Pápai Lapok. 9. évfolyam, 1882

1882-07-02

.súlyos testi sértesse! vádolt Németh Ferencz, — lyos testi sértéssel vádolt Schurcr .János, — súlyos testi sértéssel vádolt Mészáros Gábor, — lopással vádolt Fábián János. — hatóság: elleni erőszakkal vá­dolt Szikra Ferenc/., — hamis tanuzás miatt vádolt Somogyi István — és sikkasztással vádolt Szűcs Antal elleni ügyekben \í: bírósági Ítéletek kihirdetése. KÜLÖNFÉLÉK. — Lapunk mai számavaI uj évnegyedet nyilván megr, az előfizetések szives uiegujHá­sát kérjük. Elöíizetési díj fél­évre 3 ft, évnegyedre 1 ft 50 kr. — Péter és Pál 7iapján fényes családi ün­nepély volt a pápai várkastélyban, Gróf Esterházy Stockau Paula grófné névnapja. — Délelőtt II órakor a várkastély virággal díszített kápolná­jában a család tagok és vendégek részvételével isteni tisztelet tartatott, mise után a grófné a tisztelgéseket fogadta, i órakor ebéd, s este 9 órakor az ünnepelt meglepetésére, a nélkül, hogy az előkészületeket csak gyanitni is lehetett volna, fényes kivilágítás volta vár kastély udvarában, hol három ezer mécs fénye hintő szét sugarát a zászlókkal és czimerekkel diszitett transpaferi'­tokra és a gyönyörű virág csoportozatra, mely a kastély udvarát ékesíti. 11 órakor megkezdő­dött a tűzi játék a Tapolcza partján a vár kert­ben, melynek 22 különféle részlete mesterileg sikerült, s melynek a Tapolcza által visszaadott viszfénye s a szines tüzek által megvilágított lombos háttere valóban tündén látványt nyúj­tott. A zene folytonosan szólít, az erkélyen lát­tuk a gróf cs grófnén kivül Gróf Stockaut és nejét, Stockau Comtesst, Báró Üchtritzet, Gr. Kinskyt stb. A sok jó kívánathoz utólag mi is csatoljuk üdvözletünket. — Meghívás. A pápai állandó szinház rész­vény társulat július 6-án délután 6 órakor a városház termében rendkívüli közgyűlést tart, melyre a t. részvényesek tisztelettel meghivat­nak. A közgyűlés tárgyai lesznek: 1. A felü­gyelő bizottság által megvizsgált, s közszemlére szabályszerű idő előtt kitett mérleg előterjesz­tése. 2. Uj felügyelő bizottság választása. 3. A veszprémi kir. törvényszék \\\\ sz. alatti végzé­sének tárgyalása. Ez alkalommal értesitetnek a t. részvényesek, miszerint a zárszámadás és mér­leg a felügyelő bizottság által megvizsgálva a pénztárnok urnái megtekinthető. Pápa, június 24. 1882. Kiss László az állandó szinház r. t. elnöke. — Színészet. Károlyi Lajos, a székesfehér­vári színigazgató, társulatával jövő kedden jön városunkba és itt néhány előadást tartand , — több kiváló művész vendégszereplése mellett. Az első előadás kedden, f. hó 4-éu a »Minister elő­szobája* és az »Üszi napsugár« leend. mely da­rabokban Újházi Ede, a budapesti nemzeti szin­ház elsőrendű jeles művésze fog fellépni. Ajánljuk az átutazó társulatot, miut vendégeket közönsé­günk ismert pártfogásába, főleg akkor midőn a társulat is meghozta közönségünk iránti tekintet­ből azon áldozatkészséget, hogy kiváló veudégsze­replöket szerződtetett. Ezen előadásokra a jegyek iránt egyelőre szerkesztőségünknél is lehet intéz­kedni. — Meghívás. A Pápa városi jótékony nő­egylet, saját pénztára javára, folyó évi július hó 2-dikán tánczczal összekötött kóstolót rendez, a Pápa városi óvoda helyiségében, melyre az egy­let minden tagját és barátját, a szegények min­den jóakaróját s pártolóját tisztelettel meghívja Pápán, 1882. évi június hó 15-én a rendezőség. A kóstoló a nőegylet tagjai által összeadott ételekből és italokból tartatván, felkéretnak a ta­gok, hogy eddig tanúsított bőkezűségekből étel és ital küldeményeikkel legyenek szívesek a kós­toló sikerét most is támogatni. A kóstoló dél­után 4 órakor kezdődik, s éjfélkor végződik. •— Belépti díj 20 kr, egy adag étel vagy ital 10 kr. Zenéről a választmány gondoskodik. A nőegylet vigalmainak szokásos sikere a benne való rész­vételt ; — a czél szentsége pedig az áldozatkész pái tfogást teszik ajánlatossá. — Zimmermann János lovag és városunk díszpolgárának olajfestményü arczképét a város háza nagyterme számára Hercz Dávid festő mű­vészünk igen sikerülten készité el, a diszes keret p.edig Frey Nándor helybeli aranyozó munkája. A képleleplezési ünnepély mához egy hétre fog az ezen alkalomra újonnan kifestett tanácskozási teremben megtartatni. — Az ünnepély részletes programmja később fog megállapítatni és közzé­tétetni. — Az ünnepélyt a »Griff« fogadóban köz­ebéd fogja befejezni. — Hisszük, hogy a jeles férfiúhoz méltóan fogjuk a ritka ünnepélyt váro­sunk polgárainak részvétele mellett megtarthatni. Az ünnepély fényének emelése céljából a költ­ségek viseléséhez eddig a következő adományok folytak be: Tóth Lajos i frt, Bermüller Alajos 1 frt, Bánóczy Pál 1 frt, Dr. Szivesdy József 1 frt. Vortth Károly I frt, Klinger Sámuel 1 frt, Hor­váth Lajos I frt, Woita József 1 frt, Pap Jáuos 1'. frt, Lazányi Béla 1 frt, Zárka Dénes 1 frt, Kiss László 1 frt, Koczka László 1 frt, Iglauer János 1 frt, a. pápai ált. igartársulatitestület 2 frt, a pápai czipész ipartársulat 1 frt 50 kr, Tanczer András 50 kr, Rézenka Jáuos 1 frt, Horváth Károly 1 frt, Szenté János 50 kr, Yelsz Mihály 1 frt, Rikóty József 1 frt, Dr. Kori­tsoner Lipót 1 frt, Váli Ferencz 1 frt, Teuffel Mi­hály 1 frt, További adakozások, ugy a banketton való részvétel iránti aláírások a polgármesteri hiva­talnál és lapunk szerkesztőségénél fogadtatnak el. — Az V-ik honvédkerületnek városunkban volt számvevő altiszti iskolájában mult szerdán tartatott meg a vizsga, melyen jelen voltak: lovag Zlamál Gusztáv őrnagy, a 73. zászlóalj parancs­noka, Medveczky Béla alhadbiztos és Steiner Lipót Farkas, hadnagy kezelő tiszt Sz.-Fehér­várról. — A pápai ö?ikénytes tűzoltó egylet 1882. július 9-én délután 5 órakor a város majorban levő tűzoltói őrhelyen tüzőrségi tornyának be­mutatása alkalmával nagy gyakorlatot, estve 9 órakor pedig a „polgári kör" kerti helyi­ségében zártkörű tánczestélyt rendez. Belépti jegy ára az estélyre 50 kr, egyenruhás tűzoltóké 20 kr. — A főiskolai ifjúsági képzőtársulatnak tan­évet bezáró idei örömünnepe július 16-án leend a szinház helyiségében. Az ülőhelyek igen mér­sékelt dijért fognak kiadatni. Bővebb tájékozást a legközelebb megjelenő méghivó és müsorozat fog nyújtani. — A városi iparrajzianodában mult csü­törtökön, jun. 29-én nyittatott meg a rajzkiállítás, mély számra nézve — tekintettel azon körül­.ményre, hogy az építéssel foglalkozó tanonezok fa télen át folytonosan építéssel voltak elfoglalva — az előző éviektől hátra maradt is, de a mi­nőség tekintetében az egyesek szorgalmát és te­hetségét szépen igazolja. — Délután 5 órakor volt a jutalmak kiosztása. — Antal Gábor isko­laszéki elnök szép beszédet tartott a közönség­hez és a növendékekhez.— Elismeréssel szólt az intézet áldozatkész alapitójáról, a tanár és ta­nítványok buzgalmáról. — Fejtegette az ipar fontosságát és a rajznak az ipar fejlesztésére ha­tását. — Buzdította a tanoncokat az intézet lá­togatására, s végül sajnálatát fejezte ki, hogy azok, kiknek leginkább jelen kellene lenni, — az ipartársulatok képviselői, nem jöttek el a kiállí­tásra ; de reményének is adott kifejezést, hogy valamint az ipartársulatok most anyagi Segélyük­kel járultak a jutalmakhoz, ugy jövőben áz er­kölcsi támogatást, a tanouczokuak a rajziskolába járásra buzdítását, sem vonják meg e hasznos in­tézettől. — Jutalmat a következő növendékek kaptak: Limperger Ferencz kőműves Irajzesz­kózt cs 1 ezüst forintot, Simonics Nándor szo­bafestő rajzeszközt és 1 ezüst frtot, Pados János kőműves rajzeszközt, Popovics Gábor kőműves rajzeszközt, Dienstman János szobafestő rajzesz­közt, Fa Sándor kőműves razjeszközt, Ihász János kőműves rajzeszközt, Szabó Imre kőműves rajz­eszközt, Hencscl Gyula kőműves rajzeszközt, Turnher Gyula asztalos 3 ezüst forintot, Vicker István lakatos 2 frt 50 krt, Rosta Sándor 1 ezüst forintot. •— Gróf Esterházy Móricz ü Méltósága, mint a tűzoltó egylet védnöke, az őrtorony elkészítése és felszerelésekre 100 frtot ajándékozott. — A Pápa városi és vidéki takarékpénztár ugy a »Györi hitelbank« a Krausz féle csődtö­meg összes követeléseit magukhoz váltották és a csödvagyont a mennyiben azt eddig értéke­síteni lehetett, a törvényszék határozata alapján fel is osztották. — Miáltal a »Papa városi és vidéki takarékpénztár ügye oly megoldást nyert, hogy veszteségei után is az 50,000 frt alaptőké­ből 25,000 frt megmaradt, és igy a részvények belértéke 50 frtot képvisel. — Folyó hó p-éu y jövő vasárnap, a dunántúli tűzoltó egyletek kerületi szövetségének itt vá­lasztmányi ülése leend. — A devecservidéki gazda kör által ren­dezendő ekeversenyre eddigelé 14 gyáros jelen­tette részvételét 1, 2 és 3 vasú ekékkel, továbbá gazdasági gépbemutatás czéljából 58 db. van be­jelentve. Ez eddig is oly szám, mely a verseny sikerét fényesen bizonyítja. A déli vasúti társa­ság kivételével az összes hazai vasúti társulatok mind a versenyre érkező ekéket és gazdasági gépeket, mind pedig a verseny iránt érdeklődő közönséget szállítási díjkedvezményben részesitik és pedig személyszállításnál a rendes menetdíj egyharmadrésze, a teher szállításnál azoknak fele része engedtetik el, ugy hogy ez utóbbiak szál­lítási díja Devecserig egészen megfizetendő a visszaszállítás ingyen történik. Azok a kik a személyszállítás eme kedvezményét igénybe venni kívánják igazoló jegyért a Devecser vidéki gazda kör titkárságához forduljanak. A biráló bizottság eluökségét gróf -Esterházy Móricz ur volt szives elvállalni. Réé Jenő titkár. — Halálozás. A vidéki hírlapirodalom egyik buzgó és tevékeny bajnoka, Csitáry Gramanecz Kálmán megyénk szülötte, a »Székesfehérvár és Videke« ismert szerkesztője Hévviz fürdőn élte 40­dik évében, folyó évi június hó 27-én, déli 10 óra­kor, szivszélhüdésben elhunyt. Boldogult pályatár­sunk — mit lapunknak írják — a kérdéses napon reggeli 9 órakor tréfálkodva ment szokott fürdé­sét végezni. A vizben negyedóráig volt, s mivel rosszul érezé magát, kijött, felöltözködótt, s mi­dőn szobájába akart menni a hidon a pénztár előtt összeesett; ekkor eszméletre hozatván, a hid végéig a fürdő szolgára támaszkodva haladt, itt ujb^l összeesett s mire a gyorsan előhívott orvos cda érkezett, kiadta lelkét. Hült tetemei 29-én Fehérvárra szállíttattak. Áldás és béke le­begjen hamvai felett! — A győri állandó szinház néző teret is átalakítani fogják a modern izlés igényei szerint. Ennek tervét is Voyta Adolf műépítészünk ké­szité, melyet volt alkalmunk megtekinteni, s mondhatjuk díszére válik Győr városának. — Vizbefultak. Tegnap előtt délután álta­lános részvétet keltő baleset hire terjedt el a városban, hogy két kis gyermek: Nagy József szolgabirósági iktatónak 4'' 2 éves Elemér fia, és Antal Mihály kovácsmesternek 5 éves, Krisz­tina nevü leánya a házuk kertje alatt folyó Ta­polcza viz hidján játszadozván, egyik közülök a vizbe esett s hihetőleg esés közben társához ka­pott cs öt is bele rántá a vizbe. — A part kö­zelében levő munkások az esésből mitsem vettek észre, csak mikor a szülök gyermekük keresésérc mentek: találták meg a két kis hullát a viz árja által tova sodorva. — Temetésük tegnap délután nagy részvét között ment végbe. A két koporsó felett Kis Gábor ref. lelkész ur meghatottan mondott megható gyászbeszédet, s alig maradt szem könyek nélkül: A ket kis halottat egymás mellé is temették el. — Köszönet nyilvánítás. Kosztka Lajosné urnö a községi biróság által részére beszedett 6 frtot o. é., egy forgópisztoly beszerzési költsé­geire, a rendörségnek adományozta, melyért neki ezennel köszönetet mond. Pápa július 1. 1882. Osváld Dániel h. rendőr kapitány. — A tűzoltó egylet tüzőrségi tornyának és } egyéb szükségeinek beszerzésére kellő költségek megszerezhetése végett a küldöttek már meg­kezdek gyűjtéseiket. Kéri őket az egylet pol­gártársaink figyelmébe. J — A fűrészpor mint korpa. Egy vidéki J hivatalnoknál, ki egyébként még nőtelen, az ál- ! lomás elfoglalása után ajándékkal kedveskedik j Eva egyik leánya, kérve, hogy az ajándékkep I hozott két darab réczét fogadja postamester j uram szívesen. — No hát, rucza ugyan van már, de hogy meghízzék legalább is korpával csak jól kell tartani. Legjobb lesz ezért a szomszéd laluban lakó volt principális urat megkérni. Oh teljes készséggel megtörténik az igéret s princi­pális uram küld felmérő korpát, az igaz nincs más a zsákba mint fürészpor. Már sebaj ! meg j kell hizni a rcezéknek, bő quatumban öntetik elibük a fürészpor, mi sehogysem izük a réczek­nek. Adta finnyás réczeje, szomszédasszony tömje meg c gonosz állatokat, nem esznek; szomszéd asszony miért ne tenné meg? — Igy sem izük az eledel, a két récze felrúg, s principális ur kárpótolhatja két hizott ruczával vitézül meg­tréfált barátját. — Köszönet nyilvánítás. Alólirottak mély megindulással fejezzük ki hálás köszönetünket mindazoknak, kik a szerencsétlen eset folytán elhunyt kedves gyermekeink temetési szertartá­sán helyből és vidékből megjelenésükkel lesújtó gyászunk felett részvétüket kifejezni szívesked­tek, és ezáltal mély fajdalmunkat enyhiteni igye­keztek. Pápán, jul. 1. 1882. Nagy József cs neje, Antal Mihály és neje, — A szülék és gyámokhoz. Azon szülék és gyámok — a kik gyermekeiket a jövő tanévre az állami közép ipartanodába felvétetni kíván­ják — felkérctnek, hogy őket saját érdekökben ' a két havi szünidő alatt gyakorlati ügyesség sze­rezhetése végett műhelyekben helyezzék el; mert ezután a szabályzatok értelmében a felvételnél a gyakorlati előképzés is mind szigorúbban kíván­tatik. A budapesti állami közép ipartanoda igaz­gatósága. — Az óvodavezetői állomás végleges betöl­tése az illetékesség kérdésében közbevetett fe­lebbezés miatt nem levén teljesíthető, — az isko­laszék ma egy hete tartott ülésén a végleges választás bekövetkezéséig ideiglenes óvodaveze­tőül Ujváry Gizellát választotta meg 8 szóval j Horváth Julia 6 szavazata ellenében. — Ujlap. Zala megye székhelyén Zala- j Egerszegen, sZala megye« cimmel, társadalmi, j közművelődési és gazdászati heti lap indult meg j Udvardy Ignátz szerkesztősége alatt. Előfizetési ára fél évre 2 frt. — Nagyszöllösböl irják lapunknak: Foljó június hó 31-én, szerdán 3 óra tájban nagy csapás érte határunk egy részét. Ugyani* cmlitett, időben egy vészleljes jégfelhő vonult cl felettünk, melynek romboló működése sok szegény ember reményét — mit j á sokat ígérni látszott idei aratásban helyezett — meg- j semmisítette. — Tovább egy óránál szüíieliiclkül esett j a majdnem galamb-tojás nagyságú jég oly nagy j mennyiségben, ho^y az árnyékosabb helyeken még ! másnap reggel is akár lapáttal illtetett volna merni, j Legnagyobb a kár a tavasziakban, de különösen az érőiélben levő árpát ugy kicsépelte; hogy dicsére­tére vált volna akármely „Schultlevvorth"-féle csép­lőgépnek is. Az ősziekben a kár még tűrhetőbb. A vészes felhő nyugotról keleti irányban húzódott s igy a tőlünk délfelé csak mintegy 3 kilométer távolságra fekvő Sonilóhegy sértetlen maradt; de a határnak nagy része, ugy a helységünkben lévő, jó gyümöl­cséről híres uradalmi kertész- illetve konyhakert is a szó szoros értelmében tönkre lett, léve. — A kár tetemcsannyival is inkább, miután a jég által elvert gabonákból csak kevés volt biztosítva. K. J. "X Pálinka vagy lej. Ez a korkérdés. A táp­lálék Mózes idejében s a» egyptomiaknil is igen lou­tos tárgynak tekintetett a népre nézve. Miért ne fog­lalkoznánk — szaporodó népességünk folytán még inkább — ml is vele? Mert ha a népnek egyik baja ellen küzdeni kell, hát a túlságos, testet, lelkei ölő Meszes' italok élvezése aÄ,miröI mindenki uaponként szemtanú lehet. Főkép Angol-, Franczia-, Olaszor­szág- és Amerikában nemcsak a szószékekről kikel­nek, hanem számos kávémérés megnyitása által tény­legesen föllépnek ellene. Németországban és Schweic­ban, hol a tejes kávé otthonos és reggel, meg estve élveztetik, a háziasszonyok régen kiküszöbölték a szeszes italokat, a melegítő, tápláló kávébabok-, pót­kávé-, tej- és czukorból készített üdítő ital által, mely a munkás családfőnek eró'sitő, minden házbcli­uck, szájíznek kedvező, enyhítő élveszközül és sok esetben mentő szerül szolgál az erkölcsi sülyedéstől. Azért készítsünk tejet, mellette meg hust. — Szám­űzzük a pálinkát, s igyuk* kávéban az ifjúnak s öreg­nek , férfinak és nőnek legegészségesebb, legjobb italát, táplálékunk kincsét: tejet, tejet! Kivonat: Pápa városának gabona-árjegyzökönyvéböl 1882. június hó 30-án. f 00 kilo^'i-ain: U u z a . . jó I t fl 40 kr, — közép 10 fl 70 kr, — alsó 10 fl 30 kr. Itozs . .jó 7 fl 00 kr. — köV-p 6 fl 50 kr, — alsó 6 fl U0 kr. A i- p s . . jó 7 (t 00 kr, — közóp 6 fl 40 kr, — alsó 6 ft 00 kr. Zab . . .jó 8 ft SÜ kr. — közép 8 1X20 kr — alsó 8 fl 00 kr. Kukorica jó 8 fl 80 kr, — kó/.ép 8 n 70 kr, — alsó 8 f'I 60 J*. Burgonya jó — ft — kr, —. közép 4 fl 00 kr, — alsó — fl — kr. S /. é ii a . jói fl 50 kr. — köziíp 4 fl 00 kr — Z s u p p jó 3 f. 00 kr közép 2 fl 50 kr. WOITA JÓZSEF polgármester. Hyilt tér. PÁLYÁZATI HIRDETMÉNY. Veszprém megye gazdasági egyesülele részéről, az alapszabályok érielmében, a titkári állásra, pályázat nyillalik kövelkezö felietek melleit: J. Bizonyítványokkal igazolt jó sikerű elvégzése valamely felsőbb gazdasági inté­zetnek. 2. Legalább 2 évi gyakorlat igazolása valamely gazdaságnál. 3. A magyar és német nyelv ismerete, és irályi képesség. Teendői lesznek az egyesület ügyeinek ellátása, irodai leendők végzése, kiküldetések leljesílése; állandó lakheiylyel Veszprémben. Évi fizetése 1200 frt. kiküldetések alkal­mával 3 frl napidíj és fuvar. A szerződés a megválasztásnak a nmeit, ni. kir. miniszter állal történi jóváhagyása ulán 3 havi kölcsönös felmondás melleit bi­zonytalan időre köllelik meg: felszereli fo­lyamodványok f. évi augusztus 5-ig alulirlboz (Pápa, Veszprém megye) intézendők. A hi­vatal elfoglalása lehetőleg- október l-én lör­lénnék. Pápa, július 1. 1882. Gróf Esterházy 3Jóricz gazd. egyesületi elnök. Orvosi levél. Máj- és epebajolc. A máj az emberi test legnagyobb mirigye, a jobb tüdő alatt fekszik, s az epe elkülönítését esz­közli. Fontos az ember jólétére, hogy e tevékenysége meg ne gáloltassék, mert a többi szervek egész töm­kelegét is megrongálja. Meggátoltatván a máj műkö­dése, és nem lesz elegendő epe elkülönítve, nemcsak emész'ési akadályok és ezek következményei, mint: dugulás, felfúvódás, savanyu böffenet, szédelgés álla­nak be, hanem igen sok epe gyűlvén össze, magában a májban állanak elő a legnagyobb fájdalmak ; feszült­ség a máj felén, étvágyhiáuy, hányás, és több nagy betegséget előidéző tünemények lépnek előtérbe. Igen sok embert támadnak meg nevezett tünemények, és ezek mint önálló, nem a májjal összefüggő betegsé­geknek tekintetnek s gyógyitalnak, mig mindannyian a gátolt májtünetek által idéztetnek elő. Az emberiség felének számolnia kell e bajjal, a mely egyedül # a szervek megrongálására és meggátlására tör. — Ep azért nem szabad a májbajokat és tüneményeiket oly semmibe venni és tekintet, nélkül lenni iránta, miután alkalmas gyógyszerek által gyors és erélyes ápolást igényel. Ha az epét megfelelő mennyiségben különíti el a máj, s szabályozott módon igazgatíatik a bélcsatoruába, azonnal javulás álJ be, a baj meg­szűnik, s vele a betegségi tünemények egész tömege tűnik el. A javulás e menetét azonban nem szabad erősen ható, s a bélrészeket igeu ingerlő gyógysze­rek által előidézni, hanem csak gyenge, s kellemesen oldó szerek alkalmazandók. Gvors, kellemes, biztos és könnyen hozzáférhető gyógyszerül a BRANDT RICHARD Schaffhauseni (jSrhweicz) gyógyszerész által előállított schweiezi labdacsok joggal ajánlhatók ; Ausztria minden jó gyógyszertárában kaphatók még pedig bádogdobozok­ban 50 labdacsuyi tartalommal 70 krért., és kisebb próbadnbozokban 15 piluláuyi tartalommal 25 krért. Található és kapható még: Török Józsefnél Buda­pesten, Dieballa gyógytárában Székesfehérvárott és Sopronban Molnár gyógyszerészeknél. Hivatalos hirdetés. 197. szám. 1883. Árverési hirdetmény. Alulirt kir. bir. végrehajtó az 1881. évi LX. I. cz. 102. §-a értelmében ezennel közkirré (eszi, hogy a pápai kir. járásbíróság 2138. számú végzése által Trosztlcr Sámuel felperes javára Bóka Gábor ellen 3SG frt 41 kr tőke, és ennek járulékai erejéig elrendelt kielégítési végrehajtás alkalmával bíróilag lefoglalt és 513 frt 50 krra becsült 2 ökör, 3 tehén, 3 sertés, gazdasági szerek, szobabútorok és egyebek­ből álló ingóságoknak nyilvános árverés utján leendő eladatása elrendeltetvén, ennek a helyszínen, vagyis Takácsiban alperes lakásán leendő eszközlésérc 1S82. év július hó 4-ik napjának d. u. 3 órája határidőül kitüzetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg; hogy az érintett, ingóságok ezen árverésen, az 1881. évi LX. t. cz. 107. §-a értelmében a legtöbbet Ígérőnek becs­áron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. cz. 108. §-ában megállapított feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Pápán, 1882. évi június hó 10 napján. Mészáros Káról kir. birósági végrehajtó.

Next

/
Thumbnails
Contents