Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877

1877-04-01

— Ugyanis a Neue Freie Presse nyomán közöljük, hogy Spalatóban fjDalmatiában} egy elmeháborodott ember elő­ször nejét aztán atyját ölte meg, majd lakházába eltorlaszolván magát, minden az utcán amtatkozót meglövéssel fenyegetett, 2 embert, kik háza előtt elmentek, le is lőtt, egy rendőrt megsebzett aztán pedig másnap a házban maradt gyermekeinek össze vag­dalt tagjait dobálta ki az ablakon. Az egész utcza most rend­őrileg el van zárva s a szomszéd házakból a lakók elfutottak. Hogyan kerül majd kézre azon törik mostan Spalatóban a rend­őrök fejőket. — Dr. Schlieman a hírneves ásató, a londoni régészeti társulatban Mykenäban tett felfedezéseiről legközelebb múlt na­pokban érdekes felolvasást tartott, melyet számos fényképek be­mutatása által kisért. A különben felette érdekes előadásból csak azt említjük fel, hogy Schlieman ásatásainak nyomán bebizonyí­tottnak látja azt, hogy Homer nem mondák, hanem valóságos történetet ir le gyönyörű Iliásában, egyszersmind kijelenté, hogy mivel a török kormány részéről az engedély okmány már kezé­ben van, legközelebb kis Ázsiába megy, bogy Trója romjai között ásatásait folytathassa. A társulat Schliemant tiszteletbeli tagjául kinevezte. — Katharina Meiner sheim.ßo éves hajadonnal M.. . Ferenc nevü 25 éves kereskedő gyöngéd viszonyt kötött, s ezt azonban a mult február havában felbontotta. Martius 35-én a tisztes hajadon felkereste egykori kedvesét, s sétára kérte őt, az úgynevezett „Fürstengarten mellett a Wahringben," a le­ány a fiatal embert meg csonkította, aztán a szerencsétlent s az élesre köszörült kést hátrahagyván, nyom nélkül eltűnt, a policáj máig is keresi. A nehéz sebesülést szenvedőt az általános kór­házba szállították. ______ Megyei és községi ügyek. — Ebeink védelmére. Nincsen állat, mely az emberhezi ragaszkodása és hűsége által, az ember szeretetét annyira ki­érdemelné, mint épen az eb. Már az őskori maradványok tanú­ságot tesznek arról, hogy a kutya az ember társaságában élt, sőt megszelídítése által vált lehetségessé — az emberi művelt­ség egyik első foka — a pásztori életmód. Eb nélkül — nyájat, gulyát, falkát stb. nem lehet képzelni. Már csak ezen fontos szolgálatánál fogva is ha egyebet nem, de legalább mint egy Ős eszköz iránti pietásunkat kiérdemli ő. — De az ebek szükséges volta megmarad a meddig ember élni fog. Lehetne-e vadászni nélküle? S mint vagyont őrzőt mi pótolhatná? Igaz, hogy bor­zasztó betegségei által tartása veszélyekkel jár — s ezért a rend­őri intézmények e célra mindenütt, de leginkább a városokban, múlhatíanúl szükségesek. Csakhogy minden intézkedésben, még ha rendőri is,'kell hogy valami consequentia és határ legyen.— Xem úgy mint minálunk, ahol az ebek iránti intézkedés csak — traditióban él; ahol, minden az utcán esetleg járó eb — a gyepmester martaléka — kivéve ha vadász- vagy ölebecske. — Őszintén megmondva, akár ki volt ezen traditio feltalálója — neu [\ nagy súlyt fektetett a logikára, mert ha az utcán járó eb csa­IJ vargó és veszedelmes, elpusztítaudó; akkor bizonyára a vadász­és schosspintschli kutya sem érdemes más sorsot, mivel azon ve­szély, melylyel az eb az embert fenyegeti, minden fajzatra ki­terjed. Reményűnk van. hogy a tisztelt polgármester úr e tekin­tetben a kapitáuy úrral egyetértőleg talán oda fog hatni, hogj ezen furcsa rendszer minél előbb feledékenységbe menjen, Í helyet engedjen, egyöntetű és célszerű intézkedésnek. Legyei po. meghatározva hogy nyakötő nélkül az utcán talált eb a gyep { mester által fog megsemmisítetni, de ezt aztán minden fajtán ' ki kell terjeszteni. •| — Prostitutio ügy. A folytonos sok munka között uen j csodálkozhatunk, ha a tisztelt városi hatóság, a prostitutio ügyé re nem gondolt eddig, vagy legalább netaláni gondolatait elfe | ledte irott alakban közhasznúvá tenni. Mert az, hogy eze 1 ügyre a városi kapitány ur felügyelni köteles, még nem meri tette ám ki az ügyet. A fődolog az, hogy miképen és minő ha tározatuk nyomán eszközlendő a felügyelet — mert ahol törvén; nincsen, ott csak az önkény uralkodik. Felkérjük a nagyo tisztelt polgármester urat, hogy e tárgyban legyén szives mint elébb a tanács elé valami javaslattal járulni — hogy ez ügy ben — a bölcs belátási rendszer mi hamarább alkonyatját láss* j • A belügyminiszter Széli Lajosnak, minta „Köz egészségi Lapok" szerkesztőjének kérelmére felhívást bocsátó ki a törvényhatóságokhoz, nevezett egészségügyi ismeretterjeszt* s egészségügyi administratióval is foglalkozó szaklap minél szc lesebb körben való terjesztése iránt. Előfizetni lehet egész évi 5 forint, félévre 2 frt 50 kr, negyedévre 1 frt 30 krral. Né| tanítók az előfizetési árnak csak felét fizetik. — Szerkesztő 1E kása Budapest Vili. kerület, vasutca 15. szám, hova az előfizc I tési pénzek is küldendők. N ügyletek és intézetek. |: — Az ismeretterjesztő-egyletnek mult hó 25-én tai j] tott felolvasásán ugyan kevesen voltak. Nem akarjuk ezt a ki j zönség részvétlenségének felróni, lehet, a jó idő okozta, ho« | oly kevesen jelentek meg. Csak az a különös, hogy azok ne \ voltak ott, kiknek ott kellett volna lenniök. Annyit gyüléseztür j az egylet érdekében, hogy miként lehelne a közönséget min II nagyobb számmal bevonni a felolvasások meghallgatására, s im 11 mindjárt ez első alkalomnál mi az eredménye? Semmi. Reme L jűk, hogy jövőre másként fog történni. H — Értesítés. A pápai ismeretterjesztő-egylet f. ápril i rszí~ án d * u * 5 orakor a városház nagy termében felolvasást rei t ke |lez, melyre a tisztelt közönség ezennel meghívatnak. Tárg; p járványokról, Dr. Pscherhoffer Sámueltól. Az elnökség. Ü — Mfy e hóban egy jótékonycélu előadást fognak re a|fcdezm műkedvelőink. Mint értesültünk az előkészületek foly iMbnatban vannak. fi Tanügyi hirek. \. ^ — A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszt ka? UdapeSten CKöztelken) szervezés alatt levő és közelebb ni tanÍ n ^ Jtand(i » orszá e os tanszermúzeum" felügyeletével Maj %. „ . * a »Neptanito^ lapja-' volt szerkesztőjét —a felügyelet f y , G irok «ti P. Ferencet a gazdasági múzeum igazgató | sérees ieff , ^ ö • Az országos nőipar egylet a felsőbb leány tan oda helyett y ipartanítóképezdét fog felállítani. Üdvözöljük a derék egy­?t az ilyen intézetből kerülhetnek ki tanerők, kik a rendes tárgyakon kívül a háziipar egyes ágaiban is oktathatják a ta­ó ifjúságot. — Komáromban az ottani tanítók, tanárok, és tanügy­•átok „Tanügybarátok köre" cim alatt egyletet alakítottak, lyes! — A fővárosi VII. kerületi tanító-kör boldogult Srei­g Bertalan fővárosi tanító emlékére, személye iránti mély tisz­et jeléül e hó 28-án gyászünnepélyt tart. — A helybeli heh. hitv. népiskolában a nyilvános isgálatok marc. 25-dikén tartattak. Csak a felsőbb osztályok ssgájánál volt alkalmunk jelen lehetni, de rövid jelenlétünk alatt elég akalmunk volt tapasztalni, hogy az eredmény tőkéiéié­rt megfelelt a jelenlevők várakozásának. Az iskolában szép zszellem uralkodik, ami az üg3'cs és gondos vezetésről tanus­dik. — Szászországban a középtanodai szabályrendelet, eril meg, melyből következőket emelünk ki: Az osztálytaná­k fő kötelessége arról gondoskodni, hogy a tanulók szabad áikban feladványokkal túl ne terheltessenek. Egy óránál tovább tanulónak bezárva nem szíibad maradni, carcerbüntetésl csak igazgató és a tanári conferentia rendelhetnek el. Szász­szágban a. középtanodai törvény kiviteli módozatairól beszélnek, iott nálunk a középtanodai javaslat már évek óta a képviselő ízban aluszik. A felébresztésről szó sincs. — Mint a pestmegyei királyi tanfelügyelőség kimú­lásában olvassuk 1876-ban Pest megyében a tankötelebek 24 ;ázaléka nem látogatott iskolát kedvezőbb eredmény mutatko­)tt a szomszéd Győr megyében hol Vargyas Endre kir tanfel­*yelő kimutatása szerint a tunkötelesek 14 százaléka nom lá­gat iskolát. Tudomány és művészet. — A „Petőfi-társaság könyvkiadó—vállalata" kizá­ilag a hazai szépirodalom ujabb és jobb termékeit szándékozik iadni. A vállalat első évi folyamát képezni fogják: Endrődj ándor költeményei, Jókay Mórtól egy kötet szépirodalmi dol­ozat, Balázs Sándor vig elbeszélései, gr. Zichy Géza köllemé­yei, Vadnay Károlytól egy kötetes regény. — Ezen öt kötete; ét szállítmányban, május és november hónapok folytán kapják leg az előfizetők, kik három évi kötelezettség mellett lépnél e a könyvkiadó-vállalat s azzal együtt a Petőfi-társaság pár­Hóinak sorába. Az előfizetési ár 5 frt, mely Budapestre, Aig­er Lajoshoz a vállalat kiadójához küldendő. Megyei és helyi hirek. — Az Öreg templom most 90 éves korára megifjul mennyiben 0 Nagyméltósága gróf Esterházy Pál úr saját költ égén és faiskolájából az impozáns épületet nemesített akác é adgaszíenye fákkal körül ültettetni remlelé. Ezen nemes s vá­osunk szépítését nagy mértékben előmozdító tetteért 0 Excel entiájának a város nagy hálával tartozik. — A város is nagy nehezen reá adta magát, a nagy iaci házsorok előtt fákat ültetni, s e tárgyban nem késünk el smerésünket a felett kifejezni, hogy a szép ügy létesítése ­olgármesterüuk érdeme. A fák ültetéséhez már a szent ünne iek után hozzáfognak. — A vasárnapi utcai casino terme, mint sajnosán tud uk, a nagy templom előtti tér. Itten gyűl össze a — az — ó lép — hogy semmit tevés és ácsorgása által egyrészt a dél iló'ttöt átélje, másrészt pedig, hogy a járdákat irgalmatlanul el íllja. Gyakran volt alkalmunk látni, hogy az olt elmenő hői ryek, mert az elmenő atyafiak ősi szokásukból nem engedv< íitérni uenr akartak, kényszerítve voltak a legnagyobb sáro ceresztül utjokat folytatni. Felkérjük a kapitány urat, hogy eze •osz szokást azonnal szüntettesse meg. — Barbárság. Özvegy Volfné asszonyság az újonna élesítendő szőlője számára nemesített csemetéket hozatott. Va amely vadember a közelmúlt éjjel a legszebb fa egyikét, nci opta el, hanem koronáját és gyökereit levágván, botot csiná magának belőle. Ezen elszomorító eset, napnál világosabban sz< a mellett, hogy minálunk a legszigorúbb eljárás lenne követelni és a hiányos mezei rendőrségünknek minél előbbeni gyökeres rei dezés reánk nézve életkérdés. — Gr. Esterházy Pál ő exjc Pisában súlyos beteg ség következtében komoly veszélyben lebegett. Most örömm constatáljuk, hogy ő exja lul vau a veszélyen, s már napi­napra jobban érzi magát. Szivüukből kívánjuk, hogy mielöl legjobb egészségben láthassuk körünkben. — Meteort láttunk f. hó 21-én esti 7 órakor a láthat: déli táján, s mint a bécsi lapókban olvastuk Ausztria több hely ségében ugyanazt vették észre. — Az időről. Mint a legpontosabb katona úgy rukk( be az idén a tavasz. Gyönyörű, sót melegnek nevezhető na| jaink járnak, nem csoda, ha a növényzet tökéletes fejlődésül indult s mindenütt zöld ágakat, számos mezei virágokat leh látni. A várkcitben annyi az ibolya, hogy a illatját a séta már távolról észre veszi; már az erdők dalnokai is megérkc tek s a vidám éneklöket élvezet hallgatni. Városunk különce a várkerti öreg gólya — már igazgatja fészkeit — s várva vái a távolról jövő hűséges élelpárját. — A nagy hét. valóban megfelelt nevének, miuti még maga a természet fejledező szépségéve! is hozzá járult hét utolsó napjaiban megtellettek a templomok ájtatoskodókk Jó hatást tett a szemlélőre a szentsiroknak ízletes kiállítása, föltámadás nagy néptömeg jelenlétében a legszebb rendben folyt J — Villámütés. nagypénteken d. u. 4 óra tájban, halle luk az dörgést, a villám a távírda vezetékbe csapott és a t vatalban olyan durranást okozott mint egy jókora pisztoly lőve De kárt nem okozott. — Mldt héten egy fiatal, ágotai születésű cseléd Szói bathelyró'l a vaspályán ide érkezett, s K. L. gyanús házába SZE Iott, De alig lépett a szobába, s K. — lehet, hogj T jó prédán; tartotta — ágyba fektette és néhány napig ápolta. A dolog a ren őrségnek tudomására esvén, a városi orvost küldötte ki a viz gálát megtételére. Az orvos semmi gyanúsat sem tapasztalt. K. L. látván, hogy geschäftre nincs kilátás vagy talán a bünte­téstől félt, a beteget kiűzte házából, ki az utcán elesvén, a leg­közelebbi házba vitetett be. Innét borházba szállítatott, hol né­hány nap múlva meghalt. — Rendőrségünket figyelmeztetjük, hogy az olyan helyiséget, mint K. L.-é, figyelemmel kisérje, s az ott történő visszaélésekét ne engedje, meg. — A közös iskolaszék martius 21-én tartott ülésén el­határozá, hogy a polgári leányiskola növendékeitől ezen túl — a tandíjon kívül, — semmi néven nevezendő pénz ne szedessék. Minthogy az községi iskola, — az előforduló szükségesek pótlása végett forduljon az igazgatóság ő hozzá. — Gróf Eszterházy Pál ő exelenciája ismét azon nemes tétre határozá el magát, hogy béres cselédjei részére a kálvária lit második sorompón kivül álló régi pálinka-féle házat, emeletre épiteti fel. Üdvözöljük a nemes gróf szándékát, ez által városunk szépitészeti tekintetben is sokat nyer. — A baromvásár alkalmával volt alkalmunk betekin­teni az úgynevezett „cédulaházba." Rendőrségünknek ott is ki­jut a maga dolga. A sok hiányosan kiállított marhalevél özöné­vel jött, miért a szegény falusi embert 2—4 sőt 8 forintig bün­tetik. Méltán megrovandó az oly jegyző, ki hanyagságból lólevél helyett szarvasmarha levelet állit ki! — Tagoszlály alkalmával városunk egy száraz, tágas helyei nyert az országos marhavásár helyiségéül; a körüllevt falubeliek folyamodnak a megyei bizottmányhoz, hogy engedni meg nei.ik a heti vásárokat is ugyan ott tartani, hogy igy leg­alább kiszabadulnának az eddigi sárfészekből. — Mult hétfőn éjjeli 1—2 óra között kovácsiban eg; urasági épület kigyulladt, minek következtében rövid 71 óra alat megsemmisült. Körülötte nem volt egyéb épület s igy nagyobi szerencsétlenség nem történt. A kár 10000 frt. — Egy igen szegény cigány, kinek 5 törvénytelei gyke vau, bizonyos egyénnek azon panaszát adta elő, hogy i nagyon szeretné ez 5 szép kis rajkót törvényesíteni, hanem oly szegény, hogy az csketési dijat nem birja megfizetni. Re mél jük, hogy az illető lelkész úr csupa gratiából' is megtesz hogy e barna családot megáldja. — A városi kisdedóvó-mtézelet, 1876-ik évben 18 kisded látogatta. — Beküldetett. Mult hó 10-én egy íróasztalnak kelle volna kijátszaíni. A kitűzött határidő már régen elmúlt, s mos nem tudjuk, váljon megtörténik-e a kijátszás, vagy sem. Sze retnénk ez ügyben felvilágosítást nyerni. Többen. — Városunkban meghaltak f. évi március 22—28-i^ Takács János, re, 42 éves, sorvadás. Wolfinger Mihály le nya Emília, re., 18 hetes, ránggörcs. Goldschmied Beruá izr., 82 éves, aggkor. B ácsai János nő, re, 46 éves, tüde J vész. Steiner Ignác gyke Ödön, izr., 16 hónapos, roncsolél Virág János leánya Karolina, re, 2 éves, kanyaró. Kineí , Fanni, re, 21 éves, gümó'kor. Vasvári Jánosné, ref., 5 éves, vizkór. Viesinger Mihálné, re, 68 éves, sorvadás. I Megyei és városi ügyek. Városi közgyűlés 1877. mart. 17-én. A közpénztár pótlék, legeló'adó és egyéb követelésein nagymérvű hátralékok észleltetvén, elnöklő polgármester son "kivül tett előterjesztésére: A behajtásra vonatkozó legerélyesebb intézkedéseknf • minden halasztás vagy tekintet nélkül leendő foganatosítása hí I tároztatott. Diskay Kálmánunk az iskolaszéki (aarsáo-j^> ' • " mondása folytán helyébe más.t *'áiasztani, a jövő ülésre halas: " tátott. . Izraelita két község között némi cimkérdés tárgyában h ri zott közgyűlési határozat ellen az orthodoxok részéről beadc II fölebbezés: Elfogadtatván, illetékes bírálás végett a megyei alispá n hivatalhoz fel terjesztetik. Olvastatott a kertészeti társulat jegyzőkönyvi kivonat n mely szerint nevezett társulat a városi faiskola átvétele irái lt szándékától ugyan eláll , de szellemi támogatását, említett i jl tézményre nézve felajánlja. Ű Az a ajánlat szívesen fogadtatott. Markhót József lemondása folytán ismét üresedésbe ji számvevői állomás betöltése: A jövő ülésen foganatosítatni határoztatott. A Országszerte felállítandó fiókbankok egyikének székhelyi Győr városának leendő kijelölése iránt kérelmezni a helybelit k karékpénztár részéről indítványba hozatván: Győr városának ez iránt teendő lépései esetén telhetőm dok és eszközök felhasználásával az eszmének foganatot e? II rezní határoztatott. — végül: A kövezetvám és helypénzszedési jog, ugyanez alkalo mai, legtöbbet igérés folytán 9501 forintért bérbe adatott. ;M c f t Tarisznya. ló Nagyságos úr a kertben sétál, s disznót lát. „Hé Jancsi, miféle gazember malaca turkál kertemben — Jancsi: Instálom alásan „a nagyságos uré. £f '| Egyik helyi sörödébe, beül a Stamgast; az előzékeny vi déglőssel beszédbe ered, inni akar; de a „krüglit" megteki III vén, kérdi: Ugyan X úr, hány akó sört mér el hetenkint? a Vendéglős: Leider csak 15 akót! a l „Na, tudja-e szolgálok egy jó tanácscsal, s ha követni fo£ •^•hetenkint nem 15, hanem 25 akóval is el fog söre fogyni." e- Vendéglős: Uram lekötelez, hogyan lehetne azt elér t- Vendég: Tessék a„krüglit" becsületesen megtölteni. {. i- mondják, a vendéglős úr ezen tauácsot nem fogadta el). s * A talizmán. Csinos fekete szemű menyecskét és jó t I letet bírt Fényes Ábrahám. Csakhogy ilyen dupla szerencse í (i- I szokott keserűség nélkül maradni. Szegény Ábrahámnak volt 1- serüsége is; még pedig kettős alakban, ik Először, a Jucika utóddal nem Szerencséltette meg . [í- rist; másodszor pedig Abrist a földes úr g3ii2ölte s a szei s- (dés felmondásán törte fejét.

Next

/
Thumbnails
Contents