Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-10-28

III, évfolyam. 44. szám. Vegyes tartalmú társadalmi hetilap V pápai jótékony nőegylet- az ismeretterjesztoegylet, kertészeti társulat, lövész- tűzoltó- és a „Mercur

u-egylet A lap szellemi részét illető közlemények a szerkesztő Piipil, OklÓI>d' lakásái'a! Főutca 20. sz , emelet, 7. ajtó, küldendők. Előfizetési és hirdetési dijak, felszóllamlások, W «1 .j dits Ii. á 1* O I >' könyvkereskedéséhe, megyeházzal szemhen , mtézendők. Megjelenik e lap hetenkint egyszer, szombaton, egy íven. Eloíizetési díjait: Egy évre fi fr. Félévre 5 f

r. Negyedévre 1 |

r. kr. A llinletósi dí.jalc térfogat szcrintszámílalnak: I 8Q eentim. 20 kr, öOQ ceutimeterért 50 kr, 70Q eentimeterért 70 kr, IOOQ centim. 1 frt, I50Q centim. I Irt 10 kr, 200Q centim. 1 ft, SO kr, 300Q centim. 2 frt. 10 kr, 400Q centim. 3 frt. A közbeeső térfog;.toknál a következő magasabb fok díjjá számitatik. liélyegdij mindig kiilün (izélendő. Felelőn szerkesztő: Fiit'Odi All>in. Kiadó: Wajdits Karoly. Egy régen megpendített eszme. L»J.ár jó ideje annak, hogy valaki e lapok hasáb— * jóin egy alakítandó egylet eszméjét pendítette ineff. Az egylet említésénél olvasóink bizo' nyára igy gondolkoznak magokban: már ismét egylet, nincs már elég? Hisz van városunkban nö-. tűzoltó-, ismeretterjesztő-, kertészetistb. egylet, minek ismét egy uj? Igaz. van sok egyletünk, de azt senki sem vonhatja kétségbe, hogy mindenik üdvös célt tűzött ki, melynek megvalósításán minden erejének fölhasználásával működik. Mindezen egyletek mellett talán nem lesz felesleges az, melyről itt szólani akarunk, mely annak idejében álalános helyesléssel találkozott, minek folytán erősen hittük, hogy meg is fog alakulni. Váriunk, de sokszor elmondtuk és elmondjuk most is: hol késel az éji homályban :. . Ha műveltségi viszonyainkat tekintjük, találkozunk ugyan e téren tett intézkedésekkel; de nagyon sokszor elmondhatjuk: adlál uram esőt, de nincs benne köszönet. Minden csak próbálgatás, s megállapodás nincs. Alig lép életbe az egyik rendszer, már is ki van rá mondva a a halálos Ítélet: mert rövid lét után a feledés sírjába száll, hogy egy másik utána következőnek helyet adjon. Hogy e sok próbálgatásnak mennyi a haszna, ugyhiszszük, mindenki belátja. Korunk humanisztikus iránya hozza magával, j ~ j hogy szűkölködő embertársunkkal jót tegyünk, s a mennyire lehetséges, rajta segítsünk. Ha szép és dicsérendő az, hogy felebarátunkról anyagilag gondoskodunk, mennyivel szebb és dicsérendői)!) az, ha az anyagi szükséglet mellett a szellemi szükséglet kielégítéséről is gondoskodunk. — Szeretni az emberiséget — ez minden nemes szívnek elengedhet len föltétele — mondja Kölcsey, s mi meg hozzá teszszük, hogy az emberiség iránti szeretetnek tettleg is kell nyilatkoznia a fönebbi értelemben. Hogy városunk sem akar elmaradni a humanisinus követelte iránytól, erre nézve legfényesebb bizonyíték, hogy több jótékony egylet alakult, melyek célul tűzték ki: segíteni olt, a hol lehel és kell. Hogy ne említsünk többet, ime itt van nőegyleliink. Mennyire közeliié meg ez kitűzött célját, azt csak azok tudnák megmondani, kiknek szeméről az egylet tagjai gyöngéd kézzel törülték le a könyeket. De a nőegylet sem képes jótékonyságát mindenhová kiterjeszteni, s igy még elég nagy a tér. melyen jót lehet gyakorolni, s e tér még pedig igen fontos tér, a népnevelés tere. Bármerre tekintsünk, azt tapasztaljuk, hogy minden nemzet a népnevelés ügyét leghőbben karolja fel, s előmozdítására tetemes anyagi áldozattal járultak és járulnak; mivel nagyon is belátják, hogy „a népek mostani versenyében az erkölcsi és szellemi fegyverek egyedüli biztosítékai » nem z e t egy második évezredének." Erkölcsi és i szellemi hatalom nélkül egy nép sem érvényesítheti magát befolyásos tényezővé a müveit nemzetek között. Kormányunk is, amennyire Ínséges állapota engedi, megteszi a magáéi, s hogy népnevelési ügyünk még sem áll olt, hol azt látni szeretnők, nem egyedül az idevágó törvény hiányaiban, vagy e célra fordított összeg csekélységében, hanem mulasztásunkban keresendő. Bármily üdvösek legyenek is a törvény intézkedései, s bármily pazar kézzel szórja is a kormány a pénzt, mégis csak jó szándék és troli malaszt marad, ha mi idegenkedéssel viseltetünk az intézkedés iránt. Van azonban a népnevelésnek egy oly ellensége, melyet a legjobb törvény sem képes legyőzni, s melylyel csupán csak társadalmi uton bírható — s ez a szegén y s é g. Lehelnek bármily jelesen berendezett iskoláink, lehetnek ezek bármily kitűnő tanerőkkel ellátva, a szegén) ember nem képes gyermekét iskoláztatni. Hisz aliir képes a legszükségesebb ruházattal ellátni gyermekét, hogy szerezze meg tehát a szűk é jes tankönyveket? Örül, ha szűkölködő családja számára a mindennapi kenyeret megkeresheti. Ily körülmények közölt a szegény sorsú gyermek nem járhat iskolába, habár még oly alkalmas lenne is a tanulásra. Hogy ez valóban ugy van, példát is hozhatunk föl. A szülő év elején beiralja gyermekét, szerette volna iskolába járatni; de amint a tankönyvek ára tudtára cselt, azonTéMMé» Szeretetben kik vélünk egy valának, Feledjük-e, midőn már nincsenek? Jertek, jertek! s bulin lomb közepett, í ljiik meg a bús emlék-ünnepet! T o m p a. Az lö78-dik évi május havának utolsó napján néhány munkás egy a Via Salaria mellett elterülő, Rómától mintegy két mértföldnyire tekvö szőlőben porhanyó, könnyen szétmorzsolható homokot (puz zolana a neve, veres, vulkanikus homok) ásott s váratlanul egy földalatti régi temetkező helyre akadt. E siralag oldalait a keresztény vallásra vonatkozó festmények, görög és római feliratok ékesíték, ürege pedig két-három, taragványokkal díszített sarkophágot foglalt magában. E lelet nagy feltűnést okozott s a tudósok és kiváncsiak nagy serege sietett megtekintésére. A rómaiak bámultak, hogy külvárosaik alatt eddig ismeretlen városok terülnek el. Az ásatások hévvel folytak s valóban kitűnt, hogy Kóma külvárosai alatt tömkelegszerü földalatti két-négy lábnyi széles, hol magasabb, hol alacsonyabb sikátorok vonulnak végig egymást többszörösen keresztezve, melyeknek falait vízszintesen egymás fölé ötsorosán is elhelyezett fülkék szakítják meg több százezer igaz szeretet és belső megnyugvás szülte siriratot tüntetvén fel. E földalatti helyiségeket vkatakombákat) Róma legelső keresztényei három századon keresztül temetőknek használták s azokban az üldözések alatt, melyek e három században majdnem szakadatlanul folytak, az isteni tiszteletet végezték. Az üldözések megszűntével a katakombák is megszűntek az isteni tisztelet helyéül szolgálni ; de a kegyelet és szeretet a hitért vértanú halált szenvedett keresztenv testvérek iránt a hivek sokasáy gát arra ösztöuzé, hogy, kivált az évfordulati napo kon, tömegesen siessenek e földalatti temetőbe a vértanuk sírjain az ima adóját lerovandók. A longobárdok beütéseinek alkalmával a katakombák többszörös inegszentségtelenítésnek és pusztításnak valának kitéve ; ez okból a pápák lassanként 60 -70 év leforgása alatt a nevezetesebb vértanúk földi maradványait kiemelték s az örök város egyes templomaiban helyezték el. Ezen áthelyezések következtében a hivek is gyérebben látogatták a katakombákat, mig végre azok egészen feledésbe mentek. Nyolcadfél század alatt csaknem senki sem emlékezett meg rólok. Azonban, ha az elfeledett katakombák sirlakóihoz nem zarándokolt is többé a nép, a szent aszszonyok példájára, kik a szt. irás tanúbizonysága szerint Urunk sírját siettek meglátogatni, s az elhunyt testvérek iránti szeretettől ösztönöztetve a hivek, ha nem is csoportosan és kijelölt napokon mint előbb, ezután is ki-kitekintettek a már nem földalatti temetőbe, mígnem a 10. század utolsó tizedében, 998-ban, Odilo benedekrendi elugnii apát elrendelő, hogy a kormánya alá tartozó zárdákban valamint november elején Mindszentek ünnepe tartatik, ugy a kővetkező napon az összes halottak emlékezete tartassék meg. Ezen intézkedést utóbb az egyház is magáévá tette a halottak emlékének megülésére igen helyesen meghagyva azon évszakot, melyben a haldokló természet szemlélése bennünk a mulandóság és halál komoly emlékezetét önkényt költi fel. Ez időtől togva újra zarándokol az emberiség a sírhantok csendes birodalmába, hogy kedves halottjainak sirhalmait virágokkal, koszorúkkal s mécsekkel, az örök világosság symbolumaival, ékesítse fel, hő imát rebegve az elhunytak nyugalmáért. Halottak napján most is sürü gyászcsoportok szakadatlan sora hullámzik csendesen bánatos szívvel a sírkert felé. Ki is az, kinek ott kedves halottja nem nyugodnék ? Még a kézen vezetett kisded sincs kivéve a közös gyász alól, talán épen jó anyja sírjához viszik, hogy majdan elmondhassa : Itt pihen az a sziv, Ki legjobban tudott Szeretni engemet,