Pápai Lapok. 5. évfolyam, 1878

1878-07-28

V. évfolyam Pápa, vasárnap 1878. július 88. 30. szám. A ssz;oi*lv.eHif;Lo éss lciadóliivaiul Waj clitrt Ivá.roly könyvkereskeilésúíion van, ahova az előfizetési és hirdetési dijak is inlézeiidök. Kéziratok nem adatunk vissza. Vegyes tartalmú hetilap. Előfizetési dijait: Egy évre 6 fr. — Félé\ re . 3 ír. — Negyedévre 1 ír. 50 kr. Egy szám ára 15 kr. Hirdetéseit 6 hasábos pelilsorban 5 kr. nyíl tt érben soronkint 23 krral vétetnek fel.Bélyegdíj mindig külön fizetendő. ? 28 VAS. K 7 Ince pápa ) . K (> Sámson"} . 27 2<) Hétfő Martha szűz f Vilmos )^ 17 Judith, >£ 30 Kedd Abdon és Szenen)-* Jmla ") — 18 Böjt, Aro,, \\.\~ Heti naptár. 31 Szerda Loyotai Iffnác (kath.), Ignác (prot.), 1 Ab.Rosch(izr.) 1 Csiit. Vasas sz. Péter •2 Péntek Portiuncula 3 Szombat István felt. ^ Gertrud I-J; Gosztáv Lidia £ 3 s Ä 4 Sab. Házon" Pápa július hó 28-án 1878. sztúiiíttáskor. — M.) Nem oszükséges azon hangokra figyelni melyek az európai sajtók terén oly gyakran ellenünk emelteinek, mert saját édes hazánkban, köztudomású tény az, hogy önkormányzatunk fája nem díszlik úgy mini ezen hatalmas intézménynek diszleiti kellene, s mint a hogy az díszlik a külföld kullur államaiban. Boldog boldogtalan sopánkodik rossz közigazgatásunk felöl, boldog, boldogtalan elégületlen az Önkormányzat gépezetének működésével és ezen elégületlenségének kifejezését uton útfélen hangoztatva hallhatjuk. Es ha önkormányzati fánk gyümölcsét vizsgáljuk, őszintén bekell vallanunk, hogy az e téren felemelt panaszos hangok jogosak és alappal bírnak. Közrendészetünk siralmai, árvaügyünk szomoruállapolban tengődik, utaink rosz karban vannak s a törvény végrehajtását felületesen és nagyon gyakran igazságtalanul alkalmazva találjuk. Községeink anyagi állapota napról, napra sülyed, adók és pótlékok növekednek, a nélkül, hoí»y a közügy terén bármily üdvös s a népre nézve clőnj'ös intézkedéseket életbe léptetve látni lehelne. És váljon mi c/.en hiányoknak, mi ezen rendellenségeknek, mi ezen tűrhetetlen állapotnak az oka? mi az elő mozdítója ? Talán az önkormányzat joga ? vagy talán (örvényeink hiányossága? avagy a szükséges végrehajló erökbeni szegénységünk? olyan kérdések, melyekre felelni leginkább most, midőn a lisztviselői választások előtt állunk szükséges és célszerű. Mi határozottan az önkormányzati intézmény hívei vagyunk. Nem azért, hogy sógorsági, komasági viszonyaink, vagy személyi érdekünknek hivatal betöltése általi kielégítését reálisai— hassuk, hanem azért mivel a nagy cultur nemzetek éleléből azon tényt merítettük, hogy a népszabadság, a nép nagykorúságának, a nép érdekeinek leghatalmasabb bástyája, előmozdítója, s a haladásnak kiapadhallan tárháza, gyúponlja az önkormányzatban rejlik. Mi a nép érdekeért küzdünk s ezért az Önkormányzat híve vagyunk. Hazánk viszonyai minden téren szomorú hanyatlásnak indultak, anyagi csapások a népet szegénynyé telték s mai napság alig bírja már elviselni azon terheket, melyeket viselnie hazája s nemzete fenntartásáért szükséges. És ezen terhek viselésének megkönnyítése végeit van tulajdonképen az önkormányzat; ez adja a népkezébe azon biztos eszközt, melylyel ha élni tud, sorsán, helyzetén javíthat; ez azon tér, melyen a társadalom nagyol, dicsőt teremthet; cz azon tér, melyen nemzeti jólélünk nemzeti nagyságunknak alepko veit lerakhatjuk. Es mégis elégedetlenek vagyunk ezen hatalmas jogunkkal, s mi magunk akarjuk ledönteni az élet azon fáját, mely rendelve van gyümölcseivet bennünket boldogítani; mi magunk sopánkodunk a nép szabadságát kiölni törekvő reaetionarius intézmények után, s elfeledjük, hogy sorsunkon kisem segíthet más, mint önmagunk. Igenis önmagunk: az önkormányzat leréni munkálkodásunk állal. A munka nemesít, ha az ész szabályozva annak irányát meghatározza. S önkormányzatunk száraz fa marad mindaddig, mig azt munkánk állal nem ápoljuk; mig azt eszmékkel gazdagítva fel nem elevenítjük. Az önkormányzat lelke a gondolat, az eszme; és a gondolat, és az eszme hiányzott, s ezért szegények maradtunk az élet terén, noha földünk és terményeink kincsekben gazdagok. Mi a gyökeres gyógyításnak hivei vanyunk, s mihet. UlOflujuiX, UUgJ lllluuv. j mint maga a nép, mely jogával helyesen élni, az ősök tol Örököli intézményeket fejleszteni, az önkormányzat insütuiiójába lelket, eszmét önteni, s igy a közügyre termékenyítőleg hatni, sok tekintetben*képes nezn volt! Most midőn városunk önkormányzati életében egy cyc-Jus letelt, most midőn a városi képviselő testület hat évi működés köre, valamint a városi tisztikar megbízásának ideje letelt, egész méltányossággal és jogosan kérdezhetjük mindkettőtől: miben rejlik azon működés, melyet végzett, s hol van a népre nézve azon üdvös és anyagi °jólé».ét előmozdítani képes munka, melyet hat éven állal alkotott?! Bármely térre tekintsünk azt fogjuk találni, hogy városunkban a lefolyt hat év alatt a nép érdekeért, városunk felvirágzásáért, anyagi jólélünk előmozdításáért, nagyon csekély, talán semmi sem történt. Kereskedelmünk hanyatlott, iparunk pusztulásnak indult, a lakosság nagyrésze évről-évre elszegényült; pedig kötelességök — lett volna önkormányzatunk élén álló férfiainknak mindezekről gondolkozni; kötelességek lelt volna megtenni mindent és létesíteni mindazt a mi népünkre üdvös és a mi városunk anyagi emelkedését felvirágoztathatja. Mert nem elég csak az akták elintézése, erre ugyan elégséges volna azon közeg is a melyet esetleg a központi hatalom, mint állami administratort kinevezne, ebez nem szükséges az önkormányzat, nem szükséges a nép megbízása, hololt a nép választása állal megbizott közegnek főfeladata a haladás ösvényére lépve a város felvirágzását előmozdítani. Épen ez azon tér, melyen a lefolyt hat év alatt mi sem történt s ezért mi őszintén kimondva nem látjuk igazoltnak iránluk a megelégedés és az elismerés kifejezését ezen a téren; de hinni, reményleni óhatljnk, hogy az új tisztikar ezentúl a tinta fogyasztásán kivül Pápa városának felvirágzásán is munkálkodni fog, s ha ezt megígéri, szívesen feledjük a múlt mulasztásait egy jobb jövő reményében. Mindenek előtt szükségünk lesz, kereskedelmünk és iparunk emelkedése végeit erélyes intézkedéseket tenni; szükséges lesz, meghonosítani városunkban a rendet, s e végből igazságos, méltányos és viszonyainknak megfelelő közrendőr! statútumokat kell alkotni; az Utcáknak rendezését és járhatóvá tételét utaink gyökeres tervszerinti kiépítését, hathatós tervvel és erélyel keresztül kell vinui: közegészségügyünket szabályozni, s a lakosságot jó iható vízzel el kell látni; városunk kivilágításáról gondoskodni kell; és végtére oda kell törekedni, hogy munkás népünk számára uj kereset források nyíljanak, házi ipar meghonosítása stb. által; hangoztatni kell: munkát a népnek, hogy adóját fizetni képesítve legyen. Ezek azon eszmék, melyek a közgyűlést lelkesítsék, s melyeknek keresztül vitele körül az uj tisztikar fáradozzék. És mindezekből világos, hogy csak oly tisztviselők választhatók, a kikben a munkás jóakarat mellett a szükséges érlelem is megvan. Városi képviselők! Eszme vezérelje önöket működésük közepette s a tisztnjitásnál pedig ne tekintsék a rokonsági kötelékeket, hanem csak azokat válasszák meg a kik képesek városunk anyagi jólétét és felvirágzását előmozdítani; hogy igy aztán az uj cyclus eltelte után nagyobb büszkeséggel tekinthessenek a lefolyt évekre mint ezt ma tehetik. Pápa, 1878. július 27. 1878, Társadalmunk egyik rákfenéje. Tekintetes szerkesztő Ur! engedje meg, hogy közvetlen én is a nyilvános téren szívesen látott lapjában egy pápai chronicus bajról hozhassak némi megjegyzéseket, melyekel volt alkalmam itt észlelni; becses lapjában volt ugyan akárhányszor szó, többféle társadalmi kinövések mii tétéről, de egyet és igen is fontosat még nem találtam, megemlítve, melyet én a társadalom valódi rákfenéjének, a jövő nemzedék az ifjúság megmélelyezöjének tartok; ez Pápán, de mondhatom széles hazánkban mint unicum álló korcsina és korcsmározás. Tessék csak szemügyel késérni minő irányban történnek itt vállalatok, egyik vagy másik iparostársunk megunván mesterségét korcsmái nyit, avagy kávéházat, de ez még nem elég, hogy idevaló iparosaink űzik ezen biztos célhozvezelö üzletet (már az ö számításuk szerint), hanem a környékből éven át hányan hozzák ide eme kánaán földjére sátorfájukat, hogy rövid ideig corruptiot űzve maguk is corrumpáll helyzetbe jöve szökhessenek. A verseny, különösen ipar és kereskedelmi téren nagyon jó, mert az a szükségletet nem korlátozza, de alkalmat nyújt a fogyasztóknak előnyösebb áron cikkeiket beszerezhetni; cz meglehet, de kétlem, hogy ez minden esetben igy áll, egyet felhozok megemlítésül. Ez előtt még néhány évvel olyan sört ittunk, hogy bátran kiállta a versenyt bármely nagyvárosi sörrel is, nem lehet állítani, hogy azóta talán a fogyasztás ez irányban csökkent, de azt határozottan állíthatjuk, hogy a sör minőségben csökkent, ennek pedig az az oka, hogy a lakossághoz mérten igen nagy a verseny és ez tagadhatatlan a közönség rovására történik, sokkal több lelt az eféle üzlet és talán inkáb fogyott a fogyasztók száma. Hogyha még ezekből a valódi lebujokból néhányat közelebb illusztrálni akarnék ugy kénytelen lennék a tiszt, közönség jó Ízlését kockára tenni, a mit nem akarok; hány van itt ilyen kényszer üzlet hol szolid céget tűznek ki, hogy mögötte iiiszolid uton keresetet űzzenek, demimondokat használva a cél elérésére; de szerintem ennek volna célszerűen felhasználva biztos ellenmérge is; városi hatóságunk jövőre ne adjon eugedélyt ily zug üzlet megnyilhatására, én ugy értem, hogy a városi tanácsnak van anyi joga, hogy a város részére törvényt is hozhat, az igaz, hogy akkor kötelességében is áll a városi hatóságnak a fölött őrködni, hogy a hozott törvényiek meg is tartassanak, az ily üzletek kezdeményezését ugy is lehetne korlátozni, hogy a városi hatóság egy bizonyos összeget tűzne ki az üzlet megváltási díj fejében, a mint az több varosokban régen gyakoroltalik, igy megvagyok győződve olyan ellensúly lesz lakalmazva, hogy eféle üzlelek nem ugy keletkeznének mint a vizbuborék, hogy egyik eltűnik a másik meg felmerül. _____ W r. Lovász-Patona, július 18. Engedje meg, igen tisztelt szerkesztő ur, hogy minden közügyet, és annyival inkább saját olvasó közönségének közvetlen érdekeit, nagy ügyszeretettel és hivatással felkaroló lapjában én is hozzájáruljak szerény nézeteimmel az annyira bonyolult helyzet és eszmezavar tisztázásához egy felette odiosus, de tekintettel különösen az érdekelt néposztály anyagi és társadalmi helyzetére, kiváló fontosságú és érdekű, rövid idó alatt országos hirbedtségre vergődött ügyben. Nem lesz nehéz eltalálni, bogy a pápai népbank ügyeit, illetőleg a felszámoló bizottság eljárását kívánom discus8ió tárgyává tenni, azon benyomások alapján, melyeket a bank hitelezőinek f. hó t6-án tartott gyűlésén a bizottság nyilatkozataiból nyertem, és nyert velem együtt az érdekelt törzsbolevök nem csekély része, kik is ez okból alább kifejtendő nézeteimet miként előleges tájékozódás utján meggyőződni alkalmam volt, helyeslik és azért terjedelmükben magukévá teszik. A f. hó t6-iki közgyűlés nevezetes egy gyűlés volt. Nevezetessé tette első sorban egy styl és tartalom tekintetében, meg az eszme eredetisége szempontjából is egyaránt remek és geniális „Nyilatkozvány" melynek aláírására, minden rendii és rangú hitelezője a liquidáló banknak egész tisztelettel, de ismételve és sürgetően felkéretett. A visszatetszést, melyet e propositió minden gondolkozó érdekeltben felébresztett, csak fokozták a mérleg rózsás adatai, melyek a bizottsági elnök előadása szerint végeredményben 28,000 frt. plust tüntetnek fel. Nem csökkentette a felháborodás érzetét azon körülmény sem, bogy a bizottság feltűnő sürün és sajátszerű pointejával a kifejezésnek, — de természetesen, minden positiv adat mellőzésével — ismételte a végzetes „.nominális

1

' szót. De nemcsak a kérelem alább előadni megkisérlett tárgya, maga a hang is, melylyel az kifejezésre jutott, emlékezetes marad ; az esdeklés és fenyegetés Bajátszerü árnyalatai hangzottak ki a felszámolók panaszos szavaiból; az elérzékenyités és terrorizálás vegyes törekvése riít ki nyilatkozataik minden mozzanatából. De lássuk a „nyilatkozat" szövegét. E nevezetes irat azzal kezdődik, hogy a bank hitelezői „megnyugosznak a felszámoló bizottság intézkedéseiben", — most és mindörökké amen ! Ez első látszatra bizalmi szavazatnak látszik, mely után a bizottság önzetlen becsvágyból sóvárog ; s ez kétségkívül fényes, bár alig szerény tanúbizonyság a biz, rettentbetlen bátorsága mellett, mely már minden saját érdemére felmutatható eredmény hiányában is bizalmi szavazatot mer igényelni. De a szorgosabb megtekintés és a nyilatkozat végighallgatása másról győz meg. A bizottság — mesteri kendözéssel — ing feladásra akarja birni a törzsbetevöket, azon sajnálatra méltó egyéneket, kik keserves napi keresményeiket, fillér után fillért, a bank lelkismeretlen kezelésére bizni elég meggondolatlanok voltak; cartabiancát akar kicsikarni tőlük, melyre minden további felhatalmazás nélkül, majd ráírhatják azt a mi nekik és rejtélyes célzataiknak tetszeni fog. Megnem érdemelt, sőt egyenest törvénytelen előnyben akarja részesíteni a volt igazgatóságot, midőn annak a betevők 75 tökeszázaléka után 14,000 trtnyi állítólagos követelését a hitelezők kötelező beleegyezésével kifizetni akarja, azon igazgatóságnak, melynek vétkes mulasztása a bünfenyitö vizsgálaton később kiderítendő mértékben kétségkívül oka volt, a betevők és részvényesek fejére zúdított — szörnyű nagy csapásnak ! Azon igazgatóságnak, melyre a kereskedelmi törvényünk §-ai a jbetevök iránti felelősség, a személyi és vagyoni szavatolás, miként a continens, minden jogállamában, a közhitel lés közerkölcsiség érdekében, következményeik egész sulyiával nehezednek. Nem a magam nézetét, de általános meggyőződést tolmácsolok, midőn kijelentem, hogy az igazgatóság minden néven nevezendő követelése a bank ellen, a fenyítő bíróság jogérvényes ítéletéig óvadékképpen vissza tartandó még az esetben is, ha a törzsbetevök teljes kielégítést nyertek. Ellenkező eljárást még a közgyűlés beleegyezésével is, a felszámolók részéről jogba és igazságba ütközőnek kellene neveznünk. És — minő sértő kétely az érdekeltek józan eszében! — a felszámolók e tényt még az igazgatóság nagylelkű concessiójaként állították oda ! A mit a pápai finánc és törvénytudomány tárházából a többször emiitett irodalmi mestermü kimerítetlen hagyott, kimerítette a bizottság egyik, általam ismeretlenül becsült, 30