Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875

1875-04-24

net után ismét, nem okulhattam volna-e már a példákon? Hiszen nem először jut reményeim hajója zátonyra! E szók után gondolatokba merült a főnöknő. — Miért kezdem újból a játékot? tevé a kérdést önmagának, — megnyugtatá a mult. Ha nem is vezettek célhoz fáradozásaim, de belsőm nyugodt; nem tehetem magamnak ama szemrehányást, hogy nem követtem el mindent rendünk érdekében, mit-ember elkövethet; — én nyugodt vagyok. A fejedelemnö tovább fűzé gondolatait s vonásai mindinkább kezdek visszanyerni megszokott kifejezésüket, noha szivében nem volt képes elnyomni a fájdalomnak egy bizonyos nemét, melyet tervcinek kilátásba helyezett megsemmisülte idézett elő. Ily gondolatok és érzelmek között nyitott be hozzá a szolgálat-tevő apáca. — Alit akarsz Cecilía? kérdé a belépőt a fejedelemnö. — Egy levél érkezett Adrienne számára. — Levél?! add át, szóla élénken a fejedelemnö. — Adriennének ? kérdé Cecília. — Neki majd kézhez szolgáltatom én, csak add át gyorsan s távozzál. Cecil e parancs után átnyujtá a levelet s magára hagyá a főnoknőt. Amint Cecília távozott, a fejedelemnö vizsgálat alá vevé a levelet. — Ez nö-irás; kiírhatta?—Lássuk a pecsétet. Ötágú korona. E szavai után a mellette álló asztalról felvette szemüvegét s helyére illesztve azt, a címert kezdé vizsgálni. —-• Hm ! ez a Rétlakiak cimere ! bizonyosan anyja ír a Jeánynak ; lássuk tehát mit ir ? s evvel feltöré a pecsétet, kivette borítékából a levelet, s következő sorokat olvasott. — Kedves leányom ! Néhány napig tartott gyöngélkedésem most már végképen megszűnvén, holnapután személyesen menendek A—ra, hogy téged végre is a valódi ott- j honodra szállítsalak. Rendezd tehát holmidat össze, hogy elutazásod mi sem gátolhassa. Szerető anyád Rétlakiné. U. J. ö nagysága előtt jelentsd ki üdvözletemet s tudasd vele, hogy ugyanakkor tisztelegni fogok nála. A-fejedelemnö elolvasva a néhány sort, a levelet asztalára tevé s gondolkodni kezdett. Közölje-e a levelet Adrienn-el vagy nem ? ez volt a kérdés — gondolatainak tárgya. Ha nem közli, néhánya óra múlva tudni fogják az illetők, hogy ö a levelet nem juttatá rendeltetése helyére, s e körülmény gyanakodóvá tenné a leányt, elkeseredetté az anyát; ha Adrienne kezeihez juttatja azt, fegyvert ad kezébe maga ellen. E gondolatok gyorsan íogamzottak a fejedelemnö agyában, s néhány pillanatra a levél-olvasás után csöngetett. A csengetyü hangjára ismét Cecília lépett be. — Vidd e levelet Adriennéhez, szólla a fejedelemnö, parancsoló hangon. — Karancsa szerint, felelt Cecília és távozott. — Kár volt gondolkodni is a felett, vájjon átadjam-e e sorokat vagy nem ? Szóla önmagához a fejedelemnö, az anya bizonyára nem először intéz ily szókat leányához, s így a néhány sor az utóbbi határozata minőségét nem fogja megállapítani. Különben is — tevé hozzá kissé vontatva — én csak kötelességemet teljesítem, midőn tulajdonomat nem képező iratot tulajdonosának átadtam. Ezen okoskodás megnyugtatá a fejedclemnöt, kit mi most elhagyva, Adriennét keressük tel. Már előbb jeleztük, bogy Adrienne nem csak nem idegenkedett az Örökös fátyoltól, de ennek viseléséhez, határozott hajlama is volt. Nem csodálkozhatunk tehát a felett, ha az ifjú hölgyre erös benyomással voltak a fej edelem nőnek fölebb leirt szavai, s ha magányába vissza térve, gondolatai azon tárgy körül forogtak, melyről csak imént beszélt. Mint kezdetben hallottuk Adrienne már elvolt határozva, arra, hogy minden vonakodás nélkül teljesítendi szüléi akaratát, mely határozatot azonban a fejedelemnö szavai ingadozóvá tevének. A fejedelemnö tehát részben elérte célját, megingatá a szilárdnak állított határozatot. CFoly tatjuk). Kazinczy szülőföldéről. Napló töretlek. Có. folytatás). A sirhalom már eltűnt, megettük az idők sullya a földdel egyenlővé tette, csak e három jelvény tanúja még — már ezek is össze-vissza repedezve — hogy itt nyugszik Kazinczy Ferencz anyai három legközelebbi rokona, annak nagy attya, nagy annya és édes annyja; mit sem szólhatunk itt kegyeletről, mert irodalmunk maecenasának sirja is epedve várja azt — Szép-halmon — mint biztos forrásból tudjuk, ma holnap nem fogunk rá ismerhetni a helyre, mely alatt Kazinczynk drága hamvai pihenik Örök álmukat. — No de menjünk tovább, hagyjuk itt ezen, az emberi mulandóságra emlékeztető helyet menjünk a templom elé, hol egy tágas téren, az út közepén, négyszegű vas rostélylyal körül vett szürke fényű emlékkövet pillantunk meg, cirka 5 láb magasságú , rajta aranyozott betűkbe vésve e sorokat olvassuk „Kazinczy Ferencnek, szülőhelyén, százados emlékül l8ü9." Tetejére a halhatlan érdemek koszorúja van illesztve ; e követ tehát akkor leplezték le tisztelői, midőn a magyar tudományos Akadémia oly rendkívüli fénynyel ülte meg Veteránja születési éve századik fordulóját. — Ama nagy fényhez, a nagy érdemek s az ezek iránti tisztelet külsöitéséhez, méltóbb monumentumot lehetett volna emelni. — Folytassuk sétánkat, az emléktől mintegy 50 lépésnyire hyugotra az utca során egy hosszú, fehérre meszelt kőkerítést látunk, melyen két, nem épen átrombolhatlan állapotban levő kapu képezi a bemenetet. E kőfalon át, egy az idők gondjaitól elaggott nád-ház fedél kandikál ki, melynek ha falazatát is szemügyre akarjuk venni C»em mondjuk szakértoleg), úgy be kell térnünk a fal által az utcától elzárt tágas udvarra. Itt egyfelől most csinos díszkert terül elénk, lúgosok és hüs árnyas hajlékaival, s lomboa fái derekán zöld repkény kanyarul fel felé.