Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876
1876-12-02
lli lU hU i a ..Pápai rapok- 49. számához. emeleti nagy gyüléstermébe, hogy a helyi lapuk által mar jó eleve jelzett sajtó vétség esküdtszeki tárgyalásai! részt vehessen, olyannyira, hogy a tárgyalás megkezdésének 0 órára kitűzött időpontjában már zsúfolásig megtelt a megyeház nagyterme s a mintegy hárumszázra menő hallgatóság lázas kíváncsisággal várta a tárgyalás kezdetét. Vádló id. Beiger Mór l)r. Schwarcz Samn képviselőjével a mint megjelent s a számára kijelelt helyet elfoglalta, suttogva kérdezte egyik hallgató a másiktól hogy: hát a vádlottnö védője váljon ki lesz? He a kérdésre senki sem tudott megfelelni, és csak akkor táoiadt sejtelme a nagy közönségnek a védő kiléte felöl, midőn az eskiidtszek birói elnöke. Bárdossy ászló. egy ik törvény széki szolga által a hallgatóság közül Éhen (ívnia helybeli fiatal ügy vedet sürgősen hivatta, hogy vádlottnö kívánatára ennek ügyét védelme/.ze. Az esküdtek már ellőglták h Keiket, mígnem 0 és fél órakor a törvényszéki hiiák is megjelentek Bárdossy László elnöklete alatt, s a zöld asztal körül helyet foglalván, velők szemközt a szegényesen öltözött vádlotton iilt le, s tőle jobbra, a pauaszló és ké|»\iselöjével ; _ 9 szemközt, Eben (»yula védő ügyvéd. Az esküdtek felesketését illetőleg és érdeklett lelek kivetési jogának gyakorlása után, elnök a vádlottnö személyes viszonyaira vonatkozó általános kérdésekkel a tárgyalást megnyitván, vádló és vádlottnak a törvény irány iránti tiszteletre és Hiedelemre való figyelmeztetése mellett, a vádlevelet a törvénvszéki jegvző által felolvastatja s egyúttal vádló képviselőjének kívánatára, .1. Berger Mór erkölcsi bizony itvanyai is felolv astattak. \ dia vedö iigyvéd nem mulasztotta el megtenni kifogását a inast elintett erkölcsi bizonyítványok felolvasása ellen ama indokból, mert azok még 1853 és IMII. sót még légibb időkből keltek, tehát vádló mostani jó erkölcse mellett bizonyítékul nem szolgálhatnak, —mivel azonban ennek ellenere azok felolvasása elrendelteteti: ,.miután — úgymond a védő -- valamely tárgy egvi-ni értekét megbecsülni s azt inegbirálni csak akkor vagyunk képesek, ha annak nemcsak lény, —hanem árnyoldalát is szemlelet alá veszsziik ; nemkülönben valakinek erkölcséi bírálat alá venni, s azt értéke szerént megbecsülni csak ugy tudjuk, ha annak jó és rosz oldalai egymás melle állítva látjuk; ugyanazért csupán a lölolvasott erkölcsi bizonyítványok állításának incgcáfulása szempontjából kérem vádlotton nevében a/, itt lelmiiiatott három rendbeli bizonyítvány felolvasását, hogy az azokban foglalt tények altal kellő értekükre szállítassanak le a bizonítvány okban oly annyira hangsúlyozott j ó e rk ö lese i id. Berger Mórnak. u \ felmutatott három rendbeli bizonyítványt a törvényszék átolvasván, mivel azok foglalata id. Berger \|ór múltját sötét színekkel ecsetelték, — es mert ily bizonyítékok szolgáltatását a sajtó törvény meg nem engedi. azok felolvasása megtagadtatott ; de ezek helyett védő Éhen (Jyula kérelmére felolvastatott a „Pápai Lapok u I8? 5. évi évfolyamának II7. számában a Nyílttéri rovatban megjelent felszólítása id. Beiger Mórnak, melyben mindenkit, ki őt i ágalniazza, vagy becsületében sérti iágalmazóiiak nevezi: s egyúttal felhívja a közönséget, hogy bárki ny ilatkozhatik becsületére és anyagi meggazdagodására \ onatkozólag. A vádievei kapcsán benyújtott iratok felolvasása után vádló képviselőjét elnök a vád előerjesztésére | Iliv ja IVI. |lr. Schwarez Samu hosszasan fejtegeti, hogy minő büntettet képezett a becsületsértés és rágalmazás a görögök— es rómaiakuál és mily szigorú büntetesse! sújtatott; lehozván ennek jogtörténeti fejlődését a jelenkorig; s felemlíti, hogy vádló, l.égrádyiié ny ilatkozata által egész családjával együtt a társadalomból kivettetett, minél fogva az esküd>zcket arra kéri, hogy adja öt vissza ismét a társadalomnak ; állítsa helyre becsületét, vádlott elitélese által. Mire következett vedö ügy véd Klien gyulának rögtönzött, de minden körülményt, — mely csak vádlott mentésére szolgál -- felölel» védbeszéde, melynek itt közöljük rövid kivonatát: ,.Fajdalom, hogy hazai igazságszolgáltatásunk terén. egyedül a sajtó vétségek esküdtszéki tárgyalása az. mely nem töri a mentő körülmények bebiznny íthatását; mert ha a bizonyítás kizárva, illetőleg egy edül a sértett jó erkölcsének igazolására szorítva nem volna, ugy nyugodt lélekkel várnám az esküdtszék ítéletet; mert be tudnám bizonyítani a panaszlott cikknek mind azon állítását, melyek által id. Berger Mór becsületében magal sértve véli. — K rám nézve kétségtelenül hátrányos körülmény tudatában és ennek ellenére, — biztos bittel nézek mégis a hozandó Ítélet elé; mert tudom, hogy önök egy edül a benső meggyőződés és tiszta lelkiismeret sugalmát követik és hogy egyedül a felderítendő tényállás szolgál igazságos íteletük alapjául; ha pedig a tényállást felderítem s ha ennek körülményeit fontolóra veszik: ugy ítéletük csak felmentő lehet! I37ö-dik évi 3'J-dik számának nyílttéri cikkecskéjére, melyben Légrádi l'álné id, líerger Mórnak ugyan e lapok .">"• számában teU lolhivásár:., lépjen íol eile. villan, ki alapos vádat tud eme miiitli;. Ő valakit kifosztott volna kamatzsarolásaival, kinyilatkoztatta, houv őt családjával együtt tönkre telte, Hallják tehát uraim a tényállást. Id. Berger Mór az 1804. évben Somogy megyei tartózkodási helyétől a büntetőtörvénybe ütköző cselekvénye miatt menekülni kényszerülvén. Pápára jött, s ott igen korlátolt anyagi viszonyok között megtelepedvén, szatócs üzletet nyitott; azonban ezen üzlet oly silány forgalomnak örvendett, hogy jónak látta azt Berger Mór az uzsoráskodás tizeimével kapcsolatba hozni; és ez ugy látszik meg is hozta sikerdús eredményét : mert a s/.cgény szatócs a mai napon már hét éltékes háznak tulajdonosi; több mint 8000 Itt bekehlezett követeléssel bír, 24, 00. sőt 120°/,, kamatokkal; ezen kiviil több mint ílllltl Irtot váltó speeulatiókban tart szüntelen. -llogv azonban hány szegény család esett áldozatni, hogy az összehalm izott ezereken Ininy koldussá vert könye szál ad--arról nem beszél a kiónika! A sanyaiu idok miatt történt, hogy az itt előttünk iilö szegény asszony is pénzre -zorult; hogy siránkozó liet kis gyermekének zokogását a mindennapi szükséglettel elhallgattassa.-- Először .>0 Irtot vett kölcsön bizalmas szomszédjától id. Berger Mórtól; s ezt leli/,elven később, vagy is I8?ll-hnn 250 frtnt oly kikötéssel, hogy ezután cs; k t .">" u kamatot fizet. — he midőn id. Berger Mór lalta, hogy a szegény asszony a kölcsönösszeget visszafizetni nem képes. -- öt perrel, végrehajtással fenyegette mindaddig, inig nem megígérte, hogy az említett töke után 120",, kamatot fizet, — igy történt ezután, hogy a 2>0 fitos tökéből a múlt évben már több mint 1000 frt lett; s ekkor id. Berger Mór uzsoráskodási műveletét végeredményre juttatni törekedvén, titkos szövetkezések, önző érdekeinek leplezésével oda vitte vádolattuli ügyét, hogy ennek tényleges 5111111 ftot élő, bíróilag H000 és néhány száz fiira becsült házát 1000 és néhány száz litert megvi tte, s eként eszközölte a vádlottnö töiikrcjutását olyannyira, hogy alig képes életét, népes családjával együtt ellengetni. Tudta jól Pápa közönsége, hogy id. Berger Mór mily gálád utmi szerezte oly mesés gyorsasággal óriási vagyonát, — a miért is midőn a mull év ben a jövedelmi adó kivető bizottság id. Beiger Mór bekehlezett követelései alapján egyedül, a megfelelő adóval megrótta, lélszólainlott ellene és szidta, átkozta az ily intézmény eket! Be a kivetésnél jelen volt nagy sokaság megbotránkozva vette tudomásul Berger felszólamlását és egyik-másik megjegyezte közülük, hogy könnyen fizethet adót az, ki oly könnyű szerrel szerez oly nagy vagyont; sőt még a való tényeket hűen kifejező szigorúbb, keményebb kifejezéseket is kockáztattak; minek következtében id. Beiger Mór saját neve alatt az előbb felolvasott felszólítást tette kőzze; minek folytán vádlottnö id. Berger Mór állal mintegy felhív a látván magal, hogy talán azon iájdnluiakért, mely eket tonkrejuttatása altal neki szeizett. némi elégtételt szerezhessen, bizony a szegény kétségbeesett vádlottnö ugyancsak a a vádló által kijelelt utón. tudniilik a hírlap utján, közzé tette nyilatkozatát, hogy Berger Mór vagyonát gálád utón szerezte, es hogy ot is megfosztotta mindenétől! Minek valóságáról elég bizonyságot tesz az általam előadót tényállás, mit íiuloni, az igen tisztelt esküdtszék is belátni kénytelen. Keresheti-e teh:it becsületét az. ki nyilvános felszólítás folytán annak megsértésére alkalmat, meghatalmazást ny újt ? Mily vélemény nyel legyünk oly egy én iránt, hogyan ítéljünk olyan egyén felöl, kit a közvélemény elitell már rég és e miatt hírlapi felszólítás által igyekszik visszaszerezni becsületét? ki, hogy viszszariaszszon mindenkit a nyilatkozástól: már előre, nyilvános felhívásában rágalmazónak bélyegezi azt, ki ól becsületében megtámadni meri! Hiszen, ha jogászi szempontból veszsziik bírálat alá a fenlörgó körülményeket, még a száraz törvény szavainak alkalmazása melletl n » sem lehetne vádlottnöt bűnösnek ítélni; mert a becsületsértéseknél alkalmazott visszatorlás elveinek szemeelött tartása mellett kétségtelenül meg kell gy őződnünk hogy vádlott nö nyilatkozatának állítólagos sértésével, csak azon sértés lön kigyenlíive, a melyet használt id. Berger Mór hírlapi felszólításában; mely ben ugyanis rágalmazónak nevezi azt, ki öt becsületében bántja! Esküdtek! nem a szánalom, avagy egyéni elfogultság, de az igazságra való hivatkozással kérem önöket, ítéljenek legszentebb meggyőződésük és legtisztábl lelkiismeretük szerint. S ha ezt teszik: ugy vádlottm bizonyára fel lesz mentve; mert nem-e volna a legszembeötlőbb igazságtalanság az, hogy: id. Berger Mói uzsoráskodása folytán a szegény asszony töukrejutoti és most még felül rá fogsággal büntettessék ? k í Az itt nagyjában közölt véd beszéd után ismét dr Schwartz beszélt és végül vádlott védője röviden. A mire az elnök összegezvén a tárgyalást, az alább in három kérdést felolvasván, ugy ezeket, valamint a perbeli irományokat azon figyelmeztetéssel adta át az esküdteknek, hogy a fenforgó ügy ben férfias bátorsággá és meggyőződésük szerint ítéljenek. Erre az esküdtek a számukra kijelelt terembe vonullak vissza és alig 10 percnyi tanácskozás után a kíváncsiságtól ego közönség előtt megjelenvén, megválasztott főnökük által a következő ítéletet hirdették ki a törvényes formaságok megtartása mellett: 1. Meg vannak-e gy őződve arról, hogy a panaszlott cikket vádlott no irta? Egy haugulag: igen! 2. Kepez-e a vádieveiben foglalt kifejezés becsületsértést ? Egy haugulag : nem! It. Vetkes-e vádlott no a panaszlott cikk írása által" Egy haugulag: nem ! Hosszas éljenzés harsant fel a leiemben ezen ítélet kihirdetése iitáu cs a törvényszék v ÍS /a vonulván, id. Berger Mórt 02 frt költség fizetésében :.i;-ztalta, s miután annak képviselője seniiniségi panasz ! bejelentette, a tárgyalás délután fel egy órakor veget élt. A. A. Heti szemle. December 1. A politikai láthatár még most sein tisztul : s i y a jóslatok meg mindig a háború télé irányulnak. A ,,lapok" telvek találgatásuk cs combinatiúkkai Salisbury loid Angolország küldöttének-- körútjára vonatkozólag. I tazásáuak célja megtudni, hogy minő nézetőcii vannak ;i hatalmasságok a irarantiakra nézve ; váljon pártolják e Augolország nézetét mely az o c e u pali ó u a k ellene van ; vagy elto• ' I t 1 . f 1 fv gadjak-e < )roszország előterjesztését, mely minden áron az o e e u p a t i ó r a vezet Salisbury az udvaroknál altalános szívélyes fogadtatásban részesült; •le küldetését illetőleg — kétértelmű feleleteknél és biztatásoknál aligha kapott egyebet. Monarchiánkat illetőleg a W. T.-nak írják, miszerint Audrássy gr. akként nyilatkozott; hogy Ausztria Magyarország i n k á b b k a r ő 1 t v e m e g y () r o s z o r s z á gg a I a porta e 1 1 e n. mint Anglia és <)roszország közt valahogyan külön egyezmény létesüljön ! Annyi bizonyos, hogy a porta ellen indítandó oceupationalis hadjáratot nemcsak orosz, hanem másrészről is előbb-utóbb megfogják indítani. Hogv a n Ot I o J porta erejének minden maradványát ellene veti ezen c i v i 1 1 s a t i o n a I i s nemzetközi barbai ismusnak azt határozottan kijelentetlek a signatarius hatalmaknak. Bármely oldalról jövő occupatiot hadüzenenek tekint a porta. Váljon Anglia támogatandja-e e nézciben a tények mezején Salisbury Konstantinápolyija érkezte után nem sokára kideriilend. A keleti ügynél ránk nézve nem csekélyebb fontosságú dolgok történtek a napokban Bécsben. Monarchiánk két pénzügyminisztériuma a pénzügyi kiegyezés munkálataiban a bankra nézve is bizonyos megállapodásra jutottak ; azonban ugy jártak, mint azon két ember, kik a medve bőrére előre megalkudtak, - a nemzeti bank ugyanis, melytől a tervezet valósítása tiiggött, nem fogadta el a tervezetet. Igaz ugyan, hogy De I'retis osztrák pénzügyőr akként nyilatkozott, miszerint a tervezet lényeges módosításokat nem zár ki ; de attól lehet tartani, hogy e lényeges módosítások monarchiánk két fele közt óhajtandó k i e g y e z é s t fogják kizárni. K r i, ö \ i 1' 11.1 iv. Papa, november T. szerkesztő úr! Legyen szíves becses lapjában következő soraimnak helyet engedni. Jótékony nöegylétünk ismét ujabb jelét adta találékonyságának, l'gyanis a mull szombat estéjén tombola-játékot rendezett, mely en már régebbről fenmaradt nyeremény-tárgyak lettek kijátszva. Xem akarok a rendezés bírálatába bocsátkozni; mert ha lehetett volna is némi hiányt tapasztalni, ezt a jótékony cél iránti tekintetből könnyen el lehetett volna nézni. Annyit azonban— a tett tapasztalatok nyomán— mondhatok, hogy a szép számmal jelenvoliak kedélyesen, fesztelenül mulattak, mit Cseresnyés jó liirii zenekara még inkább előmozdított. Az esteiy fénypontját képezé, hogy dr Ma kara (»yörgy ur felszólítására a török sebesültek részére gyűjtés történt még pedig oly szép eredményűvel, hogy csakhamar 110 frt 40 kr. gyűlt össze, melyhez a nőegylet még 2 frttal járulván, öszszesen tehát 112 frt és 40 kr. jött egybe, mely összeg e lapok I. szerkesztőjének adatott át, hogy azt a budapesti egyetemi ifjúság gyűjtő-irodájába küldje. (_Már elküldtük). Igy tehát két cél lön elérve: hozzájárultunk némileg a jótékony nöegy let szegény einek segélyezésére, s adakoztunk a török sebesültek részére. Egy jelenvolt. Az- ismerei!erjeszIö-etjtflel múlt vasárnap felolvasást tartott, de sajiiosan kell konstatálnunk, hogy nagyon kevesen jelentek meg. Az egylet mindent megtesz, hogy érdekessé tegye felolvasásait, hogy minél nagyabb szánni hallgatót vonjon körébe, s ím. a közönség oly gyér számmal jelenik meg, oly hideg közönbös séget tanúsít, hogy ezt említés nélkül nem hagyhattuk. Hymen, vid Károly, helybeli ügyvéd bájos leányát, (•izellát, e hő 27-én vezet é oltárhoz Hűhón pécsi ügyvéd. Az esketési szertartási ngos II ollós y .lusztinián dömölki apát ur végzé. Zavartalan I ölöm és boldogság kisérje az uj párt! — Selttrarcz Ferdinand pápai illetőségű 15 éves izr. fiú — mint a „Veszprém írja—f. hó 25. a város-reudóri hivatalban jelentkezett és segedelmet kért további utazásra. — Ezen íiű a iiew-york-i consiiltól kiállított útlevelét inutatá elő; meglepő, m zetinl ezen fiú