Pápai Lapok. 7. évfolyam, 1880

1880-01-01

am. I. Pápa, 1880. január I Megjelenik. íií i11 déh vasárÍjap. kfcKÍFal<»k ASZ ERK.E S Z TÖ SÉG HE Z (hoss/.u utca »7Ä. sz.") iiité»einlők.. 'íSériiientetleu levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. * . Laptulajdonos szerkesztő Dr. FENYVESSY FERENC. Előfizetési- é» hirdetési-dijak W A .1 D IT S K Á R O L Y könyvkereskedésébe küldeiidó'k. Előfizetési díjak: Egy évre 0 fit. — Félévre 3 fit. — Negyed évre 1 frt 50 krajcár. — Egy szám ára 15 kr. Hirdetések 4 hasábos petitsorban 5 kr., nyilttcrbeii soroiikint 85 krral vétetnek fel. Bélyegdíj mindig külön'fizetendő. Felelős szerkesztő HORVÁTH J-A JOS. Papa -v VEGYES TARTALMÚ HETILAP. áros Hatóságának, a pápai jótékony nőegylet-, isin ere ttex-jesastő-í, lövész-, korcsolya-, önkény tes tixzoltóesyle teltnek, a kertészeti- és általános lpartár»uIatok*iak liivatálos közlönye. Tisztolt olvasóinkhoz. (apunk VI éves iolyaniál fejezte be. mely idő alalt szerencsés voll megnyerni a l. közönség pártfogásai. — s mi mint a t. közönség bizalmának letéteményesei igyekezni rogunk a támogatást jövőre is kiérdemelni, — városunk és vidéke érdekeit hűen képviselni; — ezért figyelemmel kisérjiik közéletünk mindén mozzanatát s elmondjuk nézetünket a felmerülő kérdésekről függetlenül, — de véleményünket senkire nem erőszakoljuk, sőt — hogy az eszme minél inkább lisztázlassék. — helyt adunk a mienkkel ellenkező nézeteknek is. Hangzatos igéreleket nem teszünk; ismerve van I. olvasóink előtt a buzgalom, melylyel a várakozásnak megfelelni igyekeztünk, — sőt hogy ezt jövőben még inkább tehessük, lapunk alakját megnagyobbítottuk, s tartalmát bővitellük: szóval azon leszünk, hogy olvasóink mindegyike feltalálja lapunk változatos tartalmában kedvenc olvasmányát Lapunk bár heti lap jellegét továbbra is megtartja, még is a lap kiadása körül ugy intézkedtünk, hogy ha érdekes!) mozzanatok, fontosabb városi vagy megyei gyűlésekről szóló tudósítások közlése szükségessé teszik: különös kedvezménykép rénöhivuli szamokkal fogunk szolgálni, hogy olvasóink gyorsan és hiteles forrásból vehessék az értesítéseket. Lapunk tartalmának érdekességéről és változatosságáról kezeskedik azon tisztelt irói kör névsora, melyet lapunk szellemi támogatására megnyerni eddigelé is szerencsések valánli: igy pl. legközelebb azzal örvendeztethetjük meg t. olvasóinkat, hogy koszorus költőnk JÓKAI MÓR nevével fognak lapunk hasábjain találkozni. Rendes munkatársaink sorában üdvözülhetjük városunkból, megyénkből, és a vidékből j a következőket: Antal Gábor. Barátit Ferenc, Bán fi János, Czink János, Edeiényi' Szabó* Lajos, Gyurátz Ferenc, Hey kai Ede, Hercz ] Dávid, Jókai Étélke, Dr. Kársa, István, Ke- ' menesaljai, Kiss Gábor, Kiss László, Kiss Ernő. Dr. Klein Mór, Dr. Korilschoner Lipót, Dr. Kövi József, Lepossa Dániel, Marietie, ifi). Martonfalvay Elek, Mersich József, Néger Ágoston, Ocsovszky Kázmér. Pap Gábor, Pap Kálmán, Pintér Kálmán, P. Szabó Káról, P. Tóth Kálmán. Pereszlényi János, Soos Lajos, Steinberger Lipót, Szenté János, Szeglethy György, Szép Lajos, Szokoly Ignác, Ujváry Ferenc, Ürmös, Véghely Dezső, Voyta Adolf* és Zoltay. A központból pedig nagybecsű támogatásukat ígérték: Dr. Apáthy István, Ábrányi Emil, Bartók Lajos , Dr. Ballagi Aladár , Dominkovich Mária, Dobner Rudolf, Dr. Erödi Béla , Gáspár Imre , Gelléri Mór , György Aladár, Dr. Günther Antal. Halassy Aladár, Kaciány Géza, Kovács Sándor, id. Dr. Kőnek Sándor, Jakab Ödön, Lanka Gusztáv, László Mihály. Mádat Izidor, Milkó Izi^ dor, Pelerdi Prém József, Dr. Poor Imre. Revicky Gyula , Sascáry Armin, Siitne^' Kálmáni Szabó Endi

%

e

K Szana Tamáfaludi 0. Ferenc, I ö>. dor, és Várady Antal. Egész éves előfizetői egy diszes szinezell képpel kv.v Bizalomteljes tiszteletiéi kérjük t előfizetések szives megújítását. Előfizetési dij egész évre 6 ft, fék 3 ft, negyedévre 1 ft, 50 kr. A Pápai Lapok szerkesztősége és kiadóhivatala Uj év. . • ]. »Idö!» Első tekintetre azt jhinné az ember, hogy ezt a közönséges, mindennapi szót, mely annyiszor megfordul az ember ajkán, nem nehéz megérteni, felfogni. Pedig a világ legjelesebb lángelméi hiába törték eszüket, az időnek helyes fogalmát nem tudták kitalálni, s azt hiszem nem is fogják.— Ne törjük rajta háti mi se fejünket; mert nem találjuk ki ugy sem. ' Elég annyit tudnunk hogy ránk nézve az idő akkor kezdődik, mikor a világba belépünk, ekkor egyúttal belépünk az idő megmérhetlen birodalmába is, ö pedig azonnal ránk teszi vas kezét. E pillanattól fogva észrevétlenül, következetesen és megszakítás nélkül gyakorolja fölöttünk uralmát, melyet semmiféle számítás, semmiféle erőszak nem képes lerázni nyakunkról. A föld minden lénye az ő alattvalója. Az anya kebelén szendergő gyenge csecsemő épen oly rabszolgája, mint a sírja szélén álló tehetetlen öreg. Nincs oly tiszteletreméltó, nincs oly méltó|* ságos fő, ékesítse bár azt a világ legragyogóbb koronája, mely ne volna kénytelen ép ugy meghajolni az idő vas vesszeje előtt, miként a gyenge nádszál meghajol a rajta keresztül gázoló vihar előtt. Paloták és kunyhók egyaránt alávetvék az ö kérlelhetlen törvényének, s melyikönk nem érezte akárhányszor életében bánkódva, sőt tán kétségbeesve is e törvény rettenetes szigorát? Az idő rohanva fut, egy lélekzetvétel alatt oly messze repül, hogy nincs oly sebes villám, mely csak megközelíteni is képes volna,—s-rohanásiban mindent halomra dönt mit útjában ^talál. — Az idő csalfa és ravasz,' megcsalja "a? embert ugy, hogy nem is vesszük észre tovaillanását, mindig más más alakot vesz magára.' De öltse bár fel a nappal fényes köntösét, vagy rejtse el magát az éj koromsetét fátyola alá: nevezze bár magát virányos kikeletnek vagy fagyos télnek; hintse bár pazar fénynyel homlokunkra az ifjúság bájait, vagy görbessze le ősz fejünket az évek nehéz súlyával; mégis csak idő marad, csalfa és ravasz! Ilyen az .idő.— Az idő mérhetlen birodalmáéin egy parányi, alig- vagy talán észre sem vehető pont az uj év napja. — Ha ez így van, akkor uj évről nem beszélhetünk, valamint bolcsészetileg véve a dolgot, nem is lehet uj évről beszélni. Hogy uj évről beszélhessünk a bölcsészek magas regióiból le kell szállanunk a kalendárium csínálókhoz, s az időt oly úthoz kelf hasonlítanunk, mely ránk nézve születésünkkor kezdődik, és sírunknál végződik. Ezen az uton megtaláljuk az uj éveket, mint megannyi mértföld mutató köveket. Mint a fáradt utas meg-megáll egy ilyen kőnél: ugy mi is megállapodhatunk az uj év küszöbén s vethetünk egy pillantást a múltra, egy pillantást a jövőre. Az ó év sirjánál elmondhatjuk a költővel, hogy «multatban nincs öröm!» Itt hágy bennünket, de nem sajnáljuk, annyi könyet facsart ki a , magyar nemzet szeméből, hogy e könyeken keresztül a jövő év is sötétnek tűnik fel előttünk, s ha a jövő év sugarai könyeinknek csak felét szárítják is fel, elmondhatjuk, hogy a múlthoz képest boldog uj évet értünk. Ha tehát eddig szokásból kívántunk egymásnak »boldog uj évet,» most szivünk egész melegével kivánjuk azt, nem üdvözlet most e szó ajkunkon, hanem imádság, melylyel áldást esdünk az ég urától egymásra. De az áldást nem szabad összetett kezekkel várnunk, hanem dolgoznunk kell. — Igaz, hogy az idő egy mérhetlen nagyságú birodalom, melyben az emberek apró hangyáknak tűnnek fel csupán, de azért nagyrészt tőlünk függ, hogy az idő óriási birodalmában dühöngő zivatarok el ne söpörjenek bennünket; — mert ha a kis hangyák megtudnak küzdeni szorgalmuk és bámulandó ki_tajrtásukláltal a terjpé^ef^lle.n.c^»~^i33tó?^. mennyivel inkább meg tud küzdeni az "észszel megáldott ember! Csak szorgalom s csüggedést nem ismerő kitartás kell! — Pedig a magyar ember oly hamar csügged, s a szorgalom dolgában is oly messze mögötte áll a nyugoti müveit népeknek, hogy valóban csdálkoznunk kell azon, hogy az idők zivatarjai még el nem söpörtek bennünket. Boldog uj évet kívánunk! — De nem szóval csupán. Ezt megköszönik szépen, aztán elfeledik. Tettel akarjuk megmutatni, hogy kívánságunk nem üres szó; mert nem az kívánja igazán a jót, kinek csak a szája mozog, hanem az, 1 d E V ÜNNEPEN, így év letűnt! a sir kebel (^Bezáratott cz év felett, Gyászkönyüket nem érdemel j" Mert sujtolá a nemzetet. Remény virágait a veszteség szele Átjárta zordonon s rombolva tépte le. Nem hozta azt a szép—epedve várt jövőt, A mely utáni vágy égő szivünkbe nőtt. Hanem hozott csapást, bút, veszteségeket, Hozott égő sebet, mely vérzik s nem heged. Ólén a nemzetet keserv, bú környezek Csapást csapás után bocsáta ránk az ég. Rombolt ez évben is közöttünk a halál Van sir — hol nemzetünk kesergve, sirva áll, Sötétedett az éj s mely szebb jövőt teremt A lelki harezsikon fogyott a harczi rend. Pihenjetek kidőlt Nagyok! felettetek Áldó sóhaj lebeg. Pihenjen, a ki sirba tér Övé a csend, a békehon. Az életé a harczi tér Előre háté harezsikon. Előre nemzetem! a szebb jövő tied Ha hős szived a vész ölén se fél, remeg. Csapás között tenyész — virul föl az erő Mint rózsa — mely tövis közöl riiosolyg elő. Légy pálma! és minél nyomasztóbb a teher Annál magasb sudárt emelj az égre fel. Hadd lássa a világ, hogy lelki szent erőd Mint szikla áll s nem ing a zúgó vész előtt. Erőd legyen ható, tevékeny és szilárd Ugy ellened jöhet a sorsharag s nem árt. Pályádat éjsötét átokfa nőtte be? Ne félj! erőd—ha van—áldásgalyt ölt bele-. Csak tégy, ugy átkod is áldást fakaszt, terem ítefcéd j[ö$

; nemzetem. Azé a hon, kié a föld. Őrizd, müveid hát földedet, E hon dicsőbb, szebb arezot ölt Ha munka forr a föld felett. A munka szent erő, s ha észszerűn halad Aldásvirág fakad a szorgalom alatt. Korunk a tettkora! áldás csak ott tenyész A hol karöltve jár a munka és az ész. Vérrel szerezte meg az ős had e hazát Vér s törvény védte meg egy ezredéven át. S jövőre ugy leend mienk c drága hon Ha védi ezt az ész, a munka, szorgalom. Ki tétlenül hever, ki múltból nem tanul, S áldás esőre vár — mely tétlenekre hull, Ki várja, hogy mikép röpül a sült galamb Szájába: az silány honáruló, bitang! Ha hát magyar! szived honért hevül, dobog: Védd ősi'birtokod. Ha véded az ős birtokot Hazádat is véded vele. E védelem oly szent jogod Mit Isten olt a szivbe be. Védd birtokodban a magyarnak e hazát Mert más hazát nekünk a föld sehol sem ád Megvédheted, ha ész — erő és szorgalom Kiséri munkádat az ősi birtokon. Légy gazda és tanulj! igy bármi vész között Tied leend a föld, mit ős vér öntözött. Lángpallösával a Cherúb csak egy utat Nem zárt el... és ez u.t irányt jelöl, mutat Melyen ha jól halad — kinyitja még e nép A földi lét hezártt magasztos édenét. Gazdászatunk az út! előre nemzetem E szent uton dicsőbb leend igy a jelen Mint volt a mult s megáld a szebb jövő • Mely fényölelve jő! Triborián. Rómában ujjong (

a nép, örül a nagyszerű látványnak, mely a víj-körben számára van rendezve. A népnek ha jóllakott a kiosztott kenyérrel, játék kellett, véres játék, melyben gyönyörködhessék. A vílér fövenyén egy haldokló gladiátor ! emeli az ujjongó népre megtört szemeit, míg a | győző véres kardját a legyőzött torkára illeszti, S hogy a nép intésére legyilkolja azt. És a nép örül és tapsol a látványnak, —• — •— kegyelmet ' oszt a haldoklónak, kit elvisznek a véres fövényJ ről.— Uj, pihent gladiátorok sietnek a térre. A j két vivó övig mezítlen; az egyik merész tekinl tetű, halavány ifjú, kit . érc-izmai a vivó-iskola ; legfélelmesebb tagjává tevének.— A mint megi'suhinta villámló kardját, sápadt arcán megjelent ' a piros vér, szemeiben a hősi tüz. Ellenfele középtermetű, széles vállú, az iskola egyik veteránja. E kettőt álliták ma a fövényre, Caesar akarta a nép kegyét megnyerni. Megpillantásukra a nézősereg tapsolt, — míg a két gladiátor fejedelmi tekintettel méri egymást végig. — Az egyik bizonyosan a küzdtéren marad.— Kardjaik összecsattognak. — Az ifjúnak csak karjában és szemeiben van élet, olyan mint egy felséges szobor Diána templomában — társa kit már Ötször koszorúzott meg a nép, kardja minden suhintásával halált látszott osztogatni,— Az ifjú Triborián, ellene Aegidius, A roppant körben nem volt egy han.g mig a két kard csattogott. Caesar szemei! kedvtelléssel nyugodtak az ifjú mozdulatain.— Oda fordul Pompejus feleségéhez: nézd, Múoia, ez ifjú olyan mint egy átsaellemült, mily felséges termet; öegy aristocrata család utolsó sarja, ha legyőzetik magam fogom öt megmenteni. Az csak nagyobbá tesz Caesar egy hü embereddel is több lész, ki kész érted vérét ontani, Pap Gábor. E pillanatban Negidius egy csapást inért az ifjú fejére, melyét az fölfogni nem tudva, el szédülve a fövényre' hanyatlott. A kard kihullott kezéből, Múcia elhalaványult, mig Negidius a nép tapsai között az ifjú mellére lép s kardját szive fölé illeszti. Caesar intett s a győztes lelépett Triborián melléről. A nép «halal»-t ordított. Caesar szemeiben föllobogott a harag, s a gladiátor ismét az ifjú mellének szegezte kardját. A nép újra ordított, Triborián kebléből felszökött a piros vér.— A nép hatalmasabb volt mint Caesar, ki megesküdött hogy az ifjút megmenti.— A győző Negidius megtörülte kardját a föveny szélére lépett s elbocsáttatását kérte.— A nép kegyelmes is tudott lenni, elbocsátotta a veterán gladitort; az még egy pillantást vetett a véres térre s büszkén távozott, hogy oda többé vissza ne térjen. * T A nép ujjogva oszlott el, Caesar és Negidius neveit hangoztatva. Caesar palotájában vagyunk, leánya, Julia termeiben.— Mindenütt fény, pompa és csin. — "Caesar gazdag, mint kora nagyjai mindannyian. A tyrusi nehéz függönyökön szelíden szűrődik át a nappali fény, mely egy halvány ifjú kimerült vonásaira esik.— Az ifjú ágyban fekszik s előtte egy junói hölgy áll, kezében csészével. Az ifjút már láttuk a küzdtér fövenyén; a hölgy Julia, Caesar leáuya. — A beteg lázasan liheg, arca sápadt.,,.. a halállal küzd. •— Julia oda hajol föléje, megsimítja bársony kezével komiokát s ajkaihoz viszi a gyógynedüvel telt csészét.— E pillanatban lép a terembe Caesar.— Júliám, szól suttogva, mint van Triborián? Félek atyám, hogy közelebb vannak végpercei mint hinnők,— Sebje mély s a. lázt alig birja ki az elgyengült test. Mindent elkövetek hogy ifju. rokonunk megmaradjon. * * Négy hó telt el a fentebbi események óta. Caesar consul lett 694-ben és Hispániába készült, A szent város falain kivül áll ö, légiói körüle, mindannyian harcedzett veteránok, kiknek hátát