Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-07-03

— Az titok elöltem, én csupán annyit gyanítok, hogy «zcgeny uramnak igen nagy lelki fájdalma lehet, mert ar<ját halványnak láttam, s a gyors és bizonytalan elutazásnak más okát nem tudom gondolni. Rétlakiban az ispán e szavai után egy rejtelem támadt. — Hol volt tegnap Aladár ? kérdé gyorsan az ispántól. — Ugy gondolom, Rétiákon, azon irányból láttam este " felé megjönni. — S mit tett hazaérkezte után? — Engem hivatott, s gazdasági ügyekről beszélt velem, fölemlítvén egyszersmind, miszerint megeshetik, hogy " «vekig nem fogja vezetni. — Nem volt levert? szórakozott? — Nem uram. Teljesen nyugodtnakílátszott, határozott, igen is határozott hangon beszélt; csupán arca volt a szokottnál halványabb. Rétlaki sejtelme erősbödött. — Nem említé Rétlakonlétét? kérdé rövid szünet után Rétlaki. — Nem. — Rólam sem emlékezett meg? — Nem. — De hát kire bízta gazdaságát? mily intézkedéseket tőn azon esetre, ha csakugyan évekig távol maradna,? Az ispán habozott. Nem volt hazugságokhoz szokva, nehezen esett az egyszerű, mindig igaz uton járó embernek következetesen hazudni; arról gondolkodott, ne tárja-e fel Kétlaki előtt a valót, ne mutassa-e elő a szerződést. Urának akarata azonban győzött s következő feleletet adott a hozzá intézett kérdésre. — Engem bízott meg a gazdaság vezetésével ,s a jövedelmet a legközelebbi takarékpénztárba tenni rendelte. Az ispán szavait kocsi zaj zavarta meg. Mind ketten az ablakhoz siettek. Azon kocsi érkezett vissza, melyen Aladár korán reggel távozott. Be sem várva, mig a kocsis leszers.zámoz, az udvarra siettek. — Hol hagytad uradat ? kérdé Rétlaki a kocsist. — Az X-i vasútállomáson. — Hova ment onnan? — Azt nem monda, hanem azt üzenj tőlem, hogy ne várják haza. — Különös, különös ! mormogá magában Rétlaki, hátat fordítva a kocsisnak, — ez a gyermek, bizony valami bolondot fog tenni! Csak tudnám, hová szándékozik. Azonnal utánna mennék ; de bizonytalanra hová induljak ? — Nehéz volna feltalálni, én is azt gondolom — szóla közbe az ispán, ki Rétlakit követte. — Igaza van barátom! — Talán valami bogara Mcaadt Aladárnak s azt kergeti, majd ha elfogta, ismét vis.zszatérend; addig is tegyen akként, a mint ö megrendelte, fiogy mindent rendén és akarata szerint találjon, ha megjön. Isten önnel! s e szókkal magára hagyta az ispánt hazasietett. Rétlakiban már az ispán szavainál támadt ama sejtelem, hogy Aladár kimagyarázhatlan tettének indokát csak Rétlakon találhatja fel. Aladárnak néhány hét előtt hozzá -intézett gzajvai, azon valószínűség, hogy elutazását megelőző mapon Rétlakon volt, a gyors elutazás, azon nem minden .alapot nélkülöző sejtelemnek engedtek helyet, hogy Aladár Adrienne-el beszélt, s hogy .ez utóbbi szavai késztették «a rögtöni távozásra. Nem akart azonban helyet adni e sejtelemnek Rétlaki eleinte, miután azon reményt táplálta, hogy ha mindazt monda is Aladár, mit neki az ispán elbeszélt, egy nyugodt éj, a korai kocsizás talán más gondolatokra indítják Aladárt. Miután azonban a kocsis azon hírrel jöve vissza, hogy ura az X-i vasútállomásnál maradt, s hogy nem is szándékozik rövid időn visszatérni — Rétlaki nem fojthatta tovább is el a feltámadt sejtelmet. 'Megkettőztette tehát lépteit, hogy mielőbb hazaérve, mielőbb bizonyosat'tudjon. Izzadtan, -felindulva érkezett neje szobájába. — Tudod mi újság ? kérdé nejétől izzadságát letörölve. — Nem — feleié a nő, kérdezőén tekintve férje vonásaira. — Aladár eltűnt. Ma reggel eltávozott hazulról a nélkül, hogy tudná valaki hová, vagy mikor tér vissza. «— LehíCtetlen ! kiálta fel Rétlakiné csodálkozva. .— Pedig ugy van. — De b:át mi okát adta e rögtöni távozásnak? Semmit, s azért jöttem oly sietve, hogy tőled tudjam meg ;azt. — Tőlem?! kiálta fel Rétlakiné csodálkozva,—én Aladárt már öt nap óta nem láttam, s midőn utoljára beszéltem vele, nem említé elutazását. — Tegnap nem beszéltél vele. — Nem. Tudtommal nem is volt nálunk. — Itt kell e.t t neki lenni. — Megengedem, noha majdnem biztosan állithatnám az ellenkezőt, t. i. hogy nem volt itt, ha öt sem te sem én nem láttuk, s igy csak Adrienne tudna róla valmií, — ki pedig — mit te is jól tudsz — futott ha Aladárt meglátta, s igy nem .feltételezhető, hogy csupán vele beszélt volna. — Pedig Aladár tegnap mégis itt volt, s Adrien-nel minden bizonynyal beszélt. Szóla határozott hangon Rétlaki. — Ismétlem, nem tartom lehetetlennek ; de én nem látom az összefüggést itt léte és elutazta között; beszéld el inkább kedves öregem, mit tudtál meg elutazásáról, tudod mennyire szeretem én Aladárt s úgy érdeklődöm iránta. — Majd máskor — talán félóra múlva, most sietek Adrienne-hez ; ha végeztem vele visszajövök, s mindent elmondok, szólott Rétlaki s sietve eltávozott. (Folytatjuk). Színházi szemle. Szerdán, június 13-án A falusi zenész, népies életkép 3 szakaszban, 5 képben, irta KuciseL R. Veres (Winter Márton

y gazdag- földmíves) és BeóUyné (Krisztina, Winter Lebrecht leánya) szép sikerrel oldották meg feladatukat. Bodrogi (Winter Lebrecht utazó zenész) játéka csak néhol sikerült, szerepét sok helyt át nem érezte,— pl. nem oly hangon beszél az indulat, a hogyan ó' mint vándor zenész beszél, midőn testvérje házából kiutasította. Beó'dy (Jobst, szolga) játékában is voltak sikerült részietek; de azon jelenetben, a midőn a szolga gazdájával