Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-10-02

Angyalom két éjszcnicnek Két ragyogó csillaga; Hajnal-csillag, alkony-csillag, — >S üdvösségem volt maga. Hajnal-csillag jelentette Eltem rózsa hajnalát, — A Ikony-csillag: bánátimnak Eltűnését, alkonyát. Hajh, de hűtlen lett a lyányka! Másra íbrdítá szemét: Ez az élet énnekem már Hajh, azóta, oly setét! Mást jelent a hajnaí-csillag: Eletem bús alkonyát, — Mást jelent az alkony-csillag: Sirom üdvét, hajnalát. Vámosi. Haza és szerelem. Beszéiy, irta Tuba János. „A. 'haza minden elült." I. Vérbetükkel jegyzé fel a magyarok függetlenség harcának törtenetét táblájára a történet múzsája, — vérbetükkel, uiely egyfelől tündököl, másrészről pedig a gyászos végű dráma symboluma, Nagyszerű volt a tett, méltó a nemzethez, mely azt véghez vi vé. Megrázkódása, életjele volt cz a százados álomba merült nemzetnek, fontos világbámulta megrázkódása, melylyel leszórá magáról a már-már agyonnymással fenyegető terheket. Készen volt már a sir a nemzet számára, csak bele feküdni kellett. Ez ucm történt. Átlépte a sir setét éjjelét ÍI magyar, vágyva tudni, milyen az a siron túl igért boldogabb élet? Hogy nem tudhatta meg, az nem saját vétke. Mily dicső, mily mesés napok voltak azok ! Lelkünk édes Örömmel mereng emiékinél, a képzelet rajongva futja meg a negyedszázadot, mely jelcinünket tőle elválasztja, hogy feltárja a leplet sziukápráztató jglencteiröl Alomnak hisszük a valót, s mesének a megtörténteket. Mennyi fény mily nagy lelkesedés mindenfelé .... •— Midőn a költő szavaként a „Kárpátoktól'* 1c az Adriáig egy qösz üvéltség, egy vad zivatar volt minden, midőn a raegtámodott haza jaj kiáltását hangoztatták vissza a kármas bércek: a magyar megmutatta hogy magyar, hogy ö a hadriadó Áspád ivadéka, — sietett megtenni kötelességét, sietett megmenteni a hazát. A lantfia illetett ajkkal zengte „harsány hymnuszodat flzáz&zor szent égi szabadság A béke apostolai a harc Apostolaivá váltanak és ajkuk láng igéi világítottak és gyújtottak egyaránt. Honfiválett a férfi és a hölgy hon 1 c á n y. A nemzet egy testbe olvadt össze. — Egy testnek egy szive van és c szivet csak egy érzet — de mi szent és j magasztos- tölte bc ; ez érzet -- a honszeretet. A cél ís egy volt megmenteni a hazát! Ennek valóvalósításáért csatolta fel ősei fegyverzetét a föur, ragadott toll helyett szurunyt a tudós elhagyva lantját kardot a költő ; ennek valósításáért egyenesültek fegyverre a főldmiveskaszái. . . . Kettős aratás volt ez évben, hanem egyiket a halál tartá .... Az 1848. évi márcziusi napokban nagy izgalmak színhelye volt Budapest, március lő-ikének emléke még folyton élénk lelkesedésben larta a kedélyeket. A izgalmat fokozok még az alvidékröl szárnyaló rémhírek, melyek hogy nem alaptalanok ! mutatták a kormány hadi intézkedései.. Kezdtek itt-ott suttogni a bécsi camarylla fondorkodásáról Nagy néptömegek hullámoztak az utcákon, áhítattal hallgatva az ifjú szónokok izgató lelkesítő szónoklatait. Egy ifjú alig — aiig 24—25 éves, halvány arccal serkedő bajusz és szakállal — beszél épen a tömeghez. Szónoklata folyamán arca kipirul, szemeiben a lelkesedés tüze lubog, a lelkesültség dörgővé, szakadozottá teszi beszedjét. A legkisebb zaj sem zavarja a nép áhítattal hallgatja szavait, melyekben a hon vészes helyzetét rajzolva, annak megmentésérc sietni buzdít. Beszedje végeztével a nép ujjongva emeli vállaira, sir és lelkesül szavainak hatása alatt mi annál nagyobb vala, mert atyját legiconservativább főuraink egyikének ismerte az ország. Az ifjú Láncosy Dezső. — Fejét darutollas kalpag fedi és a szorosan tagjaihoz simuló fekete magyar öltöny engedi láttatni daliás termetét. — Polgártársak kérem egy kis helyét! — ismédé számtalanszor egy ifjú, minden áron a szónokhoz akarván jutni. Elvégre előtte állt. — Dezső tc itt? — szólt hozzá a csodálkozás hangján. — A mint látod édes Sándorom. Es mi különöst találsz ebben ? — kordé a várt válasz helyett. — Még kérded V — Hát nem különös és meglepő az hogy to, ki eddig a k ö z v é 1 e m én y asztala mcllott nem jelentél meg soha, te, ki atyád parancsa folytán minden ily estül távol tartád magadat, most itt vagy és igy?! — Ugy hát te az indokot akarod tudni, mi miatt atyátn parancsát megszegtem és mi engemet e szerepre hívott. — Jgcn azt; — Es nem találod ki ? Hát oly kevéssé ismered barátodat? Ez indok — a hazaszeretet! A közcllevők Dezső végső szavaira lelkesült „Éljen a haza. éljen Láncosy Dezső" kiáltásban törtek ki csakhamar szájról-szájra adattak Dezső szavai — és a nép ujjongva éljenezte fiatal szónokát. — Itt lehetetlen beszédünket tovább folytatni, — szólalt meg Dezső — de ha időd engedi légy ma esti 8 órakor lakásomon ; a nép akkorra szétoszlik s én otthon lehetek. Sok közleni valóm van. Most Isten veled. — Minden bizonynyal elmegyek. A viszontlátásig! (Folytatjuk).