Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878
1878-12-29
gény „C" ellen a „Magyar helyesírás elvei és szabályai cimü kiadványában felhoz. A fóellenok fjgy nevezi ezt maga az akadémia), mit a „C" ellen fellehet hozni az, hogy a „C" betűt nem fogadhatjuk el írásunkban, mert azt hol Oz-nek, hol K-nak ejtik ki azon nyelvek, melyek a latin betűket elfogadták s számtalanszor (?) előfordulván ezek írásunkban.mint tulajdonnevek, vagy műszók, sokszor (?) zavarba ejtenék a magyar olvasót, ágy hogy például Gatot, Corneílle-t, Petrarcát igy olvasnák Ozató, Ozorneille, Petraroza. I! A fő-ellenokot olvasva kinek ne jutna eszébe Saphir mondása . . ? I Hiszen ha az akadémia azt állítja, hogy a „C" betűt azért nem használhatjuk, mert akkor valaki Catot Ozatónak olvasná, úgy megfordítva, az a bizonyos valaki minden bizonynyal Caesart betűről betűre Kaesárnak fogja olvasni! — A „O" ellen ez ok semmi esetre fel nem hozható tehát, de egyúttal ismét legkevésbbé helyeseinők azon túlbuzgó „C"-barát eljárását, ki csakhogy az akadémia által látni vélt zavart elhárítsa, — Catot, vagy Corneille-t igy írná: Kátó, Korneille! Ez az újféle „he1yesirásmód" (!) úgy látszik két helyen talált kedves talajt. A budapesti népszínház színlapjaiban és — Kerékgyártó egyetemi tanár úr könyveiben A népszínház derűre borúra, belügyministeri engedély nélkül magyarosítja a külföldi idegen neveket, írván szinlapjábau minden lelkiismeret furdalás nélkül: „Jean, Jacques inasok" he lyett Zsán, Zsák inasok stb. stb. E gyönyörűséges methodus aztán Lecocq új operettje: „A kis herceg"-nek személyeit igy közli: ,,Merinyák," „Frimusz" és „a lunevílle-i intézet igazgatója: Dő Satő Lauszak Diána."! Ám legyeu a népszínháznak az ő hite szerint; nem cé lünk e „fura" gusztusát elrontani; — hanem az ellen már tol lünk teljes erejével tiltakozunk, hogy a magyar tudományos egyetem egyik rendes tanára: Kerékgyártó úr beálljon anabaptistának s gyári triódra gyártsa a magyar his toricus nevek hamisítását, az ember nem tudja, sajnálkozzék-c, vagy nevessen, mikor imigyen gyártja félre Kerékgyártó a neveket tankönyveiben (!) : Dessewny helyett Dezsőfi Beöthy helyett Boti, Zichy helyett Zicsi, Eötvös helyett Ötvös, Kossuth helyett Kosut. Persze aztán nem csoda, ha egyetemi nyilvános előadásán, (melyen akkor c sorok írója is jelen volt) kigúnyolja Mária Therézia királynét, ki az Esterházy gróf nevét (notabene, úgy a mint kell) „s" betűvel irta! Nem akarjuk korántsem e felfogás eredetiségét elvitatni, csak feljegyezzük a soisnak különös iróniáját, hogy az, ki magyar historikus nevek kiírását meghamisítja — egyetemünkön épen a — magyar históriának tanára! Mindenben, s mindig kárhoztatandó a túlzás, s bizonyára én volnék első, ki bármennyire szeretném, is meghonosodva látni a „c" betűt írásunkban, nem tudnám soha helyeselni, hogy például Czakó nevét, a családi irás ellenében Cakónak keresztelje bárki is! A „c" betűt pártolók megtartják hát a „cz" betűt, hol a családneveknél az illető család is ezt használja, de elvetik a felesleges „z" betűt mindenütt, hol nem egyéb az, mint czifraság! Az egyszerű „c"-t a magyarban mindig „cz"-nek olvashatni, nincs hát semmi szükség a „z"-nek auuectálására, mert ez nemcsak hogy egy cseppet sem hangzik a ,,cz"-nél, (hiszen a régi urak a haugzást utánzólag inkább .,tz'--betüt használnak „cz" helyett még most is), de azt egyáltalában sem meg nem határozza, sem meg nem változtatja! Maga az akadémia is elismeri ezt, midőn szóról szóra azt mondja, hogy az egyszerű „o" használatából eredő nehézségek legyőz he tők;—hanem rögtön siet hozzátenni, hogy nem érdemes csak ezt az egy betűt egyszerűsíteni, mindaddig, mig a többi kettősjegyű betű épségben marad l Na itt aztán csakugyan lékeli tenni tollúnkat, mert ha az akadémia nem azt mondja, mit leghelyesebben mondhatott volna, hogy t. |i. mindkét írásmód helyes, — mert a „Oz"-t igazolja az általán bevett szokás; — s a „O'-'-t pedig annak egész természete; — hanem e helyett azzal áll elő. hogy bár helyesli a kettősbetük egyszerűsítését, de nem érdemes azt csak egy betűnél kezdeni: — ily őszinte vallomás ellenében in nincs, s nem lehet több szavunk, minthogy summa-suinmaruii nem igaz az, hogy aki haladni akar, annak ögyik lábát előre is kell ám tenni! Le hát a „0"-vel, éljen a „Cz", s az —akadémia! Fenyvessy Ferenc „Válasz a válaszra" (Folyt, és sé°p). Továbbá hogy az indítvány nem vág össze az egylet szervezetével. Ezen indokot czikk iró ur azza érveli hogy a nőegylet tagjai nem áldozhatják fel teljesen minden idejüket az általa czélba vett jótékonysági ügynek, ez teljesen méltányos dolog. Az áitalam indítványozott ipar vállalatra külön administratiót kell teremteni, hanem hogy ezen adminis tratio ismét kikből legyen és minő terjedelmű legyen erről nem szóltam még, hogy tehát czikk iró ur előtt kellő világosságba helyezzem a dolgot erre nézve is röviden elmondom nézetemet, — egy felügyelő és egy bizalomra méltó vezető elégséges az ügy élére mindkettő lehet olyan egyén, férfi vagy nő, ki viszonyainál fogva utalva volna egy ilyen állás elfogadására szintén jótékonyságból, és ki ismert erélyes és becsületes maga viselete folytán erre érdemesíthető volna, javadalmazását illetőleg, hogy az ő érdekei is az ügyhöz legyenek csatolva, lehetne a szálli tott munka bizonyos mennyisége után százalékban részesíteni mindkét egyénnek értelmes írástudó és az üzleti életben egy kissé jártasnak kell lennie, hogy az egylet és a munkások javára a kellő külső összeköttetést megteremhessek és fentarthas sák. miután nem nagy gyár üzleti, hanem szükkörü kis városi érdekű csekély forgalomról van szó, két egyén teljesen elég az administratió személyiségére, mégis megjegyzem hogy az egyletnek igenis mindenről tudnia kell, és ezért a kellő relatióban kellene lennie folytonosan az administratióval, és az ellenőrzés is a lehető szigorúan történjék, mindez azonban egy-egy tag kiküldése vagy egy-egy gyűlésre benyújtót írásbeli jelenésben valósitható, az egylet tagjai tehát legkevésbbé sincsenekt terhelve ennek kezelésével, ha még is egy-egy tagja el el látogatna az egylet által létesített ilynemű intézetbe, bizonyára a munkások hálás és tiszteletteljes maga viselele, méltán büszke önérzetét sérteni nem fogja. De minden nehézségeken felül áll azon indok, hogy az inditván} r inegva 1 ósitásának ncm lenne kellő eredménye, — és ezt T. czikk iró ur történeti és tudományos meggyőződéseivel érvelte.— A posito sociologia egyik sark igazsága ellenébe hozott bírálatáról ismételve nem szólok főlebb említem már hogy az a maitársadalmi viszonyokra nem alkalmazható de nem is lőn az felállítva a mi tespedésnek indult társadalmi rendszerünknek, majd a születendő uj társadalom, a positiv sociálisták e könnyen megvalósulható ideálja, megmutatja lesz e kebelében ember ki munka nélkül érdemesítve lehetne annak javaira, hogy pedig a Lonis Blanc féle nemzeti műhelyeket miért hozta czikk iró ur az indítvánnyal kapcsolatba, ezt nem értem, öntudatlanul értette félre az indítvány érdekében, vagy komikumot óhajtott a legkomolyabb szándékból csinálni? A gyári és kis ipar munkások érdkeit hogy képviselhetné a jótékony nőegylet? Ilyen értelemben igen is az egylet szervezete nem vág az indítvánnyal egybe. Hogy a „Pápai Jótékony Nőegylet" mindent elkövetni erejéből kerül, nem vitatom, sőt ellenkezőleg most is állítom és nyilvánítom hogy elismerésre méltóan sok jót tesz, és midőn ezt mondom a közvéleménnyel egybe vág nyilatkozatom, és nem erőltetem oda az ügyet hogy a nőegylet többet (egyen mint a mennyit tesz, jelenlegi működési módjára nézve, azonban bárkinek is lehet eszméje és jótanácsa melyet a köziig}- érdekében vétkes hanyagság volna elhallgatni vagy meg nem hallgatni. Ilyen módosító eszmét akartam közölni a jótékony nőegyleltel, tudniillik, ne segélyezzen soha egylet ép embert egészséges munka képes embert másként, mint mnnkaadással, s inert ilyen sok van, létesítsen egy systémát melyből a társadalomra és az egyletre is előny háramulhat. A mi az indítványozott műhely üzleti fogalmának megteremtését illeti megjegyzem hogy perczentek mellett kereskedőink is átveszik a tárgyakat eladás végett, lesznek kik tekintettel a jótékony czélra a perczentre sem számítanak. A becsületes munkás iránt annyi bizalommal viseltetem hogy ha más anyagjából és más számlájára dolgozna is, mindig ugy tenne mint az önérzete ésjellemn sugallja, hogy megfelelne a munkaadó várakozásának, de ha ezen eset nem állana is a gyakorlatban az indítványozott műhelyben demokratia volna kormányforma, és darab számra dolgozik ott minden munkás, megengedhető lehetne a Jótékony nőegyletnek pusztán annyi önkény hogy a munka dijt egyes darabok után a viszonyokhoz mérten ő szabja meg és ki uem akar dolgozni azért, menjen tovább, annak szüksége nincs jótékonyságra. A felhozott tudományos és történeti érvekkel még szembe állítom tapasztalatra alapított adataimat. Augsburgban láttam a városi szegény ápoló intézetet, melIyet 1819-ben alapitól tal:, ezen intézetben a városi munkátlan szegények foglalkozást és élelmet kapnak. A munkakerülők a városi rendőrség által befogatva, ez intézetbe adatnak javítás végett, ez intézettel még gyermek ápolda is van összeköttetésben, ez intézet önerejéből tartja fenn magát, igaz hogy ma már hatalmas alapja van. A mülhauseni munkás intézetekről itt mit sem szólva utalok saját hazánkra hol kezdik már a munka becsét felismerni, vannak nálunk is már ilynemű intézmények a sornorjai házi ipar nfézet legközelebbi példa erre. Mindezeket szükségesnek láttam elmondani, és pedig korántsem azért hogy a jótékony nőegyletnek oly hatalmas érvek és helyeslések mellett hozott határozatát megváltoztatni lett volna czélom, sem hogy az indítványt csak azért mert önnön magam czélszerünek látom minden tekintetben védelmezzem; nem uj, nem az én eszmém, a practikus és müveit népek tapasztalata és utánzata volna csak, hanem hogy bebizonyítsam, miszerint nincs az egylet érdekei ellen, sem a szakismeret sem az egylet szervezetét talán anyagi erejét tekintve sem, de hogy továbbá legkevésbbé nyomatékos azon indok érvelése, hogy az indítvány megvalósítása nem vezetne a kívánt czélra, miután nem Pápán kísérletiek meg első izben létesítését, másutt már és ez adatokkal documentálható üdvös befolyást gyakorol a társadalom szegényebb sorsú tagjaira. Sz Irodalom és művészet. — Koszorú" czimmel újévtől kezdve szépirodalmi havi őlyóirat indul meg, mely tükre és tárháza leend a Jókai Mór elnöksége alatt alakult „Petőfi társaság" működésének. E szép irodalmi társaság tagjai jól tudják, hogy a politikai élet erős áramlata a nagy közönség érdeklődését az utóbbi időkben jóformán elvonta a szépirodalom termékeitől; de más részről megvannak győződve arról is, hogy a magyar nemzet minden időben a szeretet féltékenységével őrködött irodalma felett s ha öttek idők, midőn az idegen befolyás nemzeti önállóságunkat romlással fenyegette, mindig csak abból merített lelkesülést, erőt és kitartást terhes küzdelmeihez. Ne adja az ég, hogy reánk valaha még oly szomorú napok virradjanak, midőn e küzdelem újra szükségessé válhatnék; de Társaságunk fél, hogy az a közöny, mely olvasóinknál az irodalom és különösen a szépirodalmi müvek iránt néhány év óta mutatkozik, még az idegen befolyás célzatos törekvéseinél is hatalmasabb tényező lehet arra nézve, hogy nemzeti sajátságainkból kivetkőzve, a hazafiasság nálunk lassankint csak üres fogalommá, puszta szóvá válozzék. E gyöződéstöl áthatva, a „Petőfi társaság" buzgalmát jövőre is arra fordítja, hogy szép-irodalmunk iránt — a rendelkezése alatt álló erőknek fölhasználásával — a magyar közönségben minél nagyobb érdekeltséget, bizalmat és rokonszenvet ébresszen. Ez okából eddigi heti lapját uj évtűl fogva „Koszorú" czim alatt tisztán szépirodalmu havi folyóirattá változtatta s a napi érdekű közleményeknek kizárásával, oly közlönyt igyekszik nyújtani, mely bő és gondosan megválogatott tartalmával irodalmunknak díszére szolgáljon s ekkép a közönség támogatására jog-os igényeket tarthasson. Közleményeit költemények, elbeszélések, rajzok és vonzón irt széptani tanulmányok fogják képezni, s munkatársai lesznek a „Petőfi-társaság rendes tagjai. S a réffíbb lett még azon feliratot is viselte: „Teljesen logotypokból áll'" 4 melyre igen büszke volt. Aztán kételkedjék még valaki a fölött, hogy az újítás nem volt javitás ! Egy hírlapnak bizonyára külöraböző szövege van és mr. Valter szó-és lo g typjaíval még is lehet boldogulni. De e dolog még is csak csalódás volt, a miért a ma. kacs védő és küzdőnek sokat kelle szenvedni. Mindenféle akadályokat görditettek elibe. Mivel a logograph, hogy rendszerét érvényre juttassa, újságot alapitott ezt mindenütt I megtámadták ós lehetetlenné tették. Elezeztek az „Uníversa 1 register" fölött. Kérte a kávéházakban valaki a „Registert/ ház- vagy ruhasorozatot adtak neki. Minden pinczér uieg vol^ vesztegetve a logographiai hirlap nevetségessé tevésére. Mr Valter dühöngött de megváltoztatta közlönye czimét és a gu. nyolókat 1788. január 1-én egy hírlappal lepte meg, amely mint a „Register" folytatása 939. számmal volt jelölve é g homlokzatán a „Teljesen logotypokból áll" most is tündök. lött azonban a kissé furcsa ugyan, de megtámadhatlan rövid „The Times" ezimet mutatta be a világnak. Ez a szilárd férfiúnak „quos ego !"-ja volt, aminőt Poseidon a sze. lekhez intézett. Minden energiáját az uj vállalatra forditá. Az egykori, tisztelt üzér gazdag támogatásban részesíttotett az iizérektöl, kik hirdetményeiket hozzá küldék. Természetesen akkor, midőn Valter a hirdetményi üzletet kereskedelmi alap elvek szerint kezelte. A hajósok, a kikkel az egykori assecurateur közlekedett, a mostani nyomdász és szerkesztőnek a világ minden végéről hoztak hírt. mint első valószínűleg jól fizetett magán tudósítók. A hajdani Bzénspeculans, a ki Londont és az egész világot detailkercskedökkel ellátta, lapjai egyenkénti darusításához is értett Igy? ^virágzott a „Times" mindjárt létrejötténél s csakhamar túlszárnyalt idősebb, híresebb lapokat különösen két irányban, a melyek- máig is a Cityujság felsöbbségét jellemzik : gyors tudósításokban és hirdetményei mennyiségében Mr. Valter képes vala észrevétlenül logotypjain veszteni, ezekről nem is volt többé s«ó sem gúnyban sem komolyan, mert a lap rooit már az általáuos ügyeimet magára vonta és a harezot nem nyomdászokkal, hanem journalistákkal és kormánynyal kelle folytatni. — Valter bizonyos időben minden logotypot közönséges betűkre öntetett át és erről senkinek sem volt tudomása. A , ( Times"röl már akkor is ugy beszéltek mint ma, és mikor mr. Valter John jobb létre szenderült fiának jól berendezett nyomdászatot, szép készpénz vagyont, rendkívül sokat igérö újságot és egész Bríttaniában ismert nevet hagyot örökül. Es fia, harezot foly tátott a parlament és miniszterekkel, a kiket meg is győzött; söt az alsóház tagja is lett és na, a harmadik Valter John s a „Times" mostani kiadója számára, aki szintén parlamenti képviselő és derék jogász, a mágnási koronát most Öntik Mennyit ér a „Times" ? Ezt egy más nagy hirlap becsléséből, mely minap lön előttem ismeretes, következtet hetjük. Smith H. V. országgyűlési követ, jelenleg tengeré szeti miniszter, mr. Lewytöl a „Daily Telegraph" ötödét 250000 font sterlingen vette meg. Ez 180000-200000 példányban jelenik meg, mig a „Times" közönséges napokon 60000-ben. De ez utóbbi ára 15 kr az előbbié csak Penny. A „Times"nek ezenkívül minden létező lapok közt legtöbb hirdetménye van. Amint mr. Valter a minap a parlamentalis tudósítások legjobb rendszerének megvizsgálásável megbízott bizottság előtt kinyílatkoztatá, a Timesnek, hogy a parlamenti tudósításokat terjedelmesen közölhesse, naponkínt 6 — 8 hasábot betöltő hirdetményeket kell visszautasítani) vagyis amint emiitette, a szolgálatot, melyet az országnak s parlamenti tagoknak tesz, naponkinti 60—80 font sterling veszteségért teszi. Minthogy a „Times" naponkint 32—40 hasábnyi hirdetéseket s tudósításokat közöl, a hirdetésekböli jövedelmet 120000 fontra beesülhetjük. Grant és könyvében a hirdetések jövedelmét 260000 fontra teszi és bizonyos hogy a tudósítások hasonló összeget hoznak be, ugy hogy valamennyi hirdetmények közép jövödelmét 500000 fonttal nem túlozzuk. Ebből 200000 font a lap évi tiszta nyereménye, mig a maradék az darusításból származó kiadásokat fedezi. E számmennyiséget alapul véve a „Times" kereskedelmi értéke 4 wilüo font vagy 40 millió forint. Morális értékét azon nagy és tontos szolgálatok szerint becsülik, a mint hazájának, a szabadságnak s általában a jognak tett. A ki Queen Victoria Streetben a „Times" nagy házát az angol biblia társulat háza közelében nappal szemléli, csudálkozik azon nyugalom felett, mely ez újság palotában uralkodik. Csak ritkán áll meg előtte kocsi, még gyérebbek a látogatók. A ki a szerkesztőség épületébe lép, az csak a kapusig bocsátathatik, ennél nevüket s látogatásuk okát kell megjelenteni. Sőt nyomott formulárok is vannak a személy jelzésére, a kivel a látogató értekezni óhajt és a látogatási czél legpontosabb megnevezésére. A formulár bepecsételtetik és a czimzettnek átadatik, ki aztán maga határozza el, hogy az illetőre nézve „otthon" akar-e lenni. A „Times"-nél még más elövígyázati intézmények is léteznek. Aki az editor nevét nem ismeri, az a „Times" házában sohasem fogja megtudni. Aki bizonyítani nem képes, hogy a szerkesztőség előtt csakugyan dolga van, ritkán juthat azon személy elibe, akit keres, Söt még annak is, aki az editortól vagy valamelyik szakszerkesztötöl lett látogatásra raeghiva, ha először jön, bizonyítani kell, hogy erre meg erre az időre lett iderendelve. A tulajdonos szerkesztővel és az editorral a publicum csak levelezve, a munkatársakkal épen nem közlekedhetík, mivel ezek legfölebb 50 ember előtt ismeretesek. Ki né volna a Times munkatársa, akinek Angliában hírneve magas rangja és tehetsége van ? Lord Macaulay is az volt, de meg Disraeli, Gladstone söt némely hirek szerint Albert herczeg is. De a folytonos munkatár sak, valamint az Occasional Correspondeutek otthon dolgoznak a távírda vagy hírnökök által hozott tudósítások nyomán. Éjjel folynak be a külömbözö megrendelt és meg nem rendelt czikkek és ekkor az editornak egy kis hadsereggel kell ezeket a Times szellemébe ékelni Reggel 2 óráig változtatnak alakítanak elhagynak toldanak és következő reggel megtudja a világ a Timesnek mimondani valója van. Azonban az semmi fontossággal bir vájjon ugyanaz-e amit a munkatárs mondani gondolt é,s csikkében kifejezésre hozni iparkodott.
