Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-12-30
-cm a mostani kapitányi hivatal helyiségét kijelöltetni javalja elfogadtatott, a kidolgozott szabályrendeleti tervet pedig 15 ipig köz megtekintésre kitétetni. és azután tárgyalás alá veségeül ••so Ij napi„ CT - - - ~ — letni határoztatott. — A tűzoltó egylet felebbezésének annyiban hely adatolt, hogy a még ki nem adott 300 ft. kiutaltatott, de a 30 ftb'an előirányzott jutalmak kiosztása továbbra is a tanácsra ruháztatott. Bemutattattak és helyeslő tudomásul vétettek a házi szegények segélyezéséről és a kövezetvám jövedelméről vezetett számadások. — Tárgyalás alá vétetett továbbá a kövezetvám jövedelméből fedezendő kövezési munkálatoknak jövő évi előirányzata, minek folytán kikövezendőnek> jelöltetett a felsővárosi hoszszuutca, alsóvárosi kísutca. a major és kisutcák egyrésze, szt. lászlóutca, — elrendeltetett továbbá a főbb közlekedési vonatok jókarhan fentartása, és gyalog járdáknak is a szükség és lehelőség szerinti készítése. —Az illetékek behajtására nj végrehaj tó leifogadása határoztatván el ezen valamint az üresedésben levő másik végrehajtói állomás betöltése és a végrehajtóknak netalán szükséglendő elbocsátatása polgármester úrra ruháztatott. A pápai kertészeti társulat, azon kérelme, hogy a faiskolából részére 400 • öl bérbeadassék megadatik, és az évi bér 4 ftban megállapíttatik. — A vasúti tisztviselők a városi pótlék fizetése alól felmenletésüket kérvén, a kérelem, tekintettel a tisztviselőknek a város részére tett és teendő visszaszoigálataikra, megadatik. Noszlopy Antal ur azon ajánlata, miszerint a sör és viasz útca sarkára,' továbbá a viasz utca közepére saját költségen, ha a város világításáról gondoskodik, lámpát épít, elfogadtatott. — Vághó Ignátz a reá kivetett 10 ft iparbirságot elengedni kérvén. — annak fizetése alól felmentetett. — A pápai járás- és városbeli bizottsági tagoknak f. hó 28-án tartott értekezlete. Osváld Dániel elnök az értekezletet megnyitván, az értekezlet jegyzőjéül Baríbalos István felkiáltással megválasztatott, ki helyét elfoglalván, felolvasta a központi elnökség felhívását az értekezlet tartása s ezen, a járási és központi tisztviselők kijelölése iránt. Tóth László bizottsági tag indítványára a kijelölés első sorban a központi tisztikarra nézve tétetett meg.—A megyei alispáni állásra közfelkiáltással 8 lelkesedéssel a köztisztelet s szeretetben álló jelenlegi alispán Bezerédy Gyula, a főjegyzői állásra a közügyek iránt önzetlen érdekeltségéről, jeles tolláról és kiváló szakképzettségéről ismert Véghely Dezső veszprém városi főjegyző, árvaszéki elnökké az mélyéről éa szorgalmáról ismert jelenlegi főjegyző Kőrössy Imre, mégis főügyészszé a jelenlegi jeles tiszti ügyész Kenessey Károly egyhangúlag kijelöltettek. — Tóth László bizottsági tag indítványára árvaszéki ülnökké Töttösi Mihály ez id,őszerinl is árvaszéki ülnök, Csoknyay János pápai üaryvéd, végre Soos Lajos veszpré.ti városi árvaszéki ülnök jelöltettek ki. — Az értekezlet továbbá Kopácsi Árpád első aljegyzőt árvaszéki jegyzőségre, ilju Kolozsváry József II. aljegyzőt J. aljegyzőségre, Kemény Andor tiszteletbeli aljegyzőt pedig a II. aljegyzőségre jelölle ki. — A főorvosi állomásokat illetőleg szintén egyhangúlag lőnek kijelölve, első főorvossá dr. Halassy Vilmos" már korábban volt megyei főorvos, Il-od főorvossá pedig ez idŐ8zerint Il-od főorvos dr. Makara György. — A főpénztárnoki állásra Dr. Peczek Gyula, főszámvevőségre Bodai József, alszámvevőségre Kovács Antal, árvaszéki nyilvántartási állásra Kasenczky János és állatorvossá Becsek Ferencz jelöltettek ki. Következett a járási szolgabíró kijelölése. — Horváth Lajos biz. tag azt óhajtván, hogy a járási tisztviselők egyhangúlag választassanak, Tóth Dániel jelenlegi szolgabírót kéri ismét kijelöltetni, mire a jelenlevők Tóth Dánielt szolgabiróul ki is jelölték. Horváth Lajos előadja továbbá, hogy a közigazgatás jó vagy rosz yolta főleg attól függ, miként teljesítik az önkormányzati hatóságok az egyes állások betöltésénél kötelességüket. — Szabadságot vesz tehát, mint az erkölcsi felelősséggel tartozó megyei bizottság tagja, a szolgabíró ur eddigi eljárására néhány észrevételt tenni. — Elismeri, hogy Tóth Dániel úrban soha sem hiányzott az ügybuzgúság, a szorgalom és szakértelem; de — véleménye szerint — tévesen fogta fel a járási szolgabíró feladatát akkor, midőn azt elhitte ugy tesz eleget hivatalos kötelességének, ha hivatali székhelyét minél kevesebbszer hagyja el, és a járás látogatását, sőt abban előforduló legfontosabb ügyeket a segédbiróra bízza. — Indítványozza tehát, hogy most, midőn a járás a «zolgabirosag vezetésére őt ujolag bizalommal felhívja, jelentesse ki a jelen értekezlet, miszerint elvárja a járás szolgabírójától, hogy járását jövőre gyakrabban látogatja és segédjét csak alárendeltebb jelentőségű ügyek intézésével bizza meg. Ez indítvány egyhangúlag elfogadtatván a határozat Tóth Dániel szolgabíró orral közöltetni rendeltetett. — Ekként folyt le a kijelölő értekezlet. — Arra kérjük a bizottsági tagokat, teljesítsék elvállalt kötelességüket azzal, hogy a hosszú időre kiható fontosságit megyei tisztválasztásnál érvényesítsek szavazatukat, és félre téve minden melléktekintetet gyakorolják jogukat ugy miként a közüey szent érdeke megkívánja. — A megválasztandó tisztikartól pedig azt hisszük jogosan kövelelhetjük; miszerint okulva a multak tapasztalatain, a mi eljárásukban eddig üdvös volt, azt ezután is kövessék, a hibákat pedig kerüljék.— Ugy legyen! Irodalom és mii vészét. — A kincses föld, nemzetgazdaságtan mindenki számára, címe egy kis csinos kiálUtású füzeikének, mely hivatva van, hogy mint valóságos „népkönyv" népünk elavult nézeteit helyes útra téríteni s azt a nemzetgazdászat becsével megösmertetní s lelkét a praktikus gondolkozás útjára, a haladás a tett mezejére vezérelni s szivében az önsegély áldásdús magvait elhinteni. Ezen müvecskét, melynek tartalma egy falu emelkedését rajzolja le, mcgkellene, mindenkinek, de leginkább iparosainknak szerezni mivel ezen felette érdekes cs népies nyelven tartott elbeszélés — az olvasót az eszmék új országába — vezeti, s ez által az olvasó a gyakorlatterére, a munka terére lép, mely téren a tanulságos elbeszélés fonala mozog. Mi megelégedéssel olva>luk át, s megvagyunk győződve, hogy — kivéve a megrögzött táblabirákat — mindenki élvezettel fogja ezen müvecskét átolvasni, melyből tanulni lehet. Ezen kis füzetet ajánljuk olvasóink figyelmébe oly megjegyzéssel, hogy annak ára 50 kr. szerzője pedig Mende Bódog. A mii kapható Pápán Wajdits Károly könyvkereskedésében. pj k*P- Január 1-től kezdve Mármarosszigethen Holiósy István egy új vidéki lapot indított „Mái-marosi Tárogató" cím alatt. Mi melegen üdvözöljük új társunkat a küzdelem ezen rögös pályáján. Tanügyi hirek. —- Megyénk királyi tanfelVgyelöje mint biztos forrásból tudjuk legközelebb küldendi el a ministeriumhoz jelentését az 1877-ik évről,- igen örülnénk lm eme tanfelügyelői jelentés nyilvánosság elé kerülne, hogy a közönség megyei oktatásügyünk jelen állapotával, megismerkedhessek. Megyei és helyi hirek. — A ^Pápai Lapok" ötödik évfolyamára, előfizetést nvitunk $ felkéljük tisztelt olvasóinkat közérdekű vállalatunk pártfogására, felkérjük arra is, hogy lapunkat tisztelt is T im:rőseik között terjeszteni szíveskedjenek.' Irányunk, elvünk, ismeretes, valamint törekvésünk is, melyet különben mai számunk vezércikke bővebben ki fejt. Jelszavunk a közjó előmozdítása melyen munkás szorgalom és ernyedetlen törekvéssel dolgozuuk, hogy igy t. előfizetőink pártfogását kiérdemeljük. — Előfizetési feltételek: Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyedévre 1 frt 50 kr. Előfizethetni Pápán Wajdics Károly kiadó, könyvkereskedésében. — A helybéli rajziskola tanára Hercz Dávid ur az iskola lelkes alapitóját Zimmermann urat újévre egy pompás és ügyesen szerkesztett rajzzal tisztelte meg, mely rajz, művészi kiállítását felejtve, Hercz urnák becsületére Télik. A pápai ismeretterjesztő egylet f hó 30-án d. u. 5 órakor, a városház nagy termében felolvasást rendez, mely alkalommal RÁTH KÁROLY országgyűlési képviselő ur mint vendég a v á m tariffárólfog értekezni. j E felolvasásra az i. tisztelt közönség meghivatik. ! Kell Pápán 1877. december 29-én. Az elnökség. — (Személyi hirek./) Sajnálkozásunkra esett hallani, hogy Dr. KádasRudolf k. tanácsos és kerületi főigazgató, meggyengült egészsége miatt állásáról lemondott volna. Ezen lemondást mi felette sajnálnák , mivel Kádas ur a tanügy terén érdemeket szerzett, s igy éppen tanügyünket érné a legnagyobb veszteség. — R á t h K á r o 1 y ur városunk képviselője f. hó 26-án érkezett körünk be. hol szívélyes fogadtatásban részesült, mint haljuk holnap azaz 31-én utazik ismét haza B. Pestre. — Az ugodi választó kerület szabadelvű választói, Mádai Izidor urat, minta közgazdászat terén bokros érdemeket szerzett szakférfiút, akarják a boldogult Nagy Szabó Ignácz ur, helyébe választani. Tekintve, hogy az ugodi választó kerület érdeke kizárólag a földmivelés, s ezen érdeket pedig- Mádai Izidor ur mint jeles szakember és lapszerkesztő kivállképen hivatva lenne képviselhetni, ugy mi csak gratulálhatuuk az ugodi kerületi választók ezen helyes szándékának. — A tűzoltók választmányi gyűlést f. hó 23-án tartottak, mely alkalommal a betöltendő szolgai állásért folya-, modók kérvényei tárgyaltattak s Kégl cipész lőn megválasztva, [nditzányozták, hogy a „felesleges" csákók, a testvér egyleteknek adassanak el, melynek realizálásával elnök megbízatott. — Ezután felolvasták a közgyűlés azon határozatát, melyben ez a kért 1322 frtnyi segélyt megtagadja, mit a választmány tudomásul vett (a város 700 fttal gyámolítja az egyletet). Ezen egylet is azon beteges szervezetben szenved, hogy minden 3 évben újra alakúi, a helyett, hogy egyszer mindenkorra megalakulna" s csak 3 évenkint választana tisztviselőket stb. — nem pedig újra szervezkedne, mely „újra szervezés" jövő január 15-rc lón a választmány által kitűzve, melynek keresztülvitelével az elnök lőn megbízva. — Budapest város-ligetében lévő Cséry-féle nyaralóban f. é. dec. 1-én Greschnyer János 4 gyermekén elkövetett rabló gyilkosság felfedezője 200 frt. jutalomban részesül a budapesti főkapitányságtól. — P. pápai lakos e hó 16-án éjjel rajt érte G.M. szomszédot midőn kukoricaszárját lopta, másnap bepanaszoltatván részegséggel mentette magát. P. panaszlá azt is, hogy mult évben burgundi répája a veremből lopatott, de rajt nem érhetett senkit, gyanúja azonban szinte a szomszédra volt. Ennek ellopását nem ismerte el, mégis az érte követelt 1 frtot megfizetni megajánlá. — A részeges lopásért bezáratott. — A rendőri hivatal csőszök fogadására f. hó 16-ra dobszóval össze híta a birtokosokat és bérlőket, kik nem nagy számban jelentek meg ugyan, de nem tudván, hogy a nagyobb birtokosok nem kivánnak-e külön csőszt tartani, elhatároztatott, azoknak nyilatkozásrai felhívása, mi megtörténvén, most már tudni lehet, mellyik csősznek mekkora lesz a járása. Mi a birtokosság határozatához képest változhatik. A csőszök fizetésének meghatározására, azok felfogadására ujabb gyűlés tartatik f. é. december 30-án d. e. 10 órakor a városházi tanácsteremben, mellyre a birtokosok és bérlők saját érdekükből meghívattak. — Blau Anna banki illetőségű elmezavart szerencsétlen nő hazulról valahová elment, kerestetik. Megjelenése esetén kéretik feljelentefni. — Kerpán György cigány vajdának Szepelki Zalamegyei faluvégén tanyáztában mentéjéről tojás nagyságú ezüst gombjai, és nehéz ezüst csatlólánca ellopattak. Előfordulása esetén a rendőri hivatalnál feljelentése kéretik. — E hét folytán városunk egyik utcájában a gyermekek közt vörhenj' mutatkozott — beuue három el is hall. A szülők vigyázni intetnek. — Elő fordulható esetben haladéktalanul orvoshoz fordulni felhivatnak. — Tolvajlás. Három, már régóta 'tolvajmeaterséget űző suhanc, a múlt napokban kémszcmlét tartott, s ez alkalommal mindenféle idegen tárgyakat össze szedett, az így „requirált" tárgyakközölt többek között több zsák, gyapjú is A r olt, mely „zsákmányt" aztán olcsó áron tova adták. Mi csodálkozunk, hogy az „effélék" vásárlóit nem tették hűvösre! — Ismét egy sorsüldözött. Az iparnak pangása és a borzasztó kereset hiány egy szerencsétlen cipészt annyira el keserített, hogy kétségbeestében Pápáról megszökött, két kis gyermekét és nejét hagyván hátra, a legnagyobb nyomorban. — Egy szegyény akinek pénze van. A város által segélyezett szegény asszonyok egyike a napokban meg halt, s lakszobájában olyan összeg pénzt találtak, hogy avval bizon mindenki meglenne elégedve. — Sátántánc. A pénteki hetivásáron volt egy jelenet a mely az ember ereiben a vért megfárasztotta. Ajkáról hoztakbe rosszabnál rosszabb bútorokat, melyek mindenikéből — a nyomor vigyorgott, az ember felé. Két lábú három lábú székek, lócák stb. 10 kr, 20 kron egy fali óra lOkron „verettetett el!" Es ezen, messziről ide cipelt lim lom, adókért lefoglalt tárgyak voltak! Nem tudjuk bejött-e a „költség," hanem fogadni merünk, hogy az „adó" nem jött be. Kérdjük a tekintetes ajkai elöljáróságtól váljon kinek az érdeke követelte a „behozatalt" mivel könyü kiszámítani, hogy az állam érdeke nem? — Társasvacsora. Ma este a Griff vendéglő nagytermében Ráth Károly képviselő úr tiszteletére társas vacsora leend. — Hymen. Dr. Kövi József ur helybeli gyakorló orvos f. hó 20~án váltott jegyet Lázár József urnák kedves leányával Lázár Emma kisasszonynyal. Ugyancsak a mult napokban Lőwy Lipót ur Koricsoner Lina kisasszonynyal váltót jegyet. Mindnyájuknak szívből sok szerencsét és tartós boldogságot kívánunk. — Mai számunkhoz. Franklin társulat könyvjegyzéke, és lapjainak előfizetési felhívása, van mellékelve, melyet t. olvasónk figyelmében ajánlunk, megjegyezvén, hogy Wajdits Károly úrnál mind ezen könyvek kaphatók. — Városunkban meghallak f. é. decemb. 20—26-ig'/ Horváth Mihály leánya Júlia, r. kath., 6 éves vörheny. Vi sí Horvát Mihály r. kath., 55 éves, szélütés. Váltat József gyermekei'József és János, r. kath., 4 órások, éretlenek. Németh Pál ágost. hitv., 70 éves aggkór. Berki Sándor fia Sándor, r. kr'h., 13 éves hagymáz. Kraus Sándor izr, 58 éves, sorvadás. Takács István r. kath., 65 éves, hagymáz. Grám János gyermeke Ferenc, r. kath., l'/ 2 éves, ránggörcs. Német Rozália leánya Éve, r. kath., 14 napos, gyengeség. Egyletek és intézetek. — NyilváJios számadás. A pápai ismeretterjesztő egylet által f. hó 9-én rendezett felolvasás alkalmából eladatott 155 db. 40 kros jegy — 63 ft, 81 db. 2Q- kr jegy — 16 ft, 20 kr, felülfizetésekbó'l befolyt 7 frt. 45 kr. a bevétel fő-összege tehát 85 ft. 85 kr. Kiadás: a telephon beszerzése 16 ft. vonal felállítása 5 írt, ennek-lebontása 3 frt,? meghívások széthordása és hordárok díja 2 frt. 30 kr, összes kiadás 26 frt. 30 kr, maradt tehát tisztajővedelem 59 ft. 55 kr., a fenti felülfizetéshez következő urak járultak; Woyta Jój^cf 60 kr, Hannauer Jentf 80 Kr, Krausz Adolf 250 kr, Witman Ignác 1 frt, Debreczeny Károly 10 kr, Pap János 60 kr, Wáli Ferencz 1 frt, László Boldizsár 50 kr, Szilágyi József 60 kr, Löwenstein Adolf 20 kr, Bermüller Syula 15 kr, Szvoboda Vencel 60 kr, és Kálmán Mária úrhölgy l frt, végre Ló'vinger Rafael 20 kr. Midőn az egylet részéről igy az igen tisztelt feliilfizetó'k valamint a megjelent n. é. közönségnek köszönet nyilvánítatik, egyszersmind Magvasy Pál és Szalczer lgnácz uraknak is, kik a pénztárnokságot elválalni ?zivesek voltak, az egylet nevében köszönetünket fejezzük ki. Pápa 1877. december 14-én. Az elnökség. — A miniseteri intézmény értelmében ideiglenesen megalakult „Chevra Kadischa" izr. temetkezési egylet alapszabályait a belügymiuisterium megerősítette. Örvendünk, hogy a belügyministeriumnak és megyénk derék alispánjának sikerült izr. hitsorsosaiiik közt habár csak ideiglenesen is egy pörös ügyben a rendet helyreállítani. — A párisi magyar egylet védnökséget a párisi osztrák-magyar nagykövet elfogadta, melyért az egylet tisztikara élükön Zichy Mihály elnökkel, ő uagyméltóságánál tisztelegve az egylet nevében, ünnepélyes köszönetet mondott. Közgazdaság. — A növények öntözése meleg vízzel. Sokszor felmerült már az az eszme, vájjon nem volna-e célszerű a növényeket, nevezetesen a kerti veteményeket és a virágokat meleg vízzel öntözni? Többen tettek erre nézve kísérleteket s azt tapasztalták, hogy a 30—40 C. fokú viz igen jótékony befolyást gyakorolt a növényzet tenyészetere, nemcsak a cserépben ápolt virágoknál, de künn a szabadban is. Ha tavasszal a már fejlődé-snek indult főzeléknövényeket a késői fagy tönkre tette, mindig sikerült az utólagosan vetett magvak csírázását s a kikelt növény fejlődését melegvízzel annyira gyorsítani, hogy a kellő időre teljesen megértek. Epen ily kedvező eredményeket értek el a meleg vizzel a lécre müveit gyümölcsfáknál is. Szőlőt és őszi' barackot, mindkettőt lécre müveive s igen száraz helyen anynyira vittek a 41 fokú meleg vizzel való öntözéssel, hogy gyümölcseik a rendesnél mindig 14 nappal előbb értek meg.— Cerépbeu nevelt növényeknél szintén ilyen nagy sikere volt a meleg víz használatának; különösen a beteges, lankadt növényeknél tapasztalták a kedvező hatást, midőn azokat 37 fokú vizzel öntözgették. Narancwfáeskák és leanderek, ha már minden levelüket elhullatták és száradni kezdettek is, új életre keltek a meleg viz hatása alatt, igen szembetűnő ez főként azon gumós növényeknél, a melyek cserépben neveltetnek. Ka ezeket 37—44 C fokú melegvízzel öntözzük, meglepő gyorsan nőnek s virágzásuk is sokkal hamarább következik be. Ha azonban biztos eredményt akarunk elérni, az öntözésnél a meleg vizet sohasem szabad hideggel pótolni, hanem mindig egyedül melegvizet kell használnunk. A tett észleletek szerint a melegvíznek a növény tenyészetére nemcsak annyiban van kedvező befolyása, hogy a talajt felmelegíti, de abban is, hogy a talajban levő ásványi tápanyagokból többet képes feloldani, mint a hideg viz, s igy a növény jobban táplálkozhat, tehát jobban nőhet, gyorsabban fejlődhet. — Értékesbítés. Különféle anyagok, különböző értéket érnek el, ha feldolgoztatnak. Némely anyag alig értékesbithető a feldolgozás által p. o. a friss tej, friss gyümölcs, friss hus, zöldségek stb. De tetemesen növekedik értekük, ha más anyagokkal vegyíttetnek (p. o. sütés, főzés utján) amikor már alig ismerünk reájok. Némelyiket az idő értékesbiti p. o. a jó sajtot, a jó bort. Némelyek, mint a fűszerek (só, paprika, hagyma, vanília, szekfúszeg, bort stb.]) főkép ugy értékesbithetök, ha más anyagokat tettünk általok becsesbbé. A cérna és fonal-félek harisnyákká kendőkké s öltöny darabokká dolgoztatva, sokat nyernek értékükben. Jelentékeny értéket nyer a cérna ha ruhavarrásra használtatik, de még jelentékenyebbet, ha belőle csipkét készítünk. Az ércek közt legkevesebbé értékesbithető a tiszta arany; leginkább pedig a vas. Egy darab nyersvas értékét (1 kilogr.) 10 krra teszszük, a pléhekké, (lapokká, papírrá) dolgozett ólom értéke 13 kr.; mintákká öntve 3 frt; 1 réz. házieszközökké alakítva, értékét 4-5-szörözi, 40—50 kr, értéket képvisel; dróttá s ebből szitává fonva 53-oros értéket nyer (5 frt. 30. kr/); késpengévé alakítva 650-szeres (65 frt.) simított acélcsat, lánc, gom stb. alakban 9000-szoros (90 frt). Igy megy az értékfokozás 49Ö-szorta r maga9abra mint mennyit hasonló sulyu aranydarab nyom. . • Orai rugókká dolgozva az acél már oly vékony és oly ériékes, hogy 33 gramm 1300 méternyire megy s igy értékök ni. e. 16,000 írt. vagy is m. e. milliószorta annyi mint a nyersvasé. A vas ily mérvű értékesítéséhez azonban nehezen lehet jutni; az acélkészités mestersége egész tudománnyá nőtte ki ;nagát. Mely anyag mérkőzhetnék a vassal ? Felelet ; a len. Ügyes francia csipkevető leányok szintén képesek igy milliószorta értékesbiteni a célszerűen termelt lenrostokat. Ezideig a vas és a len képes az értékesbítés eme fokozatára. Az értékesbítés azon neme, mely szerint a festő-művész a színanyagok értékét fokozza, vagy egy bankár egy csepp léniával millió frtot idéz forgalortki, a bankócsinálás stb. nem tartozik az iparosság körébe. 4 T a r i s z 11 v a. A gyiuuasiuniba járó izraelita tanulók hittaní oktatáson lévén az izr. orthodox rabbi kérdi egyiktől (épen böjt nap levén december 16). Miért kell ma böjtölni? Felelet volt, — Plevna elestcért. — Egy udvarban lakó M. és V. egy ideig békés szomszédok— utóbb haragosak lettek. Az első tulajdonos még azt sem akarta, hogy a hátulsó az ő udvarán keresztül menjen az utcára, hanem csináljon kijárást magának a másik utca felől. Ezokból az első ház végében az udvart gyepűvel elkerítette, melly gyepüt meglehetősei! M. fundusára tett. Akkor meg a jogtalan elgyepülésen civódtak mindég. Egy alkalommal tele hold fény volt az ég boltozatán s azt egy karika övedzette körül. Egy mulató társaság egyik tagja felnéz a holdra, azt mondja „De nagy udvara van a holdnak." M. különben is élces ember csak hamar feleli, volna csak V. a szomszédja, majd clgyepülné udvarát. Labdacsok. [Gyujté: „piuto")A legjobb tanács azoknak, kik nősülni szándékoznak; „Hagyjátok abba." Szerencsétlen vagyok, monda egy csődbe jutott kereskedő; nem ön, hanem hitelezői — válaszolá egy barátja. Mondja csak, miért visel oly avult kalapot?— Azért, mert ha ezt felteszem, feleségem nem kisér el. Képzelje csak ezen vasúti szerencsétlenséget, ma az inindóházba lépek, és váratlanul megérkezik anyósom. önt már valahol ha nem tévedek láttam — szóllifá egy ur útitársát — meglehet, én Dr., a tébolyda főorvosa vagyok. „Fegyvert lábhoz" komendirozza a baka káplár. — Krachfeld Kóbi recruta fegyverét fentartá, kérdőre vonatván, ezt válaszolá: „Káplárleben" ugyís mindjárt azt mondja„válra" minek ez a duphla munka. Lotto- és sorsjegy. December 39-Ilti Irpestl lottó szmok. 54, 24, 64, 68, 14. Levelezés. A pápai jót. nőegylet t. elnöksége által beküldött s a népkonyhának felnem állítását kimondó levele térszüke miatt jövő számunkra maradt. Felelösszerkesztö: Ssikszay István.