Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-11-11

Észrevételek Pereszlényi J. úr viszonválaszára. II. Hogy mit akar tisztelt Pereszlényi úr Buekle Tamás s Bocsor idézett szavaival a ker. vallás természetes gyümölcseire, illetőleg őseink értelmi műveltségére vonatkozólag, őszintén szólva, ismét nem értem. Ezekkel újólag oly állítások ellen polemizál, a melynek az én megtámadott cikkemben se liire, se hamva. — Csak a kérdésnél maradjunk. Bocsor, Horváth Mihrly és társaik őseinknek szép jellemvonásairól a ker. vallás elfogadását s ennek alapján évezred viharaival dacoló államalkotását feltételező értelmi képességeikről emlékezve, történetírói hűséggel elbeszélik, hogy Német- Olasz- Francia- s Görögország évtizedeken átszenvedtek a magyarok pusztító becsapásai miatt. Ezek nyomán szóltam én is őseinkről, nem tartván szükségesnek hibáikat dicsőíteni. Ezért kelle Pereszlényi úrnak a személyeskedés terén, a rágalmazás, ferdítés fegyvereit forgatva agyonfárasztani magát. — Hogy melyik volt azonba kettőnk közül egyoldalú, melyik nézte az éremnek csak egyik oldalát, ennek megítélését az elfogulatlan közvélemény Ítéletére bizom. Egyszersmind felkérem tisztelt ellenfelemet, hogy soha se törekedjék az ősök tiszteletéből privilégiumot csinálni. Tiszteli azokat más is, tisztelem D én is, csakhogy én tisztelni tudom őket elkövetett hibáik dacára is, és csak sajnálni vagyok képes azt, ki kénytelen a történet világító fáklyájától elfordulni, mint a struc madár a homályt keresni, azért, hogy megóvhassa kebleben az ősök iránti tiszteletet. Midőn őseink bejöttek e földre folytonosan diadalmi küzdve, leverték az itt talált népeket. Egy iró szerint azonban a szakadatlan győzelmek sora, igen erős csábítás a hősökre nézve, mely könnyen ragadja őket tovább céltalan hadjáratokra is. — Ez történt őseinkkel is. A honfoglalás diadalmas napjai után. megtámadták a szomszéd népeket is, és győzelemtől ittasulva mind tovább hatoltak s pusztítva es zsákmányolva hordozák meg dúló fegyvereiket a közel és távol országokban. Ezt a történet tanítja, s ezért méltatlanul gerjedt tisztelt Pereszlényi úr haragra. Az aug.slurgi vesztett csata után népünk vezérei más irányban kezdtek gondoskodni a nemzet jövőjéről Kezdették becsülni a békét. »S mikor fellépett a lánglelkü István, ki legtisztábban megértette az idők intő szavát, megismerte a ker. vallást, mely szelídséget prédikál ; megkedvelteti a néppel a béke munkáit s a testvériség kapcsát fogja képezni a magyar és a többi népek közt, midőn belátta végül, hogy harcias népének a sok háborúban pusztításhoz szokott természetét épen a vallás felvételével lehet megváltoztatni, s mindennek tudatában lelke egész lánghevével fogott a térítés nagy munkájához. a magyar nép követte királyát, templomokat emelt a kereszténység által hirdetett Istennek: ,,Belépett a művelődés utján haladó nyugati népek sorába s nemzeti léte biztosítva lett. A ker. vallás szoktatta rá, hogy új hazáját a béke munkáival törekedjék kedvessé s igazán a magáévá tenni." ,,Ettől ihletve lett később a magyar vitézség a nyugati műveltségnek a keletről előre törő pusztító néprajok ellen egy erős védfala." Ezeket mondtam t. Pereszlényi úr megtámadott cikkemben magyar őseinkről. — Szóljon harag nélkül, ugyan mit tart ön ezekben méltatlannak s valótlannak ? E lapok 41-ik számában folytatja Pereszlényi ur alaptalan gyanúsításait, s aztán Attila jelleméről s hunok viszonyairól elmélkedik Jámbor P. „Ma gyar irodalom történetéből" hasábokon át, és elakarja magával hitetni, hogy mindezzel kiderítette az én cikkein egyoldalúságát. Az okoskodás uielylyel e számban fellép, igen sajátságos világításba helyezi Pereszlényi urnák logi kaját. Először ugyanis beismeri, és épen azt hibáztatja, hogy a hun népről nem állítottam mást, mint hogy győzhetetlen királya alatt ott tombolt a porba omlott Europa homlokán, s végül bálványaival együtt eltűnt a történet színteréről a semmiségbe Hojrv miért nem beszéltem többet a hunokról, D. ' elmondom röviden, tárgyilagosan. Minden hat osztályt végzett tanuló tudja már azon szabályt, hogy ha az ember valamit ir, szükség, hogy mint cél egy fögondolat álljon előtte, a melynek kivitelére törekedve a mellékletekre csak annyiban terjeszkedhetik ki, a mennyiben ezek ama fögondolat teljesb kivilágítását elősegítik. A helyes gondolatmenet: ,, . . . seniper ad eventum testinat," vagy is mindig a főcél felé irányul. Kuszált szóhaltnaz lesz annak munkája, ki nem hallgat a római iró által hangoztatott figyelmeztetésre : ,,Ordinis liaec virtus erit. . . 111 iam nunc dicat, iam nunc debentia dici, pleraque difterat. . ." Csak azt kell a fögondolat elemzése körül elmondani, ami oda tartozik, minden más mellőzendő. Megtámadott cikkemnek ama helyén én a ker. vallásnak az államalkotásra s a művelődésre gyakorolt befolyását törekedtem kiemelni, s a hun népről itt nem mondhattam többet, mint hogy, bár ha talmasb volt a magyarnál, s eltapodott Európában minden ellenállást, miután a ker. vallást nem fogadta be, a szakadatlan harcok közt végül is szétporlott." Ennyit joggal írtam, többre nem volt okom kiterjeszkedni. — Csak a roszul leplezett tehetetlen harag támadhat meg azért, — csomót keresve a kákán is, — hogy miért nem adtam Attilának bővebb jellemrajzát; mint szórta tele marokkal a pénzt, mint eregette szélnek az ellenséges városokat stb ! Horváth Mihály 8 kötetben irta meg őseink történetét, s Attiláról alig néhány sorban emlékezik meg. Bocsor négy kötetes történeti müvében Attilának az ,,Isten ostorának" jelleméről — pusztán csak hódításait s halálát említve fel — nem ir egy szót sein. S a mit ezek terjedelmes nagy munkáikban nem láttak szükségesnek*, Attila jellemrajzának s a l)e ha már ennyire vagyunk, tekintsük meg a c-alád házi-könyvtárát is — hisz e művelt században is találhatunk még némely háznál ; mit fogunk itt tapasztalni V Egy két napilap mellett néhány folyóirat hever, gyönyörű fanietszvényekkel illustrálvaAz egyik tüzet épen föl van tárva, és igen épületes modorban tünteti föl a csárdai mulatság kellemeit* Méltó tárgy a megörökítésre! A másik füzetet épen most lapozgatja a család r e m é 11 y e. mintegy 13— |4 éves fiú. Ez a mama szemefénye! — Csinos barna gyermek, és — mint a mama mondja — korán érik. mert már a cselédeket is jól össze tudja szidni. E korai érettséget mind a könyvekből szívja be ; mert szeret ám olvasni ! Egész nap sem tesz mást, csak mindig olvas. Most is azért vette kezébe a második füzetet, hogy a megkezdett rémes ,»históriának'' folytatását olvassa. De az első lapon épen egy illustratió van. Majd kifordul a gyermek szeme j oly erősen nézi A kép a históriában" előforduló egyik jelenetet ábrázolja, midőn a haramia egy felvidéki várkastély úrnőjét éjnek idején elrabolja. A kivitel természetesen igen sikerült; mert az éjjeli pongyolát nagyon jól feltünteti. — Van itt még több francia regény is Paul de Kocktól és Sue tol Ezeket a mama a kölcsön könyvtárból hozatja a kis Guszti számára, hogy a francia nyelvben magát gyakorolja és egy kis s a 1 o 11 i a s s á g o t is tanuljon Még a ponyva - irodalom is képviselve van ! Ott látjuk Bucsáuszky Alajos kiadásából a legszebb példányokat : „Árgyélus király,'' „Fejetlen barát," „Hétfejű sárkány/ s több szebbnél szebb olvasmányokat. Ezeket minthogy könnyen zsebre lehet dugni, iskolába hordja a kis Guszti, nehogy ! ott 11 11 a t k o z z é k ; mert, tud ja isten — mint a mama mondja — a kis Guszti igen unalmasnak találja a tanár árak magyarázatát. Ilyenkor tehát, hogy az idő kárba ne veszszék, olvasgatni szokott Természetesen a tanár nem igen veszi ezt észre, mert a Guszti jól hátul ül a nagyobbak közt. (Vége következik). Akit még az Isten is megvetett. (lieye'iiyes elbeszélés). Irta: Gajmossy János Iván. III. Ilósz. í. Róza. (\7t. folytatás.) Dombházi Arthúr az öreg Máthé András temetése után egy hónapra visszatért a dombházi udvarházba és e birtok vezetését maga vette át. Kósza hir beszélte felöle, hogy nagyon sok éjet a hegyek között tölt, de arra nem lehet adni semmit is. - Síit ha ott töltötte is az éjeket, — a kiaggatott vaddisznó-tejek és farkas bundák eléggé megmagyarázták, miért tölté az éjeket az erdőn, a hegyek közt! — -I«}' foljt a lél, — s igy mult el a tavasz legnagyobb része, a nélkül, hogy a dombházi udvarházban valami különös adta volna elő macát! o Egy szép májusi nap délutánján Dombházi lovagolni akart Felnyergelteté tehát paripáját, s mint a forgó szél elvágtatott. Az út Volgytelek felé vitt' melyen haladt. — hunok társadalmi viszonyainak ismertetését én tőlem Pereszlényi úr egy cikk szük keretében is megköveteli. Hogy azonban követelése méltányos és igazságos-e, azt Ítélje meg nyugalmasabb óráiban Önmaga. Miután tisztelt ellenfelem először csak azt rótta fel hibául, hogy miért nem irtam többet a hun népről, mint hogy az Attila alatt leverte egész Európát; egyet fordul és azzal vádol, hogy az én állításom szerint a hunok csak rabló kalandorok. Uram, ez önnél logika? Ha igen, ugy minden sértés nélkül kimondhatom, hogv logikájával ön csakugyan igen „elszigetelten áll." Tisztelt Pereszlényi úr ! a mit én a hunokról állítottam, az szilárd történeti alapon nyugszik, azért céltalan tékozolja ön ellenemben nemes buzgalmát. Másrészről, mikor ön folytonosan „költő írókat" szerepeltet ') a történeti tényekkel szemben, tisztelettel emlékeztetem, hogy a történészeket nem szabad összekeverni a költökkel. Ki történeti kérdések körül tekintélyes kútfőkből idézett adatok ellen költőkből merített képzeletdús rajzokkal akar érvelni, támadni, az vagy saját alaposságáról áilít ki szegénységi bizonyítványt, vagy a közönség ismeretköre és itéletképessé^e iránt tanúsít kynikus lenézést. En történeti állításaimnál hivatkoztam Horváth M Bocsor-, Szalayra mint első rangú kútfőkre, s ím ezek ellen Pereszlényi ur sorompóba szállítja egy „költö-irónak" irodalomtörténeti munkáját, melyet az igazságos kritika megjelenésekor — )8'Ji—mint ilyet is gyöngének talált, s kimondotta, hogy kiadása Toldinak classikus művei mellett teljesen indokolatlan. E munkából polemisál Pereszlényi ur goromba megjegyzések közt nevem alá csempészett, de tőlem soha sem hallott vagy olvasott állítások ellen. — Valóságos Don Quichotte hadjárat, melyre csak szánó mosolylyal lehet gondolni. Jámbor P. után akarja Attillának s hunjainak történethü képét adni. Elmondva a többek közt, hogy „Szekrényében meg nem állt a pénz. inert ezt fejedelmi marokkal szórta" . . (Mindenesetre gavallér modor, s csak az a kérdés, ngyan hol szerezte azt a sok pénzt.?) Az útjába esett ellenséges „falvakkal, városokkal kurtán bánt, por és lángba eresztvén őket a négy szélnek " Szép dicséret ! — Pereszlényi ur végül hozzám szólva megjegyzi, hogy ,,a háború most is ilyen, de azért a háborúskodó népek nem rablók ám ! Megengedjen ; ha Attila csakugyan igy járt el, a mint 011 Jámbor Pállal állítja, akkor valóban rabolt és pusztított. Azt tagadom, hogy a háború általán véve 111a is ilyen lenne ; a ki pedig reá törve Megjegyzendő, hogy a „költő irók"- nak is egész sorát lehetne idézni, kik Attilát és hunjait illetőleg nem osztják .láinhor I'. regényes nézeteit. Hogy csak egyet említsek, Jókai ,,a magyarok története" cimii munkájában azt írja, hogy Attila ,,né|>irtó király" j volt . . . kinél a harc célja maga a harc, ki esak országokat I pusztítani, és nem szerezni jött." Az öreg Völgy tel ky kastélya kilátszott a sűrű facso portok közül. Arthúrnak eszeágában sem volt, hogy gazdag, s Öreg szomszédját fölkeresse; s mikor a kastélyt tisztán kivehető, lovának ellenkező irányt adva, viszszafelé akart száguldani. Egyszerre éles segélykiáltás üté meg füleit. A hang felé haladt tehát, mely kétszer is ismétlődött. Kevés idő múlva fenségesen borzasztó jelenet tárult szemei elé. A sziklafalon, mely az út mellett meredeken haladt fel, egy ifjú nő kapaszkodott, kibontott hajakkal, alól egy itjú, alig 25—26 éves egyén iparkodott a fölfelé haladó nőt utolérni. — Segítség uram ! az égre kérem segítsen ! Ez a szemtelen űzött ide tolakodó követeléseivel ! Ez elég világosan volt mondva, hogy Arthúr a helyzetet átértse. Pisztolyát vonta elíi, s a nyomoréit, Ki a hölgyet üldözte, élettelen bukott a mélységbe alá. — Köszönöm uram ! rebegé a hölgy, midőn félelmes helyzetéből menekült. Ön olyan jót tett veleni, mit meghálálni nem lehet! — Sok köszönni való nem igen van benne, mert - meggyilkoltam a merész ifjút, ki vakmerően kegyed után tneré nyújtani kezét. — Nem is volt ö egyébre érdemes — feleié a hölgy megvetéssel, atyám is ezt teszi vele, ha megtudja mi történt. — En különben talán terhére is vagyok kis-