át öleltem két kezemmel, nem szóltam, csak néztem rá, kérve és panaszolva egyszerre. Megértett, — — —• fölemelt, pamlaghoz vezetett. — — — Asszonyom, ön megfeledkezett női mcltóságái'ól, közel van ahhoz, hogy tiszteletemet elveszítse, — szólt hidegen, csak szemeiben égett szokatlan láng. Mint hideg tör jártak át szavai szivemet, azt hittem meghalok. Térjen vissza, szi..lt tovább, visszafogom kisérni. — Engedtem magammal mindent tenni, minden érzékem el volt zsibbadva. A kocoi nemsokára olt állt meg házunk clutt. Féljem jött elibém, az emelt ki s vezetett föl a lépcsőkön, azután kiment, ott hagyott, nem is jött többé haza, úgy hozták haza hulláját, agyonlőtte magát. — Azóta tudtam meg az egészet. Kihítta Lajost, bár tudtára adta, hogy magaviseletével meg van elégedve, de kénytelen megvívni. A helyett, hogy ellenfelére lőtt volna, magát lőtte meg. Mi volt az én életem ? A hullám, ha sziklához ütődik megtörik, elhal; ily hullámhoz hasonlított az én életem is. — Lajosról azóta nem hallottam semmi birt — — — szenvedélyem vezekléssé, fájdalomrhá lett, s könyeimmel áldoztam a magát miattam feláldozott nemeskebtü férfiúnak, s megbénitá szivem heves lüktetését a tudat, hogy le vagyok győzve, a férfi legyőzte az asszonyt, s a társadalom száműzte azt, kinek intézményei nem tetszetlek, s éreznem kell, hogy az ítélet igazságos.« * * A hervadás még egy évig tartott, azután lehullott a virág, megtört a lélek, a sziv nehéz harczaiban. — Koporsóját ezernyi résztvevők körhyezlék, itt bocsátották meg neki, mit éltében néni lehetett. — Szegény asszony, az akadályokon megtörtek szenvedélyének hullámai, de megtörött a sziv is a nem várt csapások alatt. — Az az asszony, ki boldogítói volt hivatva, csak boldogtalanságot tudott előidézni, — boldog taláu a sirbao, hol ninés érzelem. Nyugodjék békében! j ' Szép Lajos. Ä „Devecser vidéki gazdakör

£í rdlasz'tnáut/i ülése uoteuiber hó 9-dikén. Jelen voltak: Ihász Lajos elnök, Szalatkay István alelnök, Ree Jenő titkai', Adrigán D~zsö jegyző; Gulden György, Bohn Gyula, Noszlopy Gyula, Barcza István, Keller Pál, Steier ]., Herezog N. választmányi tagok stb. Ihass Lajos elnök a gyűlést megnyitván, üdvözölte a szép számban megjelenteket. Felolvastatott ezután azon tagoknak névsora, akik már eddig is egyik vagy másik szakosztályba beiratkoztak. A közgyűlés elhatározta, hogy elnök ur folyó november hó 23-ára egy általános közgyűlést hívjon össze: melyre mindazok, a kik már valamely szakosztálynak tagjai meghivassanak, hogy akkor a szakosztályok teljeseit megalakulhassanak- Azon tagjait pedig a körnek, akik még eddig egyik szakosztályba sem iratkoztak be, felkéri a gyűlés^: iparkodjanak mielőbb beiratkozni, hogy az alakuló közgyűlésen résztvehessenek. A szakosztályok következők: I. Földmivelcsi —, II. Állattenyésztési —, III. Kertészeti — és méhészeti — (Ez utóbbi szakosztályhoz még a fatenyésztés vétetett.) IV. Szölöszeti — és borászati —, es V. Ipari szakosztály Reé Jenő titkár ur ezután több rendbeli miniszteri leiratot olvasott fel. A gyakori tüzesetek megakadályozása céljából, mely legtöbbször a magas bérösszeg folytán szántszándékosan idéztetik elő , a választmányi gyűlés azon felette fontos határozatot- hozta, hogy a gazdakör erkölcsileg hasson oda, hogy minden községben alakuljon egy becslő bizottság, amelynek kötelességévé tétetnék a biztosítandó tárgyakat megbecsülni és csak az általuk megállapított összeg erejéig szabadjon az illetőknek a biztosítást eszközölni. A faiskolák kezelését és felügyeletét illetőleg egy javaslat szerkesztése határoztatolt el. A javaslat a közigazgatási bizottsághoz lesz felterjesztendő. Ezen üdvös eszme megpenditése es keresztül vitele talán fog valami eredményt hozni.