Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-02-26

A Magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesülete érdekében. v. A magyar kisbirtokosok országos földhitelogycsiiletének tervezői és létesítő bizottsága nem üzleti szempontból indultak ki az intézet kezdeményezésénél, hanem inkább azon szempontból, hogy hazánk minden egyes polgárára nézve hazafiúi kötelesség erkölcsi szellemi és anyagi támogatásban részesíteni honfitársaink legszámosabb, de egyúttal jelenleg a legnagyobb bajokkal küzdő osztályát. E szempontból kiindulva az intézet felállítását nem részvényekre tervezték, mivel minden részvényes társulat, bármily fontos erkölcsi alapon álljon is, okvetlen céllá teszi a közjó előmozdítása mellett az osztalék emelését. — Már pedig mihelyt osztalékról van szó egy hitelintézetnél, a kölcsönök kamat lábát sohasem az határozza, hogy mennyit fizethet az adós tönkre jutás veszélye nélkül, hanem az, hogy mennyi százalékot hajlandó a kölcsönvevő megígérni és mily százalékot szednek a többi hason iránvu intézetek. Hogy az újonnan alakítandó földhítelegyesiilet eredeti céljától el ne térhessen, az egyesület részvényesek helyett alapító és rendes tagokból képeztetik. Alapítók az egylet azon tagjai, kik legalább 500 forint alapítványt tesznek az egylet tartalék tökéje javára készpénzben vagy kötvényekben, melytől 5% kamatot húznak. Ezen alapítványok 10 darab 50 forintos alapítványra is feloszthatók, azonban az ily '/,„ alapítvány az alapító által készpénzben befizetendő. Az alapítványi kamat-élvezeten kívül az alapító tagok részére az intézet vezetése körül lényeges jogok vannak biztosítva, ugy hogy az egyesület igazgatásának és ellenőrzésének joga az alapító és rendes tagok között, lehet mondani, egyenlően van megosztva. A létesítő bizottság azon reményben van, hogy hazánk vagyonosabb és jobbmódu polgárai az egyesületben vagy egész vagy rész alapítványnyal alapító tagokká lesznek. Különösen számit a létesítő bizottság az egyes városok és községekre ; mert alig képzelhető oly község, mely ötven forint alapítványt ne tehetne ily nagy fontosságú cél érdekében , a melytől különben is kamatait húzván, az alapítvány egyúttal hasznos töke befektetést képez. Méginkább lehet várni a nagyobb községek és városoktól, hogy nem egy, de több alapítványt is tesznek. Az egyesület rendes tagjai : az általa alapított mezőgazdasági előleg egyletek, rendes tagjaik egyetemével, kiknek érdekében alapíttatik tulajdonképen az egyesület. Továbbá a már fenálló vidéki népbankok, takarék- hitel- segélyegyletek, a mennyiben az egyesület tagjaival önkénytes jelentkezés folytán fölvétetnek. Semmi kétség benne, hogy ilv rendes tagokra nagy mennyiségben számíthat az egylet, mivel ezek azon egyénekből állanak leginkább, kik az egylet' kölcsönérc szorulnak, i!y egyének pedig minden vi- ; déken nagy számmal lesznek. Mindezekből kitűnik, hogy ezen egyesület nagyobb képes előnyt nyújtani a rászoruló földbirtokosoknak más hasoncélu egyesületekuél annál fogva, mivel nem nyerészkedő egyesület. A földhitel egyesület ily szervezetéből azonban következik azoknak más előnye is, nevezetesen az üzleti kiadások csekély volta. Minden nyerészkedő vállalatnál méltányos és I igazságos, hogy a szoros értelemben vett tisztviselőkön kívül az egylet azon részvényesei, kik mint választmányi, igazgatósági, ellenőrző bizottsági tagok az üzlet vezetésében részt vesznek, illő jutalomban részesüljenek, működésétől, fáradozásától, lelkiismeretességétől függ az, hogy minden részvényes a maga tökéjének kamatját a világ bármely részében biztosan élvezhesse. Nem is szoktak a vállalatok az ilv igazgatósági tanácsosokat illető tiszteletdijak megszabásában fösvénvek lenni. J Ezen kiadások a magyar kisbirtokosok földhitel egyesületénél kevésre rúgnak, mivel a személyzet igen nagy része az alapító tagokból vagy is oly hazafiaktól kerül ki , kik az egyesület létre jöhetése érdekében áldozatokat hoznak , s a kik nem fognak bő anyagi jutalomra számítani azért, hogy az egylet ügyei feletti tanácskozásokon időnként megelennek. Csak a rendes tisztviselők lizetése fogja a pénztárt a központban terhelni. Még további nagy előnye lesz az egyesületnek az, hogy nem kell vidékenként fizetetett ügynököket tartania, hanem ezekuek teendőit elvégzik az egyesület rendes tagjai. Az egyesület rendes tagjai ugyanis, mint mer említettük, a vidéki clölegegylctck, népbankok, sei gélycgylctck. Ezek a központtal oly összeköttetésben lesznek, hogy kölcsön csak ezek kezein keresztül fizethető ki ; ezek szedik a kamatokat és törlesztéseket, tehát mint az cgye*ület megbízottai az egye ; sülét nevében közvetlenül érintkeznek a felekkel. ! Gondoljuk csak meg, minden más magas vállalatok| nál mennyibe kerül a fő ügynökségek tartása, s c; zen felül mennyi kárt okozhatnak ily ügynökök, kik la társulat iránt csak saját hasznuk tekintetéből érdeklődnek; akkor tudjuk méltányolni eléggé a földhitelegyesületuck ily közösérdekü szervesen összeI függő ügynökségeinek fontosságát, : A hazai iparosság ügye a képviselőházban. Káth Karol, városunk országgyűlési képviselője, a múlt héten, február 8-án következőn indokolt intcrpellatiot intézett az illető ministerhez a képviselőházban: Az interpcllatió, melyet bátor leszek a földmivelés! ipar es kereskedelemügyi minister úrhoz intézni, egv oly legújabbkori törvényünkre vonatkozik, mely hatásában a törvényhozás célzatainak egyáltalán nem felelt meg, : sót, mely lényeges részeiben a célba vett nagy fontos; ságú érdekekre nézve nemcsak hatálytalannak, hanem egyenesen károsnak bizonyult. A törvényhozó faktoroknak nem képezheti egyedüli feladatát a törvények alj kotása, hanem feladatát képezi annak éber megfigyelése is, mennyire felelnek meg a hozott törvények hi. vatásuknak a gyakorlati alkalmazásban, és ha a gyakorlati életben a legjobb intentiok és a legszebb eszmék üdvöset nem eredményeznek, ágy hiszem nein szabad késni, ha kell még némely szép eszmékről való lemondás árán sem. a mutatkozó hiányok gyökeres orvoslásával. Az 1872-ki ipartörvény—ezt be kell ma már ismernünk, — nem számolt kellőleg a nálunk létező és egyhamar létezhető factorokkal s a hazai iparosságot az oly paragrafusok egész sorával ajándékozta meg, mel' lyekben gyönyörűsége telhetik ugyan az „eisenaehi" catheter - sociálistáknak, de melyek, hogy a gyakorlati 1 életben csak némi gyökeret verhessenek, még évtizedek kellenek. Lehetnek eltérő nézetek e házban, s talán magában a kormány kebelében is arra nézve, vájjon kell-e egyáltalában s mily eszközökkel kell egész közgazdaságunkat eddigi egyoldalúságából kivetkőztetnünk; tehát lehetnek eltérő nézetek aziránt, kell-e Magyarországnak mint eddig, kizárólag agricultur államnak, egyszersmind iparos állammá is fejlődni; mily közgazdasági politikát kell hazai iparunk extensiv és intensiv fejlődése érdekében elébb utóbb inaugurálnunk: mondom industríalis hivatásunk tekintetében lehetnek a nézetek eltérők, valamint csakugyan igen eltérők is. I)e már arra nézve, hogy iparunkat, legalább kiterjeazkedésének és versenyképességének jelen fokán tartsuk fenn, hogy ne hagyjunk egyik iparágat a másik után elpusztulni, hogy ! összefont karokkal nem nézhetjük a polgári középoszí tály legszorgalmasabb, leghazafiasabb művelődési kezesi seggel nagy mértékben biró elemeinek végromlását: eziránt úgyhiszem, e házban eltérő nézetek nincsenek. Midőn egyrészről a királyi trónbeszéd, másrészről, e ház válaszfelirata ismételten hangsúlyozta az ipar és kereskedelmi viszonyok javításának szükségességét, már esak államháztartásunk rendezésének szempontjából is; midőn esak legközelebb lépett életbe a kereskedelmi codex, midőn talán már a közelebbi napokban fogja a magyar váltótörvény és reinényhetőleg nem sokára a csődtörvény is a ház tanácskozásainak tárgyát képezni, lehetetlen a kormánynak, lehetetlen a parlamentnek szemet húiiNiű egy már meghozott, törvény hiányai előtt, mely I az iparososztályra nézve mind meg annyi existentialis kérdést képező intézkedéseket foglal magában. A hazai iparosság, tudjuk, nem üdvözölte örömmel I az 1872-iki ipartörvényt és korainak, azért károsnak tartotta a korlátlan iparszabadság behozatalát a nélkül hogy ennek szükségszerű előfeltételeiről gondoskodás | történt volna. Azóta az e téren szerzett gyakorlati ta| pasztalat nyomán állítom ezt, az 1872. VIII. t. c. alapI elvével, az ipari vállalkozás szabadságával, mint a kori szellem elutasíthatlan követelményével iparosaink zöme megbarátkozott, és e szerint az ipartörvény módosítása iránt mind haugosabbau nyilvánuló kívánalmak nem vonatkoznak a törvény ama alapelvének fel forgatására, különösen kiváltom e tényt ez alkalommal hangsúlyozni. Tehát nem arról van szó, hogy a vállalkozás szabadsága ipar és kereskedelmi téren bármikép megszorítás| suk, nincs szó az iparűzésnek a szakbeli képesítés ki! mutatásától való függővé tételéről; nincs szó a céhrend! szeri hagyományokkal bármily modern alakban való megalkuvásról, hanem igen is szó vau az iparos tanviszony szabályozásáról és a kötelező szakoktatásra vonatkozó törvényes intézkedéseknek hatályosabb érvényesítéséről: szó van a munkaadó és segéd munkás közt azoknak Ígérkezett, kik szolgálatot vállalatidnak, az absolut kormány alatt s beállt kormány biztosnak, miből aztán megye főnökké emelkedett. Ekkor fivére ügyvédet küldött nyakára, kétszer annyit űzetett, mint a mennyit osztályrészéért s kijelentette, hogy ezentúl előtte csak egy Horki él, s ez ö ma ga. Nem is hallott azóta sokat felöle, miután az első levelet felbontatlan küldte vissza, reá irván: für mich ist der Herr K. K. Comitatsvorstand todt" minden viszony megszakadt köztük. Az ú jságok pedig keveset írtak róla. Hatvanegyben olvasta, hogy elkellett hagyni megyéjét, — hatvanhárombau olvasta kinevezését adíninistratorrá, — hatvanötben olvasott holmi macskazenékről s a „hivataltól kegyelemből felmentésről" — mint a stylus dicasterialis a felmentést fogalmazta,— azután cscud volt a politikai terén róla. — Utoljára hatvankilencben vette hirét. Az akkori börzcválság áldozata lön. Papírokba fektette pénzét; melyek rögtön alább szálltak, a differenciák nyakára jöttek és hogy a gondtól, ínségtől megmeneküljön, főbe lőtte magát. — No, ez a méltó vég az eletéhez — mondta ekkor Horki bácsi, öklével asztalra csapva, s várta hogy majd jönnek a koldusok a nyomorban hátra hagyott nő és két gyermek, tőle alamizsnát könyörögni. De ebben Ilorki bácsi csalódott, napok és hónapok multak, nem jelentkezett senki, az öreg úr nagy boszuságára, ki már a feleletet is megírta előre, mit nekik küldend, — hozzá csatolván végrendelése másolatát, melyben Pál szolga és Zsuzsa aszszony egyrészt, a sárospataki collegium másrészt, szerepelnek mint föörökösök. Mikor aztán sokáig nem jött semmi, azzal biztatta magát. — Azok is elpusztultak. Arra, hogy azok büszkébbek is lehetnének, semhogy koldulnának, nem is gondolt. Nem a maga mértéke szerint mérte őket. Csökönyös volt ebben is, mint mindenben ; mert öccsét elvetemedett embernek tartotta, jót családjáról sem birt föltételezni E két rögeszmén kiviil, hogy t. i. soha ki nem ment udvarán kiviil és hogy öescsét és családját gyűlölte, nem volt szeszélye s igy uem volt nohéz öt kielégíteni. Az ételekben nem volt válogatós, csak jó töltött káposztája és füstölt kalbásza legyen minél töbször, hozzá egy kis üveg bakatori, a többi mellékes volt és csak kozmásnak nem szabad volt lenni, megette ö az édes tésztát ugy, mint a sült csirkét. Ebben tehát tág térő és kevés baja volt Zsuzsa asszonynak. De Pál szolgának sem volt ám sok baja. Csak reggel ott legyen a töltött pipa az ágynál, hogy mire fölébredt, mindjárt rágyújthasson,— nyolc órakor ott a kávé az asztalon, utáuua megint egy friss pipa, délután megint és vacsora után megint; a szilvoriumos üveg üres ne legyen soha, a magyar csizma pedig ! fényesre legyen mázolva, a többi Horki bácsi gondja volt, pedig váltig erősítő, hogy sohasem unatko| zott, s ebben igaza lehetett, ha az olvasás és a sétálás udvar, tolyosó és házi kertben, meg egy kis motozás a virágok körül elég szórakozást nyújtott neki. Korán kelt, korán feküdt—ezzel teljes képét adtuk Horki bácsinak, kiről az egész vidék annál többet beszélt, minél kevesebbet látták, s kiről a | dajkák minden rémmesénél annyira megemlékeztek ; hogy végtére is a fiatal nemzedék alatta valami rémalakot képzelt magának, kis szarvacskákkal fején, ki hamis pénzt ver és talán emberhússal él. Soron kivüli nap volt a vasárnap, ekkor eljöttek a falubeli katholikus plebanus, a ref. lelkész, a jegyző, meg a „görög/' e néven volt a falubeli egyetlen kiskereskedő ismervc-egy játszma tarokkra, hol azután pipaszó és bakatori kortyok, olykor egy kis falatozás mellett elfolyt az idő késő estig. Ilyeukor I a kutyák láncon voltak, mig a falu honoratiorjai el | nem távoztak s csak mire a kapu kilincse lecsukóI dott utáuok, vették megint át uradalmukat. Es épen egy ily soron kivüli nap volt az, mely röl a Horokfalusiak mai nap is sokat és fejrázva bcszéluek, és melyen azon történet is kezdődik, mely minthogy Horki bácsinak tagadkatlanul rokouszcu-