Pápai Lapok. 4. évfolyam, 1877
1877-09-30
többi tartományaiban is. A cár útjába eső összes községek fölcifráztattak, s kacéran kifestettek. Ahol egy vagy több ház leégett — az üres fekete térre falat húztak, a azt össze vissza cifráztak, csupán pillanatnyi hatásra, fákat ültettek. Hát még az utcákat milyen állapotba hozták.' A gödrökbe és kútyolokba nagy rakás rőzséket hordtak ezekre ismét homokot, hogy minden egyenes és sima Ieg3 r en. Hanem ez ingó talaj, nem vala képes egy lovat fentartani. A császári család keresztülutazása előtt ex utón senkinek sem volt szabad végighajtani, nehogy a kerekek barázdákat, s a paták lábnyomokat hagyjanak a homokban, mindenkinek a szántóföldekre kellett kikerülni, nehogy a készített komédiából valami elromoljon. 1837-ben a cár Odassába érkezett. Ide voltak rendelve a katonai parancsnokok is. Azon tűnődtek, hogyan fogadják a cárt. Odessa? mit Odessa ?! kiáltanak föl, hogyan fogadjuk NagyPéter utódját olyan városban, mely félszázad alatt épült, mintha csak valami alkotmányos országban feküdnék?! Nekünk sokkal bámulandóbb. sokkal megragadóbb dolog kell: az udvariasságnak egy csordája egy remekműve! . . S dictum factum ugy lett. Woronzoff és Witt grófok egy új város alapítását határozzák el. Tettek ők már ilyen csodákat és miért ijednének nie most ettől is? S valóban a város felépült s lett a neve: Wesn ecen szk Néhány hónapra Odessa városa csak azt látta hogy falaitól néhány verstnyire néhány ház emelkedik, majd meg paloták végre egész utcák: igen paloták: egy a cáré, másik a család jáé, harmadik Witt grófé, ki nem oly bolond, hogy sátor alatt aludjék, azon tisztekkel kiknek szerericséjök van neki szolgálni Hány ezer parasztot szakítottak el családjától, hányan vesztek el éhen szomjan, kimerültség és korbócsozás alatt, hogy a csúszás mászás e nehéz munkáját végrehajtsák — csak a jó Isten tudja? Hanem ezzel seukisem törődött: kellett, és meglett. De ez még nem mind. Ha már Kitt gróf megcsináltatta a cári palotát, mint a féle galant ember, hogy tudná azt nézni, hogy a cárnő szentséges személye, ne volna agy augolkerttel körülvéve? Egy ilyen dáma, hogy is tudna elieuni angolkert nélkül? — Ugyám de nincsen fa? Ki meri azt mondani? Lázadók! Kell lenni, közel vagy távolról, itt vágyott, mindegy. Szerezni kell a hol lehet, barát, testvér, rokon, vagy ellenség erejében egyremcgy csak legyen, minél nagyobb, minél óriásabb, ha kell egy millió! — Semmi ellenmondás! Legyen fa park, és — angolkert, mindjárt azonnal! . . . Odessától nem messzi volt egy igen szép erdő, gróf Potocki tulajdona, melyet utóbb e lengyel hazafinak a forradalombani részvéte miatt elkoboztak. Potocki és Witt — testvérek voltak, mindkettőnek egy göröguő levén az anyja. Hanem egy muszka udvaronc az ilyen vérkötelemekre semmitsem ad. A tábornok parancsára ezer meg ezer fa tépetett ki tőidéitől s gyökereitől a nemes száműzött parkjából, s ültetteti át a Wosuecenszki által egy napra csinált kertbe. Hason esel bárhol a világon, becstelen tett volna, a cár birodalmában pedig- egyszerű—jux. He aztán a cáruőnek zöldfüggönyre egy komikus-operai diszílményre volt szüksége. — S ki tudja majd: mennyit fognak e fák, annyi csodák leleményes teremtőjének jövedelmezni? Vége van már? Istenem, de hogy vau! — Attól tartottak, hogy az l T j-Oroszország rettenetes sivatagjai, kellemetlen benyomást okoznak a fölséges szemeknek. A főügyesség tehát a sivatag elpalástolásában rejlett, azaz: el kellelt velők hitetni, hogy a cár birodalmának e része jól rendezett majorokból, szép lószágokból számos gazdag és boldog népségből áll. Huszonnégy ka alatt tehát virágzó, pezsgő életet kelleti teremteni a sivatagon. Mit tettek? Podolia tájékán az összes szép parasztleányo<at ezerszámra hordták össze. Ime ezek voltak a sivatag bollog lakói! Ezen szegényeknek, a rajok erőszakolt szerepet le cellett játszaniok. Es a cárnő látta, mily szép népe, Icjárusnói vannak, hogy itt a világon semmi kívánni való nincs! Elvégezvén e szegény teremtmények a cárnő előtti parádéjukat, uj szolgálatra ráutaltak elő — a katonák közt; osztattak szét . . és . .! Mindezért a nyomorult Witt százezer arany rubelt kapott, izonfelül a kitüntetések minden nemével eső módra elhalmoztaott. Hanem hogy a cár előtt szegény testvérjéről, a száműzött :s mindenéből kifosztott Potocki grófról megemlékezett volna, irról hallgat a krónika. — Ilyen az orosz udvaronc. A cár irámajd: jenek nyában elvetemült szolga, mások iránt pedig — megvetve a legszentebb kötelékeket is — gonosz. Ugy hisszük, legalább megközelítőleg festettük le az orosz udvaroncot. Hanem egy lényeges vonás még hiányzik az arcképhez. S ebben tán tisztán fölleljük a despotismus fatális befolyását. A despotismus lealacsonyítja mindazokat, kik befolyása alá kerülnek; a szellemet elhervasztja, a jellemeket elcsúfítja, s a szivet annyira megkeményíti, hogy a szeretet, gyöngédség, s nemeslelküségre teljesen képtelen lesz. Mikor Oroszországban valaki kegyvesztetté lesz, az egész világ szalad előle, mint valami bélpoklos, vagy elátkozottól. Annak többé nincs barátja, nincs védelmezője, elátkozott személye körül egész sivatag képződik: olyanná lesz mint Káin a bűn után, mint a középkori elátkozottak , kiktől egy morzsakenyeret egy cseppvizet megtagadtak, s kiknek gyűlöletes érintkezését mindenki rettegé.JS egur beszéli, hogy a hires amerikai Jones Pál, a nassaui herceg győzelmeinek bajtársa, Pétervárra visszatértekor, ellenei álta kigondolt aljas rágalmazás céltáblája volt. II. Katalin azonna megvonta kegyét az idegen admírálfól, mire az udvaroncok serege, kik őt előbb tömjéuezéseikkel fárasztották, — egyszerre elmaradlak, s a világ minden kincséért sem mutatta magátjegy is nála. Csupán Segur ur bátorkodott a rettenthetlen tengerészt vigasztalni, kit a legkétségbeesett állapotban talált, mármár a gyát akarván szétzúzni! Elszigeteltsége teljes volt; állítólagos barátai szaladtak előle mint valami pestistől; még inasa is elhagyta őt, oly elszigetelve lőn, hogy egy roppant város közepén, pusztán és egyedül állt, minthacsak egy zordon, lakatlan sivataggal lelt volna körülvéve. S mind ez miért? Mert őt a fölség haragjának szele érintette! . . s ez elég arra, hogy vele mint nyomorulttal, mint az elkárhoztatás jelével megbélyegzettel bánjanak! Azonban a franciakövetség törekvése folytán Jones rágalmazói megszégyenitíetvén, ártatlansága tiszta fényben ragyogott, a cárnő maga is beismervén jogtalanságát. S ime az udvaroncok, miut valami varázsütésre egyszerre a tábornoknál teremtek, forró szavakban fejezvén ki irántai rokonszenvüket, siránkozván pillanatnyi kegyvesztése, s szerencsét kívánván ellenségein aratott győzelme fölött. Ime az oroszudvaroncok jelleme Ilyenné teszi őket a - despotismus. M orte mart herceg Franciaország pétervári képviselője, meglátogatván 1830 a kaszási templomot, s látván ott a franciaországtól elvett zászlókat s egyéb jeleket diadalmi alakban összhalmozva, kijelentette, hogy többé nem teszi be lábát e templomba, hol a Franciaországra nézve oly fájdalmas emlékek, annyi kihívó it.uit nevetséges és gyermekies pompával vannak összhalmozva. Nemsokára erre, a. cár meggyógyulván egy, a törökök elleni táborozásában kapott fájdalmas betegségéből, ójnak látta egy „Te Dcum" tartásai megköszönendő az Istennek, hogy őt szegény népe számára továbbra megtartani méltóztatott!— Ezen Te Deumot a kasászi templomban kellett megtartani. Mortemart ur, ámbár hivatalosau meghívatott, nem jelent meg. Erezte, hogy mint francia, nem jelenhet; meg oly helyen, hol nemzete megaláztatásának annyi jele, kihivólag fityeg. Távolléte észrevétetett, s a, cár élénk kifejezésekkel nyilváuitá elégedetlenségét. — S íme az udvaroncok, kik még tegnap a követ előtt merő bók, s mosoly valának, egyszerre vissza húzódtak, s a követ maga körül oly ürt észlelt, miszerint hinni kezdé, hogy valami dögvészcs nyavalyától rohantatofl meg. — Néhány nap folyt el igy, a legvégtelencbb elhagyatottságban. — rrc egy reggel Mortemart ur a cárhoz hivalik. Elmegy. S i cár belátván szeszélye helytelenségét, dicséri őt elhatározásán) bókol hazafisága fölött. — Bezzeg előjöttek újra az udvaroncok! . . . Csúsztak, másztak, sajnálkoztak és örültek! . A cári nap mosolygott s az udvaroncok — tomboltak .... Milyen nép ! Hanem az orosz gyáva udvariasság legragyogóbb példája So u var off kegy vesztése. Oroszország c hőse borostyánokkal »orilva, miket az ő szerencsés csillaga, s Franciaország szám bcli kisebbsége, Olaszországban aratni engedett, Pétervárra tért -issza. 1-ső Pál, elragadtatva geiieralissimusáiiak sikereitől, da ára a zürichi szégyenteljes leveretésnek, egy külön ukáz által megparancsolá, hogy SouvaroíF Pétervárra diadalmenettel fo^ bevonulni. A szertartási programul ineglőn határozva. Dragono sok, huszárok, s lovas kozákoknak kellett volna Trebia legyőzőjét, a főváros több pontján várnia; húszezer gyalogkatoua sorfalat vala képezendő, — a város minden utcájának fényárban kellett úsznia; megparancsoltatott, hogy a hódi tó a cár legpompásabb kocsiján vonuljon be, s az autokrata kegyelme által kijelölt legszebb palotában vegyen szállást; végre pedig, hogy e dicső embernek emléke megörökíttessék, elhatároztatott, hogy számára Pétervár legnagyobb terén, érc, s márványból készült emlék állíttassák, mely egyrészt a hős, másrészt pedig a legragyogóbb diadalok vonásait sugárzaná vissza. - Pál cárnak bizonyára elég oka volt egy jobbágyát csupán fölséghez illő megtiszteltetésben részesíteni. Nem is találkozott senki, ki e nemzeti ünnep programját becsmérelte volna." Hanem most jő az éi-em másik — oldala ! A cárnak tudomására jött, hogy SouvaroíF egy, az ő mindenhatósága által kibocsátott rendeletet nem hajtott végre. Ez merő katonai etiquette, jelentéktelen, haszontalan dolog volt, úgyszólván semmi. Az lett parancsolva, hogy a napi-tábornok mindig megneveztessék. SouvaroíF pedig az egész táborozás alatt Bagration herceget tartotta meg ilyennek, mint kiben legtöbb bizalma volt. — S ime mi történt? a generalissimus engedetlensége, egész pompával az összes hadsereg tudomására juttatik, s a diadalmenet betiltatík. SouvaroíF megérkezik, veszélyesen beteg, kimerült, s haldoklón. A legnagyobb csend, teljes elhagyatottság közt érkezik Pétervárra. Anyjának egy igen félreeső lakában húzza meg magát. S itt, a bánattól fölemésztetve, s azon embernek, kinek koronáját megmenté, hálátlanságátói kétségbe esve, kiadja lelkét mint egy bélpoklos , szomorú s ünnepélyes elhagyatottságban! Es a cár nagy kegyelmesen azt monda: SouvaroíF halála nyilvános csapás, s borostyánait csak engedetlensége hervasztotta el! Es az udvaroncok gyáva tömege utánmoudá:"— Nagy ember volt, hanem a fegyelmetlenség példáját maga okozta!" — Oh nyomorult fajzata az udvaroucoknak! Ime mivé lesznek az emberek egy autokrata befolyása alatt! Itt felfüggeszszük a despotismus fölötti elbeszélésünket. A következő fejezetek annak ugyan is leszármazásai lesznek. Mert mint mondottuk: Oroszország a kérlelhetlen logika hazája. AdDa! az elhagyott nemzetről. Mesét mondok . . . Történetet! A halolt feltámad, S örök-ifjan hagyja el a zord halolli ágyai: Pezseg ;i vér. a szív dobban, az arc, a szem lángol A sálán nem űzhet el egy istent a világból. S a jó isten megjelenik fűbe, fába, Jégbe, A mennydörgés haragjában a csipke-bokron égve; Egyet ha int, egyel ha szól mozdul a holt lelem . , . Egy isten-kéz érintett meg én török nemzetem! S bosszuálló cherub gyanánt tűzzé lesz a kardja: Ellenségéi, elleninket kévékbe araija: Forró szívvel, kötött kézzel, várjuk győzedelmet, Mindkeltönkre ettől függ a jövendő, vagy nem lét. Magyar s török: testvér népek, együtt élünk, halunk, Közös lesz a diadalom s közös ravatalunk; Élni, élni! S a hadisten kardja zug a szélben, Ellenünket öli fegyver, a gyalázat s szégyen! Hol a török kardja villan, mosolyg a győzelem ; Serge nyomán egész erdő, babér-erdő terem; Leonidás, Napoleon újra visszatérnek, S napjainkról zendülhetne a homéri ének. Ellen, szomjan, ruhátlanul, viharban, napfényen, Győzni tudnak, halni tudnak, dicsőén, kevélyen,Es ki meghal hős halállal, a megnyiit ég várja . . . — Mi lesz abból, a ki béna, a ki özvegy, árva?! Török anya, öreg asszony, keze-lába reszket, Islen látja, megbocsátja, hogy nem vet keresztet; De szive forr, de lelke fáj s könnye van szemének 0 is anya, s ki érette élt, fia soh'se tér meg. Tündér asszony, letört virág, szemed hova bámul? Oh, ha remény, biztató hir jőne a csatából! Családi tűz elhamvadva, vetett ágya puszta, Férje lestét marcangolja, megölte a muszka. leány kinzó keserv m'ért vonul utánad: Holt ifjadért Öltötled föl fekete ruhádat? „Kedvesem él, de ha jön is, ne jöjjön e házba: Durva kozák-kölyök állal meg vagyok gyalázva! Ingó-bingó rózsa szálak, zöld pázsitra ejtve, Kis gyermekek van-e sziv, mely forrón ne, szeretne ? S a fehér cár katonai, még őket se szánva, Meggyújtják az islen házát, s bedobják a lángba. És láng, és füst, és vérözön borít egy országot, Melyen sebet haramiák gyilkos keze vágott. S csonka vitéz, koldus özvegy s árvák gyönge népe Esengenek gyógyszert, kényért — az islen nevébe. Nem elég az éhezőnek bő barátság, részvét: Adjuk oda falatunknak egy parányi részét, S enyhül a köny, a seb gyógyul, s a visszatért Két nemzet közt lesz örökre béke szivárványa. hála Magyar nemzet, török nemzet élte egybe forrva: Együtt leszünk nagyok, dicsők; együtt hullunk porba! Együtt küzdve; elleninknek kelté törik kardja; Verje meg a mindenható, veretlen ue hagyja! Szász Gerö. ná az Isten, hogy r ne volna az, mert akkor népének erkölcsi s anyagi helyzete javulna. E cikk befejezéséül szabad legyen itt még valamit megjegyeznünk. Egy mű jelent meg melyben az U. M. S. tárgyukhoz vonatkozólag igy ir: Minthogy r nagy a valószínűség, hogy mi is áldozatul esünk, jó lesz az orosz atroeyták borzalmaival megösmerkedni. Irodalom és művészet. — Színház. Még csak két előadás — igy hirdeti a színlap — és színházi évadunk véget ért. Színész vendégeink ismét téli szállásaikba vonulnak, hogy olt - folytassák a nehéz küzdelmet ez idők mostoha viszonyai ellen. Nem megpihenni térnek ők, sőt kettőzött erővel újra dolgozni, hogy kiigazítsák azou financiális csorbát, melyet helybeli szép működésük mellet szenvedtek. — Négy hetet töltöttek városunkban s mondhatjuk neiu ingyen, mert megfizették becsületesen az árát s midőn előadásaik által is teljes elismerésünket érdemiették ki, ne késedelmeskedjünk azon nevezetes körülményt is kellőleg méltányolni, miként ők — hosszú idő óta az elsők, kik dacára hogy négy héten ál mulattatták közönségünket kiváló tapintattal s művelt ízléssel rendezett színi előadásaik által, még sem lesznek kénytelenek adóssággal elhagyni városunkat, — hanem az utolsó krajcárig lelízeteudik a fehérvári színházi vállalattól kapott két ezer forint előlegből, — hol a tények ily nyomatékosan szólnak, ott nincs szükség magyarázatra. — Nálunk csak egy közönség van, mely minden kellő alkalommal elég áldozatkésznek bizonyul, de ez nem képes a színházat megtölteni, mig a színházi esték nagyobb számában a tátongó páholyokban, az üres támlás- és zártszékeken lakosságunk azon nagyobb részéi láthattuk, mely nem volt jelen. — Fájdalom, ilyen volt a néző tér Mándokyné „Rigoleíto" jutalom estéjén, igy nézett ki a ház a török sebesültek javára rendezett „Rákóczy fogsága" előadásán; ugyan ilyen sorsa lett a csütörtöki előadásnak is, „egy nő, ki az ablakon kiugruk," mely a főszereplők Léuárdné, Hahuelné, Popovits Mari, Mándoky, Bács, Bérczy fényes játéka dacára, pénztári tekintetben ismét csak csütörtököt mondott. — Kicsiny a város a szükség pedig nagy; s mégis ha jól kifejlett korcsmai vagy kávéházi életünket tekintjük, nem-e kénytelenek volnánk hinni, hogy de bizony csak van pénz a városban! — de mért nem kerül ki abból a művésznek is megnevezni! . . hjah, ki merné e gyermeket igazi nevén Megyei és városi ügyek. - Városi közgyűlés 1877. szeptember 22-dikén. A közgyűlésről. A nyári hőség rég elmúlt, s nem kin többé a zárt falak között pár percet tölteni, sőt kötelesség lenne azokra kik az elválalt mandátum folytán a városház nagytermében hébehóba tartani s-'.okolt közgyűlésnek tagjai, — hanem a kötelesség érzete nagyon is csekélynek nevezhető azoknál a kik, rámsliznak akkor midőn hivatásuk lenne — a város érdekeit a közgyűlésen előmozdítani, mely egyszersmind saját érdekük is ; úgylálszik, mert a tapasztalat legalább ezt bizonyítja, hogy sokan elfeledték már azt is hogy többek között ők pápai városi képviselők — s ezen feledékenységnek rojjuk fel azt, hogy az utolsó ülésen többen hiányoztak mint a mennyien jelen voltak. Pedig a hosszú tárgysorozatból már eleve következtethetni lehetett , hogy lesznek érdekes dolgok is a melyekről nem rosz ha a tisztelt képviselő urak személyes tudomást szereznek maguknak. Pedig érdekes tárgyak körül folyt a vita még pedig volt ',egy tárgy, mely éppen eléggé különös világban tüntette fel a tisztelt városi tanácsot, melynek keblében szülemleft az ide vonatkozó indítvány értjük a „mutatványok és nyilvános előadások szabályozása" tárgyában készített javaslatot. Ezen javaslatban többek között a szini előadások megadóztatása is ki lett mondva. Ha állandó színházunk, vagy ha nagyszinpártoló közönségünk van nem szólunk ez ellen semmit, de a jelen fenálló körülmén3 r ek közepette, midőn nemzeti színészetünk inkább teil— ődik és hasztalan küzd a deficittel, hazafiatlan gondolat volt a tanácstól ilyen terhet ínég a szűkölködni szokott magyar színészek vállára akarni-rónui.'Ugy látszik a tisztelt tanács nincs áthatva a magyar szinügy jelentőségétől, inert ellenkező esetben tudta volna, hogy a magyar és adások között létezik némi külömbség ) Voyages av pays des roubles. Par 1874, Armand et Lábal 59§. \. n ein magyar szini elő— melyet kötelessége a un iiiilitaire francais. Paris,
