Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-04-22
IV. évfolyam. A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő lalcására: Főutea 20. sz, emelet, 7. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési díjak, "VVajcLitS K.áx*Oly könyvkereskedésébe, megyeházzal szemben, intézendők. Pápa, vasárnap 1877. április 22 IVl|lílÍ Lmok Vegyes tartalmú hetilap. ll' i\ S í, rna P 6.3.az-J.olt.)5 G.Jub.Sotér}- 9Natan. 33. Hetfo Béla }g BéIa " " " 34. Kedd György vrt. ") ^ György ) ä 11 B.a.f.sz".-Előfizetési dijait: Egy évre 6 fr. — Félévre 5 fr. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy szám ára 15 kr. Hirdetéseit 6 hasábos petitsorban 5 kr, nyilttél*"beiX sorookint -10 krral vétetnek fel. Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Heti naptár. 35. Szerda Márk ev. fY. kath/), Márk Cprot.}, 13 elr. és I. fjzr). 36. Csütörtök Ervin, K. 37. Péntek Peregr. 38. Szombat Vitái Pápa Í877. ápril 22-én, „Szózat." A természetben kérlelhetlen törvények működnek, törvények, melyekből nem a lazúltság, hanem az összefüggés, nem a gyengeség, hanem az erő, nem a tespedés, hanem a működés, nem a visszamaradás, hanem a haladás, nem az ábránd, hanem a munka, nem a törpeség, hanem az ész, nem a gyávaság, hanem a bátorság és végtére nem a hizelgés, hanem a lesújtó kritika szól! S ha mindezt az életre átírjuk, akkor az egész igy hangzik: „Harc a létért." Jaj annak, ki ezen harcot megvívni képtelen; mert élet és halál vagy a szolgaság között van a választásHarc van mindenütt. Harc a növények, harc az állatok és harc az emberek között. Az életképesebb és bujábban tenyésző, vagy hatalmasabb koronát termő növény a világosság megvonása által, elnyomja, kiirtja gyengébb vetélytársát. Az állat pusztítja az állatot. És ha az éghajlat megváltozik, akkor mindaz, mi magát az új viszonyokhoz képest alkalmazni nem tudjai kivész s helyét az foglalja el, mely a szükséges berendezést, ideje korán képes volt magának megszerezni. Az ily viszonyok miatt kihalt állat- és növényvilágnak egész sorrendje ismeretes; hiszen a természet mint egy intő példa gyanánt, maradványaikat megőrizte mondván: a korral haladj és számolj oh ember, különben nyomaid megdermedve szintén kővé változnak át. Az ember mindig küzdött és küzdeni fog vetélytársával. Babylon legyőzte Ninivét, mert vetélytársa voltLéteért harcolt Róma, midőn Carthagó hatalmát megsemmisítette. Létért harcoltak azon vad népek, melyek a büszke | római birodalmat halomra törték. És létért küzdöttek őseink, midőn e szent földet, mely ma is a magyarok édes hazája, számunkra megszerezték. A szerzés a létérti harcnak csak első része; a másik a megtartás, a megvédés. Ha egy nemzet szerezni és védelmezni képes, akkor bátran mondhatja: élni fogok, mert tudok. A harc tehát folytonos; csak alakjában változó. Ezen alak — a béke és a háború. Békében ugy mint háborúban, vagyonunkért, kenyerünk, eszméink, társadalmunk, jogaink, hazánk és nemzetünk jóléteért küzdünk a az, mi harcunkban biztos győzelemre vezet, a műveltség. ])Ä Marcell. }« A nászt. ) £ J~2 vitái 13 hal. m. ~) . 14 Pes. v.js 15 S. 4. p. A műveltség egyszersraint fegyver és erő. Fegyver, mert általa győzünk a barbárságon. Erő, mert az emberiséget családdá, társadalommá, nemzetté és állammá tömöríti. — És a nemzet tömörültségétöl függ azon ellenállási tehetsége, mely azt az enyészet elöl vagyis más népbeni beolvadástól megóvja. Ugyanis az emberiség hullámzó tengerében minden nemzet külön külön szirt; s valamint a viz a szirtnek még oly csekély üregeibe, pórusaiba is behatol, s a közelét annál gyorsabban feloldja, minél lazábbak alkatrészei: ép ugy a kevésbbé tömörült, illetőleg sok hézagot megtűrő nemzet testébe, behat a szomszédos nép s azt lassan lassan, de biztosan assimilálja. Vérző szívvel írjuk le, hogy nemzetünknél számos pórusokat látunk, melyek már is, a beható idegen elemekkel vannak kitöltve. Es ha ennek saját erőnkből útját nem álljuk, nemzeti lételünket a lassú felbomlás martalékává engedjük át. Ezen felbontást sem boszus szavaink, sem nyers eröszakunk, hanem csakis munkásságunk és törekvésünk állal akadályozhatjuk meg. Boszant, hogy gyáraink, vállalataink, kereskedelmünk és iparunkban az idegen elem a főtenyező; de mit ér tehetetlen bőszünk, ha gyermekeinket nem képezzük ez életpályákra s ez által rést nyitunk az idegeu nemzeteknek közöttünk az anyagi hódításra. Hogy pedig ez igy van, annak veszedelmes nemesi büszkeségünk és ennek szörnyszülötte, indolentiánk az oka. Pedig az indolentia nem tartozik nemzeti tulajdonságaink közé, hiszen őseink mély belátásu bölcseséget fejtettek ki, midőn államunkat rendezték, s ha volt nemzet, mely a korral haladt, s ha volt nemzet, mely a kor nézeteivel, szükségeivel komolyan számolt, — az bizonyára a magyar nemzet volt Ezredévre szóló előrelátó állam férfiúi tapintat csillog őseink tettei s törvényeiből. Váljon a trónuson képzelhetö-e bölcsebb fejedelem, it mint Szent István ? 0 az által, hogy apostoli királyunkká lön, előre megakadályozta az állam és egyház közti súrlódást, s ez által állami függetlenségünk oly jogokat szerzett, melyekért más nemzetek csak mostan küzdenek, holott azokat Magyarország már kilencszáz évvel ezelőtt törvényeibe iktatta. Kálmán királyunk oly felvilágosodott szellemű volt, hogy a boszorkányokban! hitet a mesék közé sorolta, s a nagy király nézetét a magyar nemzet törvénynyé emelte; pedig a boszorkányperek a mult század végéig divatoztak egész Európában. A müvellség iránti lángoló érzelmét nemzetünk szépen fejezte ki, midőn királyát a „könyves" praedicatummal dicsőítette meg, s ez által őseink mintegy kimondották, hogy a tudomány és a műveltség oly ékesség, mely még a királyt is dicsőíteni képes. Vagy talán a közel múltban nem magaslottak ki közülünk világra szóló államférfiak és a müvellség terjesztésén fáradozó nagy alakok? Hát egy nemzet, melynek kebeléből egy Széchenyi, egy Kossuth és egy Deák Ferenc termett, ne bírna életképességgel a jövőre? A rosz akaró elfogultnál kiállíthatja más azt, hogy nincs jogunk jövőért küzdeni és rem elleni? Igenis, a múltból tanulhatunk, s ennek alapján jogunk van hangoztatni, hogy a magyar népben megvan ugyan mindazon kitűnő tulajdon, melyre egy nép büszke lehet — és bízvást nézhetne a jövő elé — csak akarata lenne hozzá. És nohafnem nemzeti tulajdonunk, mégis nemzetünk minden rétegeiben vétkes indolentia üti fel sátrát, még pedig szörnyű alakban, hogy a biztos romlás felé rohamosan haladunk. Hát kihalt belölünk őseink tettereje? Miért nem harcolunk lételünkért az élet mezején. Hiszen őseink nyomait nem követjük, mert nem haladunk s utódaink átka fogja emlékünket kisérni, ha számukra csak koldusbotot és szolgaságot hagyunk gazdag örökségünkből. Tehát fel a békés „létérti harcra r f Es a Kárpátoktól le az Adriáig, mintegy riadóképpen harsogjon minden igaz honfii ajkáról: „tettre feli" Kövessük atyáink nyomdokát — s haladjunk a korral 1 Vívjuk meg a harc befejező részét, a fentartást. És egy szózat zengje át hazánkat — az uj kor szózata. És egy szellem lelkesítse nemzetünket — őseink szelleme! Mert áll még Munkács, hirdetni őseink szellemét, mely nem más, mint a munka szelleme! Heti szemle. Ápril 21. Mióta a keleti bonyodalom tart, nem volt oly várakozásteljes momentum, mint a mostani. Az újabb hírek szerint, a háború kitörése legközelebb várható. Mint „Frb" nak írják, az egész orosz hadsereg lassú elönyomulásban van s a cár legközelebb a hadsereghez fog utazni, hogy azt megszemlélje, és mint a „Schi. Z." írja, magával viszi egyszersmind a százezer példányban nyomatott hadüzenetet is Kisenevbe, hol azután a katonák között kiosztják. Angolország. Az oroszok támadást célzó magatartása vihart keltett az angol közvéleményben, s az orosz elleni hangulat íélreismerhetlenül a leghevesebb. Az angol felsőháznak e hó 13-án tartott ülésén interpellálták a kormányt a keleti kérdés tárgyában, mely alkalommal heves beszédek tartattak. A „Pápai Lapok" tárcája. Kirándulás egy más világba. — Két közlemény. — If. Forduljunk a Posidonius völgymedencétől a Mare serenitatis keleti felére, s áthaladva néhány halomsoron, melyek alig 100 lábnyi magasak, néhány kisebb és végre egy nagy töbört (kráter) találunk, mely a hires botanikus, Linné nevét viseli. Ezen töbör a hotdfölület legérdekesebb tárgyainak egyike, mely a legújabb időben ott működő vulkanikus tevékenységnek bizonyítványát nyújtja. E képződméuy azon holdabroszon jő elő először, melyet Riccioli jezsuita (1653) bocsátott nyilvánosságra; azóta több mint kétszáz év mult el és a töbör különböző csillagászoktól vizsgáltatott meg. Átmérője 1866-ig 9—10000 lépésnyi volt. A töbör mélysége akkor, Beer és Mädler vizsgálatai nyomán igen jelentékeny vala, mivel az árnyékot, dacára a töbör nem nagy kiterjedésének, észre lehetett venni annak bensejében, ha a nap fölötte 40 foknyira állott. A töbör köralaku volt. magassága a Mare fölött mintegy 5—600 láb s holdtölte alkalmával miut egy fehér, világos folt fénylett, határai azonban igen el valának mosódva. 1866. okt. 16-án Schmidt Athenben észrevette, hogy a tőbőrnek nincs meg régi alakja, hanem e helyett fehér, elmosódó foltot pillantot meg, mely felhőhöz hasonlított. A közelében levő kisebb nyilasok szintén ilyennek tűntek fel, árnyékkal és köritvénynyel. Ezután tehát világos volt, hogy a Linné változáson ment keresztül. Az athéni csillagász három hónapon át vizsgálta a napnak különböző megvilágítási szöge alatt; de a meggyőződés, hogy a töbörrel változás történt, még erősebb lett. 1867. jan* 15-én Schmidt észrevételét Bécsbe és Londonba íelezte, hogy másokat is figyelmeztessen e dologra, minek köWtkeztébeu a töbör a legfigyelmesebb vizsgálat tárgya lett. Pater Sechi Rómában gondosun vizsgálta a hegyet és azt találta, hogy holdtölte alkalmával a legnagyobb világításban mint egy kis kiemelkedő pont tűnik fel; sőt a római csillagász csekély árnyékot is vett észre. 1867. márc. 16-án sokkal fényesebb volt e hegy, mint a fönebb említett nagy harántvonal, mely a Mare-n áthúzódik. Közelében kisebb foltok látszottak, melyek fénylő, de alig észrevehető vonalokkal voltak a Linné-föbörre összeköttetésben. Itt önkénytelenül is a mi vulkánaink lávafolyamára gondol az ember, s ez a legtalálóbb hasonlat. Schmidt megkísértette a tőbörnél mutatkozó tüneményt kimagyarázni, és a vulkanismusra tér vissza. — Ha gőz, — vagy hamukitörés történt volna, — mondja Schmidt — ugy ennek napkeltekor vagy napnyugtakor árnyékot kellene vetnie; de ez nem történik. Ha pedig másrészről a régi töbör a mélységbe sülyedt volna (mi földünk bizonyos vulkánainál néha előjő), ugy nagyobb nyilasnak kellene látszani, az árnyéknak nagyobbnak és tovább tartónak kellene lennie, nem pedig elenyészni. Ha a régi töbör vulkanikus kitö rés következtében több darabra roncsoltatott volna szét, ugy az előbbi sánc darabjai körül hevernének és árnyékot vetnének. Ha felveszszük továbbá, hogy a töbör folyékony anyag kitörése következtében egész széléig megtöltetett, ugy befelé nem vethetne árnyékot, mert az előbbi töbör meg vaií töltve; de ez esetben a hegynek kifelé kellene jelentékeny árnyékot vetnie, mi szintén nem történik, mivel 1866. okt. 16-ka és 1867. jan. 15-ke közt a sánc kifelé sem vetett semmi árnyékot. Nem marad tehát egyéb hátra, mint azt következtetni, hogy a Linné-töbör ujabb időben a holdfölület alatt működő vulkáni erők következtében folyékony anyaggal, mely a mi lávánkkal megegyez, megtöltetett. Ezen folyékony anyag mindig fölebb és fölebb emelkedett, mig végre a töbör szélén minden oldalon kifolyva a. hegy külső lejtőjét csekélyebbé tette. Ezen módon nyert a hegy csekély magasság mellett nagy kiterjedést alapjában és oldalfalai nem oly meredekek többé. Ha ez megtörtént, ugy árri3 r ék nem jöhet étre és azon tüneménynek kell beállni, mely a Linnó-töbörnél valóban észlelhető. Ily példa földünkön is előfordul a tudós Abich által leirt iszapvulkánoknái a Kaukázusban. A folytatott vizsgálódásokból kitűnt, hogy a változások a Linné töbörnél még nem végződtek be. Nevezetesen 1867. május 10-én esti 6 és 10 óra között Schmidt Linnét mint jelentékeny, világos, árnyékot vető dombot vette észre, milyennek 1866. októbertől nem látszott. 1868. június 26-án Linné nem mint tulajdonképeni töbör, hanem mint harang alakú hegy tűnt elő a szürke síkból. Csúcsán kedvező pillanatokban időről-időre mintegy 2500 láb átmérővel biró töbör volt látható. Ez, ámbár tizszernél is kisebb az előbbi átmérőnél, de mégis hétszer nagyobb, mint a Vezuv-töbör átmérője. Megjegyzendő, hogy ezen képződmények földünk tűzhányó hegyeitől lényegileg abban különböznek, hogy azoknál a töbíörátmérű a hegy, vagy a köritvény magasságát tízszer, hússzor is fölülmúlják, mig földünk vulkánainál épen az ellenkező áll; t. í. a töbör átmérője igen csekély a hegy magasságához képest. Lenne pl. a Vezúv a holdban, ugy e hegyet kedvező körülmények alkalmával középszerű távcsővel is lehetne látni; de hogy a töbört is észre lehessen venni, ehez- már igen jó távcső szükségeltetnék. Más csillagászok a töbörben egy kis központi hegyet is vettek észre; de ez, mivel ennek látása csak kedvező lég és igen erős nagyítás mellett lehetséges nem egészen ;bizonyos. Bármi legyen azonban, annyi bizonyos' hogy a Linné-töbör a holdfölületen néhány év előtt véghezment nagy forradalmak színhelye s á vulkanikus erők okozta változások az elsők, melyeket egész biztonsággal lehetett a hold fejletén észrevenni. Forduljunk a Mare serenitatis délnyugoti része felé, hol egy nagy gyűrűs hegyet pillantunk meg, melynek sáncai 3600 "ábnyira emelkednek ki a Mare szürke síkságából. Ettől délre emelkedik a mintegy 6200 láb magas Haemus hegy, melyhez nyugotra a gyűrűs hegyek egész sora csatlakozik, s ezek közül a Plinius a legnagyobb. A nagy, gömbölyded hegykoszoru, mely öt kisebb hegyet zár be, a tulajdonképi gyűrűs hegy. Sánca
