Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-01-02
orthodoxok elnökéét, nem tudnak csak egy szót is németül, hanem tó's-gyó'keres magyarok, miután iskolánkban ugy, mint hátainkban csak a magyar nyelv műveltetik. Nem is fog valaki dicsekedhetni azzal, hogy orthodox fiút vagy leányt az utcán, vagy akárhol, más nyelven hallott volna mostanában beszélni, mint szeretett dicső hazánk nyelvén. Mindemellett mégis megkell röviden jegyeznem, hogy a szer cd i rabbi tökéletesen birja a magyar nyelvet, és igy e tekintetben legalább meglehet velünk elégedve a neológok felekezete. — Végre „haladó" felebarátinkuak ósz^Atpii ajánljuk, hagyjanak fel örökös versengésükkel, hanem e. helyett tanuljanak, sokat tanuljanak, csak igy fog talán valamikor válni belőlük egy-egy valamire való — orthodox zsidó. — Az orhodox hitközség elöljárósága nevében Löwensleifi Adolf elnök. Jellemvonások a római nép életéből. latin nép a göröggel rokon volt. Közelebbről s bővebben ugyan e rokonságról a történet nem beszélhet, miután mindkét népnél az elválás után jóval később I fi'jlödütt ki csak a történetírás; mi az őskor homályos monda — labyrintjeiben már hasztalan keresé a valódi tények láncolatát: azjnban a nyelvképzésben, a vallásban észlelhető rokonság, történeti mondák ismételve utalnak azon véleményre, miszerint a római s hellén nép egy közös törzsből származott. Helyi viszonyok s más körülmények folytán e két nép fejtésében a nemzeti jellem s törekvések, több tekintetben különböző irányt vettek. Hellas, egy a tenger által sokszorosan bevagdalt félsziget, környezve számtalan kisebb, nagyobb szigetektől. — E földirati helyzet nagyon előmozdító-*az ugyan azon nyelvű s vallású nemzetnek, politikailag több különálló részekre szakadását. — A nép továbbá többszörösen a tengerre levén utalva, az ez által keltett vállalkozási szellem, az idegenekkel élénk közlekedés, amaz önállási törekvést egyre növelte a társadalom osztályaiban, söt egyes tagjaiban is. — A görög jellemben kitűnő volt a függetlenség szeretete, s amaz áldozatkész óhajtás egyénileg minél magasabbra emelkedhetni a viszonyok fölé. A görög polgár küzdelmeiben nagy része volt a hírnév varázsának; mind halálig e vágy lelkesíté, oda juthatni, hogy az ö neve is, szülővárosának hazájának dicsőségéről beszélő halhatlan emlék lehessen.— Itália, a latin faj hazája, egy a tenger által kisebb mértékben berovátkolt nagy terjedelmű félsziget, kedvező éghajlattal, termékeny talajjal, mely a munkát dúsan jutalmazá. Itt nem található fel ama határozott irányú széltagoltság, s az eg3'*es államoknak békés verseny közti emelkedése egymás mellett. — Ellenkezőleg egynek emelkedékedése vas következetességgel vonta maga után a többinek végelhanyatlását. A római népnek mintegy hivatásszerű fölléptével a történet szintéren, feltűnik ama nevezetes concentráló irány, mely minden hatalmat, minden dicsőséget egypontra törekedett, SZÍVÓS kitartással vissza vinni, e központ alá hajtani egész Itáliát s aztán Itáliával a világot. ') A többi közt azon ismeretes monda, mely Róma keletkeztet Trója pusztulásával hozza kapcsolatba; mely szerint trójai menekültek ivadékai vetették meg Rómának alapját. A trójai nép pedig a történelem gyanitása szerint a görög nép családba tartozott. A Lásd erre nézve Schlosser Wellg. 1. K. JOGI. továbbá a görög s latin rokonságra Mommsen Th. Römische G. I. K. 15 l,. s. E központ volt Róma — Es e concentrálló hajlam, mely annyira jellemzi Rómát, kifelé más államokkal szemben, első tekintetre felismerhető a nép életében, jellemében is. — A nép fenség, a közügy volt az első, melynek ellenében az egyén megsemmisült. Vallás, alkotmány, szokás mind csak a honérdekének szolgált, a szerint állt fent vagy változott. A hon nagysága volt a polgárnak legfőbb célja; azért küzdött, élt és halt. A dicsőség azonban, melyet az egyesült ero és akarat szerzett a hazának, róla meg vissza sugárzott áldozatkész lelkes fiaira: a hon fénye, hatalma közös birtok vala. Ezt érezte, és büszke volt reá a római,. Es e tudatot szent örökségül hagyta gyermekeire, kik által még tovább emelkedett a hon nagysága, bennük ezzel a közös nagyság élötudta. Igy magasult Mommsen szerint a nemes római családok önérzete, azon hatalmas polgár büszkeséggé, melyhez hasonlót a föld többé nem lát. A hazafias jellem határozott irányából, mely szerint a római polgár minden küzdelmeinek fő rugója a honszeretet volt, s ö minden hűsége, nagy tettei jutalmát egyedül esek az imádott hazának dicsőségében találta fel, következik, hogy ellenkezőleg teljes hösmondakörével, Róma nem ismer nagy féríiai közt istenült hősöket, kik halálukkal a földi tusától megválva, mint félistenek foglaltak volna lakást fenn az égben. Ellenkezőleg a néphit szerint, ki meghalt, szelleme is ott élt, mint árnyék a hely felett, hol teste nyugodott. Élt, látta a hazának jó és rosz napjait, gyászolt veszteségein, örvendett annak dicsőségén. Helyéről azonban el nem mozdulhatott: utat nem lelhetett sem e látható világra, semv az égbe. Egyetlen monda van, mely az állítókigos -első—királyt r Romulust az égi istenek közé emeli.— Azonban épen, mivel unicum s annyira ellenkezik a nép hitével, jellemével, árulja el nyiltan, hogy idegen, s áluton jutott be a római mondák sorába. Eredetének alapja ugyan is egy más hagyomány szerint, azon tragikus eset, mely szerint Romuluszt, szeszélyei miatt, egy zajos gyűlés alkalmával környezői legyilkolták, s testét elrejtvén, hogy a tett híre veszélyes forrongásra ne adjon okot, első pillanatban azt híresztelek a nép közt, hogy az ő körükből váratlanul cl-tűnt, s minden bizonynyal az égberagadtatott. 1 ). (Folytatjuk). T J Sest Anl. Victor de viris illustribus. Ca'p. II. Romulus.