Pápai Lapok. 2. évfolyam, 1875
1875-11-20
— Műkedvelő színtársulat. A városunkban hiányzó társas szellemnek némileg fölébresztésére és majd erőre emelésére műkedvelőkből kis társaság állott össze, hogy a télszak alatt időnként szórakozásra és összejövetelekre alkalmat nyújtsanak, s viszont a bevételekből a jótékonynö- és a tüzoltóegyletnek segélyt adjanak. Teljes elismeréssel adózunk az eszme első kimondójának; de nem kevesebb kitüntetéssel említjük fel azok neveit is, akik más utón ugyan, de szintén a műveltség é* társas szellem terjesztésére velünk kezet fogtak, és elhatározták napjaik egy részét a komoly tanulmánynak feláldozni. A legközelebb, holnaphoz egyhétre, 28-án előadandó „Nők az alkotmányban" vígjátékban föllépnek Mányóky Róza k. a. r Szép Hon k. a. Opéczí Rózák. a. Szili kisasszonyok, Takács Ádám, Szenté Pongrác, Eepossa Dániel, l'rauer Káról, Szeglety György, Kakas János, Kovács Káról és Neu man Béla urak. — A pápai kertészeti társulat f. hó 15-én tartott közgyűlésében, a megerősített alapszabályok alapján, három évit? végleg rendezkedett. Elnökké választatott Woyta József, alelnökké Hcykal Kde, titkárrá I*. Szabó Káról, pénztárnokká Geböck Gyula. — a választmány gyümölcsészeti szakosztályába Tarczy Lajos. Békássy Lajos, Jády József, — kouyhakcrtészeti szakosztályába Vágó János, Körmendy Pál, Dr. Schuk József, iparnövényzeti szakosztályába Hannos Zoltán, Woyta Adolf, Orbán Antal, — és üzleti szakosztályába Tscheppen Alajos, Hanauer Béla, Tscheppcu Ede. Ezen ülés elhatározta, hygy tagjai közt, két hetenként, az akkor érő gyümölcsökből izlelőt fog tartani. — A M. T. A k a d e m i a kő n y v k i a d ó b i z o t ( s á g a által fölkéretlűnk a következő soroknak olvasóinkhoz tudomásul juttatására: A m. t. akadémia könyvkiadó vállalatának első (történelmi") sorozatára, a kitűzött határidő letelte után is, oly nagy számban érkeztek az aláírók, hogy a nyomatott példányok (_1390y .teljesen elfogytak, s a jelentkezők egy részének az illetményt nem lehetett megküldejii. Minthogy azonban a könyvkiadó bizottságnak óhajtása, a mennyiben nagyobb veszteség nélkül valósítható, a már kinyomatott köteteket második kiadásban bocsátani közre. Mindazok, kik netalán még a vállalat pártoló t a gj a i u a k s o r áb a I é p u i k i v á u u a k. f ö lk é r étnek, h o g y f. évi dec. 15-ig a M. T. Akadémia könyvkiadó hivatalánál (egyenesen, vagy szerkesztőségünk által, mivel új aláírási iv nálunk is van letéve") j el e n tk e z n i szíveskedjenek." Mivel az újra nyomatási költségek fedezésére legalább 301) előfizető szükséges, tisztelettel fölhívjuk olvasóink kö/.üJJ mindazokat, akik a közművelődés iránt érdekkel, viseltetnek és a kiadványoknak még nem iríak alá. szíveskedjenek szerkeszt ős egünket fü I k e r e s n i. — A l'éter barát, kiről laptársunk .,Győri közlöny közelebb újságolta, hogy a rideg sirhalom alatt aluszsza. örök álmát, él és tevék'cnyen jár szerzete ügyében és érdekében. Tartsa is meg az Isten soká vidám mosolygásával! — A p á p a i jó lé k o n y n ő e g V I e f hálás köszönetét fejezi ki özv. Schlesinger Mórné a.-nak aki 10 röf kék barchetof, — Halász Jánosné a.-nak, aki 3 röf barehetot, 2' 2 rőf kartont és 12 zsebkendőt, — Lázár Józsefné a.-nak, aki 20 rőf vásznoí; adott a szegény árvák részére. — - A ( c r v b e v e I f. c s e I é d r e n d s z a b á I y és cselédüídakozó intézet pontjaival már elkészültünk, midőn a fővárosi lapokból értesülünk, hogy a belügyminiszter f. hó M>-áu az országgyűlés elé terjesztet tc a 122 §-1)01 álló törvényjavsslatát ..a cseléd és gazda közti viszonyok rendezéséről." Jónak láttuk tehát a. mi tervezetünk közlésével bevárni, mig ama. ininisteri javaslat is ismeretes lesz. — II y in e u. V á I y G y u I a ügyvéd, nemrég lakostársunk, most. (héti birtokos, mai napon vezeti oltárhoz Purgli Kózav kisasszonyt. Sövényházáról. Györmegyéböl. Legyen áldás frigy ökön ! — KI e í z e r h a n g ve r s e n y. midőn a komoly közönség figyelme alatt már a diótördelésben is mutatta volna pajkosságát a magát megrovólag viselő ifjúság, mondja A. ,,Mikor jön a megfagyott gyermek?" s felel vissza II. „Majd ha fagy!" — Eleven kalap. Haza megy a virágkedvelő férj elgondolkodva, s meglát az asztalon egy virágcsomót. Kapja, !* hirtelen egy tál vízbe helyezi. Erre jön be felesége, aki elképed ámulatában, midőn újdonatúj kalapját látja a tál-vizben. mull. vasárnap, mint jelentve is volt. Schór Ármin tanító úr beszelt, fősúlyt helyezte beszédében Horn életéből, annak zsidó vo tara es tetteire. E körülmény volt szerintünk ép az oka, hogy a különben jol átgondolt, szervesen készült és lelkesülten előadott beszed nem tette azon hatást, amit. egv Horn nevének említésénél várunk. Horn nem az által tette magát érdemdússá, a hazában, sot Európaszerte nagynevűvé, mert zsidó volt; hanem epen e beszédben mellőzött iiói munkássága, államtudományi ismeretei által. A szépszámú közönségben meglepetve s örömmel szemléltük a nőnemnek valóban dicséretes érdeklődését is, — Ki etzer Feri s múvésztársaínak hangversenye, 1'. hó :14-én, est ve 7 órakor valóban szépen sikerült. fS ezt mi nem is művészi játékukat, hanem a nagyszámú közönség tömeges megjelenését illetőleg, jegyezzük "fel. mely megmutatta a tenv által az igazi művészet iránti érdeklődését. Való. hogy többeket ismerőseink közül nem lelhettünk fel a teremben, akikre nézve bizonyára nagy veszteség, hogy velünk együtt nem élvezhették a zene varázs hangjait. Azokról pedig egyáltalában hallgatunk, a kik magokat rendesen minden magasabb szellemi élvezetből kizárják, — ők tudják, hogy miért. Kletzer mújátékára térve, szinte előre tudtuk hangversenyének hódító sikerét. V művészi s müveit, világban már oly nevet szerzett magának, mellyel híre előbb megy magánál, — föllépésével pedig felülmúlja a várakozást. Hangszerét oly köuynyüséggel . művészi érzés s ihlettséggel kezeli , hogy azon saját művészi érzelmeit tolmácsolva, a hallgatók lelkével is csak játszik. Vele búsulunk, sírunk, majd vigadunk s tombolunk; teljesen hatalmában vagyunk. O egymaga biztosítja hangversenyi sikerét; de mennyivel elragadóbbak azok, midőn kíséretében feltűnik neje Klet.zerGrey Valeria asszony, a ki élő, szó — előadásával meg épen lebilincseli magához aligyeimet. Először Mandinernek : ..cgy anya a törvényszék előtt'" költeményét — nem szavalta, hanem a maga valóságában elöállitá. Az anyai szeretet édes mosolya, majd a gyermekéért minden áldozatra, kész aggodalom a szemben; az ijedelem megmerevedése az arcon; a gonosz emberektől rettegés egész testén oly művészi egyéuilést találtak, hogy a közönség természetes ámulattal, részvétteljes fájdalommal olvadt egybe előadásával, s csak a szavadat végén jött magához csalódásából. I hogy hisz ez nem valóság, csupán szavadat. .Másodszor Gyulainak ,.Kji látogatás'' ciinü müvét szavalta, hasonló érzéssel és ! igazi, tökéletes felfogással. Még a sírból is kitörő anyai szeretet és gondosság, mit a költő, neje halála után . oly jól átérzett, megragadóbb előállítást nem nyerhetett. — A hangverseny kiegészítője Bogát hy Elsa k. a. volt. városunk szülötte. Liszt , tanítványa, jeles zongora-művésznő. Valóban Lisztnek méltán ' becsülelére válva ujjai tündérekként szaladgáltak a zongora billentyűi felett, csalva ki belőlük majd a szelíd ábránd, s majd a tomboló vihar zugó hangjait. E kis társaság most megy odább művészi körútjára , s közelebb Sz. Fehérvárt állapodott meg. i — ma. tartván hangversenyét. Tudósítói teendőknek minden tekintetben elegei akarván lenni, meg kell emlékeznünk még a hangverse)nyzők iránti szívességből föllépett Greehenek Béla úrról is, aki harinoiiiumon néhány darabot játszott Taniihiiuserből és Ördög Hubertből, oly ügyességgel, hogy a művészi Jiangversenyzőkkel együtt neki is osztott tapsokat ö is igen kiérdemelte. A { ü z o 11 ó e g y I e < legközelebbi közgyűlésén néhány üresedett állomás töltetett be. Az oltóknak egyik szakaszvezetöjévé Hochvarter Antal . a mentők egyik szakaszvezetőjeve Fischer Adolf és csoportvezetőjévé pedig Takács Antal választattak. Egyúttal a főparancsnok kijelentette, hogy a városmajorban, december elsőtől fogva, éji tüzőrségis fog felállítalni. melyben minden működő tűzoltó résztvenni tartozik. — A M e r c u r e g y l e t n e k f. hó 12-éii Sta mpll Giiszlav úr elnöklete alatt tartott "rendkívüli közgyűlésén t. a részint lemondás, részint elutazás következtében csonkitolt valasztmany következőleg egészíteted ki: II. elnök Beck Mátyás, vegyeskereskedő, I. titkár Németh Sándor, II. titkár Salzcr Jakab,választmányi tagokká Fleischuer Adolf, Kohn A. es Mayer Imre lettek. 2. Indítványozta Salzer Jakab az egylet helyiséget Gold kávéshoz tenni át, — mi azonban visszhangra nem találván , el sem fogadtatott. 3. A még néhány tag által tett indítványok lelett határozathozatallal a, választmány bízatott meg. Salzer J a k ab, II. titkár.