Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-04-29

a mennyiben közvetítésével lett megnyerve Zimmer­inan János nemes adománya. Nem lehet hát iparostársainknak eléggé aján tanunk és lelkére kötnünk a kisebb ipartársulatok megszüntetését, illetőleg ezeknek a már létező és életrevalóságát bebizonyított általános ipartársalatba beolvasztását. Egyesüljünk! az egyesülés, szellemi és anyagi téren, képes csak a mai korban csodákat művelni. De viszont nem lehet eléggé rosszalnunk a személyes érdek és hiuságsugallta ama törekvése­ket, melyek szerint némelyek a már szépen működő általános ipartársulatunkból kiválni és egy kisebb ipartársulatot alakítani akarnak, hogy amannak mun­kásságát bénítsák, ezen uj társulatot pedig jelenték­telen törpeségre kárhoztassák. Tehát ugy is, igy is csak a közérdeknek ártanak. A tornászat az összes városi elemi tanodák részéről f. é. május 1-én veszi kezdetét. A gyakorlatok pedig a következő órák­ban történnek. Hétfőn d. u r> Kedden regg. „ d. u. r> r> Szerdán d. u. n n ('siitörtök d. u. 5—O-ig az izr. orthodox 0—7-ig „ 7—8-ig 5—O-ig a belvárosi kath 0—7-ig „ 5—O-ig «-7-ig I. osztálya. II. ,, IV. I II. izr. neolog I és II. III és IV. r Péntek d. u. 5--O-ig a református I. és II. stb. „ 0—7-íg a belvárosi kath. IV. „ 5—O-ig az evangelk. I. és II.stb. „ 0 — 7 — ig a belvárosi kath. III. „ 77 r Szombat d. u. 5—O-ig a felsővárosi kath. I II. 0—7-ig alsóvárosi kath. I II. ortli. Ili. r \ > » asar d. u. 5-0-ig az izr. 0 -7-ig „ V. t'SllgV Tuz-ollóegyleli ügy. A pápai öukénytes tüzoltócgylet tüzőrségo ápr'Ilis 20-től május r»-iff. Orfigyelö hetiparancsnok: Uiiisztman Márton sza­kaszvezető, April 29- iMajus 5-ig. Ápril 29-én. Őrparancsnok: Hermán Pál, Örök: Ferenczy Pál, Pásztrovics Sámuel, Zdravích József, Tóth Ferencz. Ápril 30-án. Őrparancsnok : Somogyi Káról, Örök : Lővy Alajos, Markó .lános, Urbanek Vencel, Szinger Jakab, Május 1-én. Őrparancsnok: Oszterman Nándor. Örök: Takács Ferenc, Cziller Ignác, Ács Káról, (iurgó János. Május 2-án. Őrparancsnok: (iáspár (íálmr szer­tárfelügyelő. Örök: Szombathelyi Mihály, Pala János, liay Ignác. Szeyfried András Május 3-án. Őrparancsnok: Scherí József, alszer­tárnok. Örök : Havlicsek Menyhért, Kecskés István, Lász­ló Autal. Május 4-én. Őrparancsnok: Stark (íyörgy. Örök : Lukács János, (iaal Lajos. Löselinger Vilmos, Szalczer Hermán. „ , . . " Május 5-én. Őrparancsnok: Kopáesy Flóri. Örök: Szabó Káról (tornász), Földy István, Vizinger Karol. Kovács Ferencz. Pápa. 1870. ápril 35-én. A parancsnokság. Tan és nevek A közösoktatás előnye a felekezeti felett. (felolvastatott az ismeretterjesztő egyletben IST.'». «Irr. 10) (7. folytatás). Szóljunk most már a közös oktatás előnyéről. A közös oktatás előnyének bebizonyítására röviden csak anynyit szabadjon mondanom, hogy a gyer­meknek, — ugyan azon egy iskolába járván a másik vallásfelekezetüvel és egy rendszerben ugyan azon oktatást nyervén; igen természetesen kis kedélyé­ben e felekezeti türelmetlenség, — sőt gyűlölség, soha gyökeret nem verhet. Egy mást megtanulják be­csülni és szeretni egy honnak polgáraiul. Megtanulják s az életben mindenkor elvként követik azon meg­győződést, hogy minden embernek, mint ilyennek egy és ugyanazon érdeke van : az ön boldogulhatás eszközét a kedély és ész kimivelésében megszerezni, e szerzett kincset saját jólétének megállapításával mások hasznára is fordítani; törhetlenül munkálkod­ni és szeretni mindenkit mint felebarátját; a sziv erényre buzdító sugallatát követni s ez erényt gya­korolni különbség nélkül mindenki tölsegélésébcn. Ily nevelés mellett a község ügye virágozni log, egy­mást szerető s tisztelő tagok állván annak élén. A haza felvilágosult s munkában egymással versenyző polgárokra támaszkodhatván, — felvirul. Eddig tapasztaláson s tanulmányon alapuló né­zetemet mondottam el a felekezeti oktatás hátránya s a közös oktatás előnye felett. Most idézzük a sta­tistikát, e csalhatlan tudományt s annak adataival )izonyitsunk. Vizsgáljuk meg első sorban a 1868. 'vXXVIII. t. e. eredményét. Az 1868. 38. t. e., mint a melyben a közös »ktatás elve ki van mondva, oktatás ügyünkön na­;yot lendített. Mert 1868 óta 751 községi iskola izerveztetett és 68G iskola épült. Ennek nagyrésze tozségi és állami iskola. 1868-ban nem volt hazánkban 1500 községben iskola. Ma nincsen 814 községben 1873 ban a magyar kormány 53 iskolát épített állami, íöltségen ; a torvény rendeletének végrehajtása t'oly­án pedig épült 146, nagyrészt községi és kisebb •észt felekezeti iskola ; ugy hogy tehát 1873-ban 199-cel volt több iskolánk, mint 1872-ben. — akkor uég csak 15246; 1873-ban pedig már 15445 volt skoláink száma. A községi iskolák szaporodásával \z iskolakötelezettek szorgalmasabban járnak isko­ába, ugy hogy, mig 1872-ben az iskolakötelezettek 54%, 1873-bsn már azoknak 68°/ n látogatá az is­kolát. Egy évben bizony szép eredmény. (Folytatjuk.) Különfélék. — A t a lt í t ó e g y I e t megalakítása végett a tanító kartársak kéretnek april 30-án holnap délután 5 »rakni a közös városi óvoda helyiségébe megjelenni. Többek megbízásából 'I' o m p a / s i g m o n d. — Az a t h I e t i k a i t o r u a e g y I e t Ii e k f. év a pri I 23-an tartott alakuló közgyűlésén az egylet tisztviselői következőleg választattak meg: elnök Diskay Kálmán, jegyző Szokoly Ignáe. pénztárunk Lepossa Dániel, lö­lornamester Magvassy Pál, altornainester Teufel Mihály, választmányi tagok pétiig («yurátz Ferenc, Szelestey Lajos, I*. Szabó Karol, Lázár Benő, Oermüller Uvula, Saary Lajos, Biringer Káról és lioldberg Jakab. Egy­úttal elhatároztatott, hogy a rendes gyakorlatok már f. évi május elsején megkezdessenek. -- Meghívás. A Merem* pápai kereskedelmi ön­képző egylet f. év april Mi-ára rendkívüli közgyűlést hirdetett, mely a jelenvoltak kis száma miatt nem volt határozatképes. Ennek folytán az alapszabályok 34§-a értelmében f. hó 29-én, azaz ma délután 2', órakor új rendkívüli közgyűlés Ing megtartatni, — melyre az egy­let összes tagjai tisztelettel meghívatnak. .Napirend: a II. elnök, az első titkár es egy választmányi tag vá­lasztása; s előjöhető indítványok. I'ápa 1870. april 25. Stampfl elnök, Krämer 2-d. titkár. — A 1 ö vészegy 1 et máj. 7. nyitja meg lövöldéjét, a hely ben rendezendő ünnepélyes közös vacsorával. Mint értesülünk, a szépnem is kellő számban lesz képviselve. — Halálozás. Mult vasárnap temettük elváro­sunk egyik komoly törekvésű, derék jellemű iparosát Halász Jánost, aki 21-én, 50 éves korában, tüdölob­ban hunyt el. Béke lengjen a jó férj és derék polgár porai felett! — Mikovinyi Ödön és neje pedig egyetlen gyer­meküket Alőjziát vesztették el másfél éves korában, agy velőgy ulladásban. Az idő, a mindnyájunk bajainak eme közös orvosa, eny hítse a keseredett szülék bánatos érzését! Kovács I)e n ö uradalmi mérnök Devecserben f. hó 28-án hunyt el,—temettetik Pápán holnap vasárnap d. u. 4 órakor a h. h. szertartása szer'mt. — Köszönetnyilvánítás. A veszteség fáj­dalmának kinzó érzésétől lesújtva jó! esett lelkemnek azon megtisztelő részvét, melyet e város közönsége fe­lejthetlen jó férjem hült tetemének nyugvó helyére ki­kisérése alkalmával irántam tanúsított. Kzért is egyen­ként és összesen, fogadják mindnyájan legőszintébb kö­szönetemet a kitüntetett figyelemért, mely egyedül képes valamennyire lentartani a gyászeset súlya alatt. Pápa, april 20. özv Halász J á n o s n é. — A horvátok testvérisége. A pápai ön­kény tes tüzoltóegylet a megtartandó zázlószentelési ün­nepélyre az újonnan épült tornászháza költségei fedezé­sére sorsjegyeket bocsátott ki. Ks mert a magyarországi egyletek között eddig a legbensőbb viszony és testvé­riség honolt, többször megkerestettünk mi ilynemű sze­repre. A tisztelt közönség tudja, hogy Ksztergom, Vác, Veszprém, Kolozsvár stb. küldött eladás végett. Mi a ránk bízottakat hűen teljesítők. Természetes tehát, hogy mi is megkerestük a testvéregy leteket. Ks hisszük hogy nem siker nélkül. Kgy némely ugyan v issza küldte, mert maga is a kezdet ezer és ezer akadályával küzd — leg­alább indokul ez hozatott fel—de a 3—4 egylet közül a zágrábi főparancsnok eljárása impertinens. A tisztelt publicumra bízzuk a megítélést Küldtem ugyanis 50 db sorsjegyet Horvátország fővárosába, a hol gazdag és virágzó tüzoltóegylet létezik és a sorsjegyek visszakül­dése mellett a következő levelet kaptam: Nr, 801870. Agram den 15. April 1870. Ilernu Diskay Kálmán in Pápa, Die beifolgenden Loose werden hiermit zuriikk­gesendet als unanbringbar. Wir ersuchen um Kin Sen­dung des Postporto per 8 kr. Achtungsvoll Zagrebacka Stediona. Jokuc otto. mk. Magy arország fizet évenként 2200000 ezer forintot Horvátországért, a mely nek fővá­rosában az irántunki érzelem központjában a polgárok ösz­szesege oly megtisztelő hivatalra ilyen embert emel, mint Jokuc (Utó zágrábi főparancsnok. Szükségtelen meg­említenem, hogy a kívánt 3 krajcárt megküldöttem a horvát testvérnek. Pápán 1870. April 25-én. Diskay Kálmán egyl. alparancsnok. — M e n u v i t é r a g v ii m o I c s t e r m e s z t ö nek w r- » e g y m a d á r f é s z e k, erről a t h ii r i n g i állat vedeg y­egylet közlönye következő figyelmeztetéssel szolgál. „Édes földini! A te fiad leszed pajkos kedvtöltésből egy cinege vagy más rovarpusztító madár-fészket, akár to­jásokkal akár fiókákkal az egyre megy, — mindenikből öt szokott lenni egy fészekben. Mindenike a madárliak­nak naponta és átlagosan 50 darab hernyót vagy más rovart szükségei táplálékul, mit öregeik a közéletről hordanak számukra. Ez tehát tes/.en 250 darabot na­ponként. Miután a madárfiak felnevelése átlag 4—5 bélig tart. de szabjuk ezt csak 30 napra, igy mindegyik fészek összes fogyasztása 7500 darab hernyóra megy. Minden darab herny ó naponta anny it emészt fel levél és virágban mennyit teste nyom. Tegyük fel, hogy harminc/, napra van szüksége, mig teljesen kinövi magat a hernyó és hogy naponta csak egyetlen egy virágot emésztett fel, miből gyümölcs lett volna. Ez harminc nap alatt harminc gyümölcsöt hoz ki minden hernyó után, a mi azután az egyetlen madárfészek táplálékául felfogyasz­tott 7500 hernyó után 225000 darab virágot, illetőleg gyümölcsöt teszen. Ha fiacskád békén hagyta volna a madárfészket, ugy te kedves földím vagy szomszédaid, 225000 darab alma, körte vagy szilvával többet takarít­hattatok volna gyümölcsfáitokról. IIa azonban felvesszük, hogy a hernyó csupa kedvtelésből néha 10, 20, 30 vi­rágot is megrág naponként, vagy ha a lepusztított le­vélzet miatt a virágok táplálékhoz nem jutván, hervad­tai! lehulladoznak, ez esetben édes felebarátom, a te vagy szomszédaid vesztesége még sokszorosan többre számítható. Ezekből könnyen felszámíthatod édes földím mennyi hasznot hajt neked egy madárfészek." \ fen­tebbieket szives figyelmükbe ajánljuk nemcsak k í tészeti egyletünk tagjainak, hanem a nagyontisztelt lelkész-és tanítóikarnak is.— csupán azt fájlaljuk hogy e cikket nem a mult téli hózivatarok előtt adhattuk, mert azt hisszük ez esetben a kertészeti egylet tagjai nagyobb buz­galommal engedtek volna igen tisztelt és nagyérdemű alelnökünk azon felszóllításáiiak, hogy a rovarpusztító ma­darak élelmezéséről ne feledkezzenek meg. Iskolai takarékpénztárak állása mult martius hav ában. A pesti kereskedelmi akadémiában 141 növendéknek 2030 lt 80 krja. — a pesti polgári keres­kedő testület vasárnapi iskolájánál III növendéknek 397 ft 70 krja, - a pécsi állami löreáltandában 174 ta­nulónak 458 lt 55 krja, — a nagy kikiudai iskolákban 24 tanulónak 30 ft 80 kr, a szombat helyi községi isko­lában 154 növendéknek 378 lt 5!) krja, — a s. a. új­helyi Horváth Kndrénéféle leányiskolákban 10 növen­déknek 08 ft 97 kr, — a szabadkai iskolákban 489 nö­vendéknek 3519 fttja, — a pápai izr. vallásközségi iskolában 71 növendéknek 115 ft 03 krja összesen 1180 növendéknek 7000 ft 01 krja. l Tjabban keletkezett a hely beli ág. hitv. elemi iskoláiban is és a h. h. gymnasi­uinhan is. — V e r se ny gy a I og 1 ás. Folyó hó 30-án. holnap városunkból több úri egyéniség Kis-Cellbe versenygy a­loglást rendez. A versenyzők d. e. 9 órakor a vasúti állo­mástól indulnak, s az érkezésnek — a v erseny alkalmából történt fogadások szerint — ugyan ezen uapdélután 4 óra­kor keilend megtörténni. Ily kép a gyaloglók 7 óra alatt tennék meg ezen utat, A célhoz először érőnek jutalma 3 d. a másodszor érkezőnek pedig I d. cs. arany. — Kgy kérvény sorsa. Cselédszerzés jogo­sítására adatott be a városi képviselőtestület elé egy kérvény még mult év december 8-án. Az elintézeudők hullámai közül olykor—olykor feltűnt az igaz.de ismét lebukott tárgyaltatás nélkül. 4' t hónap hosszú ideje sem életét nem igazolta, sem halálát be nem mutatta. — Városunkban meghaltak f. évi Április 20—20-ig, Halász János re. 50 éves, tüdölobban. Czi­gány János re. 15 éves, vizkórban. Mészáros János gyermeke íiábor ref. 1 hónapos gyöngeségben. Mé­száros János gyermeke Sándor, ref. I hónapos gyön­geségben. Vessely Lajos re. 24 éves, tüdővészben. \ a­dos János rc. 18 éves, béllobban. Luthár Emília ref. 30 éves, tüdovészben. Horvát János, rc. 50 éves. sor­vadásban. Mikovinyi Ödön leánya A ló iz a, re. 1 '/ 4 éves agy lobban. Rémer Márton gyermeke, re. halva, éretlen. Wohlgang Samu izr. 85 éves aggkorbau. Illés (íyörgy rc. 87 éves, aggkorban. Káppoch Adolfné izr. 40 eves, tiidöv észben. Irodalom. Megjelent a „S ze 11 e m é s z u (epirista) ein» alatt Ferenczy József altal öntapasztalataiból merítve irt lu­zetke. Tartalma a szellemészet minőségének fejtegetése, liövid vázlatokban ismerteti annak elméletét, mint sza­bad tért; — továbbá hogy mi a iiicdiumság, al vaj ár ás, holdkórság s a szellcmészetnek erkölcsi oldala; végre néhány sugallatokkal is megtoldva, kapható Aigner La­jos úr könyv kereskedésében Bpesten. 50 krt. A Magy a rország és a na gy világ legköze­lebbi 17. száma következő érdekes tartalommal jelent meg: Báró Sina Simon (képpel), Isten háta megett (be­szély ), Múzsám, Irodalmi levelek, A fővárosból Porzótól, Enid : Különfélék, — képek : Krakői országos vásár. Tán­coló patagónok. Tiszai esik halászat. KIVONAT Pápa városi piaci gabona és élelmiszer árjegy zőkönyvéből, és a városban divó épületany ag, nap­szám, fuvar és marha áráról 1S70. április hó 28-dikán tartott hetivásár alkalmával. Itiiza 78 kgr. II, 40. 77 kgr 11. 00. 70 kgr. 10 80, — rozs 73 kgr. X 00, 70 kgr. 7. ('»0, (»7 kgr. /. 10 — árpa 65 kgr. 8, 00. 02 kgr, 7. 00, Cl kgr. 7. 40.— zab 42 kgr. tO. '20. 40 kgr. ÍO. 00 3«j kgr. 80. — tengeri 7'» kgr, (i. 00, 71 kgr, 3. 80. 70 kgr. 3. 00. — liszt, legfinomabb /0. ÜO, bnza dara 1«.». (»0­minit v. fehérkenyér 14 00, auszug v. fekete kenyér 00, zsemle v. barna 0. 00. borsó II. 30, bab ti 00, lenese II. 30, köles-kása 8. I i. I lleetoliter 100 Kilogramm, — széna 4. 20, 4. 00. 0.00, takarmány 3.00—2. 80, alomszalma 2. 00—1.8(1 kr., zsiipp 2.10—2.00 100 kgr. — biikkfa 17, 30. cserfa 13.30. íQ meter pallók öle 64 m/m vastag tölgy /. 20, blikknek 0. 80, fenyőnek 1. Od, — 1 in. 20/20 em. vastag fenyő 0, 00, — száza a biikk­lécnek 8. 00, cserép alá 15. 00, fasindely alá 12. 00, — deszka 4 in. 74 cm liosz. rodekki 0.80, — lapát 0.40,— kőmives napszám /,30 ácsé 1. SO, melleltök napszámosé 0. 80, — kerti napszám <>. 80, szőllős 0.80, kapás 0,00, kaszás 0. 00 — szántás-díj egy hold után 3. 00, — egy napra nehéz fuvar kereset 3. 00, könyii 4. 00, 1(100 laltégla 18.00,— 1000 cscrépzsindely 2 4 00, fazsindel (5.0(1, oltatlanmész 30 kgr. 0.80,— vágni való ökör párja 200. 00, Igás ökör párja 230. 00, — fejős tehén párja 180.00, — Urü párja 00.00, Birka párja 00.00. — ' Czink János kapitány. Szerkesztői üzenetek. (í. J. S z i I á g y s z. K i r á I y. Köszönöm. Jöhet a többi is. A szives közreműködést elfogadjuk, Doloruak. A megbeszélt és beküldött dolgozat tárgya csakugyan ollyan, mely ellen nem lehet soha elég­gé harcolni. Jövő számunk hozza.

Next

/
Thumbnails
Contents