Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878
1878-01-27
válni, beteg nejétől. Ebbéli szándékát, hogy teljesíthesse tanácsért fordult, a falu bölcs bírájához. Bíró uram nem késett a bölcs tanácsai, mondván ugy is bejött már a polgári házassá*? tehát Így könyen elválhat a beteg- asszonytól. Ennél tetszetősebbet nem mondhatott bíró uram, kinek bölcs és hathatós közben jártát Imre legott kikérte, mivel ugy is van már a falunak egy másik rózsája kivel szívesen fog polgári frigyet kötni. Bíró urain jó ember, teljesité tehát a „szegény" Imre kérelmét s hivatalos tekintélyét latba vetve egy füst alatt beállít az időközben ismét gyermekágyban fekvő asszonyhoz, s a „móriuglevét" kiadását, a polgári házasságról szóló törvény értelmében, követelte, és miután a jelenlévő „nagymamának sehogysem fért az efféle „törvény" a fejébe, biró uram parancsára sem adta ki—-a talizmánt kezei közül. Hanem biró uram nem szokott tréfálni s igy hivatalosan kijelentette, hogy a „móring levél kiadása nélkül is Imre hites társától el vál és pár nap leforgása után N. X. hajadonnal a „polgári házassági törvény" paragrafusai értelmében törvényes házasságra fog lépni. Természetes, hogy a nagymama még most sem hitte el a mit biró uraimék rendeltek és mondottak. U& biró uram nem tűr hivatalában ellenszegülést, tehát, a „polgáriházassági törvény" értelmében az ujpárt kocsira ültető, s aztán a funktiók xnegejtése végett behajtatott Pápára s itten egy külvárosi korcsmában jót ittak, ettek és mulattak s aztán zene, szó mellett ünnepélyesen be vonultak „Borsosgyőr" helységébe a hol is fenhangon hirdették a „polgári házasság" megtörtént, a mit a szegény gyermek ágyas szalma özvegynek ablakja melletti „pisztoly" lövésekkel hoztak „hivatalosan" tudomására. Hanem a „nagymama anyós" még ezen csattanós hirüladás nlán sem hitt a „polgári házasság létezésében, s igy igazságos ügyének védelmet egy helybéli ügy ved úrra hízta! Szomorú, de való! kíváncsiak vagyunk, hogy az efféle „bygamia" szerzővel együtt mi módon fog a törvény által sújtatni? —- Szalma özvegyek kongressusa. Mint lapunkat értesitik, a pápai igen tisztelt szalma özvegyek f. évi február 15-én Pápáu kongressust fognak tartani, tanácskozandó, egy a szalma özvegyek jogait megvédő és „előmozdító" (_!) egyesület létesítése felett. A reményteljes derék kongressusnak már elnöke is van, a igy több mint bizonyos, hogy ezen „nagy fontosságú" egyesület, a farsang alatt megfogja tartani alakuló közgyűlését. Természetes, hogy mindkét nem egyenjogúság azerint képviselve lesz ezen originális kongressusou! — A pápai jogászsegély egylet alaptőkéjének gyarapítására ajogd. hallgatói febr. hó 16-án bált rendeznek, melyre a rendező bizottság következőleg alakult meg: Elnök Noszlopy Gyula, pénztárnok Bereezky Viktor, ellenőr Pottyondy Sándor, jegyző Plathy T.Zoltán. Rendezők: Augusz Zsigmoud, Babos József, Baráth Zoltán, Bezerédy Iván, Bereczky Viktor, Csolnoky István, Eördögh Rezső, Erhardt Antal, Kenessey Aladár, Proszt János és Steiner Pál. A meghívók már szétküldettek ; ha valaki tévedésből meghívót nem kapott volna s erre igényt tartana úgy kéretik bármely bizottsági taghoz fordulni. Jegyek Bermüller Gyula úr divat- és Wajdits Károly ur könyvkereskedésében előre s bál napján este '7 órától a pénztárnál válthatók. A f. 1878-ik évi jan 25-én tartott b. b. ülés határozatából. Platthy T. Zoltán biz. jegyző. — Vághó János tűzoltó egyleti etnök úrtól lapunkzárta után egy cikk érkezett hozzánk, melyet jelenleg már térszűke miatt többé nem vehettünk fel s igy jövő számunkban fog juk közölni. — Szárnyas állatokat, mintegy 70 pár ludat, récét és tyúkot lopott f. hó 24-én egy borszörcsöki asszony a polányi ispántól, másnap hetivásárra pedig Pápára hozta eladni; mire a tulajdonos a tolvaj hollétét kipuhatolta, az már városunk különbféle részeiben mindent eladott s csak nagy utánjárás által sikerült egy párt visszavennie a szolgabiróságnak holott nagyreszt a vevők már csak megkopasztva adhatták vissza. Természetes hogy ez alkalommal a. rászedett vevők húzták a rövidet mivel pénzükhöz csak a pör végével juthatnak. — A tohajlást már cselédeink is gyakorolják', egy helybeli G. K. divatórusnő cselédje úrnőjétől 70 forintot ellopott és tovább állt azonban a tettest csakhamar elfogták s a pénz nála volt, a tolvajnő a járásbíróságnak átadatott. — A. napokban egy honvéd főhadnagy megjárta, Kőszegre kelle neki utaznia, útravalóul több kilóg, egyet mást vásárolt, s azt éjjelre az ablakjába ki tette. Egy tolvaj észrevette éjjel az ablakot betörte s a sok húsneműt magával vitte, a tettest keresik ugyan, de még ez ideig nem jelentkezett. — Tóth Jánosné nem gyümölcs árus asszony f. hó 24-én, midőn a tirol vendéglőben egy kocsiról almát vásárolt volna szélhűdés következtében hirtelen meghalt. —- Nagy Ignác 20 éves csavargó suhancot a mult hó elején Pestről városunkba toloncozták mint ide való illetőségűt. de útközben Tapolczafőn m. hó 12-én kísérőitől megszökött. Ezt csak azért említjük meg, mivel a szökést, nem kevesebb, mint másfél hónap múlva adta városunk rendőrségének tudomására a szolgabírói hivatal. — A ponyvairodalommal gescheftelö Lud ríni János megjárta Fehérvárott, egy collegájának szállást adott, ki is elmenetelekor köszönöm fejében a száliástadótól elvitt 170 frtot, egy aranyórát láncostul, több felső ruhát és ráadásul a legkiválóbb ponyvairodalmi müveket. Mint fehérvárról írják a szökevény tolvaj városunk felé tartott. — Egy garázdálkodó fin. T. nevü jómódú gazda ember fija a katonaságból szabadságra haza jött; első teendője volt magának házaspárt szerezni. Ezt rövid idő alatt fel is találta, de közben jött akadályok folytán a kézfogója után az összekelés elmaradt. E célból kérdezősködvén megtudta, hogy mostoha anyja a menyasszonyt e fontos lépésről lebeszélte. Az evégből elkeseredett vőlegény bujjában három napi mulatságot csapott, s mintegy 100 forintot elköltött. Ennek végeztével apjához ment, ki őt házából kiutasította, a mire a kiutasított íielcó atyját földhöz verte, s a megrémült mostoha anya pedig ijedtében az ágy alatt keresett menedéket. Ezután a bútorok tördeJéséhez fogott az fvjú, mi közben az asztalt, felborító, s a fiókból kiesett tárcát 135 forinttal együtt zsebre dugta, s ezen ujszerzeménnyel ismét dorbézolását folytatni kezdte, de a rendőrség a fiút elfogta, s a mulatságból megmaradt 100 frtot tőle elvette és igy a békét ismét helyre állította. — Városi szegények segélyzésben részesülni óhajtók közül felvétettek 20-an, 7 pedig azonnali segélyzésben részesitetett. — Ihász Sándor alszolgabirö ur a napokban járását beutazandó, útnak indult, de a hosszu-utcán a lovak megbokrosodtak s a szánt elragadták. í. ur pedig magán segítendő a szánból kiugrott, de oly szerencsétlenül, hogy fején több sérülést szenvedett, s ennél fogva több napig kénytelen volt ágyban feküdni; azonban mint halljuk a derék szolgabíró már könynyebben érzi magát, és hivatalos teendőit ismét folytatja. — Hymen: Dr. Frted Adolf ur f. hő 28-án Kiscelben tartja Schönberger Regina kisasszonnyal, esküvőjét. Tartós boldogságot kívánunk a derék párnak. — Városunkban meghaltak f. mi január 17—23-ig: Kis Antal gyermeke Ferencz, ik. 4 éves, agylobb. Kis Antal leánya Emi Ha, rk. 6 éves, vörheny. Köhler Sámuel leánya Antonia, ág. h. 19 hónapos, sorvadás. Weisz Ignácz gyerke, izr, halva, éretlen. Vurst Mihály leánya Piroska, rk. 22 hónapos, sorvadás. Tó t h l s t v á n ti ő, rk. 42 éves, tüdővéaz. Koch Frigyes rk. 48 éves* tüdővész. Tóth János nő, h. h. 40 éves, szélütés. Horváth Mihály gyermeke Ferencz, rk. 4 éves, vörheny. Virág János leánya Mária, rk. 5 éves, vörheny. Steiner Pál ág. h. 58 éves, vizkór. Szigethi Teréz gyermeke Pál, rk. V* éves, agylobb. Szál ezer Jakabnő izr. 90 éves, sggkor. Egyletek és intézetek. — A Pápa városi jótékony noegylethez a szegények és árvák részére ruhanemüeket küldöttek: Cs. E. 3 kendőt, 3 kendőt; Hercz Adolfné 1 sapkát, 1 nadrágot, 2 kabátot; Perlaky Gézáné 1 nadrágot, 3 kabátot, 1 sapkát, 4szoknyát; Grósz Edéné 5 pár cipót, 4 pár harisnyát, 2 nő nadrágot, 1 szoknyát, 2 réklit, 1 muffot; Halász Jánosné 2 uj sapkát, 1 pár uj csizmát; Krancsák Józsefné 1 inget, 1 kendőt, 1 lábravalót; Dr. Krausz Miksáné 1 nadrágot, 1 kabátot, 2 pár cipőt, 1 nőnadrágot, 1 doboz nadrágot; Csillag Mátyásné 2 egész ruhát, 4 ruha derekat, 1 meleg réklit, 2 női nadrágot, 4 kötényt, 3 kendőt, 1 kisgyermek ruhát: A nőegylet elnöksége mind ezen JÓSZÍVŰ ajándékozóknak hálás köszönetét nyilvánítja. — Az „általános ipar társulat" f. hó 20-án tartotta rendes évi közgyűlését, melyet elnöklő Brader Sámuel egy szép beszéddel megnyitván üdvözlé a szépszámmal megjelent — mintegy 70 tagból álló gyűlést, — kérvén az előfordulandó tárgyakat rövid eszme csere alá venni és az alapszabályok értelmében a tiszti a választást megejteni. Ezután olvastatott a múlt évi közgyűlés jegyzőkönyve, mely megjegyzés nélkül hitelesítetett. A hitelesítés után, elnöklő Brader Sámuel fejtegetvén a társulat nemes célját, rövid kivonatban előadja annak a lefolyt három és fél évi működését. Fájdalommal emlékszik meg a mult évben elhunyt tevékeny pénztárnok Pék Antalról; de egyúttal örömmel említi fel, hogy helyébe ismét egy buzgó tag Nagy István választatott meg; ki is a pénztárt 1877 év április 5én vette át. Pék Antal pénztárnok által beterjesztett számadás szerint volt a mult évben a társulat vagyona 2J8 frt. 50 kr. hátralékkal együtt 423 frt. 81 kr. Nagy pénztárnok keze alá jött 218 forint 25 kr. mely a helybeli takarékpénztárba volt he- j lyezve, készpénzben 45 frt/ 60 kr. összesen 263 frt. 85 kr. a hátralékból (iaS ft. 50kr-bof) miutbe nem szedhetó't 55 foriuto a választmány leíratott; a 103 frt hátralékkal együtt mai napig a vagyon 610 frt 96 kr. és pedig a takarék pénztárba elhelyezve van 482 frt. 76 kr. —bemondó fizetése 1878. évre 14 ft. 50 kr. — kész pénzben 10 frt. 70 kr. hátralék 103 frt. — Összehasonlítva az előző éveket kitűnik, hogy a társulat vagyoni állapota évről évre növekedett. Fenn állása óta a társulat nemes eéljának híven, — nem különben az alapszabályokban előirt kötelezettségeknek megfelelt, a mennyiben jövödelmének 10% adta oktatási célokra, sőt ezen kivül 1876-ik évben a tiszta jövödelembó'I, a városi rajziskolában iparos tanoncok rajz eszközeire 20 forintot adományozott, 1877. évben a-jélesebb tanoncok ösztöndíjára 2 forint ezüstöt. Ezen kivül a társulat méltó dicséretére az irodalmat is pártolta a mennyiben az „Alföldi Iparlap" úgy a helybeli „Pápai Lapokra" pontosan előfizetett. Az 1877-ik évben tartott választmány határozata folytán jövőre is a társulat jövödelmének 10%-jét ismét a rajziskolára részint rajz eszközökre részint ösztöndijakra fogja fordítani, és erre a közgyűlés jóváhagyását kéri — a mi közhelyesléssel elfogadtatott. A társulat tagjainak száma volt 1877. évben 133, meghalt kettő—Pék Antal és Feigl Tál — kitöröltetni kérik magukat — indok nélkül — Németh A. Takács A. Kőninger F. és Lajosi P. — uj tagokul beiratkozott négy. Elnök, áttértve a kórház nemes intézményére is, előadja, miszerint 1876. évben történt megalakulása után bejött és a takarék pénztárba helyezett 44" frt. 14 kr. hátralékban még is 19 frt. összesen 63 frt. 14 kr. — ugyan e célra 1877. év farsang ivariban egy láncestély tartatott melynek tiszta jövedelme 80 forint az alaphoz csatoltatván, nem különben a heti. fizetésekből bejött összeg és hátralékban 43 fit. 70 kr. az ÖNZszes vagyon volt tehát 186 fit. 84 kr. mulyből leszámítva a23 frt. 40 kr. kiadást: maradt 163 frt, 44 kr. ezen összegből van a takarékpénztárban elhelyezve 143 frt. 28 kr. hátralékban 11 frt. 72 kr. készpénzben 8 frt. 44 kr. megjegyzendő miszeiinta fent emlitett 23 frt. 40 kr. kiadás között 4 egyén gyógykezeltetésének^ költségei is benn foglaltatnak. Mindezekből kitűnik, a társulat áldásdús működése. Ezen jelentését elnök azon óhajjal fejezé be, bárha Pápa város iparosai a korszellemétől áthatva e nemes törekvésű testülethez minél többen sorakoznának, minthogy egyesü't erővel, valamint az egyesek helyzetét ugy a haza boldogságát is könnyebben lehetue előmozdítani. Az elnöknek ezen közhelyesléssel találkozott jelentése után elő terjesztetett a választmány által indítványba hozott „temetkezési egylet" felállításáról"! jelentése. Minthogy ezen tárgy behatóbb tárgyalást kíván s a közgyűlés idejét hosszabban igénybe veimé Heim Ignác és Pukróc Ferenc urak indítványa folytán egy hat (a^u bizottság választatatott, mely hívatva leend az iditványt illeiőleg eíry alapszabály kidolgozását és azt a legközelebb tai tanrió közgyűlés elé terjeszteni irányadóul figyelmeztetvén a bizotthá^ot arra, hogy az egyletbe lepő tartozik alapul egy vagy két lorintot befizetni azon kivül •/,. évenkint 20 krajcárral a tökéhez járulni. . (Folyt kov.) k o z g a z a a s a g. — A pelrezselem-olaj mint csillapító szer a lovaknál. A bécsi gyógyszerészi újság felhozza példáját, miként lehet az illékony olajok segítségével megpatkolni a lovakat akkor, hogy ha e műtétnél makacsok. E^y idegen, jelenleg itt (Bernburg) lakozó lovassági tiszt lovásza nézte a közelfekvő kovácsmühelyben a lovak patkolását. A lovak egyike igen vad volt annyira hogy azt megpatkolni még nem sikerült, és a mostani kiseiie ;s egészen füstbe ment. Oda szól a lovász, ígérvén, hogy egy ezüst tallér jutalomért oda viszi a dolgot, hogy e ló a patkolást egészen nyugodtan kiállandja. Az egyezség megtörténvén, a lovász a ló elébe áll, és mind a két kezével, melyekben csupán zsebkendőjét tartotta, a ló orrát érintette és lám! a ló állott, mint a bárány, s minden baj nélkül megpatkoltatott. Észrevették azonban, hogy a lovász kezeit és zsebkendőjét előbb egy kis üveg tartalmával megnedvesité; az üvegeset megtalálván, taitalmát petrezselem-olajnak ismerték fel. További kísérletek, nu-l\ekuel 9 gramm fjuintegy % lat) efféle olaj használtatott a legmakacsabb lovaknál is, a fennebbi kedvező eredményt igazolták. G-a"b2iaü.2letI tíidósiiás. Pápa, január 23. 1878. A gyenge szükséglet és az irány tartós lanyhaságánál Ingva a lefolyt hét üzleti forgalma nagyon korlátolt volt. A mai hetivásárra beszállított galiunameuyUégcsekély volt, és következő árak mellett adatolt el: Buza 75—80 klgrmos 3 frt 20 kr. — 5 rt. t>0 krig. Rozs 70—73 ldgroos 5 frt, 40 kr.—5 frt 73 krig Árpa 60—64. kilogramos 4 forint. 10 kr—4 forint 40 kr-ig. Zab 42—46 klgmos ő frl. 20 kr.—3 frt 50 kr ig. Kukorica 71—74 klgrmos 5 frt 60 kr—5 frt 80 kr-ig. Az árak 30 kilogramm szerint értendők. (S.) Lotto- és sorsjegy. .Jaxixiár- S6-3Jii budapesti lottó számok. 39, 77, 57, 64, 65. ketten az asztal alatt nem keresték ugyan, de találták meg hulypontjukat. Látva ezt Jeromos ur, béreseivel felrakatta e két vitézt egy négy ökrös szekérre, lovaikat hozzákötötte — t. i. nem a zsandárokhoz, hanem a szekérhez — s beszállította őket állomási helyükre. Hogy azonban kijővelelöknek célja valamiként eltévesztve ne legyen, a kulcspuskát lelkiismeretesen felkötötte az egyik nyeregre. Az előadottakból ugyhiszem megérthetni, miért nem ment Jeromos ur vadászni, s más időtöltés hiányában miért ment ki majorjába, hol béreseit rútul leszidván, ismét lakháza felé indult. Ajtaja előtt találkozott ásítozó kopóival, melyek épen anynyira unatkoztak, mint gazdájuk, kihez nyöszörögve dörgelődztek; szinte megesett a jó gazdának szive állatain, s csak biztatgatta azokat, hogy legyenek türelemmel, semmi sem örök ez árnyék világban, majd megjön az alkalom felkeresni a vadakat rejtek helyeiken s akkor pótolhatják a jelenlegi kényszerű hevei est. Miután kopóival bevégezte a tárgyalást, ismét bement szobájába, hol újra megtömve pipáját, folytatta a füstölést mint egy teljes erővel dolgozó Jocomotiv. r Füstölés közben szoktak az embernek jó gondolatai támadni s Jeromos ur is nagy nehezen reá tért régi kedvencz thémájára — a nó'eülésre. • Tájékozásul itt meg kell jegyeznünk., hogy hősünk mint egy 45 —46 tél viharait volt eddig már kénytelen megosztani, s hogy mindeddig nem volt képes nó'sülési szándékát practicus irányban érvényesíthetni, Pedig nem állíthatnék, hogy időhiány miatt nem érlelhette volna meg tervét, mert innen onnan már 20 éve lesz, hogy szivének teljes melegével veszi körül tervét; hanem két nagy ok — Jeromos urnák legalább két oka mindenkor van — állta útját; először is még nem akadt eddig oly női személy, ki őtet férjül kérte volna, már pedig ő sokkal kényelmesebb ember, semhogy bár ki ember fia vagy leánya után hajlandó volna szaladozni; másodszor, ismerve bárányszelidségü természetét, borzasztóan félt azon eshetőségtől, hogy leendő oldalbordája a fejkötöt majd az ő, t. i. Jeromos ur, fejére találja nyomni a kalapot, pedig majd saját fejére illeszti, mely körülmény miatt az egyszeri gazdának felkiáltását kellene neki is használni: adtál uram feleséget, de nincs köszönet benne! Ezen két ok volt házatlanságának (házasság ellentéte) eddig; most azonban belátta, hogy eddigi elvein kell ám egyet csavarintani, mint az alföldi juhász bojtárnak szűrén, mert hiszen a mint'emlékezik vissza, ezelőtt 5 évvel ősz szálakat látott haja és szakállában; hogy miért szükséges ehhez az.emlékező tehetségnek igénybe vétele, annak egyéb oka nincsen, mint hogy Jeromos ur azon időtől fogva, a midőn hajai között a tisztesség szállait megpillantani szereucsétlen volt, tükörbe nem nézett. Jeromos most akként kezdett tehát okoskodni, hogy ha ezelőtt öt évvel már ősz hajai voltak, azok aligha fogytak el ekkoráig, hanem erős logikájának segítségével inkább azok. szaporodtát volt kénytelen megállapítani; azt is belátta bölcsességériek mélyével, hogy akkor, ha valamely ifjú legénynek' ősz haja van, nem igen udvarolnak fiatal leányok annak, sőt megtörténik az is, hogy még annak nz udvarlására eem sokat adnak, a ugy le ke!! J mondani kedvenc eszméjéről, t. i. arról, hogy valaki eljöjjön ő megkérni. Ezen lemondásnak értelme pedig oda megy ki, a hová Mohamednek hires tette; ha a hegy nem megy Mohamedhez elmegy Mohamed a hegyhez; ha Jeromos úrhoz nem jön senki' feleségül, majd elmegy ő feleséget keresni. Hanem most még egy bökkenő van; hogy leszünk a fejkötő és kalappal? Sokáig töprenkedett mint szabaduljon meg az előbbitől, de csak nem akart semmiféle jó gondolat az ő agyának biztos rejtekében meghúzódni; végre nagy erővel, talpon termett s egész hangosan elkiáltotta magát: „hiszen voltam én katona"! — most is ott vau — s ezzel a szögletbe nézett — de bizony elvitték ennek bizonyítékát, jó fringiamat! no de se baj! majd állítok én annak idején oly bizonyítékot arról, hogy ugyancsak asszony legyen, a .ki meg nem elégszik vele, utajd ráncba szedem én ha kell, ugy mint egy üuueplő szoknyát a konyárdi menyecske." Még többet is akart mondani, midőn észébe jutott, hogy elég lesz ám már, ezt. is. nehéz lesz megtartani oly Veszedelmes lény ellenében, a milyen az asszony. A házasság e szerint el volfhatározva. De kit válasszou magának életpárul? Ki "elég érdemes arra : , nejévé lenni? Ismét két nagy kérdés. Nincs oly női személy az öt világrészben — kit ő ismerne, ha Csák hamarjában egy hatodikat is fel nem fedeznek, ott meglehet találni.fog. (Tolytatjuk). FoleUL^zeckesztö: Sst&ssay István.