Pápai Lapok. 3. évfolyam, 1876

1876-07-01

5. Városmajorjában félbeszakadt építkezés: ugyanazon alapból lőlytattatni batároztatott. <». közigazgatási és árvaszéki szabályokban törtem módosítás: A szabályoknak értelmében leendő átalakítása. esetleg teendő változtatások iránti javaslattétel végett egy bizottság kiküldetik. — Tagjai: Baráth Ferene. Körmendy Pál, Szelestey Lajos, városi számvevő es gyámpénztárnok urak. 7. A tagosztályi ügyben létrejött bírói egyezség a veszprémi kii. törvényszék által jóváhagyatott: Tudomásul vétetik. 8. Az ipartörvény 5. §-ában lőglalt iparágak gyakorlásának megszorítását célzó szabályrendelet, megerősítése a megye által, minthogy hasonló intézkedést tenni uüvanaz szinte szándékozik, megtagadtatott: Tudoma^ » sul vétetik. 9. Műcsarnokra (elajánlott 200 írtért az országos bizottság köszönetet nyilvánít: Tudomásul. 10. Ilirsch Náthán kölcsön ügyében ügyészi vélemény: Elfogadtatik. s e szerint a biztosítás kellő ingatlanok hiányában nem levén eszközölhető, a kérelem is megtagadtatik. 11. (íyepmesteri lak megvétele tárgyában a szer-| zödés a megye által jóváhagyat ik. Tudomásul. 12. Különféle szerződések kötése, illetőleg meghosszabbítása iránt előterjesztett jelentése a városi számvevö és gazdasági tanácsos uraknak: .Jóváhagyattak. Sz ij | Levelek a távolból. Bécs junius . . . „llip-hnp, ott legyek, ahol akarok !

4

4 Felhúztam ismét hétmérföldes tengerhágó cipőmet és épen hét lépéssel mentem odább. — A gyorsvonat az úrnapi ceremóniák közepében tett le, demonstrálásakép annak, hogy a mai korban a realismus és idealismus milyen szépen megférnek együtt. Feltűnő jelenség mindenesetre az ilyen. Az óriási üzleti sürgés-forgás, zaj, tolongás, moderálva tempósan mozgó tömegekkel, melyek zászlók erdejét lobogtatva, katonai zenekarok hangjai mellett érvényesítik jogukat, meg-meglassítván a közlekedést, mert hisz „eclesia praecedit." — Egyébként kétségenkivül áll, hogy Bécsben nagyon kegyes az alsóbb osztály, és nem csupán r az utcai vallásosságot gyakorolja. En legalább még soha sem voltam az Istvántemplomban, — (pedig soha sem mulasztom el párszor végiggyünyörködni rajta—) hogy ott kegyeskedöket ne találtam volna. (Találtam az igaz ott egy Péterfillér perzselyt is — de ez nem tartozik a dologra és nem tartozik a dom architecturájához sem, ép oly kevéssé, mint tán egyet kivéve, az egyház összes oltárai.; Valóban szent harag fogja el az embert, ha ezeket a j jámbor posthúmus építményeket még mindig nem látja a templom remek styljéhez képest épületekkel helyettesítve.) .1 út egyébként Bécsben mindenüvé ember elég. Kivált vasárnap.— A práterba lehetetlen lett volna vasárnap délután lóvaspályán v agy más olyas járművel ki- ; jutni maguukforma vidéki embernek, — oly zsúfolva volt 9 minden kifelé menő kocsi. Es pedig az idő nem is a legkellemesebb volt. Csak azt csudáltam, hogy az Aquarium csodáit i majd egyedül szemléltük, — Tekintve az itt látványul kínálkozó dolgok nem miiidennapiságát, a gyűjtemény gazdagságát — megvallom — nem hittem, hogy a 73ban oly igen látogatott aquarium ma már úgy elhauyagoltassék a publikum részéről. Lehet hogy az idők és viszonyok változása azok. Most sokkal több és egyszersmind természetesen kevesebb az 50 k r, mint 73-ban, a mikor még a 17 millió nem volt a „világkiállítani siető" Austria hátamögött. Futó pillantást veték az egykor oly zajos, ma már oly hallgataggá vált környezetű rotunda még mindig csillogó koronájára, és visszaemlékeztem a 73-iki év szép napjaira. Egy bécsi ur—midőn ilyetén gondolataimnak szavakban is adék kifejezést, megjegyzé, hogy épen nem találni 73-ban szerinte oly emlékeket, melyekre visszaemlékezni érdemes volna — hacsak néma gyászos események egész sorát, a kracht, a kolerát és a világkiállítást,— e második krachot. Legyen neki hite szerint, — én mégis örömmel emlékezem vissza a 73-íki Bécsre. Akkor láttam — láttam az előtt is pedig — fénye, világv árosiassága tető* pontján. Vannak dolgok, a melyekben igen conservativ vagyok. Ilyen dolog Bécsben a színház kérdése is. Akármikor, akár hány estém volt színházba mehetnem, min9 dig többnyire az operaházba gravitáltam. Es noha ezen és még egyen kiil alig ismerek más színházat itt. most ezúttal is hű maradtam conservativ ismusomhoz. és elmentem az .,Ördög Róbert"-be, s el másnap a „Brahma'

4 ha. Az elsőről nem szólok. Ilégi opera, a melyet csak is azért hallgattam meg, mert néhány szép zenei része igen ismeretes volt előttem. Nem is kell különben mondani, hogy az operában szintén jelentékeny látványossági oldal majdnem non plus ultra volt. Meglepő gyorsan volt minden változás eszközlése. Mindez azonban közel sem hasonlítható össze a ,,Brahma'

4 ballet gyönyörű kiállításával. Azt a szemkápráztató fényt, azt a halmazát a ragyogó, csillogó, forrongó és változó je, > , , lenéseknek, tollal leirni lehctetlenseg. En lattam mar az operában kiváló fényességű balletet, hanem az sem közelíti meg a „Braluuát," A ballet meséje egyébként röviden ez: Brahma isten valami csínyt tett a menyégben, s azért az istenek tanácsa száműzi onnét addiglan, mig a földön jártában egy öt önzetlenül szerető női szívre nem akad. Brahma — rokonszenves istenszerü alak — többször viszonyba volt lépendő a föld több leányával, de egyiknél a hálát, másiknál a hódítási vágyat stb. látva indokául a vonzódásnak, tovább vándorol. Végre egy parz papnőre talál, ki rabszolgakép szolgál, — s a ki végre is — bizonyítékokkal kétségen kiil helyezett — önzetlen tiszta szerelmet nyújt felé, s a ki ennek bizonyságakép követi a máglyára is öt, a mely máglyát az emberek gonoszsága (a s »k mellékkörülmény folytán) nyújt istenének, Brahma fellép a máglyára, — nyugodtan, mert látja, hogy Padmana igazán szereti öt. Padmana utálnia rohan, a máglya fellobban, a füst eltakarja egy másodpercre „az istent és a havadért" és villámnál gyorsabban változik át a színpad Bráiua leirhatlan gyönyörüsegü hazájává: a nienyországgá. Az átlátszó kék aer, a lebegő angyalok, a háttérben az istenek fehérmárvány csarnoka egy háromöles sugarú szökőkút, majd a hirtelen feltűnő istennapja, nem csak az i-tent máglyára itélt buta népet kábítják el, hanem bodítoiag hatnak a közönség érzékeire is. Ez a vége a darabnak, az apotheosís, az istenek akarata teljesült, „denn Brahma hat ein weibliches Wesen gefunden, welches ihm ieine und w ahre Liebe entgegenbrachte

4' mint a librettó mondja. A ballet általában gyönyörű; zenéje kedves francia zene. Legközelebb valamely fürdőhelyről fogom az olvasó közönségét fölkeresni. y ... k. Levél a szerkesztőhöz. Pápa, jón. 20. Tisztelt szerkesztő úr! Becses lapjának mult heti szülészeti rovatában az ügyhöz méltó lelkesedéssel buzdítja az író a közönséget a színház látogatására, hangsúlyozván, hogy a színi idény ugy is már vége felé jár. E buzgalom annál is inkább volt helyén, minthogy általánosan el van ismerve, hogy a nemzeti nyelv és cultura fejlődése és terjedésének mily hathatós emeltyűjét képezi a színészet, valamint ennek virágzása vagy hanyatlása a nemzet szellemi emelkedése vagy vissza esésének egyik kétségbe vonhatlan tanújele. Azonban a mily örömest csatlakozik mindenki, ki a korszerű haladás eszméjét helyesen értelmezi, az említett rovatban kifejezést talált óhajhoz, ép oly meglepőleg hat azon — felvilágosodott korszakunkhoz legkevésbé sem méltó — osztálvozás, melvnek legalább az . 7 . »71 ugyanott mondottak után ítélve, e város lakossága meg a sziliházban is örvend. Még itt is a magyar nemzeti nyelv és szellem emelkedése körül érdeklődök vagy közönyösek a hitfelekezet Prokrusztes ágyába szoríttatnak s a midőn a csökönv öseket mézes madzaggal a sziliházba édesgetjük, nem feledkezünk meg az „izraelita polgártárs-'-ról különlegesen értekezni, mintha bizony az ó belépti dija izraelita pénzverdéből került volna ki. Szerkesztő ur e megjegyzést talán túlságos érzékenység kifolyásának fogja tartaíni. De nem az. E sorok irója nem tartja hitteleit jobb fából faragottaknak, mint e haza többi lakosait, azonban ha már egy hitfelekezetet a társadalom tyúkszeme színében tünteti fel valaki, ne csodálkozzék aztán azon, ha a fejlettebb társadalmi érzék feljajdul, a midőn e tyúkszemre — akár véletlenül, akár szándékból ráhágnak. Engedje hinnem, hogy az „izr. polgártársak''-ról szóló passus nem volt egyéb, mint lapsus calanii. #) Kitűnő tisztelettel Dr. Klein Mór. *) h választ egyedül, az általunk igen tisztelt irója iránti ligyelemből, közöltük, inert különben a múlt számunk színészetrovatában közölt ama fölhívás színházi tudósítónk tollából nem ilv, hanem tettleges cáfolatot várt, — Mi egyénileg, a korszerű haladás eszméjét helyesen értelmezve, nem vagyunk barátai semmi I lekezeli szűkkeblűség és korlátolt észjárásnak Ks megvagyunk gvöződve, hogy tudósítónk sem oly szándékkal irta ama nein i\ sort, mint e válasz irója s vele tán mások is értelmezik azt , hanem egyszerűen a tapasztalat hangjának adott kifejezést. Ezzel ez ügyet hisszük mindegyikünk megnyugvásával befejeztük. Szerk. -- Jó napot kapitány úr, — volt a válasz, — honnan? honnan V Ugy látszott, hogy e kérdés kissé megzavarja a kapitányt. — Egy kis tiszti szemle — — — Ilorokfalván ? — kérdé igen kemény hangsulylyal, — ott nem jó százados urnák megfordulni. A kapitány mosolygott. — Hja a szolgálat — mondá, - ha az parancsol akkor minden személyes érdek háttérbe szorul Az orvos is akaratlan mosolygott. De mindjárt megint komoly lett. — Gondolom, ismeri a szolgálat természetét — viszonzá — mely önt a faluba vitte ; s jobb szeretném, ha e szolgálatot ígéretéhez képest egészen énreám bízná. A lovas odanyújtotta jobbját a kocsiban ülőnek. — Bocsánat, kedves barátom, — mondá elérzékenyedve, — de ne vegye rosz néven, ön is sze relmes, s azután azt hiszem, nem rontottam, csak használtam az ügynek. — Hogy-hogy. — Találkoztam Pállal. — Pállal — kiáltott fel az orvos ámulatteljesen - Pállal, és ö — f ß — O elérzékenyedett elbeszélésem hallatára. — S tudja ö, hogy ön kicsoda. A tiszt elvörösödöt. — Nem — feleié tompán. Az orvos lehajtotta fejét. — Ez igy a legjobb — mondá végre, — tehát menjünk verni a vasat. Hajts. A kocsi elindult. De még egyszer v isszafordult Somkuti a tovavágtatóhoz, utána kialtotta Hanem most kapitány uram negyvennapi quarantaine ! A tova száguldó mosolyodva intett kezével, s csak hamar eluyelte a porfelleg az orvos szemei elöl, s nemsokára reá a kocsi a llorki curia kapuja előtt állott meg. Pál nyilotta a kaput. Az orvos leugrott a kocsiról — Nos, mi újság Pál gazda a curián — volt az első szava — Semmi, mióta jó urunk bement a városba — Hát a faluban ? — veté egész ártatlanul oda jövevény. — A faluban V — kérdé vontatva az öreg szolga bizony ott is senuni. (Folytatjuk). SZÉP ÜJ KAPUT . . . Szép új kaput csináltattak Az én kincsem lakházának... Beh boldog is lesz ki azon majd bejár, — Kinek az a kis lány kaput, szivet tár! Arra járok, — el-el nézem, 9 Es a szivem fájni érzem . . . Ilejh, az a szín, —az uj kapu zöld színe, Nem vág az az én reményiül színibe! Mért is vagyok léha módra l

Tj kapunak bámulója? Bámulhatok majd akkor is, jobban is — IIa a másé lesz az a kis szép hamis. — i. Mii ipari és történelmi kiállításról, rendeztetvén az árvizkaroxultak javára. liróf Zichy Pálné ö méltósága lépett fel azon eszmével, hogy a magyarországi árvízkárosultak javára Budapesten müipari és történelmi emlékkiállítás rendeztessék. melynek látogatói által fizetendő «Iíj az ínség és nyomorral küzdőknek segélyezésére fordítassék. Az eszmét nagyon hamar lettek követték s már Május hó elején megny illott a kiállítás, mely nemcsak azon közvetlen celt mozdította elő, hogy az Ínséggel küzdő árvízkárosultak segélyben részesüljenek, hanem e mellett kiszámít hat lan hatással volt a műipar és történelmi ismeretek terjesztésére s a nemzeti szellem ébresztésére. Ilogy a főcél eléretett a kiállítás által, arra nézve legyen elég felemlítenünk, hogy a kiállítás, 14930 forintot jövedelmezett. Hogy a müipari s történelmi ismeretek terjesztésére mily jótékony hatással van, erre nézve csak azt kell meggondolnunk, hogy nincs hazánkban sem orszái os, sem magán gyűjtemény, mely e kiállítást akár mennyiség, akár érdekesség tekintetében csak meg is közelítene. Sőt mivel sok oly tárgy is állíttatott ki, melyek a nagy közönségnek épen hozzá férhetlenek, már e tekintetnél fogva nagy fontossággal bírt a kiállítás a művelődés-történelmi és régészeti ismeretek terjesztésére; nem is említve azt, hogy ha ezen műtői ténelmi kincseket valaki a kiállítás előtt akarta, vagy azután akarná látni, éveket kellene utaznia;— mig most mind ezt