Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-12-11
hogy nálunk a kereskedelem nagyobbmérvü fejlődése lehelellen, s kereskedelmi forgalmunk a legnagyobb mértékben passivvá lett, amennyiben kereskedőink nagyrészben a Bécsben központosuló nagy kereskedésnek puszta ügynökeivé váltak. Ezért egy bécsi kereskedőcég bukása nálunk is azonnal magával rántott többeket. E melleit Magyarország osztrák és külföldi árukban évenként sok millióval többet fogyasztván, mint a mennyi értéket kivivén,— igy például csak 1873-ban 156 millió forinttal több érték hozatott be a kereskedés által, mint amennyit mi tudtunk a külföldnek eladni — : nem lehetett e különbséget másként kiegyenlíteni, mint készpénzzel vagy adósság csinálásával. Ekkor a külföldi tőkék után roppant mennyiségű pénzösszegek küldettek ki; s innen lelt az ok, hogy miért kevesebb évről-évre a készpénztöke, miért kétségbeejtök a hitelviszonyok és miért oly ijesztő és általános az uzsora Magyarországban. Évenként milliókra menő kárt szenved a magyar kincstár a fogyasztási adóknál és áliammonopoliumoknáiy melyek nem képeznek közös jövedelmet. Söt a vámközösség folylán osztrák sör és cukor, szivar és só árasztja el hazánkat, melyek után a fogyasztási adót a magyar polgár az osztrák kincstárnak íizeli. Azonfelül az osztrák cukor és sörkivilelnél, az osztrák fogyasztási adó visszatérítésénél, a magyar kincstár megrovatik 32% kvótával, igy készpénzzel segíti elő az osztrák gyártmányt. A JVemzeti Hírlap alapos számításai szerint milliókra megy évenként ama veszteség, a mit hazánk a közös vámterület fenállásúval szenved. — Ez okból nem lehet másként vélekedni hazánk jövőjére tekintettel, mint hogy az osztrák-magyar vám és kereskedelmi szerződést, most, midőn lörvényszabta alkalom nyílik reá, föl kell mondani és egy önálló magyar vámterület alapján új kereskedelmi szerződést kell kölni az állam túlsó léiével. Egyedül ez lesz a hely r es viszony az állami szövetségben, ha a gyöngébb nem jön gyarmati függésbe az erősebb ellenében, ha mindegyik fél a maga területén saját igényeinek megfelelő vám és kereskedelmi, ipar és gazdasági, adóügyi s hitelforgalmi érdekeinek hódolva, állapítja meg egymással kötetendö barátságos vám és kereskedelmi szerződéseit. Ekkor lesz magyar ipar és kereskedelem, és fog boldogulni hazánk vagyonilag; különben pedig nem. A szegényügy rendezéséről. (3. folytatás) A pauperismus, dologtalanság, könnyelműség, mértékletlenség nagy terjedése, az ez által előidézett szegéuyadó rendkívüli nagysága, végre megérlelő Anglia lakosságában azon gondolatot, hogy e bajon segíteni kell. Ezért a parlament egy bizottságot nevezett ki 1833-ban, hogy a baj orvoslása és megszüntetése céljából javaslatot készítsen. Ezen bizottság az ügy fontosságához mért komolyság és buzgalommal járt feladata megoldásában. Az angol kormány által a külügyminisztérium és követségek utján megkerestette majd az összes európai államokat, hogy a szegény ügy kezelésére vonatkozó intézkedéseiket és minden, annak helyes rendezéséhez felhasználható adataikat szolgáltassák rendelkezésérc, különösen kitüntetve, mennyi egy önálló munkás család terménye, mi az alsóbb néposztály közönséges tápláléka, hogyan van gondoskodva a szegények eltartásáról! Az e felhívás folytán a bizottsághoz érkezett jelentések képezik még ma is a szegényügyre vonatkozó legáltalánosabb adatokat. Ezeket itt csak kivonatban is felsorolni nem volna helyén levő. Csak annyit említek fel, hogy a jelentések Svéd országból, Norvégiából, Dániából, Meklenburg, Poroszországból, Würtembergböl, Bajorországból, Bern Cantonból, Franciaországból, Hollandiából, Belgiumból érkeztek be. Mindezen jelentésekből azon eredmény vonható kí, hogy 1. A szegények ellátására kívántató összeg minden országban különböző és a munkabér nagyságához, valamint a szegényebb néposztály életmódjához és szükségeinek mennyiségéhez képest emelkedik vagy száll, 2. Grazdászati tekintetben még a koldulás is elönyösebb mód a szegények ellátására nézve ; mintha azok az állam vagy községi pénztárból munka nélkül pénzzel segélyeztetnek. Ezen adatok alapján terjeszté elő az Angolparlament bizottsága azon javaslatot, mely ]S34-ben törvénynyc lett. Ezen törvényben megtartatott tovább is a régi elv, hogy minden szegény igényt tarthat állami segélyre, de hozzá tetetett, hogy a segélyt nem saját rendelkezésére kapja, hanem a dologházban, hol minden munkaképes egyénnek dolgozni kell, minden evés elött elkeli végezni azon munkát, mit feladatul kapott. Mindenki szabadon be mehet a dologházba de csak ugy, ha kiszabott munkáját elvégezte, kap enni s ha tovább ott marad, kap ruhát, lakást, 24 óra lefolyása után minden szegény, ha neki tetszik elhagyhatja a házat, de dolog nélkül abban nem kaphat semmit. Ezen törvény, bár lényegileg az előbbi törvénytől kevés eltérést mutat, mégis egy év alatt leiére szállítá le Angliában a szegény adót. Bárhol vétessék ís célba a szegényügy rendezése, annak elvszerüen kell történni, az elveket pedig az eddigi tapasztalatokból lehet helyesen elvonni. Ily módon a szegény ügy rendezésére következő elvek lehetnek irányadók. 1. Mindenek elött oda kell hatni, hogy a szegénység nagy mérvben ki ne fejlődjék : tehát az alsóbb osztályokat munkásságra, takarékosságra, mérséklctcsségre kelf szoktatni ; ha valaki véletlen szerencsétlenség, betegség vagy bármi
