Pápai Lapok. 8. évfolyam, 1881

1881-04-17

VIII. évfolyam. 18. szám. Pápa, I88L ápril 17. MogJolentK in i 11 (i e n v a s á r n a p. A lap szellemi és anyagi részét illető küldemények A SZERKESZTŐ- S KIADÓ­HIVATALHOZ.. intézi mink. Bérnientetlen levetek, csak in­.nert kezektől fojrailiatnak el. Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC. Hirdetések a lap számára felvétetnek A kl A I) Ó II I V A T A I II A M ó-Collegiiimi épület. E I ó l'i /. e tési il ijak: EJTJ évre •» Iii. Félévre X frt. Negyed évre I in 50 krajcár. Eej s/am ara 15 kr. VEGYES TARTALMÚ HETILAP. Hirdetések I kasákee |ielitsorlian 5 kr.. nvilt­terhen sin unkiiit íí."> krral vetetnek lel. Bélyeedlj amidig ktléa fizetemlo. Felelős szerkesztő HORVÁTH LAJOS. l»ápa vái-ofs liatőWigánaK, a pápai jóiók.on> iiö<t*y let-. iHmer-etterJeszto-, lövés/., konsoha-, HIVATALOS KÖZLŐNYE. liizoltóegyletckneli é'ss a lcextésaselilái-5-ulatn;ik Húsvéti örömünk. A kereszt) énség e magasztos ünnepén őrömérzeU'k rezegnek kérésziül szivünk húr­jain. Szárnyakat ölt e napon lelkünk buzgó­sága, s az imábangulal fenséges áradoxásában egy szelik viliig kapni tárulnak fel lelkünk előli. Nem csuda, c Mp ;i lékek halhatallansá­•innak dicső ünnepe: e nap örömlénye ad.i tinllul a világnak azon vigasztaló igazságul, hogy a nagy eszmék bordóiéi nem balnak meg soka és hogy a vérturak szélfeescsenl vére a feltámadó eszméknek válik többnyire hnjnnlpirjává A keresztyénség uj korszak határkövei jelöli a világtörténelemben. Oh! de e dicső vallás lánglelkü alapítója is oszto/.oll azon magasztos lények sorsában, kik verőkkel szen­telték meg az eszmét, melynek bordóiéi va­lának. Keresztfán hall meg azon szeli >mvilági tUnemény, kinek kehién először gyuladotl ki azon nagy eszme, mely azóta vezérli a vilá­got, dominálja az emheri lelkeket, s központi megkövet képezi az emberiség legdrágább és legszentebb küzdelmeinek. Kriseiiis a nagy világ reformátor uj eszméknek képezi a történelemben kiindulási pontját Bámulatos lángleikével állatta korának ferdcségeit, átlátta, bogy a valláserkölcsi és társadalmi élet. az emberiség legszentebb ér­dekeinek veszélyeztetése nélkül, továbbra is azon alásttlyedl állapotban nem maradhat, mely­ben akkor sinlődözoll. Ks elkezdé hirdetni a szeretet Innál, el­keidé hirdetni az emberjogok szentségéi, el­keidé hirdetni a leslvériség nagy elvét. A régi népek erkölcstanában is találkozunk ezen eszmékkel, de csak mini elvonl dolgokkal, mint üres papirmalaszlokkal, de melyek csak az emberi tudás tárgyait képezek a nélkül, hogy Bl életviszonyok alakulására a legcse­kélyebb befolyási is gyakorolták volna. Krisztus lánglelkc nem a theoriák kódos világát választá működési lerül. az ő szelleme az általa hirdetett eszméknek nem csak t á r­báia, hanem igazi termő la la ja volt. Az ö alapeszméje a szeretet, végc/élja a sze­retet templomának Felépítése s ez alapon a siellemerkölcsi és társadalmi élet átalakítása Volt. Terme-szeles, hogy ezen szellemi irány, ezen eszmék egy még eddig nem észlelt for­rongásba kozák a kedélyeket, s mi lermésze­lesebb. mini az. hogy a hatalom emberei irigy szemmel tekintették a nagy istenember bámu­latos sikereit. Klhalnrozák lehal, hogy ezen mozgalmai a hóhér keiével fogják elfojtani. A határozatot teli követte . a \ érbirák halálra ítélték a Krisztii: 1. 0 meghall, de har­madnapon nem csak isteni személve. de esz­méi is győzelmesen kellek lel a halálból. Személves halhatatlansága s az eszmék és igazságok örökélete, e két csillag ragyo­gása képezi a mi hnsvéli örömünk alapfor­rásait. A mai kor idegen isteneknek hódol s a materializmus sárl'erlöjcben fetrengve sem Is­tent, sem eget , sem balhatatlanságot, sem öröklő eszméket nem Iáinak a lelkek : de a húsvéti lobogó azérl magasan lobog, a feltá­nadl Krisztus szelleme egyre hódít, az eszmék világa egyre pazarakban szórja a sugarakat, jeléül annak, hogy az ember missiója nem czéltalan bolyongás a lóidon, hanem folytonos megdicsőülés az clőhaladás pályáján. Jó, jó. Kinek az eszmék s diadalra is fognak menni a történelemben: de hál élünk © e ni i, m i e m b erek: s az öntudat szö­vétneke nem fog-e kialudni a sírban?! Kl-e az eszmék hordozója, az öntudatos világszel­lemnek, az öröklényU istenségnek sugártöre­déke?! Erre ad feleletet a húsvét világlénye, erre adnak feleletei a diadalmas eszmék. Ha örök az isten, azok vagyunk mi is: halhatatlan atyának, halhatatlan lehet a gyer­meke is. Lelkünkbe ez öntudatot isten oltotta bc s ő nem fogja azt a halaiban megsemmi­síteni. E Inni bitte eleitől fonva minden nagy szellem: e lant csak a kis lelkek, a törpék nem képesek átérteni; előttük hiába lobognak a hnsvéli örőmtüzek, ők a hitetlenség jégsar­kain dermedeznek. De mi hisszük a szellemek . a lelkek személyes halhatatlanságát, hisszük az eszmék hatalmát. Öntudatos szellemünk él örökké. E z a ni i h ti s v éti ö r ö ni ii n k !!! Pereszlényi Junos. Az 18;" -ik év eseményei Pápán. A pápai i. kaili. plébánia évköayvéből Plosser Ferencz után közli —yf— (Folytatás.) ..Ki-Hlrlti-lll P£\ ilicső J<'VŐt, iiiclv iniiliii nem akar." Ultim a multat K 111 v ö l Vannak kivált nyári napok, melyeknek reg­gele borús, dele a legfenylóbbek egyike, s estéje a mindent szétromboló jégnek színhelye. Ilyen napja volt a magyar nemzetnek az 1849-dik év. Láttuk a nemzetet az év kezdetén boius kilátá­sok közt, láttuk a tavaszkor dicsőségének tün­döklő fényében, s láttuk az cv vegevei megsem­misülve, a nemzetek sorából kitörülve, alkotmá­nyát s nemzetiségét vesztve.— Lássuk e szomorú dráma lejátszásának egyes Pápára vonatkozó kö­rülményeit. Mindjárt az év első hetében Pápára ismét egy kis portyázó csapat érkezett, de pár napi itt létei utan Marczaltöre vonult. E kis varos a hó­dolatot két napig megtagadta, burája es torvény­birája megszokott, s csak akkor hódolt meg, mi­dőn a veszprémi bizottmánytól erre meghatalma­zást nyert. A katonaság, mely itt cxecutiokcpcn volt, naponkint ket egyént kuldott Pápára a pos­tára, — egyik napon ezek a szabad csapatbeliek által elfogatva eltűntek. A szabad csapató k. A magyar kormányon ülök a bakonyságot hazánk egyik védelmi főpontjának tart van, azt gondoltak, hogy innen az ellenséget akkor is le­hetne nyugtalanítani, midőn ez győzelmes fegy­vereit a bakonyságon tul vitte. Midőn Windisch­gratz az országba bejött. Pápán is többen folhatal­maztattak ily csapatok alakítására, de leginkább I .ukacs Sándor győri kormánybiztos Mcdnyanszky parancsnoksága alatt állított egyet, melybe az ujonezokon kívül a győri börtönökből kibocsátott rabok is besoro..tattak. - E Csapat január 10-cn itt tanyázott, S ekkor történt, hogy a Marczal­töröl bejött két könnyű lovast elfogtak s előbb Ugodba azután Bakonybélbe szallitak. A városi elöljáróság ezen tett következményeit előre lát­ván, a császáriakat azonnal tudósította, kik jan. 13-án nagy csendben be is vonultak s meg az nap egy jókora csapatot kocsikon a bakonysag­nak indítottak. — A szabad csapat ekkor mar Bakonybétben volt, a császáriak tehát az ugodi : cs koppanyi bírókat magukkal viven, éjjel a Ba­kony rengetegei között a falunak tartottak. Ép­pen éjfélkor ertek Bakonybélbe, a szabadcsapat­béliek azonban kevéssel előbb érkeztükről tudo­sitattak s a császáriakkal csatarozva folytonos lödozés között a faluból kivonultak.— A szabad­csapat béliek egy halottat vesztettek, a császáriak közül pedig kettő megsebesült. Szerencsétlensé­günkre negyet a császáriak el is fogtak, kiket 14-én Pápára hoztak. A katonaság az egész csapatot rabló csoportnak tekintvén, az elfogottak kozul harmat halaira itelt, de az egyiknek fiatalsága miatt a kiállott halai félelem betudatvan, kettőn, úgymint Szalay Gábor győri hajós és Redl An­tal tamási acs legényen január 15-én deli fel egy órakor a halálos itélet por és ón által, ott hol az előtt a bitófa állott, végrehajtatott. Nekem es Spránszky Ferencz káplán társamnak jut jt t ama [ szomorú osztályrész a kivegzendoket a vesztő helyre kiserni. Redl Antal teljesen törődve s majd magán kívül végzé pályáját, nejének s több gyermekének csizmájába rejtett öt húszast hagyván. — Szalay az előtt is a győri börtön lakója mindvégig megtarta jelenletet, de a vallás vigasztaló kegyszereit szívesen elfogada. — A regi bitófa megpillantásakor aggályát feje/e ki, hogy öt mint nemes embert tan felakasztják. Ez aggodalmat eloszlatván mindvégig nyugodt ma­radt s mikor szemeit bekotek igy szólott : «Nein szükség bekötni, én mar úgyis sokszor néztem szemközt a halállal,» - - azonban a nemet őrmes­ter nem érté szavait, s igy bekötött szemmel kellett meghalnia. Ezen szomorú esemény utan a szabad csa­patok a bakonyságot át barangolván, H.-szöllöson feloszlottak, s nehany nap múlva magukat többen feljelentettek, kik akkor bántalom nélkül is ma­radtak, de utóbb összeszedetvén, mint ujonezok Sopronyba szallitattak az olasz hadsereg szamara. Különösen említésre méltó Tomor Ferencz .1 prae­fectus ur unokájának nevelője.-- Az ujonezozasi (Örvény pályályából ót is kiragadván, a szabad csapat köze állott, a bakonybeli csatározásban reszt vett, de a csapat feloszolvan ö is hazatért s Bezcredy praefectus ur közbejárására Altham főparancsnok által a büntetéstől folmentetett. Ezután I lenéz Ferencz ménfői haszonbérlőhöz ÉJ VESA KÖRÜL. . . . Éj vesz korul, minden alszik csendest n. Csak szivemben van ébren a szerelem. 1:1, el sóhajt ahhoz a szép kis lányhoz, Kiéri keblem minden kincset feláldoz. De sok csillag tekint alá fényesen, Mégis halvány, nem ragyog úgy énnekem, Mitha latom azt a tüzes két szemet. Hová az en menyorszagom festve lett. Éh istenem, kitalálni nem tudom, Az ég, vagy a fold idta c angyalom I Ha itt nyilt ki, féltve kell őt őr zenem. Nehogy tőlem elszeressek odafenn. Jíac-^a Iiéla. TAVASZI REJTELMEK. Lomha fellegektől borongós az ég és per­metez az eső. De azért mégis tavaszodik, a napsugár fényes már és meleg, a lég enyhe és a szellő gyöngéd és fűszeres illatot hord szár­nyán, vegyüléke az ibolyák és a friss, nedves fold szagának. Már par hete annak, hogy az első kedves kis hóvirágok becsilingelték a tavaszt! Az ibolya felnyitotta kék szemét a hosszú, hosszú teli alom utan, — asztalomon a virágtartó telve velük cs ők susogják tollamba mindazt, a mit most leirok Ott kandikáltak ki a szép világba egy regi váromladék alatt, az iszalagtól, gyopártól befu­tott verőfényes hegyoldalon, az •aszalóban* a , csevegő ér szélén, mely a sziklak között fakad és holdvilágos nyári éjeken tündérlanyok fürdenek a kömedencékben. Jott egy kedves, sugár, barna leány s szedte az ibolyát, s jöttek apró, fürge, barna arcú, szoszke fejű, uiezitlabos kis paraszt­gyerekek es szedtek az ibolyát rongyos szok­nyacskaikba, durva kis kezecskéikbe, s örültek j cs ujjongtak. Minden csomó ibolya egy darabka kenyér nekik; a szép ini hölgyek szívesen elfogadjak a cserekereskedest ezekkel a kis va­dakkal. Ha kiragyog a nap cs felszikkad kissé a fold, ibolyát keresni a jelszó. A mama elviszi kicsinyeit, az ifjú ferj feleségét, egy par leányka futkos kint mint egy csapat madár, cs cseveg­nek érthetetlen nyelven mindenfelét, melyben minden harmadik szócska «Ő.« Az «Ö»-k, no azok is keresgélnek néha ibolyát, gyakrabban megveszik mert így kényelmesebb cs kedves­kednek vele «0>»-nek, egy bohókas hamis kis leánynak, egy szép szende angyalnak, egy érde­kes özvegynek, egy' kacér gyönyörű menyecs­kének, mar kinek ki és milyen az ideálja akiért épen most eped, - abban az abrand világban, ahol én ezeket az alakokat képzelem. Mert ne vegye magara senki! Tompa megirta virágre­géit, Acsopus állatmeséit, es talán nem gyanúsí­tottak őket azzal, a mivel mindig engem szok­tak ! A képzelet szárnyait lekötni, a költői sza­badság hatarat korularkolni nem lehet. Mindig szerettem a kora tavaszt, olyan édes mint az ebredes, olyan kellemes mint for­rás mellett a szomjúság, az igeret a teljesedés perecben, a vágy a megadás előtt. Regen, régen ha az ablakból kinézve láttam a jegburkatol megszabadult zúgó szőke folyamot, tul rajta a zöldülő fűzfákat melyek néha koronájukig a víz­ben alltak, hallottam az iskolasgyermekek vidám zsivaját, itt volt a sarkányeresztés, márványo­z.is. gombozás, csigázás, plinckézés ideje, (egyik­ben másikban mester voltam magam is, és meg­szöktem a »MukkaN ha csak lehetett.) mindig emelkedtek az én szárnyaim i:.. Újra szereltem volna csigázni , sárkányt ereszteni, elveszíteni néhány • füles gombot,» gyer­mek, pajzán lenni, es boldogan, zajosan csapongva örülni a kikeletnek, az életnek, a világnak a miért oly szép, a felebiedt ibolyáknak es a visszatérő fecskéknek! Kitűnt a homály, elvonultak az árnyak, es en csak napsugarat láttam, csak ifjúságomat, lel­kem cs a termeszét tavaszát éreztem ! Odaszaladtam egy piros bőr karszékben üldögélő, fehér főkötős, ősz, rancoskepü kis alak­hoz, a • nagyanyához• es elcsevegtem neki min­den almomat. Most mar ö álmodik az akácfák alatt kint a temetőben, de homályos, szelid te­kintetét, reszketeg aldó kezet most is érezem. Az ibolyák illatoznak cs mesélnek nekem, idyllt, mely a lombos fak alatt játszott, hol az ifjú es a lány ibolyát kerestek, es masikat ami­kor az ifjú ugy vette a kis ibolya csokrot az utcasarkon, mert a ki kinalta, az a kis viragarus­gyermek, olyan szende, kerö szemekkel ncze fel ra mint egy másik cdes, ragyogó szempár mikor a táncórán szerelmet vallott neki és csókot kert tőle. •De ne, ne b.intsd a varázst, nc akard félre­vonni a buvos fátyolt, hagyd meg a virág hím­porát, a lepke zománcát!» mondtak öntudatla­nul, akaratlanul a szemek és elrejtőztek a hosszú pillák alá, de a mosolygós szacska nem felelt se igent sc nemet, csak vonaglott kissé, hallga­tagon igert, biztatott, bátorított, csábított: «ra­bolj ;« és a gyermekarc elpirult a hajtövekig. Ott jő az utca tulso felen a «Backfischok» eszménye; — «fesch» fodros ruhája lattatja az aranybor topankakba bujtatott szép kis lábakat; ugy lep, szokel mint egy őzike, annyi kecs, naiv vadság cs simulékony báj minden lépésé­ben, fejhordozasaban, sugár gyengéd alakjában. Szép szőke haja egyetlen nehéz fonatban log le. cs «0-> meg van babonázva ha messziről meg­pi lantja ezt a szőke «copfot." Delej az, mely vonza maga utan. Mire a <• Backfisch» egy Csen­desebb oldalutcaba er, az ifjú mar ott van mel­lette es köszönti. Azután együtt mennek, abban a kis utcá­ban nem lakik ismerős es nagyon néptelen, ba valaki vcletlenul jő, a ket gyermek szétrebben, mint ket megriasztott madár. Célhoz ernek, a lányka beszokik a kapun, a fiu kissé tétovázva utanna, az ibolyacsokrot kezébe cscamotirozza a kis lánynak, es azután a hűs, homályos kapualjban, hol nem latja ra­gyogni a • tiltó szemeket," egy merész elhatá­rozás uralma alatt, egy pillanat alatt, egy feleik és szenvedélyes, ártatlan es vágyó, melyben küzd a gyermek es a férfi, — cdes csok zárja le a kis «Bach lisch» csevegő ajkait. Az nem viszonozta semmi esetre sem, sőt szivecskeje feldobog: «a vakmerő!» de azért mégsem haragszik ra egy cseppet se. Olyan kedves «kolyok,» olyan szépen tud szerelmes lenni, es olyan jol all neki az epedés mikor csinálja a «Fensterpromenadcot» a kis lány ab­lakja alatt. Nem lattá senki es egö bársonyhoz hasonló piruló arcáról csak nem fogjak leolvasni ? . . . Es mégis lattá valaki e kis intermezzot, a legked­vesebb megtestesült tavaszi almot; az oreg fis­calis, kincl «O» patvarista, épen akkor haladt el a kapu előtt; de ez nem fecsegi el. Vissza­emlékezik az ö tavaszara, az ö szerelmére, mikor ilyen hajnalszépségu lányka volt az a vénasszony,

Next

/
Thumbnails
Contents