Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-06-03
és német nemzet tagjaiból származnak a tudomány és a művészet legnagyobb tagjai? És végtére mint van az, hogy a valóságos tudományos és művészeti fejlődést mindenhol az ipar- és kereskedelem lendülete és virágzása előzte volt meg? Ezek elvitázhatlan igazságok, melyeket minden népnél, a nép barátai, nenizezetüket igazán szerető hazafiak, bölcs államférfiak belátták és legfőbb törekvésöket, a nemzetgazdászat fejlesztésére vagyis az ipar és kereskedelem felvirágoztatására és gyarapítására fektetek. Nemzetünk legnagyobb államférfiai is ezen a téren működtek. Mit jelentett Kossuth eme szózata. „Tengerre magyar 4 " mást, mint ipart és kereskedelmet. Hát a magyar academia, a múzeum és a nemzeti színház nagy alapítójának Szécheny Istvánnak jelszava: „Magyarország nem volt, hanem lesz" nem azt fejezi-e ki, hogy ipara és kereskedelme által „lesz Magyarország 4 '? Es valóban legnagyobb hazánkfiát ,,a nép napszámosának 44 nevezték, mely öt az iparért lángoló s fenkölt lelkeért, dicsőségesen meg is illette. És ha évezredek múlva talán az isteni gondviselés népünk életét befejezettnek nyilvánítván, nyelvünk rég sirba szállott, a lánchíd maradványaiból Széchényi lelke, az első magyar iparos szelleme hirdetni fogja, hogy a magyar nemzet élt! Fájdalom, csak ejey Széchényink volt! Igaz ugyan, hogy mai nap is minden honatya száján hangzik „kívánjuk, hogy iparunk és kereskedelmünk legyen ; ;4 de az is igaz, hogy a jó kívánságot tett nem követi. Azonban a magyar nemzetben az életképesség nagy s a mit tenni egyesek elmulasztottak, azt maga azon népréteg törekszik érvényre emelni, melyet magyar iparosoknak nevezünk. Szécheny példáját követve megindították azon fontos mozgalmat, melyet a még mindég ki nem halt táblabírák szük agya mibe sem vesz ugyan, sőt nyilvánosan gúnyolja is; de a mely mégis megvan s mint magyar iparosmozgalom örvendetes lendületet nyert a jövőre nézve hazánk felvirágzásának és pénzügyi önállásának egyik biztos záloga leend. Az 1861-ik évi formájú, üres fejű népvezérek nem kis boszuságára szolgálhat bíz az, hogy keréknélkiili malmuk végtére megállott. És értjük, hogy a korral haladni nem tudók, szűkkeblűk és minden uj gondolattal elkésni szokott emberek boszúságát nagy mérvben felkölté az, hogy sokan munkáról, szorgalomról és polgári erényekről kezdenek beszélni; s azt is tudjuk és értjük is, hogy mint minden uj dolognak, ugy az iparos mozgalomnak is vannak feles számú ellenségei. De azt, hogy iparosaink elkényeztetve volnának, mindaddig, mig azt concrét esetekkel valaki bebizonyítani nem lesz képes, a téves nézetek közé vagyunk kénytelenek sorozni. Az iparos öntudatának ébresztése azt jelenti, hogy: „tiszteljed, becsüljed a szorgalmas munkát; 44 mert úgyis nagy baj az nálunk, hogy mindenki a semmit tevésben akar uraskodni. Az iparosok öntudatának emelése azonban még egy más oknál fogva is szükséges; ugyan is valamint nem képzelhető erő anyag nélkül, ép oly kevéssé képzelhető ipar iparos nélkül; már pedig hogy lehet gondolni azt, hogy az ipar fejlődjék ott, a hol az iparosok nem haladnak? És ezért az iparosok öntudatának fejlesztése, buzdítás és serkentés a haladásra — azl jelenti, bogy „Tengerre magyar! 44 Az iparosok mozgalmának ellenei egy, s látszólagosan helyesnek tűnő elv folytán akarják azt megakadályozni, és ez a sociálismustóli félelem; az ide vágó érveléseket a francia és német interna ti on ál islikus mozgalmakkal szokás támogatni, ~ s ezen, az újkor fekélyes kinövését látják sokan a magyar iparosok mozgalmában is lappangani. Pedig az összehasonlítás hamis, s a félelem alaptalan. A külföldi socialista mozgalom egészen más anyag által tápláltatik, más erők képviselik azt, mint a mi iparosaink mozgalmát. A vagyontalan, úgy nevezett „munkás 44 osztály harca az, a szorgalommal gyűjtött nemzeti vagyon ellen, a „szerszám 44 lázadása az „iparos 44 ellen. A gyermek gyílka az apja ellen, vagyis hazaárulás, Magyarországon ilyesminek nyoma sincsen s az itt ott, az internationale dögleietes nyomait is csak egyes, a külföldről beszivárgott izgága képviseli. A magyar iparos mozgalom „nem a vagyontalan söpredék műve, 44 hanem az ipart üzö mesterek törekvése; célja nem a társadalom felforgatása, hanem annak öregbítése és a magyar nemzeti vagyon szaporítása. A magyar iparos mozgalom hazafias mozgalom, melynek főrugója a honszerelem gyönyörűen ragyogó csillaga. Kár ezen mozgalom működését bénítani, hiszen a megindult ébredést úgysem lehet feltartóztatni, s ezért kötelesség minden igaz hazafinak tehetsége szerint az üdvös kezdet előmozdításához egész erejével járulni. És azért, mert ezt már is sokan teszik, még nem kényeztették el iparosainkat, s ennek folytán csalékony álom az iparosaink „elkényeztetéséröl 44 szólni és irni. Hogy iparosaink sok hibákban szenvednek, az tény s mi tudjuk is ezt, ismerjük bajaikat, de ismerjük bajaik forrását is. Ezekről szólani legközelebbi cikkünk leend hivatva. A harctérről, Ma holnap két hava leend, hogy az orosz hadtestek a török határokat Ázsiában és Romániában át lépték, s a szláv világ telt szájú kiabálása dacára is a „hatalmas'' orosz hadsereg ez ideig elért eredménye egyenlő a semmivel. A Dunával szemben az orosz hadseregnek csakis két harmada foglalhatott ez ideig állást s többi három talán négy hét múlva sem leend rendeltetési helyén s igy több mint valószinü, hogy az orosz cárnak jelenléte dacára is a dunai átkelés egyhamar nem fog megkísértve lenni. Az ázsiai harctéren a törökök helyzete kedvező, mert sikerült a kaukázusi összes népeket az orosz elnyomó hatalom ellen fellázítani, másrészt pedig több csatában az orosz hadsereget keményen megverni, minek folytán valószínű, hogy az orosz ázsiai török területet ki fogja üríteni. Nagy csata volt Kars vára mellett a hol a 60,000-nyi fö orosz hadsereg szenvedett vereséget. És egy véres és gyilkos harc után a török Ardahán várát is vissza foglalta; ez roppant fontosságú tény! Természetes, hogy az európai harctéren fog a kocka eldőlni, és a rettenetes orosz túlerőt tekintve, hosszas hadjárat után a török mint gyengébb erő le fog győzetni; de tekintve az eddig törökrészröl kivívott sikereket és tekintve azon roppant hosszú időt, melyet az orosz a hadjárat befejezéséhez igénybe venni kénytelen — mondhatni, hogy „Törökország dicsőségesen" harcolt. Városunk orsz. képviselőjének IR-éttda. Károly urnák f. é. május hó 22-én a városházán a választó közönséghez tartott tartalmas és gyakori zajos helyeslésekkel félbeszakított beszédéből saját feljegyzéseink nyomán közöljük a következő kivonatot: Szónok hivatkozással a mult év pünkösd napján ugyan e helyről tartott beszámoló beszédére, nem véli szükségesnek azon okokat ujból kifejteni, melyek öt és elvtársait a kormánypárttól való kilépésre késztették. Igaz, eredetileg csak is a vám- és bankügyi kiegyezés feletti lényeges elvi nézeteltérések voltak e kiválásnak egyedüli indokai, de később a kormány politikája több más fontos kérdésekben is oly irányt vett, hogy a „független szabadelvű párt" csakhamar külön tömör ellenzéki párttá csoportosult. Ez uj ellenzék hívei semmiben sem tértek és térnek el azon programmtól, melyeknek alapján, annak idején a fusió a volt Deákpárt és balközép közt létrejött és a nagy szabadelvű párt megalakult; épen ellenkezőleg, a mostani kormány és párthívei azok, kik első sorban a közgazdasági kiegyezési kérdésekre nézve, valamint egyáltalában az államháztartás rendezésével kapcsolatos más életbevágó kérdésekre nézve nem állnak többé az eredeti programm alapján. (Helyeslés), Két dolog foglalkoztatja ez idő szerint az ország közvéleményét, háttérbe szorítva minden más politikai kérdést: a vám- és bankügyi kiegyezésre vonatkozó törvényjavaslatok egyrészről, s a keleti háború másrészről. Csakis e kérdésekre kivan szónok ez alkalommal szorítkozni, a választó közönségnek kötelességszerű teljes tájékozást kívánván nyújtani az azokkal szemben a törvényhozó testületben elfoglalt álláspontjára nézve. A magyar kormány végzetteljes engedékenysége, fájdalom, nem állapodott meg az u. n. májusi stipulatióknál, melyeket szónok mult évi beszédében részletesebben ismertetett, hanem lejebb és lejebb ment a nemzet vitális érdekei és a nemzet méltósága csorbításának lejtőjén. A mult évi májusi kiegyezés fentartotta az Ausztriával való vámközösséget, de ezt sem azokon az alapokon, melyek e vámközösséget pénzügyi és nemzetgazdászati érdekeinkkel talán még valamikép (legalább fontos politikai okoknál fogva) ös6zeegyeztethetövé tehetnék: t. i.nem szabadkereskedelmi irányú közös vámpolitika alapján, és nem ugy, hogy az indirect adóknál reánk háramló óriási károsodásnak eleje vétetnék. Ha már hazai iparunk védelméről a kormány teljesen lemondott, legalább óvta volna meg financiális érdekeinket és a fogyasztók millióinak érdekeit; ámde e helyett az általunk fogyasztott sörért és cukorért ezentúl is milliók fognak fogyasztási adó fejében az osztrák államkincstár pénztáraiba folyni és a hazai nagy közönség a felemelt osztrák textil védvámok folytán újabb milliókra menő vámadót fog fizetni az osztrák nagy iparosoknak, hogy a magyar ipar annálinkább pusztuljon, és hogy méginkább megnehezítve legyen a saját, folyton növekedő adóterheink által annélkül is megnehezített megélhetés. Es ime lajtántúli szövetségesünk ezen, közgazdaságunkat beláthatlanul sújtó engedményekkel sem érték be, hanem — mint utólag Auersperg herceg kormányéinök a Reichsrathban előterjesztette — a két kormány közt arra nézve is megállapodások jöttek létre, hogy a vámok ezentúl aranyban fizettessenek. Tehát az osztr. nagy ipar ezáltal még nagyobb védelemben fog részesülni, méginkább fog a magyar fogyasztó közönség megadóztatni és a magyar ipar versenyképességi fejlődésében sújtatni. A bankügynek a mult évi májusi stipalatiókban foglalt megoldása még némileg javította volna helyzetünket és csakugyan a súlyos vámügyi engedményekkel szemben mint fontos compeusatiókat hozta fel a mi kormányunk az ismert dualistikus banktervezetet, mely szerint: az ércalap 30°/ o-a Magyarországban helyeztetett volna el, a magyar bankosztály önálló igazgatóságot nyert volna és a bankjegyforgalomból 30% Magyarország hiteligényének kielégítésére fordítatott volna. Igy volt ez Tisza Kálmán által mult évi máj. hóban az országyyülésen előterjesztve, és ugyancsak a kormányelnök úr a mult évi május 7-diki pártértekezleten Wahrmann Mór interpellatiójára megjegyezte, hogy a 80 millió bankadósságról az alkudozások fonalán soha szó sem volt és hogy ezen már régen törvényesen elintézett kérdést nem is lehet többé szóba hozni. (Mozgás). Köztudomású, hogy azóta mikép kellett kormányunknak a bécsi Reichsrath tagjainak renitentiája folytán újabb és újabb, szégyenítöbbuél szegyenítőbb alkudozásokba bocsátkozni ; köztudomású, hogy mily erkölcsi vereséget szenvedett egy magántársulattal szemben is a magyar kormány és hogy mivé törpültek az annyira magasztalt bankügyi vívmányok az ez évben végleg megkötött alkunál, mely most már kész törvényjavaslatok alakjában az országgyűlés asztalán fekszik. A 80 millió bankadósságra nézve ki vagyunk téve azon , majdnem bizonyosnak mondható esélynek, hogy csak 30°/ 0-át, vagyis 24 milliomot el kellene vállalnunk. Választott bíróság fog ugyan e felett dönteni, e választott bíróság álland a budapesti semmitö törvényszék elnökéből és a bécsi legfőbb törvényszék elnökéből mint tagokból és egy elnökből, kit a nevezett két tag választ; ha a két választott biró az elnök választására nézve nem bir megegyezni, az esetC s a r n o k. AZ ÉLSTÜTJA. Ez a történet is már regi régi, De mindig uj még, s mindig uj marad: Szülői áldás s büszkeség kiséri Az ifjút, amint tőlük elszakad. Vigan ragyog a kelő nap sugara A kisded háznak szép fehér falán, Ugy integet a hársfa lombos ága, ~ A távozót még visszahívja tán. Virágos kertben gyermekszivü lányka Szerelme várja búcsúzó szavát. Nem borul köuybe szép szemének párja, Hangját lesújtó bú nem rezgi át. Sokáig néz az ifjú, szép szemébe, S reszketve tartja reszkető kezét; Oh, mint ne csalna szép jövő reménye. Angyalkezekre bízta életét. S bogy elmosódnak a távol ködében Szülői hajlék, viráglepte kert, névtelen hú elborítja mélyen A még reménytől duzzadó kebelt, Merengő arccal visszanéz a tájra, Most érzi csak, hogy tőle válni fáj; Nehéz csepp ül a bádgyadó pillára, S benn tükröződik, zeng a néma táj. És jőnek aztán hosszú hosszú sorban Az ifjúkornak tévedései; De veszve nincs, ki tiszta lángra lobban, A szép s nemesre fel tud érzeni. Nem földi lény a remény csalfa fénye, Halvány valóság vár reánk csupán, De a küzdésnek meg lesz még a bére. S az ifjú boldog ís lehetne tán. Egy égi nő most — álmai szülötte — Csábos ajakkal igy susog neki: „Boldog halandó mindenek fölött, te, Hogy igy kegyeltek az ég isteni. El a világba! Tettre vagy hivatva, A fényt talán még rejtve tartanád?! Hadd némuljon meg ellenid csapatja, S a ki szeret, hadd lenne büszke rád. Az ifjú elmegy, bűvös óvszer ójja, Követi hűn vegérsgövétnekét. Zuhogva törtet a világ folyója, Zavargó habján oly sok a szemét. És annyi kinos vergődésnek ára Csak egy lesújtó nagy tapasztalás, El, megpihenni a csendes magányba! Ugy lesz erőre bizalomra más. Évek során a kis hajlék leomlott, Pusztán merednek rája a falak; A jó szülők, letéve bút és gondot, A temetőben nyugton alszanak. Virágos kertet gazdag dudva ékít; Hová lett a kéz amely ápolá? ... Szegény fiu te, mit keressz te még itt, Hová hajtod le bus fejed, hová? Hát vissza, vissza; nincs mi kötve tartson; Élvezd a harcnak kábító zaját! Es újra küzd, hogy diadalt arasson; Testét lelkét a célnak adja át. Kidől a célnál ifjan, megtörötten, És nem virrasztják lázas álmait; — Eljő a nemtő gyászba öltözötten S megkoszorúzza puszta hantjait. Pap Kálmán,
